Donald Trump felhívta Orbán Viktort

2
1820
youtube

Az Egyesült Államok elnöke felhívta a magyar miniszterelnököt annak kapcsán, hogy az új amerikai nagykövet a jövő héten foglalja el budapesti állomáshelyét.

Erről Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke tájékoztatta az MTI-t. A tárgyalás részleteiről pedig Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta, hogy Trump szerint az új nagykövet, David Cornstein nagyszerű ember, akinek az érkezése lehetőséget biztosít a kétoldalú kapcsolatok további javítására.

Hozzátette, hogy beszéltek a határvédelem fontosságáról és egyetértettek abban is, hogy az az ország, amely nem tudja megvédeni saját határát, az nem ország többé.

A miniszter tájékoztatása szerint

az amerikai elnök biztatta Orbán Viktort, hogy védje erősen a déli határt.

Orbán Viktor biztosította az amerikai elnököt, hogy Magyarország elkötelezetten folytatja eddigi migrációs politikáját, és megvédi határait.

Orbán Viktor azt is kiemelte Trumpnak, hogy Magyarország számára fontos, hogy az EU visszanyerje versenyképességét, ugyanis a magyar kivitel kis híján nyolcvan százaléka az EU tagországaiba irányul – mondta el Szijjártó.

Ahogy nemrég megírtuk, egy esetleges Trump-Orbán találkozónak kulcsszerepe lehet abban, hogy a CEU Budapesten maradhasson.

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Na ez is egy akkora baromság és kitaláció, amire csak a Havas Bertalan képes. Pont a Trump esze azon jár, hogy a csuti, hogy védi a déli határokat. Kész röhej.

    • Szerintem is kamu lehet, bár a US Corporation déli határait veszélyezteti a Soros Express, ezért érthető lenne, ha Trump déli határról beszélne akár Orbánnal is.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .