Tegnapi bejegyzésemhez kapcsolódik a mai, ami arról szól, hogy a járvány önmagában képes megmutatni a különféle munkák társadalmi hasznosságát, azt, hogy mennyire torz a ma érvényes piramis, aminek emeleteire a különféle job-okat felhelyezzük és aztán helyüket észleljük, illetve jutalmazzuk az azokat végzőket.
Elmés és kissé humoros módon David Graeber hívta fel a figyelmet arra, hogy a világ tele, általa bullshit job-oknak nevezett, haszontalan munkahelyekkel és munkákkal (az anarchistáknak nagyszerű kérdésfelvetései, sőt diagnózisaik vannak, kár, hogy keveset mondanak a követendő útról). Az antropológus fölvetése azért hiteles, mert definíciója a felesleges munkákat végzőktől indít, ti. azt tapasztalja, hogy nagyon sok ember, aki ilyen munkát végez, maga is úgy érzi, hogy amit rendszeresen és fizetség fejében tesz az lényegében, vagy a legtöbb esetben, haszontalan és ez pszichológiai diszkomfortot eredményez számára.
Graeber eredeti tanulmányában a telemarketingeseket, HR-menedzsereket, közösségi-média szakembereket, PR-tanácsadókat és egy sor irodai munkást sorol fel a bullshit job-ok végzőiként, de utóbb megírt könyvében már 5 típusba sorolja a felesleges munkahelyeket.
(Legérdekesebb a “lakáj-munkák” /flunkies/ típusa, olyan munkahelyek, melyeknek egyetlen rációja, hogy biztosítsák a főnököt az ő fontosságáról, mint pl. az ajtónállók). Az a megállapítás is figyelmet érdemel, hogy az antropológus nem is elsősorban, mint ahogy azt várnánk, az állami/adminisztratív szférában kutat és mutatja ki az önmagukat generáló bullshit munkahelyek létét, hanem a magánszférában. Ez azt a kapitalizmussal kapcsolatos mítoszt is rombolja (melyben még Marx is hitt), hogy a gazdasági tevékenységek a vállalatok szintjén jól szervezettek, racionális alapon működnek és csak a piaci mechanizmusok torzító hatása okoz általános pazarlást.
De tovább lépve, elkerülhetetlennek látszik – és ha magától nem következne be, hát tenni kell érte –, hogy a járvány okozta válságot követően
újragondoljuk a munka értékét és új dinamikus rendet hozzunk létre,
amiben a valóban fontos, közhasznú és mindenképp elvégzendő munkák lesznek fontosabbak és a kevésbé lényegeseket át kell szervezni. És ennek következtében fel kellene számolni azokat a vérlázító jövedelmi különbségeket, melyek szerte a világban egyre inkább eluralkodnak:
fontos a szórakoztatás (a sport pl. az entertainment része), de biztosan nem fontosabb a gyógyításnál, vagy az élelmiszer-termelésnél, vagy a nevelésnél/oktatásnál, hogy csak néhány példát mondjak, mégis száz meg ezerszer többet keresnek a sztárok, mint az orvosok.
Át kell csoportosítani és újrarangsorolni a munkákat – az alapjövedelem biztosítása teheti ezt némiképp zökkenőmentessé, de ennek technikai feltétele az on-line szféra is kiépült már – pl. az adminisztrációból a termelő magán-szférába kell átirányítani embereket (a karcsúsításra lehetőség lett volna az utóbbi néhány évben, amikor alig volt munkanélküliség és kereslet alakult ki a munkaerőpiacon, de hát ez politikai kérdés ugye). De mind a köz-, mind a magánszféra felesleges munkáit is le kell építeni, nemcsak hatékonysági, hanem szociálpszichológiai szempontok miatt is.
Valószínűleg nem fut nullára a növekedés a következő években, de nagyon súlyos feszültségek mutatkoznak a munkaerő-piacon túl is. Nem látszik a menekülés a közepes fejlettség csapdájából.
Végigfutott a hideglelés sokak hátán a Népszava által hétfőn ismertetett tanulmány nyomán attól, hogy pesszimista forgatókönyv szerint 2023-ra nulla növekedés vár a magyar gazdaságra. Az MTA Közgazdaság- és Regionális Kutatóközpontja (KRTK) optimista várakozása szerint azonban 2 százalékos teljesítményt se tart elképzelhetetlennek. A KRTK a munkaerő-piaci folyamatokat elemezte a Költségvetési Tanács számára szeptember végén készült elemzésben, értelemszerűen nem tért ki az egyéb makrogazdasági és társadalompolitikai tendenciákra.
Forrás: MTA KRTK
Az akadémiai kutatók megállapítása az, hogy 2016-2017-ben trendfordulóhoz érkeztünk, mind arányaiban, mind abszolút nagyságát tekintve csökkent azon nem magyarországi telephelyen dolgozó magyar állampolgárok száma, akiket a KSH Munkaerő-felmérése elér, (még rendelkeznek magyarországi lakcímmel), vagyis akik nem számolták fel háztartásukat. Továbbá, úgy tűnik, hogy még ha kis mértékben is, de elindult a régebben kivándoroltak visszaáramlása.
A munkatermelékenység kettévált
A makromodell előrejelzése szerinti lassulás fő oka az, hogy
a rendelkezésre álló munkaerő gyors növekedése megáll, majd visszafordul.
Ez a növekedésnek arra a komponensére utal, amely szerint – konszenzuális értékelés alapján – a csökkenő népesség és munkaerő önmagában lassítja a gazdaság bővülését. Ezt a folyamatot szerintük az általuk feltételezett gyorsabb termelékenység-növekedés se tudja ellensúlyozni.
Látható, hogy a hazai szektorban a munkatermelékenység több, mint tíz évben lényegében nulla, csak a foglalkoztatásban lényegesen kisebb részt vállaló exportáló cégeknél volt átlagosan 2 százalék javulás kilenc év alatt.
Ahhoz, hogy a mostani dinamikus gazdasági növekedés fennmaradjon, munkaerő-bővülés, sokkal erőteljesebb beruházási aktivitás, vagy pedig lényegesen magasabb termelékenység-növekedés kell – szögezik le. Az első lehetőség teljesüléséhez
a külföldre vándorolt magyarok hazacsábítására, vagy pedig külföldi vendégmunkásokra van szükség.
A beruházási ráta már most sem alacsony, ennek lényeges további emelkedését valószínűtlennek tartják. A hosszú távú növekedés fő forrásának tekinthető termelékenység-növekedés gyorsulása kétségkívül kívánatos lenne. Ehhez azonban mind a hazai kis- és középvállalati szektorban, mind az állami szférában alapvető strukturális átalakulásra lenne szükség.
Marad a még több munkáskéz
Az MTA kutatói több ponton mélyebbre is ástak. Megállapították például, hogy az üres álláshelyek arányának növekedésével párhuzamosan nő a túlórák száma és csökken a részmunkaidős foglalkoztatás aránya. Mindez arra utalhat szerintük, hogy többek között ezen eszközök alkalmazásával próbálnak a vállalkozások alkalmazkodni a toborzási nehézségekhez.
Az adatokból kiderül, hogy az 50 főnél kisebb vállalati méret csökkenti annak valószínűségét, hogy a munkavállaló túlórát vállal. A többségi külföldi tulajdonos ugyanakkor jelentősen növeli a túlóra esélyét. A referenciakategóriát jelentő Észak-Magyarországhoz és Dél-Alföldhöz képest a Dunántúl növeli a túlóra esélyét. A vállalat mérete és a részmunkaidős foglalkoztatás között pedig fordított a kapcsolat: minél kisebb a cég, annál nagyobb a valószínűsége a részmunkaidős foglalkoztatásnak.
Ezek az eredmények összhangban vannak azokkal a kutatói megállapításokkal, hogy a magyar gazdaság egyik súlyos fogyatékossága a krónikusan stagnáló, sőt erősödő
munkaintenzív gazdaságfejlesztési stratégia a kormány részéről.
Vagyis az újabb és újabb külföldi összeszerelő üzemek idecsábítása egyre több egy új munkaerőre jutó támogatási összeg fejében. Aminek egészen addig volt teljesítménynövelő hatása, amíg számottevő tartalék volt az gyarapodó gyártósorok mellé.
A közepes fejlettség csapdája
Ez a stratégia a gyengén fejlett országok receptje: tőke hiányában idegen forrásból bevonni pénzt, adni hozzá a szabad munkaerőt az alacsony hozzáadott értéket előállító termeléshez, amelynek legfőbb előnye a kicsi munkabérköltség. Ami azonban egy ponton megakasztja a növekedést, mert
nem képes (nincs pénze) átlépni a tőkeintenzív szerkezetre.
Ez a közepes fejlettség csapdája.
Számtalan elemzés vette végig ezt a folyamatot. Például Rippel Géza a Hitelintézeti Szemlében veszi sorra ezt a fejlődési irányt. Ő is megemlíti a hátrányos demográfiai trendet, amellyel szemben a humán tőke felhalmozása és a magas hozzáadott értékű szolgáltatások jelentős aránya csökkenti a hátrányt. A közepes fejlettségi-jövedelmi csapda a gazdasági szerkezetváltással is összefügg. A strukturális átalakulás során a kevésbé fejlett gazdaságokban először a mezőgazdasági termelés részaránya csökken az ipar javára, majd a gazdaság a szolgáltató szektor irányába mozdul el. Habár a fejlődés korai szakaszaiban érdemi növekedési potenciál rejlik az iparosodásban,
a termelékenység emelése elengedhetetlen a magas jövedelmi státusz eléréséhez
– írja a kutató.
Azok az országok tudták tehát nagy mértékben növelni növekedési potenciáljukat, amelyek magas hozzáadott értékű termelő és szolgáltató ágazatokat hoztak létre. A hazai innováció támogatása szintén hozzájárul a gazdasági expanzióhoz. A magasan képzett munkaerő, a fejlett intézmények, valamint a gazdasági és gazdaságpolitikai stabilitás mind előfeltétele a gazdasági fejlődésnek.
Rippel is leírja, hogy a közepes jövedelmi státusz eléréséhez vezető úton
a gyors gazdasági felzárkózást az olcsó munkaerő és a külföldi technológiák meghonosítása támogatja.
A magas jövedelmi státusz elérése és a közepes jövedelmi csapda elkerülése azonban csak a termelékenység emelése révén valósítható meg. Ennek élénkítése érdekében támogatni kell a hazai innovációt és feljebb kell lépni az értékláncokban. Ez különösen érvényes a kkv-kra, amelyek fejlődésükkel egyre nagyobb szerepet vállalhatnak a globális értékláncokban, ami növelheti termelékenységüket. Ezt támogatja az értékláncokon való feljebb lépésben a kutatás-fejlesztés is.
És amit a kormány tesz
Az ilyen elemzésekből egyértelmű tehát, hogy a csapdából kivezető egyik út az, hogy növelni kell a szolgáltató szektor súlyát, szélesíteni a kis-közepes vállalatok kutatás-fejlesztési aktivitását. Mindezek eredménye az, hogy a nemzetközi együttműködésben (az értékláncokban) sikerül túlnőni a szalagmunkát.
Vessük össze ezt a magyar kormány gazdasági stratégiájával és főleg gyakorlatával. A középpontban a szólamokkal szemben
a szolgáltatások helyett „újraiparosítás” áll,
egyre számosabb összeszerelő üzem (ráadásul egy ágazat, az autóipar túlsúlyával), központosított, mind inkább lebutított közoktatás, a felsőoktatási bemenet folyamatos szűkítése, a kkv-k egyre nyomasztóbb tőkehiánya. Az eredmény: nem csak a társadalom szakad ketté nyomorgókra és egyre gyarapodó kisebbségre, hanem a gazdaság is kevés külföldi tulajdonúakra és tőkeszegény hazaiakra.
Sötét jelen és jövő
És a hírek szerint a külföldi – sokkal termelékenyebb – külföldi cégek is kezdenek beleütközni a béremelkedés falába. Lassan kezdünk „túl drága” lenni. Ez különösen aggasztó most, amikor az iparban évszázados korszakváltás zajlik: terjed az élőmunkát alig igénylő robotizáció hihetetlen magas hozzáadott értékkel kecsegtetve. Az a veszély fenyegeti például Magyarországot, hogy nyakunkon marad a „kifutó” gazdaságszerkezet, a beszállítói értéklánc legalja. És akkor a csapda bezárul.
Az elmúlt évek „aranykorának”, a külső kereslet és az uniós támogatások keltette pénzbőség eltékozlását bizonyítják azok a felmérések, amelyek kivétel nélkül azt mutatják:
Magyarország nem oda fektette a pluszpénzt, ami a közepes fejlettségből felfelé lökne minket.
A versenyképességi statisztikák mind-mind ezt támasztják alá. A svájci IMD üzleti iskola 2019-es adatsora a térség szakadását mutatja. Egyes országoknak sikerült feljebb lépniük, mások rontottak, de legalább megőrizték korábbi helyüket. A tág régió legversenyképesebbje Litvánia (32. helyről a 29. helyre került). Szlovákia (53) két helyet romlott, Ukrajna (54) öt helyet egy év alatt. Horvátország (60) alig egy helyet javult, Szlovénia (37), Lettország (40), Magyarország (47, ami annyi, mint tavaly), Bulgária (48) és Románia (49) stabil maradt. A szintén előttünk álló Csehország (33), Észtország (35) és Lengyelország (38) rontott, mind a három ország négy hellyel került hátrább a rangsorban.
A közepes fejlettség csapdája tehát több országot fenyeget, de ha megnézzük, hazánk mit mutat több év alatt, sok örömre nincs okunk. A 2013-2019-es években (amikor forint ezermilliárdok ömlöttek hozzánk) mindössze 3 helyet sikerült javítani, míg mondjuk Szlovénia, Bulgária és Románia jobban nőtt. Vagyis
a versenyképesség stagnálását, inkább romlását látjuk.
A Világgazdasági Fórum (WEF) legutolsó rangsorában 141-ből Magyarország a 28 tagú Európai Unióban a 24. helyen áll, a globális listán pedig egy helyet javítva itt is a 47. lett. A részletek azonban legalább annyira lehangolók. Tavalyhoz képest 0,8 ponttal lett jobb: az IKT (információs és kommunikációs technológiák) alkalmazásában, az infrastrukturális ellátottságban, és a közműellátottságban. Versenyképesség-romlás volt azonban például az egészségügyben. A WEF-listán előttünk van Szlovákia (42), Csehország (32), Lengyelország (37), Szlovénia (35), mögöttünk pedig Románia (51) és Bulgária (49).
A Világbank Doing Business 2019 szerint a 190-es sorban Ausztria, Lengyelország, Csehország és Szlovákia, a régió jelentős része előttünk jár. Románia mögött közvetlenül az 53. helyen állunk. A minimális pontszámjavulás két változásnak köszönhető: a szociális hozzájárulási adó és a társasági adó csökkentése, és az önkormányzati építéshatóságnál az eljárási határidő rövidítése.
Vagyis sehol a láthatáron a gazdaságot átfogó versenyképességi fordulat, amit éppen kilenc éve ígér, illetve jövőbeni feladatként megjelöl minden évben a kormány és az MNB, utóbbi alig pár hete állított ki kettes alá bizonyítványt. Ami azt jelzi előre, hogy ha leállás nem is lesz a magyar gazdaságban, de tényleg kevesebb (jelenlegi állás szerint akár negyedével) pénz érkezik az uniótól, és valóban megérkezik a világgazdasági apály, akkor Magyarország beszorul a jelenlegi fejlettségi szintbe.
Csáki György, közgazdász egyetemi tanár, jó rálátása volt a magyar privatizációra és a külföldi működőtőke-áramlásra. A Független Hírügynökségnek kifejtette: a magyar tőkevonzó képesség rosszabb a kelleténél, de a kellete is gyengébb, mint volt.
összességében jó évtizedes előnyünk volt, ezért is voltunk a befektetők kedvencei
senki nem várhatja, hogy olyan arányban jöjjön a külföldi működőtőke, mint a kilencvenes évek közepén
nincs annál nagyobb öngól, mint a feldolgozóipari termelés behozatalára helyezni a hangsúlyt, a szolgáltatások járulnak a legpozitívabban a gazdasághoz az FDI-n belül
Jócskán megemelkedett a fajlagos támogatások értéke Magyarországon
milyen feldolgozóipari céget szereztek meg az oligarcháik, a garancsik, a mészárosok?
Hiába dicsekszik a kormány azzal, hogy mi vagyunk a tökös gyerekek, a többiek tökösebbek nálunk
Beszélgetésünk apropóját az adja, hogy most jelent meg az UNCTAD legfrissebb jelentése a globális működőtőke-áramlásról. Az adatok fényében elmondható, hogy a kormányzati szlogennel ellentétben Magyarország nem teljesít jobban sem a versenytársaihoz, sem a világ átlagához képest. Ön nem csak elméleti síkon, kutatóként és egyetemi tanárként, de a privatizáció ügynökségnél, a gyakorlatban is végig asszisztálta a hőskort. Milyenek voltak a kezdetei évek?
A kilencvenes évtizedben Magyarország csodájára jártak amiatt, hogy mennyi külföldi működőtőkét vonzott, s ez valóban így volt, nem kis részt köszönhetően annak az előnynek, amelyet az jelentett, hogy a többi közép-kelet-európai országhoz képest nálunk korábban, a rendszerváltást pár évvel megelőzően, 1988-ban megkezdődött ez a folyamat. A befektetőket pedig első perctől kezdve érdekelték a kínált lehetőségek. A kilencvenes évek elején esett például meg a következő történet velem: egy MBA-kurzust tartottam egy dél-afrikai csoport számára, s az utolsó előadás után közös vacsorával ünnepeltünk. Néhány viszki elfogyasztása után megkérdeztem az egyik dél-afrikait, hogy miért vették meg honfitársai egy olyan kis sörgyárat, mint a Kőbányai Sörgyár (amelynek akkor már lezajlott a privatizációja), amire visszakérdezett: „Tudod, hány sörfogyasztó van ma Magyarországon? Négymillió, mi meg úgy számolunk, hogy némi korszerűsítés után a sörgyárnak lesz 1,5 millió új fogyasztója.
Hol másutt tudsz másfél millió új fogyasztót szerezni”.
Emlékszik még, hogy mennyire megdöbbentünk az intim betétes reklámokon például, nos, ma már persze tudjuk, hogy ők is az új, 2-4 millió fogyasztót célozták meg. Sehol másutt nem lehetett ilyen tömegben új fogyasztókat találni azokban az időkben.
Nálunk pedig már 1988-tól szabad volt a pálya: megszülettek a szükséges törvények, kialakították a külső konvertibilitást, a vállalatvezetőknek volt kapcsolatuk a külfölddel – az ország ilyen megközelítésben kinyílt.
Nyitottá vált és fel tudta mutatni mindazt, amit egy külföldi befektető keresett. S tette ezt a rendszerváltás előtt – ezért is volt jó pár év előnyünk a kilencvene évek elején a többi térségbeli volt szocialista országgal szemben.
Mi volt a korai nyitás oka? Politikai felismerésre vagy gazdasági racionalitásra vezethető vissza, hogy már a Kádár-rendszer vége tájt végrehajtottunk ekkora nyitást? Hasonlítható-e ez ahhoz a kényszerhez, amely a Nemzetközi Valutaalaphoz való 1982-es csatlakozásunkat eredményezte?
Több tényező érvényesült egyidejűleg, egymást erősítve. Magyarország erősen eladósodva jutott el a rendszerváltáshoz, belső forrás – tőke –sem állt rendelkezésre, az állam nem volt képes fejleszteni. Ugyanakkor a közgazdászok tudták, hogy a külföldi tőke beáramlása páratlanul dinamizálhatja a gazdaságot. S ne feledjük, hogy
ez az 1989-ben megfogalmazott „washingtoni konszenzus” kora, a globalizáció kibontakozásának kora,
amikor mindenki – nemzetközi szervezetek, tekintélyes szakértők, kormányok – a liberalizációt, a nyitást támogatták.
Mit eredményezett a gazdaság szempontjából, hogy a rendszerváltást követően ilyen gyorsan és ekkora volumenben elindult az FDI beáramlása a magyar gazdaságba?
Az ország rendkívüli eladósodottságának a kinövésére a legegyszerűbb mód a külföldi működőtőke beáramlása mutatkozott, hiszen az FDI nem más, mint nem adóssággeneráló külföldi forrásbevonás. Emellett technológiát, know-how-t hoztak az új külföldi tulajdonosok, arról nem is szólva, hogy piacokat is, amelyekre égető szükség volt, hiszen a KGST összeomlott, a volt szocialista országokban kevéssé volt fizetőképes kereslet, az új nyugati tulajdonosok pedig nyugati piacokat is hoztak magukkal.
Mindenesetre elértük, hogy 1994-95-re az FDI már fedezte a folyó fizetési mérleg hiányát, így szépen lassan kinőttük az adósságot anélkül, hogy sokkterápiára szorultunk volna, mint például a lengyelek.
Ha a statisztikákat nézzük, a nagy lendület és nagy előny egészen a kilencvenes évek végéig kitartott: a magyar gazdaság FDI-vonzó képessége mindvégig magasan verte a többi volt szocialista országét. Pedig ott is hasonló gazdaságpolitikai kényszerek voltak. Mi volt a már említett időfaktoron kívül ennek az oka?
Igazából a többiek csak 1998 tájékán kezdtek el komolyan ráállni a külföldi tőkebevonásra. Ez részben az eltérő privatizációs módszerek miatt volt így: a csehek és a szlovákok például kuponos privatizációt hajtottak végre, amely – szemben a magyarral – bonyolította a külföldiek helyzetét. Lengyelországban pedig csak azután tudtak erre ráfeküdni, hogy 1995-ben átütemezték a nyolcvanas évektől felhalmozott és görgetett külföldi adósságukat. Összességében tehát jó évtizedes előnyünk volt. Ezért is voltunk a befektetők kedvencei a térségben.
Amely előnyt azután szépen elveszítettük. Miért is?
A kétezres évtizedben valóban ez történt, de ez akkor nem gazdaságpolitikai hiba eredménye volt, hanem pusztán amiatt, mert a többiek utolértek minket. Arról nem szólva, hogy a kilencvenes évekhez képest már olyan nagyot nem lehet dobni: senki nem várhatja, hogy olyan arányban jöjjön a külföldi működőtőke, mint tette azt a kilencvenes évek közepén. Mert hogy ugyan az igaz, hogy
a magyar tőkevonzó képesség rosszabb a kelleténél, de a kellete is gyengébb, mint volt a kilencvenes években.
Miért?
Ennek több oka van, közte az, hogy ma már nincs olyan befektetői környezet, mint amilyen volt az Európai Uniós csatlakozásunkat megelőzően. Tény, nem csak nálunk, például Portugáliában is kimutathatóan több FDI áramlott be az uniós tagságot megelőzően, mint utána. De nem is a mennyiség a lényeg, szerencsére ma már nincs folyó fizetési mérleghiány, amelyet tömködni kellene. Tehát nem létszükséglet a magyar gazdaság számára, hogy egymilliárddal több vagy kevesebb áramlik be egy adott évben.
A kérdés ma már úgy merül fel, hogy milyen hozzáadott értéket képes előállítani a nálunk befektetett tőke.
Ezen a téren hogyan állunk?
Ebből a szempontból nincs annál nagyobb öngól, mint a feldolgozóipari termelés behozatalára helyezni a hangsúlyt. Hiszen annak van a legalacsonyabb hozzáadott értéke. Elég ránézni a mosolyábrára, amely egyértelműen kimutatja, hogy a tervezés, a marketing, a szoftverfejlesztés, stb. mind több hozzáadott értéket képvisel, mint a gyártás. Magyarul a szolgáltatások járulnak a legpozitívabban a gazdasághoz az FDI-n belül. Nem véletlen, hogy az UNCTAD adatai szerint 2016-17-ben a zöldmezős FDI közel hatvan százalékának a célja a szolgáltatási szektor volt, s csak 40 százalék a feldolgozóipar. Ez egyébként viszonylag új jelenség, s
a gazdaságpolitikai alakítóinak ezt is figyelembe kellene venniük.
Milyen szerepet játszik – trendjében is – a támogatás, ösztönzés az FDI-beáramlásban? Ma többet kell kínálni a befektetőknek, min korábban?
Jócskán megemelkedett a fajlagos támogatások értéke Magyarországon.
Önmagában a támogatás, ösztönzés persze nem ördögtől való dolog, a kérdés inkább az, hogy mit és hogyan. Régi ez a történet is, de azért ma már tudjuk, hogy a támogatások önmagukban nem vonzzák be a befektetőket, már csak azért sem, mert azok nagyon inflálódnak szerte a világban, s ha nem kapja meg a megfelelő ösztönzést, a befektető nem jön ide vagy akár kivonul. De ez is folyamatosan változik: a magyar gazdaságban annyira középpontba került autóipar ma még az alacsonyabb bérek miatt választja Magyarországot, de ez is ki fog futni, mivel a központi kérdés nem is a bérek nominális szintje, hanem az ár-értékaránya. Ma még viszonylag kvalifikált munkaerőt talál itt a nyugatinál alacsonyabb költségen – a példánál maradva – az autóipari befektető. Merthogy a kilencvenes évek elején az Antall-kormány – megjegyzem az SZDSZ támogatásával – felszámolta a szakszervezeteket, s ma gyakorlatilag nincs korlátja a túlmunkának. Ahol azonban erős a szakszervezet, ott nem engednek heti hatvan órát dolgoztatni, még akkor sem, ha kifizetik számukra a túlórát.
Nálunk tehát ma még a teljesítményhez képest olcsó bérért lehet foglalkoztatni és túlóráztatni az embereket.
Ám ha nem fektetünk hangsúlyt az oktatásra, képzésre, akkor ez a relatív előny el fog párologni. S ami még mindig előnye Magyarországnak két egyre fontosabbá váló faktor: a szállítási költség és idő kérdése. Nem véletlenül hoznak vissza multik termelés Ázsiából Európába, ezzel ugyanis csökkentik saját kockázatukat: hiszen ha a piac plusz termékeket akar nagy mennyiségben rövid idő alatt, akkor annak biztosítása egyszerűbb, biztonságosabb és a szállítási költségek miatt olcsóbb is Európából, mint mondjuk Kínából.
Említette, hogy a legfontosabb az oktatás, szakképzés, a folyamatos képzés és átképzés körülményeinek a megteremtése lenne. Az ezt felügyelő miniszter ne tudná ezt?
S emellett a kutatás-fejlesztésre is nagyobb hangsúlyt kellene helyezni. Nem is értem Palkovics Lászlót, az előző Orbán-kormány oktatásért felelős államtitkárát, aki a negyedik Orbán-kormányban már miniszteri posztot visz, s pont az innovációs és technológiai tárcát vezeti. Ő a Kecskeméti Főiskola stratégia rektorhelyetteseként és az újonnan létrehozott Járműtechnológiai Tanszék létrehozójaként, vezetőjeként jelentős szerepet játszott az adott befektető, a Daimler feltételeinek a teljesítésében.
Ha valaki, Palkovics tényleg tudja, hogy mennyire fontos a befektetők számára a kvalifikált – közép- és felsőfokú végzettségű – szakembergárda biztosítása.
De azért vannak a befektetői környezetnek egyéb ismérvei is, azokban pedig nem állunk olyan jól. Gondolok itt például a kiszámíthatóságra, a jogbiztonságra, a szabályozórendszerek áttekinthetőségére, a korrupcióra, stb.; nem véletlen, hogy a befektetők körében végzett felmérésekben (például a DUIHK-é) rendre felróják ezeket. É mégis folyamatosan fejlesztenek – a Daimler, az Audi, s a többiek. Ezt most akkor hogyan?
Merthogy mindennek ellenére bőven megvan a nyereségük. Hiába jártatják a szájukat, amikor megkérdezik őket a befektetői környezet milyenségéről, annak egyes elemeiről – olyan nagy nyereséget tudnak elérni Magyarországon, hogy nem kockáztatnak azzal, hogy máshova telepítik a termelésüket. És menekülnek is előre sokan. Gondoljon csak bele: milyen bonyolult lenne például egy két millió motor gyártására kiépített kapacitást áthelyezni máshova! Mondhatnám, hogy
a pénz beszél, a kutya ugat; az erkölcsöt nehéz pénzzé tenni – igaz, ők meg sem próbálkoznak vele.
Nem ennek a nem megfelelő befektetési környezetnek tudható be, hogy az elmúlt években igencsak megcsappant a beáramló külföldi működőtőke? Az UNCTAD most közzétett adataiból is látszik a tendenciájában komolyan csökkenő befektetési kedv.
Részben igen, ma már nem annyira nagyvonalúak, nem fektetnek be annyit, mint amennyit korábban, aminek csak részben vannak tőlünk független okai is. S messze nem fektetnek be annyit, amennyire számítani lehetett, főleg a nagy autóipari befektetők – Audi, Daimler, GM – megjelenése és folyamatos fejlesztései után szembetűnő ez a jelenség. Látszik, hogy nem teljesen kerek ez a történet: nem követik őket a beszállítóik. Még a Gyurcsány-kormány idején történt: tagja voltam Győrben a Széchenyi István Egyetem Gazdasági Tanácsának, s személyes tapasztalatból tudom, hogy az Audinak kilenc kérésre volt, ezek egyike, hogy az egyetem felügyeljea szakképzést, mert óriási munkaerőigénye lesz az őket követő beszállítóknak. Már akkor Borkai Zsolt volt a győri (fideszes) polgármester, akinek az volt a fő problémája, hogy nem lesz elegendő lakás elhelyezni a kiképzendő szakmunkásokat.
Húszezer új munkahellyel számoltak ugyanis. És ez nem következett be.
De hát a beszállítói háttéripar kialakítása az egymás követő Orbán-kormányok prioritásai között voltak, vannak, nem?
Nézzük meg, hogy a Skodának hány beszállítója van Csehországban és Szlovákiában! Hány olyan helyi beszállítója van, amelyeket német cégek felvásároltak, minimum kétszázra tehető a számuk. A Volkswagen-csoport – amelynek tagja a Skoda is – sorra felvásárolta a Skoda beszállítóit.
Nos, ez az igazi sikeres autóipari projekt, nem a magyarországi.
S mi a helyzet nálunk ezen a téren?
A magyar beszállítók tönkrementek – az Ikarust egy időremegmentették, de a magyar beszállítóikat korábbannem. Német beszállítókkal pedig nem lehet normális áron gyártani Ikarus buszokat. A csehek miközben privatizálták a Skodát, állami kézben tartották a kezdetekben a beszállítókat, így tartva őket és végső soron a Skodát is életben.
Ez már persze a múlt, mire számít a jövőben a működőtőke beáramlásban?
Hosszú stagnálásra. Lehetnek nagyobb dobások, de nem gondolom, hogy nagy trendforduló bekövetkezhetne. Az Európai Unión kívüli befektetők egyet-kettő dobhatnak – indiaiak, malájok, dél-koreaiak, stb. – , de
ahhoz, hogy strukturálisan korszerűsödjön a külföldi befektetések összetétele, az oktatás, a képzés és a kutatás-fejlesztés jelentős fejlesztésére lenne szükség.
Az UNCTAD most kiadott éves jelentésének adataiból látszik, hogy alig nőtt s az FDI-állomány 2010 és 17 között, miközben a megelőző tíz évben ugrásszerű volt a bővülés. Arról nem is szólva, hogy a térségbeli országokkal összehasonlítva az elmúlt évek – tehát az Orbán-kormányok alatti – növekedés gyengécske. Ez természetes a fentiek alapján?
Hogy mást ne mondjak, nem bíztató. A trend az érdekes az FDI-áramlásba – hiszen egy-egy évet megdob pluszba vagy akár mínuszba egy-egy nagyobb projekt –, s ez messze nem bíztató.
Hiába dicsekszik a kormány azzal, hogy mi vagyunk a tökös gyerekek, a többiek tökösebbek nálunk.
Az egyes éveket nézve: a 2013-es visszaesést a Fidesz provokálta ki, akkor kellett megfizetnie az országnak a 2010-11-es gazdaságpolitika árát. Azután elkezdték sorra kötni a stratégiai megállapodásokat, egyre nagyobb engedményeket téve a befektetőknek. A Fidesz ezen a téren is nagyon jól csinálja, hogy vizet prédikál és bort iszik. Mást csinál, mint amit mond. Hiszen miközben külföld- és sokszor befektetőellenes a retorikája, közben orrba-szájba támogatja a külföldi befektetőket, és közben azért szépen átrendezi a tulajdonviszonyokat. Teszi ezt erőltetve, nem a hazai termelés támogatásával, hanem inkább a külföldiek korlátozásával.
Ugyanez hogyan néz ki a kiáramlás területén? Emlékszem, mekkora büszkeség volt, amikor a külföldre kihelyezett magyar FDI elérte az egymilliárd dolláros értéket. Azt a gazdaság fejlettségének, a vállalkozások erősödésének tudtuk be. Ma pedig már az állomány durván a beáramló FDI harmada.
Sajnos máig nagyon kevés olyan tőkeerős magyar vállalkozás van, amely nagyméretű külföldi beruházásra képes. Gyakorlatilag kimerül pár cégben, a Mol-ban és az OTP-ben.
És itt érhető tetten Orbánék egy további óriási álszentsége: kérdem én, milyen feldolgozóipari céget szereztek meg az oligarcháik, a garancsik, a mészárosok?
A magyar működőtőke-export volumene inkább a nálunk megtelepedett multik itteni cégeinek a további befektetései más országokban. Innen szívják ki a nyereséget, amit másutt fektetnek be.
A napokban elkezdtek árat emelni az utazási irodák, amelyek eddig állták a forint utóbbi hetekben bekövetkezett nagy mértékű értékvesztését. Egyelőre a jogszabályi kereten belüli drágulásról tudnak a szakmai szövetségben. A forint pedig „nem segít”.
A forint jelentős árfolyamvesztesége lassan elkezdi éreztetni hatását. Régi szép kifejezéssel begyűrűzik a fogyasztói árakba az, hogy az év elejéhez képest
az euróval szemben mintegy hat százalékkal, a dollárral szemben ennek körülbelül duplájával morzsolódott le
a forint értéke. Ráadásul mindez nagyjából hat hét alatt történt, ami igen megnehezíti az alkalmazkodást a megváltozott körülményekhez.
Eddig kitartottak az utazási irodák, azonban egyesek éppen most jelezték, hogy
nem bírják tartani eddigi áraikat
– mondta el Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének alelnöke a Független Hírügynökségnek. Néhány iroda mintegy 5 százalékot emelt – tette hozzá.
Azt természetesen most még nem tudjuk, hogy általános drágulásba torkollik-e mindez, de ha tartós marad a forint leértékeltsége, aligha kerülhető el a széles körű áremelkedés.
Az irodák gyakran hónapokkal korábban megkötött szerződések keretében utaztatnak, de vannak olyan utak is, amelyeket már a magasabb árfolyamon kellett kifizetniük. Ez az árfolyamzuhanás már akkora, amit nem bírnak el az utazásszervezők – mondta Molnár Judit.
A jogszabály indokolt esetben, mint például a forint árfolyamának gyengülése, lehetővé teszi a részvételi díj megemelését. Azon utasok esetében, akik már befizették az előleget, vagy a teljes részvételi díjat,
csak az út indulását megelőző huszadik napig van mód az áremelésre,
ezen belül már nem. Ugyancsak előírja a jogszabály, hogy ha az áremelés mértéke meghaladja a 8 százalékot, az utas indoklás és kötbér fizetés terhe nélkül elállhat a szerződéstől.
Vagyis az eddig megfigyelt első drágulások ezen jogszabályi küszöbérték alatt vannak.
Szintén hosszú távú szerződésekkel operálnak például a kiskereskedelemben, de rövidesen minden bizonnyal ők is rákényszerülnek az árfolyamvesztés érvényesítésére az árakban.
Következnek aztán a benzinkutak,
amelyek áraiban a hordónkénti nyersolaj-ár beragadása magasan, 80 dollár körüli szinten amúgy is felfelé nyomja a forintban számolt végső fogyasztói árat. Ráadásul itt még nagyobb lesz a drágulás, mert az olaj esetében dollárban történik az elszámolás, és az amerikai valuta önmagában is erősödik, duplán megkeserítve a forint dolgát.
Arról nem is beszélve, hogy akik nem voltak résen (és honnan lehettek volna, hacsak nem, mondjuk, devizapiaci szakértők), és nem vették meg hetekkel ezelőtt az utazásra való költőpénzt, azok igen rosszul járnak a nyaraláskor.
És a forint nem akar segíteni. Árfolyama este is 327 fölött volt, vagyis a délelőtti erősödés tényleg nem tartott sokáig.
Mindenesetre érdemes berendezkedni a gyenge forintra, hacsak a Magyar Nemzeti Bank nem módosít álláspontján.
Óvnék mindenkit attól, hogy mindenféle hisztériának felüljön – nyilatkozta este Varga Mihály. A pénzügyminiszter szerint kapkodni semmi esetre sem kell, mindenki őrizze meg nyugalmát. Mind az árfolyampolitikáért felelős jegybank, mind a kormány figyeli az eseményeket. A kormány szerepe ebben az árfolyampolitikában az, hogy támogassa a jegybankot ebben a munkájában. Ezt eddig is megtettük, ezután is megtesszük – mondta. A miniszter arról is beszélt, hogy a leértékelődés miatt valószínűleg nem kell hozzányúlni a költségvetéshez. A gyengébb forintárfolyam következtében emelkedhet az infláció, a fogyasztási típusú adóknak köszönhetően beérkező többletbevétel egyensúlyt teremt a várható kiadásokkal szemben – mondta Varga.
Nem kis szaktekintélyekkel erősítették a magyar eurócsatlakozást népszavazással nyomatékosítani szándékozók a mozgalmukat: hat volt miniszter, jegybankelnök, szociológus és közgazdász állt ki a Polgári Világ Párt kezdeményezése mellett. Indokaik egy irányba mutatnak. A magyaroknak sincs ellenére az euró bevezetése – ahogy azt egy európai felmérés megmutatta. A fuhu.hu-nak Surányi György és Bod Péter Ákos is elmondta, miért támogatja a kezdeményezést.
Surányi György. MTI Fotó: Marjai János
„A szakmai fenntartásaim ellenére, indokoltnak tartom az ERM II-be lépéssel a Monetáris Unióhoz való csatlakozás előkészítését Magyarország számára” – szögezte le Surányi György volt jegybankelnök. A FüHü által megkeresett nemzetközi hírű bankszakemberről köztudott, hogy soha nem volt lelkes híve a korai, erőltetett ütemű csatlakozásnak az euróövezethez, amit szakmai indokokkal és azzal magyarázott, hogy nincsenek illúziói a monetáris unióval kapcsolatban.
Kiderült, hogy most is vannak fenntartásai, ám úgy látja, hogy kevesebb kockázat van a csatlakozásban, mint a kívül maradásban,
ugyanis, ha kimaradunk az új, formálódó, magasabb szintű európai együttműködésből, akkor könnyen a perifériára, de akár az EU-n kívülre is szorulunk, ami beláthatatlan lenne az ország számára.
A szorosabb együttműködésre a nemzetközi fejlemények sora kényszeríti az EU-t – véli.
A pénzügyi (gazdasági) euróválság mellett a menekültválság, a Brexit és Donald Trump amerikai elnök megválasztása is ennek szükségességét erősíti.
Surányi György határozott meggyőződése, hogy
Magyarországnak az érdeke, hogy részese legyen az uniós integráció elmélyítésének,
és tagja legyen a belső körnek, ami ahhoz is hozzásegítené, hogy maga is formáló erőként játszhasson szerepet. Ennek fényében az euró későbbi bevezetése érdekében a csatlakozás megfontolt előkészítése, az előszobába (az ERM II-be) történő belépés szerinte megnyithatja az utat az EU-integráció első vagy belső köre felé.
A kezdeményezés
Surányi György egyike annak a hat „névnek”, akik a népszavazási kezdeményezés mellé álltak. A lista:
Balázs Péter, közgazdász, Magyarország által delegált európai bizottsági biztos, magyar külügyminiszter;
Bod Péter Ákos, közgazdász, politikus, egyetemi tanár, az MTA doktora, ipari miniszter, jegybankelnök;
Jeszenszky Géza, történész, egyetemi tanár, politikus, diplomata, külügyminiszter;
Kolosi Tamás, szociológus, a szociológiai tudományok doktora, a Tárki alapítója és elnöke, több miniszterelnök tanácsadója:
Mizsei Kálmán, közgazdász, volt ENSZ főtitkár-helyettes, EU különmegbízott;
Surányi György, közgazdász, a közgazdaságtudomány kandidátusa, egyetemi tanár, jegybankelnök, volt miniszterelnöki tanácsadó.
A nemrég alakult új párt, a Polgári Világ közleménye leszögezi: a neves szakemberek az augusztus közepén kiadott Hitvallás Európa mellett című kiáltványt aláírva hitet tettek amellett,
„hogy Magyarország számára sorsfordító jelentőségű az euró bevezetésével a mag-Európához való tartozás deklarálása.”
A Polgári Világ Pártja augusztus 14-én kezdeményezett országos népszavazást az ERM II rendszerbe való belépésről (ami gyakorlatilag az euró bevezetését jelenti). A kiáltvánnyal társadalmi mozgalmat szeretnének elindítani, hogy Magyarország megragadja az utolsó esélyt arra, hogy visszatérjen a még szorosabban egységesülő Európai Unióhoz. Várják a további csatlakozókat is. A párt sorsdöntő jelentőségűnek tartja az európai fősodorhoz való visszatérést, aminek ma az euró mielőbbi bevezetése az eszköze és a szimbóluma.
Bod Péter Ákos: Korán, később vagy még később?
„A mozgalmat nem ismerem különösebben, a vezetőivel nem találkoztam, és nem is vagyok meggyőződve arról, hogy a népszavazás lenne a legjobb eszköz ebben a kérdésben. Nem elemeztem a politikai, taktikai részét, viszont alaposan górcső alá vettem a mögöttes kérdést” – fejtette ki Bod Péter Ákos volt jegybankelnök a FüHünek a népszavazási kezdeményezés támogatásáról.
„A kérdés nem úgy merül fel, hogy akarunk-e, mivel nincs ebben választási lehetőségünk. A kérdés az, hogy mikor: korán, később vagy még később csatlakozunk?”
Ám korán már nem tudunk, mert a hozzánk hasonló helyzetben lévők már beléptek, pedig, ha mi is megtettük volna, igen sok gondot megelőztünk volna magunknak. A feltételek tiszták: ne legyen magas a költségvetési hiány, az államadósság, az infláció és a kamatláb, s ha mindezt betartottuk volna, nem itt tartanánk, ahol – mondta.
Fotó: Wikipedia
Hozzátette: hiába illethető akár jogos bírálatokkal is az euróövezet-beli tagság, nincs alternatívája egy olyan támadható, spekulációnak kitett, ingatag és kockázatot viselő fizetőeszköznek, mint a mi nemzeti valutánk.
„Ma már a feltételek is adottak, tehát innen kezdve már csak politikai döntés kérdése a csatlakozás.”
Bod Péter Ákos azt mondta: „Mi, az aláírók, abban kívánunk segíteni a döntéshozóknak és a lakosságnak, hogy vegyék fontolóra a csatlakozást, fogalmazzák meg a szándékot és hozzák meg a döntést. Lehet, hogy három hét múlva az élet már drámai erővel teszi fel ezt a kérdést. Mert, ha elindul egy olyan vonat…”
Népszerű az euró Magyarországon
Ha lenne népszavazás, az akár sikeres is lehetne, legalábbis kiindulva az Eurobarometer 2017. tavaszi felmérésének az eredményeiből.
A magyarok 57 százaléka ugyanis teljes mellszélességgel támogatja a közös valuta bevezetését, miközben csak 39 százaléka ellenzi,
és 4 százalék nem tud véleményt formálni a kérdésben. Megjegyzendő, hogy az EU egészében a támogatók aránya 10 százalékponttal alacsonyabb, mint nálunk.
Arra a kérdésre, hogy az ország számára előnnyel járna-e a csatlakozás, már kevesebben, de még mindig a megkérdezettek viszonylagos többsége válaszolt igennel (48, 44, illetve 8 százalék volt az igen, nem, nem tudom válaszok megoszlása).
Ezzel együtt is a megkérdezettek 22 százaléka szeretné, ha minél előbb fizethetne euróval Magyarországon, 40 százalék óvatosabb, és bizonyos idő elteltével látná ezt megfelelőnek, míg 22 százalék minél később, 13 százalék pedig soha.
Készen állunk
De a magyarok itt is pesszimisták: a válaszadóknak ugyanis csak a 22 százaléka véli úgy, hogy az ország készen áll a közös valuta bevezetésére, elsöprő többség (74 százalék) szerint nem.
Fotó: Youtube
Pedig szakemberek sora állítja, hogy igenis készen állunk. Köztük Békesi László volt pénzügyminiszter, aki a FüHü-nek adott interjújában leszögezte:
„A feltételeket már most teljesíteni tudnánk,
akár most beléphetnénk az ERM II-be, a csatlakozás előszobájába, a kérdés inkább úgy merül fel, hogy mikor lenne előnyös számunkra a csatlakozás.” A válasz: csakis megfelelő gazdaságpolitika esetén.
De Orbánék bezárkózó, diszkriminatív, a belső tőkeelosztásra támaszkodó gazdaságpolitikája közepette semmi értelme nem lenne, hiszen csakis a teljesítőképességet akadályozná, nem csökkenne a leszakadásunk, nem tudnának nálunk hatni az euróövezet előnyei. Aki nem csatlakozik a többséghez, az marginalizálódni fog, hiszen vége az Orbánék által hirdetett „nemzetek Európájának” – mondta.
Kedvező jelek
A pesszimizmus azért is érdekes, mert a megkérdezettek négyötöde igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy személy szerint képes lesz-e igazodni a nemzeti fizetőeszköz euróval való felváltásához.
Az Eurobarometer felmérése azt is egyértelművé tette, hogy a magyaroknak csak egy részére hatnak a nacionalizmust, sovinizmust, túlzó magyar nemzeti büszkeséget sulykoló szlogenek, frázispuffogtatások:
a válaszadóknak csak a 38 százaléka véli úgy, hogy az euró bevezetésével a hazája elveszíti identitásának egy részét.
Büszkék lehetünk erre az arányra, ugyanis az EU-28-ban 49 százalék válaszolt igennel a kérdésre.
Eurókilátások a régióban
A térség eurót még nem használó országai közül Romániában a legnagyobb az euró bevezetésének támogatása, a kapott 64 százalékos eredmény 7 százalékponttal magasabb, mint a magyar. Horvátországban a lakosok 52, Bulgáriában 50, Lengyelországban pedig 43 százalék szeretne közös európai valutát használni hazájában is. A cseheknél a legalacsonyabb a támogatók aránya, mindösszesen 29 százalékos.
Ennek fényében nem csoda, hogy a románok jelezték, hogy már most készen állnak, s öt éven belül szeretnének is csatlakozni az euróövezethez.
Ám, hogy mennyire bonyolult „lelki” kérdés is a gazdasági mellett a nemzeti valuta elvesztése: a csehek lehetnének a legkiválóbb példa arra, amikor egy ország politikai érdeke felülírja a lakosság álláspontját. Az Emmanuel Macron francia elnök színre lépése óta történtek eredményeként a legfrissebb fejlemények szerint Csehország is hajlik az euró bevezetésére. Igaz, politikai szinten, nem a lakosság nyilvánított ki ilyen véleményt.
Miként Magyarországon sem a lakosság ragaszkodik a forinthoz, hanem a kormány.
Az már bizony politika, amikor a jegybank elnöke akkora frontot nyit, mint tette azt a nyilvánosságra hozott 180 pontos, a versenyképesség erősítésére fókuszáló, a demográfiától az adórendszerig mindenre kiterjedő programjával. Nem lenne váratlan, ha a pénzügyminiszter erre felvonná a szemöldökét – ha nem is jogi, de szakmai és szokásjog alapon – így látja Bod Péter Ákos volt jegybankelnök, korábban ipari miniszter.
Matolcsy jegyzi a 180 pontos versenyképesség-javító programot. Ez nem tipikusan a jegybank feladata. Mutathat-e ez abba az irányban, hogy van alapjuk a pletykáknak, melyek szerint Matolcsy megunta a jegybankárságot és visszamenne gazdasági miniszternek – akár nem miniszteri hanem bármilyen rangban, de ő lenne a gazdaság irányítója –, Varga Mihály már amúgy is ismét klasszikus pénzügyminiszter, a jegybank élére pedig kineveznének valakit, a pletykák Rogánról szólnak – vetettük fel. A vélekedéseket egyébként az is alátámasztja, hogy Matolcsy hivatali mandátuma a Magyar Nemzeti Bank élén egy év múlva lejár.
„Nem szeretnék reflektálni a kreminológiai összefüggésekre, arra, hogy van-e másodlagos szándéka az intézményvezetőnek azzal, hogy ilyen kérdésben megszólal,
azt viszont érdemes feszegetni, hogy a jegybanknak van-e keresnivalója – nem is jogköre – gazdaságpolitikai kérdésekbe – válaszolta megkeresésünkre Bod Péter Ákos, aki korábbi jegybankelnökként, illetve ipari miniszterként ült már az asztalnak mind a két oldalán. Erre pedig szerinte az a válasz, hogy a jegybanknak a kormányzattól való – a magyar jogrend és különösen az európai szabályozói rendszer által elvárt – függetlensége azt jelenti, hogy a kormányzat nem szól bele a jegybank monetáris politikájába (kamatszintet például nem illik kommentálnia) – emlékeztet a szakember, hozzátéve: az már inkább szokásjog, hogy a jegybank nem kommentál például adórendszerbeli intézkedést, kivéve, ha annak köze van az ő hatáskörébe tartozó folyamatokra, például egy adóemelés megemeli az inflációt.
De a szűk értelmezésen mindenképpen túl megy, ha a jegybank állást foglal abban, hogy szülessen több gyerek, változzon meg az adórendszer.
Igaz, az MNB benne van a Költségvetési Tanácsban is, s általában véve is, ha költségvetési kérdésekben állást foglalhat, sőt el is várják tőle, akkor szinte mindenbe beleszólhat, szinte mindennek van valami köze az államháztartáshoz.
Én megengedő vagyok – szögezte le –, de ez nem szükségszerű, hanem vállalt feladat a Magyar Nemzeti Bank részéről, ami nem tükrözi a jogi normákat. Ugyanakkor felmerül, hogy ha az MNB-nek ilyen részletes véleménye van a gazdaságpolitikáról, akkor ne szisszenjen fel, amikor esetleg a Pénzügyminisztériumnak is részletesebb véleménye van a monetáris politikáról. „és én most nem személyekről és ambíciókról beszélek, hanem intézmények közötti potenciális surlódásokról” – húzta alá.
„Ugyanakkor a mai magyar viszonyok között nincs akkora jelentősége az intézmények közötti viszonyoknak, látjuk, hogy erősen központosított rendszerben mindegyik intézmény autonómiája véges; a viták ma nem két intézmény között dőlnek el”
– jegyezte meg Bod Péter Ákos.
2010 előtt a jegybankigyekezett kimaradni a gazdaságpolitikai vitákból
(a nyilvánosság előtt mindenképpen), igaz, azt nem tudni, hogy a Matolcsy-féle program a kormány felkérésére történt-e. Mert ha a kormánytól jön megkeresés, azt a jegybank nem igen szokta elhárítani – mondta, saját tapasztalatait is felelevenítve. Például amikor 1993-ban, amikor bezuhant a GDP, léltrejött egy élénkítési munkacsoport, amelynek a munkájában részt vett az MNB apparátusa és személy szerint ő is.
Az más kérdés – emlékezett vissza –, hogy kapott ő hideget és meleget is a gazdasági sajtótól és a politikától amiatt, hogy sérti a jegybank függetlenségét ez a tevékenység,
pedig akkor még elég nagy volt eleve az érintkezési felület az MNB és a kormány között, mivel a külső adósságot nagyobb részt akkor még a jegybank menedzselte. Ugyan a kormány támogatása benne van a jegybanktörvényekben, de az is, hogy ez a támogatás nem keresztezheti, gyengítheti az elsődleges célját – húzta alá.
Átlépte a 340-es szintet az euró árfolyama. Innen valószínűleg nincs megállás, a közeli jövőben már a 350 tűnhet fel a látótérben.
Öt órakor ha kicsivel is, de túlugrotta az euró árfolyama a 340-et (340,04). Ez könnyen lehetséges, olyan lélektani határ, amelynek átlépése után belátható időn belül a 350-es szint következik. Kivéve, ha az MNB valamiképpen közbeavatkozik (ha akar egyáltalán). A hátteret próbáltuk felvillantani korábbi írásunkban. Holnap mindenképpen választ kapunk egy-két kérdésre.
Pár perccel az újabb történelmi mélypont után mindenesetre az árfolyam kissé visszaereszkedett.
Ember legyen a talpán, aki eligazodik a januárban és júliusban hatályba lépő adóváltozások dzsungelében. Jön a négygyerekes anyukák szja-mentessége, a nyugdíjasok adókönnyítése és a tb-szabályok átalakulása. A vállalkozásoknak is figyelniük kell.
Nem az adózás önkéntes követését segítő évként fog bekerülni a történelembe 2020. A kormánytöbbség több menetben nyúlt bele az adótörvényekbe, még azonos tárgykörbe tartozó szabályok is eltérő időpontban módosulnak: hol januártól, hol júliustól. Megpróbáltuk összeszedni legalább a legfontosabbakat.
Sokgyerekes anyák előnyben
A 2020-ban hatályba lépő adóváltozások leghangosabban beharangozott eleme a legalább négygyerekes anyák szja-mentessége januártól. Ez kiterjed a végkielégítésre (a törvényben meghatározott mértéket meghaladó részét kivéve), az egyéni vállalkozásból származó jövedelem esetén a vállalkozói kivétre, a mezőgazdasági őstermelésből, az európai parlamenti és a helyi önkormányzati képviselői tevékenységből származó jövedelemre, a választott könyvvizsgálói tevékenységből és a díjazás ellenében munkavégzésre irányuló más szerződés alapján végzett tevékenységből származó jövedelemre. A bérbeadásból származó vagy a külön adózó jövedelmekre nem alkalmazható a mentesség.
A jogosultak köre a négy vagy több gyermeket nevelő nőkre terjed ki, akik vér szerinti vagy örökbe fogadó szülőként nevelnek gyermeket (tehát a nevelőszülők nem esnek a kedvezményezetti körbe), és akik családi pótlékra jogosultak vagy legalább 12 évig jogosultak voltak.
A tb-t is átszabják
A (már nem létező, mert adózásra átalakított) társadalombiztosítást érinti, hogy
az egészségügyi szolgáltatási járulék havi összege 7500-ról 7710 forintra,
napi tétele 257 forintra emelkedik január 1-től. Ezt azok fizetik, akik munkaviszony vagy más jogosultság híján elveszítik a biztosítást. Ezzel kapcsolatban fogadott el a közelmúltban nagy vihart aratott módosítást a parlament kormánypárti többsége. Megmarad az az előírás, hogy három havi nemfizetés után megszűnik a tb-ellátás, ám júliustól nem lesz türelem. Az ellátást nyújtók (például háziorvos) számítógépe nem piros színnel fogja jelezni a rendezetlen jogviszonyt – ami után befizetéssel pótolható a hiány -, hanem barna színnel azt közli, hogy érvénytelenség áll fenn (mintha halott lenne); ekkor azonnali fizetéssel a piaci áron vásárolható meg az ellátás.
Ezt a kört érinti a júliusi változás, amellyel egységes 18,5 százalék tb-járulékban olvad össze a nyugdíjjárulék, a természetbeni és a pénzbeli egészségbiztosítási járulék, valamint a munkaerőpiaci járulék. Ez csak adminisztrációs könnyítés a kifizetőknek, az viszont a nyugdíjasok sokaságának kínál kedvezményt, hogy szintén júliustól a munkaviszony mellett már
bármely forrásból származó jövedelem esetén is csak az szja-t kell befizetniük.
Az egységes tb-járulékkal párhuzamosan csökken a gyermekek után járó családi kedvezmény. Most a 1,5 százalékos munkaerőpiaci járulékból nem lehet levonni a kedvezményt, de július 1-je után már a teljes, 18,5 százalékos mértékű tb-járulék terhére érvényesíthető lesz a családi kedvezmény.
Eva, kata, kiva, online-számla
Az év elejétől megszűnik az egyszerűsített vállalkozói adó. Ezt már idén se lehetett választani, most végleg eltűnik. Helyette lehetséges a kisvállalati adó (kiva), amely 13-ról 12 százalékra csökken, és a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata). Utóbbi havi 50 ezres tétele egy ideje már sok cég kedvenc adókikerülési formája („számlaképes” munkatársak) az alkalmazotti státusz helyett. Ebben a körben a NAV ellenőrzéseket ígér, bár nem kell feltalálnia a spanyolviaszt: az adóhivatal 2006-ban már tételesen ismertette azokat a körülményeket, amelyek esetén a vállalkozói szerződés semmis, azt bújtatott munkaviszonynak kell tekinteni.
A vállalkozásokat érinti – nem kis mértékben, főleg a kis cégeket -, hogy
lényegében minden számláról online-adatot kell szolgáltatni.
A NAV most csak a 100 ezer forint áfaösszeget elérő számlák adatait látja, jövő júliustól viszont már lényegében minden vállalkozói számlát (2021. január 1-től pedig a magánszemélyek részére kiállítottakat is).
Csökken a számlakibocsátásra rendelkezésre álló határidő 15 napról 8 napra. És bővül a bizonylatra kötelezettek köre is júliustól: az áfamentes egyéb oktatási szolgáltatások, humán-egészségügyi szolgáltatások, fogászati ellátások, valamint ingatlanértékesítések is bekerülnek ebbe a körbe. Mindezért cserébe a kormány azt ígéri, hogy a NAV már 2021 tavaszától elkészíti a vállalkozások áfabevallási tervezetét.
A cégek, különösen a nagyobbak számára figyelemmel kísérendő változás például a külföldre történő tőkekivonás adóztatásának megváltozása a tao-n belül. Az áfatörvény pedig meghatározott körben lehetővé teszi az adóalap csökkentését behajthatatlan követelés jogcímén.
Úgy fest, mind a 225 alkalmazottját elküldi az Eckerle Automotive Zala Kft., és leszerelik a gépeket is. A PM bízik abban, hogy Zala megyében elég üres állás van.
Két hete jelezte alkalmazottainak a német tulajdonú Eckerle Automotive Zala Kft., hogy csoportos létszámcsökkentés keretében 2020 elején elbocsátja 225 emberét – írta meg az Alfahír. A levélben „a munkáltató működésével összefüggő ok, a külföldi kereslet, megrendelésállomány lecsökkenése, abból adódóan tulajdonosi döntés értelmében a gyártási tevékenység 2020 év eleji leállítása és így a működéshez rendelkezésre álló források beszűkülése áll”.
A furmányos megfogalmazásból nem egyértelmű a tény, hogy mivel a cégnek Zalaegerszegen 225 alkalmazottja van, ez
lényegében az üzem bezárásával egyenlő. Ezt erősíti az az információ, hogy a gépek leszerelése is elkezdődött.
Vagyis mindössze kedélycsillapításnak fogható fel, amit az egyik cégvezető mondott, hogy jelen pillanatban átstrukturálások, optimalizálások zajlanak, és hogy mit fog hozni 2020 második, harmadik negyedéve, azt ma még nem tudja megmondani. Ha nem szűnik meg a gyár teljes működése, és csak egy átstrukturálás zajlik le, abban az esetben még nem tudni, hány embert érinthet az elbocsájtás, de az is reális forgatókönyv, hogy a zalaegerszegi üzemet is csődbe viszi a nyugati autóipar hazánkba is begyűrűző válsága.
Az Eckerle Industrie Kft. magas szinten automatizált gyártósorok fejlesztését és gyártását végzi, egyebek közt az autóipar számára. A cégnek három telephelye van Magyarországon: az Eckerle Automotive Kft. és az Eckerle Industrie Kft. Kiskőrösön, az Eckerle Automotive Bóly Kft. Bólyon és a zalaegerszegi Eckerle Automotive Zala Kft. Nem túl informatív honlapja (az utolsó „aktuális” bejegyzés 2015. októberi) mindenesetre nem tartalmaz üres állást.
Mai közleményében a Pénzügyminisztérium megerősíti az elbocsátást, bár arra nem tér ki, hogy a jelek alapján az egész zalai egységet bezárják. Üres álláshelyek közvetítésével, képzésekkel, munkaerő-piaci tanácsadással segítik az Eckerle Automotive Zala Kft. elbocsátás előtt álló dolgozóit, ezzel is könnyítve a létszámleépítéssel érintett munkavállalók mielőbbi elhelyezkedését – írják.
Az érintett 225 dolgozó újbóli munkába állását az is segítheti, hogy Zala megyében összesen 3500, míg a Zalaegerszegi járásban közel 2000 betöltetlen álláshely van a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat által megvalósított „Létszámleépítések megelőzése és kezelése” projekt is nagy segítséget jelenthet az érintett munkavállalóknak. Az 5 milliárd forintos keretösszegű program a leépítéssel érintett személyek képzését 100 százalékban finanszírozza, emellett a munkahelyi beilleszkedés és betanítás költségeihez is hozzájárul – a PM szerint.
Rengeteg helyről jelzik elsősorban a szakszervezetek, hogy csökkentik a műszakok számát, és első helyen a kölcsönzött munkaerőt kezdik elküldeni. Az autóipar globális visszaesése itt kopogtat az ajtón.
A délutáni órákban várható a Standard & Poor’s hitelminősítő közleménye arról, mire jutottak a magyar államadósság besorolásának felülvizsgálatakor. A kiindulási pont befektetésre már ajánlott BBB, stabil kilátással. De mit is jelent ez valójában, és miért fontos a nagy nemzetközi hitelminősítők besorolása egy gazdaság számára?
A hosszú lejáratú magyar szuverén (azaz állami) devizaadósságot jelenleg már mind a három nagy hitelminősítő – a Standard & Poor’s, a Moody’s és a Fitch – befektetői kategóriában, igaz, annak legalsó sávjában tartja nyilván. Ez annyit jelent, hogy úgy látják: a pénzügyi kötelezettségek teljesítését a kedvezőtlen gazdasági feltételek vagy változó körülmények gyengíthetik, azaz
van kockázat, de még ajánlott a befektetés.
Ugyanakkor az egy fokkal rosszabb besorolás – és ebben voltunk hosszú évekig, ld. a táblázat piros sávját – már az úgynevezett bóvli kategóriát fedi: a magas kockázat miatt nem érdemes megtartani vagy vásárolni a kibocsátott kötvényeket. Mindhárom hitelminősítőnél jelenleg stabil kilátásokkal van megcímkézve a magyar államadósság besorolása, azaz
gyors besorolásváltozást – sem felfelé sem pedig lefelé – nem várnak.
Csak érdekességképpen érdemes megnézni, hogyan áll a magyar besorolás a térségbeli versenytárs-országokkal összehasonlítva.
Menetrend szerint és azon kívül
Egy-egy olyan előre bejelentett, menetrend szerinti felülvizsgálatnál, mint amilyent a Standard & Poor’s most hajt végre – javítás esetén általában „félfokokat” változtatnak csak: azaz, először a kilátásokat szokták javítani/rontani (esetünkben most a stabil helyett tehát pozitív jöhetne), ám van arra is példa, hogy ezt a grádicsot kihagyva rögtön a besorolást magát módosítják. Ez – ahogy a mellékelt táblából is látható – , már Magyarországgal is előfordult, pont a Standard & Poor’s-nál, amely tavalyelőtt, illetve tavaly is úgy javította a besorolást, hogy előtte nem változtatta pozitívra a stabil kilátást.
Rontás esetén más a helyzet, ott ugyanis nagyon gyors változások is lehetnek, drámainak ítélt esetekben, amikor nem lehet megvárni a következő, esedékes felülvizsgálatot. Például – ám ez persze kirívó példa – a 2008-as pénzügyi válság kitörésében szerepet játszó, negyedik legnagyobb amerikai befektetési bank, a Lehman Brothers papírjait, annak csődje miatt egyik napról a másikra a legjobból a leggyengébbe sorolták át.
Árgus szemekkel figyelnek
Lehet, hókuszpókusznak tűnik ez az egész „besorolásdi”, sokan, sokszor bírálják is, és hivatkoznak a fent említett példánál maradva arra, hogy nem képesek előre látni és jelezni még az ilyen drámai eseményeket sem. (A hitelminősítők nem csak állami, de magáncégek besorolását is végzik.) Meg is tépázta az eset a hitelminősítők hitelét, de ezzel
együtt máig megkerülhetetlenek, hiszen még mindig irányt mutatnak,
és támaszkodnak az általuk kiadott minősítésekre a befektetők, oly annyira, hogy például az óriási pénzeket mozgató nagy befektetési alapoknál szigorúan előírják, hogy bóvli kategóriájú papírokba nem fektethetnek. Ilyenkor úgy járnak, mint Magyarország is járt a 2008-as válság után, nem tudnak megfelelő finanszírozáshoz jutni a nemzetközi pénzpiacokon. És habár nem csak államkötvényeket, hanem – ahogy már szó volt róla – vállalati kibocsátásokat is minősítenek, az előbbieké a meghatározó, az adott ország vállalkozásai ugyanis nem kerülhetnek magasabb kategóriába, mint az államkötvényei.
A hitelminősítők, amelyek 21, illetve 24 fokozatú skálán osztályozzák az adósságot (legyen a szuverén, devizában vagy helyi devizanemben kibocsátott állami, önkormányzati, illetve vállalati), mégpedig nem egyazon szempontok alapján. Magyarország esetében – ennek a tapasztalat is az oka –
elsősorban a makrópályát, az államháztartás és a költségvetés állapotát, a finanszírozási kilátásokat vizsgálják.
Kiszámíthatóság
Az, hogy ma születik-e, és ha igen, milyen döntés, nem lehet előre tudni. Annyi bizonyos csupán – ahogy az MTI londoni tudósítója is írta – a Standard & Poor’s-nak ez az idei utolsó felülvizsgálati időpontja. Ugyanis az Európai Unió által a globális pénzügyi válság után életbe léptetett szabályozás alapján – hacsak azonnali minősítési lépést igénylő rendkívüli fejlemény nem történik – a hitelminősítők az általuk előre meghatározott, Brüsszelnek benyújtott időpontokban hajthatnak csak végre adósosztályzati lépéseket EU-államadósok, köztük hazánk esetében. A szabályozás azonban arra nem kötelezi a cégeket, hogy a kijelölt napokon ténylegesen módosítsák is a menetrendben sorra kerülő szuverén EU-adósok besorolásait vagy az osztályzatok kilátását.
Egy kis történelem
Az első hitelminősítő, pontosabban annak az elődje a 19. század második felében indult: Amerikában egy cég megjelentetett egy, az amerikai vasúttársaságok pénzügyi helyzetéről és működésükről képet adó könyv. 1906-ban alapították meg a Standard Statistics hivatalt, azzal a céllal, hogy pénzügyi információt nyújtson nem vasúti társaságokról. A Standard & Poor’s, ahogy ma ismerjük 1941-ben alakult a fenti két cég összeolvadásával. 1966-ban egy felvásárlás eredményeként pénzügyi szolgáltató részleggel bővült. A Moody’s-t 1909-ben alapította John Moody, a cég 1914-től kezdve végez hitelminősítést, s a hetvenes évek óta államkötvényekét is. A Fitch Ratings 1913 óta kínálja szolgáltatásait, először kötvényekről és részvényekről publikált könyveket. 1924-ben kiterjesztette tevékenységét, egy rendszert dolgozva ki arra, hogy mérjék, miként tudnak megfelelni a vállalatok a kötelezettségeiknek. Végül ez lett a hitelminősítés standardja.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
