Kezdőlap Itthon Fontos Oldal 201

Fontos

Nem kaphatnak kevesebb családi pótlékot Ausztriában a magyarok

FüHü
-
0
Nem kaphatnak kevesebb családi pótlékot Ausztriában a magyarok

Ezt mondta egy budapesti háttérbeszélgetésen Marianne Thyssen uniós biztos. Beszélt arról is, hogy szeretnék létrehozni az Európai Munkaügyi Hatóságot, valamint bevezetni az európai társadalombiztosítási számot.

Marianne Thyssen
MTI Fotó: Marjai János

Az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért, munkavállalói készségekért és mobilitásért felelős biztosa azzal kapcsolatban beszélt erről, hogy Ausztria szeretné indexálni a családi pótlékot, vagyis kevesebbet adna azoknak a külföldi munkavállalóknak, akik ugyan Ausztriában dolgoznak, de a gyerekeik otthon élnek.

Marianne Thyssen erre röviden azt mondta:

„ez nem lehetséges”.

Következményekről egyelőre nem akart beszélni, mert, ahogy fogalmazott, ez még csak egy terv, és de ha az osztrák parlament elfogadja az erről szóló törvényt, akkor azt elemezni fogják, és utána mindenképpen reagálnak rá. Azt többször is kiemelte, hogy

ahol valaki fizeti a járulékokat, ott kell megkapnia a juttatásokat is, méghozzá ugyanannyit, mint a helyieknek.

Az osztrák kormány terve ellen korábban Magyarország is tiltakozott, ez a kérdés is szóba került Orbán Viktor és Sebastian Kurz osztrák kancellár találkozóján. Kurz akkor azt mondta: a döntést az európai joggal összhangban hozták meg – az uniós biztos ezt másként gondolja.

Marianne Thyssen beszélt arról is, hogy a globalizáció jelentette kihívásra nem lehet válasz a protekcionizmus, az EU szociális pillérével kapcsolatban pedig nem csak a Európai Bizottságnak van teendője, hanem a tagállamoknak is.

Tavaszra egyébként három javaslatból álló csomaggal készülnek. Egyrészt ki kellene mondani, hogy mindenkinek, aki dolgozik, jár szociális védelem, emellett létre akarják hozni az Európai Munkaügyi Hatóságot, elmondása szerint azért, hogy könnyebb legyen együtt dolgozni, például ellenőrzéseknél. Harmadrészt pedig

európai társadalombiztosítási számot akarnak bevezetni,

ennek célja, hogy a különféle jogosultságokat más országokban online lehetne igazolni, nem kellene hozzá papírokat vinni. Mindezekről viszont még tárgyalni fognak.

Marianne Thyssen azt is mondta, hogy most biztató a helyzet, soha nem dolgoztak még ennyien az EU-ban, és soha nem volt ilyen alacsony a munkanélküliség sem, 7,3%-os – igaz, azt is megjegyezte, hogy nagy a kilengés, Csehországban például 2,3, Görögországban 20, Spanyolországban 16%-os.

Végül arról is beszélt, hogy a brexit átmeneti időszakában sem változhat semmi az ott dolgozó uniós állampolgárok, így a magyarok számára, arról pedig, hogy a britek kilépése után mi lesz, még folynak a tárgyalások.

„Nem arról van szó, hogy a Fidesz-szavazókat kellene megtéríteni”

Németh Róbert
-
0
„Nem arról van szó, hogy a Fidesz-szavazókat kellene megtéríteni”

Mobilizálni kell a kormánnyal elégedetlen szavazókat, ezt mondta a Független Hírügynökségnek Heiko Kretschmer, az MSZP kampánytanácsadója. A német szakember több választási kampányban részt vett tanácsadóként, most azt gondolja, hogy az ellenzéknek közvetlenül kellene az embereket megszólítania, és ez szerinte a kormánypárti médiatúlsúly ellenére is megvalósítható. Az álhírek terjesztését etikai és szakmai szempontból sem tartja jónak.

Heiko Kretschmer
Fotó: FüHü

Régóta dolgozik kampánytanácsadóként Németországban, például az SPD-nek, a Német Szociáldemokrata Pártnak. Mikor adott nekik utoljára tanácsokat?

Nem csak az SPD-nek adtunk tanácsokat, Németországban mi vagyunk az egyetlen ügynökség, amely öt pártnak is tanácsadója volt. A legfontosabb, a legnagyobb projekt valóban az SPD-nél volt, a 2013-as Bundestag-választási kampányban adtunk tanácsokat. Amelyen 2005 óta a legjobb eredményt érték el.

A 2013-as kampánynak volt egy elég sajátos momentuma, Peer Steinbrückről, az SPD kancellárjelöltjéről olyan kép jelent meg a Süddeutsche Zeitung címlapján, amelyen bemutatott. Ehhez mit szólt?

Hogy te jó ég, mit csinál… Ez az ő személyes döntése volt. Azt is meg kell jegyeznem, hogy amikor először láttam a közösségi médiában a képet, akkor azt hittem, hogy hamisítvány. Fél órával később tudtam meg, hogy valódi.

Miért döntött most úgy, hogy az MSZP-nek dolgozik, nekik ad tanácsokat?

Az a benyomásom, hogy a tapasztalatunk, amelyet a különböző kampányok során szereztünk, Magyarországon nagyon hasznos lehet. Olyan kampányt tudunk folytatni, ami megszólítja az embereket, és nem csak a médiára támaszkodik.

A felmérésekből az látszik, hogy az utóbbi időben az MSZP folyamatosan veszített a népszerűségéből. Van már ötlete, hogyan lehetne ezt megállítani?

Először is, igen. Másodszor viszont túl korai volna már most arról beszélni, hogy mi minden történik majd a kampány során. Szerintem az a fontos, hogy az MSZP olyan témákkal érveljen, amelyek megmutatják, hogy Magyarországon egy másfajta politizálás is lehetséges, olyan, amellyel a párt választóit sikerül megszólítani és mobilizálni. Úgy látjuk, hogy

az MSZP az a párt, amely a legkevésbé tudta mozgósítani a szavazóit.

Ez azt jelenti, hogy ha sikerül a potenciális MSZP-szavazókat meggyőzni, hogy ténylegesen is szavazzanak, akkor azért már jobban néznek ki az eredmények.

Azt is nyilvánvalóvá kell tenni, hogy az MSZP-t időközben már egy más politizálás jellemzi.

Mit ért ez alatt?

Például ennek kinyilvánítása a Párbeszéddel való szövetség, a döntés, hogy Karácsony Gergely lesz a miniszterelnök-jelölt.

Négyévente a választók leadják a szavazatukat, aztán a politikusok vagy betartják, amit ígértek, vagy nem. Itt a miniszterelnök-jelölt az emberekkel együtt szeretne politizálni, és a magyar politikát velük együtt szeretné alakítani. Ez az MSZP szempontjából egy jelentős váltás.

Néhány hete egy interjúban azt mondta, hogy szükség lenne némi populizmusra a baloldalon is. Mit értett ezen?

Mindent persze nem fogok elmondani, amit a következő 68 napban tervezünk, de alapvetően arról van szó, hogy

a politikát úgy kellene elmagyarázni, hogy köze legyen az emberek mindennapi életéhez.

Vannak ellentmondások, amit a magyarok tapasztalnak, még a Fidesz-szavazók is, például, hogy az oktatás és az egészségügy állapota nem elfogadható, vagy hogy a magyarok kétharmada nincs olyan anyagi szinten, hogy megfelelő életet tudjon élni. Sokan keményen dolgoznak minden nap, mégsem tudják eltartani a családjukat.

Ezt tematizálni kell, és erre válaszokat kell találni. Ezeket a lehető legegyszerűbben, adott esetben kihegyezve kell megfogalmazni.

Az elmúlt hetekben az oktatás és az egészségügy témája egyre többször került elő ellenzéki politikusok megszólalásaiban. Ez már az Ön hatása?

Nem (nevet). Én csak tanácsadó vagyok.

Fotó: FüHü

Ha a Fidesz kommunikációját nézzük, akkor azt látjuk, hogy náluk a valóság nem mindig számít. Ön mit gondol az álhírek terjesztéséről egy kampányban?

Ez a kérdés komoly etikai megfontolásokat is felvet. Etikai nézőpontból semmire nem tartom ezeket. Szakmai szempontból azt mondom, hogy

hosszú távon károsak,

az USA példáján is láthatjuk, hogy a Trump-kampány bizonyos elemei időközben már ellene fordulnak.

Rövid távon azt kell mondani, hogy adott esetben bizonyos társadalmi csoportokban, amelyek egy zárt közegben élnek, ahol akár a tényeket figyelmen kívül lehet hagyni, akkor az álhírek, ha megfelelő emberek megfelelő módon használják őket, akár sikeresek is lehetnek. De ez csak olyan csoportok esetében működik, amelyek nagyon elszigeteltek. Így aztán a baloldal vagy a politikai közép, a felvilágosodott, városias polgárság kevésbé nyitott erre, az ő körükben ez kevésbé működik egy választási kampányban is.

Szóval ez olyan embereknél működik, akik egyfajta buborékban élnek? Mit gondol, ezeket az embereket el lehet érni más információkkal is? Egyáltalán, ők célpontjai mondjuk a magyar ellenzék kommunikációjának, meg akarják őket győzni?

Nem minden esetben. De azt hiszem, hogy ha a motivációt is megnézzük, az érzelmi mozgatórugókat, hogy miért mozognak ilyen buborékokban, akkor lehet utakat találni. Néhány esetben

az ilyen buborékban való mozgás egy kísérlet arra, hogy választ találjanak olyan kérdésekre, amelyek bizonytalanságot okoznak:

globalizáció, kultúrák találkozása, digitalizáció, a munka világában zajló változások. Ha ilyen elbizonytalanító trendek jelennek meg, akkor nagy a kísértés arra, hogy egy buborékba zárkózzon az ember, ahol bizonyosságokat talál, egyszerű válaszokkal ezekre a kérdésekre.

Tehát a politikusoknak arra kell kísérletet tenniük, hogy az elbizonytalanodás gyökereihez jussanak el, és az emberekkel erről beszéljenek. Akkor sikerülhet kivezetni a buborékokból azokat, akik nem egy ideológiai torzulás révén kerültek be ezekbe, hanem csak nem látnak tisztán.

Ehhez ugye el kell érni ezeket az embereket. A magyarországi médiahelyzet viszont, különösen vidéken, egyre kevésbé ad erre lehetőséget. Hogyan akarják eljuttatni az üzeneteiket?

2002-ben Bundestag-választások voltak Németországban. Három hónappal a választás előtt mindenki leírta az SPD-t a közvélemény-kutatások alapján. Gerhard Schröder akkor azt a döntést hozta, hogy az iraki háború ellen indít kampányt. A német média 95 százaléka kritizálta ezért, hogy populista és Amerika-ellenes, és hogy egy kormány ilyet nem tehet. Négy héttel a választások előtt több százezer ember tüntetett Berlinben. Aztán mégis ő nyerte a választást.

Több hasonló példát is lehetne hozni, de az nyilvánvaló, hogy egy társadalomban, ha sikerült a politikai vitának egy bizonyos formáját beindítani, akkor az emberek személyes, egymás közti kommunikációja, a családon belül, barátok között, munkahelyeken folytatott beszélgetések fontosabbak, mint bármi más, ami a médiában megjelenik, vagy az interneten történik.

Ezért gondolom azt, hogy

bár valóban komoly hátrányt jelent a magyarországi médiahelyzet jelenlegi állapota, de van lehetőség üzenetek megfogalmazására, emberek megszólítására,

és arra, hogy el is érjük őket.

Tehát azt gondolja, hogy az óriásplakátokon, tévé- és egyéb hirdetésekben folyó, a menekültekről vagy Soros Györgyről szóló kampány ellen személyes kommunikációval kell küzdeni?

Igen, sőt, azt gondolom, hogy az ilyen kampányok saját magukat is megölhetik. Vannak érdekes vizsgálatok, amelyek szerint át nem látható médiaviszonyok között, például az internetes kommunikációhoz kapcsolódóan, a személyes kommunikáció hatása jelentősen növekszik. Ez érdekes módon még az internet világára is igaz.

Egy Facebook-poszt hatása ezerszer fontosabb, ha az valaki olyantól jön, akit az illető személyesen is ismer. Nem azt mondom, hogy a többi hatástalan, de itt a bizalomról van szó, a politikai viták véleményalkotó jellegéről, amelyek során lehet mobilizálni a szavazókat.

Fotó: FüHü

Az izgalmas az, hogy ebben az országban a Fidesz már jó néhány éve a szavazók egy kisebbségi arányával tesz szert többségre. Ez két dolog miatt van így. Egyrészt

sikerült demobilizálni az ellenfeleket, elvették az önbizalmukat,

a hitüket a saját politikájuk sikeres megvalósításában, illetve a magyar választási rendszer sajátosságai miatt a megosztott ellenzék nem tud többséget létrehozni.

Most az ellenzék közeledik egymáshoz, és elkezdi megfogalmazni a saját üzeneteit. Van egy olyan miniszterelnök-jelölt, aki nem herceg akar lenni, hanem első polgár.

A döntő kérdés az, hogy a magyaroknak azon többségét, akiket nem győzött meg a Fidesz teljesítménye, április 8-án sikerül-e rávenni arra, hogy elmenjenek szavazni.

Vagyis nem arról van szó, hogy a Fidesz-szavazókat kellene megtéríteni. A magyarok többségét szolgáló politikát kell megvalósítani.

Ha már a közösségi médiát említette, Ön szerint ennek kulcsszerepe lesz a kampányban?

Igen, azt gondolom, hogy a közösségi média fontos eszköze az üzenetek közvetítésének. Emellett az emberek mozgósításában is hasznos lehet, különösen akkor, ha a média többsége nem tisztességes módon tudósít.

Amit eddig tapasztalt, az alapján a magyar ellenzéki politikusok tudatosan használják a közösségi médiát?

Tekintsünk inkább előre… A különleges magyarországi politikai helyzet természetesen a közösségi médiában is tükröződik. A Fidesz kommunikációja itt is megmutatkozik. Ha baloldali populizmusról beszélünk, akkor ehhez az ellenzék oldalán a közösségimédia-használatnak is hozzá kell járulnia.

A kampány hivatalosan február 17-én kezdődik majd. Mit tanácsolt, jöjjön ki aznap valamilyen nagy dobással az ellenzék?

Az a benyomásom, hogy február 10-én fog történni valami nagy dolog. Az MSZP szempontjából ez egy fontos nap lesz, meg kell erősíteniük, hogy létrejött a szövetség, hogy a viták ellenére létrejött egy egység a változtatás szándékáról, hogy van egy baloldali erő, amely kész arra, hogy ezt a változtatást megvalósítja.

Davosról első kézből

N. Vadász Zsuzsa
-
0
Davosról első kézből

„Davos évről évre összehozza a világ elitjét, ha másért nem, hát a kapcsolatépítés, a lobbizás miatt érdemes részt venni a Világgazdasági Fórumon” – szögezte le a Független Hírügynökségnek adott interjújában Nagy-Mohácsi Piroska, a London School of Economics egy kutatóintézetének (Institute of Global Affairs) kutatási igazgatója, az EBRD volt stratégiai igazgatója, aki hosszú évek óta résztvevője a svájci üdülővárosban rendezett fórumnak. Éppen ezért – mondja – a politikai szempontból feltétlenül meg kell ott mutatnia magát egy országnak. Ennek ellenére nem látott magyar résztvevőt. Ugyanakkor Orbán miniszterelnök bizonyos értelemben jelen volt a tanácskozáson, többször megemlítették ugyanis, igaz nem a legkedvezőbb fényben állítva be őt – derül ki az interjúból. Nem véletlen, hogy az idén minden eddiginél több vezető politikus volt jelen Davosban, élükön Donald Trump amerikai elnökkel. Sok szó esett a populizmusról – ennek kapcsán került szóba a magyar miniszterelnök. 

 

Ön évek óta visszatérő résztvevője a Davosi Világgazdasági Fórumnak. Más volt-e az idei tanácskozás, mint az eddigiek, s ha igen, miben különbözött?

Több meglepő dologgal is találkoztam az idei fórumon, ezek közül talán a legszembetűnőbb az volt, hogy nagyon „politikaira” sikeredett.

Ennyi vezető szerte a világból még nem jött Davosba, és kiváltképpen nem ennyi aktív vezető, mint most.

Az előzetes hivatalos közlések szerint  340 vezető politikust vártak a fórumra, köztük Angela Merkelt, Emannuel Macront, Theresa Mayt és persze Donald Trump amerikai elnököt, akinek egyébként a felszólalására a legnagyobb, legalább félezer embert befogadó terem is kicsinek bizonyult. Ilyet utoljára akkor láttam, amikor Angelina Jolie volt résztvevő: akkor álltak utoljára sorba hosszú ideig az emberek, csak hogy lássák, amint megjelenik a gyönyörű színésznő. Most ugyanúgy közlekedési akadály keletkezett, a tömeg ugyanis megállt, ahol és amikor Donald Trump mozgott Davosban – mindenki látni akarta az amerikai elnököt.

Ha már Trump, Ön élőben hallgatta? Milyen volt?

Meglepő. Akármit is gondolunk az általa vitt politikáról, azt nem lehet tőle elvitatni, hogy kiváló salesman. Azt mondta, amit a hallgatóság hallani akart: a fő üzenetét – America First, azaz Amerikai az első – persze nem hagyta ki, de hangsúlyozta azt is, hogy Amerika egyedül nem képes boldogulni, szüksége van együttműködésre. Ez pedig pozitív üzenet volt a globális hallgatóságnak.

Ebben volt egyfajta hídépítési szándék is, némileg puhította az üzenetét. Ráadásul élvezte is a szereplést.

De persze nem csak itt szerepelt Trump, sok egyéb találkozót is bonyolított, nem is csak politikustársaival hanem az üzleti körök képviselőivel is. Az volt az általános benyomás, hogy “otthon érzi magát” a globális üzleti körökben. Egyébként Trump szerepléséhez egy nagyon aranyos kis történet is kapcsolódik: azt tudni kell, hogy egy nagy felszólalás előtt soha nem hangzik el semmiféle zene. Most sem volt ez másként, kivéve az amerikai elnök megjelenésekor, amit egy rezesbanda kísért. Ennek vélhetően az volt az oka, hogy időt adjon a jelenlévőknek és persze elsősorban a hallgatóságnak kicsit lenyugodni, és elkerülni egy esetleges “booingolast”.

 

Milyen egyéb meglepetésekkel találkozott?

Ha nem is meglepő, de mindenképpen más volt az előző pár évhez képest a globális gazdaságról elhangzó általános vélemény. Az 2008-2009-es válság óta először hallottam, hogy mindenki “győzelmet deklarál.” Vége a válságnak végérvényesen, miden régió és ország növekszik, minden újra rendben van – ez volt a fő gazdasági mondandó. Rengeteg dicséretet kaptak a jegybankok, a kormányok azért, hogy sikerült ezt elérni. Emellett nagy a bizalom abban, hogy ez fenn is marad. Tény, hogy a növekedés globális szinten is visszatért – olyannyira, hogy szokatlan módon még Japánban is bővül a gazdaság –, Európában különösen áll ez a megállapítás. Persze ennek az árát nagyrészt az adófizetőknek kellett állniuk.

Nem véletlenül volt disszonáns, ahogy az akkori válság egyik főszereplője, a J.P. Morgan képviselője köszönetet mondott a jelen lévő vezetőknek, hogy kimentették a válságból a világot – és persze a nagybankokat.

Közgazdászként nekem azonban furcsa volt ez a fajta nagy (ön)bizalom és önelégültség alig tíz évvel azután, hogy nagyon beremegett a léc a világgazdaság alatt. Bár jobban fel vannak tőkésítve, a nagybankok nagyobbak mint bármikor, és a deregulaciójuk újra elkezdődött.

Nem volt senki a politikusok, vezetők, magas rangú potentátok között, aki kritikusabb hangokat ütött volna meg?

Valójában egyedül a Nemzetközi Valutaalap vezetője, Christine Lagarde figyelmeztetett arra, hogy mindez nagyon szép és nagyon jó, de a feladatot még nem végeztük el. Kezelni kell a nagy egyenlőtlenségeket szerte a világban, a nagy jövedelemkülönbségeket, mert ezek kísértetni fognak minket, például azzal, hogy a populizmus melegágyaként szolgálnak. Persze volt más bírálat és gond, például a brexit kapcsán, de az nem váltott ki különös általános aggodalmat.

Pedig szakértőkkel beszélgetve az ember egyre többektől hallja azt, hogy elkerülhetetlenül közeleg egy újabb pénzügyi válság. Itt ez nem is volt téma?

Szakmai felszólalásokban, hozzászólásokban ez természetesen szóba került. Leginkább két veszélyforrást említettek. A Bank of England vezetője, Mark Carney szerint az eszközbuborék veszélyes lehet, ám van erre válasz: lesz ugyan egy árkiigazítás, de megtanultuk, hogy hogyan kell kezelni ezt a veszélyforrást, és a bankrendszer is sokkal felkészültebb egy ilyen esetre, mint volt tíz évvel ezelőtt. Én ebben ugyan nem vagyok ennyire biztos, de az tény, hogy ma már a központi bankok tudják, hogyan kell pénzzel úgy elárasztani a gazdaságot, hogy ne gerjesszenek követlenül inflációt. A másik veszélyforrásnak éppen az inflációt tartják, mondván, beindult a gazdaság, és még mindig nagyon nagy a likviditás a piacokon. Szerintem azonban a világot még mindig elárasztja az alacsony munkaerő (főként Ázsiából). Az inflációhoz az (is) kell, hogy az árnövekedés átmenjen bérnövekedésbe, ami nehéz akkor, amikor a globális munkapiacon az olcsó munkaerő még mindig rendelkezésre áll.

Ehhez még hozzá kell adni a radikálisan növekedő új technológiákat, a “mesterséges intelligenciát”, ami fokozatosan szorítja ki az embereket a megszokott munkájukból.

Milyen szinten és fontossággal került szóba a menekültkérdés? Hiszen ez egyik leginkább megosztó kérdés ma a világban, de Európában feltétlenül.

Ezt említettem volna a harmadik, számomra meglepetést okozó tapasztalatnak: sokkal kevesebb szó esett róla, mint a korábbi Világgazdasági Fórumokon.

A politikai realitás, a populizmustól való félelem dominálta a vitát.

Az olasz és a görög miniszterelnök közösen bírálta, hogy Európában még mindig nincs szolidaritás ez ügyben, és hogy a menekültkérdést jobboldali elemek használják fel saját propagandájukra. Sokkoló lehetőséget kínáltak a szervezők arra Davosban, hogy emberközelből, kvázi saját bőrükön megtapasztaljuk azt, hogy milyen lehet a menekülttábori lét. Az érdeklődők egy 40 perces bemutatót kaptak erről, ha végigmentek az egyik központi szálloda alagsorában berendezett „táboron”, ahol azokat az impulzusokat kapták, mint a menekültek a valóságban. Én végigcsináltam, mondhatom, sokkoló volt. Végigrohantattak minket a terepen, sátorba be, sátorból ki, közben üvöltöztek velünk, elvették a mobilunkat az ékszereinket, az óránkat, a nőket elcipelték a férfiaktól stb. A sokkoló élmény után azoktól hallhattunk tájékoztatót, akik maguk is menekültekkel foglalkoznak, dolgoztak, dolgoznak a menekülttáborokban. Például egy pszichológus is előadást tartott, aki elmondta: életében először menekülttáborban látott olyat, hogy egy kétéves kisgyerek öngyilkos akart lenni. Ez az élmény hat, nagyon is hat!

A Világgazdasági Fórum persze üzleti vállalkozás, de kétségtelen, hogy fontos vélemény- és társadalomformáló szerepe is van.

Milyen más fontos téma került középpontba?

Ez a negyedik nagy eltérés az előző davosi fórumokhoz képest: eléggé központi téma volt a populizmus. Ennek kapcsán pedig többször szó volt Orbán Viktor miniszterelnökről, akit úgy jellemeztek, mint egy autoriter vezetőt. Kris Peeters belga miniszterelnökhelyettes, pénzügyminiszter fogalmazott szerintem jól, amikor azt mondta, hogy meg kell hallgatni a populistákat, mert valóságos problémákat érzékelnek, bár természetesen tisztában kell lenni azzal, hogy végső soron nagyon veszélyes terepre tévednek.

Orbán kapcsán többen feltették a kérdést: hogyan lehetséges, hogy ő sokkal többet és jobban meg tud úszni az Európai Unióban, mint a lengyelek.

Ugyan nem új a válasz, de Davosban is kimondták: Orbán nagyon ügyesen pozicionálta magát az európai kereszténydemokrata koalícióban, és ezért kevésbé mennek neki, mint a lengyeleknek.

A globalizáció és a kapcsolódó kérdések mennyire játszottak szerepet az idei fórumon? Voltak évek, amikor eléggé központi volt ez a kérdés.

Erről is sok szó esett, elég sok szekcióban is ez volt a téma, olyan megközelítésben, hogy milyen lehet egy “új társadalmi megegyezés” (“social contract”). Nagyon sok felvetés hangzott el, köztük a megatrendekben és egészen sajátságos megközelítésben gondolkodó izraeli történész, Harari Yuval megközelítése volt számomra az egyik legérdekesebb, aki igen szokatlan módon Angela Merkel kancellár után tarthatott előadást. Hahari feltette a kérdést: a rohamosan összefonódó technológiai-biológiai fejlődés nyomán vajon az emberiség jövője “emberi” lesz-e? (itt megnézhető az előadása) Szerinte a mostani technikai forradalom minőségileg más, mint az eddigi nagy technológiai váltások.

Ma nem az a kérdés, hogy lesz-e új munka a jövőben – természetesen lesz –, hanem az, hogy a mesterséges intelligencia nem lesz-e jobb az új munkákban, mint az ember.

Mi lesz az ember szerepe? Képes lesz-e a mesterséges intelligencia mellett kiegészítő szerepet játszani?

De hát ez már teljes egészében Asimov-féle tudományos fantasztikumnak tűnik.

Lehet, hogy annak hangzik, de például a Szilícium-völgyben már ebben gondolkodnak. Ne feledjük, a mesterséges intelligencia ma már egyre jobb problémamegoldó képességgel is rendelkezik.

Arról is esett szó, hogy miként tud erre felkészülni az emberiség?

Sok vita tárgya volt ez. A legjobb, amit hallottam az az volt, hogy sokkal jobban fel kell készülnünk az egy életen át tartó folyamatos, előre nem kiszámítható változásokra. Amihez pedig mentális kitartás és rugalmasság kell.

Ki kell alakítanunk azt a képességet, hogy készek és képesek legyünk az állandó változásra. Ide kapcsolódik egyébként az oktatás gyökeres átalakulásának a szükségessége is.

Amit mi ma oktatásként ismerünk, az már teljesen idejét múlta: nem tárgyi tudásra van szükség, nem magoltatni kell a diákokkal, mert minden információ lehívható egy gombnyomással. Arra kell megtanítani a gyerekeket, hogy képesek legyenek csapatmunkára, tudjanak szintetizálni, innovatív gondolkodásra kell őket felkészíteni, no meg a kudarcok vagy éppen a sikerek megfelelő kezelésére.

Milyen egyéb futurisztikusnak hangzó, ám valójában talán már nem is annak számító érdekességek kerültek szóba Davosban?

Kiemelném még az úgynevezett blokklánc-technológia témáját. A platformtechnológia nagyon sok mindenre használható. Az egyik fontos alkalmazása, hogy

lehetővé teszi az adatok egységes nyilvántartásának, tárolásának és átadásának a digitális megoldását, egy helyen elérhetővé teszi az emberről meglévő összes információt.

Ha például a menekültkérdést vesszük, ennek köszönhetően egy gombnyomásra meg lehet egy adott emberről tudni, hogy ki ő, honnan jött, milyen a végzettsége, a családi állapota, az egészsége, a szexuális beállítottsága, volt-e gyanús politikai kapcsolata stb., stb., stb.  Ez nagyon is kurrens téma, mély filozófiai mögöttes kérdőjelekkel. Ezek sorában is az egyik legfontosabb az adatvédelem biztonsága, hogy ne lehessen egy emberrel szemben sem kihasználni ezt a technológiát. Ma még magunk is önkéntesen adjuk ki az információkat önmagunkról: például a kényelem miatt interneten vásárolunk, majd csodálkozunk – ha egyáltalán –, hogy már akár csak a keresgélés után sorozatban jönnek fel a számítógépünkön a kereséshez kapcsolódó termékek, szolgáltatások reklámjai. Egészségünk védelmének érdekében kezdjük átadni nagyon belső adatainkat, amiből egyre pontosabban ki lehet majd olvasni nemcsak azt, hogy milyen lesz a jövőbeli egészségünk, de azt is, hogy milyen preferenciáink vannak, esetleg milyen vágyaink, mit gyűlölünk, mitől rettegünk.

Adatvédelem és a saját adataink felletti kontrol ezért végsősoron az emberiség egy nagy kérdése lesz.

Találkozott-e magyarokkal Davosban? Kérdem ezt azért is, mert tudomásom szerint hivatalosan – állami és politikai szinten – nem volt magyar résztvevője a fórumnak. Ez már évek óta így van, ugyanakkor korábban kormányfői, pénzügyminiszteri, jegybank elnöki szinten is megjelent Magyarország.

Nem találkoztam, miközben a programban szerepeltek Kelet-Európából lengyelek, baltiak, ukránok például. Oroszország nagy létszámmal volt ott.

S ott kell a tapasztalatai szerint lenni Davosban?

Ön szerint? Ha már az amerikai elnök, Donald Trump is elmegy! Politikai szempontból feltétlenül meg kell ott mutatnia magát egy országnak. Habár ez nem olcsó mulatság, ez nem lehet pénzkérdés!

Miért kell részt venni?

Davos évről évre összehozza a világ gazdasági és politikai elitjét. Ha másért nem, hát a kapcsolatépítés, a lobbizás miatt érdemes részt venni a Világgazdasági Fórumon. S akkor még nem szóltam arról, hogy ott beleszagolhat az ember a világot érintő fő problémákba.

Ha az ember hisz a párbeszéd erejében, különösen azon a szinten, akkor közvetetten a davosi történések befolyásolják a világ alakulását is.

A Jobbik útja – 9. Velük, vagy nélkülük?

Föld S. Péter
-
0
A Jobbik útja – 9. Velük, vagy nélkülük?

2017. novemberében Vona Gábor volt a Spinoza színház vendége. Rangos Katalin műsorvezető sorozatában politikusokat hívott az Erzsébetváros közepén található színpadra. Korábban elképzelhetetlen lett volna, hogy a Jobbik elnökét, vagy a párt bármely vezető politikusát meghívják a budapesti zsidónegyedbe, az egykori gettó helyszínére. És évekkel ezelőtt Vona Gábor sem fogadta volna el a meghívást.

Az eseménynek, mint utóbb kiderült, nagyobb lett a füstje, mint a lángja. S bár voltak, akik tüntetéssel fenyegetőztek, végül semmi nem történt: Vona Gábor kedvesen és barátságosan beszélgetett, a kérdésekre hol egyenesen, amikor meg úgy látta jónak, kitérően válaszolt.

Ettől függetlenül, ahogy közeledik az áprilisi választás időpontja, egyre gyakoribbak és hevesebbek a viták azzal kapcsolatban, hogy

a demokratikus (vagy, mondjuk így: baloldali) ellenzéknek kell-e, szabad-e együttműködnie a Jobbikkal.

Azon senki nem csodálkozik, hogy a vélemények megoszlanak, a vita hevessége, a vitázók elszántsága viszont még a sokat látott elemzőket is meglepte. Az egyik oldalon azok vannak, akik azt állítják, hogy a Jobbik már kevésbé rossz opció, mint a Fidesz, hiszen láthattuk az utóbbi években, hogy mi történt: a két párt helyet cserélt a politikai palettán, és ma már sok tekintetben a Fidesz számít szélsőségesebbnek – ha úgy tetszik: radikálisabbnak – mint a Jobbik.

A másik oldal támogatói rendre felidézik a Jobbik vezetőinek évekkel ezelőtti, de itt-ott ma is hallható nyilatkozatait, és azt mondják: nácikkal soha.

Azok, akik – Kövér László egykori bonmot-ja nyomán – azt vallják, hogy „náci kutyából nem lesz demokratikus szalonna”, azzal érvelnek, hogy Vonáék megmutatták már ezerszer, hogy milyenek, s most hiába próbálnak úgy tenni, mintha gyerekes csíny lett volna, amit korábban tettek, ne higgyünk nekik. Csak játsszák magukat, hogy megkedveljük őket, és megszerezzék a hatalmat.

Ha ez megvan, ismét a régi Jobbikot látjuk majd.

Véget ér a cukiság, és ismét jönnek a radikálisok, akik számon tartják a zsidó kormánytagokat, beleköpnek a Dunaparti cipőkbe, és az ott készült fotón elégedetten vigyorognak.

Ne dőljünk be a Jobbik megváltozásának, mert ezek nem változnak. Ugyanaz a társaság, mint akik régen voltak. Vagyis, Vona Gábor beengedése a Spinozába  nem hiba volt, hanem bűn. Sokba fog még nekünk kerülni az, hogy vannak, akik barátkoznak a Jobbikkal. Ne higgyünk abban, hogy ők tiszták és becsületesek, csak azért, mert rajtuk kívül már mindenki lopott ebben az országban. Ez csak azért van, mert a Jobbik eddig nem fért a húsosfazékhoz, távol volt a hatalomtól, nem tudott belenyúlni a közösbe. Klasszikussal szólva: a jó erkölcs nem más, mint az alkalom hiánya.

Majd ha hatalomra kerülnek, akkor kiderül, hogy ők sem különbek a többieknél, sőt! De akkor már késő lesz.

A kórus másik fele azt énekli, hogy a Jobbik, már nem ugyanaz a párt, ami évekkel ezelőtt volt. És a párt vezetője, Vona Gábor is előnyére változott. Jobb lett a Jobbik, de ezen nem kell csodálkozni. Az ember változik, átértékeli ifjúkori cselekedeteit, botlásait. Bölcsebb lesz, belátóbb.

És velük szemben nekünk is bölcsebbnek kellene lennünk, belátóbbnak.

Vona Gábor és pártja évek óta azon dolgozik, hogy megmutassa, hogy már nem az a kirekesztő, cigány- és zsidóellenes párt, mint amilyennek egykor indult.

Higgyünk benne, hogy komolyan gondolják, vagyis, hogy már nem olyanok, mint voltak. Mást nem is nagyon tehetünk: ha ránézünk a politikai térképre, láthatjuk, hogy a Fidesz ma már jobbról előzi a Jobbikot. Orbán pártja mára szélsőségesebb lett, mint Vonáé.

Nem kell a Jobbikot szeretni, de tudomásul kell venni, hogy belátták a tévedéseiket, ha kell, hajlandók bocsánatot kérni. És, tegyük hozzá, nincs is más választásunk. Ha le akarjuk váltani Orbán rendszerét, együtt kell működni velük. Mert a Fidesznél még a Jobbik is jobb.

A vita máig nem dőlt el, a vitázó felek között nem látszik közeledés. És akkor arról még nem is szóltunk, amit nem véletlenül hagytuk a végére: hogy a Jobbik akar-e együttműködni a demokratikus (baloldali) ellenzékkel.

Jelen állás szerint – legalábbis, erre utalnak a megnyilatkozásaik – ők sem kérnek a baloldali pártokból. Persze, tudjuk, hogy a politikában minden más területnél érvényesebb a mondás: soha ne mondd, hogy soha!

Ahol minden megtörténhet, ott minden meg is történik.

A Jobbik útját bemutató sorozatunk előző része itt olvasható.

Megtartani a szavazati jogot, de megszüntetni a megkülönböztetést

Bódis Gábor
-
0
Megtartani a szavazati jogot, de megszüntetni a megkülönböztetést

A napokban egy vajdasági magyar ellenzéki tömörülés (Magyar Mozgalom) szervezésében nemzetpolitikai tanácskozás volt Palicson 5 magyarországi párt részvételével (MSZP, Jobbik, Liberálisok, Együtt, LMP). Tulajdonképpen a meghívottak közül csak a Fidesz-KDNP és a DK nem képviseltette magát. Interjú Szabó Vilmossal, az MSZP nemzetpolitikai kérdésekkel foglalkozó szakpolitikusával.

 

Ezt úgy is lehet értelmezni, hogy nemzetpolitikában ők képviselik a két végletet? Vagy árnyaltabb a kép?

Árnyaltabb a kép. Hadd kezdjem azzal, hogy a Magyar Mozgalom rendezvényét példaértékűnek tekintem. Fontos lenne, hogy több hasonlóra is sor kerüljön a választási kampányban. Annak örültem volna természetesen, ha minden meghívott képviselteti magát, és vállalja a közös, nyilvános megmérettetést. Sajnos nem ez történt. A FIDESZ-KDNP és a DK távolmaradásából azonban nem következik az, hogy a nemzetpolitikában a két végletet képviselnék. A nemzetpolitika lényeges részkérdéseiben vannak végletes álláspontjaik.

Alapvető kérdésekben (támogatáspolitika, szavazati jog) egyetértés volt-e a résztvevők között?

A fórum talán legpozitívabb tapasztalata az volt, hogy a résztvevők az alapvető kérdésekben nem a meglévő eltérésekre, különbségekre koncentráltak, hanem azokra a pontokra, amelyekben hasonló és egymáshoz közelálló a megközelítésük. A támogatáspolitikánál egyértelmű volt mindenkinél a jelenlegi kormány gyakorlatának a kritikája és a változtatás igénye és szándéka egy új kormányzat esetén. Abban is egyetértés volt, hogy az új támogatáspolitikát az érintettek között széleskörű vitának és egyeztetésnek kell megelőzni. Én azt is elmondtam, hogy a MÁÉRT ülésén kellene a közös álláspontot elfogadni.

A szavazati jogot illetően minden résztvevő annak megtartását képviselte. Érdemes lenne ugyanakkor az eddigi tapasztalatokat közösen megvizsgálni, értékelni és ahol szükséges, változtatni.

Azt a megkülönböztetést, ami ma a levélben történő szavazást illetően a határokon kívül élő és dolgozó magyar állampolgárok között van, biztosan meg kell szüntetni.

Vegyük sorjába, hogyan is áll az anyaország a külhoni kisebbségekkel. Kezdjük talán a legnépesebbel: úgy tűnik, hogy több évtizedes önálló politizálás után, az RMDSZ is beállt a Fidesz szekértáborába, letérve a Markó Béla fémjelezte irányvonalról. Ez szükségszerű volt?

Az MSZP korábban sem minősítette – ma sem teszi -, hogy a külhoni magyar kisebbségi pártok, szervezetek milyen belső politikát folytatnak, milyen viszonyt ápolnak az anyaországi pártokkal. Az elemi kérdés, hogy a mindenkori magyarországi kormánnyal jó kapcsolatban kell lenniük.

Az RMDSZ és a FIDESZ együttműködésében meghatározó az, hogy ugyanahhoz a nemzetközi pártcsaládhoz tartoznak. A kétoldalú kapcsolataikat illetően ugyanakkor a nyilvánosság számára is jól érzékelhető volt, hogy 2014 után a FIDESZ viszonyulása is jelentős mértékben pozitívan változott az RMDSZ irányában.

Felvidéken mintha állandósultak volna az erőviszonyok. A többnemzetiségű Híd-Most rendre megelőzi a Magyar Közösség Pártját a választásokon és parlamenti-, sőt kormánytényező Szlovákiában. Viszont a magyar kormány Bugár Béláékkal nem áll szóba, az MKP-t viszont támogatja. Egy magyarországi kormányváltás után – és amennyiben az MSZP ennek jelentős résztvevője lenne – hogyan változna meg ez a viszonyulás?

A magyar nemzeti közösségeknek kell eldönteniük, hogy mely pártot, érdekképviseleti szervezetet támogatnak és hatalmaznak fel arra, hogy képviseljék őket. Volt idő, amikor abban volt konszenzus, hogy a választáson mandátumokat szerzett pártokat a magyar kormányoknak is partnernek kell tekinteniük. A kétoldalú pártkapcsolatokban minden párt eldöntheti a saját viszonyulását.

Mi ehhez tartjuk magunkat ma is. Egy MSZP részvételével alakuló kormány tehát partnerként kezelné a Bugár Béla által vezetett Híd-Most pártot is.

Vajdaságban csak egyetlen párt, a VMSZ a Fidesz partnere. Méghozzá nem akármilyen, hiszen forintmilliárdok érkeznek Szabadkára. A legnagyobb gondot, a kivándorlást azonban ez sem lassítja le. Egy új magyar kormány ezen hogyan tudna változtatni?

A kivándorlás a térség egyik fő problémájává vált, minden nemzetet komolyan súlyt. Sokkal nagyobb gondot jelent ez nyilván a kisebbségek, így a magyarok számára. Vajdaságban drasztikus méreteket öltött az elmúlt közel egy évtizedben.

Egy új magyar kormány sem tudná ezeket a folyamatokat egy csapással megállítani, de egy átfogó programmal megkezdené a lassítását úgy az anyaországban, mint a magyar nemzeti kisebbségi közösségekben. Ebben – a közös érdekek alapján – partnerségre és szoros együttműködésre törekednénk a szomszédos országok többségi nemzeteivel is.

A kárpátaljai magyarok mostanában úgy kerültek reflektorfénybe, hogy Gyurcsány Ferenc és a Demokratikus Koalíció kampányt indított a magyarországi lakcím nélküli határon túliak szavazati joga ellen. Az ukrán nyugdíjas kezd szitokszóvá válni. Nem lehetne ezeket a kérdéseket másként megoldani?

A magyarságot határon belül és határon kívül megosztó, egymás ellen hangoló kérdéseket kormányon lévőknek és ellenzékieknek egyaránt el kellene kerülniük, különösen választási kampány idején. Én ezt tartom felelős politikai magatartásnak. Létező gondok, problémák nyilvános politikai kampányokban még sosem oldódtak meg.

A kárpátaljai magyarságot illetően az Ukrajnában elfogadott oktatási törvény kisebbségeket rendkívül hátrányosan érintő következményei váltak sorskérdéssé. Kormányzóknak és ellenzékieknek felelősségüknek és lehetőségeiknek megfelelően azon kell dolgozniuk, hogy ez a veszélyes helyzet megszűnjön.

És végül: Szabó Vilmos talán a legismertebb magyarországi nemzetpolitikus a határon túli magyarok körében, aki fáradhatatlanul tartja a kapcsolatokat a külhoniakkal. Valamikor a Duna Televízióban már hagyománnyá váltak a Szabó Vilmos – Németh Zsolt viták. Ezek azonban már régmúlt idők. 2018. áprilisa után hogyan képzeled el a politikai jövődet?

2014 óta az MSZP nemzetközi kapcsolataival, a magyar pártokkal történő együttműködéssel, nemzetpolitikai kérdésekkel foglalkozok szakpolitikusként. A nyilvánosság színpadától hátrébb léptem, de lényegében ugyanazt a munkát végzem, mint korábban. Ha erre 2018 áprilisa után is lesz lehetőségem, folytatom.

A diktatúrák is megpróbálnak demokráciát játszani

Lendvai Péter
-
0
A diktatúrák is megpróbálnak demokráciát játszani

Az autoriter rendszerek, a diktatúrák visszafordíthatatlanak – állítja Fleck Zoltán jogász, szociológus, az ELTE tanára. Márpedig Magyarország is ebbe a kategóriába tartozik. A bírói területet például 2010 óta szisztematikusan alakították át, ennek a logikának megfelelően. Egyszemélyi vezetőt állítottak a bírói hivatal élére, aki minden vezetőt lecserélt. Ma ismét léteznek koncepciós perek, olyanok, amelyeket a politika megrendelésének megfelelően alakítottak. A Független Hírügynökségnek adott interjúban Fleck Zoltán arra a kérdésre nem tudott választ adni, hogy meddig tartható fenn ez a rezsim. Azt azonban hangsúlyozta: a bírói függetlenség csakis egyfajta civil kurázsival tartható fenn.

 

 

Az egy héttel ezelőtti, Élet és Irodalomban megjelent írásában, mintha azt sugallná, hogy Handó Tündét, az Országos Bírói Hivatal elnökét, hamarosan elmozdítják a posztjáról, ugyanakkor a minap közölt interjúban, amelyt az origo.hu készített vele, inkább az érződik: biztosan ül a helyén…

Nekem nem volt olyan szándékom, hogy az ön által említett írásomban a kormányzat viszonyát meghatározzam a bírósági igazgatáshoz, csak azt a hipotézist fogalmaztam meg, hogy a bírák és az adminisztratív vezetés viszonya láthatóan rossz. Ez az egyik tényező, a másik pedig az, hogy 2010 óta a bírósággal kapcsolatos politika állítása az volt – ezt mind Handó, mind pedig a kormányzat többször elmondta -, hogy a rendszer nem elég hatékony.

Vagyis lassú…

Igen, elsősorban lassú. Tulajdonképpen ez a primitív mérőeszköz jelentette a legfőbb kritikát. Ehhez szorosan kapcsolódik az arányos terhelés, a jogegységnek valamilyen érzékelhető jele… Szóval, hogy a sajtóban megjelenő bírálatokat összefoglaljam, az állítások a következők voltak: lassú, költséges és kiszámíthatatlan.  Ezekben a formális hatékonysági mutatókban egészen elképesztő rendszereket használnak, amiknek következtében odáig jutnak, hogy a bírák autonómiáját, szabad munkaterét korlátozzák; például blokkolóórát használtatnak velük, mintha ez határozná meg a munkájuk minőségét. Most, a tiltakozásokat hallva megállapíthatjuk, hogy a kísérlet elbukott, nem tudták a bírák arányos terhelését biztosítani.

De biztos, hogy ez volt a cél? Az ön írását olvasva, azt gondolnám, hogy nem…

Mindig van egy rejtett cél. Különösen akkor, ha a beavatkozás olyan drasztikus, mint amilyen a 2010 utáni volt.

Mit ért a drasztikusság alatt?

Hogy szisztematikusan és kivétel nélkül minden vezetőt lecseréltek. Az ilyen típusú kontinuitás megtörés az igazságszolgáltatásban, főleg a vezetőket érintően – a vezetők alatt a bírósági elnököket, illet azokat a bírákat értem, akiknek érdemi befolyásuk van a bírósági ítélkezésre, a bírák munkafeltételeire, ügyek elosztására, ügyek áthelyezésére, a bírák munkájának értékelésére – ténylegesen befolyásolni tudják az ítélkezést.

Nekem az a logikai megközelítésem, hogy egy olyan rendszerben, ahol a parlamenti többség választ egy egyszemélyi vezetőt, akinek nagyon nagy hatalmat ad, ő viszont lecseréli az összes olyan vezetőt, akinek az előbb említett befolyása van, ott politikai csatorna nyílik.

Amikor úgy fogalmaz, hogy politikai csatorna nyílik, arra kell gondolnunk, hogy a politikai ügyekben kiszámíthatatlan, vagy nagyon is kiszámítható ítéletek születnek?

Azt állítom, hogy vannak koncepciós perek. Természetesen nem az ötvenes évek ilyen típusú pereire gondolok, nem a telefon igazságszolgáltatásra, azaz nem a párttitkár szól oda az ítélkező bírónak, hanem azokat az intézményes, adminisztratív csatornákat lehet használni, amelyek nagyon személyhez, a lokális érdekekhez kötöttek. Itt jegyzem meg, hogy egy vidéki bíróság egészen más, mint egy budapesti nagy bíróság…

Azt mondja, hogy ott feudalisztikus viszonyok vannak?

Ez mindig is így volt és így is maradt.

Egy jogász, aki bíróként működik egy vidéki kisvárosban, az azzal néz szembe, hogy vagy elmegy a pályáról, vagy teljesíti azt, amit kérnek tőle.

Másként fogalmazva: tudomásul veszi, hogy elvesznek tőle ügyet, és ezért netán tiltakozik, az kockáztatja a jövőjét. Megvannak erre a módszerek, például néhány hónap múlva vizsgálatot indítanak ellene, és valamilyen ürüggyel elmozdítják a helyéről, ráadásul az is valószínű, hogy ő az adott megyében nem fog tudni elhelyezkedni. Ez nagyon régi technika, a kádárizmus óta ismerjük.

Amit most mond, azzal azt is állítja, hogy az a képzetünk, miszerint itt és most Magyarországon az egyes bírók legalább függetlenek, nem igaz.

Ez sokkal bonyolultabb kérdés. A bírói függetlenség nagyon érzékeny dolog. Egyébként jobban szeretem azt a kifejezést használni, hogy bírói integritás, vagy autonómia; és ezekről nem lehet egyszerűen feketén, vagy fehéren beszélni. Azt akarom mondani, hogy vannak fokozatok. Már a kádárizmus idején is volt egy relatív függetlensége a bírónak. Mindenki tudta, hogy van politikai manipuláció, de lehetett valahogy védekezni. A történelmi tanulmányainkból pedig azt lehet tudni, hogy még a hitleri Németországban is volt az ítélkező bírónak valamennyi autonómiája. Mindig van valamennyi autonómia. Nagyon sokszor azon múlik, hogy a bírónak milyen a szerepfelfogása, mennyi civilkurázsi van benne, hogy mekkora a személyes autonómiája, azaz mennyire tud ellenállni a nyomásnak.  Az az állításom, hogy a 2010 utáni időszak óta több a kihívás a bírósági szervezetben, vagyis a relatív függetlenség szűkült.

Meglehetősen eufemisztikus ez a megfogalmazás; voltaképpen azt állítja – ahogy az előbb erre hivatkozott -, hogy a diktatúrákban is születnek jogállami döntések, azaz Magyarország megy a diktatúra, az autoriter rendszer felé?

Magyarország egy autoriter rendszer. Ennek is sokféle formája van, nyilván nem a latin-amerikai katonai junta, nem a kádárista szoft diktatúra, hanem egy másik formája az autoritásnak.

Hadd mondjak egy példát: egészen friss a hír, hogy az emberek nagy része szerint a Fidesz választásokon keresztül nem leváltható. Ez azt jelenti, hogy a kormányzó párt előállított egy olyan helyzetet, amiben nehezen váltható le. Tudjuk, hogy egy autoriter rendszer csak fegyverekkel, választási csalással, vagy egyéb manipulációival váltható le. És most az emberek fejében előállt az a képzet, hogy a Fidesz nem leváltható. 

Az autoriter rendszerek és a bíróságok kapcsolata nagyon érdekes irodalom. Az a tapasztalat, és ez a hetvenes évek Spanyolországából származik, hogy az autoriter rendszerekben a politikai hatalomnak egyáltalán nem érdeke, hogy minden ügyet befolyásolni akar. Az az érdeke, hogy azokon a helyeken, ahol állami pénz, saját magánvagyonuk, vagy egyéb politikai megfontolásaik szempontjából fontos ügyek vannak, ott legyen befolyásuk. Márpedig ezek, az összes ügyet tekintve elenyésző számban vannak a bíróságok előtt. Itt is mondok példát: a mostani hatalomnak fontos volt Császy Zsolték esete, néhány ehhez hasonló politikai ügy, érdekes számukra az, hogy a legfőbb ügyészen keresztül megakadályozzák a barátok elleni büntetőeljárás elindítását, nyomozás se induljon, ha lehet. Ha pedig indul, mint például most az OLAF jelentése alapján a Tiborcz-féle cég ellen, abból se legyen semmi. Ezt úgy érik el, hogy valamilyen eszközzel másfelé terelik az ügyet, nehogy bíróság elé kerüljön. Spanyolországban ezt úgy érték el, mivel katonai junta volt, kivették az ilyen eseteket a rendes bíráskodás hatásköréből, és áthelyezték a katonai bíróságokra. A rendes bíróság így független maradhatott.

Ez történik most nálunk, a közigazgatási bíróságokkal?

Persze. Oda, fogják terelni az állami vagyonnal, az adózással kapcsolatos és más egyéb fontos ügyeket.

Ezáltal fog felerősödni a koncepciós perek világa?

Kicsit megterhelt ez a koncepciós per fogalom. A manipulációnak nagyon sokféle eszköze van. Klasszikus koncepciós per legutóbb, épp az imént említett Császy-Tátrai perben volt; szükségük volt egy ilyen ügyre. Emögött egy igaz politikai koncepció volt.

Nem számít ön veszélyes embernek? Mégiscsak az ELTE jogi karán tanít…

Az integritásom szempontjából különösen fontos, hogy megőrizzem a kritikai attitűdömet. Természetesen van kockázata egy autoriter rendszerben a vélemény nyilvánításnak, hiszen az autonómiák minden területen beszűkültek, az oktatásban is. A felsőoktatásban például a kancellári rendszerrel és az új törvénnyel.

Szeretném, ha segítene elhelyezni ebben a rendszerben azt a kérdést és választ, amely az origon készült Handó-interjúban bukkant fel, így hangzik: Soros György bírósági befolyásolási kísérleteivel kapcsolatban indokolt-e a bírósági vizsgálat?

Ez egy nettó hülyeség, nem is hallottam ilyenről, de nem is volt. Azt tudom, hogy amikor még erre a bírósági rendszer nyitott volt, most már egyáltalán, vagy csak nagyon kevéssé az, akkor a bíró- és ügyészképző akadémia szervezett olyan kurzusokat, ahol esetenként meghívtak civilszervezeteket, jogász szakembereket. Például a nők elleni, vagy a családon belüli erőszak ügyében. Ezekből az esetekből a szélsőjobboldali sajtó épített magának történetet, mondjuk Soros-elleneset, és ezeket azóta is napirenden tartja. Jogász szakmában ez normálisnak tekinthető, csak most már nálunk nem az, hogy a szakemberek a maguk speciális területéről származó tapasztalataikat megosztják a jogalkalmazókkal. Egy normális államban ez a folyamatos tanulás része.

Ezt fordították le rögtön Soros Györgyre…

Én ebben a kérdésben nem tudok elég szalonképes lenni. Ez a jobboldali újságírásnak a felkészületlen, rosszindulatú, buta megközelítése. A kérdés maga is hülyeség. Itt már nem újságírókról van szó, hanem propagandistákról.

Handó Tünde egyébként azt mondja, hogy az igazán veszélyes az, ami a sajtó vele művel. Szóval ő is a sajtóról beszél, csak éppen más előjellel, pontosabban másoknak adresszálva.

Nézze, azok, akik így próbálnak védekezni a sajtó nyomása ellen, azok felkészületlenek arra, amit mi nyilvános, átlátható működésnek nevezünk. Egyszerűen félnek attól, hogy valami kiderül. Márpedig mindig kiderül valami, hiszen tízezres nagyságrendű ügyekről beszélünk, miért ne lehetnének olyan esetek, amelyek körül nincs minden rendben. De egy világos, átlátható, nyugodt rendszerben ezek nem okozhatnak problémát. Ma ott tartunk, hogy annyira félnek a nyilvánosságtól, hogy ma például a bírósági rendszer kutathatatlan. Lehetetlen anonim interjúkat készíteni szakmai kérdésekben a bírókkal.

Megtiltják?

Igen. Olyan a rendszer, hogy a bíró nem is mer nyilatkozni adminisztratív engedély nélkül. Egy kollégám az ülnökrendszerről, tehát egy szakmailag teljesen semleges területről akart kutatást végezni, egyszerűen nem engedélyezték neki. Már egy megyei bírósági elnök sem mer engedélyezni kutatást, anélkül, hogy meg ne kérdezné a hivatal vezetőjét.

A Fidesz megalakulása óta a jog oldaláról igyekezett eredményeket elérni…

Igen, de ma egészen más a helyzet, mint a nyolcvanas évek végén volt. Akkoriban használták a meglévő jogi eszközöket, ma meg nap, mint nap átírhatják saját akaratukhoz igazítva. Ez, a jog szempontjából teljesen más helyzet. 2010 óta a személyre szabott jogalkotással nyúlnak a törvényekhez, amikor még létezett működő alkotmánybíróság, és nekik kedvezőtlen döntést hozott, akkor a jogszabályt írták át, ha kellett az alkotmányt is átírták… Érdemes egy picit a történelemmel foglalkozni, és ez nagyon fontos az egész jogi kultúra, a régió szempontjából, hogy van egy igazi kezdőpontja annak, amikor a diktatúrák Európában elkezdik használni az 1936-os szovjet alkotmányt. Ekkorra derül ki, hogy a diktatúrák is akkor tudnak jól működni, ha formailag megtartják a jogi intézményrendszereket.

Általános sajátossága a diktatúráknak, hogy megpróbálnak demokráciát játszani. Ezzel legitimálják magukat. Pro forma létezik ombudsman, alkotmánybíróság, hatalommegosztás. Csak de facto nem létezik. Nagyon sok eszköze van annak, hogy miként lehet kiüresíteni ezeket a demokratikus államot szolgáló intézményeket. Most ilyen Patyomkin alkotmányosság van

Milyen eszközökre gondol?

Az egyik, hogy az intézményekbe benyomom a saját embereimet; ez történik a választási bizottságban, az alkotmánybíróságnál. A másik módszer, hogy átírom a korábban paritásos rendszerben működő intézmények szabályait, nullára redukálva az ellenzék szerepét. Vagyis se a parlament, se az alkotmánybíróság, egyáltalán: egyetlen ellenőrző szerv sem működik a rendeltetésének megfelelően. Vannak ezek mellett pénzügyi eszközök, fontos szereplővé válik a sajtó, ezért felvásárolják például a vidéki lapokat, ahol meg nem lehet ezt lebonyolítani, ott úgy járnak el, mint ahogy a Népszabadsággal tették. A bíróság esetében ezek az eszközök cizelláltabbak. De nem véletlen, hogy a bíró kar tiltakozása saját vezetői ellen, az a bírák vezetői kinevezésével, és a bírák kinevezésével kapcsolatos. Íme a klasszikus eszköz: benyomom saját embereimet a megfelelő pozíciókba. Visszatérve a szovjet, 36-os alkotmányhoz: ott megtanulták, hogy lehet úgy alkotmányt működtetni, hogy azt közben valójában kiüresítik.

Az autoriter, illetve diktatórikus rendszerek nem képesek arra, hogy visszalépjenek a jogállam felé, sőt inkább egyre inkább elveszíti miden és mindenki a függetlenségét. Ha így van, ahogy most állítom, akkor mibe reménykedhetünk?

Van egy jellemzőjük ezeknek a rendszereknek: túlszívják magukat, pénzügyileg és hatalmilag is. Minden szempontból. És ennek az a következménye, hogy előbb-utóbb tarthatatlanná válik.

Még nem tartunk itt?

Kiszámíthatatlan. Nagyon sok tényezőtől függ. Függ a nemzeti hagyományoktól, a társadalom tűrőképességétől, a nemzetközi környezettől, egy sor olyan dologtól, amit nem tudunk szisztematikusan végigelemezni, meg se próbálta senki. Szilágyi Ákos esztéta évekkel ezelőtt mondta, hogy a rendszer konszolidálhatatlan. Mégpedig abban az értelemben, igen, hogy nem lehet visszalépni egy normális demokrácia irányába. Most ott tartanak, hogy, ami a kezdettől a szándékuk is volt, a hatalmukat igyekeznek megszilárdítani; szerintem huszonöt évre terveznek legalább. Az, hogy ez a kísérlet mikor bukik el, az teljesen kiszámíthatatlan. Minél később, annál nagyobb árat fog fizetni érte a társadalom. A törvényeket viszonylag könnyebb lesz majd megváltoztatni, a mentalitást azonban nagyon nehéz. Az idegenellenességet, az integráció különböző zavarait, a növekvő szegénység következményeit. Alkotmányt lehet majd csinálni.

Írni, tanítani fogunk tudni, ha marad a rendszer?

Ha jól értem a kérdést, akkor arra utal, hogy vannak olyan károk, például az újságírásban, oktatásban, vagy akár a jogász szakmában, amelyek hosszú távúak. Egy rosszul működő autoriter rendszerben – persze minden autoriter rendszer rosszul működik egy demokrata szemében – a szereplők alkalmazkodnak hozzá. Kénytelenek alkalmazkodni. Úgy lehet előre jutni, ha alkalmazkodom. Mi a fontosabb? Hogy érzékeny legyek a humanizmusra, az emberi jogokra, az egyenlő bánásmódra, vagy ahhoz kell alkalmazkodni, hogy a hatalmat a legjobb módon kiszolgáljam?  Az ön szakmájára lefordítva:

az a kifizetődő, hogy független vagyok, utána pedig megszüntetik a szerkesztőséget, vagy írok kedvező cikkeket és akkor nagy pénzeket kapok?

Vagy egy tudományos munkatárs számára az a kifizetődő, hogy rendszerkritikus és akkor elveszíti az állását, vagy az a kifizetődő, hogy milliókért kapok állami megrendeléseket?  Ez nem pusztán mentális problémákat okoz, hanem a szakmai kvalitásokat süllyeszti le. Térjünk vissza a jogászokhoz: ha azt látja valaki, hogy úgy tudom stabilizálni a helyzetemet, ha a Handó Tünde által kinevezett megyei elnök, meg az azok által kinevezett vezetők kéréseit teljesítem, akkor alaposan megfontolom, hogy kritikus véleményt fogalmazzak meg, netán kibeszéljek. A legtöbben ilyenkor a konform viselkedést választják. Ezért is alakult ki az a vélemény, hogy mára jelentősen csökkent a bíró foglalkozás autonómiája. Ha ez tényleg megbomlik, és nem a minőségi munkára kell figyelni, hanem a számokra, akkor itt egy súlyos kontraszelekció fog érvényesülni. Pedig a bírói pályához mindig is kellett civil kurázsi. A legjobban működő demokráciában is van kísértés, ott is van korrupció. Ott is van gazdasági, meg politikai hatalom, van mindenféle erő, csak a bíró nagyobb eséllyel ellent tud állni. De ehhez mindig kell és kellett civil kurázsi. Az a független bíró, aki a kísértés, a nyomás ellenére is független marad. Minél tovább működik egy ilyen autoriter rendszer, annál kisebb az esély, hogy az ilyen bírák benne maradnak a szakmában.

 „A falvakban megrendült a Fidesz többség!”

Kardos Ernő
-
0
 „A falvakban megrendült a Fidesz többség!”

A választás előtt két hónappal a kormány leváltását majdnem annyian támogatnák, mint a hatalmon maradását – derül ki a Závecz Research legfrissebb kutatásából. A pártot eddig nem választók számára még nem világos, hogy van-e esély a Fidesz leváltására. Az ismert választási szakértőből a Demokratikus Koalíció képviselő-jelöltévé vált Tóth Zoltán szerint okos összefogással győzelmi esélyei vannak az ellenzéknek. Ezt bizonyítja, hogy a nemzetinek nevezett választási iroda igyekszik nehezíteni a demokratikus oldal együttműködését, de megakadályozni nem tudja.

 

Önt a rendszerváltás után párthoz nem kötődő, független szakértőként ismerte meg az egész ország, aki a szabad választások egyik sikeres szervezője. Most viszont a Demokratikus Koalíció politikusaként indulhat a választáson. Miért szállt be a politikába?

Úgy látom, a független szakértői tevékenységnek mára bealkonyult Magyarországon. Ez a folyamat 2010-től gyorsult fel, ma már alig van szükség szuverén emberekre. A pártok jobban hisznek saját, elkötelezett szakembereiknek. Az is mondhatnám, hogy a pártos tudás váltotta fel a megalapozott ismereteket. Miután ezt felismertem, igyekeztem megtalálni a helyem a demokratikus baloldalon, mert szívesen részt vennék az ország politikai életének alakításában.

Ezek szerint a Demokratikus Koalíció pártkatonája lett?

Megtagadni persze nem tudom magam, szuverén személyiségként csatlakoztam a párthoz, s vállaltam el a képviselőjelöltséget Budakeszin, és a környező 15 településen. Hozzá kell tennem, hogy nem is a DK kizárólagos jelöltje vagyok, hanem a szocialisták, a szolidaritás és a Párbeszéd közös jelöltjének tekintem magam.

Erről persze nincs aláírt papír, megállapodás, ez az ön szakértői fantáziájának terméke?

Lényegében így van, hisz a baloldali pártok már felosztották egymás között a 106 választási kerületet; ebből a DK 46, a szocialisták 60 körzetben indulnak. Viszont politikai értelemben én a demokratikus oldal valamennyi pártját szeretném képviselni, s ha megnézik majd a szórólapomat, akkor arról ez ki is derül, tehát a szándékomat – ha tetszik – papírra is vetettem.

Miért a DK, miért Gyurcsány Ferenc pártjához csatlakozott?

A pártba nem léptem be, nem is tervezem, viszont egyetértek a programjával. Úgy látom, hogy ez az a politikai közösség, amely aktív politikai tevékenységet folytat, s van esélye, hogy a Fidesz kormány leváltásában részt vegyen. Ezért van szükség jogi együttműködés helyett politikai együttműködésre.

Korábban az együttműködés hiánya miatt bírálta a politikai pártokat. Most „belülről”, politikusként másként látja azt, amit korábban szakértőként kritizált?

A véleményem nem változott, a győzelemre a közös egyéni jelöltek és a közös lista adja a legtöbb esélyt. Ebben a pillanatban ezen dolgoznak a pártok vezetői.

Vagyis politikusként tájékozottabb, mint szakértőként volt?

Úgy is mondhatnám. A tárgyalás jelenlegi szakaszában koordinált jelöltekről, önálló listákról tárgyalnak.

Nem visszalépés az, ha valaki, aki eddig sokak által elfogadott szakértő volt, már csak egy pártnak ad tanácsot?

Ne felejtse el, amikor leköszöntem a belügyminisztérium államtitkári pozíciójából és elhagytam a közszolgálatot, akkor a politika megfosztott minden kenyérkereső foglalkozástól, így elmentem szakácsnak. Fél Budaörs az én palacsintámat ette, de sütöttem-főztem minden egyebet. Máig nem szégyellem érte magam, sőt még büszke is vagyok rá, pedig volt, aki kárörvendve, lesajnálóan figyelte, hogy mit művelek a konyhában. De ez engem nem érdekelt, a mai napig készítek minden negyedik vasárnapján 140 gyereknek palacsintát, amit akkor sem hagyok majd abba, ha képviselő leszek.

Ez már a kampány hangja, bár a gyerekek nem szavaznak.

Mindenesetre most új életszakasz előtt állok, hatvanon túl, a hetven előtt politizálni szeretnék, amihez szerintem a tűzhely mellett szerzett helyi népszerűség legalább olyan fontos, mint a belügyi államtitkárságon szerzett tudás.

Viszont aligha tekintheti magát az ellenzék kollektív jelöltjének, hiszen Szél Bernadettel, az LMP miniszterelnök-jelöltjével szemben indul, ami legfeljebb a mai kormánypártokat segíti. Nem tudta azt a tanácsot adni pártjának, hogy inkább egyezzenek meg?

Nézze, én nem Szél Bernadettet akarom legyőzni, hanem a Fidesz helyi képviselő-jelöltjét.

Politikailag nyilván ez a „korrekt” válasz, de ha kevéssel a választás előtt végül megegyeznek a pártjaik, akkor ön pórul járhat, hiszen önt hamarabb visszalépteti a pártja, mint egy társelnököt. Ez benne van a kalapban?

Abszolút! Ha valaki tudja, akkor én igen: a képviselőjelöltet mindig a párt jelöli, ergo a szervezet rendelkezése alatt áll, s a szervezet dönt az indításáról. Az már egy későbbi helyzet, ha valaki megszerezte a képviselői megbízatást, akkor személy szerint azt illeti, aki azt megkapta. De a jelölés időszakában a pártok még folyamatosan tárgyalnak egymással, s szakértőként örömömre szolgálna, ha megegyeznének. Nekem a Fidesz legyőzéséért nem lenne drága, ha visszaléptetnének.

Kész vagyok azt a pártot támogatni, amelyik legyőzi a kormánypártokat, de nem támogatok olyan pártot, amelyik nem akarja a Fideszt legyőzni.

No, ez már igazi politikusi szöveg volt, látom, kezd belerázódni. De ha már az esélyeket latolgatjuk: azt elképzelhetőnek tartja, hogy az LMP miniszterelnök-jelöltje visszalép?

Természetesen, de ez nem az én akaratomon múlik majd, hanem a pártelnökök közötti egyezség eredménye lehet. A helyzet pikantériája, hogy ebben az esetben Szél Bernadett a tárgyalópartnere Gyurcsány Ferencnek.

Budakeszin négy éve még Fidesz győzelem volt, a baloldal elég gyengén szerepelt. Gondolja, hogy most majd változik a helyzet?

Azt gondolom, hogy nyolc év kormányzása után megrendült a Fidesz többség, jó esélyünk van a győzelemre.

Szakértőként azt szorgalmazta, hogy ne csak koordinált egyéni indulás legyen, hanem a külön helyett közös listán induljon az ellenzék. Erre van még esély?

Ma is ezt tartanám a leghatékonyabbnak, de – mint említettem – jelöltjei a pártoknak vannak, tehát a politikai életet is ők irányítják. Az egyén a történelem alternatívái között csak úgy tud választani, ha az előtte álló realitások alapján dönt. Ha tehát nincs lehetőség közös listán indulni, akkor ezt mérlegelni kell.

Korábban azt nyilatkozta, hogy az érvényben lévő választási törvénnyel a Fidesz csapdát állított az ellenzéki pártoknak. Eszerint a választáson a győzelem esélyével csak akkor indulhatnak, ha a FIDESZ- KDNP-n kívül valamennyi demokratikus ellenzéki párt egyetlen választási párt ernyője alá képes összegyűlni. Így belülről szemlélve miért nem ismerik fel ezt a politikusok?

Azért, mert nehezen összeegyeztethetőek a programjaik.

De nem a Fidesz leváltása az ellenzék legfőbb közös célja?

De feltétlen, ezért gondolom, hogy az ellenzéki pártok közös programja néhány oldalas dokumentumban is összefoglalható lenne. De vannak akadályok a kormányzás lépéseit meghatározó tervek „összefésülésében”.

Ráadásul nagy korosztályi, elvi szakadékok is vannak a pártok között. Még ennél is fontosabb együttműködést akadályozó tényező a pénz! Az a párt, amelyik közös listán indul, az nagyon súlyos százmilliós támogatás lemondásáról is dönt. Az állami finanszírozás megszerzése tehát komolyan befolyásolja a politikai stratégiáját. Vannak olyan pártok, amelyek a következő, tehát a 2022-es, esetleg a még későbbi választásokra készülnek, ők nem érdekeltek abban, hogy lemondjanak a közvetlen állami támogatásról. Ez ugyanis pártonként 600 millió forint!  Tehát a pénzhez jutás alapvetően befolyásolja a politikai intézményrendszert is.

Amíg ezen morfondírozik az ellenzék, a Fidesz megnehezítette azt, hogy a jelöltek a kampányban visszalépjenek egymás javára. A nemzetinek nevezett választási bizottság ugyanis olyan döntést hozott, hogy törlik azon pártok listáját, akiknek 27 alá csökken az egyéni választókerületi jelöltjeinek száma. Ez csapda?

Elsősorban a kispártok számára csapda, hiszen a korábbi szabályozás lehetővé tette, hogy az egyéni jelöltek koordinált visszaléptetésével az utolsó pillanatig taktikázzanak. Ez a manőverezési lehetőség megszűnt, mert választás előtt egy hónappal már becsukódik előttük ez az ajtó. Mindez leszűkíti a kispártok mozgásterét.

Korábban azt a merész állítást tette, hogy a Fidesz befolyása megszűnt a vidéki választók körében. A mai propagandagépezet mellett ez alig hihető. Nem gondolja?

A párt korábbi vonzása azért szűnt meg, mert a Fidesz „nagyvárosi” programja elszívja az erőt a kistelepülések fejlesztésétől. Ezt az emberek látják, hisz tapasztalják, hogy ma a falvakban megállt az élet, nem történik semmi sem, csak a munkanélküliség és a nyomor érezhető.

Ön tagja a Szalay körnek, ez a pártpolitikától független testület figyeli az elmúlt nyolc évben született törvényeket, hogy kísérletet tegyen a jogállam visszaállítására. Összeállt a program?

Több tanulmány is született erre. Az elmúlt nyolc év zivataros törvényalkotása után Magyarország államformája már nem demokrácia, hanem parlamentáris diktatúra. Megszűnt a hatalmi ágazatok, tehát a törvényhozói-, a végrehajtói- és a bírói hatalom megosztása, s helyette a sztálini hatalom egységének az elve érvényesül. Ennek lényege az volt, hogy „minden hatalmat a szovjeteknek”, s valóban egy kézbe került a törvényhozás, a végrehajtás és a bírói hatalom is.

Ugyanennek a folyamatnak vagyunk a tanúi Magyarországon is, hisz az országgyűlés nem kontrollálja az általa megválasztott kormányt, az alkotmánybíróság nem bírálhatja felül a hatályos alaptörvényt, ezt csak a szent korona tan keretében teheti. Teljes a káosz: megszűntek a fékek és ellensúlyok, s a rendszer tele van személyi összefonódással. A legsúlyosabb, hogy a Fidesz, mint párt közvetlen irányítást gyakorol a teljes közigazgatási szervezet felett, ami sérti az alaptörvényt.

Az alaptörvénytől kezdve, a választási- és a médiatörvényen át, közel húsz kétharmados többséggel megszülető jogszabályt kéne módosítani ahhoz, hogy újra demokrácia legyen. Ami biztos: az ellenzék valószínűleg nem képes kétharmados többséget szerezni. Lehetséges így kormányozni?

Világosan látni kell, melyek azok a kétharmados törvények, amelyek ellentétesek a demokratikus berendezkedéssel, és nagyon egyértelműen megfogalmaztuk azt is: a kormányzáshoz nincs szükség az összes kétharmados törvény megváltoztatására. A parlamentben feles törvényekkel is lehet kormányozni, ehhez vannak jogállami megoldások.

Ez lenne a visszaút a demokráciába?

Az már világos, hogy nem ugyanahhoz a rendszerhez kell majd visszatérni, mint ami 2010 előtt megvalósult, hanem egy új, szolidárisabb berendezkedéshez, amelynek mi a szociális demokrácia nevet adtuk.  A parlamenti diktatúra rendszerét szeretnénk végképp a süllyesztőbe tenni.

Értem, de egy vélhetően csak félig szabad, tisztességtelen, átláthatatlan választáson – ahogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet jellemezte a magyar választási rendszert – komolyan lehetséges egy ellenzéki győzelem?

A reményről nem szabad lemondani, nagyobb hibát, mint a választási bojkott – el sem tudnék képzelni. Aki kivonul a politikából, az önmagát ítéli vereségre. Negyven országban dolgoztam választási megfigyelőként, nyugodt lélekkel mondhatom: az urnáktól való távolmaradás sehol nem vezetett eredményre. Ebből követezően aktívan kell politizálni.

Gondolom, erre sarkall majd képviselőjelöltként is. Találkozott már vetélytársával, Szél Bernadett-tel?

Ismerem őt, biztos vagyok benne, hogy beszélünk is még a választások előtt, vagy a választás éjszakáján. Egyelőre azonban külön utat járunk, ő a parlamentben küzd, én pedig a kerületemben, Budakeszi környékén a tizenhét polgármesterekkel, és a választókkal találkozom. Mindenütt azt érzem, hogy a vidékiek titkolják politikai álláspontjukat, miközben szinte mindenütt érzékelhető a feszültség, és tapintható az indulat. A Fidesz sajnos mindenhol egymásnak uszította az embereket. Újra békére van szükség.

Maradnak a konfliktusok, egyezség nélkül ért véget a bécsi tárgyalás!

Kardos Ernő
-
0
Maradnak a konfliktusok, egyezség nélkül ért véget a bécsi tárgyalás!

Egynapos villámlátogatást tett Bécsben a magyar kormányfő. Orbán Viktor először a Népszabadság bezárását levezénylő Heinrich Pecinával, majd az osztrák kancellárral tárgyalt. Mint Sebastian Kurz hivatala az Orbánnal tartott közös sajtótájékoztató után közölte, szó esett a magyarországi jogállamisággal, és médiaszabadsággal kapcsolatos aggodalmakról. Végül Orbán Viktor egy héten belül már a második szélsőjobboldali vezetővel is tanácskozott. Az alkancellárral folytatott megbeszélése utáni sajtótájékoztatón a magyar kormányfőt az Elios Zrt-vel, tehát a veje korábbi cégével kapcsolatos vizsgálatról is kérdezték. Orbán megismételte korábbi álláspontját: nem foglalkozik üzleti ügyekkel. A kormányfő bécsi látogatásáról az osztrák fővárosban élő Földvári Zsuzsanna, újságíró tájékoztatta a Független Hírügynökséget.

 

Orbán Viktor még hétfőn megérkezett Bécsbe, a hírek szerint a miniszterelnök felkereste Heinrich Pecinát a Népszabadságot egykor tulajdonló befektetőt, aki a kormány legnagyobb megelégedésére meg is szüntette a lapot. Ön is így tudja?

Igen, a hírt eleinte titkolták, de aztán a sajtótájékoztatón Havasi Bertalan beismerte a találkozó tényét. A kormányfő sajtófőnöke szerint egyébként Pecina kérte a találkozót, más információk szerint azonban Orbán kezdeményezte azt. A megbeszélés tartalmáról nem szivárgott ki semmi.

Gondolja, hogy a kormányfő illő módon megköszönte, hogy Pecina úr ügyesen felszámolta a legnépszerűbb magyar napilapot?

Aligha, hiszen azóta már sok idő eltelt, a hálálkodáson már valószínű, hogy túl vannak. Az újságírók inkább azt latolgatták, hogy a felek vajon milyen újabb akcióra készülhetnek. Még az is felmerült, hogy Magyarországon létre akarják hozni az újságíró kamarát.

Az első jeges rémület már végigment a szakmán, mert az érdekvédelemnek ez a formája tökéletes lehetőségnek látszik a magyar sajtó megfélemlítésére. Mondja, Ausztriában van ilyen intézmény?

Nincs, ilyen nem létezik.

Az osztrák-magyar találkozó délelőttjén csak az volt a hír, hogy a tanácskozások közben Orbán Viktor szinte végig menekült a sajtó elől. Gondolom ehhez a bécsi újságírók nincsenek hozzászokva. Van arról benyomása, hogy az elmúlt hetek alatt milyen kép bontakozott ki Magyarországról?

Nehéz ezt meg megmondani, mert az itt élőkben velünk szemben van egy hagyományos rokonszenv. Holott az osztrákok a többi szomszédos néppel szeretnek gúnyolódni, főleg a németekkel, de a magyarokat szemben az ősi rokonszenv még most is megvan. Természetesen

a sajtó a vonzalmainak megfelelően megoszlik, változó hangerővel kritizálja Orbánt; a baloldali lapok keményebben, a jobboldaliak kicsit visszafogottabban. Mindenesetre a mai, inkább jobboldali Die Presse címlapján rettenetes fotó jelent meg Orbán Viktorról, mint aki jön és lenyeli Ausztriát.

A sajtóról még annyit, hogy a tárgyalás reggelén még nem terveztek sajtókonferenciát, legfeljebb egy nyilatkozatot ígértek Orbán és Kurtz megbeszélése után. De ha jól tudom, volt sajtótájékoztató, lehetett kérdeni. Miért borult fel az elzárkózás terve?

Állítólag osztrák nyomásra engedtek a nyilvánosságnak. A vendéglátók kérték, hogy ne olyan kurtán-furcsán érjen véget az egész megbeszélés. Aztán a sajtóértekezleten Orbán Viktor informatívabb, aktívabb és érdekesebb is volt, mint a Kurtz. Továbbá a kérdésekre is eredetibb, tartalmasabb válaszai voltak, mint az osztrák kancellárnak. Majd késő délután

a magyar miniszterelnök találkozott Heinz-Cristian Strache alkancellárral, aki a szélsőjobboldali FPÖ vezetője.

Mindenesetre figyelemre méltó rekordot állított be Orbán Viktor. Mint európai vezető rövid idő alatt két szélső-jobboldali vezetővel is tanácskozott. Korábban Geert Wilders holland szélsőséges pártvezérrel, most pedig az osztrák alkancellárral találkozott.

Azt nem tudjuk, hogy itt milyen cifra megbeszélések zajlottak az alkancellárnál, mert ezután már nem tartottak tájékoztatót.

Amikor még a bécsi kirándulást tervezte Orbán Viktor, akkor azt posztolta az interneten, hogy az osztrák kancellárral meg akar állapodni a migrációról. Teljesült a miniszterelnök terve?

Annyiban igen, hogy a két ország közt feszülő éles konfliktust érdekes módon simították el. Köztudott, hogy az ausztriai családtámogatási rendszer átalakítása kifejezetten fájdalmasan érinti az Ausztriában élő magyar családokat. Az itt dolgozó magyarok ugyanis annyi járulékot fizetnek, mint az osztrák munkavállalók, mégis alacsonyabb támogatást kapnak az otthon maradt gyerekek után.

A hazai kommentárok szerint Orbán Viktor elengedte a magyar családok kezét. Ezt onnan is így látják?

A sajtótájékoztatón arról beszéltek, hogy ez nem a két ország között éleződő konfliktus, hanem az uniós szabályozási dilemmája. Így aztán az ügyben semmiféle eredményről nem tudtak beszámolni.

Milyen volt a találkozó hangulata, kedélyeskedtek a kormányfők?

Kedélyesnek egyáltalán nem, inkább visszafogottnak mondanám.

Magyarországon a választási kampány része lett a „migránsozás”, miközben a kormány szinte titokban fogad be menekülteket, meg jó pénzért letelepedési kötvényekkel hozza a külföldieket, a „Sorosozással” pedig soha nem érzékelt félelmet gerjeszt az országban.  Ausztriában is nagyobb a szigor, mint korábban. Ebben az ügyben tud a két kormány együttműködni?

Bécsben Orbán Viktor egy szóval sem említette, hogy a magyar kormány befogadott volna 1300 embert. Itt ugyanaz a militáns migráns-ellenesség dőlt belőle, mint korábban. Bár Sebastian Kurz is szigorúbban kezeli a menekültek befogadását, s kemény hangon beszél a migrációról, ezért is nyerte meg olyan nagy fölénnyel a választást. Ugyanakkor mindkét kormányfő arról beszélt, hogy az igazi menekülteket, akik az életüket mentve jöttek be a térségbe, azokat befogadják és támogatják.

Külön kiemelték, hogy a külső határokat, a kerítéseket, rettentően meg kell erősíteni, s a két ország ebben is partner. Szó esett még azokról a bevándorlókról, akik jogtalanul tartózkodnak az unióban. Orbán többször is elmondta, hogy a magyarok segítséget nyújtanak minden országnak, hogy ezeket az embereket visszavigyék a hazájukba.

Az egyik fontos napirendről már a múlt héten le kellett mondani, hisz információk szerint Paks II. bővítése is szerepelt volna a tárgyaláson, de az osztrák kormány sietve bejelentette, hogy európai bírósághoz fordul. Részben mert tiltott támogatást vél felfedezni az atomerőmű építésénél, másrészt környezetvédelmi okok miatt. Végül is ez a téma szóba sem került?

Szóba került, a sajtóértekezleten Kurtz kancellár azt hangoztatta, hogy Ausztria közismerten atomenergia ellenes, ezért ment neki a paksi atomerőmű bővítésének, hisz korábban hasonló bírósági eljárást kezdett a brit Hinkley Point beruházása ellen is. Orbán viszont arról beszélt, hogy az atomerőművet nem tekinti kétoldalú ügynek, ezért az osztrákoknak ezt a csatát Brüsszellel kell megvívnia.

Bár ha a bíróság kimondja, hogy itt tiltott állami támogatás van, akkor a bizottság leállítja a paksi beruházást, a britek is ezért hagyták abba a saját, említett beruházásukat.

Ez kicsit odébb van, egyelőre nem tudni, ki dönt helyesen: aki leállítja az építkezést, vagy aki befejezi. Mindkét megoldás okozhat hihetetlen veszteséget, de nem tudjuk melyik a jó megoldás.

Szóval atomenergia ügyben sincs megállapodás a két ország között. Lényegében semmilyen megállapodás nem született, bár nem tudjuk, hogy Pecina úrnál, vagy a szélsőjobboldali Strache-nél mire jutott Orbán. Milyen volt a hangulata a tárgyalásnak?

Mint említettem, kedélyes az nem volt, Orbán úgy viselkedett, mint aki hatalmas rutinnal mozog az európai színtéren. Kicsit atyáskodó, és jóságos volt az uniós színpadra kilépő fiatal osztrák kancellárral, aki pedig úgy viselkedett, mint egy megszeppent kisdiák. De mindketten igyekeztek szalonképesek maradni.

Olyannyira, hogy az osztrák elnöki hivatal csak a sajtótájékoztató után közölte, hogy vendégével Kurz beszélt a jogállamisággal, és a médiaszabadsággal kapcsolatos aggodalmakról is, amelyek miatt Magyarországot nemzetközi kritika éri. Arról nincs hír, hogy erre mit válaszolt Orbán Viktor, válaszolt-e egyáltalán. Valószínű nem, mert akkor ő már a szélsőjobboldal vezetőjével tárgyalt.

Hol állunk a szakadék széléhez képest?

N. Vadász Zsuzsa
-
0
Hol állunk a szakadék széléhez képest?

„Ma már a lényegesebb információkat nem osztják meg a magyarokkal, nem véletlenül tartva attól – hiszen ez többször is bizonyítást nyert –, hogy ezek az infók elkerülnek keletre és a nemzetközi bűnözői körökbe, amelyek képviselői megjelentek a kormány vagy a kormány közeli körökben, és meg nem ítélhető, de valószínűleg jelentős befolyással rendelkeznek” – mondta Inotai András közgazdász, professzor emeritus, az MTA Világgazdasági Kutató Intézetének volt igazgatója. A nemzetközi színtéren otthonosan mozgó és tapasztalt szakember a Független Hírügynökségnek adott interjújában kiemelte: a hagyományos versenyképességi elemek mellett újabbak és még fontosabbak játszanak ma már szerepet, ilyen a társadalmi kohézió vagy az innovatív társadalomba történő befektetés, amely nem technológiai, s nem is gazdasági, hanem a legszélesebb értelemben vett társadalmi kérdés. Rendkívül gyorsan kellene tudni alkalmazkodni, de „sajnos – vagy legalábbis úgy látszik, hogy – a magyar társadalom számára ez (még) nem világos. Beleértve „politikusainkat” is” – mondja Inotai.

  

Volt a rendszerváltás előtt egy vicc arról, hogy a kapitalizmus a szakadék szélén van…s onnan néz le a szocializmusra. Már nincs szocializmus, a szakadékban sem vagyunk, de azt gondolom, jogosan merül fel a kérdés, hol vagyunk a szakadékhoz képest?

Erre egyértelmű választ nem lehet adni. És nincs is könnyű válasz a kérdésre. Egy ország sem homogén, nézhetjük a gazdaságot, a társadalmat, a régiókat, az embereket. Sőt, az egyes csoportokon belül is vannak különbségek. Vegyük a mai magyar társadalmat: jelenleg nagyon óvatos becslések szerint 1,3 millió ember tántorog a szakadék szélén, és teljesen marginalizálódott. Másik végletként pedig ott vannak az oligarchák, akik köszönik szépen, nagyon jól elvannak.

Szűkítsük a gazdaságra, azon belül is a versenyképességre. Mindig, amikor kijön egy-egy ehhez kapcsolódó jelentés, rangsor, akkor beleesünk vagy egy világvége hangulatba, vagy tapsikolunk örömünkben. Valójában hol áll az ország a versenyképesség terén?

Ami a leglényegesebb: soha nem szabad egy év adatai alapján ítélni, még ha ezek sok mindenről is árulkodnak. Az adott ország hosszabb távú fejlődését jelző versenyképességi jelentéseknek mindig a trendjét kell nézni, a több éves folyamatokat, ezeken belül pedig a pozitív és a negatív váltópontokat.

Bármelyik, általános vagy a gazdaság, tárdalom egy-egy oldalát vizsgáló  jelentést is nézzük,  mindegyik egy irányba mutat: egyértelműen a romló magyar versenyképességet jelzi.

Bármelyik ilyen – a gazdasági, a társadalmi helyzet különféle vetületeivel foglalkozó jelentéseket nézzük, legyen szó akár a davosi Világgazdasági Fórum globális versenyképességi jelentéséről, akár a Világbank által az üzleti környezetet górcső alá vevő Doing Business kiadványáról, a befektetési terepet vizsgáló UNCTAD- jelentésről (World Investment Report), vagy a boldogságérzet alapján rangsoroló, a Sustainable Development Solutions Network által évről évre kiadott World Happiness Report-ról. De hozhatom példaként azt a jelentést is, amelynek véglegesítésében én is részt veszek, a Bertelsmann Sustainable Governance Indicators dokumentumot, amely hetven indikátorral mutatja be a 41 OECD-tagország gazdasági, politikai és intézményrendszerét. Ferde képet nemigen lehet festeni ilyen sok mutatóra alapozva.

Ezek mindegyikénél azt látjuk, hogy jelentősen visszaestünk a korábbi évekhez képest, akár a pozíciót, akár az értékelési pontszámot illetően.

És még egy fontos dolog, ami elengedhetetlen, a fenntarthatóság: lehet átmeneti versenyképességet elérni, amit azonban egyik pillanatról a másikra könnyű elveszíteni. A kétezres évek elején még vezető szerepet játszottunk a régióban a külföldi működőtőke-beáramlásban. Külön elemzéseket igényelne, hogy miért tört meg a folyamat, miért nem sikerült az egyszerű bérmunkából – több lépcsőn át – továbblépni egy jóval magasabb hozzáadott értéket képviselő szintre, felnevelve jelentős hazai – elsősorban kis- és középvállalati – beszállítói hálózatot és kiváltani az import egy részét, miközben ezek a cégek nemcsak a hazai, de versenyképességük alapján a nemzetközi munkamegosztásba is szervesen bekapcsolódhattak volna. Miért nem jöttek létre – tisztelet a kivételnek – a versenyképes hazai termelők? Ezzel pedig megrekedt a felzárkózási folyamat a nemzetközi vállalatok globális és európai értékláncában.

Mégis, mi lehetett az oka ennek?

Az biztos, hogy voltak gazdaságpolitika hibák, s miközben a térségbeli versenytársak szép lassacskán felzárkóztak, addig nálunk egyfajta laza szemlélet alakult ki, elkényelmesített minket a tudat, hogy 2004-ben úgyis csatlakozunk majd az Európai Unióhoz, s egyfajta illúzió alakult ki, hogy azután minden megy majd magától.

2010 után pedig olyannyira kedvezőtlen irányban változott a magyarországi gazdasági, befektetési és termelési környezet,

hogy azt követően a magyar cégek is elkezdték vagy visszafogni új beruházásaikat vagy egyre inkább külföldön próbáltak terjeszkedni.

Milyen változásokat ró fel?

A többi között a teljesen bizonytalan jogszabályi környezet kialakulását, az egyre átláthatatlanabb, bizonytalanabb, korrupció által átitatott intézményrendszert, s azt, hogy politikai szinten nem hogy lenullázódott, hanem negatívba fordult a bizalmi tőke. Mert ne legyenek illúzióink! Egy nemzetközi nagyvállalat tőkekihelyezése nem száz százalékban gazdasági döntés, a bizalom is nagy szerepet játszik benne.

De hát ennek ellentmondani látszik, hogy azok a nagyok, amelyek korábban befektettek jelentek meg  – a Mercedes, az Audi hogy csak a legnagyobbak közül említsek példát –, folyamatosan fejleszt 2010 után is.

Ez igaz, de azt sem szabad elfelejteni, hogy számukra óriási versenyelőnyt biztosítanak azok a forint milliárdokban mérhető állami vissza nem térítendő támogatások, amelyeket ez a kormány biztosít a számukra. Csak a Daimler kapott vagy negyven milliárd forintot ily módon „ajándékba”. De ha azt nézzük, hogy hány uniós nagyvállalat hajtott végre komolyabb és jövőt megalapozó működőtőke-befektetést 2010 óta, akkor attól tartok, hogy nehezen találnék akár egyet is.

Ha volt is beruházás, azt fejlődő országok egyes cégei hozták, nagyrészt szakképzetlen vagy szalagmunkára betanítható munkaerő alkalmazásával, nem jelentéktelen környezetszennyezési kockázattal, és bármiféle szerkezetváltási képességgel.

Magyarul újabb (nagyrészt autóipari) zárványok keletkeztek. Amelyik nagy (európai) cég pedig már itt van, mindaddig itt is marad, amíg képes profitot termelni, hiszen ha áttelepedik máshova, ott újabb, akár előre nem látható kockázatokkal kell számolnia, mielőtt egyáltalán kitermelni az áttelepülés költségeit.

Ez azt jelenti, hogy a hazai autóipar biztonságban van, hiszen láthatóan jól megy a külföldi érdekeltségeknek?

Mindaddig igen, amíg lényegi változások nem következnek be a gépjárműiparban, illetve -piacon, ami komoly választás elé állítaná az európai és azon belül a német autógyártókat. Gondolok itt arra például, hogy a nemzetközi piacon megjelennek az európai vagy japán technológiával Kínában gyártott járművek, az elektromos autók, az önjáró személygépkocsik, stb.

Sajnos a magyar gazdaságot nem jellemzi a fenntartható versenyképesség szempontjából is nagyon fontos több lábon állás.

Pedig az olyan kicsi, nyitott országok számára, mint amilyen Magyarország, az egy lábon állás együtt jár nagyobb fokú sebezhetőséggel. Ezt akkor lehet csökkenteni, ha több ágazat is versenyképessé válik.

Azért a magyar gazdaság nem csak az autóiparból áll.

Tizenöt éve még el lehetett róla mondani ezt, akkor még számottevő volt az elektronika, a gyógyszeripar, a gépgyártás, az élelmiszeripar. Visszatérve az előző gondolatra: a kisebb rendű sebezhetőség, a nagyobb ellenállóképesség mindenképpen diverzifikáltabb szerkezetet igényel, amit az adottságok is befolyásolnak. Például a földrajzi elhelyezkedés: többnyire csak a nagyvállalatok képesek arra, hogy nagy távolságra szállítsanak. Éppen ezért fulladt teljes kudarcba a keleti, majd a déli nyitás, ami tetemes magyar adófizetői összegeket emésztett fel mindenféle értékelhető eredmény nélkül.

Ha a versenyképességet szem előtt tartó gazdaság- és/vagy társadalompolitikát akar egy kormányzat folytatni, akkor a hagyományos tényezőkhöz kell igazodnia?

Olyannyira nem, hogy több új versenyképességi tényező lépett a képbe, s kezdett el nagyobb szerepet játszani, mint a „klasszikusok”, az árak, az árfolyam vagy a szállítási költség. Ezek egyike az intézményrendszer hatékonysága a helyi önkormányzatoktól kezdve a regionális szervezeteken át a minisztériumokig, a kormányig; alapja az átláthatóság, a kiszámíthatóság, a korrupciómentesség. A másik új elem, ami egyre fontosabbá válik, a szociális kohézió.

Idejöhet éppen egy multinacionális cég, de idővel odébbáll, ha bizonytalan társadalmi környezetben kell működnie, amelyben növekvő feszültségek lappanganak, s szélesedik a lemaradók rétege.

Mindez és az esetlegesen kialakuló és állandósuló sztrájkok vagy akár erőszakos cselekmények fenyegetése sem segíti elő a hosszú távú tervezést. És ez nem csak a külföldi befektetőkre, piaci szereplőkre igaz. Az úgynevezett szociális kohéziós küszöb persze országonként nagyon eltérő, de egyre kevésbé elhanyagolható. Nem véletlen, hogy a külföldi nagyvállalatok már beépítették üzleti stratégiájukba és gyakorlatukba a társadalmi felelősségvállalást. Ugyanis ez a feszültségek mérséklésének egyik eszköze. És kiemelnék még egy vadonatúj versenyképességi kategóriát, amit egyébként a skandinávok hoztak be, az innovatív társadalomba történő befektetést (investment into the innovative society). Az innováció ebben a megközelítésben nem technológiai, s nem is gazdasági, hanem a legszélesebb értelemben vett társadalmi kérdés.

A társadalom felkészítése alapvető feltétele annak, hogy egy kis ország fenn tudjon maradni a 21. század nemzetközi versenyében.

Ha nem gazdasági és nem technológia kategória, akkor mit takar?

Annyit jelent, hogy

egy nyitott és nem zárt, egy szolidáris és nem a gyűlöletre épülő társadalom a cél, amely nagyra értékeli a szociális kohéziót, ahelyett, hogy a társadalom megosztására törekedne – számos jel alapján tudatosan és rendkívül felelőtlenül.

Továbbá jövőorientált és nem a múltban keresi a fellendülést, nyitott a problémákra, s nem fenyegetésként kezeli azokat. A kihívásokban elsősorban újabb esélyt és nem kockázatot lát, miközben vállalja az alkalmazkodás kockázatait és költségeit. Ez egy alapvetően alkalmazkodó képes(sé) tett társadalomban természetesen jóval könnyebb, mint egy elzárkózó, de „büszke” közegben.

Ahogy sorolta, próbáltam rávetíteni a magyar folyamatokra – nem derűlátó az eredmény. Ahogy nézem, nálunk ebből a szempontból a versenyképesség romlása megy végbe.

És akkor még külön is meg kell említeni a humántőkébe való befektetést, mint a versenyképesség egyik egyre inkább kulcsfontosságúvá váló elemét, amely három területen – az oktatásban, az egészségügyben és a kutatás-fejlesztésben követhető nyomon. Egyikben rosszabbul állunk, mint a másikban. Tény, hogy a mostani kormány intézkedései folyamatosan rombolták a fenntartható vagy éppen erősíthető versenyképesség fenti feltételeit. Miközben a szociális háló tudatos felfejtésével folyamatosan és felelőtlenül újratermelték a jövő számára is a kilátástalan szegénységben élő honfitársainkat.

Megfordítani a negatív folyamatokat e három ágazatban csak hosszú távon és nem kevés többletköltséggel lehet.

Első lépésként teljesen meg kellene változtatni a három területre szánt költségvetési források mennyiségét és minőségét. Vegyük példaként az oktatást: nagyon hosszú folyamat, amire ki lehet termelni a versenyképes munkaerőt, pedig most minden eddiginél nagyobb szükség lenne rá, hiszen az Ipar 4.0 vagy digitalizáció néven nevezett globális – s egyébként páratlan és beláthatatlan – műszaki forradalom 15 év múlva a maitól gyökeresen eltérő szerkezetű humán tőkét igényel. Erre a jövőbeni munkaerő-piaci keresletre már most készülnie kellene a teljes oktatási rendszernek, hiszen a mai alsó tagozatosok 15 év múlva fognak belépni a munkaerő-piacra.

És ellenkező esetben?

Olyan helyzetet eredményezhet, amely nagyon komoly gazdasági és társadalmi válságba torkolhat, amelynek sem az időpontját, sem a méretét, formáját nem lehet előre jelezni. Ahogyan a következő pénzügyi válságét sem, csak annyit lehet tudni, minden jel szerint lesz válság, illetve lesznek válságok a jövőben is

És akkor innen hova? Hogyan és mennyi idő alatt látja visszaszerezhetőnek a bizalmat?

Legalább egy fél generáció, de lehet, hogy még többre lenne szükség akár a legjobb esetben is. És nem is csak pénzkérdés a megoldása. A bizalom visszaszerzésének több szintje van: vissza kell állítani az állampolgárokét abban, hogy van az országnak jövőre. Ez főleg a fiatalok körében nagyon fontos felismerés és felelősség is kell(ene), hogy legyen. Nem kevésbé lényeges, hogy erősíteni kell a bizalmat a hatékony intézményrendszerben, a szakmai hozzáértésben, és – nem utolsósorban – a nemzetközi kapcsolatokban is.

Ön nagyon sokat forog nemzetközi közegben, hogyan látja, mennyire mély az a bizalomveszté Magyarországgal szemben. Hiszen az átlagember azt látja-csupán, hogy bár mintha egyre sűrűbben és hangosabba hallanának az ilyen véleményeket tükröző hangok, valójában általában kesztyűs kézzel bánnak velünk.

Én azt tapasztalatom, hogy még azok bizalmát is sikerült minimum megkérdőjelezni, akikkel számos magyar hosszú ideje nagyon szoros üzleti, s akár személyi, baráti kapcsolatokat ápolt vagy továbbra is ápol. Ezekben a körökben nem bírálnak ugyan, de egyre tartózkodóbbak, s nem tapasztalható a korábbi lelkesedésük. Emellett korábban folyamatosan új és új potenciális partnerek keresték a magyarokkal a kapcsolatot, de ma már nem. Úgy is fogalmazhatnék, hogy „lehúzták a redőnyt”. Mondok egy szemléletes példát: a hivatalos brüsszeli tanácskozásokon kívül gyakorlatilag nincsenek magas szintű kétoldalú kapcsolatai a kormánynak az uniós tagországokkal. És ugyanez vonatkozik a NATO-n belüli kapcsolatrendszerre is.

A lényegesebb információkat nem osztják meg a magyarokkal, nem véletlenül tartva attól – hiszen ez többször is bizonyítást nyert –, hogy ezek az infók elkerülnek keletre és a nemzetközi bűnözői körökbe, amelyek képviselői megjelentek a kormány vagy a kormány közeli körökben, és meg nem ítélhető, de valószínűleg jelentős befolyással rendelkeznek.

A nemzetközi bűnözői hálózatba??? Nem túl kemény megfogalmazás ez?

Ilyen hálózat tagjai között lehetnek nyugat-európaiak és amerikaiak is, akárcsak spekuláns pénztőkések vagy kifejezett „terroristák”. Ebbe a körbe tartozhat a letelepedési kötvényesek egy része, de a schengeni térségre érvényes magyar vízummal ellátott mintegy négyezer orosz (vagy magát annak valló) „jutalmazott” között is biztosan lehet ilyeneket találni. Ez nemzetbiztonsági kockázat – de nem kevésbé kockázat szövetségeseink számára is. De az „egy millió új magyar állampolgárra” való töretlen kormányzati törekvésnek is minden bizonnyal vannak kétes (esetenként kifejezetten bűnöző), de biztonsági szempontból egyáltalán nem ellenőrzött tagjai.

Dől a fa?

Soha nem volt egyenes. De hogy most éppen mekkora a dőlésszöge, nem tudom. A fáknak van egy olyan tulajdonsága, hogy hosszú ideig csak kicsit dőlnek be, és a külső szemlélő számára stabilnak látszanak.

Majd eljön az a pont, amikor a gravitáció győz, s akkor egy perc alatt kidől.

Ez sokszor magától következik be, de mi van akkor, hogy felgyorsítja a folyamatot egy szélvihar, esetünkben egy nemzetközi pénzügyi válság vagy akár az, hogy Brüsszel végül úgy dönt, hogy vissza kell fizetnünk a jogtalanul felhasznált uniós támogatásokat?

Erre lát esélyt?

Utólagos visszafizetésre kevesebb a példa, mint a még ki nem fizetett tételek visszatartására, de azért nem lenne egyedülálló. Már elkezdődtek egyes ilyen esetek vizsgálatai.

És mi lesz Ön szerint a választások után?

Azt mindenki látja, ha a jelenleg kormányzó párt alakíthatna kormányt – még ha nem is kétharmaddal, hanem sima többséggel –, akkor is ugyanezt folytatnák. És ne legyenek illúzióink! Még ha egy teljesen új színű kormány is alakulhatna, akkor is rengeteg ideig tartana, temérdek pénzt emésztene fel és óriási társadalmi költsége lenne a szükséges és egyre sürgetőbb változásnak. Páratlan államférfiúi és állampolgári felelősséget igényelne, hogy ilyen drámai folyamatok békés keretek között következzenek be. Mindez akkor, amikor az idő kevés, hiszen nincs idő cikk-cakkokra, az idő vesztegetésére ma, amikor minden drámai gyorsasággal változik a világban, amelyhez hasonlóan gyorsan kellene tudni alkalmazkodni.

Pedig aki a mai világban egyszer lemarad, nehezen tud kikecmeregni a gödörből, vagy, hogy visszatérjek a kiinduló kérdésre, a szakadékból.

Ez nem 1848-49, amikor a forradalom és szabadságharc leverése után húsz évvel volt lehetőség a kiegyezésre, amit történelmileg páratlan fél évszázados modernizációt tudott beindítani. Nem is 1956, ahol – egy kettéosztott és nagyrészt zárt világban – óvatos mozgástér-bővítéssel sikerült megtartani a felzárkózási esélyt. Egy annyira nyitott gazdaságú országban, mint Magyarország, rendkívül gyorsan kell tudni alkalmazkodni, és minden sikeres alkalmazkodás elmulasztása hatalmas társadalmi és gazdasági többletköltséggel jár. Sajnos – vagy legalábbis úgy látszik, hogy – a magyar társadalom számára ez (még) nem világos. Beleértve „politikusainkat” is.

1...199200201201. oldal a 201-ból

FRISS HÍREK

Továbbiak

A hír igaz!

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK

Független Hírügynökség Kft.
Kapcsolat: info@fuhu.hu

LEGOLVASOTTABB HÍREK

SZERKESZTŐ VÁLASZTÁSA

© Független Hírügynökség

eskişehir escort sakarya escort eskişehir escort bayan