Fontos

Voksokban mért barátság

Már közhely: a magyar-szerb kapcsolatok a mennyekben járnak, ha nem is ott köttettek. Míg a magyar „diplomácia” lenéző szigorral inti óva Ukrajnát, az ottani kisebbség őszinte sajnálatára, addig a vajdasági magyarok a haszonélvezői Viktor és Ácó újdonsült meghitt barátságának. Amibe az is belefér, hogy a magyar külügyminiszter immár rendszeresen kampányol, néha szerbül is megszólalva, a szerbiai kormánypárt mellett. Szerbiában.

Van vagy jó pár éve, hogy a két politikus: Aleksandar Vučić, aki most éppen nem miniszterelnök, hanem közvetlen választásokon megválasztott államfő és Orbán Viktor, aki még mindig csak kormányfő, egymásra talált.

Annak ellenére, hogy nem akármilyen közös múlt terheli a két nép kollektív tudatát. Újvidéki hideg napok, a ’44-es bosszú – hogy csak a legfájóbbakat említsük. A legfrissebbek meg a délszláv háborúk ártatlan magyar áldozatai – nem mintha a többi szerencsétlen frontra küldött kiskatona nem lett volna az.

A két pragmatikus, elvektől nem befolyásolt politikus a közös cél érdekében könnyen átlépett a múlt árnyékain,

ami nem megvetendő teljesítmény. A közös cél pedig nem más, mint egymás kölcsönös támogatása.

Szerb részről a képlet elég egyszerű: Magyarország az EU tagja, Belgrádnak nagyon is jól jön egy belső támogató. És ezt Budapest rendre teljesíti is: ahol csak tud lendít a Nyugat-Balkán országok csatlakozási folyamatában. Legutóbb azon uniós államok csoportjának tagjaként is, amelyek kezdeményezték, hogy a volt jugoszláv tagállamok plusz Albánia vegyen részt az unió bizonyos miniszteri találkozóin, még mielőtt a hivatalos csatlakozásra sor kerülne. Brüsszelben már céldátumról is tudnak (2025) Montenegró és Szerbia esetében, de ez még nem lezárt ügy, mert Jean-Claude Juncker szerint ez nem egy határidő, hanem inkább ösztönzés.

Jöhettek a közös üzletek is, például a Belgrád-Budapest vasút megaprojektje, kínai kölcsönnel és eladósodással.

Belgrád tehát, mondhatni haszonélvezője a kapcsolatok látványos javulásának.

Nem túlságosan bonyolult a magyar érdek megfejtése sem. Politikai pragmatizmusról van szó, ami felülír minden múltbéli sérelmet

és kellemes dallamúvá formálja az egykori „Belgrádra fel!” csatakiáltást.

Az Orbán-kormány legfontosabb, mindent felülíró alapelve a hatalom megtartása. Ennek a célnak rendelték alá a nemzetpolitikát, ami valójában az arra érdemes külhoni magyar szervezetek (RMDSZ, VMSZ) csatlóssá formálásában merül ki.

Kelemen Hunornak, az egykor független politizálásáról ismert Romániai Magyar Demokratikus Szövetség elnökének minapi nyilatkozata, miután két magyarországi ellenzéki vezetővel, Karácsony Gergellyel és Molnár Gyulával (ez utóbbiak fizették a cechet) vacsorázott, híven példázza ezt a vazallusi viszonyt:

„A vacsorán megkérdezték, hogy szerintünk mit kellene tenniük Erdélyben a választási kampányban. Nagyon őszintén azt mondtam, hogy semmit. Ez teljesen fölösleges időtöltés és energiabefektetés, hiszen én azt gondolom: az erdélyi magyar emberek világosan tudják, hogy kire szavazzanak.”

Nem maradt rest Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség nemkülönben szófogadó elnöke sem, aki többször is elmondta: reméli, hogy a tavaszi szavazások után Magyarországnak továbbra is olyan kormánya lesz, mint amilyen az elmúlt hét és fél évben volt és folytatni tudják a közösségépítési erőfeszítést.

A vajdasági magyar kormánypárt minden szinten koalíciós partnere Vučićék jobboldali pártjának és a Budapest-Belgrád közötti jól jövedelmező kapcsolattartó szerepért beáldozták vagyis átengedték még a koronaékszernek számító szabadkai polgármesteri széket is.

Nem csoda hát, hogy a magyar-szerb együttes kormányülés előtt néhány nappal Pásztor Orbánnál járt és közölhette vele az örvendetes hírt: a vajdasági, regisztrálásra ösztökélő kampánynak meglett az eredménye, hiszen a január közepi 38 ezerről 46,5 ezerre ugrott meg a regisztráltak száma. Ezzel Pásztor legfontosabb feladatának eleget tett:

valószínűleg több mint 50 ezer vajdasági magyar fog a Fideszre szavazni.

Egyébként Romániában is hasonló ütemben, 139 ezerről 146 ezerre sokasodtak a választópolgárok. Így a magyarországi kormánypártok akár 300 ezer külhoni voksot is begyűjthetnek.

Kifizetődik tehát az Ácóval kötött barátság, hiszen lehet bántatlanul kampányolni Szerbiában és a szerb költségvetés sem bánja, ha a magyarországi forint milliárdok áfája nála köt ki.

Ezekről nem lesz szó a magyar-szerb együttes kormányülésen.

 

 

Tekintélyes lapok bírálják a magyar kormányt

Kelet-Európáról közölt cikket a Guardian és a Foreign Policy is, mindkettőben kiemelten foglalkoznak Magyarországgal, főleg a szabadságjogok visszaszorítása és az idegenellenesség miatt.

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A Foreign Policyben Dalibor Rohac, a jobboldali American Enterprise Institute kutatója cikkét lehet olvasni, aki arról ír, hogy a közép-európai populista lázadás nem arról szól, hogy megvédjék a nyugati értékeket, hanem hogy

visszaszorítsák a szabadságjogokat és közelebb kerüljenek Oroszországhoz.

A cikk felidézi Orbán hírhedtté vált beszédét az illiberális demokráciákról, amikor többek között arról is beszélt, hogy el kell szakadni a nyugat-európai dogmáktól, amelyek szerint egy ember mindent megtehet, amíg más ember szabadságát nem sérti vele.

Dalibor Rohac bírálja azokat a konzervatívokat, akik dicsérik Orbánt, amiért olyan értékekről beszél, mint Európa keresztény gyökerei vagy a nemzeti szuverenitás, de szerinte ők nem veszik figyelembe, hogy ezek hangoztatása mellett

egyre inkább autoriter irányba megy a régió több országa,

főleg Lengyelország és Magyarország.

Szerinte annak feltételezése, hogy a parlamenti többség akaratát nem lehet megkérdőjelezni, a demokrácia félreértése, hiszen a többségi akaratnak mindig az alkotmányos keretek közé kellene illeszkednie, amelyek korlátozzák a hatalmon lévőket. Hiába nincsenek politikai foglyok ezekben az országokban, hiába nem tűnnek el újságírók, hiába lehet tüntetéseket szervezni, választásokon indulni –

mindez nem elég, ha a hatalmon lévők azt gondolják, hogy mindent megtehetnek.

Pedig Rohac szerint alapesetben épp a konzervatívok lennének azok, akik felhívnák a figyelmet arra, hogy a kontroll nélküli többség gyakran zsarnoksághoz vezet.

Ezzel kapcsolatban megemlíti a tavalyi magyar civilellenes törvényt, amely szerinte is a hasonló, 2012-es orosz törvényt másolja. Ír a kormány által támogatott propagandáról is, ami számára

a harmincas évek antiszemitizmusát idézi fel,

és a CEU-ról, amelyet több felmérés alapján a legnagyobb presztízsű magyar akadémiai intézménynek nevez.

Rohac felidézi, hogy az elmúlt évtized alatt Magyarország minden szempontból zuhant a Világbank Worldwide Governance Indicators listáján, és, hogy elejét vegye a szokásos kormányzati válasznak, hogy csak „Soros-szervezetek” bírálják az országot, jobboldali kutatóintézetek felméréseiről is ír.

A konzervatív Heritage Foundation például az Index of Economic Freedom listáján Magyarországot és Lengyelországot a „többnyire nem szabad” kategóriájához közel sorolja a magántulajdon védelme területén, emellett

Magyarországot az elnyomó országok közé teszi,

méghozzá azzal, hogy 2009 óta jelentősen romlott a helyzet.

A másik jobboldali think tanknél, a Cato Intézetnél Magyarország a Human Freedom Index listán esett nagyot.

Rohac azt is megemlíti, hogy nem érti az EU-ellenes kirohanásokat, hiszen a visegrádi országok kapták a befizetéseikhez képest a legnagyobb uniós támogatásokat – persze azt sem felejti el megemlíteni, hogy ezek többsége a kormány barátaihoz kerül.

Ír arról is, hogy a magyar külügyminiszter ellenezte az Oroszország elleni uniós szankciókat, dicsérte az RT nevű orosz propagandacsatornát, katonai együttműködést sürgetett Oroszország és Magyarország között, valamint közölte, hogy Magyarország nem látja az oroszokat fenyegetésnek. Ráadásul szerinte az is veszélyt jelent, hogy

Magyarország erősíti az oroszoktól való energiafüggőséget

azzal, hogy a Roszatom bővítheti Paksot.

A Guardian elsősorban az idegenellenességről ír, a cikkben megszólal Schmidt Mária, a Terror Háza főigazgatója is, aki azt mondta:

„Magyarok vagyunk, meg akarjuk őrizni a kultúránkat.”

Őt nevezik Orbán legfőbb értelmiségijének, és azt is írják róla, hogy nem hajlandó elfogadni a menekült kifejezést, valamint nem ért azzal egyet, hogy az európai gazdaságoknak szükségük van a bevándorlásra a csökkenő népesség miatt. Szerinte a kivándorolt magyarok majd hazatérnek, mert „rájönnek, hogy itt jobb, mint bárhol máshol”. Schmidt Mária azzal is viccelődött, hogy nem lehet elfogadni tanácsokat a németektől, hiszen 1871-ig még egy nemzetállamot se tudtak létrehozni.

A cikk szerint egyre több híve van Orbán illiberális rendszerének: többek között a lengyel Jog és Igazságosság párt, Csehországban Milos Zeman, Ausztriában pedig a szélsőjobboldali FPÖ. Philipp Ther, a bécsi egyetem professzora szerint viszont

Orbánban nincs meg az intellektuális képesség, hogy az európai jobboldal vezetője legyen,

az illiberális állam szerinte csak egy frázis, nincs mögötte valódi tartalom.

Ivan Krastev bolgár politológus, a bécsi Társadalomtudományi Intézet kutatója szerint az is fontos, hogy idén lesz száz éve, hogy összeomlott az Osztrák-Magyar Monarchia, ezután pedig instabil államok jöttek létre a térségben, amelyek az etnikai különbözőséget veszélyesnek látják – innen is jön az ellenérzés a menekültekkel szemben. A nacionalizmus korábban a hadseregről vagy a gazdaságról szólt Krastev szerint, de itt most már a kultúráról.

Nem beszélünk a félelmeinkről, a behódolásainkról (2.)

A Vajna-féle Nemzeti Filmalap kevesebb filmet támogat, mint a korábbi, többpárti diktatúrát megvalósító rendszer, de profibb hátteret tesz mögé – mondja Réz András filmesztéta a Független Hírügynökségnek adott interjújának második részében. Azt is elmondja, hogy a mai művek kevesebbet beszélnek arról, hogy a túlhatalom miként válik gyilkos erővé, s mint mondja: az előző kádárizmusban több szó esett róla, mint a mostani kádárizmusban. Enyedi Ildikó filmjéről azt állítja: nagyon magyar film, megjósolhatatlan, hogy megnyerheti-e az Oscar-díjat.

 

Ott hagytuk abba a beszélgetést, hogy arra a kérdésemre: vajon azért tűnik sikeresebbnek az utóbbi években a magyar film, mert Andy Vajna új rendszert hozott be, azt válaszoltad, hogy igen: Vajna változtatásai pozitív változásokat hozott, de olyat is, ami durván negatív. Kifejtenéd?

A negatív változások, amelyekből az előítéletek fakadnak, azok Vajna személyéhez kötődnek. Elsősorban azért, mert egy meghatározott hatalmi csoporthoz kötődik minden porcikájával. Ez nem túl boldogító, mert

sokkal jobb lenne, ha egy ilyen fontos intézmény, mint a Filmalap, párt- és hatalomtól függetlenül tudna működni.

Az sem túl jó, hogy ezt az egykapus megoldást választották, vagyis, ha Magyarországon filmet akarsz csinálni, szinte lehetetlen megkerülni ezt az intézményt, az pedig meglehetősen fájdalmas dolog, amikor azzal szembesülsz, hogy a Nemzeti Filmalap stratégiája, taktikája, viszonyai meghatározzák azt, hogy mi készülhet ezen a piacon. Ilyenkor azonban mindig fel kell tennünk azt a kérdést: mi volt előtte? A Magyar Mozgókép Alapítvány, az előd, ehhez képest egy demokratikusabb intézmény volt. Több pártból, több hatalmi érdekcsoportból érkeztek a nagykuratórium tagjai. Elvileg erre azt mondhatnád: remek. Csakhogy, azonnal rá kell vágnod: a filmekről a döntéseket, nehogy már hatalomiparosok hozzák meg. Mert attól, hogy ők bizonyos arányban oszlanak meg a döntéshozó testületben, attól az még többpárti diktatúra. A beszélgetések ugyanis, ott a testületben, nem arról szólnak, hogy milyen filmeket készítünk, és mi lesz ezeknek a sorsa,  hanem arról, hogy mindenki megkapja a magáét.

Vagyis beviszi a politikát oda, ahova nem kellene…

Igen: ha a tieid kaptak egy ilyet, akkor a mieink is kapjanak. Így aztán

nem állíthatom, hogy az előző struktúra sokkal üdítőbb volt. Ráadásul, egy látszólag helyénvaló gondolatot követett: virágozzék minden virág.

Volt olyan év, amikor harmincnál több egész estés játékfilm készült. Ezt a hazai mozipiac nem bírja el, nem tudod menedzselni, nem tudod a forgalmazását megoldani. Most, ehhez képest itt van ez a durva egykapus rendszer; a Nemzeti Filmalap kicsit pontosabban, vagy ha úgy tetszik, piaciabb alapon szemléli ezt a folyamatot. Nagyjából látják, hogy a magyar filmipar hány magyar filmet képes menedzselni egy évben, mert amit nem tud menedzselni, az dobozban marad. Tudni kell, utaljunk vissza a beszélgetésünk elejére, hogy a magyar filmek jelentős része közpénzből készül. És miért csinálsz közpénzből filmet, ha arra sincs kapacitásod, hogy eljuttasd a nézőkhöz. Volt olyan esztendő, amikor a filmek fele, lényegében, láthatatlan maradt. Az maradt, mert nem tetted hozzá mindazt, amire szükség lett volna, a kommunikációra, arra, hogy a profik dolgozzanak rajta, merthogy ez egy iparszerűen előállított termék, és egy iparszerű elosztórendszerbe fog kerülni.

Bár nem vagyok róla meggyőződve, hogy az Andy Vajna-féle rendszer tisztességesen kezelné a filmeket, mert vannak olyan filmek, amelyek úgy hullottak el, mintha meg sem születtek volna…

Például?

Ilyen volt a Veszettek, amely nem volt egy filmtörténeti alkotás, de profi módon volt elkészítve. Vagy a Coyotte, ami a mai magyarországi helyzetet, az oligarchák világát járja körbe, azaz, hogy a túlhatalom, miként válik gyilkos erővé. Erről a problémáról pedig nem nagyon beszélt a magyar film, vagy fogalmazzunk úgy: többet beszélt róla az előző kádárizmusban, mint a mostani kádárizmusban. Szóval ez a film is elvérzett, holott sokkal nagyobb figyelmet érdemelt volna. Épp úgy, mint a szépprózában: nagyon kevés alkotás készül arról, ami most itt történik: a félelmeinkről, a behódolásról, hogy miként válunk a hatalom-ipar túszaivá, ráadásul úgy, hogy a hatalomnak már semmi dolga nincs velünk, hiszen már mi magunk gerjesztjük a félelmeinket. Az Andy Vajna féle intézmény ugyanakkor – tegyük félre a pletykákat, hogy Vajna melyik filmet szereti és melyiket nem; jó lenne, ha nem lenne neki egyáltalán ízlése, és átengedné a döntéseket – ha felismeri, hogy egy filmnek lehetősége van arra, hogy kimenjen a világpiacra, akkor odaáll mellé.

Meg abban a pillanatban, amikor felfigyelnek egy filmre, nem csak figyelmet, pénzt is fordítanak arra, hogy nagyobb nyilvánossága legyen, amivel segíti azt, hogy az alkotás további díjakat nyerjen.

És ez azért fontos, mert ahhoz, hogy filmed sikert érjen el, nem elegendő annak értéke, eredetisége professzionális minősége.

Vagyis megnőtt a marketing jelentősége.

Én nem szívesen használom ezt a kifejezést, jobban szeretem az orosz író, Viktor Pelevin által használt marketológus szót. Azaz, mintha ezek az emberek a marketing tudomány felkent papjai lennének. Nos, ha ők például nem gondolkodnak elég jól, akkor sem a Saul fia, sem pedig a Testről és lélekről nem tud annyira sikeres lenni, viszont – és itt fordítok egy nagyot-, ezeket a filmeket meg kellett csinálni, és ezeket nem a Nemzeti Filmalap csinálta meg, hanem rendezők, forgatókönyv írók, hangmérnökök, látványtervezők, és akkor még nem beszéltem azokról, akik  csak technikában, szervezésben vannak ott a film mellett. Azt akarom tehát mondani, hogy

a Nemzeti Filmalap tud segíteni egy filmen, előre tudja mozdítani, de azért a fő szerep, mégiscsak az alkotóké.

Ha már említetted a Testről és lélekről című filmet. Ahhoz kell-e valamilyen professzionális, vagy professzionalizálódó háttér, hogy eljusson egy film az öt esélyes Oscar-díj jelölt közé?

Kell. Meg kell hozni egy fontos döntést, hiszen maguk az országok döntenek arról, hogy melyik filmet ajánlják a nagytiszteletű amerikai Mozgókép Akadémia figyelmébe. Tehát itt nem meghívás van, éppen ezért ez már eleve egy nagyon fontos döntés. Ne hidd azt, hogy ez egyszerű döntés. Itt is szó volt arról, hogy az 1945 című filmet érdemes nevezni, vagy a Testről és lélekről legyen ajánlva. Az 1945 is nagyon izgalmas film, de a döntés pillanatában Enyedi Ildikó alkotása mögött már ott állt a berlini Arany Medve díj, amiről ugye hallott már a világ. Meg hallottak arról, hogy a film mintegy kilencven országban kelt el. A pályázó műveket ugyan kötelezően be kell mutatni Los Angelesben, ahol egy héten át vetítik. De ez semmi, az viszont már valami, ha a világon  sok helyen levetítik. Ráadásul most, hogy a Netflix megvásárolta a forgalmazását, az Oscar-jelölés hatására előrehozta a bemutatását. Ez bölcs döntés, mert az a 600 akadémiai tag, akik majd a végén szavaznak, biztos, hogy nem ott a versenyen fog találkozni a filmmel.  Ezek, hidd el, nagyon komoly tényezők. Játszani, gondolkodni kell. Akkor is, amikor jött a cannes-i fesztivál: mit küldjünk oda? Illetve mit kínáljunk fel, mert Cannes válogat. Ez feszült, kemény gondolkodást igényel. Megpróbálni kipuhatolni például, hogyan jut el hozzájuk egy film, megnézik-e, milyen lesz a viszonyuk hozzá, jó-e ha ismerik a rendezőt, fontos-e a díj maga.

Mert hiszen átkozott sznobok vagyunk, nagy valószínűséggel jobban odafigyelünk egy műre, ha elnyer egy jelentős díjat, mint ha a semmiből érkezne.

Milyen esélyt adsz ezek után az Enyedi Ildikó féle filmnek?

Hát ilyeneket nem tudok mondani, nem is vagyok fogadó iroda, ráadásul a Testről és lélekről kategóriájában versenyző öt filmből csak hármat láttam. A chileit és a libanonit nem láttam. Az orosz film nagyon erős, de a képei talán kicsit erőtlenebbek. A másik nagy ellenfél, a Négyzet, amely csupa ész, a Testről és lélekről pedig csupa lélek. Nem lehet megjósolni, hogy közülük melyik nyer majd. A Négyzet cannes-i Arany Pálma-díjas, a Testről és lélekről berlini Arany Medve nyertes. A Négyzet minden idők egyik leggonoszabb fricskája, a kétkedés felébresztésének nagyon okos filmje, mert egy sor kérdésre nekünk sincs válaszunk. Ezzel szemben ott van Enyedi Ildikó filmje. Amitől nagyon tartottam, mert Enyedinek volt egy remek három évtizede, de nem tudtam, hogy képes-e azon túllépni, megújulni. Mert az elmúlt évtizedekben a filmnyelv nagyon sokat változott, és mi is nagyon sokat változtunk.

És, amikor megnéztem ezt az alkotást, az első szavam a döbbeneté volt: hogy képes volt egy vadonatúj nyelvet beszélni. Olyan nyelvet, ami borzasztóan emberközeli.

Ha kijössz a moziból nem tudod elmondani, hogy miről szólt. Csak tudod, hogy valami olyat láttál, ami apró részletekből, egy-egy ottfelejtett tárgyból összeálló történet. És szakít azzal a hagyománnyal, hogy a film végére a hősök boldogok, szépek lesznek. Szó nincs róla. Az egész arról szól, hogy olyan vagy, amilyen. Néha egy kicsit béna, néha egy kicsit Asperger-szindrómás, néha egy kicsit csalsz, néha egy kicsit bunkó vagy, de ez nem lehet akadálya annak, hogy az emberek között nagyon mély kontaktusok és szövedékek jöjjenek létre.

Annyit még árulj el: ez magyar film, magyarul beszél, vagy nemzetközi nyelvet használ?

Nagyon magyar. Hogy ebből mit fognak megérteni, nem tudom. De hát nyilván értik, ha van díja, meg nominálták az Oscarra. Őrületesen magyar, mert az apró viszonyok, a kis helyszínek… Például a vágóhídi menza, a kicsit lepukkant, félmúltból itt maradt irodák, a kis korrupciós játékok… Úgy elmesélni életünk kis csalásait, hogy eközben egy mondat nem hangzik el róluk… A legdurvább utalás az, hogy a rendőr korrumpálására szánt bélszín a csíkos szatyorban van. Ez annyira intim, és annyira meghitt, és bár nem tudok más kultúra képviselőinek a fejével gondolkodni, de talán nekik is jelent valamit.

Nagy lelemény ez a film, és megerősíti bennem azt a gondolatot, hogy talán nem is kellene nekünk világfilmet csinálni. Hogy nem kell gondolni a fejedben bujkáló sunyi, kis marketológusra.

Mert azok olyan filmeket bocsátnak ki, amelyek kultúrától függetlenek, és kétségtelen, hogy milliárddolláros bevételt képesek teljesíteni. Az Enyedi-féle filmek nem kívánják a piacra optimalizálni a filmet, hanem azt mondja: létrehozol egy jó minőségű, eredeti terméket, és ezt próbálod piacosítani. Úgy tűnik, ez egy helyes eljárás.

Egy szűk réteg uralja a piacot és a pénzt (1.)

A filmipar javul és virágzik – mondja Réz András filmesztéta a Független Hírügynökségnek adott interjújában. Magyarországon körülbelül 100 milliárd forint az az összeg, amely ebbe az iparágba érkezik, egy részében költségvetési támogatásból. S komoly bevételek származnak abból is, hogy a régió egyik legnépszerűbbé vált forgatási helyszíne hazánk. Részint a kedvező adózás okán, részint pedig azért, mert megfelelő szakembereket tudunk biztosítani a külföldi partnereknek. A  „virágzás” ellenére rossz az irány: a marketológusok, ahogy ő mondja, kizárólag a piacban gondolkodnak. Abban a piacban, amelyet egyébként egy szűk réteg ural.

 

Van neked hivatalos munkád, ami összeköt a kormányzattal?

Ha belegondolok, most éppen semmi nincs.

Azért kérdezem, mert, ha olyan témáról beszélgetünk, amely a kormány kritikáját is tartalmazhatja, azt inkább jobb elkerülni?

Nem, dehogy, beszélhetünk bármiről.

Csak tudod mindenki fél ebben az országban…

Ne hülyéskedj, ha lenne is olyan melóm, ami állami megbízás, attól még nem fognám be a pofámat.

Sose fogtad be?

Nem. Illetve volt olyan, amikor azt mondtam: ha viseled a mundért, akkor vannak kötelezettségeid. Amikor három és fél éven át minisztériumi tisztviselő voltam, akkor ezzel kellett szembenéznem; édesem ne vedd fel a mundért, ha folyamatosan leeszed mindenféle undorítóságokkal. Így aztán el is jött az a pillanat, amikor éreztem, hogy vállalhatatlan ez a munka. Rögtön odamentem a főnökömhöz és közöltem vele, hogy elsejétől nem vagyok.

Ez mikor volt?

Még a nyolcvanas években. Azóta nagyjából úgy élek, hogy szám van, beszélek, kezem van, írok, és nem is akarok mást tenni, másként létezni.

A kérdést különben azért vetettem fel, mert a magyar filmről akarok veled beszélgetni, és igyekszem ehhez levetni saját előítéleteimet is, amit Andy Vajnával kapcsolatban érzek. Már tudniillik mindazt, ami a nevéhez tapad; kaszinókat, médiatulajdonlásait, egyáltalán a miniszterelnökhöz fűződő kapcsolatait. Ebből fakadóan van egy eleve elrendelt ellenszenvem a Vajna-féle filmalaphoz, ugyanakkor látom, hogy az utóbbi időben mintha sikeresebb lenne a magyar film. Mindez a véletlen műve, vagy valóban Vajna hozott egy új rendszert, ami sokkal sikeresebb a korábbinál?

Nem olyan egyszerű kérdés ez, és most pont olyanról beszélsz, ami mégiscsak érint bennünket, vagyis az általam működtetett sulit, a Werk Akadémiát.

Lám, lám… Hogyan?

Úgy, hogy pályáztunk a Nemzeti Filmalapnál, ösztöndíjakra. És el is nyertek a hallgatóink ilyeneket.

Szóval mégiscsak van kapcsolatod…

De én ezt nem így tekintem. Hanem úgy tekintem, hogy van egy magyar filmipar, ami – hogy világos legyen mindenki számára – ma már egy százmilliárd körüli ágazat, ahol munkaerőhiány van. Mi pedig olyan szakembereket képezünk, akik, lényegében egy év tanulás után be tudnak állni ebbe a szakmába.

Honnan jön össze ez a százmilliárd?

Egy része költségvetési tétel, például a filmek támogatására fordítható összeg a Szerencsejáték Zrt. egyik játékából keletkezik, de még olyan is van, hogy az államkasszából kell kiegészíteni. Van egy olyan filmtörvényünk, amely kedvezővé teszi a Magyarországon forgatott filmek forgatását.

Ez kicsit olyan, mint a sportban a tao?

Nem, ez fegyelmezettebb, és átláthatóbb. Ez több, mint egy évtizede működik így, és tényleg iparfejlesztő gondolat volt. Az volt az alapgondolata, hogy miután amúgy is szívesen jönnek külföldi produkciók Magyarországra forgatni, mi lenne, ha ez lenne az adózás szempontjából a legbarátságosabb zóna? És ez bejött: ma annak a pénznek a nagy része, mondjuk legalább a kilencven százaléka abból jön össze, hogy ide jönnek forgatni, igénybe vesznek különböző szolgáltatásokat, és egyre növekvő számban. A filmipar tehát, félreértés ne essék, javul és virágzik. És erre úgy kell tekintened, hogy nem pusztán a kedvező adózás hozza ide a filmeseket, mert ettől még elronthatnának egy 100-150 ezer dolláros filmet, hanem azért is, mert itt alkalmas szakemberek segítik a munkájukat. Vagyis az évek során a magyar szolgáltató, gyártó cégek megerősödtek, és felnőtt egy új nemzedék, amely ennek az iparnak az értő részévé vált.

Akkor tehát ez a te iskolád számára is piacot nyitott…

Igen. Így van. Nekünk abszolút jól jött. Meg másoknak is, hiszen ez a durván százmilliárd, minden egyéb szolgáltatást is jelent. Tehát azt is jelenti, hogy idejönnek, hotelszobát bérelnek, fogyasztanak, közlekednek, és minden egyéb, ami ezzel jár. Természetesen nem lesz belőle gigantikus méretű vállalkozás, olyan mondjuk, mint az indiai, Bollywoodot nem érjük utol, de még akkorák sem leszünk, mint a nigériai filmipar, amelyik ugye most a világ második legnagyobbja…

Komolyan?

Igen, India vezet, a második helyen ott van Nigéria, és a harmadik helyen kullog az Amerikai Egyesült Államok. Amiről ugye én beszélek, az a filmgazdaság, s bár tudom, nekem illendőbb lenne a művészetről szólnom, de most ez vált az egyik legizgalmasabb kérdéssé, de olyan további kérdéseket vet fel, amelyek már arról szólnak, miként változik meg a filmhez, a látáshoz való viszonyunk. Mert ugyanis, amikor kőkemény marketológusok vezénylik ezt a folyamatot, akkor azt is látnunk kell, hogy míg korábban azt igyekeztek a filmesek kideríteni, milyen a közönség, ma viszont azt jelenti, mit próbálunk elültetni a közönség fejében. Hogy milyen kliséket, milyen formákat próbálunk adni neki.

Ezt most pozitív fejleményként értékeled?

Nem, ellenkezőleg. A legnagyobb gondot az jelenti, hogy kizárólag piacban gondolkodnak, márpedig én ebből a szempontból konzervatív vagyok, és hiszek abban, hogy mindaz, ami film, színház, muzsika, az nem tartalom nélküli üzenet, és nem ugyanolyan termék, mint bármi más. Sokkal bonyolultabb tartalom, ha tehát beülsz a moziba, az nem egy felhőtlen szórakozás, még akkor sem, ha te úgy érzed. Nem az, mert nyomokat hagy benned, nyomot hagy benned minden egyes film, ha elolvasol egy regényt, nyomot hagy benned, a színház is nyomot hagy benned. Én meg minden porcikámmal tiltakozom az ellen, hogy ez egy nagyon szűkkörű elit által irányított gazdasági folyamattá váljon.

Márpedig ez az irány, nem?

A lehető legnagyobb mértékben.

Ez azt jelenti, hogy egy szűk réteg, amely a piacot és ezt a pénzt uralja?

Igen. Amikor arról beszélünk, hogy amerikai film, akkor nem gondolunk arra, hogy ezeknek egy részét nem is értjük, mert az ottani piacra készülnek. Néha sírunk, néha nevetünk, de nem mindent értünk belőle, mert nem a mi kultúránk része, vagyis a mi kulturális miliőnkben alig értelmezhető. Ha felteszed azt a kérdést, hogy a középiskolás filmek miért olyan fontosak az amerikaiaknak?

És miért? Mert őszintén szólva azt sem tudom, hogy ilyen kategória létezik.

Pedig létezik, de igaz: Magyarországon alig találkozol ilyesmivel. Az az oka, már az amerikaiaknál, hogy feltehetően a középiskolás létforma, egy nagyon mobil társadalomban az az utolsó pont, amikor igazi emberi közelségben vagy a többiekkel, utána szétspriccel mindenki. Más a viszonyuk a nyilvánossághoz, a társadalmi szerepekhez, a hatalomhoz, nem értjük a jogrendjüket. Miközben izgulunk, szurkolunk, nemigen fordul meg a fejünkben, hogy egy amerikai tárgyalótermi dráma nem igazán a jogalkalmazásról szól, sokkal inkább a jogalkotásról, törvénycsinálásról. Ott évszázadokra meghatározhatja egy-egy bírói ítélet, hogy miként szemlélnek ügyeket. Nálunk nem közösségi jog, hanem polgári jog az uralkodó, ma már nem igazságszolgáltatásról, hanem jogszolgáltatásról beszélünk inkább. Ezt csak azért hangsúlyozom, mert ebben a kifejezésben az is benne van, hogy ezek nagyon fontos aktusok egy közösség életében.

Pontosan ez jellemző a Fideszre, nem?

Szerintem 90 óta minden hatalomra ez a jellemző; döbbenetesen túlszabályozottá vált az egész rendszer, mérlegelési lehetőséget is alig kínál. Ez egyfelől jónak is mondható, hiszen elvileg van mihez igazodni, másrészt baj, mert kiveszi a döntést a döntéshozó kezéből. És egyre inkább, minden szinten még a mérlegelési lehetőség is elvész ebben a túlszabályozott világban.

Messzire keveredtünk egy kicsit a film világától. Még az elején említettem Vajna nevét, illetve azt, hogy sikeresebbnek tűnik mostanság a magyar film, nemzetközi díjak, rangos és hangos elismerések kísérik évről-évre. Megváltozott valami? Vajna új rendszert hozott?

Igen.  Van, ami pozitív, és van, ami durván negatív változás.

(A második részt hétfőn reggeltől olvashatják.)

A szavazófülkében is megbuktatható a Fidesz

„El kell menni szavazni, különben tovább épül a Fidesz illiberális állama, ami hosszú távon nagyon sok kárt okoz az országnak!”- nyilatkozta a Független Hírügynökségnek a Magyar Liberális Párt (MLP) elnöke. Fodor Gábor megerősíti, hogy a Változás Szövetsége – az MSZP, a Párbeszéd és az MPL – február közepéig a többi demokratikus párt számára nyitva hagyja az együttműködés lehetőségét. Fodor szerint a szövetségnek nagyobb ereje van az összefogásban reménykedő szavazók szemében, mint a benne lévő pártoknak külön-külön.

 

A választások előtt két hónappal a Jobbik nélküli ellenzék kicsit erősödött ugyan, jelenleg 23 százaléknál tart, viszont a Fidesz még mindig 37 százalékon áll. Mi lesz ebből?

Az ellenzék tovább erősödik majd, a Fidesz pedig valamelyest még gyengülni fog. De

az esély, hogy a demokratikus ellenzék döntő fölényt szerezzen, szertefoszlott Botka László visszalépésével, vagy ha jobban tetszik ellehetetlenítésével.

A tét azonban továbbra is nagy, mert ma Magyarországon csupán a demokrata ellenzék győzelme hoz valódi változást.

Siker viszont csak akkor következhet be, ha valami előre nem látható esemény következik a politikában. Ez természetesen előállhat a választásokig hátralévő idő alatt is, mert a váratlan tényező mindig benne van a választási küzdelemben. De ebben a pillanatban csak az előre nem látható, meglepetésszerű fordulat gyengítheti meg a Fideszt, s hozhatja olyan helyzetbe a Jobbik nélküli ellenzéket, hogy akár győzni is képes legyen.

Viszont a népszerűségi mutatók abba az irányba mutatnak, hogy az országgyűlési választásokon megszoríthatjuk majd a Fideszt, tehát megakadályozhatjuk a kétharmados győzelmét, vagy az egyszerű többségét. Bármelyik cél reális, azon múlik, hogy a következő hetekben hogyan politizálnak az ellenzéki pártok.

A liberális pártot ez a kutatás még csak nem is méri, viszont ön rajta van a politikusok népszerűségi listáján, a 17 helyen. Emiatt kerülhetett a pártja harmadik tagként az MSZP-Párbeszéd összefogásba?

A liberális pártot időnként ridegen kezelik a közvélemény-kutatók. Pedig amikor a szocialista párt néhány hónapja a demokratikus pártokat felkérte az együttműködésre, akkor azt is megnézték, hogy az elmúlt másfél év alatt 1-3 százalék között változott a támogatottságunk. Ez sokat jelenthet, de a liberális párt léte, indulása már önmagában is érték, hisz sok ember szabadelvűnek vallja magát ebben az országban. Még azok között is, akik nem feltétlen ránk szavaznak.

A közvélemény-kutatók szerint az alakuló lista, tehát az MSZP-Párbeszéd–Liberális szövetség még hozhat újabb szavazókat, a Fidesz már nem. Van elképzelése, hogy a liberálisok mit tudnak ehhez hozzátenni?

Ne felejtse el, hogy az ellenzéki összefogásban reménykedő szavazók szemében egy szövetségnek sokkal nagyobb az ereje, mint külön-külön a benne lévő pártok súlya. Ezért nagyon fontos, hogy mi is, s persze a Párbeszéd is részt vegyünk az ellenzéki együttműködésben. A kispártokat nem szabad lebecsülni, hisz egy szövetségben fel tudnak vetni olyan politikai témákat, amit egy nagyobb párt nem akar, nem mer.

Példa erre a könnyűdrogok liberalizálására indított akciójuk?

Ez jó példa, mert hasonló felvetéseknek helye van a politikai életben, de egy nagyobb párt a kockázatok miatt nem szívesen beszél erről a sokakat érintő kérdésről.

Aztán persze megkapja az Állami Számvevőszéket ellenőrként. Igaz, hogy a liberális párt vezetői nem tudják, hogy miért büntették önöket hatmillióra?

Tényleg nem, ugyanis három külön cégtől rendeltünk plakátokat, nagyjából hasonló árat fizettünk mindegyikért. Az Állami Számvevőszék ennek ellenére azt állította, hogy túl keveset fizettünk. De azt nem mondták, hogy melyikért. Ugyanígy jártunk az irodabérlettel is, ami a korábbi vizsgálatoknál nem jelentett problémát. Ez bizonyítható is, ezért nem is fizetjük be a büntetést. Ugyanis ezzel – ahogy a többi pártot is – csak meg akarnak félemlíteni, s a választás előtt el akarnak lehetetleníteni.

Visszatérve a választás érdemi részéhez: egyelőre még keveset árultak el arról, hogy ha az MSZP közös listán indul a Párbeszéddel, akkor a parlamentbe jutáshoz szükség van a szavazatok 10 százalékára, amennyi még összejöhet. De ha önök, tehát a Liberális Párt is csatlakozik, akkor már 15 százalékra lenne szükség. Ennyi viszont nincs, így is bevállalják?

Ezt ma még nem döntöttük el, ez egyelőre technikai kérdés. Előbb a politikai döntéseknek kell megszületniük.

Annyiban igen, hogy ha nincs közös lista, akkor önök a szocialista listán indulnak a választásokon.

Erről sincs még végleges, közös döntés.

Arról határoztak már, hogy egymás jelöltjeit támogatják-e az egyéni körzetekben?

Még várjuk mások jelentkezését. Nyitva tartjuk az összefogás lehetőségét, ezért tettünk közzé mindhárman egy felhívást, közösen Karácsony Gergely, és Molnár Gyula társaságában. Mi deklaráltuk, hogy közös listában, közös miniszterelnök-jelöltben, s közös egyéni indulásban gondolkodunk. Az együttműködés lehetőségét pedig a többi demokratikus párt számára is nyitva hagyjuk. Ugyanis szerintünk a DK, az LMP és az Együtt támogatói is az összefogásban reménykednek. A pártok vezetőinek válaszolni kell arra a kérdésre, hogy politikájuk megfelel-e a szavazók elvárásának.

Meddig várják a csatlakozni akaró pártokat?

Amíg erre a jogi feltételek lehetőséget adnak, tudomásom szerint február közepéig. De azt jelezni szeretném, hogy ha nem bővül az együttműködés, a Változás Szövetsége a három párttal akkor is elég erőt képvisel a sikerhez.

A liberális szavazó nem minden esetben baloldali, sőt… ehhez képest az ön által vezetett párt könnyen az MSZP listáján indulhat a választáson. Így aligha tudja meggyőzni azokat a nemzeti érzelmű liberálisokat, akik kiábrándultak Orbán Viktorból. Vagy erre nem is számítanak?

A liberális párt nem baloldali, de nem is jobboldali, mi is ezt szeretnénk kialakítani Magyarországon. A liberálisok az unió parlamentjében külön frakcióban ülnek, s a liberális miniszterelnökök száma Európában meghaladja a szocialistákét. De ez nálunk hosszú út lesz, mert történelmileg úgy alakult, hogy a ’90-es években a liberális SZDSZ a szocialista párttal működött együtt.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy a választójogi törvényt – az ellenzék véleményét figyelmen kívül hagyva – a Fidesz ráerőltette az országra az alkotmánnyal, s számtalan más törvénnyel együtt. Ezzel együtt a választóknak is tudni kell, hogy megvan a lehetőség a Fidesz leváltására, de ennek érdekében el kell menni szavazni!

A szavazófülkében megbuktatható a Fidesz.

A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint ebben kételkednek a választók.

Ezért is fontos a legteljesebb ellenzéki együttműködés. Ettől még nem kell nekünk egy követ fújni, hisz különböző az értékrendünk. De veszély esetén kell tudni együttműködni is. Az idei választás ilyen helyzet. Lehet győzni is, de ha mégsem sikerülne, akkor sem mindegy, hogy mi a választás eredménye. Hogy lesz e kétharmada a Fidesznek, vagy még többsége sem, tehát kormányt sem tud majd alakítani. Ez lényeges különbség!

Alig egy napja ön még az önkormányzatiság maradékának szétverése miatt aggódott. A Fidesz közleményében csak annyit reagált, hogy önök ostobaságokat beszélnek. Tényleg mire alapozták az állításukat?

Kormányzati berkekből folyamatosan szivárgó hírekre. Ahogy az ország iskoláit, úgy az önkormányzatokat is szeretnék egyetlen központból irányítani. Nem arról van szó, hogy olyannal gyanúsítgatjuk a kormányt, ami idegen lenne tőle. A hatalom minden tette arról szól, hogyan tudná leépíteni a különböző szervezetek autonómiáját, s hogyan erősíthetné a központi állam szerepét. Így tették tönkre a magyar iskolarendszert is. Az önkormányzati választások előtt komoly veszély lehetne központosító átalakítás. Mi ez ellen tiltakoztunk. De ha jól értettem, akkor ezt nem is cáfolták.

Gondolja, hogy a nagyvárosok lakóit, akiknek a Kósa Lajos tíz- és százmilliárdokat oszt, vagy a falusiakat, ahol csak a szegénység maradt, érdekli, hogy elveszítik az autonómiájukat?

El kell nekik mondani, hogy ez mivel jár. Ha a központban döntenek mindenről, akkor a helybeliek nem szólhatnak bele saját ügyeikbe. Nem véletlenül romlottak le a magyar iskolák, szegényesebb a felszerelésük, így a tanulók még annyira sem viszik majd, mint a szüleik. Ezt megértik mindenhol.

Józanabb Fideszesek elismerik, hogy rég nem volt ilyen aggasztó a magyar oktatási rendszer állapota, ugyanis nem vált be ez a szisztéma. Ha nyer a Fidesz, ugyanez vár az önkormányzatokra.

Ez feltételezés, egyelőre nem tudjuk, hogy mi lesz, ha a Fidesz hatalomban marad, mert nincs a kormánypártnak választási programja.

Azért sejteni lehet, nyilván folytatják, amit most láthatunk. Építik tovább az illiberális államot. Nekünk, liberálisoknak különösen megdöbbentő ezt látni, ahogy a Fidesz az illiberális államot megteremti. Ugyanis nem az egyén önállóságára, szabadságára, döntéshozási képességére épít, hanem a hatalmat kiszolgálókra, az alattvalókká degradált népre. Ez azonban nem felel meg a XXI. század követelményeinek, sem az európai normáknak. S nekünk, magyaroknak sem, akik évszázados szabadságvággyal rendelkezünk, akik joggal vágyunk arra, hogy jólétben, békében élhessünk.

Mindenesetre érdekes helyzet, hogy az ellenzéki pártok részletes választási programot készítenek, a kormánypártoknak erre nincs szükségük ahhoz, hogy ők vezessék népszerűségi listákat. Az ellenzéki oldalnak ez miért nem sikerül?

Ügyesen használják a propaganda eszközöket. Állandóan azt kutatják, hogy mi jár az emberek fejében, s arra próbálnak nagyon gyorsan reagálni. Tehát

ami ma zajlik, az egy értékek nélküli politizálás, ami csak az aktuális hangulatot akarja meglovagolni. Ez rövidtávon működhet, hosszú távon biztosan nagy bajt okoz egy országnak.

Nyilván ezzel magyarázható a Soros kampány, de meddig tarthat?

Remélem, csak a választásokig, mert vérlázító, ami zajlik.  Pokoli károkat okoz majd az országnak, hogy valakiből ellenséget kreáljanak, mint a legvadabb 50-es években, és ez elfogadhatatlan. Tiltakozni kell ellene! Főleg, ha olyan emberről van szó, mint Soros György, aki köszönetet érdemel a magyar társadalomtól, hiszen a 90-es években nagyon sokat segített Magyarországnak a demokratikus átalakításban. De azért is, mert az általa finanszírozott Közép-Európai Egyetem kimagaslóan színvonalas felsőoktatási intézménye az országnak, s Európának.

Mindezt arra felhasználni, hogy produkáljanak egy ellenségképet, amely mobilizálja az Fideszes szavazókat, azt több mint bűn. A győzelmük érdekében használják fel a menekültek témáját is. Lehet gyűlölni, lehet indulatot kelteni ellene, hogy feltüzeljék a szavazóikat, akik emiatt elmennek szavazni. Hiába nem tetszik nekik Mészáros Lőrinc harácsolása, Tiborc István vagy mások gyors meggazdagodása.  De elmennek szavazni, mert rettegnek Sorostól, a bevándorlóktól, akikből a kormány bűnbakot csinált, s emiatt hatalomba szavazzák a kormányt.

Nem jönnek rá arra, hogy ami ma a Soros-kampány, az négy évvel ezelőtt még a rezsicsökkentés volt? Erről is kiderült, hogy átverés, hisz a magyar állampolgár ma drágábban használja az energiát, mint azok az országok, ahol nem volt rezsiharc.

Mindenkire hat a pusztító erejű kormánypropaganda. A Soros kampányra – egyes becslések szerint – 40, vagy 70 milliárdot fordítanak, kommunikációs szakemberek szerint ennyi pénzből bármit el lehet hitetni az emberekkel. Nemcsak Magyarországon, bárhol a világon! Ilyen a modern tömegkommunikáció, gondoljunk Trumpra, a Brexitre vagy a populistákra. Értelmes, okos, több százéves demokráciában élő emberek is fogékonyak a legvadabb álhírekre, őrültségekre, összeesküvés elméletekre. Így működik az ember.

S az ellenzék tudja, hogy ezt hogyan lehet megfordítani?

A recept egyértelmű: meg kell erősödni a baloldalnak, s persze nekünk, liberálisoknak is. Keresni kell az együttműködés formáit, szilárd elvi alapon kell szembefordulni az Orbán Viktor kormányával, az illiberális állammal szemben.  Erre kell törekedni, mert az összeomlását nem kéne megvárni.

Kis magyar tüntetéstan – 2. Simicska vonja vissza, hogy Orbán geci!

Előző cikkünkben a 2010 és 2014 közötti időszak jelentősebb tüntetéseit tekintettük át, most, a második részben az azt követő évek nagyobb demonstrációit vesszük sorra.

2014. október 26-án az internetadó ellen tüntettek Budapesten és az ország több nagyvárosában. Ez volt az eddigi legnagyobb tömeget megmozgató ellenzéki demonstráció, közel 200 ezren vonultak az utcára.

A magasba emelt, világító mobiltelefonok látványa a nemzetközi médiába is bekerült. 28-án újabb hatalmas tüntetést szerveztek a netadó ellen, amelyet 31-én újabb vonulás követett.

Nagyon sok fiatal volt a tömegben, olyan emberek, akiket korábban a politika nem, vagy csak kevéssé tudott megszólítani.

Ettől meghátrált a kormány, és a tüntetést korábban „nettó büdösbogarak provokációjának” nevező Deutsch Tamást bízták meg azzal, hogy dolgozza ki az olcsó és széles körben elérhető internet koncepcióját.

1015. februárjában Merkel és Putyin látogatása kapcsán voltak tüntetések. Merkel érkezése előtt Orbán politikája ellen és az EU mellett demonstráltak, Putyin látogatásakor pedig a Keleti pályaudvartól a Nyugatihoz vonuló tömeg a magyar kormány oroszbarát politikája miatt tiltakozott.

2016. februárjában interjút adott a Magyar Nemzetnek a Fidesz-kormány korábbi felsőoktatási államtitkára, Klinghammer István. A többi között ezt mondta: „Olyan pedagógusokra van szükség, akik okosak, erkölcsösek, és ezeket adják át a diákoknak. Ezért vagyok pipa, ha a tévében nézem, hogy borotválatlan, kockás inges tanári kar grasszál.”

A nem túl szerencsés, pökhendi megnyilatkozás felbőszítette az amúgy is feszült helyzetben dolgozó tanárokat. Az internetet és a nem kormánypárti sajtót ellepték a kockás inges tanári karokról készült fotók,

volt olyan iskola, ahol nemcsak a tantestület, de a diákok többsége is kockás ingben ment iskolába.

A kormány magatartása, az, hogy nem akartak tárgyalni a pedagógusokkal, visszafelé sült el. Új nevekkel ismerkedett az ország: Pilcz Olivér Miskolcról, és Pukli István Budapestről – korábban senki sem ismerte őket, de néhány nap múlva már az ő nevüktől volt hangos az ország. Az általuk (is) fémjelzett Tanítanék mozgalom rövid idő alatt – igaz, csak rövid időre – nagy ismertségre és népszerűségre tett szert.

2016. február 13-án a rossz idő ellenére teljesen megtelt a Kossuth tér, és a környező utcákban is álltak az emberek. Amikor eleredt az eső, előkerültek az esernyők, amely utóbb szimbólumává vált a tanárok tüntetésének.

Az esernyős tüntetésen felszólalt Sándor Mária, a fekete ruhás nővér, aki akkor vált ismertté, amikor a televízió kamerája előtt egyszerű, ám nagyon hatásos szavakkal írta le az egészségügyben dolgozók, elsősorban az ápolók áldatlan helyzetét. Sándor Mária a tanárok esernyős tüntetésének végén öt perc csöndet kért a megjelentektől. Válasz volt ez a csönd Lázár János arrogáns kijelentésére, arra, hogy nem balhézni kell, hanem tárgyalni.

Csöndben állt a több tízezer ember a Kossuth téren.

Sok tízezer színes esernyő tette teljessé a képet, szimbolikusan is megmutatva, hogy Magyarország nem olyan, mint amilyennek a hatalom urai látni és láttatni szeretnék.

Hogy hiába akarják egyenruhába bújtatni, s egyen-gondolatok mögé zárni, Magyarország színes és sokszínű, sokféle ember és gondolat hazája.

Megrendítő volt ez az öt perc Magyarország számára, filmrendező sem kívánhat magának ennél tökéletesebb képet.

Aztán egy évvel később, 2017. februárjában Sándor Mária bejelentette, hogy kilép a közéletből. Innentől kezdve már csak élni szeretne. Ha lehet, Magyarországon, bár, mint mondta, ez nem lesz könnyű. Állást nem kap, hiába kevés az ápoló a kórházakban, amikor megtudják, hogy kicsoda, vissza sem hívják.

A 168 órában kiábrándultan nyilatkozott erről: „Nem vagyok alkalmas vezetőnek. Mindenkinek hiszek, aztán rájövök, mások csak saját céljaikra akarnak felhasználni. Azt hittem, az emberek jók. Rájöttem, nem azok. A legtöbben önzők, épp a nyomor miatt, amiben élnek: az állandó nélkülözés, az állandó igazságtalanságok miatt. Csalódtak bennem, csalódtam bennük.”

Akár szimbóluma is lehet az „elzúgott” magyarországi forradalmaknak az egyik legígéretesebben induló, nem pártokhoz kötődő ember, Sándor Mária tündöklése és bukása. A fekete ruhás nővér persze nem tűnt el teljesen, mint ígérte, ha tud, ma is segít a jobb egészségügyért küzdő mozgalmaknak, de az első vonalból hátrább lépett.

És a végére maradt – mert időrendben is ez volt az eddigi utolsó -, egy különös tüntetés. Nem egészen egy évvel ezelőtt, 2017. áprilisában a Kétfarkú Kutyapárt szervezett, ahogyan ők mondták, békemenetet Budapesten. S bár a kétfarkúak „csupán” egy viccpárt, a szép tavaszi időben sok ezren vonultak az utcára. Egyfajta tavaszköszöntő volt ez a felvonulás, s annak a jele, hogy feléledt az egy ideje halottnak látszó, híresnek mondott pesti (magyar) humor, számtalan szellemes tábla, felirat volt látható és olvasható a menetben.

Voltak persze, akik fanyalogtak. Hogy rendben van, jól éreztük magunkat, de ettől nem változik semmi, Orbán és társai maradnak a hatalomban, mi pedig továbbra is ebben a diktatúrába hajló rendszerben fogunk élni. Lehet, hogy a fanyalgóknak volt igazuk. De akik ott voltak a kétfarkúak tüntetésén, legalább erre a néhány órára abba az illúzióba ringathatták magukat, hogy egy másik, a kintinél emberszabásúbb világban élnek. Olyanban, amelyik csak az övék, és amelyhez a hatalmasságoknak semmi közük. Akkor, nem egészen egy évvel ezelőtt, ez volt az üzenete ennek a két órának. Hogy ki lehet lépni a hatalom világából, és ha csak kis időre is, olyanok lehetünk, amilyenek lenni szeretnénk: vidámak, boldogok és szabadok.

A Kis magyar tüntetéstan első része itt olvasható.

Jöjjön Karácsony; lejárt a gladiátorok ideje

„Vállalom, hogy közvetítek a demokratikus oldal szereplői között, annak érdekében, hogy mindenki a kormányváltásra koncentráljon, és ne a szövetségest bírálja” – ezt nyilatkozta Hiller István az MSZP választmányának elnöke, az országgyűlés alelnöke a Független Hírügynökségnek. Ahhoz, hogy a cél megvalósuljon ezen kívül szükség van megfelelő vezető személyiségre, programra, és ütőképes üzenetekre; ma mindhárom megvan már a változást akarók szövetségében. Szerinte Karácsony Gergely nem Medgyessy Péter 2018-as modellje, de a szándéka hasonló: nyugodt, kiegyensúlyozott politikával, megszüntetve a háborús hangulatot, békét teremteni ebben az országban.

 

Hoztam egy kis pénzt.

Az biztos mindenkinek jól jön.

De én azért hoztam, hogy megvegyem az MSZP-t, vagy a vezetését…

Not for sale.

Miért gondolta vajon Soros György, hogy egy ilyen információt bedob a nemzetközi köztudatba?

Én azt tudom, hogy az MSZP, amióta Soros Györgyöt támadja a hatalom, legyen az bármely általa alapított intézmény, mint például a CEU, vagy bármely civil szervezet, amelyhez akár volt köze, akár nem, mindig kiálltunk mellette. Minden fórumon megtettük ezt, én magam is megtettem ezt. Az, hogy Sorosnak milyen információi vannak és honnan, én egyáltalán nem tudom, viszont, hogy mi az igazság ebben az ügyben, azt biztosan állíthatom. Egyébként függetlenül a Davosban elhangzott mondatokról, nekem ugyanaz a véleményem a CEU-törvényről, a civil szervezeteket megbélyegző törvényről, amivel azt akarom mondani, hogy

a véleményemet nem a személyhez való viszonyom alakítja, hanem a meggyőződésem.

Ez a válasz jó alapot ad ahhoz a kérdéshez, hogy ha az MSZP áprilisban hatalomra jut, mi az, amit Hiller István azonnal megváltoztatna?

A CEU-törvény például ilyen; ezt azonnal meg lehet változtatni. A közoktatásban elsőfokú ítélet már van róla, hogy tudniillik önkormányzat nem lehet intézmény fenntartó, szintén azonnal átírnám, mint ahogy azt is, hogy a tankötelezettségi korhatár ne maradhasson 16 évnél, hanem újra 18 év legyen. Ezeket a lépéseket 24 órán belül meg lehet csinálni.

Van erre esély? Van esély arra, hogy megnyerjék a választást?

Ezen dolgozunk. Azért, hogy legyen végre esély egy demokratikus, békés, de legalábbis békésebb, boldogabb országra. A békésnek itt nem szokványos jellemzője van. A Fidesz-hatalomnak a leglényege épp a békétlenség keltése, a megosztás; elképesztő mélységig nyúltak bele a munkahely, család közösségeibe. Persze ezt nem most kezdte, hosszan elnyúló folyamatról beszélek, már 2001-ben elkezdték. Emlékezzen csak, hogy annak az évnek a végén hirdették meg, hogy a Fidesz-hatalmat akarók, ahogy ők fogalmaztak: a nemzeti oldal képviselői viseljék a kokárdát március 15-e, sőt az áprilisi választások után is. Egyértelmű provokáció volt, minek következtében az országban élők egyik fele a másik részének hajtókáját figyelte.

Ott és akkor éreztem először, hogy ez egy lelki, pszichikai hadviselés, amellyel kimondottan a nemzet idegrendszerére akartak hatni.

Ez vezetett odáig, hogy másfél évtizeddel később a családokban már a közös ebédet sem tudják nyugodtan elfogyasztani, ha a politikai szóba kerül. Én ennek az esküdt ellensége vagyok. Azt szeretem, ha a család nyugodtan, békében tudja elfogyasztani a rántotthúst.

Most, hogy szóba hozta a nemzeti kifejezést, muszáj megemlítenem, mit is mondott erről Vásárhelyi Mária a Független Hírügynökségnek adott interjújában. Ő ügy látja: a baloldal politikai szereplői, a sajtómunkásai egyaránt hagyták, hogy a Fidesz végrehajtsa ezt a nyelvi megszállást, kisajátítson kifejezéseket, méghozzá úgy, hogy ezzel kirekesszék a másik oldal képviselői. Azt is említette, hogy a Harmadik Birodalom is a nyelv megszállásával indult. Érez ön is magában felelősséget?

A nyelv a politikának nagyon fontos része, különösen az, amit egy-egy politikai oldal használ. Fogalmazhatok úgy is: nagyon erős fegyver. Én magam a baloldal és a nemzet fogalmának összekapcsolásáért sokszor felszólaltam, vagy írtam. Sajnos kisebbségben maradtam. Ma már többen állnak mellettem, de most sem vagyok többségben. Lehetetlennek tartom, hogy olyan fogalom, mint például a nemzet, egyetlen oldal kisajátított szóhasználata legyen, miközben a másik oldal szemlesütve nem mer erről beszélni. Vagyis a kérdésére válaszolva: nem érzek személyes felelősséget, mivel kimondottan kezdeményező szerepet töltöttem be és töltök be ma is ebben a harcban.

Ugyanakkor van olyan szókészlet, amelyt a baloldalnak használnia kell – természetesen nem egyoldalúan, nem azt az utat járva, mint a Fidesz -; ilyen például a béke, a nyugalom, merthogy ezek a kifejezések egyáltalán nem illenek a Fideszre.

Éppen ezért kimondottan helyesnek tartom azt a hangütést amelyet a miniszterelnök-jelöltünk, Karácsony Gergely használ: ő egy békés ország megteremtését tűzte ki célul. Ez a politikában nagyon izgalmas, de néha veszélyes terep, és tudja miért? Mert olyan természetesnek tűnik. Szerencsére nem állunk háborúban, legalább is a külfölddel nem. Más, ami itthon van, és most nem a választási kampányra gondolok, hanem erre a permanens hadviselésre, amit a Fidesz folytat, és ami alaposan megviseli a lelkeket. Amikor tehát én békéről beszélek, akkor arra gondolok, hogy a társadalom különböző csoportjai ellen tudatosan szított elégedetlenség helyett békésebb legyen az ország.

Ennek a hatalomnak az is  erős szándéka, hogy a középosztálytól lefelé elhelyezkedő rétegeket passzivitásban tartsa.

Jól gondolom-e, hogy amikor a békéről és Karácsony Gergely attitűdjéről beszél, akkor a 2002-es időszakhoz hasonlatos helyzetet akar előállítani. Akkor ugyanis Orbán már megmutatta a háborúskodó jellemét, és vele szemben a szocialisták egy nyugodt, mondhatni jámbor jelöltet indítottak Medgyessy Péter személyében.  Szóval a háborút és a békét megszemélyesítő politikusokat állított egymással szembe, és az emberek a békére szavaztak.

Így van. Persze sok idő telt el azóta, felnőtt egy internet nemzedék is, de a párhuzam vállalható abban, hogy aki netán úgy véli, egy jobboldali Orbán Viktorral szemben csak egy baloldali Orbán Viktor indítható a siker reményében, az súlyosan téved. Biztos vagyok abban ugyanis, hogy azok számára, akik már mellettünk állnak, illetve ma még bizonytalanok, nem egy politikai másolat a megoldás, hanem egy valódi alternatíva.

Azaz nem a háborús retorikával, ellenkezőleg, egy békés ország megteremtésével jelentkező  miniszterelnök-jelölt és csapata képes meglepetést okozni.

Rendben van, Karácsony Gergely alternatívát jelenthet. De vajon jelenthet-e alternatívát maga az MSZP? Mert hiába akar a választók többsége változást, a közvélemény-kutatások alapján nagy fölénnyel vezet a Fidesz. Ráadásul nagy különbség az is 2002-höz képest, hogy akkor még kétfordulós volt a választás, és – ez még jelentősebb -, nagy párt volt az MSZP…

Az MSZP akkoriban azért volt erős párt, mert egy belső kompromisszumokra építő gyűjtőpárt volt, különböző demokratikus alapon működő társaság, amelynek mindig szerves része volt a belső vita. Választásra készülődve azonban meghirdettük a platform-csendet, és innen kezdve mindenki azért hajtott, hogy minél több szavazatot hozzon a közös urnába. Ez így volt akkor is, amikor 1998-ban elveszítettük ugyan a választásokat, de a legnagyobb frakciója akkor is a szocialistáknak volt. Ez a korszak zárult le 2010 után.

Most valami olyat csinálunk, ami távlatosabb, mint április 8-a, miközben persze a horizontunkon most a választás napja a legfontosabb. Most szövetséget kötünk a demokratikus, modern, baloldali pártokkal.

Ez a szövetség nyitott, de a hivatalos kampánykezdetkor, azaz február 17-e után már az egyéni körzetekkel és a kampány egyéb feladataival kell foglalkoznunk. De a cél a szövetségi rendszer létrehozása, amely 2002-ben még egy párton belül valósult meg, most különböző önálló szervezetekkel kell megvalósítani. A tengely már létrejött, személy is van hozzá, de Karácsony Gergely már 2018-as modell, és nem 2002 modernizált változata. Abban természetesen igaza van, hogy az alternatíva megjelenítésének sok területen kell működnie. Mi most ugye egy gladiátorral szemben nem egy másik gladiátort küldtünk az arénába.

Mi azt a tömeget szeretnénk megnyerni, amelyik figyeli ezt a versengést, és azt akarjuk számukra felmutatni: van más út, mint hogy egymás képét tönkreverni.

Ez ugyanis az országnak nem jó.

Azt akarja mondani, hogy a gladiátorok ideje lejárt?

Ma, amikor beszélgetünk évfordulója van Gandhi halálának. És csak azért hozom ezt a példát ide, mert annak idején annyira valószínűtlennek tűnt, hogy India ne maradjon az angolok koronaékszere, hiszen annyira erősek voltak. És akkor jött egy Angliában végzett, vézna ember, és valahogy a dolgok megváltoztak, másként néztek rá. Nem akarom én azt mondani, hogy magyar Gandhinak kell lenni, csak annyit állítok: van másik út.

Vagyis, aki azt gondolja, hogy Orbán Viktorral szemben egy baloldali Orbánt kell állítani, annak azt tudom üzenni: Orbán Viktorból Orbán Viktor a legjobb.

Amikor tehát alternatíváról beszélek, akkor programról, világlátásról,vagyis valós személyi alternatíváról beszélek.

Ön említette, hogy létrejött a tengelye a szövetségnek. Igen ám, de épp a legfontosabb gondolata a szocialistáknak elillanni látszik, tehát a közös lista terve elbukott. Letettek róla önök is?

Azt világossá szeretném tenni, hogy az igazunkban ma is ugyanúgy meg vagyunk győződve, állítom, hogy ez a megfelelő megoldás. Február 17-e után azonban adottá válik az a valóság, amely addigra feláll. Néhány hét van még ugyan, de látom azokat a politikai törekvéseket, amelyek ettől eltérő megoldásban gondolkodnak, miközben kormányváltást akarnak. Ez utóbbinak különben át kell hogy hassa minden demokratikus párt küzdelmét. Ha tehát azt fogjuk üzenni, hogy azok a jelöltek, akik elindulnak a mandátumért, és mi felsorakozunk mögöttük, akármelyik demokratikus párt is lesz a jelölő szervezet, akkor ezt a választók érteni fogják. Pesterzsébeten, ahol élek, és találkozom az emberekkel, mindenki számára világosabb és átláthatóbb a képlet, ha közös listán indulunk. Ezt most azért hangsúlyozom újra, hogy a világos legyen: a felfogásunk ebben a kérdésben nem változott, de a kampányidőszakban már nem ezzel foglalkozunk.

Beszélt az imént a tengelyről. De azt látom, az utóbbi napokban különösen, hogy a Demokratikus Koalíció éles támadásokat indított az MSZP ellen, a szocialistáknak tulajdonított újság ellen. Akkor ez a tengely, hogy működik?

Amikor a tengelyről beszéltem, leginkább a Párbeszédre gondoltam, a velük létrehozott szövetségre, de nem akarom megkerülni a kérdést. Én akár a saját pártomon belül, akár a szövetségünkön belül, akár a velünk megállapodást kötő demokratikus pártoktól azt kérem, hogy a gondolkodásunk központjában az álljon, hogy mi használ a kormányváltásnak.

A közöttünk lévő viták elenyésző jelentőségűek ahhoz képest, hogy milyen tétje van a választásnak. A választó akkor szavaz ránk, ha egységet mutatunk, mégpedig a kormányváltásért dolgozó pártok egységét. Minden más sokadlagos kérdés.

Ha azt vizsgáljuk, hogy mennyien akarnak kormányváltást, és ezt szembeállítjuk a demokratikus pártokkal szimpatizálók számával, akkor igen jelentős különbséget tapasztalunk. Aki ezen siránkozik, az hagyja abba a politikát. Ebben ugyanis épp a lehetőséget kell meglátni, azt ugyanis, hogy van egy jelentős tömeg, amely azt várja, hogy megszólítsuk; ők kormányváltást akarnak. Alapfeltétel tehát, hogy eltűnjenek a viták, és az egység mutatkozzon csak meg. Most ott tartunk, hogy ezek az emberek nem szavaznak a Fideszre, de még nem jönnek hozzánk. Maguktól nem is fognak jönni. Csak ha teszünk érte.

Ezért fontosnak tartom, hogy az elkövetkezendő kilenc hétben a demokratikus oldal minden megszólalója ezt úgy tegye, hogy képes legyen elérni azt a réteget, amely ha ránk szavaz, nagyságrendileg javulnak a számaink, és ezzel az esélyeink is.

Minden más ügyet méltóztassanak félretenni, mert azok nem érdeklik a választókat.

Önt hallgatva arra gondoltam, hogy esetleg éppen önnek kellene kezdeményezni egy olyan tárgyalást, ahol ezt el lehet érni a partnereknél. Nem gondolt erre?

Hogy ennek mi a legmegfelelőbb formája, hogy egy asztalnál, vagy külön-külön lebonyolítani a beszélgetéseken, azt nem tudom. A lényeg azonban az, hogy ezt én nem pusztán szívesen megteszem, de már lépéseket is tettem az ügy érdekében.

Kivel találkozott már?

Kérem a megértését, hogy erről nem beszélek nyilvánosan, fogadja el tőlem azt, hogy ezt a szerepet én vállalom, és teszem is a dolgom. Szóval nagyon egyszerű az eredeti kérdésre a válaszom: igen. Mindent elkövetek annak érdekében, hogy valamennyi szereplő arra koncentráljon, amit amúgy magától is tud: a kormányváltásra.

Van egy levelező partnerem, aki minden áldott nap leírja, hogy a váltáshoz két dolgot kell mondani: azt, hogy marad a kerítés, és azt, hogy nem lesz többé megszorítás. Ez feltehetően egy nagyon leegyszerűsített koncepció, és így biztosan nem is igaz, annyi azonban igen, hogy a Fidesz valóban beleszorította az ellenzéket a kerítés témájába, és teszi ezt most is, folyamatosan. Van-e ezzel szemben érvényes, hatékony mondása az ellenzéknek?

Ebben a kérdésben sajátos a helyzetem, hiszen nem a kampány időszakában fejtettem ki a véleményemet, amikor is azt mondtam: utálom a kerítést, de mondjon valaki jobbat. Akkoriban erős kritikákat kaptam, de két és fél év elteltével biztosan állíthatom, hogy igazam volt.  Azért fogalmaztam akkoriban ezt meg így, mert tudtam, hogy az emberek természetes törekvése a biztonságra való törekvés. Erre az ösztönre játszott rá egy mocskos propagandával nehezített kormányzati törekvés.

Mi elkövettük azt a hibát, hogy a mocskos propagandával foglalkoztunk, és nem az emberek érzületével. Fordítva kellett volna. Ezen azonban túlvagyunk. A lényeg most az, hogy mi a kerítést nem fogjuk lebontani,

de soha nem teszünk le arról, hogy egy olyan országban éljünk, ahol nem kerítések szabják meg az életünk hétköznapjait, és egy ilyen világ megteremtését a baloldal büszkén vállalhatja. Mint ahogy azt a két évtizeddel ezelőtti, de ma is érvényes célkitűzést, hogy legyen ebben az országban jog-, lét-, és közbiztonság. Megerősíteni a demokráciát, ez maga a jogbiztonság. Megerősíteni a hétköznapi élet természetes biztonság-érzetét, ez a közbiztonság, és a felemelkedés lehetőségét biztosítani, ami egy szociáldemokrata párt esetében az egyik legerősebb összekötő erő, nos, ez a létbiztonság. Vagyis az, hogy annak segíts, aki lent van, teremtsd meg a lehetőségét, hogy tudjon előre haladni. Állíthatom tehát, hogy kialakul az az egész, ami az alternatíva állításhoz szükséges.

Mert azt kell tudnunk elmondani, hogy van másik Magyarország.

Ennek egyébként három fontos összetevője van: az első a személy; egy médiaközpontú világban megkerülhetetlenül jelentős. Mondhatod te a legokosabb dolgokat, ha nincs egy olyan ember, aki ezt hitelesen megjeleníti. Ma ez a személyi alternatíva adott. A másik lényeges elem, hogy szükség van mondanivalóra. És bár igaz, senki nem olvas programokat, ettől azonban demokratikus alapkötelezettség elmondani mit akarsz, és mi a véleményed országról, nemzetről, Európáról. A harmadik elem a rövid, ütőképes üzenetek megfogalmazása. Bevallom, ez nem az én világom, én szeretem kifejteni a gondolataimat, de elismerem, hogy erre szükség van. Mostanra összeállt ez a három elem, és bár lehetne számonkérni rajtunk, hogy miért nem korábban, de ennek most nincs értelme.

Azt kell elfogadni, hogy a Karácsony Gergely vezette szövetség alkalmas arra, hogy végrehajtsa a kormányváltást.

Nem kaphatnak kevesebb családi pótlékot Ausztriában a magyarok

Ezt mondta egy budapesti háttérbeszélgetésen Marianne Thyssen uniós biztos. Beszélt arról is, hogy szeretnék létrehozni az Európai Munkaügyi Hatóságot, valamint bevezetni az európai társadalombiztosítási számot.

Marianne Thyssen
MTI Fotó: Marjai János

Az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért, munkavállalói készségekért és mobilitásért felelős biztosa azzal kapcsolatban beszélt erről, hogy Ausztria szeretné indexálni a családi pótlékot, vagyis kevesebbet adna azoknak a külföldi munkavállalóknak, akik ugyan Ausztriában dolgoznak, de a gyerekeik otthon élnek.

Marianne Thyssen erre röviden azt mondta:

„ez nem lehetséges”.

Következményekről egyelőre nem akart beszélni, mert, ahogy fogalmazott, ez még csak egy terv, és de ha az osztrák parlament elfogadja az erről szóló törvényt, akkor azt elemezni fogják, és utána mindenképpen reagálnak rá. Azt többször is kiemelte, hogy

ahol valaki fizeti a járulékokat, ott kell megkapnia a juttatásokat is, méghozzá ugyanannyit, mint a helyieknek.

Az osztrák kormány terve ellen korábban Magyarország is tiltakozott, ez a kérdés is szóba került Orbán Viktor és Sebastian Kurz osztrák kancellár találkozóján. Kurz akkor azt mondta: a döntést az európai joggal összhangban hozták meg – az uniós biztos ezt másként gondolja.

Marianne Thyssen beszélt arról is, hogy a globalizáció jelentette kihívásra nem lehet válasz a protekcionizmus, az EU szociális pillérével kapcsolatban pedig nem csak a Európai Bizottságnak van teendője, hanem a tagállamoknak is.

Tavaszra egyébként három javaslatból álló csomaggal készülnek. Egyrészt ki kellene mondani, hogy mindenkinek, aki dolgozik, jár szociális védelem, emellett létre akarják hozni az Európai Munkaügyi Hatóságot, elmondása szerint azért, hogy könnyebb legyen együtt dolgozni, például ellenőrzéseknél. Harmadrészt pedig

európai társadalombiztosítási számot akarnak bevezetni,

ennek célja, hogy a különféle jogosultságokat más országokban online lehetne igazolni, nem kellene hozzá papírokat vinni. Mindezekről viszont még tárgyalni fognak.

Marianne Thyssen azt is mondta, hogy most biztató a helyzet, soha nem dolgoztak még ennyien az EU-ban, és soha nem volt ilyen alacsony a munkanélküliség sem, 7,3%-os – igaz, azt is megjegyezte, hogy nagy a kilengés, Csehországban például 2,3, Görögországban 20, Spanyolországban 16%-os.

Végül arról is beszélt, hogy a brexit átmeneti időszakában sem változhat semmi az ott dolgozó uniós állampolgárok, így a magyarok számára, arról pedig, hogy a britek kilépése után mi lesz, még folynak a tárgyalások.

„Nem arról van szó, hogy a Fidesz-szavazókat kellene megtéríteni”

Mobilizálni kell a kormánnyal elégedetlen szavazókat, ezt mondta a Független Hírügynökségnek Heiko Kretschmer, az MSZP kampánytanácsadója. A német szakember több választási kampányban részt vett tanácsadóként, most azt gondolja, hogy az ellenzéknek közvetlenül kellene az embereket megszólítania, és ez szerinte a kormánypárti médiatúlsúly ellenére is megvalósítható. Az álhírek terjesztését etikai és szakmai szempontból sem tartja jónak.

Heiko Kretschmer
Fotó: FüHü

Régóta dolgozik kampánytanácsadóként Németországban, például az SPD-nek, a Német Szociáldemokrata Pártnak. Mikor adott nekik utoljára tanácsokat?

Nem csak az SPD-nek adtunk tanácsokat, Németországban mi vagyunk az egyetlen ügynökség, amely öt pártnak is tanácsadója volt. A legfontosabb, a legnagyobb projekt valóban az SPD-nél volt, a 2013-as Bundestag-választási kampányban adtunk tanácsokat. Amelyen 2005 óta a legjobb eredményt érték el.

A 2013-as kampánynak volt egy elég sajátos momentuma, Peer Steinbrückről, az SPD kancellárjelöltjéről olyan kép jelent meg a Süddeutsche Zeitung címlapján, amelyen bemutatott. Ehhez mit szólt?

Hogy te jó ég, mit csinál… Ez az ő személyes döntése volt. Azt is meg kell jegyeznem, hogy amikor először láttam a közösségi médiában a képet, akkor azt hittem, hogy hamisítvány. Fél órával később tudtam meg, hogy valódi.

Miért döntött most úgy, hogy az MSZP-nek dolgozik, nekik ad tanácsokat?

Az a benyomásom, hogy a tapasztalatunk, amelyet a különböző kampányok során szereztünk, Magyarországon nagyon hasznos lehet. Olyan kampányt tudunk folytatni, ami megszólítja az embereket, és nem csak a médiára támaszkodik.

A felmérésekből az látszik, hogy az utóbbi időben az MSZP folyamatosan veszített a népszerűségéből. Van már ötlete, hogyan lehetne ezt megállítani?

Először is, igen. Másodszor viszont túl korai volna már most arról beszélni, hogy mi minden történik majd a kampány során. Szerintem az a fontos, hogy az MSZP olyan témákkal érveljen, amelyek megmutatják, hogy Magyarországon egy másfajta politizálás is lehetséges, olyan, amellyel a párt választóit sikerül megszólítani és mobilizálni. Úgy látjuk, hogy

az MSZP az a párt, amely a legkevésbé tudta mozgósítani a szavazóit.

Ez azt jelenti, hogy ha sikerül a potenciális MSZP-szavazókat meggyőzni, hogy ténylegesen is szavazzanak, akkor azért már jobban néznek ki az eredmények.

Azt is nyilvánvalóvá kell tenni, hogy az MSZP-t időközben már egy más politizálás jellemzi.

Mit ért ez alatt?

Például ennek kinyilvánítása a Párbeszéddel való szövetség, a döntés, hogy Karácsony Gergely lesz a miniszterelnök-jelölt.

Négyévente a választók leadják a szavazatukat, aztán a politikusok vagy betartják, amit ígértek, vagy nem. Itt a miniszterelnök-jelölt az emberekkel együtt szeretne politizálni, és a magyar politikát velük együtt szeretné alakítani. Ez az MSZP szempontjából egy jelentős váltás.

Néhány hete egy interjúban azt mondta, hogy szükség lenne némi populizmusra a baloldalon is. Mit értett ezen?

Mindent persze nem fogok elmondani, amit a következő 68 napban tervezünk, de alapvetően arról van szó, hogy

a politikát úgy kellene elmagyarázni, hogy köze legyen az emberek mindennapi életéhez.

Vannak ellentmondások, amit a magyarok tapasztalnak, még a Fidesz-szavazók is, például, hogy az oktatás és az egészségügy állapota nem elfogadható, vagy hogy a magyarok kétharmada nincs olyan anyagi szinten, hogy megfelelő életet tudjon élni. Sokan keményen dolgoznak minden nap, mégsem tudják eltartani a családjukat.

Ezt tematizálni kell, és erre válaszokat kell találni. Ezeket a lehető legegyszerűbben, adott esetben kihegyezve kell megfogalmazni.

Az elmúlt hetekben az oktatás és az egészségügy témája egyre többször került elő ellenzéki politikusok megszólalásaiban. Ez már az Ön hatása?

Nem (nevet). Én csak tanácsadó vagyok.

Fotó: FüHü

Ha a Fidesz kommunikációját nézzük, akkor azt látjuk, hogy náluk a valóság nem mindig számít. Ön mit gondol az álhírek terjesztéséről egy kampányban?

Ez a kérdés komoly etikai megfontolásokat is felvet. Etikai nézőpontból semmire nem tartom ezeket. Szakmai szempontból azt mondom, hogy

hosszú távon károsak,

az USA példáján is láthatjuk, hogy a Trump-kampány bizonyos elemei időközben már ellene fordulnak.

Rövid távon azt kell mondani, hogy adott esetben bizonyos társadalmi csoportokban, amelyek egy zárt közegben élnek, ahol akár a tényeket figyelmen kívül lehet hagyni, akkor az álhírek, ha megfelelő emberek megfelelő módon használják őket, akár sikeresek is lehetnek. De ez csak olyan csoportok esetében működik, amelyek nagyon elszigeteltek. Így aztán a baloldal vagy a politikai közép, a felvilágosodott, városias polgárság kevésbé nyitott erre, az ő körükben ez kevésbé működik egy választási kampányban is.

Szóval ez olyan embereknél működik, akik egyfajta buborékban élnek? Mit gondol, ezeket az embereket el lehet érni más információkkal is? Egyáltalán, ők célpontjai mondjuk a magyar ellenzék kommunikációjának, meg akarják őket győzni?

Nem minden esetben. De azt hiszem, hogy ha a motivációt is megnézzük, az érzelmi mozgatórugókat, hogy miért mozognak ilyen buborékokban, akkor lehet utakat találni. Néhány esetben

az ilyen buborékban való mozgás egy kísérlet arra, hogy választ találjanak olyan kérdésekre, amelyek bizonytalanságot okoznak:

globalizáció, kultúrák találkozása, digitalizáció, a munka világában zajló változások. Ha ilyen elbizonytalanító trendek jelennek meg, akkor nagy a kísértés arra, hogy egy buborékba zárkózzon az ember, ahol bizonyosságokat talál, egyszerű válaszokkal ezekre a kérdésekre.

Tehát a politikusoknak arra kell kísérletet tenniük, hogy az elbizonytalanodás gyökereihez jussanak el, és az emberekkel erről beszéljenek. Akkor sikerülhet kivezetni a buborékokból azokat, akik nem egy ideológiai torzulás révén kerültek be ezekbe, hanem csak nem látnak tisztán.

Ehhez ugye el kell érni ezeket az embereket. A magyarországi médiahelyzet viszont, különösen vidéken, egyre kevésbé ad erre lehetőséget. Hogyan akarják eljuttatni az üzeneteiket?

2002-ben Bundestag-választások voltak Németországban. Három hónappal a választás előtt mindenki leírta az SPD-t a közvélemény-kutatások alapján. Gerhard Schröder akkor azt a döntést hozta, hogy az iraki háború ellen indít kampányt. A német média 95 százaléka kritizálta ezért, hogy populista és Amerika-ellenes, és hogy egy kormány ilyet nem tehet. Négy héttel a választások előtt több százezer ember tüntetett Berlinben. Aztán mégis ő nyerte a választást.

Több hasonló példát is lehetne hozni, de az nyilvánvaló, hogy egy társadalomban, ha sikerült a politikai vitának egy bizonyos formáját beindítani, akkor az emberek személyes, egymás közti kommunikációja, a családon belül, barátok között, munkahelyeken folytatott beszélgetések fontosabbak, mint bármi más, ami a médiában megjelenik, vagy az interneten történik.

Ezért gondolom azt, hogy

bár valóban komoly hátrányt jelent a magyarországi médiahelyzet jelenlegi állapota, de van lehetőség üzenetek megfogalmazására, emberek megszólítására,

és arra, hogy el is érjük őket.

Tehát azt gondolja, hogy az óriásplakátokon, tévé- és egyéb hirdetésekben folyó, a menekültekről vagy Soros Györgyről szóló kampány ellen személyes kommunikációval kell küzdeni?

Igen, sőt, azt gondolom, hogy az ilyen kampányok saját magukat is megölhetik. Vannak érdekes vizsgálatok, amelyek szerint át nem látható médiaviszonyok között, például az internetes kommunikációhoz kapcsolódóan, a személyes kommunikáció hatása jelentősen növekszik. Ez érdekes módon még az internet világára is igaz.

Egy Facebook-poszt hatása ezerszer fontosabb, ha az valaki olyantól jön, akit az illető személyesen is ismer. Nem azt mondom, hogy a többi hatástalan, de itt a bizalomról van szó, a politikai viták véleményalkotó jellegéről, amelyek során lehet mobilizálni a szavazókat.

Fotó: FüHü

Az izgalmas az, hogy ebben az országban a Fidesz már jó néhány éve a szavazók egy kisebbségi arányával tesz szert többségre. Ez két dolog miatt van így. Egyrészt

sikerült demobilizálni az ellenfeleket, elvették az önbizalmukat,

a hitüket a saját politikájuk sikeres megvalósításában, illetve a magyar választási rendszer sajátosságai miatt a megosztott ellenzék nem tud többséget létrehozni.

Most az ellenzék közeledik egymáshoz, és elkezdi megfogalmazni a saját üzeneteit. Van egy olyan miniszterelnök-jelölt, aki nem herceg akar lenni, hanem első polgár.

A döntő kérdés az, hogy a magyaroknak azon többségét, akiket nem győzött meg a Fidesz teljesítménye, április 8-án sikerül-e rávenni arra, hogy elmenjenek szavazni.

Vagyis nem arról van szó, hogy a Fidesz-szavazókat kellene megtéríteni. A magyarok többségét szolgáló politikát kell megvalósítani.

Ha már a közösségi médiát említette, Ön szerint ennek kulcsszerepe lesz a kampányban?

Igen, azt gondolom, hogy a közösségi média fontos eszköze az üzenetek közvetítésének. Emellett az emberek mozgósításában is hasznos lehet, különösen akkor, ha a média többsége nem tisztességes módon tudósít.

Amit eddig tapasztalt, az alapján a magyar ellenzéki politikusok tudatosan használják a közösségi médiát?

Tekintsünk inkább előre… A különleges magyarországi politikai helyzet természetesen a közösségi médiában is tükröződik. A Fidesz kommunikációja itt is megmutatkozik. Ha baloldali populizmusról beszélünk, akkor ehhez az ellenzék oldalán a közösségimédia-használatnak is hozzá kell járulnia.

A kampány hivatalosan február 17-én kezdődik majd. Mit tanácsolt, jöjjön ki aznap valamilyen nagy dobással az ellenzék?

Az a benyomásom, hogy február 10-én fog történni valami nagy dolog. Az MSZP szempontjából ez egy fontos nap lesz, meg kell erősíteniük, hogy létrejött a szövetség, hogy a viták ellenére létrejött egy egység a változtatás szándékáról, hogy van egy baloldali erő, amely kész arra, hogy ezt a változtatást megvalósítja.

Davosról első kézből

„Davos évről évre összehozza a világ elitjét, ha másért nem, hát a kapcsolatépítés, a lobbizás miatt érdemes részt venni a Világgazdasági Fórumon” – szögezte le a Független Hírügynökségnek adott interjújában Nagy-Mohácsi Piroska, a London School of Economics egy kutatóintézetének (Institute of Global Affairs) kutatási igazgatója, az EBRD volt stratégiai igazgatója, aki hosszú évek óta résztvevője a svájci üdülővárosban rendezett fórumnak. Éppen ezért – mondja – a politikai szempontból feltétlenül meg kell ott mutatnia magát egy országnak. Ennek ellenére nem látott magyar résztvevőt. Ugyanakkor Orbán miniszterelnök bizonyos értelemben jelen volt a tanácskozáson, többször megemlítették ugyanis, igaz nem a legkedvezőbb fényben állítva be őt – derül ki az interjúból. Nem véletlen, hogy az idén minden eddiginél több vezető politikus volt jelen Davosban, élükön Donald Trump amerikai elnökkel. Sok szó esett a populizmusról – ennek kapcsán került szóba a magyar miniszterelnök. 

 

Ön évek óta visszatérő résztvevője a Davosi Világgazdasági Fórumnak. Más volt-e az idei tanácskozás, mint az eddigiek, s ha igen, miben különbözött?

Több meglepő dologgal is találkoztam az idei fórumon, ezek közül talán a legszembetűnőbb az volt, hogy nagyon „politikaira” sikeredett.

Ennyi vezető szerte a világból még nem jött Davosba, és kiváltképpen nem ennyi aktív vezető, mint most.

Az előzetes hivatalos közlések szerint  340 vezető politikust vártak a fórumra, köztük Angela Merkelt, Emannuel Macront, Theresa Mayt és persze Donald Trump amerikai elnököt, akinek egyébként a felszólalására a legnagyobb, legalább félezer embert befogadó terem is kicsinek bizonyult. Ilyet utoljára akkor láttam, amikor Angelina Jolie volt résztvevő: akkor álltak utoljára sorba hosszú ideig az emberek, csak hogy lássák, amint megjelenik a gyönyörű színésznő. Most ugyanúgy közlekedési akadály keletkezett, a tömeg ugyanis megállt, ahol és amikor Donald Trump mozgott Davosban – mindenki látni akarta az amerikai elnököt.

Ha már Trump, Ön élőben hallgatta? Milyen volt?

Meglepő. Akármit is gondolunk az általa vitt politikáról, azt nem lehet tőle elvitatni, hogy kiváló salesman. Azt mondta, amit a hallgatóság hallani akart: a fő üzenetét – America First, azaz Amerikai az első – persze nem hagyta ki, de hangsúlyozta azt is, hogy Amerika egyedül nem képes boldogulni, szüksége van együttműködésre. Ez pedig pozitív üzenet volt a globális hallgatóságnak.

Ebben volt egyfajta hídépítési szándék is, némileg puhította az üzenetét. Ráadásul élvezte is a szereplést.

De persze nem csak itt szerepelt Trump, sok egyéb találkozót is bonyolított, nem is csak politikustársaival hanem az üzleti körök képviselőivel is. Az volt az általános benyomás, hogy “otthon érzi magát” a globális üzleti körökben. Egyébként Trump szerepléséhez egy nagyon aranyos kis történet is kapcsolódik: azt tudni kell, hogy egy nagy felszólalás előtt soha nem hangzik el semmiféle zene. Most sem volt ez másként, kivéve az amerikai elnök megjelenésekor, amit egy rezesbanda kísért. Ennek vélhetően az volt az oka, hogy időt adjon a jelenlévőknek és persze elsősorban a hallgatóságnak kicsit lenyugodni, és elkerülni egy esetleges “booingolast”.

 

Milyen egyéb meglepetésekkel találkozott?

Ha nem is meglepő, de mindenképpen más volt az előző pár évhez képest a globális gazdaságról elhangzó általános vélemény. Az 2008-2009-es válság óta először hallottam, hogy mindenki “győzelmet deklarál.” Vége a válságnak végérvényesen, miden régió és ország növekszik, minden újra rendben van – ez volt a fő gazdasági mondandó. Rengeteg dicséretet kaptak a jegybankok, a kormányok azért, hogy sikerült ezt elérni. Emellett nagy a bizalom abban, hogy ez fenn is marad. Tény, hogy a növekedés globális szinten is visszatért – olyannyira, hogy szokatlan módon még Japánban is bővül a gazdaság –, Európában különösen áll ez a megállapítás. Persze ennek az árát nagyrészt az adófizetőknek kellett állniuk.

Nem véletlenül volt disszonáns, ahogy az akkori válság egyik főszereplője, a J.P. Morgan képviselője köszönetet mondott a jelen lévő vezetőknek, hogy kimentették a válságból a világot – és persze a nagybankokat.

Közgazdászként nekem azonban furcsa volt ez a fajta nagy (ön)bizalom és önelégültség alig tíz évvel azután, hogy nagyon beremegett a léc a világgazdaság alatt. Bár jobban fel vannak tőkésítve, a nagybankok nagyobbak mint bármikor, és a deregulaciójuk újra elkezdődött.

Nem volt senki a politikusok, vezetők, magas rangú potentátok között, aki kritikusabb hangokat ütött volna meg?

Valójában egyedül a Nemzetközi Valutaalap vezetője, Christine Lagarde figyelmeztetett arra, hogy mindez nagyon szép és nagyon jó, de a feladatot még nem végeztük el. Kezelni kell a nagy egyenlőtlenségeket szerte a világban, a nagy jövedelemkülönbségeket, mert ezek kísértetni fognak minket, például azzal, hogy a populizmus melegágyaként szolgálnak. Persze volt más bírálat és gond, például a brexit kapcsán, de az nem váltott ki különös általános aggodalmat.

Pedig szakértőkkel beszélgetve az ember egyre többektől hallja azt, hogy elkerülhetetlenül közeleg egy újabb pénzügyi válság. Itt ez nem is volt téma?

Szakmai felszólalásokban, hozzászólásokban ez természetesen szóba került. Leginkább két veszélyforrást említettek. A Bank of England vezetője, Mark Carney szerint az eszközbuborék veszélyes lehet, ám van erre válasz: lesz ugyan egy árkiigazítás, de megtanultuk, hogy hogyan kell kezelni ezt a veszélyforrást, és a bankrendszer is sokkal felkészültebb egy ilyen esetre, mint volt tíz évvel ezelőtt. Én ebben ugyan nem vagyok ennyire biztos, de az tény, hogy ma már a központi bankok tudják, hogyan kell pénzzel úgy elárasztani a gazdaságot, hogy ne gerjesszenek követlenül inflációt. A másik veszélyforrásnak éppen az inflációt tartják, mondván, beindult a gazdaság, és még mindig nagyon nagy a likviditás a piacokon. Szerintem azonban a világot még mindig elárasztja az alacsony munkaerő (főként Ázsiából). Az inflációhoz az (is) kell, hogy az árnövekedés átmenjen bérnövekedésbe, ami nehéz akkor, amikor a globális munkapiacon az olcsó munkaerő még mindig rendelkezésre áll.

Ehhez még hozzá kell adni a radikálisan növekedő új technológiákat, a “mesterséges intelligenciát”, ami fokozatosan szorítja ki az embereket a megszokott munkájukból.

Milyen szinten és fontossággal került szóba a menekültkérdés? Hiszen ez egyik leginkább megosztó kérdés ma a világban, de Európában feltétlenül.

Ezt említettem volna a harmadik, számomra meglepetést okozó tapasztalatnak: sokkal kevesebb szó esett róla, mint a korábbi Világgazdasági Fórumokon.

A politikai realitás, a populizmustól való félelem dominálta a vitát.

Az olasz és a görög miniszterelnök közösen bírálta, hogy Európában még mindig nincs szolidaritás ez ügyben, és hogy a menekültkérdést jobboldali elemek használják fel saját propagandájukra. Sokkoló lehetőséget kínáltak a szervezők arra Davosban, hogy emberközelből, kvázi saját bőrükön megtapasztaljuk azt, hogy milyen lehet a menekülttábori lét. Az érdeklődők egy 40 perces bemutatót kaptak erről, ha végigmentek az egyik központi szálloda alagsorában berendezett „táboron”, ahol azokat az impulzusokat kapták, mint a menekültek a valóságban. Én végigcsináltam, mondhatom, sokkoló volt. Végigrohantattak minket a terepen, sátorba be, sátorból ki, közben üvöltöztek velünk, elvették a mobilunkat az ékszereinket, az óránkat, a nőket elcipelték a férfiaktól stb. A sokkoló élmény után azoktól hallhattunk tájékoztatót, akik maguk is menekültekkel foglalkoznak, dolgoztak, dolgoznak a menekülttáborokban. Például egy pszichológus is előadást tartott, aki elmondta: életében először menekülttáborban látott olyat, hogy egy kétéves kisgyerek öngyilkos akart lenni. Ez az élmény hat, nagyon is hat!

A Világgazdasági Fórum persze üzleti vállalkozás, de kétségtelen, hogy fontos vélemény- és társadalomformáló szerepe is van.

Milyen más fontos téma került középpontba?

Ez a negyedik nagy eltérés az előző davosi fórumokhoz képest: eléggé központi téma volt a populizmus. Ennek kapcsán pedig többször szó volt Orbán Viktor miniszterelnökről, akit úgy jellemeztek, mint egy autoriter vezetőt. Kris Peeters belga miniszterelnökhelyettes, pénzügyminiszter fogalmazott szerintem jól, amikor azt mondta, hogy meg kell hallgatni a populistákat, mert valóságos problémákat érzékelnek, bár természetesen tisztában kell lenni azzal, hogy végső soron nagyon veszélyes terepre tévednek.

Orbán kapcsán többen feltették a kérdést: hogyan lehetséges, hogy ő sokkal többet és jobban meg tud úszni az Európai Unióban, mint a lengyelek.

Ugyan nem új a válasz, de Davosban is kimondták: Orbán nagyon ügyesen pozicionálta magát az európai kereszténydemokrata koalícióban, és ezért kevésbé mennek neki, mint a lengyeleknek.

A globalizáció és a kapcsolódó kérdések mennyire játszottak szerepet az idei fórumon? Voltak évek, amikor eléggé központi volt ez a kérdés.

Erről is sok szó esett, elég sok szekcióban is ez volt a téma, olyan megközelítésben, hogy milyen lehet egy “új társadalmi megegyezés” (“social contract”). Nagyon sok felvetés hangzott el, köztük a megatrendekben és egészen sajátságos megközelítésben gondolkodó izraeli történész, Harari Yuval megközelítése volt számomra az egyik legérdekesebb, aki igen szokatlan módon Angela Merkel kancellár után tarthatott előadást. Hahari feltette a kérdést: a rohamosan összefonódó technológiai-biológiai fejlődés nyomán vajon az emberiség jövője “emberi” lesz-e? (itt megnézhető az előadása) Szerinte a mostani technikai forradalom minőségileg más, mint az eddigi nagy technológiai váltások.

Ma nem az a kérdés, hogy lesz-e új munka a jövőben – természetesen lesz –, hanem az, hogy a mesterséges intelligencia nem lesz-e jobb az új munkákban, mint az ember.

Mi lesz az ember szerepe? Képes lesz-e a mesterséges intelligencia mellett kiegészítő szerepet játszani?

De hát ez már teljes egészében Asimov-féle tudományos fantasztikumnak tűnik.

Lehet, hogy annak hangzik, de például a Szilícium-völgyben már ebben gondolkodnak. Ne feledjük, a mesterséges intelligencia ma már egyre jobb problémamegoldó képességgel is rendelkezik.

Arról is esett szó, hogy miként tud erre felkészülni az emberiség?

Sok vita tárgya volt ez. A legjobb, amit hallottam az az volt, hogy sokkal jobban fel kell készülnünk az egy életen át tartó folyamatos, előre nem kiszámítható változásokra. Amihez pedig mentális kitartás és rugalmasság kell.

Ki kell alakítanunk azt a képességet, hogy készek és képesek legyünk az állandó változásra. Ide kapcsolódik egyébként az oktatás gyökeres átalakulásának a szükségessége is.

Amit mi ma oktatásként ismerünk, az már teljesen idejét múlta: nem tárgyi tudásra van szükség, nem magoltatni kell a diákokkal, mert minden információ lehívható egy gombnyomással. Arra kell megtanítani a gyerekeket, hogy képesek legyenek csapatmunkára, tudjanak szintetizálni, innovatív gondolkodásra kell őket felkészíteni, no meg a kudarcok vagy éppen a sikerek megfelelő kezelésére.

Milyen egyéb futurisztikusnak hangzó, ám valójában talán már nem is annak számító érdekességek kerültek szóba Davosban?

Kiemelném még az úgynevezett blokklánc-technológia témáját. A platformtechnológia nagyon sok mindenre használható. Az egyik fontos alkalmazása, hogy

lehetővé teszi az adatok egységes nyilvántartásának, tárolásának és átadásának a digitális megoldását, egy helyen elérhetővé teszi az emberről meglévő összes információt.

Ha például a menekültkérdést vesszük, ennek köszönhetően egy gombnyomásra meg lehet egy adott emberről tudni, hogy ki ő, honnan jött, milyen a végzettsége, a családi állapota, az egészsége, a szexuális beállítottsága, volt-e gyanús politikai kapcsolata stb., stb., stb.  Ez nagyon is kurrens téma, mély filozófiai mögöttes kérdőjelekkel. Ezek sorában is az egyik legfontosabb az adatvédelem biztonsága, hogy ne lehessen egy emberrel szemben sem kihasználni ezt a technológiát. Ma még magunk is önkéntesen adjuk ki az információkat önmagunkról: például a kényelem miatt interneten vásárolunk, majd csodálkozunk – ha egyáltalán –, hogy már akár csak a keresgélés után sorozatban jönnek fel a számítógépünkön a kereséshez kapcsolódó termékek, szolgáltatások reklámjai. Egészségünk védelmének érdekében kezdjük átadni nagyon belső adatainkat, amiből egyre pontosabban ki lehet majd olvasni nemcsak azt, hogy milyen lesz a jövőbeli egészségünk, de azt is, hogy milyen preferenciáink vannak, esetleg milyen vágyaink, mit gyűlölünk, mitől rettegünk.

Adatvédelem és a saját adataink felletti kontrol ezért végsősoron az emberiség egy nagy kérdése lesz.

Találkozott-e magyarokkal Davosban? Kérdem ezt azért is, mert tudomásom szerint hivatalosan – állami és politikai szinten – nem volt magyar résztvevője a fórumnak. Ez már évek óta így van, ugyanakkor korábban kormányfői, pénzügyminiszteri, jegybank elnöki szinten is megjelent Magyarország.

Nem találkoztam, miközben a programban szerepeltek Kelet-Európából lengyelek, baltiak, ukránok például. Oroszország nagy létszámmal volt ott.

S ott kell a tapasztalatai szerint lenni Davosban?

Ön szerint? Ha már az amerikai elnök, Donald Trump is elmegy! Politikai szempontból feltétlenül meg kell ott mutatnia magát egy országnak. Habár ez nem olcsó mulatság, ez nem lehet pénzkérdés!

Miért kell részt venni?

Davos évről évre összehozza a világ gazdasági és politikai elitjét. Ha másért nem, hát a kapcsolatépítés, a lobbizás miatt érdemes részt venni a Világgazdasági Fórumon. S akkor még nem szóltam arról, hogy ott beleszagolhat az ember a világot érintő fő problémákba.

Ha az ember hisz a párbeszéd erejében, különösen azon a szinten, akkor közvetetten a davosi történések befolyásolják a világ alakulását is.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK