Fontos

Putyin 2 milliárd dolláros vasúti kölcsöne Orbánnak

Kínai után orosz vasút is épülhet Magyarországon, mert Oroszország hatalmas hitellel támogatná a nagy fejlesztési tervet, amely Budapest elkerülésével kötné össze Záhonyt az osztrák határral.

Miután Záhonyban amúgy is épül a nagy logisztikai központ, amelyhez reményeket fűznek az oroszok és a kínaiak egyaránt ezért logikus lépés volt, hogy Putyin is beszáll az üzlet finanszírozásába. Korábban már Palkovics miniszter tárgyalt erről orosz kollégájával, és most Putyin személyesen erősítette meg, hogy lesz is ebből valami.

A kínaiak is körülbelül 2 milliárd dolláros hitel keretből építik a Budapest-Belgrád vasútvonalat (+ a magyar állam hozzájárulása). Az orosz vasúti fejlesztés esetében is valószínűleg hasonló lesz a konstrukció: a magyar állam is jelentős pénzeket tesz hozzá a külföldi hitelhez. Az építkezésben pedig a külföldi cégeken kívül részt kapnak Orbán Viktor kedvenc nemzeti tőkései.

Egymilliárd köbméter plusz

Orbán Viktor földgázért utazott elsősorban Moszkvába, és Putyin rábólintott a magyar tervre. Minden oroszok elnöke kijelentette, hogy konzultált az érintett vezetőkkel, és

„nem okoz problémát egymilliárd köbméter plusz földgáz”.

Ez fontos lehet Orbán Viktornak hiszen a rezsicsökkentés fenntartása sokmilliárdos veszteséget okoz jelenleg az MVM-nek. Árról sem Putyin sem Orbán nem beszélt, de valószínűleg kisebb mint a piaci ár éppúgy mint a hosszútávú magyar-orosz földgáz egyezmény esetében. Az energia válság kedvező helyzetbe hozta Putyint, aki feltöltheti az államkasszát a magas olaj és földgáz árak miatt. Ráadásul, ha a tendencia tartós marad, akkor ezzel megerősítheti Oroszország ingatag gazdaságát, és az energia fegyvert büszkén lóbálhatja, kevésbé lesz szüksége a kard csörtetésre, amely amúgy is nehéz helyzetbe hozza szövetségeseit mindenekelőtt Orbán Viktort.

Kipaterolják Budapestről a Természettudományi Múzeumot

Vidékre száműzik a Természettudományi Múzeumot a kormány döntése nyomán. Valószínűleg kell az épület a közszolgálati egyetemnek.

A forradalom és szabadságharc napjáig, 2019. március 15-ig kell kidolgozni a koncepciót a Természettudományi Múzeum és az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet vidékre költöztetésére – áll a kormány legutóbbi határozatainak egyikében.

A legfrissebb Magyar Közlönyben megjelentek szerint a kormány úgy döntött, hogy

„az országos közgyűjtemények vidéki szerepvállalásának erősítése érdekében”

elköltözteti a fővárosból a Magyar Természettudományi Múzeumot, valamint a Petőfi Irodalmi Múzeum részeként működő Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetet.

Mindemellett elrendelik az országos közgyűjtemények vidéki tagintézményeinek fejlesztését, valamint az országos közgyűjtemények kiállításokon jelenleg nem látható egyes gyűjteményeinek állandó vidéki bemutatását szolgáló országos műtárgyprogram megvalósítását. Továbbá a kulturális javak mobilitását biztosító országos vándorkiállítási program létrehozásáról is döntöttek.

A Természettudományi Múzeum a Ludovika negyedben van, területének egy részét korábban már elvették a Nemzeti Közszolgálati Egyetem bővítése érdekében.

Újra rács mögött a Viking kapitánya

A BRFK nyomozói segítségnyújtás elmulasztása miatt gyanúsítottként hallgatják ki a Viking Sigyn szállodahajó ukrán kapitányát, akit őrizetbe vett – olvasható a Police.hu-n. Előtte a Kúria elkaszálta az óvadék kiszabását.

Napra pontosan két hónappal a Hableány tragédiája után a Budapesti Rendőr-főkapitányság ismét őrizetbe vette a Viking Sigyn kapitányát. A dunai hajóbalesettel összefüggésben halálos tömegszerencsétlenséget eredményező vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetése miatt folytatnak nyomozást, amelyben a nyomozók a szállodahajó ukrán állampolgárságú kapitányát korábban gyanúsítottként hallgatták ki.

A szakértők bevonásával folyamatban lévő nyomozásban ma a nyomozók a kapitányt őrizetbe vették segítségnyújtás elmulasztása bűntett megalapozott gyanúja miatt.

Pár órával korábban a Kúria közölte, hogy

nincs helye óvadéknak, ha a bűnügyi felügyelet elrendelésének nincsenek meg a feltételei.

Megállapította, hogy a Budai Központi Kerületi Bíróság és a Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság korábbi végzésének óvadékra vonatkozó rendelkezései törvénysértők.

A Kúria szerint ha a bíróság megállapítja, hogy a bűnügyi felügyeletnek nincsenek meg a feltételei, akkor óvadék kiszabásával ezt nem lehet kiküszöbölni. Vagyis ha a bűnügyi felügyelet törvényileg nem alkalmazható, az óvadék nem alkalmas ennek ellensúlyozására. Az alsóbb fokú bíróságok döntései törvénysértők, mert a bűnügyi felügyelet elrendelésének az alsóbb fokú bíróságok határozatai szerint sem álltak fenn a feltételei.

A kacifántos megfogalmazás azt jelenti, hogy a Kúria szerint

törvénysértő volt, hogy a Viking Sigyn kapitányának letartóztatását óvadék ellenében megszüntetik

és Budapestre kiterjedő bűnügyi felügyelet hatálya alá helyezik és szabadlábra kerül. Ezzel nyomkövetőt kell viselnie, és hetente kétszer köteles jelentkezni a nyomozóhatóságon. Ezután kérte a legfőbb ügyész a Kúriát, hogy mondja ki: törvénysértő a bíróságok kényszerintézkedéssel kapcsolatos döntése.

A Kúrai mostani döntése „nem töri fel a jogerőt”, csak a törvénytelenséget deklarálja. Az ítélet ellen felülvizsgálatnak és fellebbezésnek nincs helye.

Simicska kiásta a csatabárdot

Egy héttel ezelőtt még úgy tűnt, hogy a háborúnak vége, Simicska Lajos visszavonulót fújt, és maradék seregeinek megóvása érdekében berekeszti a csatát Orbán ellen. A legújabb történések azonban nem ebbe az irányba mutatnak.

Ma reggel Veszprémben fényképezték le Orbán Viktor egykori barátját, kollégiumi szobatársát, aki ráadásul nemcsak üzlettársa volt a jelenlegi miniszterelnöknek, de a Fidesz elválaszthatatlan része és minden titkok tudója is egyben.

A képen Simicska Lajos egy foltos zakóban áll egy hirdetőoszlop mellett, a hirdetőoszlopra festett szöveg szó szerint megegyezik azzal, amit két és fél évvel ezelőtt, az emlékezetes G-napon mondott el a nagyvállalkozó, hadat üzenve ezzel valamikori barátjának és szövetségesének.

Fotó: Facebook

Ez a fotó rövid története, ám ami mögötte van, az nem csupán érdekes, de elgondolkodtató is egyben. A Simicskát személyesen ismerők egy pillanatra sem hitték, hogy Orbán volt barátja feladta volna a harcot, s bár seregei érzékeny veszteségeket szenvedtek – meg kellett válnia a Metropoltól, és zászlóshajója, a Közgép is meglehetősen rossz éveket zárt – úgy tűnik, nem végleg fújt visszavonulót.

A helyzet azért is érdekes, mert

Simicska Lajos szinte mindent tud Orbán Viktorról.

Igaz, ez fordítva is érvényes, tehát kölcsönösen lehet félni valójuk egymástól, ám valószínűsíthető, hogy jelen helyzetben Orbánnak van több vesztenivalója. Ő ugyanis miniszterelnök, a Fidesz vezetője, számára a legkisebb kudarc, csatavesztés, de még egy, a képen látható fricska is felnagyítódik.

Nem beszélve arról, hogy a Fidesz által alkalmazott – és az ő szempontjukból nagyon jól bevált- politikai és gazdasági stratégiát annak idején Simicska dolgozta ki. Ő volt a Fideszben az „éceszgéber”, ő találta ki, hogyan lehet ügyesnek lenni, és trükkösen, a törvényeken belül maradni. (Ha pedig nem lehet, akkor a törvényeket a Fidesz elvárásaihoz és érdekeihez igazítani.) Orbánnak tehát okkal van félnivalója Simicskától, és ez akkor is igaz, ha utóbbi csak úgy tud érzékelhető kárt okozni egykori barátjának, ha valamennyire magát is bemártja.

S bár ebben a most kiújulni látszó háborúban a miniszterelnök erősebbnek látszik, Simicskát nem olyannak ismerik, aki meggondolatlanul, hebehurgyán cselekszik.

Hiába tudják róla a hozzá közelállók, hogy indulatos ember, mégsem valószínű, hogy a legújabb, öt hirdetőoszlop erejéig érvényes „plakátkampánya” hirtelen felindulásból ered. Nem kizárt, hogy egy alaposan végig gondolt, immár döntő – vagy döntőnek szánt – ütközet előszele a hirdetőoszlopra festett felirat.

Hamarosan okosabbak leszünk. Vagy nem.

Jakab Péter

Jakab Pétert megint elhallgattatta napirend előtti felszólalása közben Kövér László házelnök. Feltehetően megint nagyösszegű pénzbüntetést szab majd ki rá. Sokan kommentálták az eseményt úgy, hogy Jakabnak tett ezzel szívességet, hiszen azt demonstrálta, hogy a Fidesz leginkább Jakabtól tart. Hogyan vélekedjünk Jakab akciósorozatáról?

Ami engem illet, nekem nehéz megbarátkozni Jakab sorozatos akcióival. Én ugyanis mást gondolok a parlamentről, mint ő és sokan azok közül, akik ma ott ülnek. Számomra a parlament az volt, amikor magam is képviselő voltam, ahol az ember érvelő gondolatmenetekkel igyekszik meggyőzni álláspontjának helyességéről a jelenlevőket, de különösen a közönséget: azokat, akik rádión, televízión követik a parlamenti ülésen elhangzottakat. A meggyőző parlamenti beszéd megerősíti a saját párt híveit és esetleg elgondolkoztatja más pártok, a szembenálló politikai erő képviselőit és követőit.

A mai parlamentben is vannak még nyomai az effajta képviselői munkának, ha nem is ez a jellemző.

Ugyanakkor a mai parlamentben más a feladat: akik önkényuralomnak tartjuk az Orbán-rendszert, azoknak a parlament plenáris ülésén is azt kell demonstrálniuk, hogy az ország jelenlegi uraival, akik a parlamentnek is urai, nincs is miről beszélni, annyira nincs és nem lehet köztünk közös nevező. Ilyesmit demonstrált például a maga táblás akcióival néhányszor Hadházy Ákos, és azzal nagyon egyetértettem, és ilyesmit demonstrált a krumplis akcióval, és azzal is, hogy egy héttel ezelőtt ficsúroknak nevezte a Fidesz politikusait, Jakab is. Mint az engesztelhetetlen szembenállás demonstrációit el tudom ezt fogadni.

A mait azonban elhibázottnak tartom. A Fidesz képviselőit lehet ficsúrozni, visszaéléseiket helyes a nevükön nevezni, ahogy Jakab sokszor teszi, a miniszterelnököt is lehet krumplival megajándékozni. Ezek a politikai szembenállás olyan kifejezései, melyeket a politikai ellenfélnek, adott esetben a többségnek el kell viselnie.

Csakhogy az ülésvezető elnök (és nem személy szerint Kövér, hanem a mindenkori ülésvezető elnök) bírálatát a demokratikus parlament demokratikus házszabálya is tiltotta 2010 előtt, és tilos ez a nyugati demokráciák parlamentjeiben is.

Jakab itt nem a fideszes önkénnyel fordult szembe, hanem azzal, ami a mai házszabályban még a demokrácia maradványa. Azt a benyomást keltette, hogy

nem tud különbséget tenni a fideszes önkény és a demokratikus szabály között.

Ez pedig hiba, ezen a ponton az ülésvezető elnöknek az egykori demokratikus parlamentben is joga volt elvenni a szót a felszólalótól.

De csak arra volt joga. A milliós büntetéseket már a Fidesz találta ki és vezette be egyoldalúan a magyar parlament gyakorlatába.

Súlyos hibának tartom, hogy az ellenzéki képviselők egyáltalán jelen vannak, amikor az Országgyűlés ezekről a büntetésekről szavaz, és ezzel legitimálják Kövér büntetéseit. Kezdettől fogva nem lenne szabad ebben részt venniük.

A házelnöknek pártatlannak kell lennie, itt pedig azt látjuk, hogy a többség által delegált elnök rendszeresen a kisebbséghez tartozó képviselőket büntetgeti hatalmas összegekkel.

Ha valaki olyan stílust használ a parlamentben, amely mások szerint sérti a parlament méltóságát, azt verbálisan lehet elítélni, meg lehet az illetőt szégyeníteni, elérni, hogy az illető a választók szemében is megszégyenüljön, de pénzzel, tiszteltdíj-elvonással büntetni nem szabad. Szerintem

ez súlyosan sérti a képviselők függetlenségét, és ezzel magát a demokráciát.

Hogy ez ma így folyik, az annak kifejezése, hogy a parlament nem a kormányoldali többség és az ellenzéki kisebbség partneri együttműködésének színtere, ahogy egy demokráciában annak lennie kellene (és 1990 és 1994 között még így is volt, azután a Fidesz lépésről-lépésre megakadályozta, hogy így legyen), hanem a többség, a kormányoldal egyoldalú ellenőrzése alatt áll.

No comment…

Három napon át nem kapott enni egy idősödő, cukorbeteg házaspár a röszkei tranzitzónában. Csak azután hagytak fel az 58 éves afgán nő és 63 éves férje éheztetésével, hogy a Magyar Helsinki Bizottság panasza nyomán a strasbourgi bíróság felszólította a hatóságokat: a foglyoknak azonnal adjanak enni.

Megmagyarázhatatlan, annak az elemi teendőnek a felismeréséhez, hogy egy hatóságnak enni kell adnia a rá bízott embereknek, vajon miért kell az Emberi Jogok Európai Bíróságának döntése. Éheztetni rács mögé zárt embereket kínzás, azaz bűn, cukorbeteg embereket éheztetni pedig még nagyobb bűn. A Magyar Helsinki Bizottság azért dolgozik, hogy az állam tisztességesen működjék, és senkit ne éheztessen.

Putyin mer nagyot álmodni: ki az amerikai katonákkal Magyarországról!

Az orosz elnök új Jaltát akar – ez derül ki az amerikai-orosz tárgyalásokról kiszivárgó információkból. Putyin szerint az amerikaiak átverték Gorbacsovot, aki először feladta a szovjet birodalmat majd magát a Szovjetuniót is. Az orosz elnök szerint eljött a Reconquista ideje vagyis újra meg kellene húzni a kelet-nyugati határokat Európában.

Először Hitler és Sztálin nevében Ribbentrop és Molotov alkudozott erről. Meg is született a paktum, amely a többi között Lengyelország felosztásához vezetett a náci Németország és a Szovjetunió között. Ezért hivatkoznak még ma is gyakran erre a paktumra Varsóban. A második világháború idején Churchill és Sztálin többször is tárgyalt erről. Jaltában azután az USA, Nagy Britannia és a Szovjetunió vezetői szentesítették Európa kettéosztását. A nyugati nagyhatalmak nem naivitásból adták fel Közép Európa nagyrészét hanem, mert ezeket a területeket a szovjet hadsereg hódította meg. Ezenkívül az Egyesült Államoknak szüksége volt Sztálin hadseregére a japánok ellen, akik jelentős haderőt állomásoztattak az ázsiai szárazföldön.

Szovjet szamárbőr

Villámgyorsan bomlott fel a szovjet birodalom, és szinte minden távozó állam vagy épp szovjet tagállam csatlakozott a NATO-hoz, köztük Magyarország is. A balti államok csatlakozása azt jelentette például, hogy a NATO Oroszország második legnagyobb városának, Szentpétervárnak illetve a hadikikötőknek a közvetlen szomszédságába került. Jelenleg Ukrajna és Grúzia csatlakozni kíván az észak-atlanti szervezethez, és ezt Putyin már nem tudja és nem is akarja elfogadni. Az orosz vezérkar szerint Ukrajna NATO tagsága lehetetlen helyzetbe hozná Oroszországot hiszen Moszkva túlságosan is közel van a határhoz.

Az oroszok mind Napóleon mind pedig Hitler ellen úgy győzedelmeskedtek, hogy volt hova visszavonulniuk miközben az ellenség utánpótlási vonalai túlságosan is hosszúra nyúltak. Putyin azért követeli az amerikai katonák kivonását Magyarországról , hogy legyen mit feladnia a tárgyalások során. Magyarországnak ugyanis nincs stratégiai jelentősége sem Moszkva sem pedig Washington szempontjából. Stratégiai szempontból az USA két államra számít ebben a térségben : Lengyelországra és Romániában. Ebben a két országban senki sem kérdőjelezi meg a NATO tagságot.

Mire számít Putyin?

Arra, hogy Európa leértékelődik az amerikai stratégák szemében. Ázsia válik az amerikai érdeklődés középpontjává. Kína pedig komoly ellenfél nem olyan mint a Szovjetunió, amely agyaglábakon állt hiszen katonai erejét nem támogatta komoly gazdaság. A Financial Times nemrég felhívta arra a figyelmet, hogy a belső problémákkal küzdő USA nem vállalhat fel konfliktusokat három hadszíntéren egyszerre. Ázsiában Kína az első számú ellenfél. Ez a legfontosabb játszma, és az Egyesült Államok nem áll nyerésre. Az európai hadszíntéren Oroszország az ellenfél, amely katonailag még mindíg erős. A harmadik hadszíntér pedig a Közel és Közép Kelet, ahol az iráni kérdés rendezetlen. Trump felrúgta az atomalkut. Irán fejleszti az atomfegyvereket, sem az USA sem Izrael nem fogadja el, hogy az iszlamista állam atombombához jusson. Három hadszíntér viszont túl sok az USA-nak. Már Trump is felvetette az amerikai csapatok kivonását Európából – Putyin nem kis örömére. Biden ugyan kiáll az atlanti szolidaritás mellett, de az erőforrásai végesek.

A vörös vonal

Ukrajna NATO tagsága elfogadhatatlan Moszkva számára – ezt maga Putyin is megerősítette. A magyar diplomácia itt besegít hiszen a kárpátaljai kisebbség jogaira hivatkozva blokkolja a folyamatot. Tegyük hozzá, hogy emiatt Washingtonban sincsenek különösebben kétségbe esve hiszen az ukrán csőd tömeg felvállalása igazán nem ér meg egy komoly konfliktust Moszkvával.

Washingtonból nézve a világot Ukrajna arra jó, hogy sakkba lehet vele tartani az oroszokat.

Ukrán hadügyminiszter Budapesten

Benkő Tibor tábornok elmondta a sajtónak, hogy a katonai kapcsolatok jobbak a két állam között mind a diplomáciaiak. A magyar tisztikar idősebb része a Szovjetunióban végezte tanulmányait éppúgy mint Ukrajna tisztikarának jórésze.

A NATO jelenleg olyan hadműveletre készül fel, melynek célja Ukrajna megvédelmezése egy esetleges orosz támadással szemben. A magyar hadsereg ebben a szereposztásban egyertelműen a NATO tagjaként lépne fel mint az ukrán hadsereg szövetségese. Ezzel Putyin is tisztában van hiszen a második Jalta, melyet Gorbacsov kötött meg az amerikai vezetőkkel Magyarországot egyertelműen a nyugati táborba sorolta. Ukrajnát viszont a keletibe. Erre kívánja Putyin emlékeztetni Biden elnököt. Érdekes módon ezt Putyin francia szövetségese, Marine Le Pen asszony, a szélsőjobb vezére mondta ki nyíltan Varsóban:

„Ukrajna Oroszország érdekszférájának része.”

János kórház: SOS!

Evőeszköz, hőmérő, pelenka, vérnyomásmérő, popsitörlő, fésű, tisztálkodószerek, zuhanycsaptelepek, hűtők, öltözőszekrények: a töredéke annak, amit a János kórház kér adományként. Segélykiáltás karácsonyi ajándékba csomagolva.

Karácsonyi ajándékprogramot hirdetett a budai Szent János Kórház. A listát végigböngészve azonban azt láthatjuk, hogy szinte nincs olyan alapeszköz, amitől kórháznak nevezhető egy ilyen intézmény a 21. században.

A napokban vált ismertté, hogy október végére már 64 milliárd forinttal tartoztak beszállítóknak a kórházak, egyetlen hónap alatt 6 milliárddal nőtt a lejárt tartozások értéke, az adósság több mint kétharmadának már több mint két hónapja lejárt a fizetési határideje. A csőd árnyékába került beszállítókat képviselő szervezetek végső elkeseredésükben Orbán Viktorhoz fordultak.

A kórház december 1-24. között vár olyan adományokat, melyek segítenek a mindennapi betegellátásban. Összegyűjtötték osztályaik a hiányzó fogyóeszközök listáját, melyet folyamatosan frissítenek.

„Akinek módjában áll, komplett osztályok hiánylistáját örökbe fogadhatja”.

A teljes lista:

KARDIOLÓGIAI OSZTÁLY
Hajléktalan ellátáshoz szükséges eszközök:
– evőeszköz
– tisztálkodószerek
– pelenka
– hőmérő
– meleg téli ruha
– cipő
Szívesen fogadnának a karácsonykor bent fekvő betegek számára szaloncukrot, vagy valami kis asztali díszt, esetleg fenyőfát.

II. BELGYÓGYÁSZAT-DIABETOLÓGIAI OSZTÁLY
– nadrágpelenka L méret
– tisztitószerek
– pohár, evőeszköz (műanyag)
– inhalátor
– digitális lázmérő
– vérnyomásmérő
– párna, takaró

GYERMEKSEBÉSZETI OSZTÁLY
– gyermek pizsama fiúknak 110-128-ig (gombos) 5 db
– fürdőpapucs (műanyag mosható) 38-39-40-41-42-43, 1-1 db
– frottír törülköző fehér 20 db
– zuhanycsaptelep+gégecső+zuhanyrózsa 7 db
– baby pulzoxymeter
– vízforraló 1 db
– mikrohullámú sütő 1 db
– hűtőszekrény 110 l -es 3 db

GYERMEKOSZTÁLY
– hagyományos vagy digitális lázmérő
– gyerkeknek tálalóeszköz: tányér, pohár, bögre, evőeszköz – papírból is jó
– elektromos szúnyogírtó
– A/4-es papír
– kéz-és popsitörlő
– mosószer, öblítő
– mosogatógépbe mosószer, só, öblítő
– babaápoláshoz bármi
– kéztörlő
– elemek: góliát, AA, AAA
– szalvéta

ÁPOLÁSI OSZTÁLY
– digitális hőmérők
– automata felkaros vérnyomásmérők
– gumiszalag tornához
– kis labda, karika kézerősítéshez
– kreatív foglalkozásokhoz: színes papír, krepp papír, olló, vízfesték, színezők
– fali parafa tábla faliújságnak (nagy méretű)
– egyszer használatos pohár, kanál
– láberősítő pedál

– fésűk
– tusfürdő, sampon
– tisztítószerek
– rejtvényújságok
– papucsok

I. BELGYÓGYÁSZAT
– pelenka
– A/4-es fénymásoló papír

TÜDŐGONDOZÓ
– fém öltözőszekrények (zárható)
– új vagy használt irodabútorok, mint pl. forgószékek, irodai székek, íróasztalok, kartoték szekrények, irodai polcos tároló szekrények, irodai ajtós szekrények, stb.
– betegvárókba (2 db) falra szerelhető kijelző monitor

Tavaly júliusban a Magyar Kétfarkú Kutya Párt festette fel a János kórház egyik épületének falára a híres brit graffitiművész, Banksy ihlette képet, a Thomast, a gőzmozdonyt meglovagló miniszterelnök stencilképét a János kórház állapotára felhívva a figyelmet.

A fideszes média mentegeti az elítélt volt macedón kormányfőt

A kormánymédiában már ott tartanak, hogy koncepciós perben ítélték el Gruevszkit, persze Soros emberei. Természetesen Gyurcsány is hibás, vajon miért találkozott kétszer is annak idején az akkori macedón miniszterelnökkel… A valódi kérdés persze az, mit készítenek elő a jogerősen elítélt, már az Interpol által is körözött Gruevszki mentegetésével? 

A Hír TV tegnap esti, ma reggel megismételt Csörte című műsorában azzal vezették fel a vitát, hogy a „a baloldali sajtó botrányt vizionál” amiért Magyarországra menekült a volt macedón kormányfő. A fideszes megmondó emberek szerint koncepciós perben ítélte el őt a mostani baloldali macedón kormány, amely Soros embereiből áll.

A magyar kormány szerintük majd törvényesen, 60 nap alatt le fogja folytatni az eljárást és dönt a soros-bérencek által üldözött menedékkérelméről. Ja, azért nem tették vissza addig Szerbiába vagy azért nem zárták tranzitzónába (mint a szíriai menekült családokat), mert mégis csak egy volt miniszterelnökről van szó…

Ismét nem politikai, hanem jogi ügyként kezelik Gruevszki menedékkérelmét, ugye?

Na és persze Gyurcsány a hibás

Habony Árpád lapja, a Ripost ma azzal az ordító vezető címmel jelent meg a címlapján, hogy „Mit tudhat Gyurcsányról a volt macedón miniszterelnök?”. Az alcím, meg az, hogy „Kiborul végre a balkáni bili?” A felcím pedig az, hogy „Bérgyilkosok, fedőcégek, alvilági seftelés”.

A Ripost névtelen „Balkán-szakértőket” is idéz, akik szerint Gruevszki igenis „sokat tudhat” Gyurcsány és egy bolgár oligarcha, Cvetan Vaszilev kapcsolatáról. A propaganda lap szerint „Gyurcsány sötét üzleti birodalmának nem kis része a balkáni országokban van elrejtve”. Arról sem feledkeznek meg, hogy Gyurcsány felesége bolgár családból származik.

Az Origo pedig már korábban azt fejtegette, hogy Gyurcsány kétszer is személyesen találkozott Gruevszkivel. (Aki akkor – ezt mi tesszük hozzá – még kormányfő volt és nem elítélt bűnöző.)

Az mondjuk nem túl meglepő, hogy a fideszes propaganda mindenre sorosozással és gyurcsányozással reagál, de itt most többről lehet szó, el akarják terelni a figyelmet Orbán és a kormány szerepéről a nemzetközi botránnyá dagadó ügyben és valószínűleg elfogadhatóvá akarják tenni a menekültkérelem majdani elfogadását.

Az elfeledett bűncselekmény

0

Ezzel a címmel idézi fel a Spiegel, hogy éppen 10 éve kezdődött a brutális romagyilkosság-sorozat, amely hat halottat és 55 sebesültet követelt. A tudósító azt tapasztalta Budapesten és Kislétán, hogy a szélsőjobbos radikális bűntett túlélőinek szenvedése ma már szinte senkit sem érdekel.

Az egyik utolsó célpont, Balogh Tímea akkor 13 éves volt, az édesanyját mellette lőtték agyon a tettesek, mialatt ők ketten éjszaka gyanútlanul aludtak. Ő maga súlyosan megsebesült, a karja félig lebénult a rasszista támadás következtében, amelynek egyetlen mozgatórugója volt: a romákkal szembeni gyűlölet.

A 2. világháború után ez volt az egyik legsúlyosabb faji alapú bűntett Magyarországon, amit a hatóságok hanyagsága is elősegített. Az utolsó emberölést valószínűleg meg lehetett volna akadályozni, ha a titkosszolgálat és a rendőrség jobban együttműködik.

Ám a történtek alig hagytak nyomot a mai közbeszédben.

Emlékünnepségeket csak ritkán tartanak, nem sokan törődnek a túlélőkkel, illetve a hátramaradt rokonokkal, miközben azok szinte kivétel nélkül hatalmas nyomorban élnek.

Tímea 18 éves korában átszámítva 20 ezer eurót kapott, abból a tetthelytől nem messze vett egy lepusztult házat és némi bútort. Nagy nehezen levizsgázott szakácsként, de sosem tudott elhelyezkedni. Az élete tönkrement, pszichológus soha nem foglalkozott vele, noha depresszió gyötri. Most öt hónapos terhes, de a lakáskörülmények folytán lehet, hogy gyereket elveszik tőle, hiszen még működő tűzhely sincs az épületben.

Gulyás József volt liberális képviselő, aki magánadományokat gyűjt az áldozatok javára, azt mondja, hogy a bűncselekmény nem rázta meg a társadalmat, az már nem számít közügynek.

A túlélők és a rokonok sorsa gyakorlatilag meg van pecsételve.

Balog Zoltán azon kevés magyar politikus közé tartozik, aki időről időre felhívta a figyelmet az életben maradt áldozatok nehézségeire. Ő kezdeményezte a kártérítést és sokáig személyesen is foglalkozott néhány áldozat sorsával. Most önkritikusan azt mondja, hogy a politika túl gyorsan napirendre tért a történtek fölött. A kormány ugyan minden évben megemlékezik, de a legfelső szinten elmaradtak az olyan gesztusok, mint hogy meghívjanak egy-két áldozatot a miniszterelnökhöz vagy az államfőhöz.

A korábbi miniszter azt is sajnálatosnak tartja, hogy nemigen kerültek nyilvánosságra a nyomozás során elkövetett mellékfogások. Így az, hogy az egyik tettes a katonai elhárítás informátora volt, tartótisztjei azonban nem adták tovább, amit a gyilkosságsorozatról mondott. Ezért azonban nem vontak felelősségre senkit. Balog ugyanakkor vitatja, hogy a hatalom szándékosan gátolta volna a bűncselekmények feltárását. Az egyszeri kártérítést a politikus elhibázottnak nevezi, szerinte inkább valamiféle hosszabb távra szóló megoldást kellett volna találni, de

a javaslatával nem jutott sokra a kormányban.

Esélyt nem lát arra, hogy ez változzon, mert az ügyet ad acta tették.

Spiegel/Szelestey Lajos

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK