Érdekes

Tíz éve történt: Tüntetőket állítottak elő

0

A Liga Szakszervezetek tartott tüntetést a Kossuth téren 2007. november 21-én, a Független Hírügynökség akkori beszámolója szerint több embert elvittek a rendőrök.

Aznap több szakszervezet napközbeni sztrájkokkal és az esti demonstrációval tiltakozott a több-biztosítós modell és a nyugdíjrendszer átalakítása miatt.

A néhány ezres tüntetés másfél óráig tartott,

jelen volt a Munkástanácsok Országos Szövetsége, a gyógyszerészek, vagy például a Jobbik is. A tömegben rengetegen fáklyákat tartottak és jó néhány árpádsávos zászlót is lengettek.

A szervezők este hét óra után jelentették be, hogy hivatalosan vége a demonstrációnak a Kossuth téren, bár eredetileg nyolcig tartott volna. Sokan a helyszínen maradtak, közülük néhányon összecsaptak a rendőrökkel, akik

nyolc után elkezdték kiszorítani a tüntetőket a térről.

Több embert be is vittek, köztük az RTL Klub egyik operatőrét is, akit hamar elengedtek.

Bréking nyúz, november 20. – Tudósítás a másik valóságból

0

Néppártosodást hirdető hazugsággyár, állítólag rongáló civil aktivisták, Magyarországra költöző nyugatiak és gyerekeket verő edzők – a kormánymédia alternatív valóságából szemezgettünk.

Az Origo megint a Jobbikkal foglalkozik

„Újabb marketingelemet lökött ki magából a Török Gábor-szalon: a (hazug) néppártosodást erősítendő, sajtótájékoztató keretében jelentették be, hogy Fonyódi Tibor író személyében újabb ember csatlakozott a párt szerintük egyre szélesedő szellemi holdudvarához. Első hangzásra kifejezetten vonzónak tűnhet a kommunikációs varázslat, azonban egy kis utánanézéssel könnyen kideríthető, hogy ismét öngólt rúgott a Jobbik néppártosodást hirdető hazugsággyára. 2016-ban több százezer forintos támogatást kapott a főként alkotóművészettel foglalkozó cége a Jobbik-frakciótól szakpolitikai anyag elkészítéséért. A bemutatkozó beszélgetésen kiderült, hogy az elmúlt évtized legnagyobb antiszemita botrányában fuldokló Jobbik egy B kategóriás sci-fi íróra bízná a magyar filmgyártást – tökéletesen rávilágítva ezzel szakmai hátországuk jelenlegi állapotára. A napnál világosabb, hogy a választások közeledtével az égadta világon semmi sem változott a párt szakemberbázisában és annak minőségében.”

A Pesti Srácok egy graffittizés mögött is Sorost látja

„Szombaton éjszaka ismeretlen tettesek megrongálták a Magyarország belgrádi nagykövetségének helyet adó Collegium Hungaricum épületét. A homlokzatra anarchista jelképeket és feliratokat festettek. Többek közt ezt: Szabadságot Ahmed H-nak. A szír férfi az a terrorizmus vádolt bevándorló, aki 2015 szeptemberében egy hangosbeszélőn keresztül kerítésbontásra és a rendőrök megtámadására uszította a határon felgyűlt migráns tömeget. Helyi forrásaink a rongálás mögött Soros György által finanszírozott civil szervezet aktivistáit sejtik.” (az elütés is az eredeti forrásból való)

A 888 szerint tömegesen költöznek ide Nyugatról

„Egyre többen érkeznek hazánkba a nyugat-európai országokból, mivel nálunk nincs jelen az iszlám a mindennapokban és nem kell félni egy esetleges terrortámadástól. (…)

Az olyan migránsbefogadó országokban, mint Németország, Belgium vagy Svédország – bár a hatóságok megpróbálják titkolni – döbbenetesen megnőtt a bűnügyek száma, egyre nagyobb problémát jelentenek az illegális bevándorlók.”

A Nemzeti Sport szerint normális, ha az edzők verik a gyerekeket

„Van még egy sanda gyanúm, hogy egyes esetekben a felszínre törni képtelen tehetség keres a szenvedéstörténetekben magának kibúvót: a zaklatott, béklyóba kötött „zseni” nem tud felszabadultan kiteljesedni. Nem egy sebzett lélek talál kudarcára magyarázatot az ellene elkövetett erőszakra. Arról sem beszélünk, hogy a sérelmek felhánytorgatására kiválóan alkalmas egy-két bedobott sztori. Hogy aztán mire vezet az évtizedekkel későbbi coming out cunami? Erre, ami most van. S hogy mire jó ez? Azt nem tudom.

Az én generációmnak nem volt szokatlan a manapság erőszakosnak minősített viselkedés – sietve leszögezem, nem a nemi erőszakról beszélek –, mégsem szaladgált senki sehová, gyanítom, évtizedek múltán nem is fog. (…)

Jóval többet adtak, mint fél tucat felém hajított labda vagy egy maflás.

Más időket élünk.”

Arról, hogy Soros György közleményét hogyan dolgozta fel a kormánymédia, egy másik cikkünkben olvashatnak majd.

Tíz éve történt: Döntött az SZDSZ Kóka utódjáról

0

Kákosy Csabát javasolja új gazdasági miniszternek az SZDSZ ügyvivői testülete – írta 2007. november 20-án a Független Hírügynökség.

Az év végén távozó Kóka János jelenlegi kabinetvezetőjét egyhangú szavazással jelölték. Kóka János 2007. július közepén jelentette be, hogy

év végével lemond miniszteri posztjáról.

Döntését azzal indokolta, hogy teljes erejével az SZDSZ vezetésére kíván koncentrálni, egyúttal átvenné a frakció vezetését is.

Tíz éve történt: Kicserélték a rendőrpalota szétlőtt ablakait

0

Tíz év, 2007. november 19-én fejeződött be a munka a Teve utcai rendőrpalotán, a szakemberek kicserélték a még februárban szétlőtt ablakokat, írta akkor a Független Hírügynökség.

Azért kellett várni rá, mert a speciális ablaktáblákat egész Európában egyetlen cég gyártotta.

A Teve utcai rendőrpalotára még 2007. február 13-án hajnalban adtak le sorozatlövést a József Attila Színház mögül.

Az épületbe 15 töltény csapódott

a 9. és 14. emeletek között, senki sem sérült meg. A rendőrség először 5 millió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki, majd ezt később megduplázták, de a lövöldözőt vagy lövöldözőket azóta sem fogták el.

Vigyázat: a MOL nevében csalnak!

0

„Ezúton szeretnénk felhívni a figyelmét, hogy az elmúlt időszakban ismét több esetben előfordult, hogy csalók, telefonon keresztül, a MOL nevében akciós árú üzemanyag terméket kínáltak, illetve hamis MOL-os email címről levelezve, nem valódi MOL-os számlát megküldve pénzt csaltak ki Partnereinktől!”– ilyen tartalmú e-mailt küldött szét ügyfeleinek a magyar olajipari társaság Nagykereskedelmi és Kártya Ügyfélszolgálata.

 

Az e-mailben az ügyfélszolgálat leírja azokat az ismérveket, amelyek alapján ki lehet szűrni a csalókat. A csalót arról lehet felismerni – áll tehát a levélben -, hogy a MOL Értékesítési szakértője nevében, a szerződött árhoz képest extra árengedményt (14-20 Ft) kínál fel, és azt valamilyen feltétel teljesítéséhez köti (azonnali utalás). Emellett nem mol.hu-ra végződik az e-mail cím, amelyről az ajánlat vagy számla érkezik. Időbélyeg és azonosító nélküli elektronikus számlát küld az akciós árról, mely alapján a bevezetést 1 napon belül kéri. A korábbiakhoz képest eltérő bankszámla- szám van a megküldött számlán.

Az e-mailben a MOL azt kéri, hogy ha csalásra utaló jeleket tapasztal valaki (nem biztos abban, hogy a kézbesített számla, vagy elektronikus számla valóban a MOL-tól származik, illetve bármilyen eltérést tapasztal az eddigi MOL által kibocsátott számlákhoz képest), azonnal értesítse a MOL Nagykereskedelmi és Kártya Ügyfélszolgálatát (+36 1 211-1000)

Ha valóban a MOL lépett kapcsolatba Önnel, akkor:
– a szerződött árat kínálta fel:
– az üzemanyagszámla az fcbc@mol.hu vagy az einvoicer@mol.hu címről érkezett;
– az árajánlat szintén mol.hu-ra végződő e-mail címről érkezett;
– az áru megérkezése előtt előlegbekérőt küld, számlát soha;
– a számlán megfelelően van feltüntetve a partner azonosításához szükséges vevőkód.

Tíz éve történt: Vonatozással tüntettek

0

Két dél-alföldi vonat leállítása ellen tiltakoztak Csongrád, Bács és Békés megyei vezetők, polgármesterek és szimpatizánsok az egyik járaton – írta 2007. november 18-án a Független Hírügynökség.

A Kiskunfélegyháza és Orosháza között közlekedő vonaton volt a demonstráció, körülbelül 20-an szálltak fel és minden állomáson körülbelül ekkora csoport tüntetett az Újszeged és Battonya között közlekedő vonatért is.

A megyei vezetők arról beszéltek, hogy

szerintük a vasút megszüntetése ellehetetlenítené a vidék és főleg a kistelepülések életét.

Szerintük a vasútnak egyre több szerepet kellene biztosítani a kamionforgalom és a balesetek csökkentése és a környezetvédelem miatt.

Fegyvert is találtak a 73 éves makói dílernél

0

A Szegedi Járásbíróság házi őrizetbe helyezte azt a nyugdíjast, akit több bűncselekménnyel, köztük drogárusítással is gyanúsítanak.

A férfi makói házában találtak egy engedély nélkül tartott, átalakított fegyvert, valamint 1500 darab lőszert. A lakásból előkerült öt kannabisznövény, valamint 2,5 kiló marihuána.

A gyanú szerint az idős ember nem csak termesztette, de árulta is a drogot, ráadásul évek óta lopta az áramot.

A járási ügyészség indítványozta, hogy rendeljék el a férfi házi őrizetét nyomkövetővel, a bíróság pedig helyt adott az indítványnak.

Tíz éve történt – Utcát neveztek el Puskás Ferencről Kispesten

0

2007. november 17-én a Független Hírügynökség beszámolt arról, hogy hivatalosan is Puskás Ferenc nevét viseli az egyik kispesti utca.

Az Újtemető utcát jelképesen már áprilisban átnevezték, de hivatalosan ez csak a fővárosi közgyűlés jóváhagyásával történhet meg a szabályok szerint. A testület szeptemberben döntött az ügyben, és szombaton tartották az avató ünnepséget.

Az egy éve elhunyt világhírű labdarúgóról azért lehet már most utcát elnevezni, mert 2001-ben megkapta a Budapest díszpolgára címet. A vonatkozó rendelet szerint egyébként csak 25 évvel a halála után lehet utcát elnevezni valakiről a fővárosban.

A szombati ünnepségen Demszky Gábor főpolgármester mellett Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes és Burány Sándor, a kerület országgyűlési képviselője is ott volt, valamint Szepesi György és Rákóczi László. Rajtuk kívül Gajda Péter kispesti polgármester és Gács Pál, a Honvéd ügyvezető igazgatója vett részt az eseményen.

Az utcanév-tábla avatása után megkoszorúzták azt az emléktáblát is, amelyet a világhírű labdarúgó 80. születésnapja alkalmából helyeztek el tavasszal a Bozsik Stadion bejáratánál.

Ez volt ma – 2017. november 16.

0

Aktuálissá vált a paksi számlák kifizetése, de lehet, hogy a kormány idővel olcsóbb hitelre cseréli az orosz kölcsönt, megkérdeztük Hadházy Ákost az esetleges LMP-Jobbik együttműködésről, kormányinfót tartott Lázár, más is csökkentené Tállai után a benzinárat, Izrael együttműködne arab országokkal, meghalt Cseke László – összefoglaljuk a nap legfontosabb eseményeit.

Az oroszok dönthetnek a paksi 4000 milliárd forint kifizetéséről

Forrás: Wikimedia Commons

Tizenöt év alatt kell lebonyolítani a paksi atomerőmű új blokkjának építésével kapcsolatos kifizetéseket, utófinanszírozásban, a számlák szinte hihetetlenül bonyolult rendszerben jutnak el a kiállítástól a kifizetés fázisába. Csak az orosz fővállalkozó bólinthat rá véglegesen a kifizetésre. 4000 milliárdnyi közpénzről van szó.

Lázár János ugyanakkor azt mondta: lehetséges, hogy

a Paks II-re kapott orosz kölcsönt a részletek folyamatos visszafizetésével cseréli olcsóbb hitelre

a kormány.

Lehet-e együttműködés az LMP és a Jobbik között?

Lesznek ellenzéki pártok, amelyekkel együtt lehet működni, ezt az LMP társelnöke Hadházy Ákos mondta a Független Hírügynökségnek. A Jobbikkal való partnerséget, amelyet Vona Gábor vetett fel, nem akarta kommentálni.

Az Unió nem ad pénzt a magyar kerítésre

MTI Fotó: Soós Lajos

Az Európai Bizottság nem fizeti ki Magyarországnak a déli határkerítés költségeinek a felét – közölte Lázár János a kormányinfón. Azt is mondta, hogy

a kormány megvétózza a Lengyelország ellen tervezett uniós eljárást.

Az, hogy az amerikaiak támogatnák a független magyarországi médiát, szerinte beavatkozás a magyar ügyekbe.

Tállai után mások is csökkentenék a benzin árát

Nem sokkal azután, hogy Tállai András képviselő (mellesleg pénzügyi államtitkár és a NAV elnöke) „elintézte”, hogy választókerületében, Mezőkövesden olcsóbb legyen a benzin, a KDNP szóvivője, Hollik István is bejelentette, hogy megvizsgálná saját választókörzetében az üzemanyagárakat.

Hidvéghi Balázs a Fidesz szóvivője azt mondta:

nem tudja megmondani, hogy hány kormánypárti képviselő fordult a Molhoz

az üzemanyagár mérséklése miatt.

Az ügyre már a Mol is reagált.

A lengyelek és magyarok több demokráciát akarnak egy felmérés szerint

A V4 tagállamaiban súlyos gondok vannak a nemzeti kormányok és a parlament iránti bizalommal – derül ki egy felmérésből, amelyet a Visegrád Alapítvány készített a tagállamok kormányainak megbízásából.

Az Eurobarométer egész Európában készült felmérése szerint

a magyarok mindössze 39 százaléka, a lengyelek harmada és a szlovákok negyede bízik az aktuális kormányban. Ezt is alulmúlja Csehország,

ahol a kormányban alig 18, a parlamentben 12 százalék bízik.

Az EU, amelyet Prágában, Budapesten és Varsóban a vezetők oly szívesen bírálnak, a csehek 30, a szlovákok 43, a lengyelek 44 és a magyarok 46 százalékának a bizalmát bírja.

Izrael hajlandó más arab országokkal együttműködni Irán ellen

Gadi Ejzenkot
Forrás: Wikimedia Commons

Izrael hajlandó megosztani hírszerzési értesüléseit a mérsékelt arab országokkal annak érdekében, hogy szembeszálljanak Iránnal – ezt mondta Gadi Ejzenkot, az izraeli hadsereg vezérkari főnöke egy arab hírportálnak adott interjúban.

Ez volt az első eset, hogy hivatalban lévő izraeli vezérkari főnök egy arab nyelvű médiumnak adott interjút.

Franciaországba megy a libanoni miniszterelnök

Két napon belül Franciaországba utazik Szaúd-Arábiából Szaad Haríri libanoni miniszterelnök, mielőtt hazamegy, hogy hivatalosan is benyújtsa lemondását. Emmanuel Macron francia elnök szerint a meghívás néhány napra szól, nem jelenti azt, hogy az emigrációba vonulás lehetőségét ajánlották volna fel.

Horrorisztikus körülmények között élnek a menedékkérők Líbiában

Rabszolgavásárt rögzített a CNN nem messze Tripolitól, Líbia fővárosától. 500-700 dinárt kérnek egy-egy erős, munkaképes rabszolgáért. Az ENSZ értékelése szerint borzalmas körülmények között élnek a bevándorlók Líbiában.

Meghalt Cseke László

Cseke László, eredeti nevén Ekecs Géza, a Szabad Európa Rádió egykori szerkesztője és műsorvezetője 90 évesen halt meg. Műsora, az 1959-ben indult Teenager Party a hatvanas-hetvenes években sokak számára szabadságot, és a nyugati kultúrához való hozzáférést jelentette.

Letiltottak egy popsztárt Egyiptomban, mert a Nílussal viccelt

Betiltotta az egyiptomi zenészszakszervezet Serin Abdel-Vahab popsztár fellépéseit, mert szerintük becsmérlő megjegyzést tett a Nílusra egy koncertjén az Emirátusokban. A koncerten ugyanis készült egy videó, amelyen az énekesnőtől egy rajongója a sztár „Ittál-e valaha a Nílus vizéből?” című számát kéri, mire ő viccelődve azt válaszolja, hogy

„a Nílus vizétől vérmételyt kapnék”,

majd azt javasolja: „jobb, ha Eviant iszol”.

Tállai után mások is csökkentenék a benzin árát választókörzetükben

0

Nem sokkal azután, hogy Tállai András képviselő (mellesleg pénzügyi államtitkár és a NAV elnöke) „elintézte”, hogy választókerületében, Mezőkövesden olcsóbb legyen a benzin, a KDNP szóvivője, Hollik István is bejelentette, hogy megvizsgálná saját választókörzetében az üzemanyagárakat.

Amint azt a KDNP szóvivője az RTL Klub híradójának nyilatkozta, ha a Dunakanyarban az átlagosnál drágább a benzin, akkor az adóügyi államtitkárhoz hasonlóan, kezdeményezni fogja az árcsökkentést.

Hidvéghi Balázs a Fidesz szóvivője a sajtó érdeklődésére közölte: nem tudta megmondani, hogy hány kormánypárti képviselő fordult a Molhoz az üzemanyagár mérséklése miatt.

Kérdés, hogy ellenzéki vagy független képviselők is kezdeményezhetik-e a Molnál, hogy a választókerületükben vigye le a benzin és a gázolaj árát. Azt is jó lenne tudni, hogy a felülről jövő beavatkozás csak az üzemanyagokra vonatkozik, vagy lehetséges-e például az utóbbi hetekben durván megdrágult tojás árának a csökkentése is.

Azt, hogy a Mol hogyan reagált az ügyre, itt olvashatja.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!