Érdekes

Csónakban csempészték a menekülteket

A szerb és macedón embercsempészek a Ferenc-csatornán keresztül juttatták Magyarországra a határsértőket.

 

Az irakiakat október 19-én este, a Ferenc-csatorna szerb oldalán ültették csónakba, és velük két fordulóval Magyarországra eveztek. Míg az őket Ausztriába szállító autóra vártak, elaludtak, egy határőr bukkant rájuk.

A vádlottak előzetes letartóztatásban várják a tárgyalást, a járási ügyészség vagyoni haszonszerzés végett, több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészéssel vádolja őket.

Az ügyész végrehajtandó börtön kiszabását indítványozta az embercsempészekkel szemben azzal, hogy ki is kell utasítani őket az országból.

Bűnösségük kérdésében a Bajai Járásbíróság fog dönteni.

Tíz éve történt – Megzavarták a hanuka ünnepséget

0

2007. december 4-én arról írt a Független Hírügynökség, hogy légvédelmi szirénával és transzparensekkel zavarták meg a Hanuka ünnepséget a budapesti Nyugati téren. Az este 6 órától bejelentett ünnepi eseményt negyed hétkor zavarták meg. A rendőrök három embert, köztük a Tomcat néven ismert bloggert előállította.

Az ünnepség kezdetén 20-25 árpádsávos zászlót lengető demonstráló jelent meg – mondta a Független Hírügynökségnek a Maszihisz biztonsági vezetője.

A szervezők és a rendőrök kérésére azonban félrevonultak. Néhány perccel később a Tomcat néven ismert blogger és két társa az áruház teraszáról légvédelmi szirénával és egy transzparenssel ismét megzavarták a megemlékezést. Őket a rendőrök előállították.

A transzparensen az Eladják Magyarországot felirat volt olvasható.

A demonstrálók az izraeli miniszterelnök-helyettes egy október eleji kijelentését bírálták. Simon Peresz egy tel-avivi gazdasági fórumon akkor úgy fogalmazott, hogy izraeli befektetők gyakorlatilag felvásárolták Manhattant, Lengyelországot és Magyarországot.

Tíz éve történt – A Mazsihisz nemet mondott Sólyom meghívására

0

2007. december 3-án arról írt a Független Hírügynökség, hogy a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) vezetői bejelentették: nem vesznek részt kedden az államfő hagyományos ebédjén, amelyre a történelmi egyházak képviselőit hívták meg.

A Mazsihisz három vezetője hétfőn nyílt levelében közölte, hogy távol maradnak. Indoklásuk szerint azért, mert Sólyom László korábban nem írta alá a polgári törvénykönyv gyűlöletbeszéddel kapcsolatos módosítását.

A köztársasági elnök sajnálja, hogy a Mazsihisz vezetői nem lesznek ott a keddi ebéden.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének vezetői nyílt levelükben azt írják: szerintük Sólyom László megakadályozta a törvény mielőbbi hatályba lépését, és „fontosabbnak tűnik számára a gyalázkodók vagyoni viszonyainak védelme, az esetleges nagyszámú pertől való megóvása, mint a megalázottak és megszomorítottak méltóságának védelme”. Feldmájer Péter elnök, Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi és Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató remélik, hogy a közeljövőben személyesen is kifejthetik álláspontjukat a köztársasági elnöknek a gyűlöletbeszéddel kapcsolatban.

A Köztársasági Elnök Hivatal ugyancsak nyílt levélben válaszolt. Ebben az olvasható: Sólyom László sajnálja, hogy a Mazsihisz vezetői nem lesznek ott a közös ebéden. Pedig a találkozót azért szervezik, hogy a történelmi egyházak képviselői elmondhassák véleményüket aktuális és közérdekű ügyekről.

Három hétig várja az adományokat a Mikulásgyár

0

Az idén 22 napon keresztül vihetik az adományokat a Hősök tere közelében felállított adományozói központba. Ilyen hosszú ideig még sosem dolgoztak a Mikulásgyárt önkéntesei, de a tavalyi akció tapasztalatai azt mutatják, hogy szükség van a hosszabb nyitvatartási időre. Évről-évre nagyobb az adományozói kedv. A Mikulásgyár már évek óta nemzetközi szinten is ismert és elismert. 

 

A Mikulásgyár az idén 2017. december 1. és 22. között tart nyitva, az Ötvenhatosok terén, 9 és 21 óra között. De lesz kihelyezett üzeme a Lurdy Házban, országszerte a Toyota márkaereskedésekben és a Hungaroringen is. Aki nem tud személyesen elmenni, annak ajándékait a legtöbb postán ingyenesen átveszik, és a központba szállítja – tudatja a Mikulásgyár közleménye.

Joulupukki és Habsburg György, 2006.
Fotó: Flickr. (Kata Szokoli)

Elsősorban tartós élelmiszereket, tisztító- és tisztálkodási szereket, valamint jó állapotú ruhákat, könyveket és játékokat várnak a szervezők a Mikulásgyár fő üzemében, ahol számos újdonsággal, programokkal szórakoztatják az adományozókat.

Zsolnai Endre, a Mikulásgyár jogtulajdonosa, főszervezője kiemelte: eddig minden évben rekordmennyiségű adomány gyűlt össze. Tavaly 137 ezer kilogrammnyi ajándék jött a gyárba.

Az ajándékok már hetek óta érkeznek a szervezőkhöz külföldről is. Idén a NASA főhadiszállásáról, Houstonból is érkezett. Egy játék űrrepülőgépet küldtek az ott lakó magyarok a Mikulás gyárába. A karitatív akció más országokból és nagyon sok városból is kapott már ajándékot. Küldtek csomagot Tokióból, Csíkszeredáról és Kolozsvárról is, és egy nagyobb adomány várható Londonból, ugyanis a kint élő magyarok egy csoportja is szervezetten gyűjt a Mikulásgyár részére.

Prima Primissima – őket választották

0

15. alkalommal díjazták a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselőit: szombaton este átadták az idei Prima Primissima Díjakat. Összesen tíz kategóriában hirdettek győztest a budapesti gálán. Ők fejenként 15 millió forintot is kaptak a díj mellé.

 

Az idei kategóriák és nyertesek:

Magyar építészet és építőművészet: Farkas Gábor építész

Magyar tudomány: Vicsek Tamás fizikus, akadémikus

Sajtó: Baló György szerkesztő, műsorvezető

Képzőművészet: Birkás Ákos festőművész

Oktatás és köznevelés: Hámori Veronika nyugalmazott iskolaigazgató.

Sport: Fábiánné Rozsnyói Katalin kajak-kenu mesteredző

Irodalom: Kányádi Sándor költő, író, műfordító

Népművészet és közművelődés: Bálint György kertészmérnök

Zeneművészet: Eötvös Péter zeneszerző, karmester

Színház- és filmművészet: Enyedi Ildikó filmrendező, forgatókönyvíró

Közönségdíj: Hazajáró – honismereti magazinműsor

A díjátadón – amelyen részt vett Áder János köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök és Pintér Sándor belügyminiszter is – Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke, a díj kuratóriumának tagja a többi között arról beszélt, hogy az idén összesen 750 jelölés érkezett. A primissimákat titkos szavazással választották ki a kuratórium tagjai és a Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) kiterjesztett elnöksége.

Tíz éve történt – Internetes jegyrendelés bevezetését tervezi a MÁV

0

2007. december 2-án arról írt a Független Hírügynökség , hogy a MÁV Start újításként internetes jegyrendelés bevezetését tervezi 2008-ban.

Az erre vonatkozó informatikai fejlesztési szerződést már aláírták, s

március végéig 60 olyan automatát helyeznek el pályaudvarokon,

amelyeken a világhálós megrendelés és elektronikus fizetés után kapott kódok segítségével lehet kinyomtatni a jegyet.

Első körben az Intercity-járatokon nyílna mód erre a lehetőségre. Sági Zoltán, a MÁV Start kommunkikációs vezetője azt is elmondta a lapnak, hogy tervezik az sms-ben történő jegyvásárlást is.

Gyanúsítások a „másik” Quaestor-ügyben

A nyomozó hatóság még 2015 decemberében különítette el az alapügytől az úgynevezett „soltvadkerti hűtlen kezeléssel” érintett ügyrészt, amiben a nyomozók a napokban összesen öt gyanúsítottat hallgattak ki különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt.

Mint ismert, az alapügyben a Fővárosi Főügyészség 2016 februárjában összesen 11 személlyel szemben nyújtott be vádiratot bűnszervezetben elkövetett sikkasztás, csalás és más bűncselekmények miatt. Az eljárás jelenleg bírói szakban van.

A vádemelést megelőzően, az alapügytől a nyomozó hatóság elkülönített több bűnügyet, köztük a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet színlelt értékpapír vásárlásai kapcsán indult nyomozást. A megalapozott gyanú szerint, a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt. két vezető tisztségviselője a 2004. október – 2010. április közötti időszakban (bűnsegédként) segítséget nyújtott a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet két vezetőjének abban, hogy színlelt szerződések révén pénzt utalhassanak a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt.-nek.

A vásárlások nem voltak valósak, azok teljesítése nem is állt szándékukban,

a tranzakciók valódi célja az volt, hogy azokkal egyrészt a Quaestor cégcsoport gazdálkodását segítsék, másrészt az egyik takarékszövetkezeti vezető érdekeltségébe tartozó vállalkozást támogassák anyagilag.

A rendelkezésre álló adatok szerint a fenti időszakban a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet értékpapír vásárlás címén összesen több mint 3 milliárd forintot utalt át a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt.-nek, amiből a Zrt. több mint 600 millió forintot utalt tovább, vagy fizetett ki készpénzben az érintett Kft-nek.

A Quaestor- ügyben Tarsoly Csaba és tíz társa ellen, bűnszervezetben elkövetett csalás, sikkasztás és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség. A 2016. január 29-én benyújtott 1548 oldalas vádiratból kiderül, hogy

az ügyészek szerint Tarsoly és társai egy 47 cégből álló bűnszervezetet hoztak létre.

Ibolya Tibor fővárosi főügyész korábban így foglalta össze a bűncselekmény lényegét:

Az első vádpont szerint 2007-2012 között a vádlottak a Quaestor Értékpapír Zrt. sérelmére 46,6 milliárd forintnyi értékpapírt loptak el. A második vádpont az, hogy a vádlottak nem létező állampapírokat adtak el, amivel 11 ügyfélnek 3,2 milliárd forint kárt okoztak. Ezt későbbi bűncselekményekből származó bevételből megtérítették. Azért, hogy elkerüljék a lebukást.

A harmadik vádpont szerint eltitkolták az ügyfelek elől, hogy a Quaestor fizetésképtelenné vált. Valóságos és fiktív kötvényeket is forgalmaztak. Anélkül, hogy esély lett volna a visszafizetésre. Ennek a vádpontnak 30 ezer sértettje van, a kár összesen 20 milliárd forint. Van 232 olyan ügyfél, aki több mint 50 milliót bukott ezen az ügyleten.

A negyedik vádpont szerint 2007-2015 között opciós szerződéseket kötöttek nem létező vállalati kötvények megvásárlására, több mint 500 ügyféllel. Ezzel összesen 6 milliárd forint kárt okoztak.

Az ötödik vádpont az, hogy Tarsoly Csaba 124 alkalommal, összesen 1,2 milliárd forintot lopott el 2007 júliusa és 2013 októbere között a cégtől. „Ezt úgy értsék, ahogy mondom, táska, készpénz, belerak, elmegy”.

A vicc vége – avagy Soros mindenkit férfivé operáltatna

Idáig azt gondoltuk, hogy a vicc jó. Szórakoztat, oldja a feszültséget, nem bánt senkit.

Mostantól ennek vége, itt a szép új világ. A vicc nem vicc többé, hanem maga véres valóság. Legalábbis egyesek képzeletében.

Az történt, hogy egy nénihangon beszélő néni betelefonált az egyik rádióműsorba – nevezzük Palávernek és áruljuk el azt is, hogy a Karc FM-en érhető el – és előadott egy rémes történetet.

A néninek hangzó néni szerint ugyanis Soros György arra készül, hogy mindekit férfivá operálnak, mert így biztosítható a neme közti egyenlőség.Ja, és az utcákon csak kihangosítóval lehet majd mobilon telefonálni.

Mindezt és még sok más szörnyűséget Soros György My Plan (Tervem) című köníyvéből tudja a nénihangon beszélő néni.

A műsorvezető, nevezzük Katának, először hitetlenkedett, ám végül kénytelen volt meghajolni az érvek súlya alatt, és már ő is ugyanúgy félt, mint a nénihangon beszélő néni.

Nyilván azért félt, mert addigi életét nőként élte le, és nagyon megfelelt neki ez az állapot, vagyis, nő létére nem akart férfi lenni. És kihangosító nélkül szeret beszélni telefonon. Vannak ilyen emberek.

Azért, amikor a nénihangú néni arról kezdett értekezni, hogy Soros terve alapján kötelezővé tennék a drogokat, támogatnák a pedofíliát, Kata megnyugodott, mert rájött, hogy az élet szép. Vagyis, átverték a nénit, és egy ideig őt is, de már nincs baj, mégsem kell a jövőben férfiként élnie.

Az egész egyébként a vicces szövegeiről ismert Hírcsárdától származik. Idáig örültünk, hogy van a Hírcsárda, mert sok vidám percet szerzett már nekünk, magyaroknak. Ám mostantól őket is óvatosságra intjük, merthogy vége a viccnek, vigyázni kell, mivel tréfálkozik az ember, mert ebben a megzakkant országban még a legképtelenebb kitaláció is valósággá válik.

Rubint Réka jelölni fogja reklámposztjait

0

A versenyhivatal megegyezett Rubint Réka vállalkozásaival, hogy azok ezentúl megjelölik azon Facebook- és Instagram-posztjaikat, amelyekért valamilyen anyagi ellenszolgáltatást kapnak. A GVH az úgynevezett véleményvezérek bújtatott reklámjait szeretné visszaszorítani. A megegyezésért cserébe nem büntetett.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elfogadta a Rubint Réka érdekeltségébe tartozó két cég vállalását, hogy megváltoztatják „kommunikációs gyakorlatukat” – tudatta a GVH. A megállapodásra tekintettel nem szabott ki büntetést.

A GVH azt vizsgálta, hogy tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak minősültek-e a Rubint Réka Facebook- és Instagram-oldalain 2015. február 1-jétől megjelenő, a The Body Shop termékeit, szolgáltatásait és a márkát népszerűsítő tartalmak és bejegyzések. A kozmetikumok magyarországi forgalmazója ugyanis ellenszolgáltatást nyújtott, ami azonban a posztok láttán valószínűsíthetően nem volt egyértelmű a fogyasztók számára.

Magyarra lefordítva ez azt jelenti, hogy a celeb (hasonlóan más hírességekhez)

bújtatott reklámokat tett közzé évek óta tömegével,

elhallgatva, hogy ezekért valamilyen előnye származott, így véve rá az őt „követő” olvasóit a termékek megvásárlására.

A GVH a jelenséget általánosan is megvizsgálva megállapította, hogy a piaci szereplők, hirdetők körében egyre népszerűbbek e véleményvezérek, influencerek közreműködésével folytatott kereskedelmi gyakorlatok, azok megrendelése, támogatása. De

nem minősül független véleménynek vagy semleges tartalomnak

az olyan poszt, amelynek közzétételében gazdaságilag is közvetlenül érdekelt a közzétevő.

A GVH úgy ítélte meg, hogy számos versenyfelügyeleti eljárás lenne indítható, de ezen eljárásoknál hatékonyabban védhető a közérdek a különböző piaci szereplőknek iránymutatást nyújtó kötelezettségvállalással – legalábbis rövid távon. Ezért nem szabott ki büntetést.

A GVH szerint tehát akkor tekinthető jogszerűnek egy magánszemély (legyen az közszereplő, véleményvezér, kiskorú youtuber, blogger, vlogger) közösségi oldalán írt posztjainak sorában megjelenő fizetett (azaz ellentételezett) tartalom, ha abban egyszerűen, egyértelműen, közérthetően, továbbá jól észlelhetően, hangsúlyosan, a fogyasztók számára szembetűnően és szükségszerűen érzékelhetően jelenik meg, hogy az nem független, semleges vélemény vagy ajánlás, hanem ellenszolgáltatás, egyéb közvetlen gazdasági érdek (is) áll mögötte.

A GVH a közelmúltban közzétette a véleményvezérektől elvárt magatartást.

Bréking nyúz, december 1. – Tudósítás a másik valóságból

0

Az Origo már a külföldi médiában megjelent cikkek ellen is kirohanásokat intéz, a Pesti Srácoknál talált megértő fülekre a Jobbik cukiskodása ellen tiltakozó szélsőjobboldali ügyvéd, a Magyar Idők dicshimnuszt zeng a nemzeti konzultációról, a 888-nál a CEU a zsidókra is veszélyt jelent, a Ripostban Stohl András szenved – a kormánymédia alternatív valóságából szemezgettünk.

Az Origo alkalmazottjának kirohanása egy Juncker-interjú miatt

„Kivételesen csodálatos interjút adott az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker a Deutsche Welle nevű német közszolgálati médiának. Hála istennek, ebben nem csak a politikus, hanem az újságíró is meg tudta mutatni, mekkora legendák ültek is le egymással kvaterkázni. Utóbbi, Max Hofmann például megfejtette, hogy Líbiában azért árulnak rabszolgákat, mert túl nehéz bevándorolni Európába, a páratlan felfedezést pedig Juncker úr azzal fejelte meg, hogy hitet tett az Európába irányuló legális migráció növelése mellett. A nirvánához már csak annyi kell, hogy ez az üzenet a hazai ballib tömböt is utolérje. (…)

Végre valaki ki merte mondani! Gerincből ötös, Herr Hofmann, felállhat! És titkon bármennyire is reméljük, Juncker úr csak nem veszi a kalapját és hagyja faképnél egy ekkora marhaság után a vele szemközt ülő valamit, hanem belemegy az úgynevezett alternatív valóság játékába, és nem is teljesít rosszul benne.”

Szélsőjobboldali, volt jobbikos ügyvéddel interjúzott a Pesti Srácok

„A Jobbik, főleg Simicska Lajos G-napja után, egy furcsa, vállalhatatlan irányba fordult – nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, aki 2014-ig a Jobbik parlamenti képviselője volt. A videóinterjúban kiemelte: a Jobbiknak az euró bevezetése melletti kiállása „erősen közelít a hazaáruláshoz”. A Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője szerint úgy tűnik, jogi eszközökkel már nem lehet megállítani az „ördögi” Soros-tervet, más eszközökhöz kell folyamodni.”

A Magyar Idők nagyon elégedett a nemzeti konzultációval

„A kiértékelés még hátravan, de nem kell hozzá különösebb jóstehetség, hogy megelőlegezzük, a résztvevők döntő többsége támogatja a miniszterelnököt abban a küzdelemben, amely során meg kívánja őrizni hazánk maradék önrendelkezését.

Mindegy, mit hordanak össze Soros fizetett bértollnokai vagy önjelölt hasznos idiótái, nemzeti konzultációban ennyien még soha nem vettek részt. Értelmetlen számonkérni, miért nem élt a lehetőséggel az a sokaság, amely a tudományos módszerekkel történt mérések alapján szintén egyetért Orbán Viktorral ebben a kérdésben, de lustaságból, érdektelenségből vagy a migránspártiak fenyegetőzéseitől elbizonytalanodva mégsem küldte vissza az íveket.

A hangsúly azon a kétmillió emberen van, aki cselekvően fejezte ki egyetértését. Nagyon kíváncsi lennék, hogy a szedett-vedett ellenzék milyen politikai akció mentén tudna nagyságrendileg megközelítő sokaságot mozgósítani.”

A 888-nál szinte minden szlogen megjelenik egy írásban

„Szakértők szerint a Jobbik, a CEU és a migránsok jelentenek veszélyt a magyar zsidókra.

Soros veszélyes terve a zsidókra nézve is káros.”

A Ripost Stohl András szenvedéséről

„Stohl And­rás hálás egy­kori ked­ve­sé­nek, és imádja a két gyer­me­ket, aki­ket vi­lágra ho­zott.

Stohl András még az év elején döntött úgy, hogy elhagyja a családi fészket és új életet kezd. Hamar rátalált a szerelem, s azóta Vicával töretlen a kapcsolatuk.

Stohl azonban, mégsem felhőtlenül boldog, hiszen bűntudat gyötri, amiért Ancsikával együtt gyermekeit is hátrahagyta.”

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!