Interjúk

Agymosásból agyhalál

Magyar György ügyvéd szerint, ha nem jut megfelelő időben a szükséges vizsgálatokhoz a beteg és emiatt hatalmasodik el rajta úgy a kór, hogy meghal, akkor ez emberölés biztosan nem lesz, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés lehet. A közélettel is sokat foglalkozó jeles szakember úgy gondolja hogy, „az agymosásból sajnos agyhalál lesz! Ebbe az irányba mozdultunk el.”

  • Magyarországon a jogalkotás vált jogellenessé!
  • Nem vagyok optimista, csak szeretnék optimista lenni.
  • Az emberek különböző okokból félnek, nem merik a nevüket adni.
  • Ez a magyarországi „kásakeverés” sehová sem vezet.
  • Megtanultam a sportban, hogy kikapni lehet, de feladni soha.

 

Minden hangos most a Honvéd Kórház sürgősségi osztályának helyzetétől. De más kórházakból is hallunk olyan eseteket, hogy sürgősségi osztályon vagy akár máshol, mire sorra került volna a beteg, meghalt. Akár még egy érzéstelenítőt vagy nyugtatót sem kapott, ott dekkolt a folyosón. Ilyenkor általában a kórház bebizonyítja, hogy ha rögtön ellátták volna, akkor is meghal. Ha valakit egy sürgősségi osztályon 3-5 óra múlva lát csak orvos és tényleg kevés az orvos, akkor ki a felelős?

Ami a sürgősségi osztályokon történik, az nem a kórházak ügye, hanem véleményem szerint rendszerhiba. Az egészségügy felülről vezérelt. Nem feltétlenül arról van szó, hogy kevés a pénz, hanem hogy rosszul van szervezve az ellátás. Például a Honvéd Kórház egy kiemelt intézmény, úgy működik, hogy nem tudjuk igazán, ki a gazdája. Van a Honvédelmi Minisztérium felügyelete, van az Egészségügyi Minisztériumé, ami lényegében nincs is Magyarországon, de ezt a kérdéskört most nem nyitom meg, és van szakmai vezetése. Csak éppen ebben a kettősségben, hármasságban azt nem tudjuk, hol van a felelősség és mi is határozza meg pontosan a sürgősségi orvost. A sürgősségi orvos nem azt jelenti, hogy arra az osztályra majd odamegy egy orvos és megnézi a beteget. Az egy speciális szakma. És ebben az speciális szakmában biztos, hogy nincs elég szakember, aminek megint különféle okai vannak.

Van-e egyáltalán arra törvény, hogy egy sürgősségi osztályon mondjuk negyed órán belül kutya kötelessége megnézni egy orvosnak a beteget? Ha netán ez nem történik meg, akkor ettől kezdve logikus lenne, hogy máris hibáztatható a kórház, mert mulasztást követett el, függetlenül attól, hogy a beteg mennyire károsodott amiatt, hogy sokáig kellett várni. Sőt, akár ez már önmagában per tárgya lehet, hiszen például a beteg nyilván nem tudja eldönteni, hogy perforálhat-e hamarosan a vakbele és azonnali műtétre szorul-e. Ha ücsörögni kényszerül órákig, akkor életveszélybe is kerülhet ott, a kórházban.

Magyarországon önmagában azért, hogy egy sürgősségi osztályon valakit nem látnak el az osztály nevének megfelelően sürgősen, nem sok sikerrel indítható per. Nyugati, fejlett országokban ilyen mulasztásokért 100%-os sikerrel lehetne peres eljárásokat indítani vagy kártérítésért egyeztető tárgyalásokat kezdeményezni a kórházzal. De Magyarországon máshogyan működik ez, és az emberek találékonysága is belép a képbe. Azok is elmennek a sürgősségi ellátásra, akik egy-egy vizsgálatra, kezelésre csak igen kései időpontra kapnak beutalót. Azt mondják, hogy rosszul lettek és gyors ellátást igényelnek.

Természetesen a sürgősségi ellátásra is irányadóak az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény rendelkezései, illetőleg ezen felül a szakmai protokollok. Amennyiben a sürgősségi ellátás elmaradása, késedelme, szakértői vizsgálatot követően a gyógyulási esély mérséklődését dokumentálja, akkor nagyobb esély mutatkozik egy sikeres kártérítési eljárásra, amikor az egészségügyi intézmény biztosítója is jó esetben helyt állhat.

Ha valaki például rákos és két hónapra rá kap ultrahangra, röntgenre beutalót, ami alatt a ráknak már simán lehet akár többszörös áttétje is, akkor ez minősülhet emberölésnek? Hiszen belehalhat abba az illető, ha nem végzik el szélsebesen a vizsgálatokat, és ha szükséges, nem műtik meg azon nyomban.

Azt gondolom, arra kell megtalálni a megfelelő módszereket és embereket, hogy egy előszűrést hajtsanak végre, hogy az illető csak szimuláns vagy tényleg életveszélyben van.

Hallani egy rakat történetet, hogy konkrétan megállapították valakiről, hogy rákos és tudható, hogy rögvest szüksége lenne jó néhány vizsgálatra és ilyen esetben is csak sokkal későbbre kap időpontokat. Ez bizony egyenlő lehet a gyilkossággal.

Ez egészen biztos, hogy nem Honvéd Kórház-i probléma.

Persze, szó sincs róla, hogy ez csak Honvéd Kórház-i ügy lenne.

Hallottunk például a Városmajor utcai érsebészetről, ahol nincs CT és azért az érsebészeten is adódnak jócskán életveszélyes helyzetek. Micsoda dolog, hogy így néz ki az eszközellátottság?!

Azt hiszem, hogy az országban az egészségügy a legbetegebb.

Ha nem jut megfelelő időben a szükséges vizsgálatokhoz a beteg és emiatt hatalmasodik el rajta úgy a kór, hogy meghal, akkor ez minősíthető emberölésnek?

Emberölés biztosan nem lesz, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés lehet, amit a Btk. bűnösség megállapítása esetén 1-től 5 évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni.

De, ki a gondatlan veszélyeztető? Nyilván nem az, aki nem ad korábbi időpontot, mert valószínűleg nincs rá lehetősége. Leszámítva azt, hogy ugye tudjuk, hogy ezen a területen is működhet a kéz kezet mos elve, a lefizetés, a protekció.

Nem véletlen, hogy nálunk az egészségügy eltolódott a magánellátások irányába. Akár 50-60%-nyi beteg a TB befizetésén kívül a saját zsebéből magánellátásokat vesz igénybe, mert nincs bizalma az állami egészségügyhöz. Nagy baj van, ha a szakmai kamara és a hozzáértők nem emelik fel a hangjukat és nem verik a tamtamot, addig, amíg érdemi változás nem lesz. Hiszen ezt nem csak a betegek, hanem az orvosok is megsínylik.

Komoly problémát jelent megítélésem szerint az, hogy míg a régi Alkotmány egyértelműen biztosította egészségügyi ellátáshoz való jogát, addig a most hatályos Alaptörvény csak azt tartalmazza, hogy az állam „törekszik” erre, de nem biztosít semmit. Úgy gondolom ez nagyon komoly eszmei és jogi differenciát jelenít meg.

Másrészt azért a változatlanság másik oka lehet az, hogy az orvosok egy része is sütögeti a pecsenyéjét. Többen az állami rendszerben jelentkező betegnek azt mondják, hogy itt nincs megfelelő eszköz meg nagy a várakozási idő, de ha elmennek hozzá a magánrendelőbe, akkor minden megoldódik. Sokan pedig az állami ellátórendszerben kezelik a magánbetegeiket.

Jól mondod, azt hiszem, hogy nincs megfelelő válasz arra, hogy kinek jó ez a rendszer. Senkinek sem jó. Az lenne a megfelelő, ami számos országban működik is, ha lenne egy jó alapellátás, de lehetne kérni gyorsított eljárást, „extrákat”, amiknek viszont vannak plusz számlaköltségei. Ez ugyanolyan, mint egy biztosítás, lehet alacsonyabb és magasabb összeggel kötni. De ez a szocialista rendszerből átöröklött látszólagos ingyenesség, korrupció, hálapénz és azoknak az orvosoknak a kihasználása, akiktől a segítséget várjuk, és akik nincsenek megbecsülve, nem megoldás. Nem lehet véletlen, hogy elvágyódnak az országból.

Most nem mint jogászt, hanem mint politikával rendszeresen foglalkozó embert kérdezlek, hogy miért nem tette rendbe az egészségügyet az egyik kormány sem? Ez az, ami mindenkit érint, és éppen emiatt a választásoknál abszolút perdöntő lehet.

Azt gondolom, hogy ez Magyarországon mindig az ellenzék tematikája marad, mert nálunk sajnos az a társadalomellenes, politikai műhiba is előállt, hogy a kormányok négy éves ciklusokban gondolkoznak. Ez pedig kevés arra, hogy átfogó változás jöhessen létre akár az egészségügyben, akár az oktatásügyben. Őket támogató választókra van szükségük és gyors sikerekre, ezért inkább tűzoltások, látszatmegoldások vannak ezeken a területeken, nem pedig valódi, gyökeres megoldások, reformok.

Az oktatásügyben tényleg érdeke lehet bárkinek is, hogy ostobává tegyen embereket? Hiszen az az ország fejlődésének a gátjává válhat, ha sok szemszög, sokféle tankönyv helyett csak egyféle van és ugyanígy, ha sokféle tananyag helyett csak az előírtat preferálják. Miközben a pedagógia éppen hogy ellenkező irányba megy, azt mondja, hogy a gyerekből, a személyiségből kell kiindulni, ehhez kell igazodni és ebből megszámlálhatatlanul sokféle van. Így aztán esetleg egészen különböző módszerekre van szükség.

Azt kell mondanom neked, hogy ugyan Orbán Viktor elvitathatatlanul tehetséges politikus, de azért nem csak az ő kútfejében születik meg, hogyan kell bánni az állampolgárokkal, az oktatással, az egészségüggyel stb. Forgatókönyvekből dolgozik és ezek az úgynevezett nagy keleti sikerekből fakadnak. Valóban nem feltétlenül a társadalom érdekében történik a hatalomgyakorlás, nem a jövőre készülnek fel, hanem inkább arra, hogy az adott időszakban megfelelő mennyiségű választót tudjanak maguk mögé állítani.

Biztos vagyok benne, és nem akarok személyeskedni, hogy a mai pártvezetés és a hatalom reprezentánsai gyakran más képzésben részesítik a gyermekeiket, az unokáikat, mint az állampolgárokét.

Valóban cél az, hogy egy irányba gondolkozzanak, hogy a hatalmat tekintsék „cáratyuska”-szerűségnek. Olyan orientációt kapnak az emberek, hogy nem kell gondolkozniuk, hiszen majd megvédik őket az áltámadásokkal szemben.

De láthattuk, hogy például Finnország vagy Japán a legnagyobb bajban, a legnagyobb válság idején a kultúrára és az oktatásra tettek, éppen hogy nem ezeken spóroltak és ez be is jött nekik. Ha nem ez történik akkor ez hova vezet? Elhülyül akár az egész ország?

Igen. Az agymosásból sajnos agyhalál lesz! Ebbe az irányba mozdultunk el. Finnországban és Japánban, utóbbiban egyébként van császár is, az ottani vezetés nem biztos, hogy arra gondol, hogy évtizedekig kézben kell tartania minden ember sorsát a hatalom megtartása érdekében. Azokban az országokban, ahol a hatalmon lévők túl tudnak nézni a saját érdekeiken, történik érdemi változás. Belefognak nagy reformokba és a nagy reformok eredményességét a jövő megmutatja. Ezért a legjobb befektetés a gyermek, a tanulás, a tanítás.

Az, hogy képviselő-jelölt voltál, meg korábban főpolgármester-jelölt, összeegyeztethető a jogászi léttel?

Az ügyvéd hozzá van szokva ahhoz, hogy képvisel. Ügyeket visz, emberi érdekeket akar megjeleníteni. Büntetőügyben például fel kell mutatnia azt, ami a vádlott javára szolgál. A képviselet, az ügyvédi tevékenység alapvetése. Hol egyéni érdekeket, hol csoportérdekeket képviselünk, mi egy olyan ügyvédi iroda vagyunk, ahol nagyobb csoportok érdekeit is képviseljük, például nyugdíjasok, Questor károsultak, vörösiszap katasztrófa károsultjai, a hazai börtönben lévő emberek rossz életkörülményei miatti strasbourgi pereket is visszük, ehhez már csak egy lépés az esetleges képviselőség, hiszen ott is az a cél, hogy a képviselő bizonyos érdekeket megfelelő formában, szakmai tapasztalattal, hitelesen megjelenítsen. Nem látok nagy távolságot az ügyvédkedés és a közéleti szerepvállalás között.

Miközben meglehetősen népszerű emberré dolgoztad fel magad, miért nem tudtál nyerni a mostani választásokon?

Elsősorban azért, mert a hatalmon lévők nem tisztességes eszközökkel játsszák ezt a versenyt, olyan a választójogi rendszer, ami lejtős pályát jelent. Azok, akiknek az lenne a feladatuk, hogy megmutassák a társadalomnak, hogy nem csak Fidesz létezik, nem képesek koordinálni és együttműködni, az egyéni, a pénzügyi és a rosszul felfogott társadalmi érdekeik azt eredményezték, hogy nem összetartás, hanem széttartás zajlik. Még arra sem voltak képesek, hogy egy-egy helyen visszalépjenek a másik javára. Pedig a jelenlegi választási rendszerben csak úgy lehet győzni, ha az ellenzéknek egyetlen egy közös jelöltje van. Ha a Jobbik és az LMP együtt gondolkozott volna a többiekkel, nincs kétharmad és még azt is meg merem kockáztatni, hogy nagyon nehezen jöhetett volna össze a Fidesznek az 51% is. Ha állandóan kétharmadban akarunk élni, fékek és ellensúlyok nélkül, ha azt akarjuk, hogy ne legyen se gazdasági, se politikai, se jogi kontrollja a hatalomgyakorlásnak, akkor az ellenzéknek az eddigi módon kell tovább működnie, és viselnie ennek felelősségét…

Sokan sokféle dolog miatt félnek manapság, ami gátolja a cselekvést.

Az emberek különböző okokból félnek, nem merik a nevüket adni, aláírást nem mernek letenni az asztalra, féltik a munkahelyüket, az egzisztenciájukat. Szeretnek a hatalomhoz tartozni, szeretnek jól járni. A félelem beültetése az emberek lelkébe pont elég ahhoz, hogy ne merjenek mást választani.

Meg hát, ami most van, az sokak számára mégiscsak a tuti. Jó néhányan érzik azt, hogy folyamatosan növekszik kicsit az életszínvonaluk, és ezt nem akarják kockáztatni, mert nem tudják, ha nincs a Fidesz hatalmon, akkor mi következik utána.

Ezért mondom azt, és mások is mondanak hasonlókat, hogy először az ellenzéket kell leváltani, és csak utána lehet leváltani a hatalmat. Az ellenzék leváltásához pedig pártokon átívelő civil szerveződésekre, új mozgalmakra van szükség. Európai irányt kell felvenni, mert ez a magyarországi „kásakeverés” sehová sem vezet. Semmi előrelépés nem lesz attól, ha az egyik párt két százalékkal többet kap, mint a másik. Ha az ellenzéki szféra nem képes olyan alaptevékenységet végezni, mint annak idején a Fidesz, ami megalapította vidéken a polgári köröket, amíg legalább nem jönnek létre asztaltársaságok, ahol az együtt gondolkodók együttműködnek, addig semmiféle megoldás nem működhet.

Nincs arról szó, hogy a politika és maguk a politikusok annyira devalválódtak, hogy meglehetősen kevés épeszű ember akar politikussá válni? Ezért elég bajos leváltani a jelenlegi ellenzéket, mert nem látom, hogy a mostaniak helyére sokan aspirálnának. Egy csomó egyetemre jókora túljelentkezés van, de ezt a politika területén nem észlelem.

Azt kell mondanom neked, hogy ma Magyarország visszafelé fejlődik. Egy feudális hierarchiát építettek fel és ebben a kiskirályi, alattvalói, „cselédszolgálati” rendszerben valóban nagyon nehezen fognak kitermelődni olyanok, akik tevőlegesen érdekeltek lesznek a jelenlegi rendszer megváltoztatásában. A médiarendszer, a jelenlegi pártfinanszírozás mind-mind ellene szól annak, hogy sokan összeálljanak, és azt mondják, tegyünk valamit. Mégis meg kell próbálni, én magam is ezen vagyok. Szerveztem nem rég egy komoly konferenciát, amire meghívtam polgármestereket, értékes, gondolkodó, tenni merő és akaró embereket, akik csalódtak is meg aktívak is, és azt a körkérdést tettük fel, hogy szabad-e, lehet-e, kell-e valamit tenni. Szerintem van remény, csak szükség van hozzá gondolatokra és politikát kell hozzájuk társítani. Ehhez ki kell nyílni pénztárcáknak is, mert annyira lejt a pálya a jelenlegi hatalom irányában, hogy másként nincs esély.

Fontos megemlíteni, hogy a Fidesznek csak a parlamentben és nem a magyar társadalomban van kétharmados többsége.

Te összehoztad most ezt a konferenciát, meg alakulhatnak klubok, de az a tudás, ami ezekben kitermelődik, hogyan jut el a tömegekhez úgy, hogy a baloldali média még tovább csökken.

Fel is vásárolják ezeket.

De valahogy baloldalról a kutya sem vásárol föl semmiféle sajtóorgánumot. A jobboldal, még amikor ellenzékben volt, onnan felépítette a maga sajtóbirodalmát, míg a baloldal, amikor hatalmon volt, akkor is hagyta lepukkanni az övét. A baloldali milliárdosok is félnek?

Igen.

Ezt azt jelenti, hogy mindenki kicsinálható?

Igen.

Akkor te miért nem vagy kicsinálható?

Annyira nem vagyok érdekes. De valamit mégiscsak adni kell azoknak az embereknek, akik félnek, vagy azért nem mentek el szavazni, mert nem látnak alternatívát. Megtanultam a sportban, hogy kikapni lehet, de feladni soha, és szerencsére vannak erre jó példák is.

Nem válaszoltál igazán arra, hogy a baloldali médiát miért nem próbálja meg fejleszteni senki. Miért hagyják, hogy még tovább pusztuljon vagy éppen elbulvárosodjon?

Ebben közrejátszik a tehetetlenség, a félelem, a pénzhiány, a reménytelenség egyaránt miként az agresszív jogalkotás is, amely elveszi azoknak a kedvét, akik tenni akarnának.

De ha nem sikerül médiát szerezni, akkor csinálhatsz több konferenciát is, meg összegyűlhetnek az emberek stikában pincében, padláson, itt-ott-amott, gyárthatnak akár szamizdatokat is, ha ezekkel szemben szinte minden csatornán dől a kormánypropaganda. Nyilván ezért is van például Dankó Rádió, Nóta Tv, hogy azok, akik kis eséllyel nyitnak ki egy híradót, is megkapják két nóta között a „kiképzést”.

És tessék mondani, aki netán baloldali rádiót, tévét venne, hogyan szerezne frekvenciát egy olyan országban, ahol lebontották a jogállamot, és az intézmények jelentős része elvesztette a függetlenségét? Nincs intézmény, ahová valamiféle jogorvoslatért lehetne fordulni! Egy majdani változtatáskor a legfontosabb az egykor független intézmények függetlenségének visszaadása, az Alaptörvény vadhajtásainak lenyesegetése, a pártfinanszírozás és a választójogi törvény rendbetétele. Emiatt jelöltek parlamenti képviselőnek civilek és pártok, hogy szélesebb sávban küzdhessek ezekért az ügyekért, mint ahogy most küzdök egy-egy televízió műsorban, vagy interjúban, mint amit most adok éppen neked.

Már a bíróságok sem függetlenek?

Ezt még nem mondtam, de a tendencia megvan, hogy ők is legyenek beolvasztva a központi irányítás alá, megsértve ezzel a hatalommegosztás alapelvét. Az Akadémiát is központi irányítás alá akarják venni, ahogy az oktatásról, az egészségügyről már beszéltünk is.

Magyarországon a jogalkotás vált jogellenessé!

Jogot alkotnak, törvényt hoznak, törvénygyár van, és így mindenre rámondható, hogy ami történik, az törvényes, hiszen jogszabály van rá.

Akkor végképp föl kell hagyni azzal, hogy az igazságszolgáltatás igazságot szolgáltat, tényleg inkább csak jogot szolgáltat, ami már egyre kevésbé azonos az igazsággal?

A legnagyobb sérelem, hogyha a törvény előtti egyenlőség megszűnik, ha az állampolgár nem jut hozzá törvényes bírójához, és elfogult, vagy túlzottan szervilis bírók hoznak ítéletet. A bírák néha fölemelik a szavukat, mi ügyvédek is írtunk alá petíciót, hogy el a kezekkel a bíróságoktól. Nem tudom, hogy lesz-e ennek a társadalmi nyomásnak valamilyen eredménye. Megmondom neked őszintén, hogy nem vagyok optimista, csak szeretnék optimista lenni. Az én tapasztalataim – és már közelebb vagyok a 70-hez, mint a 65-höz – azt jelzik, hogy ebben az országban az irány rossz és sajnos, amikor a mai hatalom példákat követ, akkor ez nem az emberek hasznára, hanem a kárára történik.

Már a szekrényben van a vaskalap

Kútvölgyi Erzsébet szerint, ha valaki őt bántani akarja, bármit megtud róla. A kitűnő színész liberális elvű házvezetőnőt játszik egy olyan világban, amelyben akár a barátság is megszűnik politikai nézetkülönbségek miatt. A Rosmersholm című Ibsen darabban, amit a Rózsavölgyi Szalonban mutatnak be, a konzervatív igazgató egyenesen kijelenti, hogy a háza küszöbét sem lépheti át az egykori barát.

A Rosmersholmban, amit próbáltok, keményen választaniuk kell a szereplőknek.

Hát most gondolj bele abba, hogy gyerekkoruk óta nagyon jó barát a két különböző pártállású férfi, akiket Gyabronka József és Fesztbaum Béla játszanak.

Az egyikük iskolaigazgató, aki konzervatív, a másikuk pedig szabadelvű.

Az igazgatót játssza Gyabronka, a szabadelvű férfit pedig Fesztbaum. Ő adja azt a liberális embert, aki visszavonul a maga kis burkába, nem akar részt venni nyilvánosan semmiben.

Ő egy reverendát levetett pap.

Igen, lelkész volt, aki levette a reverendát, mert elvesztette a hitét és számon kéri rajta az igazgató úr, hogyan lehet a hitét elveszteni. Ráfogja a házvezetőnőjére, hogy ez csak miatta van.

Aki meglehetősen támogatja az elveiben.

Hajjaj! Tökéletesen támogatja. Sok minden benne van ebben a darabban, a sötét, elfojtott érzelmek, amiket ha hamarabb kimondtak volna, akkor túlélők lennék. Rosmer és Rebecca West nem lesznek túlélők. Akiket ráadásul a konzervatív „ágazat” még azzal is vádol, hogy olyan nincs, hogy ők együtt élnek és nincs köztük viszony.

És miért lenne baj, ha viszony lenne?

Épp azt szeretné a konzervatív igazgató, hogy ha a barátja elvenné feleségül. Hiszen egy csökött agyú, konzervatív társadalomban, ha össze vannak házasodva, teljesen mindegy, hogy élnek-e szexuális életet vagy sem, akkor már van egy formája a dolognak, az már elfogadható. És ez azért fontos, mert a konzervatívok most megvettek egy megyei lapot, az a céljuk, hogy az elszabadult liberális gondolkodókat egy kicsit megfékezzék vele. Akkora a baj, hogy az igazgató úr két gyermeke is liberálisan gondolkodik, sőt egyesületet szervez abban az iskolában, amit ő vezet. Ráadásul már a felesége is liberális. Azért megy a régi barátjához, hogy meggyőzze arról, az új megyei lapnak legyen ő a szerkesztője. Nem kell a nyilvánosság elé állnia, megtarthatja az elefántcsonttornyát, csak legyen ő a szerkesztő. Ekkor még nem tudja, hogy másként gondolkodik a barátja.

Szóval nagyon aktuális a darab, igencsak szól az értékeket vesztett, kettészakadt Magyarországról.

Hajjaj, hajjaj!!! Nagyon! Nagyon! Nem csak Magyarországról van szó, hanem mindazon országokról, ahol ennyire kettészakad a lakosság. Jellemző, hogy a darabban is megszűnik a barátság, egyenesen kijelenti az igazgató úr, hogy a háza küszöbét sem lépheti át az egykori barát.

Milyen az a házvezetőnő, akit játszol?

Fotó: Éder Vera

Ő az, aki a földön jár, főz, mos, takarít, hogy ők ketten a szellemiségnek tudjanak élni. Nem próbálja véka alá rejteni az érzelmeit. A babona szerint, ha Rosmersholmban megjelennek a fehér lovak, az azt jelenti, hogy valakinek el kell távoznia az élők sorából. És miután minden érzelmi elfojtásukat tisztázzák, elhatározzák magukat, ahogy egykor Rosmer felesége tette, együtt a zuhatagba vetik magukat.

Tudom rólad, hogy újságolvasó ember vagy, mit gondolsz az ezzel a darabbal sok tekintetben párhuzamos magyarországi helyzetről?

A Rózsavölgyi Szalonnak van egy korombeli, öt-hat előadásnyi törzsközönsége, amelyik mindegyik produkciót megnézi. Szeretik ezt a nyugalmas, kávézgatós hangulatot, és nagyobb részük valószínűleg az igazgatóval értene egyet. Mert, ha egzisztenciálisan úrinő vagy úriember vagy, akkor neked rendben van az életed. Nem kell a liberális, a másként gondolkodó, a szabadelvű. Merem remélni, hogy ebből a történetből azoknak is lehet tanulni, akik még nem vaskalaposak, de már a szekrényben van a vaskalap. Tudunk róla, hogy barátságok, családok hogyan mentek tönkre a politikai másként gondolkodás miatt, ennek nem lenne szabad így történnie. Milyen jó lenne, ha mindenkit a teljesítménye alapján ítélnénk meg és nem annak alapján jutna a krumpliföld, hogy ki hova tagozódik be.

Azoknak jó része, akik nem tagozódnak be, már véleményt is fél mondani, akár csak a folyosón is, és visszajött az a mondat, ami már évtizedek óta eltűnt, hogy „ez nem telefontéma”.

Jaj, édes jó istenem, ez borzalmas! Ez szörnyű, hogy attól kell félnünk, hogy a lehallgató készülékek akár a mi beszélgetésünket is rögzíthetik. Annyit fejlődött a technika, hogy ha bárki akarná, New Yorktól Guatemaláig tudná, hogy milyen színű pulóver van most rajtam, hogy hol vagyok, hogyan könyökölök a radiátoron, hogy kinézek a Városmajorra, és látom, hogy itt megy el egy nőci piros esernyővel a bicikliúton. Ha valaki engem bántani akar, akkor bármit megtud rólam.

Amikor társalogsz a Vígszínházban, a büfében, vagy amikor most velem beszélsz, meggondolod, hogy mit mondasz?

Fotó: Éder Vera

De hát hallod, hogy nem! Én a büfébe régóta nem járok. Nagyon ritkán megyek fel, csak akkor, ha nem volt időm vásárolni magamnak elemózsiát. Igen gyakran a büfében felszínes dolgokról van szó. Most kisebb szerepeket játszom, de a próbaidőszakban mindig végig ott kellett lennem, így az utolsó premierem előtti időszakban, ha hiszed, ha nem, három-három és félezer oldalnyi könyvet olvastam el az öltözőmben.

Emlékszem egy régi beszélgetésünkre, akkor azt mondtad, hogy amikor nagyon kiakadtál valamin, rohanva elindultál fölfelé a harmadik emeletre, az igazgatói irodába, hogy fölmondjál. Ez azért nem történt meg, mert az első emeleten eszméletlen nagy röhögés hallatszódott ki a színészbüféből és gondoltad, hogy még azért oda benézel egy kicsit. Ott ragadtál és úgy döntöttél, hogy ilyen jó társaság nincsen máshol, mégsem mész el.

De ez nagyon régen volt, drágám! Nagyon régen. Most már a büféajtó zárva van, mert légkondicionáló működik bent, és ott most már zárt ajtók mellett ülnek az emberek. És ha kéthavonta egyszer fölmegyek oda, hogy ne kelljen kimennem egy almáért, akkor hallom, hogy felszínes, kedves jópofizás folyik. Régebben ott ült Tahi Tóth Lászlótól Szombathy Gyuláig, Kern Andrisig sok mindenki és nyomták a poénokat. Már az Andris sem poénkodik, beül a legeslegcsücskébe a büfének és ott egy koffeinmentes kávét megiszik és elmegy.

De miért van ez így?

Hát ez így alakult. Régen egymáshoz fel is jártunk, tudtuk, hogy a kollégánknak milyen a széke, az ágyneműje, az előadások után a színházban ragadtunk, beszélgettünk, jó kedvünk volt, a színház mögött ott volt a Művész Étterem, átmentünk oda.

Mostanra minden közösség szanaszét ment?

Fotó: Éder Vera

Igen. Sajnos igen. Teljesen véletlen, ha egy fiatal kollégáról én valamit megtudok. Például Wunderlich Józseftől, amikor Stohl András helyett beugrott a Jó estét nyár, jó estét szerelem férfi főszerepébe, és egy újságíró közös interjúja is összehozott minket, megkérdeztem, hogy hol született, vannak-e testvérei, kik a szülei, érdekelt engem, mint ember. Később a színpadon észreveszem, hogy milyen színész, hogy tehetséges-e? Azt látni fogom. Azt nem kell megkérdeznem. Igényem volt rá, hogy tudjak róla valamit, de szinte ő az egyetlen, akiről tudok.

Mitől lehet ez a bezárulkozás, ez már csak nem politika?

Nem, ez egy barom hozzáállás. Nem lehet beszélni, annak sincs tere, hogy a színház ügyeiről beszéljünk.

Ez is mutatja, hogy a Rosmersholm, amiben ugyancsak nem sikerül kibeszélni temérdek mindent, meglehetősen aktuális most, és mindehhez még a szereposztása is igencsak jó. Bár Fesztbaum Béla számára nyilván nehézség, hogy nem csak rendezi az előadást, hanem a címszereplője is.

De már a Rózsavölgyiben is zabálnivaló a Molnár Ferenc estje, amit szintén ő rendezett saját magának. Olyan intelligens, okos, türelmes, hogy azt el se lehet mondani. Én vagyok a legügyetlenebb az egész csapatban, mint takarítószemélyzet nekem néha tennem-vennem kell a színpadon és bizony elfelejtek dolgokat.

De nagyon izgalmas a csapat. Ott van például Láng Annamária, akit meglehetősen ritkán láthatunk mostanában Pesten…

Ő isteni!

Zrínyi Gál Vince pedig egy független együttes, a Ko-Ma vezetője…

Fotó: Éder Vera

Igen, igen, igen, de az egyik nagy nyereménye a csapatnak Lukáts Andor. Óriási nyeremény az intellektusával, a figyelmével, elképesztően neki való szereppel. Hajdan remek tanára volt Rosmernek, de mára már tönkrement az egzisztenciája, pontosan azért, mert a világ bemocskolódott körülötte. Zseniális. Akkor is, amikor éppen nem vagyunk a színpadon, nézzük, figyeljük egymást. Mondjuk az ötleteinket, amik be is épülnek a produkcióba. Azért ez nagy dolog ám! Én annak idején néztem, ahogy a nagyok próbálnak és sokat tanultam tőlük. Mostanában már nemigen fordul elő, hogy egy fiatal például azt figyeli, hogy én hogyan próbálok. Nem érdekli őket, hogy ez a lökött Kútvölgyi kérdez-e a próba közben, elfogadja-e a választ, amit kap, vagy csak bólint és elhiteti a rendezővel, hogy azt kérte, amit a színész csinál. Sokféle játékosság van a színházi próbában, amit érdemes lenne kifigyelni. De már nem biztos, hogy ez bárkit is érdekel.

Emberpárti vagyok, a franc egye meg!

Bánsági Ildikó, a Nemzeti Színház Kossuth-díjas, kiváló tagja, fel tudja húzni magát tévénézés közben, akár olyanokat mond a képernyőn lévőnek, hogy „menj a fenébe, te mocsok, te szemét, te állat!” De nem akar politizálni, mert nagyon rossz a véleménye. Most a Játékszínben, a Mennyei hang! című produkcióban, azt a gazdag nőt, Florence Foster Jenkinst alakítja, aki igen pocsékul, iszonyúan hamisan énekelt, de még a Carnegie Hallban is felléphetett.


Játszottál már ennyire tehetségtelen embert, mint amilyen Florence?

Hát nem tudom, ezen még nem gondolkoztam, bár szerintem a Sok hűhó semmiértben Beatrice is elég tehetségtelenül szerzi meg végül is a Benedekjét.

De ő csak megszerzi, Florence meg soha nem tanul meg énekelni.

Nem tud megtanulni, mert beteg. A nemi bajtól elállítódik a belső hallás. Én ezt nem tudtam, most hallottam.

Szifilisze volt, amit akkor még nem tudtak gyógyítani.

És emiatt ő csodálatosnak hallotta magát, időnként még bele is trafált a hangokba. Annyira egyszerű lenne a történet, hogyha valaki baromi rosszul énekel és amiatt, hogy nagyon sok pénze van, mégis énekes maradhat.

De azért a sok pénz nyilván kellett ahhoz, hogy énekelhessen, hiszen például a Carnegie Hallban csak nem léphetett volna fel, ha nem béreli ki.

Fotó: Juhász G. Tamás

A Carnegie Hallt tényleg ő fizette meg a férje, volt pénzük, de előtte ez a nő a lelkét kitette azért, hogy ifjú zenészeket bemutasson, menedzseljen. Volt egy házuk és először csak oda hívott meg mindenkit, ahol házi koncerteket tartottak és elnézték, hogy ő is énekel egyet, mert a barátai voltak. Az ott felfedezetteket pedig megtapsolták, és egyengették az útjukat. Igen sok jót cselekedett ez a nő, ezért elnézték neki, hogy énekel egyet-egyet.

Nyilván pokoli nehéz lehetett megtanulni azt, hogy mellé énekelj.

Ez főleg színészi, nem énekesi munka. Úgy volt, hogy először megtanultam például egy az egyben az Éj királynőjének az áriáját.

De egy az egyben nyilván Te sem tudod elénekelni az Éj királynőjének az áriáját, hiszen nem vagy operaénekes.

De el tudom énekelni.

Ki tudod énekelni azokat a szörnyen magas hangokat?

Ha rágyúrok erre, még az F-eket is ki tudom énekelni véletlenszerűségből, néha. Ezt én nem tudtam, nehogy azt hidd, hogy ezzel büszkélkedem. Dékány Magdi néni, aki engem énekelni tanított, mindig mondta, hogy nekem van négy oktávom és hogy miért nem operaénekes lettem. Ezt én viccnek vettem, nem gondoltam, hogy tényleg így van. De aztán, amikor elkezdtem énekelni Lakmé Csengettyű áriáját, ami a koloratúráriák királynője, mert annyira nehéz, akkor még szerettem is ezzel kiragyogni. Bagó Berci rendező könyörgött, hogy legyek szíves rondán énekelni. Azt mondta, hogy „ez túl szép Ildi, ne csináld”! Tetszett, hogy néha meg tudom mutatni, hogy ezek a hangok nekem megvannak. Szenvedélyesen próbáltam Florence-t, mert én magam is ugyanolyan hülye vagyok, mint ő.

Milyen értelemben?

Fotó: Eöri Szabó Zsolt

Naiv vagyok, idealista, lelkesedni tudok, hogy operát énekelhetek én, Bánsági Ildikó, így, ennyi évesen. Amikor felkértek erre a szerepre és mondtam, hogy de ettől én félek és mondták, hogy de igen, igen, meg tudom ezt csinálni, olyan öröm tört ki a lelkemből, hogy azt nem tudom neked elmondani, hogy igen, ez még hiányzik a palettámról. Egy földöntúli állapotba kerültem, hogy ez biztosan nem véletlen, hogy én operát fogok énekelni. De hát én nem vagyok énekes. Ha véletlenül jó hang süvít a fejem közepébe, akkor extázis van, ez olyan élmény!

Egyébként Te amúgy is extázisos színész vagy, nagyon beleéled magad a figurába, hihetetlenül felpörögsz. Nem tudsz rögtön civilbe visszakapcsolni.

Ez azért darabfüggő is, nagyon ritkán van azért ilyen örömet jelentő szerepem. Például Az ügynök halála előadása után nem pörgök, bár persze hat rám és már előtte két nappal halálfélelmem van.

Mitől?

Attól, hogy ritkán megy. Most tíz napig nem ment, holnap viszont igen, és ezért én már ma bent voltam szöveget összemondani. Ráadásul egy szinkron után, tökre elfáradtam, tök kész vagyok.

De Az ügynök halálában a feleség szerepétől miért félsz? Az próza, ilyet Te játszottál eleget. Attól tartasz, hogy elfelejted a szöveget?

Ritkán megy a produkció és nincs bebeszélve, bejáratva a szöveg. Van, amikor az ember csak „hajózik” és megy előre. De amikor nem rögzült kellőképpen a szöveg, akkor ez nem így van. Akadnak bizonyos szavak, amik fontosak és valamiért mégis ki akarnak esni a fejemből. Ilyenkor megyek a kutyával a Duna parton és mondom a szöveget.

Olvasod magadnak?

Nem, nem, a fejemben van a szöveg, azt mondom és közben még olyan dolgokat is keresek, amik fél évvel, egy évvel ezelőtt nem jutottak eszembe a szöveg kapcsán. Egy csomó dolgot az ember még felfedez a saját előadásaiban.

Ilyenkor esetleg a Duna parton jól nekimész a szembejövő járókelőknek?

Nem megyek nekik, de néha meglepődnek, amikor énekelek. Amikor a Mennyei hang szövegeit mondogatom és egy dal következik a szerepem szerint, akkor bizony dalra fakadok akár a Duna parton is, miközben csendben jönnek szembe a biciklisták.

Azt nem mondod komolyan, hogy a Duna parton, kutyasétáltatás közben például az Éj királynője áriáját énekeled.

Persze, hogy énekelem! Több szerepemet a Duna parton tanultam meg. Mindig várom azt, hogy ne legyen semmi, ne kelljen tanulnom semmit.

Azért azt nem lehet mondani, hogy Te most halálra játszod magad.

A Nemzetiben tartott nemzetközi színházi találkozó miatt tényleg keveset játszottam, alig játszottunk egy hónapig, de most például felújítottuk Az ügynök halálát, a Pogánytáncot. Lassan vége az évadnak, de közben meg már castingra kell menni.

Milyen castingra mész?

Nem én megyek castingra, hanem a férfiak jönnek hozzám castingra.

Te már benne vagy a tutiban?

Hát én már tavaly csináltam a Csak színház és más semmi és a Korhatáros szerelem című tévésorozatokat is. A Csak színházban tavaly mindössze tíz forgatási napom volt, egy tök lüke színésznőt játszottam, aki botoxol, akinek kiesik a mandula, kifolyik a víz a szájából, mert rossz orvoshoz jár. Egy helyes, komikus szerep volt. Most már huszonöt forgatási napom lesz, megnövelték a szerepemet. Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz, mert még nem tudtam végigolvasni, de szerepem szerint most azt célzom meg, hogy férjhez megyek. Egyik pasival ugratom a másikat. Ezeket a pasikat castingoljuk. Megnézzük, a kémia hogyan működik köztünk.

Az nem fáj, hogy mozifilmet nem forgatsz? Szabó István korai filmjei alapján úgy nézett ki, hogy Te leszel az egyik legjobb, legfoglalkoztatottabb filmszínésznő. De aztán ez máshogyan alakult.

Fotó: Juhász G. Tamás

Az a baj, hogy amikor a pályára kerültünk, azután nem sokkal kinyílt a világ és Szabó Istvánék elkezdtek kint dolgozni. Mi meg itthon maradtunk. Pista néha azért hívott még, szinkronokat is csináltam nála. Fehér Gyuri pedig, akivel még sokat dolgoztam, meghalt. Pista időnként mondja, hogy úgy szeretne velem dolgozni, de sajnos nem jut olyan téma az eszébe, amivel engem meg tud kínálni. De azt is mondja, ha nekem eszembe jut, akkor szóljak. Hál’ istennek, hogy Meryl Streep rendezőjének eszébe jut valami róla. Fájdalmas az, hogy valaki téged megszeret a Bizalom című filmben, vagy a III. Richard tévéfilm változatában, és akkor ő követne téged, de nem tud, mert jönnek a sokkal fiatalabbak. Ha megyek a közértbe, érzékelem, mennyire szeretnek. Most örülnek, hogy a két sorozatban végre látnak.

Mennyit észlelsz a világból? Teljesen a színház közegében élsz, vagy azért olvasol újságot, nézel híradót?

-Én mindent nézek.

És fölhúzod magad?

– Nagyon.

Miből áll az, amikor te fölhúzod magad?

Kikapcsolom a tévét, aztán mégis visszakapcsolom. És mondom a magamét.

Üvöltözöl a tévével?

Olyanokat mondok, hogy „menj a fenébe, te mocsok, te szemét, te állat!” De, ne politizáljunk, mert nagyon rossz a véleményem. Nem akarok a politikába egyáltalán bekerülni, miközben én el vagyok könyvelve valami felé. De én emberpárti vagyok, a franc egye meg!

Nem azért vagy elkönyvelve, mert az MMA tagja vagy?

Nem azért. És ez is nagyon fájdalmas dolog, tudod? Mert, amikor megkaptam a Kossuth-díjat, odajöttek hozzám a szinkronban, és azt mondták, hogy végre közülünk is kapott valaki. És én nem értettem akkor, hogy mi az a közülünk. Az MMA meg úgy lett, hogy fölhívott Marton Éva operaénekesnő, és megkérdezte, hogy „nem jössz közénk?” Komolyan mondom, úgy meg voltam hatódva, hogy ő felhívott, hogy rögtön azt válaszoltam, „dehogynem, megyek!” De én ezt egyáltalán nem politikailag gondoltam. Beszélgettem ott egy kedves nővel, hogy hasznomat veszik-e? Ugye, nem az agyamról vagyok híres, hogy ezt mondjam. És akkor arra gondoltam, hogy megpróbálok a saját környezetemben valamit segíteni. Egy csomó dologban nem értek egyet, ami felé megy a pályánk. Azon gondolkodom, hogyan lehetne ezeken segíteni?

Mikre gondolsz?

Fotó: Eöri Szabó Zsolt

Én például szeretném, ha minden színházban lennének olyan szerződések, amikben pontosan legyenek meghatározva, hogy mettől meddig legyen próba, hány órát lehet használni a színészt. Básti Lajos, amikor a Haláltáncot játszotta, amiben többféleképpen kellett meghalnia, azért, hogy hiteles legyen, elment például a pszichiátriára, a tüdőgondozóba. Tudta, hogy ez egy felkészülést igénylő munka. Ma már rohanunk ide-oda, nincs időnk feltöltődésre. A fiatal tehetségeket pedig nem ismeri meg a nagyközönség, mert már nincsenek olyan újságok, tévéközvetítések, amikből felfigyelhetne rájuk. Rengeteg dolgot kellene csinálni! Elég sok minden nincs jól. Komolyan el is határoztam magamnak, hogy én majd mikor hagyom abba, mert nem akarok szerencsétlenül vergődni ezen a pályán. Látom, hogy arra, aki 29 évesen eljutott oda, hogy baromi jó lett, nagy örömmel nézem, két perc múlva ráküldenek egy 22 évest. Igen sok igazságtalanság van. El kéne érni, hogy időben tudjuk, mit játszunk. El tudjam olvasni a színdarabot nyáron. Rá tudjak készülni. Ez már nem divat. Majd összeáll az, ha reggeltől estig próbáljuk, gondolják. Tudnék mondani olyanokat, hogy na, de hát nem lehet, mert vagy az egészet abbahagyod, vagy, ha nem, akkor próbálj ott, helyben valamit tenni. Ha majd nem tudok, akkor azt mondom, hogy csókolom, feladtam.

Kár lenne, mert nagyon jó vagy.

De, ha kivész az emberből a játék öröme, akkor nem tudsz mit csinálni.

Remélem, hogy nem vész ki belőled…

Nem, nem vész ki, de tudod, a mi színházunkban is mondtam, hogy a színész szeretne repülni, a közönség és a saját örömére. De nem akarok pesszimista színben feltűnni. Mert mond meg, tulajdonképpen mi a bajom? Túl vagyok egy sikeres bemutatón, mindjárt itt van a nyár, forgatok is, itt van a családom. És a Macskajátékban Giza leszek. Erre már tudok készülni.

Konrád György: Én még nem éltem demokráciában

Real political animal – idézte fel egy külföldi kolléga jellemzését Konrád György Kossuth díjas író, beszélgetésünk ama részében, amikor Magyarország rendszerváltás utáni miniszterelnök jelöltjeit jellemezte. Szerinte Gyucsány Ferenc szeretett a politikában donjuankodni, Orbán pedig, akit sosem szeretett, mindig szélsőséges, kapkodó dolgokat csinált. Konrád, aki magát résztvevő megfigyelőnek nevez, azt is elmondta a Független Hírügynökségnek, hogy mindig rossz kormányok alatt élt, és, ami most van egy olyan gyorslift, amely levisz bennünket az alagsorba.

 

Kezdjük egy nagyon banális kérdéssel: milyen a politikai közérzete?

Olyan, mint rendesen. Én nem éltem még demokráciában, csak nagyon rövidke ideig. Még 46-47 táján reménykedhettem, de egy évvel később már világos volt, hogy nem lesz demokrácia. Érdekesnek találtam valamennyire az ’56-ot megelőző éveket, a Nagy Imre korszakot, de nem gondoltam azt, hogy örülnöm kellene. Szóval rövidke korszakok voltak, amikor jól érezhettük magunkat, jó volt ’88-89, például. ’88-ban még kaptam a hátamra gumibotütéseket, de az mégiscsak reményteljes dolog volt. Viccesek voltak a kölcsönös ki hadműveletek. A rendőrök vadonatúj Yamahákkal érkeztek, mire az egyik tüntető fiatalember elkiáltotta magát: borítsuk fel a Yamahákat. Mire a rendőrök, akik újak voltak, meghökkentek, hirtelen nem tudták mit is tegyenek, de aztán megfordultak, feladva a fiatalok kergetését inkább a motorjaikat akarták megóvni. Azt akarom mondani, hogy volt humora a jelenetnek.

Ön gondolom nem a fiatal rendőrök közé tartozott, aki a Yamahát védte, legalább is a gumibotból erre következtetek. Ugyanakkor úgy beszélt a tüntetőkről, mintha azokhoz sem tartozott volna…

Én inkább résztvevő megfigyelő voltam.

De akkor miért kapott verést?

Mert nem volt rám írva, hogy én csak egy öreg megfigyelő vagyok.

Azt mondta, még nem élt demokráciában. Akkor sem érezte annak, amikor a rendszerváltozás környékén ön is erőteljesen jelen volt a változást akarók sorában, mégpedig SZDSZ-esként?

De akkor éreztem. Csakhogy ezek nagyon rövid időszakok voltak.

Legfeljebb a 1998-ig, a Fidesz korszakig beszélhettünk egyfajta demokráciáról.

Bár nem mondhatom, hogy a Horn-korszaktól el lettem volna ragadtatva. Egyébként emlékeztem rá, még 1985-ből; egy fórumot akartunk rendezni, ám ő kijelentette, hogy csak olyan rendezvény lehet, amelyet ők akarnak, és ők engedélyeznek. Arra gondoltam akkor, hogy ni csak milyen kis ember, és hogy keménykedik. Aztán adta alább is, mert a fórum végül összejött, annak ellenére, hogy különböző trükkökkel meg akarták akadályozni. Volt a dologban valami humor is.

Ha egy kicsit előbbre lépünk, és végignézünk az elmúlt közel harminc év miniszterelnökein, ki hogyan jellemezne?

Antall Józsefnek volt eleganciája, végül is úri fiú volt.

Jó tanár volt, és lehetett volna jó miniszterelnök is, de nem érett még meg rá. A környezet sem tette könnyebbé számára a munkát, meg talán már a betegsége is lopódzkodott.

Boross Péter?

Ő nekem kezdettől ellenszenves volt, és az is maradt.

Horn Gyula következett…

Két kis anekdotával tudnám őt jellemezni. Az egyik 1989 februárjában történt, egy filmfesztivál zsűrijében találkoztunk, amelynek ő volt az elnöke, ekkor hangzott el Pozsgay Imre elhíresült mondata, hogy 1956-ban nem ellenforradalom volt, hanem népfelkelés. Megkérdeztem Horn Gyulát: ehhez mit szólsz?, csóválta fejét: elsiette ezt az Imre, mondta. Mikor kellett volna, kérdeztem. Még ráért volna, válaszolta. Legközelebb szeptemberben találkoztunk, egy olyan megbeszélésen, ahol a téma az volt, milyen legyen majd a demokratikus kormány külpolitikája. Az SZDSZ-től Tamás Gáspár Miklóst, meg engem delegáltak, természetesen Antall József is ott volt. Mindannyian mondtunk mindenfélét, beszéltünk valamilyen közép-európai társulásról, konföderációról, Horn Gyula viszont kijelentette: a legfontosabb célunk, hogy belépjünk a NATO-ba. Hát mindenki csodálkozott ezen. És akkor eszembe jutott

az akkori amerikai nagykövet véleménye, aki azt mondta, amikor Hornról kérdeztem őt, hogy ő egy: real political animal. Vagyis egy igazi politikai, talán úgy fordíthatnám, hogy hiéna.

Úgyhogy tulajdonképpen kedveltem is őt, meg respektáltam, hogy az a szarvasagancs a fején, milyen jól volt hasznosítva… Azt hiszem hülyeségnek tartottam, hogy politikailag leginkább az SZDSZ-szel harcolt, ahelyett, hogy a Fidesszel szemben védekezett volna. Neki, úgy érezte, a fő ellenfele a Kuncze Gábor volt, talán azért, mert az olyan nagydarab…

Ez politikai hiba volt?

Súlyos politikai hiba volt, igen. De hát ki a hibátlan…

Horn után, négy évvel később, jött Medgyessy Péter.

Pech volt az az ügynöki besorolás, D-209-es ügy. Pedig reményteljes volt, hogy egy civil fogja elnyerni a politikai hatalmat. Aztán

hibázott abban is, hogy le akarta mondatni az SZDSZ által delegált gazdasági minisztert, Csillag Istvánt, a pártja viszont nem akarta.

Szóval ez egy felfuvalkodottság volt Medgyessy részéről, mert Csillag értett a dolgához, és nem lehetetlen, hogy jobb közgazdász volt, mint ő.

A D-209 ügyben a legádázabb ellenfele az ön pártja volt Medgyessynek…

Az SZDSZ-esek nyilatkozhattak volna óvatosabban, mert végül is jó miniszterelnök volt. Megfelelt a funkciójának. Még tudott franciául is, tudott viselkedni, mutatós volt, de a hiúsága elragadta. Valamennyi miniszterelnöknek ez volt a baja; hogy funkciójának követelményeit, amelyek némi alázatot is előírnak, nem tudták megtartani, és saját fegyelmezetlen hiúságuknak teret engedtek.

Következett Gyurcsány Ferenc…

Őt szerettem. Eltérően némely politikai barátomtól, akik megbízhatatlannak tartották. Én elmésnek találtam, és azt gondoltam, ez tud a legjobban beszélni. Ő a legintelligensebb, a leggyorsabb eszű. Jó volt a fizimiskája, és az is tetszett nekem, hogy tud élésen fogalmazni. De túlságosan szerelmes volt a pozíciójába. Egy kollégája mesélte, hogy

együtt álltak a vizeldében, és egyszer csak Gyurcsány nagy sóhaj közepette megszólalt: de szeretek kormányozni, mondta.

Mások meg azt mesélték, hogy hiába állapodtak meg abban, hogy egy bizonyos ügyben nem nyilatkoznak másnap délig, de Gyurcsány már délután kettőkor beszélt róla a rádióban… Úgyhogy tud bűvölni, tud donjuankodni a politikában. De egy ilyen lassúvérű országban előbb-utóbb rájönnek, hogy ebben van kóklerség. Ahogy ő is nagyon pontosan ismerte fel a kóklert az Orbánban. Egy politikai szélhámos, mondta róla. Lehet, hogy rokonlelkek. Én sajnálom, mert úgy éreztem, hogy Gyurcsánynak van spontán érzéke a demokráciához. Egy sármör. A népvezéreknek úgy látszik sármörnek kell lenniük. Az ellenfelének, az Orbánnak is megvan ez a tehetsége.

Bajnai Gordon?

Ő tudta mik a helyes intézkedések. Nem hiúskodott, nem alkalmazott demagóg fordulatokat, nem mondott nagyokat. Valószínűleg hallgatott a feleségére, aki nem szerette, hogy a politikában ennyire benne van. És most szépen megvannak Párizsban.

Elérkeztünk Orbánhoz, bár már egyszer jártunk nála, de kihagytuk az első kormányzásának idejét, hogy most egyben jellemezhesse őt.

Nekem nem volt sem akkor, sem most rokonszenves. 1989-ben, a híres Hősök terén elhangzott beszéde nyomán, világossá vált, hogy nem szótartó.

Arra utal, amiről nyilatkozott is már korábban, hogy megígérte, nem fog beszélni az orosz csapatok kivonásáról, de mégis beszélt?

Igen arról. Beszélt és ezzel a hiúsága aratott. Akkor még nem volt rendezve az oroszokkal a távozás. Ő ilyen heveskedő, szélsőséges dolgokat csinált. Emlékszem egy régi beszélgetésre, amikor arról váltottunk szót többekkel, hogy vajon mit lehet várni Gorbacsovtól. A többség azon a véleményen volt, hogy biztató, amiket csinál. Állt ott egy sötéthajú fiatalember, aki megszólalt és a következőket mondta: én nem bízom az oroszokban. Ő volt Orbán Viktor. Mindig becsaptak minket, mondta, mindig ellenünk vannak, az oroszok a mi ellenségeink. Azt gondoltam akkor, hogy vajon miért kell ilyen túlzásokba esni. Nem értettem egyet azzal a politikával sem, hogy diadalmaskodnak az oroszok felett, mert ez még nem volt diadal. Én, aki sokat foglalkoztam az orosz irodalommal, azt is elég világosan láttam, hogy ha szétesik a szovjet birodalom, elég sok orosz ember kerül majd túlságosan is ambiciózus kis nacionalizmusok felügyelete alá. Összefoglalva azt tudom mondani: sosem voltunk Orbánnal barátok.

A saját szerepét hogyan látja, ezalatt a közel harminc év alatt?

Kérem, pontosítsa a kérdését…

Úgy érzem, mintha örök ingadozásban lett volna, mennyire ártsa bele magát a politikába, illetve mennyire maradjon, ahogy ön fogalmazott, résztvevő megfigyelő.

Azt hiszem ez volt a középarányos, ez a részvevő megfigyelés. Persze az ember soha nincs középen, hanem hol erre, hol arra billen. Egyetemi hallgatóként kétszer, vagy háromszor voltam kizárva az egyetemről, vagy éppen az apám miatt, hol azért, mert mondtam mindenfélét. Engem már a középiskolában is kirúgtak a Diákszövetségből, úgy hogy már volt praxisom… Tulajdonképpen elsősorban megérteni akartam a történéseket. Egyszer Japánban kérdezték meg tőlem, hogy mi az én világnézetem. És azt válaszoltam: komprehenzionista vagyok. Tudniillik a megértés embere. A megértés szociológiáját műveltük akkor Szelényi Iván batárommal. Az emberekhez való viszonyomnak is ez az ösztönzője: a kíváncsiság, a megértés. Ezért kérdezgettem mindig is sokat az embereket. Már gyerekkoromban is, apám üzletében az alkalmazottakat, vendégeket. És mindig volt politikai érdeklődésem is. Már gyerekként is. Emlékszem, a második világháborúban imádkoztam a szövetséges csapatok győzeleméért.

Visszatérve a mába, illetve a közelmúltba: tett-e magának szemrehányást azért, hogy esetleg aktívabbnak kellett volna lennie?

Többnyire intuitív döntéseket hoztam. Amikor az egyetemen,’56-ban, szaladgált a Gömöri Gyuri, meg a Hárs Gyuris, hogy srácok, kinek kell géppisztoly, mondtam, igen, nekem is kell. Hogy miért kell? Mert az biztonságosabb, ha van. Aztán otthon volt a rekamiéban. Később meg elástam. Úgyhogy nem voltam én egy olyan végzetes hős. A Pannónia utcában ástam el, gondolom azok, akik ott egy nagy OTP házat építettek, megtalálták. Szóval ezek ilyen döntések.

Azt is mondja ezzel, hogy a politikai aktivitással szemben mindig visszahúzta az íróasztal?

Igen. Hát az az én munkám. A politika nem a munkám, csak belekotnyeleskedem. Én például nem tudok délelőtt elmenni valahova, valamilyen politikai fontoskodás ügyében. Annak idején beválasztottak az SZDSZ Országos Tanácsába, ez a párt volt számomra a legérdekesebb, egy érdekes szociológiai gyűjtemény tárháza volt. Nos, ez a tanács valahogy mindig szombaton délelőtt 10 órakor tartotta a gyűléseit. Én szombaton délelőtt sem a zsinagógába, sem az SZDSZ-be nem voltam hajlandó elmenni. Ilyenkor én kinézek, szívok egy mélyet a tiszta levegőből, aztán leülök az asztalomhoz.

Sose szerette önt a jobb oldal, de nemrégiben, egy rövid ideig szívesen emelte magához, mégpedig azért, mert menekültügyben azt nyilatkozta, amit… Szóval, hogy ne jöjjenek. Megbánta?

Azt gondoltam és mondom is, hogy az ellenőrizetlen, áradatszerű befogadás nem helyes. Általában úgy van – és így volt velünk még a rendszerváltás előtt -, hogy nem demokráciából demokráciába belépni nem akadálymentes, megnézik, ki honnan jön és miért, meglepően nagy anyagot gyűjtenek össze egy emberről, mielőtt megadnák a vízumot. Úgy éreztem, hogy ez a megfontolás nélküli herzlich willkommen, helytálló lereagálása a német bűntudatnak a holokauszt miatt, és értem azt, hogy ez teher rajtuk, a lelkükön van. De azt is láttam, hogy ez nagy beáramlás nem a halál elől futó emberek gyors életben maradási ösztönének a megnyilvánulása, hanem pontosan tudják, hova akarnak menni: Svédországba, vagy Németországba. Nem bolondok. Ebből az következik, hogy nem kötelező nagy tömegben befogadni, mert a kiáramlásnak is megvan a ragályszerű jellege. Emlékszem ennek a pszichózis-szerű hangulatára, ’56-ból.

Nem volt tehát alaptalan az a megjegyzésem, hogy nem kell korlátlanul, és szűretlenül beengedni senkit. Nem egy ostoba kijelentés az, hogy ott kell segíteni őket, ahol élnek, itt pedig csak annyiban, amennyiben reálisan szükségük van rá.

A kritikátlan kizárásról, vagy a kritikátlan befogadásról egyaránt elfogadhatatlan, aki ilyeneket mond, az félrebeszél. Sok kritikát kaptam a barátaimtól emiatt, de vallom akkor is, hogy a nacionalizmus szélsőséges válfaja a nácizmus, a szociáldemokrácia szélsőséges ága a kommunizmus, de megjelent a harmadik szélsőség is, mégpedig az iszlámizmus. Ezek mind elvi okokból hajlandóak ölni. És azok a mozgalmak, amelyek elvi alapon feljogosítják magukat az ölésre, nekem nem szimpatikusak.

Amit most mond, az fakad némiképp a zsidó létből is?

Lehet talán, mert zsidónak könnyebb arra gondolni, hogy sok embert megöltek, csak azért, mert zsidó. Elítélem, és totalitárius rendszernek tartom mindegyiket, mert mind valamilyen ravasz retorikával magyarázza tetteit.

Ravasznak nevezi ezeket a szörnyű tetteket, finoman fogalmaz, ami nagyon illik is önhöz. De mit mond a mai rendszerről?

Orbán udvarol Netanjahunak, és hangoztatja, hogy megvédi a zsidókat. Én azonban, ami most történik, kezdettől antiszemita kampánynak tartottam. Csak azért antiszemita, mert könnyebb a zsidókat megutáltatni, mint a nem zsidókat…

Mert van történelmi előzménye…

Úgy van. Ez egy olyan cipő, amelybe kényelmesen bele lehet tépni. Vissza kell térnem a beszélgetésünk elejére, és ezt most az Orbán időszakkal kapcsolatban is mondom: nem érezhettem Magyarországon egy demokrácia polgári biztonság szabadságát.

Mindig rossz kormányok alatt éltem. Vagy eleve rosszak voltak, vagy gyengék, bizonytalanok és kapkodóak. Én nem szerettem sem a nácizmust, sem a kommunizmust, mindkettőről azt gondoltam, hogy gyorslift bizonyos embereknek felfelé.

És most milyen liftben vagyunk?

Olyanban, amelyik lemegy az alagsorba.

„Amerika elsőből könnyen Amerika egyedül marad lehet” – interjú Inotai András  közgazdász-professzor emeritussal

  • Ahol a kereskedelem végetér, ott kezdődik a háború”
  • Nagyon könnyen előfordulhat, hogy az „Amerika elsőből” „Amerika egyedül marad” lesz
  • Látványos protekcionista lépésekkel könnyű bebizonyítani, hogy „Amerikai az első”
  • A vége a globalizált láncok megbomlása lehet, majd tetemes áruhiányok alakulnának ki, annak minden politikai, társadalmi és biztonsági következményével együtt
  • Trump javaslata a G7-nek egy szabadkereskedelmi megállapodás létrehozására további bizonyítéka, hogy az elnök tökéletesen kiszámíthatatlan
  • A magyar kormány is nemzetbiztonsági kérdésre hivatkozva államosította az energiaszektor és a bankrendszer egy részét

Miért pont most gyújtotta meg Trump a kereskedelmi háború gyutacsát?

Emlékezzünk csak, Donald Trump már a választási kampányában meghirdette az „America First” politikát, ami az élet minden terén dominanciára való törekvést jelentett az Egyesült Államok számára, beleértve a gazdaságot is. És tőle magától (tweetjéből) tudjuk, hogy „a kereskedelmi háborúk jók, könnyen megnyerhetők, amikor egy ország (az USA) dollármilliárdok veszít gyakorlatilag minden olyan országgal szemben, amellyel kereskedik”. Ő pedig nem tett mást, mint megnézte a számokat, s importvám-emelésekről döntött minden olyan partner esetében, amelynek nagy a kereskedelmi többlete az USA-val.

S nem gondolta sem ő, sem a stábja tovább, hogy ebből mi következhet? Még a nagy protekcionista országok is óvatosabbak ennél napjainkban.

Érdekes, hogy Trump elnöki mandátumának a kezdete idején a Davosi Világgazdasági Fórumon a kínai elnök volt az, aki elsőként szállt síkra a világkereskedelem szabadsága, sőt további liberalizálása mellett. Szavai annál is inkább elgondolkodtatók, mivel Kína – miközben a világ legnagyobb kereskedelmi hatalmává vált (ha az Európai Uniót nem egy egységként vesszük), továbbra is jelentős protekcionista intézkedésekkel védi saját piacait.

Mondhatni persze hogy könnyű Kínának, amelynek gyakorlatilag minden kereskedelmi partnerével többlete van, s nem is kicsi.

Az EU-nak is jelentős deficitje van ugyan a kínai kereskedelmében, de az USA dupladeficitet kénytelen elszenvedni, mivel nem csak az ázsiai országgal, de az Európai Unióval is passzívumot termel. Másként fogalmazva:

az EU az USA-val folytatott kereskedelmének a többletéből kiegyenlíti a kínai viszonylatban keletkező passzívumát.

Akkor nézzük talán a tágabb képet is…

A világkereskedelem adatai igen impozánsak. Durván: folyó áron 85 ezer milliárd dolláros a világ GDP-je, ebből mintegy 25 ezer milliárd a világkereskedelem részesedése, aminek a 30 százaléka az EU belső és külső kereskedelme. Ez utóbbi kétharmada azonban vám- és akadálymentesen a tagok között bonyolódik, az egyharmad áll össze a harmadik országbeli partnerekkel folytatott kereskedelemből, ám azon belül is jelentős súlyt képviselnek a kölcsönös piacra jutási feltételeket ilyen vagy olyan módon, de könnyítő szabadkereskedelmi megállapodások. S még egy fontos adalék:

Trump a kereskedelmet pécézte ki magának, pedig az USA kereskedelmi deficitje a GDP-jének csupán a 2,9 százalékát teszi ki, miközben az államháztartási hiánya sokkal nagyobb hányadát.

Ez tavaly 3,5 százalék volt, az idén pedig szakértők legalább 1 százalékponttal nagyobbra prognosztizálják. Annak mérséklésével kellene inkább Trumpnak foglalkoznia, még akkor is, ha a hiány nagy részét a világ számos országa, illetve azok vállalatai amerikai kötvényjegyzésekkel fedezik.

Gondolom, a kereskedelmi protekcionista intézkedések könnyebben eladhatók odahaza, miközben a költségvetési megszorítások általában igen népszerűtlenek a szélesebb tömegek szemében. Tévedek?

Látványos protekcionista lépésekkel könnyű bebizonyítani, hogy „Amerikai az első”. Trump teszi ezt úgy, hogy három évtizeden át az USA volt a globalizáció vitathatatlanul legnagyobb nyertese, miközben az amerikai társadalom egy része most vesztesnek érzi magát a nagy kereskedelmi mérleghiány miatt.

Ezt nagyrészt magyarázza az USA-gazdaság versenyképességének gyengülése, a hazai fogyasztás és termelés között az előbbi javára kinyílt olló, valamint egész sor USA-vállalat külföldre települése. Mert ez is a globalizáció motorja és egyúttal terméke is.

És a protekcionista intézkedések nem fenyegetnek azzal, hogy még többen kerülnek majd a vesztesek közé az USA-ban? Hiszen az USA által bejelentett – egyelőre az acél- és alumíniumtermékek, továbbá a BMW-kre  kivetett – 25 százalékos importvám-emelés nem csak a behozott termékek árát érinti majd, de a partnerek által előre látható módon hozott válaszlépések az amerikai exportot is sújtják.

Ami előre látható: ennyivel fognak drágulni azok a termékek, amelyekbe acélból és alumíniumból készülő elemeket, részegységeket építenek be. Ha azt vesszük csak, hogy például egy gépkocsi több ezer részből áll össze, ezeket esetenként 100-200 helyről szerzik be, s ezek nem kis hányadában van e két alapanyag, akkor el lehet képzelni, hogy számtalan termék ára fog megugrani az importvám-emelkedés miatt, akár közvetlenül, akár az infláció közvetett hatásaként. Persze lesznek olyan termékek, amelyeket helyben, valamivel olcsóbban elő fognak majd tudni állítani, mint a vámmal sújtott importáruk, de akkor is emelkedni fognak a termelői és végső soron a fogyasztói árak is. Az intézkedés ráadásul pont Trump legfontosabb szavazói rétegét sújtja, hiszen kik veszik az olcsóbb importtermékeket? Azok, akik az elmúlt húsz-harminc évben a globalizáció vesztesei voltak, akiknek nem emelkedett a reáljövedelme, akik a régi életszínvonalon akarnak azonban élni, s ezért az olcsóbb importtermékeket vásárolják.

Pont ez, a Trumpot támogató szavazói réteg fog először szembesülni a drágulással.

De hát ez szembe fordítja majd őket Trumppal? Látjuk, itthon is az történik, hogy pont a leszakadó, az orbáni kurzus által negligált tömegek tartanak ki, azok, amelynek tagjai a legnagyobb áldozatai az elmúlt évek gazdaság- és társadalompolitikájának. Miért lenne másként az óceán túlsó partján?

Ez jórészt már pszichológiai kérdés. Az, hogy a vesztesek, a leszakadók egy multimilliárdosra elnökjelöltre szavaznak, ritkán fordult elő az elmúlt évtizedek demokratikus történelmében.

De lehet, hogy a 21. század – időlegesen és hatalmas károkkal – ezt a tapasztalatot is átírja.

Egyáltalán ésszerű lépés ez Trump részéről? Vajon hoz-e elegendőt a konyhára – akár dollárban, akár pszichológiai hatásban mérve – az „Amerika első” ilyen lecsapódása?

Mielőtt erre válaszolnék, szeretném felhívni a figyelmet egy olyan hatásra is, amellyel nemigen foglalkoztak eddig. Nem kis része azoknak az importtermékeknek, amelyeket most meg fognak vámolni, USA-cégek külföldre telepített termelésének a termékei. Az amerikai cégek a jobb feltételek miatt hoztak-hoznak létre külföldi termelőegységeket, ami számukra nem kis vállalati nyereséget eredményez(ett).

Így mondhatjuk, hogy Trump tulajdonképpen a külföldön termelő amerikai vállalatokat is megsarcolja.

Gondolom, nehéz számszerűsíteni a fenti jelenséget.

Hogy mennyire az, mondok egy hozzánk közelebb álló, magyar példát. Nekünk (is) hatalmas a kereskedelmi hiányunk Kínával szemben, ám azt már nem lehet pontosan megmondani, hogy az ázsiai országból vásárolt termékek mekkora hányada kerül a magyar fogyasztókhoz. Emellett mennyi kerül re-exportra, ami a szomszédos országokkal folytatott kereskedelmünkben, mint többletexport, és az esetek nagy részében mit jelentős külkereskedelmi többlet jelentkezik. Végül, de nem utolsósorban: mennyi kínai import hasznosul hazai és nemzetközi cégek által működtetett, de magyarországi termelési láncokban, ami jelentős magyar exportot eredményez. Vagy egy másik példa. Németország a legfontosabb exportpiacunk, a KSH szerint a magyar kivitel 27 százaléka irányul oda, mindenekelőtt autóipari termékek. Valójában azt már azonban nem tudjuk, hogy a magyar export mekkora százalékát értékesítik tovább harmadik országban már német exportként.

Olyan mértékben globalizálódott mára a nemzetközi gazdaság, hogy az emberek – beleértve a politikusokat is – képtelenek felfogni ennek mélységét és összetettségét.

Így azt sem, hogy milyen károkat tudnak okozni rövidlátó és rövid távú populista törekvéseknek engedelmeskedve. Nem csak termelési, de szolgáltatási, pénzügyi értéklánc-összefonódások is vannak, s a kereskedelmi korlátozásokkal, protekcionista intézkedésekkel mindezt veszélyeztetik, beleértve a termelést is. Ez pedig életveszélyes.

Mi lehet az eredmény?

Nézzük történelmi távlatból, s csak egy-két példán keresztül. 1929-33-ban volt a gazdasági világválság, abban az időben, amikor  a mainál szabadabb, valóban liberális volt a világkereskedelem, értelemszerűen persze tömegében  a mainak csak töredékét tette ki.

A válságra a politikusok válasza a nagy nemzeti elzárkózás, protekcionizmus volt. Jött Hitler, Mussollini, a második világháború. 

Vagy vegyük a 2008-as pénzügyi válságot, amikorra – szerencsére – a politikusok tanultak valamit a történelemből, s így senki sem merte korlátozni a világkereskedelem szabadáságát. Pedig akkor az EU GDP-je egy év alatt 4,6 százalékot esett, a kereskedelme pedig közel ötödével zuhant be. S láss csodát! Másfél év múlva a kereskedelmi forgalom már visszapattant a válság előtti szintre, a GDP pedig két évvel később (nálunk azonban jóval később). Hozzáteszem: a külkereskedelem – és tágabb értelemben a külgazdaság – továbbra is a gazdasági növekedés egyik hajtóereje, különösen kicsi és erőteljesen nyitott nemzetgazdaságok számára.

Trump szemmel láthatóan mindezt nem vette figyelembe, s elkerülhetetlennek látszik a kereskedelmi háború, a protekcionizmus erősödése. Mi jöhet Ön szerint?

Első lépésben még nincs nagyobb probléma, hiszen az országok oda-vissza kiszámítottan egyforma hatású lépéseket-ellenlépéseket hoznak; ilyen a kínaiak által az USA-val szemben már kivetett vagy az EU által az amerikai termékekre júliustól kivetendő vámok. Azonban akkor már minőségileg másról beszélünk, amikor ezek a korlátozások már nem csak a fogyasztói piacot érik el, hanem a globalizált termelési és értékesítési láncokat is kezdik szétzilálni. Remélem, kicsi ennek az esélye, de

fennáll annak a veszélye, hogy öngerjesztő és megállíthatatlan folyamatokat indít el beláthatatlan követkeményekkel.

Nem beszélve a nemzetközi pénzpiaci hatásokról, a tőzsdék reakciójáról – amiről köztudott, hogy 90 százalékban múlik a  pszichológián és csak 10 százalékban a termelésen. Súlyos és kiszámíthatatlan válsághelyzetekben a legállatibb ösztönök törnek a felszínre. Ha valaki ilyen állapotban döntéshozatali pozícióban van, irdatlan károkat tud okozni a világnak, különösen, ha vezető országról van szó.

Elég sötét a kép, amit fest.

Tovább gondolva a logikai sort, ha megbomlanak ezek a láncok, akkor elképesztő egyéb problémák keletkeznek: világszerte megugrik a munkanélküliség, miután leállnak a gyárak, mivel nem lesz szükség annyi importra, rengeteg meg nem termelt pénztől esik el a gazdaság a termelés, a szolgáltatások, a pénzügyi mozgások zsugorodása miatt, jelentős lenne az árdrágulás, hiszen olcsóbb importot kell drágább (vagy jelenleg nem is létező) hazai termékkel és szolgáltatással pótolni. Mivel pedig ez aligha megoldható, mindenütt tetemes áruhiányok alakulnának ki, annak minden politikai, társadalmi és biztonsági következményével együtt. Egy denveri professzor mutatott rá helyesen még a 2008. évi pénzügyi válság előtt:

„Ahol a kereskedelem végetér, ott kezdődik a háború”.

De hát azért van a Kereskedelmi Világszervezet (WTO), hogy kezelje és mederben tartsa a protekcionista törekvéseket.

Valóban a WTO lenne hivatott ezeket a kérdéseket elbírálni, de csak addig, amíg kereskedelemre hivatkozva születnek ezek a döntések. Ugyanis Trump az acél- és alumíniumtermékek, illetve a német autóipar bizonyos termékeinek az importját (BMW) nem kereskedelmi, hanem nemzetbiztonsági kérdésként kezeli. Ha ebből a szempontból kockázatosnak minősítik e termékek bevitelét, akkor a WTO szerint is lehet egyoldalú korlátozó lépéseket hatályba léptetni.

Ez sem valami elvont, elő nem fordult precedens: emlékezzünk csak arra, hogy a magyar kormány nemzetbiztonsági kérdést csinált, s erre hivatkozva államosította az energiaszektor és a bankrendszer egy részét! De hát mit várunk a populistáktól?

Ők könnyen túlteszik magukat a racionális tényeken, s egyszerű megoldásokat kínálnak bonyolult kérdésekre, olyanokat, amelyeket a nép kész elhinni, és fogalma sincs, hogy a páratlanul felgyorsult világban már rövid távon mekkora árat fog érte fizetni.

Milyen hatásai lehetnek magyar gazdaságra egy eszkalálódó protekcionista kereskedelmi háborúnak?

Szaladjunk végig a számokon: a magyar GDP négyötödét adja az export, amelynek közel 80 százaléka az Európai Unió belső kereskedelmének a része, és amelynek jelentős hányadát a multinacionális vállalatok termelik. Ezen belül az autóipar teljesítménye kiugró.

Ez olyan – 10-15 éve még nem létezett egyoldalú – szektorális függést jelent, ami eleve veszélyes.

Már csak azért is, mert az autóipar óriási változások előtt áll, s nem tudni, hogy a befektetők – a német cégek – számára mennyire marad értékes a magyarországi termelés, amikor belépnek az e-autók, az önvezető autók, a közel teljes digitalizáció, stb. Ahhoz, hogy Magyarország meg tudja majd őrizni stabilitását és nemzetközi gazdasági pozícióját, kezdettől fogva diverzifikált termelési-szolgáltatási szerkezetre kellett volna törekednie. A probléma nem a jelentős autóipari beruházásokkal van, hanem azzal, hogy más területeken elmaradtak a fejlesztések.

De hát pontosan ellenkezőleg, nagyobb nemzeti függetlenséget hirdet a mostani kurzus…

Történelmi bűnnek tartom a magyar társadalommal, a magyar emberekkel szemben, hogy az elmúlt években érkezett és egyelőre még tovább érkező, éves átlagban a magyar GDP 3-3.5 százalékát elérő uniós támogatásokat nem megfelelően használta fel az ország:

egy világra nyitott, nem EU-ellenes politikával számottevően meg lehetett volna erősíteni a magyar gazdaságot és – ami nem kevésbé fontos – a jövőorientált, világra nyitott és (ön)felelős társadalmi tudatot is.

Trump érdekes javaslattal lepte meg a hétvégi G7-es csúcson a partnereit. Ezt hogyan lehet értelmezni?

Trump ottawai javaslata, hogy a G7 között legyen szabadkereskedelem, további bizonyítéka annak, hogy az elnök tökéletesen kiszámíthatatlan, önmaga korábbi nézeteit és intézkedéseit egy legyintéssel cáfolja és ellentétébe fordítja. Hogyan lehet szabadkereskedelem, amikor éppen az USA rúgta fel a NAFTA, mint szabadkereskedelmi övezet alapszabályát, amikor vámokat vezetett be a kanadai és mexikói termékekre? Amikor felfüggesztette az USA és az EU közötti – és már ígéretes szakaszba jutott – transzatlanti kereskedelmi és beruházási partnerség (TTIP) tárgyalásait? Tovább menve: az amerikai elnök teljes tudatlanságát bizonyítja ez a szabadkereskedelmi „javaslat”, hiszen nem tud az USA ilyen egyezményt kötni a G7-tag Németországgal, Franciaországgal, Nagy-Britanniával, Olaszországgal, amelyek mind az Európai Unió tagjai, ami 28 országot tömörít szabadkereskedelmi és vámunióban.

Mi lehet a kiút abból a helyzetből, amelybe Trump szemmel láthatóan belavírozza a világot?

Az Európai Unió és Kína próbálkozik. Nem csak a WTO-nál, hanem úgy is, hogy kölcsönös kedvezményeket nyújtanak a kétoldalú gazdasági kapcsolatok intenzív fejlesztésére, hiszen ez a kétoldalú kapcsolat a világgazdaság és a világkereskedelem egyik legnagyobb ütőerét adja. Az Unió emellett felgyorsította a szabadkereskedelmi tárgyalásokat egy sor országgal. Lehetőség szerint összefoghatnak azok az országok, amelyeket most az USA meg akar sarcolni. S ez a helyes válasz.

Nagyon könnyen előfordulhat, hogy az „Amerika elsőből” „Amerika egyedül marad” lesz.

Tízparancsolat helyett őrült lopás

A Fidesz szavazók igen jelentős része, afféle hívőként válik a párt rajongójává. Ahogy nem lehet bírálni az Örökkévalót, az Istent, az ő köreikben nem válhat a kritika tárgyává a Fidesz, Orbán Viktor pedig végképp nem ezt nyilatkozta Gábor György vallásfilozófus a Független Hírügynökségnek. Szerinte Kásler Miklós egyfajta megfelelésből beszél a Tízparancsolatról, de ezt csacska módon teszi.  Orbán Viktor Igazi diktátori tempójából érkezik ez a baljós üzenet: ha én úgy gondolom, még az udvari bohócból is lehet miniszter, aki olyanokat beszél, amiért az általános iskolás gyerekünkre is rászólnánk. Gábor György szerint az orbánmizmusnak még a félidejénél sem tartunk, ami azt is jelenti, hogy továbbra is az ellenségképzés lesz az egyik legfontosabb tevékenysége. Ami pedig a kereszténydemokrácia építését illeti: amit a magyar miniszterelnök tesz az ennek épp az ellenkezője.

 

Azt gondolom, hogy eljött a te időd…

Na… Várjál csak, a depressziómra gondolsz?

Nem egészen. Hanem arra, hogy most egy olyan minisztert kaptál, aki tényleg a te területedbe mászott bele.

A Professzor úrra gondolsz?

Persze. Azt reméltem, hogy én leszek az első, aki nálad rákérdez erre a tízparancsolatos ügyre, de mi tagadás, már hallottalak nyilatkozni, mások is nálad kötöttek ki. Szóval azt reméltem, hogy rajtad keresztül megértem, amit mond az új miniszter.

Én is szerettem volna megérteni, annál is inkább, mert az új miniszter úr, akiről nem tudom, milyen orvos, ám azt tudom, hogy jó szervező, és jó menedzser, de közben egynémely kijelentése aggodalomra ad okot. Mégpedig azért, mert ő felel a romokban heverő egészségügy mellett a romokban lévő oktatásért is, valamint a kompetenciájához tartozik a kultúra is, és azt kell tapasztalnom, hogy miközben duzzadó önbizalommal hivatkozik Bibliára, tízparancsolatra, ezt hibásan, tévesen, rosszul teszi. Nem akarom én őt bántani, sértegetni; ha valaki derék amatőrként mond csacskaságokat, az nem olyan nagy baj, de ha ezt már miniszterként teszi, akkor nevetségessé válik.

Mert mit hibázott Kásler professzor? Ugye ő azt mondta, hogy ha az emberek betartanák a tízparancsolatot, akkor kevesebb lenne a haláleset.

Szegény feje nem tudja, hogy a héber Bibliában három tízparancsolat van: Mózes 2. könyvének 20. fejezete, Mózes 5. könyvének 5. fejezete, s egy némileg eltérő szöveg Mózes 2. könyvének 34. fejezete. Melyikre gondol vajon?  Ezekről egyébként súlyos viták voltak egészen a 19. századig, hogy melyik lehetett a három közül az eredeti. Kásler professzor eközben nem tudja, hogy mi az a tízparancsolat, illetve, hogy melyikről beszél. Nem vagyok orvos, de nehezen tudom elképzelni, hogy ha valaki például nem készít magának faragott képeket, istenszobrokat, akkor megússza a rákos, daganatos megbetegedést. Ezek szörnyű mondatok, és nem pusztán azért, mert ostobák, hanem mert ezekkel a kijelentésekkel az egész szakmáját nézi le, az egész orvostudományt, amely azért az utóbbi években elég szépen fejlődött. Külföldön mindenképpen, idehaza nem tudom hogyan. De lenézi az orvosokat, akik nem a tízparancsolat alapján gyógyítanak, hanem a legkorszerűbb eszközökkel, a legjobb gyógyszerekkel. És lenézi a betegeket is, sőt, többet mondok: kifejezetten káros, amit tesz, hisz azok a betegek, akik valamilyen súlyos betegségben szenvednek, ettől kezdve ők és az értük aggódó szeretteik is úgy vélekedhetnek, hogy maguk tehetnek arról, hogy ilyen állapotba jutottak: vagyis ezzel komoly lelkiismereti terhet rak az amúgy is súlyos betegekre a leendő emberminiszter.

A tízparancsolatból különben melyik pontokra gondolhatott az új miniszter?

Például, hogy ne gyilkolj, mert valóban, ha nem gyilkolsz, akkor nem fog meghalni a másik. Szándékosan használom a gyilkolás szót, mert a héber nyelvű tízparancsolatban is így szerepel, a ne ölj, az egy rossz fordítás. Amúgy az ma már közhely, hogy a legtöbb betegségnek lehet lelki eredete, vagy pszichés-mentális vonzata. Ez is egy szakma, amely ennek feltárásával foglalkozik, de szerencsére nem úgy, ahogy ezt Kásler professzor elképzeli.

Kiváltképp, ha valaki hipochonder

Ja, mint én. Nem kicsit, nagyon. Szóval tudjuk ezeket a lelki összetevőket, de ezt nem lehet a tízparancsolatra kivetíteni. Ez kínos és nevetséges leegyszerűsítés. A tízparancsolat az ókori zsidóságnak, és ma már mondhatjuk, hogy az egész civilizált emberiségnek az alaptörvénye. Mondanám, hogy az alkotmánya, ha egyáltalán szabad még ezt a szót használni. Nem csupán egy népet, hanem az egész civilizált emberiséget alkotta meg ez az alapszöveg. Vagyis a civilizáció ezekre a parancsolatokra épül. S habár sokszor nem tartjuk be az egyes parancsolatokat (ki ezt, ki azt), globálisan betartja az előírtakat az emberiség, mert ha nem így lenne, ha folyton-folyvást megszegnénk, s ha nem minősülne egyik-másik ige be nem tartása devianciának, akkor már rég nem lenne az emberiség. Már rég felkoncoltuk volna egymást, nem lenne magántulajdon és így tovább, s mi sem beszélgetnénk itt most békésen, egymást meghallgatva, egymásra odafigyelve. Szóval a tízparancsolat rettenetesen fontos szöveg, de hogy ennek bármiféle kapcsolata lenne a halálos betegségekkel, az kifejezetten ostobaság.

Meglepte a Professzor önt?

Bizonyos értelemben nem. Nem, mert beleilleszkedik abba a trendbe, ahogy a magyar kormány, és más kormányok is a világban, egyre inkább a vallást, a hit érzületét próbálják politikai erőforrássá tenni.

Épp azt akartam kérdezni, hogy vajon milyen elvárásoknak akar megfelelni egy új miniszter, amikor erre a területre lép?

A tendencia megfigyelhető, például az oktatásban, ahogy az állam egyre inkább lerúgja magáról az iskolákat, és azokat megkaparintják az egyházak; ahogy az állami iskolákba beköltözött kötelezően választható tantárgyként a hittan; a kultúrában is preferált elemekké váltak a szakrális vonatkozások. Arról van szó, hogy Carl Schmitt nyomán meg kell képezni az ellenséget, azt az ellenséget, amelyhez képest, vagy amivel szemben én meghatározom, identifikálom önmagam. Ez azért fontos, mert nálunk boldogabb országokban a politika egy racionális diskurzus, ahol elmondod az álláspontodat az élet különböző területeiről, a másik is elmondja, és ez értelmes és racionális vitákat gerjeszt. Ezekből születhet racionális kompromisszum, vagy olyan helyzet, ahol a választó dönt kettőnk közül. Az ellenség viszont kiiktatja a politikai ellenfelet, hiszen ebben a pillanatban te ellenséggé válsz, azaz törvényen kívül helyeződsz. Olyasvalaki leszel, akivel azt teszek, amit akarok, hiszen én képviselem az egyetlen és igaz ügyet. Ebből következően te a rossz ügyet, vagyis egyenesen a sátánt képviseled. Te válsz a megtestesedett legfőbb rosszá. Ez a gondolkodás a vallási gondolkodásba illik bele. Ennek a lényege pedig az, hogy nem racionális. Ezzel természetesen nem minősítem, tehát nem azt mondom, hogy rossz, csak annyit, hogy ráción túli. Ebből a mezőből tehát a ráció kikerül, a politikai ellenfél ellenséggé válik, miáltal minden megtehető vele, alkothatok rá direkt törvényeket is, máglyára is küldhetem – a világtörténelem sok megoldást ismert mindebből. Mindennek mélyén pedig a legfőbb ellenséggé a szekuláris világ válik, az a világ, amely az erkölcseit, életszemléletét, gondolkodását, értékeit nem feltétlenül óhajtja transzcendens alapokra helyezni.  Ez az a világ, amely ugye szét akarja választani az államot és az egyházat, s ez az a világ, amely transzcendencia híján – az ő szemükben – romlott, erkölcstelen, dekadens; ez a szekuláris világ jelenti a legnagyobb veszedelmet. Hadd emlékeztessek arra, hogy nem is olyan régen egy rabbi egy rádióműsorban beszélt hosszan arról, hogy csak és kizárólag a transzcendens módon megalapozott erkölcs lehet a megfelelő, s aki nem ilyen alapokkal rendelkezik, az erkölcstelen. Ebbe az irányba mutat Kásler Miklósnak is a transzcendens elemekből összetákolt csacska nyilatkozata is.

És ez a fajta gondolkodás mélyen hat a társadalomra?

Arról beszéltünk, hogy a hit a ráción innen, vagy azon túl lévő területekre koncentrál. A legutóbbi választás azt bizonyította, hogy a Fidesz nevű pártalakulat már maga is kikerült ebből a politikai racionalitást hordozó mezőből, kvázi-szektaként működik. A Fidesz szavazók igen jelentős része – százalékot nem tudnék mondani – afféle hívőként válik a párt rajongójává. Ahogy nem lehet bírálni az Örökkévalót, az Istent, az ő köreikben nem válhat a kritika tárgyává a Fidesz, Orbán Viktor pedig végképp nem. Az így gondolkodók számára az ilyesfajta kijelentések további szellemi muníciót adnak, s egyfajta megerősítő ideológiai utánpótlást jelentenek. Egyébként, ha visszatekintünk az elmúlt nyolc évre, sok hasonló figurával találkoztunk. Emlékeztetnék például Kerényi Imrére, vagy Németh Szilárdra, és sorolhatnám, sokan voltak ilyenek. Az ember azt gondolná, hogy ez a sok csacska beszéd kontraproduktív. De nem az. Azt szokták mondani, hogy az ilyen szövegek csak arra valók, hogy eltereljék a figyelmet – teszem azt – Tiborcz István vagy Kósa Lajos viselt dolgairól. Lehet, hogy erre is jók, de alapvetően egy komoly hatalomtechnikai elem mindez Orbán részéről. Akár még pszichoanalitikus értelmezés is adható mindennek: az a célja, hogy bosszantson téged, kibillentse megszokott vagy otthonosnak vélt pozíciójából a gondolkodó embereket, az értelmiséget, a tollforgatókat, az elemzőket. Hogy egyszerűen értelmezhetetlen és megmagyarázhatatlan legyen számodra mindaz, amit addig evidenciának gondoltál.  Ne legyél képes racionális választ találni, interpretálni a történteket vagy az elhangzottakat. S ne is kíséreld meg megérteni, hogy egyszer csak az lesz a legfőbb szolga – a miniszter -, a területért felelős személy, aki ilyen marhaságokat mond reggeltől estig, vagy az lesz a fontos és nélkülözhetetlen ember, akiről mindenki tudja, hogy az emlegetett tízparancsolat melyik igéjét nem tartja be rendszeresen, mert a tízparancsolat olvasásakor mondjuk a „ne lopj” parancsolaton mindig valahogy átugrott a szeme. Orbán szándéka egyértelmű: ő, mint legfőbb patrónus megmutatja a klienseknek, az alattvalóknak, a cselédségnek, nekünk, mindannyiunknak, hogy azt tesz, amit akar, s hogy a megszokott vagy eddig legalábbis elvárt szabályokat úgy rúgja fel, ahogy csak kedve kerekedik arra. Igazi diktátori tempó és baljós üzenet: ha én úgy gondolom, még az udvari bohócból is lehet miniszter, aki olyanokat beszél, amiért az általános iskolás gyerekünkre is rászólnánk. A legfőbb kényúr teremtette ex lex állapot: itt a szokásokat, az elvárásokat és a következményeket (vagy a következmény nélküliséget), mindent-mindent a korlátlan hatalommal rendelkező, isteni-transzcendens megbízatással bíró fejedelem határoz meg. Nem súlyos hiba, ügyetlenség vagy szimpla lebukás, hanem szándékosan kitalált és kivitelezett hatalomtechnikai elem, hogy minden disznóság, a közpénzek lenyúlása, a legfőbb központi akarat szándékának megfelelően irányított pályázatok, a fejedelmi udvarhoz tartozó családok – amúgy a tízparancsolat szellemiségével tökéletesen ellentétes – meseszerű meggazdagodása, vagy mondjuk az, hogy egy kifosztott és lecsupaszított egészség- és oktatásügy mellett az elmebajnak és a politikai aljasságnak a végtermékeként kisvasutak és stadionok épülnek-szépülnek. Szóval pontosan kiszámított az, hogy mindez a szemünk előtt történjék: nem titokban, nem a színfalak mögött, hanem premier plánban, dobszóra, még a süket és a vak által is jól érzékelhetően. Legyen világos: azt teszek, amit akarok!

Mindezek mellett hova tegyük azt, amikor Orbán Viktor, vagy Kövér László folyamatosan a keresztény Európa védelmezőjeként nyilatkozik meg, vagy, mint legutóbb a pénteki rádióinterjúban a miniszterelnök arról nyilatkozott, hogy ő egyenesen kereszténydemokráciát épít.

Közelítsünk több irányból! Ami a „keresztény Európát” illeti, ennek a kifejezésnek sok értelme nincs. Egyrészt egy kontinens nem megkeresztelhető, a keresztségben az egyes ember, vagyis a személy születik újjá. De metaforikus értelemben sem keresztény Európa. Mert ez az Európa – a hagyományait és jelenét tekintve – zsidó is, s a humanizmus, a racionalizmus vagy – tetszik, nem tetszik – a felvilágosodás tanításaitól is meghatározott, továbbá vannak itt keleti és egyéb vallási irányzatok, aztán élnek szép számban agnosztikusok, ateisták, mindenféle ilyen-olyan ember. Szóval Európa – megint csak: tetszik, nem tetszik – plurális: plurális a nyelvekben, a hitekben, a politikai nézetekben, a kultúrában, a hagyományokban, a szokásokban és így tovább. Aki a kereszténység történelmi szerepét és hatását megkérdőjelezi, az egyszerűen ostoba, komolytalan, vagy gyanús hátsó szándékok mozgatják. De a fent felsorolt hagyományokat sem lehet megkérdőjelezni, vagy úgy tenni, mintha azok nem léteznének. Aki ezt teszi, az szintén ostoba, komolytalan, vagy gyanús hátsó szándékok mozgatják. Mondok egy példát: az eredetileg orosz forrásból, Putyin közvetlen környezetéből származó, ám a magyar kormányzat által is sűrűn hangoztatott „keresztényüldözés elleni fellépés” humanitáriusnak tűnő programja valójában meghatározó geopolitikai érdekekről szól. A szétesett orosz birodalom újrapozícionálásának szándékától vezetve a KGB-s kötődésű Putyin a komoly KGB-s kötődésekkel rendelkező orosz pravoszláv egyháznak, mint Krisztus egyetlen igaz egyházának ideológiai támaszát élvezve, s mint amely egyház hivatott megtisztítani a bűnös, erkölcsileg romlott és istentelen Nyugatot, expanzív hatalmi törekvését próbálja becsomagolni a keresztényüldözés elleni fellépés magasztos programjába. Az, hogy közben Oroszországban üldözik a keresztényeket (protestáns felekezetek, evangéliumi keresztények stb.), vagy Magyarország nagy barátainál, Törökországban, Azerbajdzsánban épp milyen súlyosan diszkriminatív keresztényellenes tendenciák figyelhetők meg, vagy akár hazánkban, ahol a 2011. évi egyházügyi törvény miként szűntette meg a kétharmados hatalomnak tetsző módon, visszamenőleges hatállyal (!) egyes keresztény egyházak egyházi státuszát és még sorolhatnám, az magyar kormánypozícióból a kutyát sem érdekli.  Ami a miniszterelnök óhaját illeti, vagyis hogy ő kereszténydemokráciát kíván építeni, ez több szempontból is elgondolkodtató. Egyrészt ez a hatalmas felismerés épp akkor született meg benne, amikor hazatért Brüsszelből, ahová kirendelték. Talán épp itt figyelmeztették őt arra, hogy mindaz, amit tesz, teljes ellentétben áll a kereszténydemokrácia elveivel, a Néppárt szellemiségével. Ezt ő a táncparkett megszokott és ripacskodó pávatáncos módjára odakint tudomásul veszi, nagyokat bólogat, majd hazajön, s bejelenti, hogy kereszténydemokráciát akar. Csakhogy a kereszténydemokrácia egyik eszmei alapelve épp a liberalizmus, az emberi méltóság fogalmának és az emberi jogok eszmeiségének középpontba állítása, a politikai és gazdasági praxis teljes és mindenki számára biztosított átláthatósága, a szubszidiaritás elve, a keresztény egyetemesség kozmopolita (!) gondolata, a perszonalizmus, az állam korlátozott szerepének hangsúlyozása, az egyháznak a liberális filozófiai hagyományból is jelentősen merítő társadalmi és szociális tanításának szem előtt tartása, a hatalmi ágak szétválasztása és így tovább. Csakhogy mire hazaérkezik Brüsszelből a küldetéstudatos miniszterelnök, addigra – s ehhez nem kell jóstehetség – a kereszténydemokráciából az ő fejében egy sajátosan értelmezett kereszténység-fogalom marad: valami ellenében kereszténység, kereszténység, oppozícióban mindazzal, ami nem keresztény, szubszidiaritás helyett központi hierarchia, egyetemesség helyett országhatárnál véget érő virágbokrétás, árvalányhajas keresztény nemzetállam, emberi jogok helyett jogtiprás, emberi méltóság helyett minden rétegnek kijáró megalázás, hatalmi ágak szétválasztása helyett vasmarokkal fogott szolga-ügyészség, és – hogy visszatérjünk a kiindulásra – a tízparancsolat valódi (és nem bohóckodós) komolyan vétele helyett őrült méretű lopások és rendszeresített hamis tanúságtételek.

Orbán tud hatni Európára? Meg tudja úgy törni, mint Magyarországot?

Én évekkel ezelőtt mondtam, sokan akkor ki is nevettek miatta, hogy Orbánt politikai avantgarde-nak tartom. Minden nagy gazdasági politikai, szociális, kulturális stb. mozgással szemben természetes módon születik meg annak ellentéte: a globalizációval, az univerzalizációval és a decentralizációval szemben a fragmentáció, partikularizáció és a centralizáció.  Az Európai Unió, amely minden hibájával és rémségével együtt a legfontosabb európai politikai fórum, mégis a sok megoldatlan problémájával, például a súlyos szellemi deficitről és politikai impotenciáról árulkodó, totálisan megoldatlan menekült- és migránskérdéssel maga kínálja fel az Európai Uniót egyre nagyobb szkepszissel szemlélő, s a fragmentációs és centralizációs megoldásokat hangoztató és követelő ellenfeleinek az „egyedül elfogadható” válaszok lehetőségét. Szembe kellene nézni például azzal, hogy Európa sosem volt igazán integratív, mindig egyfajta asszimilációs elvárás jellemezte: legyél olyan, mint én. Európa viharos történelme során leginkább a széttagoltságban, a nemzetállamok keretei között kereste a saját problémáira a válaszokat, egészen a csupán néhány évtizedes múltra visszatekintő, az Európai Unió egységében gondolkodó, legfőképp az eltökélt kereszténydemokrata szellemiségű (úgy bizony, kedves miniszterelnök úr!) alapító atyák víziójáig. Amerika nem a nemzetállamok történelmét írta, így aztán aki hétfőn megkapja a zöldkártyát, másnap már duzzadó öntudattal lobogtatja az Egyesült Államok zászlaját, vagy ölt magára „csillagos-sávos lobogós” (Stars and Stripes) pólót, miközben meglehet, még egy yest-t sem tud mondani, csak – teszem azt – spanyolul.

És hol van annak a vége, ami ma Magyarországon történik?

Hosszú ideig fog tartani. Ez sokaknak nem jó hír, a klientúrának és a Fidesz hívő tagozatának annál inkább: az orbánizmusból még mindig nem kifelé megyünk, hanem befelé, még nem értük el az alagút közepét sem, ahonnan látszódna a fény az alagút végén. Azért beszélek orbánizmusról, mert ezt én, egész Európát tekintve, egyre szervesebbnek, egyre erősebbnek és masszívabbnak és egyre terjeszkedőbbnek érzem. A bezárkózás és az irracionalitás tendenciáját, a „lét elviselhető könnyűségének” csalfa, ámde könnyű és gyors fogyasztásra alkalmas ígéreteit, a teljes megoldásokkal kecsegtető gondolattalanságot és szimplicitást. Eközben pedig az önmagára büszke Európa képtelen megfogalmazni azt, hogy mit kezdjen a migráns- és menekült-kérdéssel. Két dologban biztos vagyok. Az egyik az, hogy azt nem lehet tenni, amit Orbánék tesznek. A gyűlölet-kampány semmilyen valós megoldáshoz nem vezet, sőt kifejezetten kontraproduktív:  az ideérkezőt ezzel a fogadtatással mi tesszük azzá, amit képzelünk róla. (Pszichológia, első óra, első tananyag.) A problémát kezelni kell mindenképp, csak nem így. A gyűlölet-kampány legfeljebb arra jó, hogy önmagát definiálja a kormány valaki és valami mással szemben, hiszen önmagát definiáló saját teljesítmény nincs mögötte. Így tornyosodik fölénk a hatalmas ellenség, Brüsszel vagy Soros, vagy az asszonyainkat megerőszakoló migráns, vagy a belső idegen, vagy a biciklista, vagy a bélyeggyűjtő, mikor épp ki, megannyi egymást felváltó és egymást tetszőlegesen behelyettesítő  jolly joker. Holott Európának ezt kezelnie kellene, ámde ez egy összetett feladat, időigényes, vagyis olyan, amely az egyre inkább csupán választási ciklusokban gondolkodó európai politikusoknak nem kimondottan kecsegtető. Az, hogy a bevándorlók ide tartanak, abszolút emberi dolog; vagy azért jönnek, mert ellehetetlenül a helyzetük, vagy mert csak jobban akarnak élni. Mint ahogy magyarok százezrei is azért mennek el itthonról, mert jobban akarnak élni. Talán egy újabb Marshall-terv segíthetne. Marxnak abban igaza volt  – ha szabad egyáltalán még rá hivatkozni -, hogy a tőke nem képes semmilyen önkorlátra. Ámde el tudnám képzelni, hogy a tőke, mondjuk jövedelmének egy százalékát befekteti egy világalapba, ebből – bár a világgazdaság egészét tekintve mindez kis pénz –, mégis hatalmas összeg jöhetne össze, amiből be lehetne indítani, a politikai megoldásokat követően, amelyek nem a nyugati demokráciák modelljeit másolnák le, hanem alkalmazkodnának a helyi vallási-civilizatorikus hagyományokhoz, még akkor is, ha közben itt mi nagyokat fintorgunk, s persze politikai megoldást találni egyes nagyhatalmak sanda vagy kifejezetten aljas szándékaira, szóval ez az összeg szolgálhatná ennek a világnak nem a megsegítését, hanem a beindítását: munkahelyek teremtésével, mezőgazdaság fejlesztésével, a helyi egészségügy és oktatás támogatásával és így tovább, hogy akik ott élnek, azoknak ne kelljen útnak indulniuk a boldogabb vagy biztonságosabb élet reményében.

De Magyarországon ellopnák ezt a pénzt.

Ez kulcsfontosságú: hogyan lehetne ezt átláthatóvá, ellenőrizhetővé tenni. Erre nincs ötletem: mindenütt lopják a pénzt, ne legyenek illúzióink, jelen pillanatban Magyarországon vagy az emlegetett világban sokkal nagyobb volumenben és pofátlanabbul. De ahogy a Marshall-terv is jó befektetés volt, hiszen a romokban heverő Európát kellett felfuttatni, ami a tőkének is hosszú távon érdeke volt, mert újabb piacokat talált, fizetőképes keresletet és így tovább. A cél biztonságossá és élhetővé tenni az említett országokat, hogy a többség helyben maradjon, a saját hagyományának, kultúrájának, civilizációjának, anyanyelvének világában. De ismétlem: ehhez nem a demokrácia exportjára van szükség, ez csak újabb katasztrófákhoz vezető tévedés és hiba lenne.  Hiszen, látható, még Európába és az Európai Unióban is sokféle és egymástól meglehetősen eltérő demokrácia-fogalom él egymás mellett.

Azzal kezdtem a beszélgetésünket, hogy eljött a te időd.  Most azzal kell befejeznem, hogy tévedtem: nem jött el a te időd.

Meg kell állítani a Stop Sorost! – Interjú Kapronczay Stefániával, a TASZ ügyvezető igazgatójával

  • Az állam csendes polgárokat akar

  • A korlátlan hatalom a cél 

  • Sokan állnak a civilek mellé

  • Még nem autoriter rezsim

  • Most még nagyobb szükség van rájuk

 

Nem tudom, sikerült-e szerdán reggel meghallgatni Kósa Lajos urat az ATV-ben?

Nem sajnos, mit mondott Kósa Lajos úr?

Két fontos állítása volt, az egyik az kevésbe érinti magukat, mert a csengeri asszonyra vonatkozott, a másik viszont elég súlyos kijelentés volt, azt mondta ugyanis, hogy a civil szervezetek, az NGO-k, másként a Soros-szervezetek – ahogy ők hívják – tudatos jogsértésre ösztönzik az illegális bevándorlókat. Mégpedig olyan módon, hogy brosúrákat készítenek, illetve szóban is tájékoztatják őket, hogy miként lehet és kell kijátszani a magyar jogszabályokat.

Az a vád már többször elhangzott kormányzati politikusok szájából, hogy jogellenes tevékenységben segítenék a civil szervezetek a bevándorlókat, vagy menedékkérőket. Először is szeretném leszögezni:

az, hogy valakit tájékoztatunk a jogaikról, nem jelenti azt, hogy arra biztatnánk, hogy éljen vissza a joggal.

Tehát az ilyen vád nagyon rossz üzenetet küld nem csak a menedékkérőknek, bevándorlóknak, hanem az összes magyar állampolgárnak: ha tisztában vagy a jogaiddal és élsz is velük, akkor valami elítélendő dolgot követsz el.  A TASZ rendszeresen tájékoztat állampolgárokat arról, hogyan tudnak részt venni önkormányzati üléseken, hogyan tudnak hozzáférni szerződésekhez közpénzek elköltéséről, hogyan tudnak élni a választójogukkal, milyen hatóságokhoz fordulhatnak, ha jogsértés érte őket, mire kell figyelniük az ilyen hatósági eljárások során, mit írjanak bele a panaszba. Nos,

ha ez mind elítélendő cselekedet, akkor az azt jelenti, hogy a magyar állam azt gondolja, hogy polgárai maradjanak szépen csöndben, és ne lépjenek fel a saját érdekükben, a hatalmat pedig végképp ne ellenőrizzék.

Szóval ne akarják tudni, hogy a mi adóforintjainkból működő kormány mit csinál. Egyébként a Kósa-féle kijelentéshez még annyit: ha netán igaza lenne ebben, akkor is a regisztrált civilszervezetek működésének törvényességét az ügyészség vizsgálhatja,. Vagyis, ha valóban történik jogsértés, akkor azt az ügyészségnek meg kell vizsgálnia és fel kell szólítania az adott szervezetet, hogy ilyet ne csináljon. Sőt: végső esetben szankciókat is lehet alkalmazni.

A válasza második felétől inkább óvtam volna. A kormányzat még a végén beveti az ügyészséget is önök ellen… De a válaszának a másik részére térve: valóban nem először hangzik el a vád a civilekkel, azaz önökkel szemben, hogy támogatják – Soros igényeinek megfelelően – az illegális bevándorlást, Kósa úr azonban ezen túlment. Azt állította, hogy látott ilyen brosúrákat, amelyek kifejezetten arra bíztatják a migránsokat, hogy játsszák ki a magyar törvényeket, és ehhez adnak receptet. Ez mintha durvább vád lenne a korábbiaknál… Tehát most már segítik, hanem tanítják ezeket az embereket a jogsértésre.

A magyar államnak megvannak a megfelelő szervei arra, hogy a jogsértéseket kivizsgálják. Ha itt jogsértő módon viselkedik valaki, akkor annak kell, hogy legyenek jogi következményei is. Pl. meg kell találni az idézet kiadvány kiadóját. Erről nyilván a magyar politikusok keveset tudnak, arról tudniillik, hogy bizonyos cselekményeknek lehetnek jogi következményei. Pedig ez egy normál működési forma lenne. Én azonban inkább attól tartok, hogy ez a megnyilatkozás sem más, mint azok a politikusi kijelentések, hogy van titkosszolgálati jelentés arról, hogy a Soros-hálózat hogyan működik és milyen veszélyt jelent. Ugye ezekről a mondatokról kiderültek, hogy hamisak, nem támasztotta alá semmi azt, hogy a szervezetek működése nemzetbiztonsági szempontból érdekes lenne. Ezek a kijelentések veszélyesek, mert gyakran csak ennyi marad meg a polgárok fejében, a cáfolat már nem jut el hozzájuk. Szóval azt lehet mondani, hogy ezen szavak inkább tűnnek blöffnek, mint valóságnak. Ám, megismétlem: ha valóban láttak ilyen brosúrát, akkor fel kell göngyölíteni, hogy történt-e jogsértés, ha igen, akkor annak legyenek meg a következményei.

Ön szerint ennek a borzalmas elnevezésű törvénynek mi az igaz célja: a totális hatalom kiépítése, ezeknek a civilszervezeteknek, amelyek a kormány, az állam kontrollját is ellátják, a megfélemlítése, vagy – és ez a legvalószínűtlenebb – ténylegesen a bevándorlás megállítása?

Azt hiszem, hogy ezeknek a nyilatkozatoknak, meg a Stop Soros törvényjavaslatnak is az a célja, hogy ne legyen olyan szervezet Magyarországon, amely hatékonyan tudja azt ellenőrizni, hogy az állami szervek tiszteletben tartják-e a jogi normákat. Ne legyen olyan szervezet, amelyik megfigyel, egyébként nyilvános bírósági tárgyalásokat, és arról összefoglalót készít, ne legyen olyan szervezet, amelyik a határon meg tudja nézni, hogy ott a rendőrség miként működik, és az esetleges jogsértésekről panaszt tegyen, hogy jogsértő intézkedésnek legyen következménye is.

2010 óta látjuk azt a folyamatot, immár a harmadik ciklusban dolgozik azon a kormány, hogy lebontsa azokat a korlátokat, amelyet minden hatalom esetében fel kell állítani, hogy az állami jogsértéseknek is legyenek következményei.

Ön is utalt az előbb az ügyészség működésére; láthattuk, hogy sok-sok korrupciós ügy halt el amiatt, hogy az ügyészség nem látta el a feladatát. Miután ezeknek az elvileg független állami intézmények mára már elvesztették a függetlenségüket, maradtak a civil szervezetek, meg a független sajtó, amelyek feltárják, megírják a jogsértéseket, és azoknak akár érvényt is szerezzenek egy eljárásban. A kormánypárt célja pedig éppen az, hogy erre minél kevesebb lehetőség legyen.

Az országgyűlést a kétharmaddal lényegében teljesen kiiktatták, mint a kormány munkáját ellenőrző szervezetét. Maradtak önök, akik a hatalommal szembeszállnak. Ez a mechanizmus egyébként tulajdonképpen a rendszerváltás óta működött. Ez a hatalom azonban ennyi kontrollt sem visel el?

Úgy látom, hogy ezek a megnyilatkozások erről szólnak. Illetve arról, ami talán egy kicsit absztraktabb:  a szuverenitás kérdése. A magyar állam, mint minden szuverén állam egy sor kérdésben dönt, állami és társadalmi ügyekben. Az állami szuverenitás, vagyis döntési jog elismerése nagyon fontos elv, amit tiszteletben kell tartani. Ezt törekszik megvédeni a magyar kormány, legalábbis ez a retorikája. Ám

sok esetben valójában a szuverenitás védelme alatt a kormány tulajdonképpen a saját érdekeinek megvédésére törekszik, a saját pártpolitikai érdekeit azonosítja nemzeti érdekekkel.

Holott, egy megválasztott kormánynak az ország egészét kellene képviselnie. Az lenne a feladata, hogy ne elhallgattassa a kritikus hangokat, azokat, akik beszámolnak a társadalom valós állapotáról, hanem meghallja és döntéseibe beépítse azokat. Mi egy 24 éve működő jogvédő szervezet vagyunk, egyik kormánnyal sem volt baráti a viszonyunk, ami a munkánk természetéből következik, hiszen folyamatosan arról beszélünk, hogy mi az, amit a kormány jobban csinálhatna.

Vagyis folyamatosan rángatják a hatalom bajuszát…

Igen. Azért is, mert a hatalom hajlamos megfeledkezni arról, hogy őt, őket, az egész ország képviseletére választották meg, tehát azok az állampolgárok, akik netán kritikát fogalmaznak  velük szemben, ugyanúgy adófizetők, mint a híveik. És igenis: a kormányzatnak figyelembe kellene venni azokat a jelzéseket, amelyek az egykor független állami intézményektől, vagy a civilszervezetektől érkeznek. Mi például több, mint kétezer jogsegélyre válaszolunk egy év alatt. Ilyen alapon nyugodtan kijelenthetjük: a saját szakterületünkön tudjuk milyen jogi problémák vannak az országban. Onnan is vannak tapasztalataink, hogy közel száz civilszervezettel működünk együtt; értesülünk arról, hogy milyen nehézségei vannak például a fogyatékos embereknek, vagy a roma polgároknak. Ezt a tapasztalatot dobja ki az ablakon a kormány, amelyet különben azért választottunk meg, hogy valamennyi magyar ember képviselje, és valamennyi magyar számára egy élhetőbb országot teremtsen.

Elfogadom, hogy önök nagyon fontos munkát végeznek az állampolgárok, mondjuk így: az átlagemberek érdekében. De akkor miért mutatkozik ennyire érzéketlennek a magyar társadalom az önöket ért támadásokkal szemben?

Mi nem érzékeljük ezt az érzéketlenséget. Tehát amikor a TASZ-t vagy más civilszervezeteket a kormányzat olyan dolgokkal vádol, hogy nem a nemzet érdekeit szolgáljuk, hogy be kellene szüntetni ezeket a szerezeteket, akkor sokan tartják fontosnak a létezésünket. Ki is fejezik ezt, mégpedig úgy, hogy támogatóinkká válnak, olykor úgy is, hogy nem mindenben értenek velünk egyet. De külön kihangsúlyozzák: egy demokráciában nagyon fontos, hogy legyenek olyan szervezetek, mint a mienk, amelyek kívülről tudják ellenőrizni a hatalmat, és odaállnak azok mellé, akiket súlyos jogsértés ér, odaállnak a legkiszolgáltatottabbak mellé. Szóval

mi azt tapasztaljuk, hogy van egy nagyon erős közösség, amely fontosnak tartja ezeket az értékeket, az emberi jogokat, ha úgy tetszik a demokráciát.

A TASZ-nak 2017-ben több, mint kétezer-háromszázan ajánlották fel az egyszázalékukat, több, mint kétszeresére nőtt a felajánlók száma egy év alatt.

Elfogadom, hogy van néhányezer ember, aki azt mondja: ezekre a szervezetekre szükség van, azonban azt is hiszem, hogy azokkal a támadásokkal szemben, amelyek önöket érik a hatalom részéről, sokkal erőteljesebben kellene megmozdulnia ennek az országnak.

Én azt látom, hogy élünk egy nagyon megosztott országban, ahol a civilszervezetek akaratukon kívül politikai szereplőkké váltak. Az, hogy mi történik velünk, politikai kérdéssé vált. Ez abból is látszik, hogy tüntetéseken, akár a választásokat követő nagy tüntetéseken elhangzott az, hogy a kritikus civilszervezeteket meg kell védeni. Ott rengeteg ember volt, akik feltehetően egyetértettek ezzel a követeléssel. Azt látom inkább problémának, – és erről több elemző is írt már -, hogy az ellenzéki pártok helyére lépve váltunk politikai szereplővé, holott mi soha nem fogunk elindulni a közhatalom megnyeréséért folyó versenyben. A másik gond az a fajta megosztottság, amiről az imént már említést tettem:

olyan kérdések válnak politikai kérdéssé, amelyeknek nem lenne a közük a pártszimpátiához.

A magyar kormánynak, meggyőződésem, nagy felelőssége van abban, hogy ezeket a szembenállásokat tovább mélyíti.  Természetesen nem csak a kormánynak van felelőssége, hanem mindenkinek, aki a közéletben részt vesz. Azonban annak mindenképpen nagyobb a felelősége, akinek már nyolc éve kezében van a közhatalom. Ráadásul

azt látjuk, hogy végtelenül leegyszerűsítő, gyűlöletkeltő kampányokkal nehezíti a kormányzati kommunikáció, hogy társadalmi problémákra összetett válaszokat adjunk és azt, hogy a vitapartner ne legyen egyenlő az ellenséggel.

A héten elkezdődött a Stop Soros törvény tárgyalás, helyenként némi enyhítést, de közben szigorításokat is tartalmaz a tervezet. Hihetünk-e abban, hogy a kormány megvárja a Velencei Bizottság vizsgálatának eredményét, illetve abban, hogy lesz olyan erős a társadalmi összefogás, amely elsöpri az egész törvény?

Először azt szeretném leszögezni, hogy a büntetőeljárással való fenyegetés, az a lehető legsúlyosabb eszköze minden államnak. Ezért én egyáltalán nem nevezném enyhítésnek, sőt, bizonyos értelemben kifejezetten szigorítás. Gondoljon csak bele: büntetőeljárással fenyegetni, egyébként teljesen jogszerű munkát végző, kiszolgáltatott embereknek segítő magyar állampolgárokat, tényleg a legsúlyosabb dolog. Márpedig a kormány ezt teszi. Hiszek benne, hogy nagyon fontos a szakmai szervezetek véleménye, így a Velencei Bizottságé is, hiszen ezek is egy külső korlátot jelenthetnek.

Azt gondolom, hogy az a jó hatalom, amelyet lehet ellenőrizni, és amely képes belátni a hibáit.

A magyar kormány erre, az elmúlt időszakban, nem volt képes. Tavaly is az történt a Velencei Bizottság ajánlásaival, hogy egy-kettőt, a kisebb jelentőségűeket elfogadta, de az átfogó mondatot, amely azt tartalmazta, hogy erre az egész törvényre egyáltalán nincs semmi szükség, azt nem hallotta meg. Most is ezzel állunk szemben: ezt a törvényjavaslatot vissza kell vonni, semmi szükség új büntető jogszabályokra, hanem a jelenlegi jogrendszer adta lehetőségeket kell kihasználni, a valóban jogsértő tevékenységekkel szemben. Közben pedig el kellene kezdeni egy olyan politikát folytatni, a migráció kérdésével valóban alaposan foglalkozik. Azzal ugyanis fontos lenne foglalkozni, hogy mit kezdünk a migrációval, az esetleges pozitív, vagy negatív hatásaival. Erre azonban nincs esély ebben a környezetben, hiszen azok a szervezetek, amelyeknek közvetlen tudásuk van arról, milyen a migráció, hogyan lehet integrálni embereket, a perifériára kerülnek.

Vagy fenyegetettek…

Igen. És, amit lehet ezzel szemben tenni, a szervezetek melletti szolidaritás, ennek valószínűleg lenne hatása a magyar kormányra.

Mit jelentene ez a szolidaritás?

Online megszólalás, a támogatások különböző formái, egyszerűen a szolidaritás felvállalása, mert ez olyan erőt képes mutatni, amely megfontolásra késztetné a magyar kormányt. Erre ugyanis láttunk példát az elmúlt években.

Fleck Zoltán azt nyilatkozta a Független Hírügynökségnek, hogy az autoriter rendszerek beszariak, ha erővel találják magukat szemben. Van-e esély arra, hogy ilyen erőt mutassanak fel?

Azért azt fontos leszögezni, hogy a magyar rendszer nem olyan, mint amilyen Törökországban működik, kétségkívül vannak autoriter tendenciák benne, de még nem autoriter rezsim. Arra pedig mondtam már példákat, hogy milyen társadalmi mozgás az, ami erőt tudna mutatni.

Fleck Zoltán a most létrehozandó Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság létrehozását is lényegében a diktatúrák jellegzetességével azonosítja, márpedig ennek a bíróságnak, amelyre Fleck szerint szintén semmi szükség, hatása lesz, vagy lehet az önök munkájára is.

Önmagában az, hogy létrejön egy ilyen különbíróság, még nem jelenti a jogállam sérelmét. Vannak olyan államok, ahol a hatalmat lehet ellenőrizni hatékonyan azzal együtt, hogy különbíróságok vannak. Ám, ha egybeolvassuk azokkal a politikusi nyilatkozatokkal, amelyek kísérik ennek a létrehozását, illetve azzal összevetve, amit az elmúlt nyolc évben láttunk tendenciaként, már van aggodalomra ok. Így együtt már

beszélhetünk arról a félelemről, hogy az új bíróság létrehozásával a bírói függetlenség csorbulni fog, különösen a politikailag érzékeny ügyekben.

Vagyis, nekünk még komolyabban kell felkészülnünk az ilyen típusú ügyekre. Például, hogy meg tudjuk védeni a gyülekezési jogokat. De mi fel vagyunk erre készülve, a polgárok továbbra is számíthatnak ránk.  Ugyanakkor pontosan tudjuk, hogy a bíróságok függetlensége tényleg az egész társadalom érdeke. Ha nem lenne független a bíróság, akkor a jogviták rendezésében nem lehetne bízni. Itt nagyon sok olyan szereplő van, cégek, magánszemélyek, akiknek elemi érdekük, hogy legyen olyan bíróság, ami rendezi a jogvitákat, aminek a pártatlanságában meg lehet bízni. Ebben a kérdésben tehát nagyon nagy társadalmi erőt, megmozdulást lehet felmutatni. Ha ugyanis nem lehet megbízni a bíróságban, akkor már nem lehet kiszámítható üzletet sem tervezni, nem lehet magyarországi működést tervezni.

Önök egyébként miből működnek?

A bevételeink hetven-hetvenöt százaléka pályázati forrásból érkezik, a Nyílt Társadalom Alapítványtól kezdve kisebb alapítványoktól….

Tehát kapnak Soros pénzt…

Pályázatok alapján, az Alapítványtól, igen. De vannak kisebb pályázataink is, és egyre növekvő mértékben magánalapítványokból tartjuk el magunkat. Az a célunk, hogy 2021-re a bevételeinknek a felét magénszemélyek adják össze.

Van félelem a munkatársaiban?

Mindannyian – huszonheten vagyunk – azt gondoljuk, hogy most még nagyobb szükség van ránk, mint korábban és büszkén folytatjuk a munkánkat.

Karácsony Gergely és a politikai blöff

Karácsony Gergely már biztosan nem lesz az Együtt miniszterelnök-jelöltje, s a két kispárt közös listán sem indul a jövő évi parlamenti választásokon. A döntés azután született, hogy Karácsony az egyik kereskedelmi televízió műsorában arról beszélt, hogy a kormány leváltásához minden ellenzéki párt összefogására, ezen kívül közös programra, közös listára és közös miniszterelnök-jelöltre is szükség lesz. Ezek híján ugyanis hatalmon marad a Fidesz. Mindezt az Együtt vezetői úgy értékelték, hogy Karácsony Gergely – aki a Párbeszéd kormányfő-jelöltje is – hátat fordított a korábbi szövetségesnek, és az MSZP felé kacsingat. A szocialista párt mindeddig nem jelezte, hogy felkérte volna Karácsonyt a miniszterelnök-jelölti posztra.  A Független Hírügynökségnek nyilatkozó Juhász Péter viszont megerősítette, hogy rövidesen új kormányfő-jelöltet választ az Együtt.

 

Meglepődtek, amikor Karácsony Gergely bejelentette, hogy a jövőben azért fog dolgozni, hogy minden ellenzéki párt együttműködjön, esetleg közös programot készítsen?

Igen, hátbatámadásként éltük meg a bejelentést. Korábban ugyanis azt terveztük, hogy a hétvégén a Párbeszéd után az Együtt is miniszterelnök-jelöltnek fogja Karácsony Gergelyt választani. Szándékaink szerint a két párt közös listán indult volna a választásokon. Ennek vége.

Ha jól értem Karácsony egy szélesebb összefogásra tett ajánlatot annak érdekében, hogy valódi esély legyen a választási győzelemre. Ezzel nem ért egyet?

Igen, mert

Karácsony Gergely egy héttel ezelőtti nyilatkozatával értek egyet, amikor még azt mondta, hogy a kormányváltáshoz egyszerre van szükség a politikai megújulásra és az együttműködésére. Ha viszont az MSZP listáján indulnánk, akkor a politika átalakításáról, a hitelesség visszaszerzéséről szó sem lehetne, pedig ez létfontosságú.

Hiszen nem véletlenül került hatalomra a szocialista kormány bukása után kétharmaddal a Fidesz, aminek a végeredménye a jogállamot eltipró politika lett.

Tényleg azt gondolja, hogy két kispárt közös listán képes megújítani a politikát, miközben erőt is felmutathatnák a diktatórikus hatalommal szemben?

Továbbra is hiszek az Új pólus létrehozásában, ennek érdekében további erőfeszítéseket kívánok tenni. De ennél is fontosabbnak tartom, hogy két lista alakuljon ki, az egyikre a 2010. előtti politikai elit pártjai kerülhetnének, tehát az MSZP, és a DK. A másikon szerepelhetne az Együtt, a Párbeszéd, az LMP és a Momentum, tehát mindazok a politikai erők, amelyek a rendszerváltás utáni politikát is elutasítják, ez lenne lényegében az Új pólus.

Sajnos a fiatal pártok közül kettő is akad, amelyik egyedül akar indulni a választási versenyben – az LMP és a Momentum –, ők a kerületi koordinációban sem vesznek részt; tehát az sem akarják vállalni, hogy a Fidesz jelöltjével szemben csak egy ellenzéki képviselő induljon.  Ezzel viszont megalapozzák a Fidesz ismétlődő kétharmados győzelmét.

Akkor kimondható, hogy Karácsony nyilatkozata miatt szakított egymással az Együtt és a PM, lényegében túl vannak a kenyértörésen?

Igen, mert Karácsony Gergely a szocialistákkal nagyobb esélyt lát arra, hogy pártjának, a Párbeszédnek több mandátuma legyen. Mi azonban nem ezt tartjuk lényegesnek. Ha mi is arra koncentrálnánk, hogy minél több képviselői helyet elnyerjünk, akkor mi is igyekeznénk a szocialistákkal közös listára. De nekünk az a fontos, hogy a saját értékeinket hosszú távon képviselhessük, tehát a józan középúton szeretnénk maradni.

Az önök számára az sokkal fontosabb, hogy képviseljék a saját értékeiket, mint hogy leváltsák Orbán Viktort és a Fideszt?

Úgy gondoljuk, hogy a Fidesz leváltható. Egyébként is az Új pólus pártjainak a programja nagyon közel esik egymáshoz, ha ezek az erők együttműködnének, akkor a legerősebb ellenzéki csoportosulás lehetne. Mindezt a DK, illetve az MSZP listájával kiegészítve optimalizálhatnánk a helyzetet, tehát azok is csatlakozhatnának, akik változatlanul a régi elitben, vagy Gyurcsány Ferencben látnák a fejlődés lehetőségét. Ebben a folyamatban a koordináció lenne a lényeg, de Karácsony Gergely e heti húzásával a koordináció lehetőségét tolta el időben.

A mi mozgásterünket alapvetően befolyásolja, hogy az Együtt elnöksége száz százalékos támogatottsággal hozott döntése szerint a szocialista párttal nem akarunk egy listán szerepelni. Ezt a helyzetet nem lehet figyelmen kívül hagyni.

Arról nem is beszélve, hogy két héttel ezelőtt Karácsony Gergely társaságában írtunk egy levelet a DK és az MSZP vezérkarának, hogy ideje lenne az egyéni kerületek jelöltjeiről egyeztetni, erre a mai napig még választ sem kaptunk. Ezt én elég udvariatlannak tartom.

Ezek után azt el tudják képzelni, hogy az ellenzék közös miniszterelnökkel, Karácsony Gergellyel vagy Szél Bernadettel vág neki a választásnak?

Szerintem az a normális, ha már külön listákon indulunk, akkor a tömörüléseknek miniszterelnök-jelöltjei is vannak. Ha létrejön az Új pólus, akkor annak szüksége van saját kormányfő-jelöltre. Az MSZP-vel, vagy a DK-val közös miniszterelnököt épp úgy nem tudok elképzelni, mint közös listát sem.

De Karácsony Gergely azt nem mondta ki, hogy ő lenne az MSZP miniszterelnök-jelöltje, mindössze arról beszélt, a hogy győzelem érdekében közös lista, tehát szélesebb összefogás kell.

Amikor ezt nyilatkozta Karácsony Gergely, akkor tisztában lehetett azzal, hogy sem a DK, sem pedig az Együtt nem fog közös listára menni. Igazából ez egy politikai blöff volt a részéről.

Viszont ha nagyon sok lista lesz, akkor alig marad esély a választási győzelemre. Ez nem életveszélyes?

Csak ismételni tudom, hogy ezt én sem tartom szerencsésnek, sokkal jobb lenne az általam már vázolt új- és régi pártok verzió. Én ezért dolgozom, minden más ennél csak rosszabb.

Közös ellenzéki programot sem tudnak elképzelni?

Újra ismétlés jön, hiszen az Új pólus pártjainak programja szinte azonos, s a baloldalé is hasonló. Ezen nem bukhat el a választás, ha a programok összhangba hozhatóak. Nem beszélve arról, hogy 2018. után először nagytakarításnak, rendteremtésnek kell jönni, s mert e programok azonosak, mindössze politikai egyeztetésre lenne szükség.

 A választók együttműködésben reménykednek, de a politikusok, köztük önök is, mennek a saját fejük után. Miért?

Mi abban reménykedünk, hogy a koordinált indulás, és a nem túl sok lista felállítása elegendő lesz.

Sokadszor kerül szóba az Új pólus, aminek létrejötte elég kérdéses.

Ma már nem tudnám komoly hittel azt mondani, hogy létrejön, azt viszont nyugodtan állítom, hogy nem tudok másért dolgozni.

Ugye nyilván szimbolikus lehet, ha az V. kerületben meg tudnak egyezni, ön, Juhász Péter és a Momentum elnöke, Fekete Győr András. Ha nem, akkor egymás ellen indulnak, s akkor talán lőttek a szövetségnek is.

Friss kutatás szerint a helyzet ma úgy áll, hogy az V. kerületben én vagyok a legesélyesebb ellenzéki, igaz a Fidesz néhány százalékkal még jobban áll. Van esély, hogy ezt a különbséget ledolgozzuk. A jelek szerint a Jobbikos szavazók is engem támogatnának, ha sikerülne a koordinált indulást megszervezni.

Komoly baloldali értelmiségiek is felvetették már, hogy a kormányváltás érdekében szükség lenne a Jobbikkal együttműködni. Ön ezzel egyetért?

Mi elvi alapon is elutasítjuk az együttműködést a Jobbikkal, de gyakorlatban sem látok okot rá. Nekünk a rendpárti politika nem fér az értékrendünkbe, tehát elképzelni sem tudnék semmiféle együttműködést.

A kampány erősödését jelzi a Jobbik elleni vizsgálat plakátügyben, a 660 milliós büntetés földre viszi a pártot. Mit szól ehhez?

Vérlázítónak tartom, hogy a kormány hatósági eszközökkel vegzálja a pártokat. Miközben azt látni kell, hogy a Fidesz ugyanúgy, nagy kedvezménnyel helyezett ki plakátokat – illetve még csak nem is fizetett értük – 2010-ben, vagy 2014-ben. Az ügyben feljelentést is tettem, de vizsgálat sem indult. Egyik oldalon százmilliós a bírság, a másik esetben még csak nyomozás sem kezdődik. Nekem a kettős mércével van problémám. Emiatt állítom, hogy a kormánypárt politikai akciókra használ fel egy elvben független intézményt.

A pártok viszonylag tétlenül és némán figyelik, hogy a Fidesz egy újabb parlamenti erőt akar tönkre tenni. Szolidaritásból nem vonulnak az utcára a Jobbikkal együtt?

Semmiképp! Azt ugyanis én nem tudom, hogy a Jobbik nem követett-e el törvénysértést. Minden jel arra mutat, hogy Simicska Lajos korábban a Fidesznek, most pedig a Jobbiknak adott kedvezményes plakáthelyet. Miközben a 2018-as választásokra mi már egyáltalán nem tudtunk plakáthelyeket bérelni. Állítólag mindegyik foglalt már.

Ön forró nyomon követi a korrupciót, de a pártja politikai hasznot nem húz ebből. Mivel magyarázza, hogy a fél ország már a Fidesz kezén, de senkit nem izgat?

Azt gondolom, hogy sokan figyelemmel kísérik a magyarországi korrupciót. Itt van például Rogán Antal, akiről ma már kimondható, hogy bűnöző, a legelutasítottabb politikusok egyike lett. Pedig négy éve a legnépszerűbbek egyike volt. Tehát van hatása a korrupció leleplezésének, más kérdés, hogy egy párt politikája nem csak a korrupcióról szól. Pozitív üzenetek is kellenek, tehát, hogy mi, az Együtt politikusai mit akarunk. De sajnos a programunkat média hiányában alig tudjuk eljuttatni a választókhoz.

Sokan azt érzik, hogy papírforma szerint még legyőzhető a Fidesz, de valójában egyre kevesebben hiszik el, hogy lesz kormányváltás Magyarországon. Ön érzi ezt?

Igen! Viszont, ha azt látnák a választók, hogy a pártok saját érdekeiken is felül tudnak emelkedni, az biztosan komoly reményt adna nekik. Ez ugyanis pozitív spirállá tudna nőni, illetve olyan pozitív folyamatokat indíthatna el, amelyek megsokszoroznák az ellenzék erejét.

Nem a választóktól kell elvárni, hogy vakhitből szavazzanak. Ebből biztosan nem lehet kormányváltás, a politika felelőssége, hogy reményt adjon az embereknek.

Ön szerint lesz Magyarországon kormányváltás?

Én ezért dolgozom, s szerintem le is győzzük majd a Fideszt.

Nyikos: az ÁSZ alkotmányt sértő módon működik

A pártok vegzálása helyett az állam működését kéne vizsgálnia az Állami Számvevőszéknek, mert a költségvetésben 17 ezer milliárd forint fordul meg, a politikai szervezetek ennek az összegnek az ezrelékével sem gazdálkodnak – nyilatkozza a Független Hírügynökségnek Nyikos László. Az ÁSZ egykori alelnöke – Róna Péterhez hasonlóan – úgy gondolja, hogy az ellenőrző szervezet törvényt, illetve alkotmányt sértő módon működik, mert a pártvizsgálatok mellett az államháztartás ellenőrzését elmulasztja.

 

Így a választási kampány kellős közepén minden ellenzéki pártot megbüntettek már, pedig a számvevőszéknek nincs is joga büntetni, s még maga a vizsgálat is alkotmányellenes lehet. Önnek mi a véleménye?

A számvevőszék közvetlenül nem büntet. Csupán megállapítja, ha valamit törvénytelennek, szabálytalannak talál, esetleg azt is, ha ésszerűtlenséget tapasztal a működésben, a gazdálkodásban.  Mindezt pontos jogi hivatkozásokkal, dokumentumokkal, szakmai érvekkel is köteles alátámasztani. Az ellenzéki pártok bírságolásakor azonban hiányzik az alátámasztás, a büntetést megalapozó számítás, ami meggyőzhetné akár az ellenőrzött pártokat, akár a nyilvánosságot a tiltott támogatásról, vagy az úgynevezett piaci ár alatti irodabérlésről.

Tehát önnek sincs fogalma arról, hogy a Jobbikra kivetett gigabírságot hogyan számolták ki, esetleg a többi ellenzéki párt tízmilliós bírságainak megalapozása is hiányzik?

Igen, pedig elolvastam az ÁSZ honlapján nyilvánosságra hozott hivatalos jelentést, de abból nem derül ki, hogy az ominózus megállapítást milyen kalkuláció alapozta meg.

Vagyis nem tudja, hogy jött ki a 330 millió, vagy a többi?

Fogalmam sincs, mert az ezt megalapozó számítás nem került nyilvánosságra, hiányzik a jelentésből, illetve a mellékletből is, holott ez a jelentés alapvető eleme lenne. Demokratikus országban ilyen vádat nem lehet alaptalanul megfogalmazni! A számvevőszéknek érvelni kellett volna. Elegendő, releváns bizonyítékkal alátámasztani a jogsértést. Pontosan és közérthetően le kellett volna vezetnie, hogy számszerűen miként jött ki az adott összeg. Törvényi kötelessége lett volna tételesen reagálni a Jobbik észrevételeire, és megindokolni, miért nem vette azokat figyelembe. Ezt kívánná az ellenőrzés etikája is. Különben csak hitvitát lehet folytatni.

Lehet, hogy az LMP-re, a DK-ra, az Együtt-re, és a Párbeszédre kivetett 5-10 millió közötti büntetés is épp ilyen megalapozatlan volt?

Úgy látom, egyik párt esetén sincs megfelelően számszerűsítve a szabálytalanság. Pedig az államkincstár, vagy az adóhivatal később már nem tudja az ÁSZ által megállapított összeget korrigálni, felülbírálni, hiszen az ellenőrzési rendszer úgy van „kitalálva”, hogy a számvevőszék hiteles, „tévedhetetlen” intézmény.

De az ÁSZ vizsgálati megállapításaival közgazdasági problémák is vannak, hiszen a „piaci ár” – állítólag a pártok ez alatt kaptak olcsó plakáthelyet és fizettek irodabérletet – fogalma nem egyértelmű. Nem világos, hogy mihez képest alacsonyabb valaminek a díja? Azért sem meggyőző azt állítani, hogy valamely szolgáltatás a piaci ár alatt történik, mert azt ezer dolog határozza meg, még az alku is mérsékelheti. Nem lenne szabad elfelejteni, hogy az ÁSZ nem árhatóság.

Mit szól ahhoz, hogy bár az ellenzék majdnem minden pártját megbüntették, de a kormányon lévőket nem is vizsgálják?

Az ÁSZ az elnöke általa jóváhagyott terv szerint ellenőriz, amit bemutat az Országgyűlésnek. A pártok gazdálkodását kétévente vizsgálja. A kormánypártok ellenőrzése tavaly nem szerepelt a tervben.

Úgy látszik, hogy a számvevőszék elnökét, aki nemrég még a Fidesz frakcióban ült, nem érdekli a kormánypárt gazdálkodása. Ilyen van?

Ezt nem kívánom kommentálni.

Felveti viszont azt a kérdést, amit Róna Péter is megfogalmazott, hogy ilyen történések mellett nem lehet, hogy alkotmányellenesen működik nálunk a számvevőszék?

Sajnos 1989-ben a párttörvénybe „belefogalmazták” a pártok számvevőszéki ellenőrzését. 190 számvevőszék működik a világban, de – ismereteim szerint – sehol ilyet nem csinálnak. Az ÁSZ elsődleges feladata az államháztartás bevételeinek és kiadásainak, még inkább az állam vagyonának és adósságának a vizsgálata lenne, de helyette mostanság az ellenzéki pártok megleckéztetésével, vegzálásával foglalkozik. Pedig 17 ezer milliárd forint fordul meg évente a magyar államháztartásban, nem tudjuk, mennyi az állam vagyona, még az sem világos, hogy az növekszik, vagy csökken.  Több ezer intézmény éves pénzügyi beszámolóját is auditálni kéne, de ezt a munkát sem végzik el.

Korábban épp azért kritizálták a számvevőszéket, mert csak formálisan ellenőrizték a pártokat. Most, hogy itt a szigor, a lazaság kéne?

Említettem már, hogy a pártok ellenőrzése nem az ÁSZ feladata lenne. Működésük törvényességét – mint máshol – ellenőrizhetné az ügyészség, pénzügyi beszámolójukat pedig magánkönyvvizsgáló.

De mégis kitüntetett módon ellenőrzik a pártokat, miért?

Azért, mert a parlament az elmúlt évben törvénybe foglalta a pártok direkt ellenőrzését. Holott a pártok nem közpénzekkel gazdálkodnak, állami támogatásuk a központi költségvetés kiadásainak ezrelékével sem fejezhető ki. Ezzel szemben alapvető dolgokat nem tudunk az állami nagyberuházások észszerűségéről, hasznosságáról, megtérüléséről stb.

Az alaptörvény szerint a számvevőszék az országgyűlés pénzügyi és gazdasági ellenőrző szervezete, de nem végez pénzügyi ellenőrzést! Jól hallotta, nem végez pénzügyi ellenőrzést! Nem is állítja magáról, hogy végezne. Vagyis egyértelműen alkotmányellenesen működik, tehát ugyanazt állítom, mint Róna Péter, csak más oldalról közelítem meg e témát.

Korábban azt nyilatkozta a Fühü-nek, hogy a pártvizsgálatokat törvényellenesen végezték el. Fenntartja?

Persze, ne felejtse el, hogy a vizsgálat címe az volt, hogy „a pártok 2015 – 2016-os évi gazdálkodásának ellenőrzése”. Ugyanakkor a „büntetést” az 2017-es év plakát- és egyéb ügyei miatt vetették ki, miközben erről az évről még nem készült el a Jobbik pénzügyi beszámolója, amiben – ha hibázott – még ki is javíthatja a hibáját. Ez sérti a számviteli törvényt.  Ez nonszensz!

Ráadásul kiderült, hogy a 2017. évre kiterjedő vizsgálat benne sem volt az ÁSZ munkatervében, amit – módosítva – Domonkos László köteles lett volna bemutatni az országgyűlésnek. Ez sem történt meg!

Tehát olyan látszat keletkezett, hogy az ellenőrzés esetleg politikai sugallatra született, s az ellenzék lejáratását célozta. Mindezt törvénytelenül?

Feltehetően, vagy „csak” arról van szó, hogy az ÁSZ nincs tisztában a számvevőszéki ellenőrzés függetlenségének elveivel, szakmai kritériumaival. Azzal, hogy mi a vizsgálatainak a célja. Hogyan kellett volna meggyőződnie, elegendő bizonyítékot szereznie állításainak helyességéről.

Viszont büntettek érte.

Fércmunkát végeztek.

Ez olyan, mintha egy adózót még év közben, adóbevallásának elkészülte előtte megbüntetnek?

Pontosan!

Róna Péter azt is állítja, hogy az Állami Számvevőszék nemcsak törvényt, de alkotmányt is sértett. Ön szerint is?

Igen, utaltam én is erre. Hozzáteszem, hogy normál esetben a botrányt kiváltó pártvizsgálatot leghamarabb 2019-ben lehetett volna elvégezni.

 Az elmúlt hét vitatémája, hogy a bírságot be kell-e fizetni, vagy meg lehet tagadni?

Szerintem azok a pártok döntenek helyesen, amelyek nem fizetik be a büntetést. Nincs rá precedens, hogy a fizetés megtagadása esetén az adóhatóság mit tehet. Elég kényes dolog lenne egy politikai pártot a választások előtt három hónappal, inkasszóval lehetetlen helyzetbe hozni. Ezzel ugyanis már végképp olyan területre tévedne az állam, amely alkotmányos alapjogokat sért. Hisz ha a pénzt leemelik a Jobbik számlájáról, akkor nem tud indulni a választáson. Ez a lépés tehát már nagyon messzire vezetne.

Erre mondja Róna Péter, hogy ennél végzetesebb dolgokat az elmúlt nyolc évben nem tettek, s ha ez így megy tovább, akkor ennek diktatúra a vége!

Ha viszont jóindulatúan akarok fogalmazni, akkor azt kell mondanom, hogy akkor nagyfokú tudatlanság áll a háttérben, hisz a hatalom nem tudja, mire való a számvevőszék, illetve a számvevőszéken nem tudják, hogy mire szól a jogosítványuk. Nem érzékelik ugyanis, hogy vizsgálatukkal beszálltak a pártpolitikai harcokba.

Ön tényleg elég jóindulatú ember, de van-e jóindulatú olvasata annak, hogy Varga Mihály a választások utánra halasztaná a büntetések befizetését?

Ezt egy kínban fogant ötletnek tartom, ami nincs végiggondolva. Nincs ugyanis válasz például arra a kérdésre, hogy mi történik, ha közben valamely párt nem jut be a parlamentbe? Vagy 1 %-ot sem ér el, esetleg nem is indul a választáson, és nem is jár neki annyi támogatás, amiből a büntetést ki lehetne fizetni? Nekem az a véleményem, hogy az a párt, amely elfogadná Varga Mihály javaslatát, az fejet hajtana a nyilvánvaló alkotmánysértő helyzet előtt, és pillanatnyi előnyökért hurokba dugná a fejét.

Szakács lett az államtitkárból

Hosszú ideig csak választási szakértőként szólalt meg, aztán politikai pályára váltott Tóth Zoltán. A hajdani államtitkár elindult képviselőjelöltként a választásokon, a Demokratikus Koalíció színeiben, hogy aztán visszalépjen az ellenzék másik jelöltje javára. Most szakácskönyvet ír, és karitatív tevékenységet folytat – nyilatkozta Független Hírügynökségnek.

  • Példát akart mutatni a visszalépésével
  • Szakácsként tett európai vizsgát
  • Nem bánja, hogy elindult a választásokon
  • Az új választási törvény is a Fideszt segíti
  • A kormánypártnak már nincs szüksége újabb módosításokra   

Mondhatjuk azt, hogy ezt jól kifőzte?

Köszönöm, én ezt bóknak tekintem, bár kétségkívül akadnak olyanok, akik szerint ez megaláztatás, ami velem most történik, hiszen sokszor voltam már államtitkár is, de én elégedett vagyok a jelenlegi státuszommal.

Voltaképpen most, mi a státusza? Szakács, vagy receptíró ?

Amiből megélek, az elsődlegesen a nyugdíjam, a feleségem szintén nyugdíjas, nincs is más jövedelmünk. De, szerencsére, hozzászoktunk ahhoz az életünk során, – ez három alkalommal is előfordult -, hogy mintegy ötven százalékkal csökkentsük az életszínvonalunkat. Most is ez történt, gyakorlott módon megtettük. Higgye el, ez nem olyan nagy probléma. Ugyanakkor társadalmilag, úgy érzem, hasznos tevékenységet folytatok. Megcsináltam a szakács európai uniós vizsgát letettem, ennek birtokában pedig tudok főzni a Heti betevő egyesület budaörsi csapatában. Minden negyedik vasárnapon 140 adag ételt főzünk gyermekeknek, amelyet aztán az egyesület egy másik csapata oszt szét a rászoruló gyerekeknek. Ezen kívül egy mozgássérült alapítvány számára rendszeresen főzök. Május 30-án kétszáz mozgássérült gyereknek adtunk enni.

Azt a poént akartam megengedni magamnak, hogy a jelenlegi helyzetében ez egy nagyon találó név, mármint a heti betevő, de rájöttem, hogy ez egy rossz vicc, ezért el is engedem, kiváltképp, hogy ilyen jótékony célú egyesületről van szó.

Nem kell elengedni… Egyébként van más is, a budaörsi olvasókör például, amelyet négy éve alapítottam, amikor kirúgtak az utolsó állami állásomból is. Ezt teljesen önerőből működtetjük, minden hónap második szerdáján találkozunk, illusztris vendégeink vannak; csak az jelenlegi időszak meghívottjait említve, Bolgár Györgyöt, Beer Miklós nyugalmazott püspököt, vagy Ráday Mihályt.

A névsorban ott lehetne ön is, nem?

Hát nem. Igaz, hogy írtam több könyvet is, de én itt a közösség szervezője vagyok, nem pedig vendég. Szóval távol áll tőlem az öntömjénezés. Ugyanakkor persze annak örülök, ha vannak újságírók, akik érdeklődnek az én másirányú tevékenységem iránt.

És a választási szakértői tevékenysége?

Most például az EBESZ végső jelentésébe bevontak, illetve a Tiszta voks elnevezésű alapítvány tevékenyégébe is. Amúgy pedig az egyik amerikai egyetem professzor asszonya, Scheppele asszony is kikérte a véleményem a választások értékeléséhez. Tehát most nem, mint a választási rendszer alakítója, hanem – ahogy az előző könyvem címe is szól -, a hatalom kritikusaként jelenek meg.

Próbálom a beszélgetésünket abba az irányba terelni, hogy kimondassam önnel: hibázott akkor, amikor a szakértői státuszát egy rövid időre feladva politikai szerepet vállalt azzal, hogy képviselő jelöltje lett a Demokratikus Koalíciónak. Szóval mai fejjel is megtenné, hogy elindul ezen a politikai úton?

Igen, megtenném.

Azzal a feltétellel indultam el, hogy az a párt, amely jelöl engem, legyen hajlandó a szövetségre. A DK ilyen pártnak bizonyult.

Úgy gondoltam, hogy az én személyes példámmal, azzal, hogy visszalépek más javára azért, hogy ezzel elindítsak egy folyamatot a közös ellenzéki jelöltségek kialakítására. Az volt a célom, hogy bebizonyítsam: összefogás nélkül nem megy. És sajnos be is igazolódott: összefogás nélkül tényleg nem megy.

Szívesen fűznék ehhez egy megjegyzést, illetve egy kérdőjelet. Már tudniillik ahhoz, hogy itt bárki bármit lát, vagy valóban levont megfelelő tanulságokat az április 8-i eredményekből. Az azóta eltelt időszak ugyanis – még akkor is, ha az időközi polgármester választások esetében vannak pozitív jelenségek is – inkább azt mutatja, hogy itt senki nem tanult semmit… Nem akarok intimpistáskodni, de muszáj megemlítenem: mi összefutottunk a választások előtt, és akkor éppen arra panaszkodott, nem kis kétségbeeséssel, hogy mennyire nem mozdulnak a dolgok abba az irányba, amelyet szeretett volna elérni, és amiről az előbb beszélt is. Akkor még képviselő jelölt volt, és ahogy mondta nekem, készen állt a visszalépésre, de arról beszélt, hogy elképesztő az a töketlenkedés, ami itt az ellenzéki oldalon folyik.

A gyakorlat valóban ezt mutatta. Viszont mögötte mégiscsak megjelent a tanulság: a következő választásokon csak akkor sikerülhet nyerni, ha vagy kétpárt-rendszert sikerül kialakítani, vagyis olyat, amilyenről Gyurcsány Ferenc is beszélt. Azaz: egy a Fidesszel szemben megjelenő alternatívát nyújtó baloldali liberális párt, vagy a jelenleg meglévő tagoltság szerint egy olyan ernyőszervezetet létrehozni, amely, ily módon, mégis egy egységes ellenzéki pártot jelenít meg, anélkül persze, hogy szervezetileg és ideológiailag egységes lenne. Jelen pillanatban egyik feltételt sem látom megvalósíthatónak. Annyi talán megtörténhet, hogy a 2012-es javaslatomhoz, az előválasztáshoz visszatérnek a pártok, és minimum a főpolgármestert ezzel a módszerrel választják ki.

Ha most tippelni kellene, hogy ez az előválasztás megvalósul-e jövő szeptember-októberre, akkor ma mit mondana?

Egyelőre úgy látom, hogy nem.  Annak ellenére, hogy a választópolgárok döntő többsége már látja, hogy ez lenne a helyes út. A pártvezetőkkel sajnos ezt még nem sikerült megértetni. Tehát úgy állunk most, hogy néhány lúd legyőzi a választó polgárókat.

Lám, lám a szakács máris megszólalt önből… De azért ugye nevezhetem még önt választási szakértőnek?

Nyugodtan.

Akkor beszéljünk a választási törvényről, amelyhez máris hozzányúlt a Fidesz.

Igen, egy nyolcvan oldalas törvényjavaslatot készített, több, mint 120 paragrafussal. Nagyjából ennyi témát is próbál átölelni. Ebből én készítettem egy statisztikát, amely azt mutatja, hogy a szövegben körülbelül 120 olyan javaslat van, amely visz tovább bennünket a lenini úton… Bocsánat: azt akarom ezzel mondani, hogy

még lejtősebbé tette a pályát, könnyítette a Fidesz helyzetét. A törvénymódosítás lényegében egyfajta finomhangolás, a Fidesz előnyeit teszi egyértelműbbé.

Konkrétan?

Az egyéni választó kerületben például lehetővé teszi, hogy azok is szavazhassanak, akiknek sem magyarországi, sem külföldi lakóhelye nincsen. Ez egyértelműen a buszoztatást jelenti a környező országokból. A Fidesz ezt eddig is tette, de most legálissá változtatja. A másik ilyen nagyon fontos elem, hogy beengedi a kampányba, hogy amennyiben egy párt neve, vagy egy tagjának fényképe megjelenik az óriásplakáton, akkor ott ne kelljen feltüntetni az impresszumot, azaz ne lehessen tudni, ki helyezte ki az adott plakátot. Emlékszünk rá: a Fidesz az ellenzéki pártvezetőket kiplakatírozta, Soros-bérencekként tüntette fel őket. Ezt a módszert úgy akarja törvényessé tenni a Fidesz, hogy már nem kell a táblán feltüntetni a finanszírozó nevét.

Érdekes, amit mond, fel sem figyeltem ezekre változtatásokra…

Azért, mert

a törvény betűje mögé rejtik a szándékokat.

Ezek szerint minden egyes törvénynél betűről betűre kell haladni, hogy észrevegyük az esetleges trükköket. 

Így van. Mondok egy harmadik példát is. Eddig  volt az ellenzéknek lehetősége arra, hogy közösen delegáljanak választási közreműködőket, számláló bizottsági tagokat. Ez a jövőben megszűnik. A tizenegyezer szavazó körbe kizárólag a helyi lakosokat lehet delegálni. Politikailag és jogilag is ellehetetleníti a Fidesz-féle a törvény az együttműködést, a racionális összefogást. Ez azt jelenti, hogy az ellenzék, a jelenlegi helyzetében mintegy ötezer választó körbe nem fog tudni delegálni embert. Kivéve persze, hogy magukhoz térnek az ellenzéki pártok, de ennek ugyanúgy nem látom jelét, mint a Fidesz demokratizálódásának.

A határon túliak szavazásával kapcsolatos módosításokról mi a véleménye?

 Velük kapcsolatban öt olyan módosítás született, amely tovább egyszerűsíti számukra a szavazást. Ezek a szándékok korábban is érvényesültek, de a Nemzeti Választási Iroda törvénysértő határozatainak köszönhetően. Az egyik ilyen: a határon túliaknak nem kell tudni magyarul, még a saját nevük leírásában sem. A másik ilyen: bárki beadhat kérelmet egy határon túli magyarnak arra, hogy regisztrálják a választói névjegyzékben. Törvényessé tették tehát, hogy különböző pártocskák, alapítványok, fejkvóta ellenében, gyűjtsék az aláírásokat.

És a kamupártokkal kapcsolatos ú törvény?

Ezzel felmenti a Fidesz, utólag, őket a törvénysértés vádja alól. Ugye a szöveg azt mondja, hogy a jövőre nézve nem kaphatnak állami támogatást azok a pártok, amelyek nem fizették vissza az állami támogatást. A Fidesz által uralt államgépezet semmit nem tett korábban annak érdekében, hogy az egy százalékot el nem érő pártok visszafizessék a támogatást. Ez a módosítás visszamenőleg mentesíti őket a visszafizetés terhe alól.

Mit gondol: hozzányúl-e a Fidesz az önkormányzati választások előtt újra a választási törvényhez?

Ma még nem tudjuk megmondani. Ez a mostani csomag nem rendelkezik ilyen típusú változtatásokról. Szaknyelven úgy fogalmazhatnék: ebben nincsenek még anyagi jogi, csak eljárásjogi változtatások- Ezek tehát egyelőre csak egyszerűsítik a Fidesz szándékait. Érdemi lépésről ma még nem tudni, sem a főpolgármester választásról, sem a kistelepülések önkormányzatának a megszüntetéséről.

Orbán Viktor azt nyilatkozta, hogy ezeken a területeken nem akarnak érdemi módosítást végrehajtani, de mint tudjuk: a Fidesz útjai kifürkészhetetlenek.

Mi az ön tippje?

Szerintem a Fidesznek már nincs szüksége az érdemi változtatásokra; olyan mértékben centralizált a polgármesterek személyét, és olyan mértékben tartják kezükben az önkormányzati képviselő testületeket a költségvetésen keresztül, hogy nincs szükségük arra, hogy fellázadjanak ezek az önkormányzatok. Legfeljebb majd tíz százalékkal megemelik a polgármesterek és a testületi tagok javadalmazását, és akkor már maximálisan hűségesek lesznek.

Mi szerepel most az ön névjegyén?

A facebook oldalamon az szerepel: jogász, közigazgatási szakértő, szakács, könyvmoly.

És most a szakács van aláhúzva?

A szakács és a könyvmoly.           

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK