Szakács lett az államtitkárból

0
2462
facebook

Hosszú ideig csak választási szakértőként szólalt meg, aztán politikai pályára váltott Tóth Zoltán. A hajdani államtitkár elindult képviselőjelöltként a választásokon, a Demokratikus Koalíció színeiben, hogy aztán visszalépjen az ellenzék másik jelöltje javára. Most szakácskönyvet ír, és karitatív tevékenységet folytat – nyilatkozta Független Hírügynökségnek.

  • Példát akart mutatni a visszalépésével
  • Szakácsként tett európai vizsgát
  • Nem bánja, hogy elindult a választásokon
  • Az új választási törvény is a Fideszt segíti
  • A kormánypártnak már nincs szüksége újabb módosításokra   

Mondhatjuk azt, hogy ezt jól kifőzte?

Köszönöm, én ezt bóknak tekintem, bár kétségkívül akadnak olyanok, akik szerint ez megaláztatás, ami velem most történik, hiszen sokszor voltam már államtitkár is, de én elégedett vagyok a jelenlegi státuszommal.

Voltaképpen most, mi a státusza? Szakács, vagy receptíró ?

Amiből megélek, az elsődlegesen a nyugdíjam, a feleségem szintén nyugdíjas, nincs is más jövedelmünk. De, szerencsére, hozzászoktunk ahhoz az életünk során, – ez három alkalommal is előfordult -, hogy mintegy ötven százalékkal csökkentsük az életszínvonalunkat. Most is ez történt, gyakorlott módon megtettük. Higgye el, ez nem olyan nagy probléma. Ugyanakkor társadalmilag, úgy érzem, hasznos tevékenységet folytatok. Megcsináltam a szakács európai uniós vizsgát letettem, ennek birtokában pedig tudok főzni a Heti betevő egyesület budaörsi csapatában. Minden negyedik vasárnapon 140 adag ételt főzünk gyermekeknek, amelyet aztán az egyesület egy másik csapata oszt szét a rászoruló gyerekeknek. Ezen kívül egy mozgássérült alapítvány számára rendszeresen főzök. Május 30-án kétszáz mozgássérült gyereknek adtunk enni.

Azt a poént akartam megengedni magamnak, hogy a jelenlegi helyzetében ez egy nagyon találó név, mármint a heti betevő, de rájöttem, hogy ez egy rossz vicc, ezért el is engedem, kiváltképp, hogy ilyen jótékony célú egyesületről van szó.

Nem kell elengedni… Egyébként van más is, a budaörsi olvasókör például, amelyet négy éve alapítottam, amikor kirúgtak az utolsó állami állásomból is. Ezt teljesen önerőből működtetjük, minden hónap második szerdáján találkozunk, illusztris vendégeink vannak; csak az jelenlegi időszak meghívottjait említve, Bolgár Györgyöt, Beer Miklós nyugalmazott püspököt, vagy Ráday Mihályt.

A névsorban ott lehetne ön is, nem?

Hát nem. Igaz, hogy írtam több könyvet is, de én itt a közösség szervezője vagyok, nem pedig vendég. Szóval távol áll tőlem az öntömjénezés. Ugyanakkor persze annak örülök, ha vannak újságírók, akik érdeklődnek az én másirányú tevékenységem iránt.

És a választási szakértői tevékenysége?

Most például az EBESZ végső jelentésébe bevontak, illetve a Tiszta voks elnevezésű alapítvány tevékenyégébe is. Amúgy pedig az egyik amerikai egyetem professzor asszonya, Scheppele asszony is kikérte a véleményem a választások értékeléséhez. Tehát most nem, mint a választási rendszer alakítója, hanem – ahogy az előző könyvem címe is szól -, a hatalom kritikusaként jelenek meg.

Próbálom a beszélgetésünket abba az irányba terelni, hogy kimondassam önnel: hibázott akkor, amikor a szakértői státuszát egy rövid időre feladva politikai szerepet vállalt azzal, hogy képviselő jelöltje lett a Demokratikus Koalíciónak. Szóval mai fejjel is megtenné, hogy elindul ezen a politikai úton?

Igen, megtenném.

Azzal a feltétellel indultam el, hogy az a párt, amely jelöl engem, legyen hajlandó a szövetségre. A DK ilyen pártnak bizonyult.

Úgy gondoltam, hogy az én személyes példámmal, azzal, hogy visszalépek más javára azért, hogy ezzel elindítsak egy folyamatot a közös ellenzéki jelöltségek kialakítására. Az volt a célom, hogy bebizonyítsam: összefogás nélkül nem megy. És sajnos be is igazolódott: összefogás nélkül tényleg nem megy.

Szívesen fűznék ehhez egy megjegyzést, illetve egy kérdőjelet. Már tudniillik ahhoz, hogy itt bárki bármit lát, vagy valóban levont megfelelő tanulságokat az április 8-i eredményekből. Az azóta eltelt időszak ugyanis – még akkor is, ha az időközi polgármester választások esetében vannak pozitív jelenségek is – inkább azt mutatja, hogy itt senki nem tanult semmit… Nem akarok intimpistáskodni, de muszáj megemlítenem: mi összefutottunk a választások előtt, és akkor éppen arra panaszkodott, nem kis kétségbeeséssel, hogy mennyire nem mozdulnak a dolgok abba az irányba, amelyet szeretett volna elérni, és amiről az előbb beszélt is. Akkor még képviselő jelölt volt, és ahogy mondta nekem, készen állt a visszalépésre, de arról beszélt, hogy elképesztő az a töketlenkedés, ami itt az ellenzéki oldalon folyik.

A gyakorlat valóban ezt mutatta. Viszont mögötte mégiscsak megjelent a tanulság: a következő választásokon csak akkor sikerülhet nyerni, ha vagy kétpárt-rendszert sikerül kialakítani, vagyis olyat, amilyenről Gyurcsány Ferenc is beszélt. Azaz: egy a Fidesszel szemben megjelenő alternatívát nyújtó baloldali liberális párt, vagy a jelenleg meglévő tagoltság szerint egy olyan ernyőszervezetet létrehozni, amely, ily módon, mégis egy egységes ellenzéki pártot jelenít meg, anélkül persze, hogy szervezetileg és ideológiailag egységes lenne. Jelen pillanatban egyik feltételt sem látom megvalósíthatónak. Annyi talán megtörténhet, hogy a 2012-es javaslatomhoz, az előválasztáshoz visszatérnek a pártok, és minimum a főpolgármestert ezzel a módszerrel választják ki.

Ha most tippelni kellene, hogy ez az előválasztás megvalósul-e jövő szeptember-októberre, akkor ma mit mondana?

Egyelőre úgy látom, hogy nem.  Annak ellenére, hogy a választópolgárok döntő többsége már látja, hogy ez lenne a helyes út. A pártvezetőkkel sajnos ezt még nem sikerült megértetni. Tehát úgy állunk most, hogy néhány lúd legyőzi a választó polgárókat.

Lám, lám a szakács máris megszólalt önből… De azért ugye nevezhetem még önt választási szakértőnek?

Nyugodtan.

Akkor beszéljünk a választási törvényről, amelyhez máris hozzányúlt a Fidesz.

Igen, egy nyolcvan oldalas törvényjavaslatot készített, több, mint 120 paragrafussal. Nagyjából ennyi témát is próbál átölelni. Ebből én készítettem egy statisztikát, amely azt mutatja, hogy a szövegben körülbelül 120 olyan javaslat van, amely visz tovább bennünket a lenini úton… Bocsánat: azt akarom ezzel mondani, hogy

még lejtősebbé tette a pályát, könnyítette a Fidesz helyzetét. A törvénymódosítás lényegében egyfajta finomhangolás, a Fidesz előnyeit teszi egyértelműbbé.

Konkrétan?

Az egyéni választó kerületben például lehetővé teszi, hogy azok is szavazhassanak, akiknek sem magyarországi, sem külföldi lakóhelye nincsen. Ez egyértelműen a buszoztatást jelenti a környező országokból. A Fidesz ezt eddig is tette, de most legálissá változtatja. A másik ilyen nagyon fontos elem, hogy beengedi a kampányba, hogy amennyiben egy párt neve, vagy egy tagjának fényképe megjelenik az óriásplakáton, akkor ott ne kelljen feltüntetni az impresszumot, azaz ne lehessen tudni, ki helyezte ki az adott plakátot. Emlékszünk rá: a Fidesz az ellenzéki pártvezetőket kiplakatírozta, Soros-bérencekként tüntette fel őket. Ezt a módszert úgy akarja törvényessé tenni a Fidesz, hogy már nem kell a táblán feltüntetni a finanszírozó nevét.

Érdekes, amit mond, fel sem figyeltem ezekre változtatásokra…

Azért, mert

a törvény betűje mögé rejtik a szándékokat.

Ezek szerint minden egyes törvénynél betűről betűre kell haladni, hogy észrevegyük az esetleges trükköket. 

Így van. Mondok egy harmadik példát is. Eddig  volt az ellenzéknek lehetősége arra, hogy közösen delegáljanak választási közreműködőket, számláló bizottsági tagokat. Ez a jövőben megszűnik. A tizenegyezer szavazó körbe kizárólag a helyi lakosokat lehet delegálni. Politikailag és jogilag is ellehetetleníti a Fidesz-féle a törvény az együttműködést, a racionális összefogást. Ez azt jelenti, hogy az ellenzék, a jelenlegi helyzetében mintegy ötezer választó körbe nem fog tudni delegálni embert. Kivéve persze, hogy magukhoz térnek az ellenzéki pártok, de ennek ugyanúgy nem látom jelét, mint a Fidesz demokratizálódásának.

A határon túliak szavazásával kapcsolatos módosításokról mi a véleménye?

 Velük kapcsolatban öt olyan módosítás született, amely tovább egyszerűsíti számukra a szavazást. Ezek a szándékok korábban is érvényesültek, de a Nemzeti Választási Iroda törvénysértő határozatainak köszönhetően. Az egyik ilyen: a határon túliaknak nem kell tudni magyarul, még a saját nevük leírásában sem. A másik ilyen: bárki beadhat kérelmet egy határon túli magyarnak arra, hogy regisztrálják a választói névjegyzékben. Törvényessé tették tehát, hogy különböző pártocskák, alapítványok, fejkvóta ellenében, gyűjtsék az aláírásokat.

És a kamupártokkal kapcsolatos ú törvény?

Ezzel felmenti a Fidesz, utólag, őket a törvénysértés vádja alól. Ugye a szöveg azt mondja, hogy a jövőre nézve nem kaphatnak állami támogatást azok a pártok, amelyek nem fizették vissza az állami támogatást. A Fidesz által uralt államgépezet semmit nem tett korábban annak érdekében, hogy az egy százalékot el nem érő pártok visszafizessék a támogatást. Ez a módosítás visszamenőleg mentesíti őket a visszafizetés terhe alól.

Mit gondol: hozzányúl-e a Fidesz az önkormányzati választások előtt újra a választási törvényhez?

Ma még nem tudjuk megmondani. Ez a mostani csomag nem rendelkezik ilyen típusú változtatásokról. Szaknyelven úgy fogalmazhatnék: ebben nincsenek még anyagi jogi, csak eljárásjogi változtatások- Ezek tehát egyelőre csak egyszerűsítik a Fidesz szándékait. Érdemi lépésről ma még nem tudni, sem a főpolgármester választásról, sem a kistelepülések önkormányzatának a megszüntetéséről.

Orbán Viktor azt nyilatkozta, hogy ezeken a területeken nem akarnak érdemi módosítást végrehajtani, de mint tudjuk: a Fidesz útjai kifürkészhetetlenek.

Mi az ön tippje?

Szerintem a Fidesznek már nincs szüksége az érdemi változtatásokra; olyan mértékben centralizált a polgármesterek személyét, és olyan mértékben tartják kezükben az önkormányzati képviselő testületeket a költségvetésen keresztül, hogy nincs szükségük arra, hogy fellázadjanak ezek az önkormányzatok. Legfeljebb majd tíz százalékkal megemelik a polgármesterek és a testületi tagok javadalmazását, és akkor már maximálisan hűségesek lesznek.

Mi szerepel most az ön névjegyén?

A facebook oldalamon az szerepel: jogász, közigazgatási szakértő, szakács, könyvmoly.

És most a szakács van aláhúzva?

A szakács és a könyvmoly.           

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .