Blogolda

Migránsszendvics

Jó kezekben lesz az agrárium, akárki meglássa! Ha valakinek eddig kétségei lettek volna, most megnyugodhat: Nagy István, aki Isten és Orbán Viktor kegyelméből hamarosan agrárminiszter lesz, gatyába rázza az ágazatot.

Még ki sem nevezték, de már hétfői meghallgatásán megmutatta, hogy komolyan kell vele számolni. Nagy István leendő agrárminiszter ugyanis egy igen erős felütéssel kezdte: azt mondta, hogy Magyarországon azért van sertéspestis, mert egy migráns eldobott egy fertőzött szendvicset, amit megevett egy vaddisznó.

MTI Fotó: Soós Lajos

Ennyire egyszerű az egész. Meg kell védeni a magyarokat a fertőzött szendvicseket eldobáló migránsoktól, akik, nem elég, hogy halálra rémisztgetik az embereket, például Józsi bácsit Dunarettentőn, és Mari nénit Békésborzadályon, de még fertőzött szendvicset is hoznak magukkal.

Meg kell védeni a magyarokat, mert az mégsem járja, hogy miközben nemzetünk legjobbjai – értsd a negyedik Orbán-kormány leendő miniszterei – azon ügyködnek, hogy Magyarország a főnök kívánsága szerint 2030-ra Európa öt legjobb országa közé kerüljön, a vaddisznók a migránsok által eldobált fertőzött szendviccsel táplálkozzanak.

Végre egy adekvát, és tudományos, tényeken alapuló magyarázat. Örülhetünk, mert a leendő agrár-miniszter, akinek mentális állapotában ha akarnánk, sem mernénk kételkedni, mondhatott volna ennél durvábbat is. Például azt, hogy a magyar vaddisznókat fertőzött szendviccsel etető migráns nem csupán idős asszonyokat erőszakolt meg étkezés közben, de miután ezzel végzett, elvette a kultúránkat, a munkahelyeinket és mindemellett még a törvényeinket sem tisztelte.

Így áll össze a világ, így lesz egésszé a sok apró részlet. Amit eddig nem értettünk, és amiről idáig azt gondoltuk, hogy hülyeség és kész elmebaj, most hirtelen értelmet nyert.

Miért is nem nekünk jutott eszünkbe ez a frappáns megoldás? Nem kizárt, hogy a szennyezett tejekkel fenyegető illető kilétét is ebben az irányban kellene keresni. A magyar vaddisznókat fertőzött szendvicsekkel etető migránsok között.

Ami engem illet, a kezdetektől sejtettem, hogy a migránsok mesterkedéseivel állunk szemben. Csak azért nem szóltam, mert nem vagyok leendő agrárminiszter, így nem engedhetem meg magamnak, hogy ilyen megszólalások miatt közröhej tárgya legyek és hülyének nézzenek.

K-Demokrácia – országismertető

„Mi kereszténydemokraták vagyunk, és kereszténydemokráciát akarunk”, mondta K-Demokrácia miniszterelnöke az ország parlamentjében. Országokat bemutató sorozatunk mai állomásán K-Demokrácia a soros.

 

Államformája: Demokratikus diktatúra. Az ország élén a nép által választott örök és megbonthatatlan Kedves Vezető áll.

Földrajzi fekvése. Az ország Európa közepén, Kelet és Nyugat között félúton helyezkedik el, és a széljárástól függően, hol erre, hol arra sodródik. Miután az ország élén álló Kedves Vezető szerint Európa hanyatlik, napjai meg vannak számlálva, valamint a szakadék szélén tántorog, (a régi vicc szerint mi egy lépéssel előbbre járunk) K-Demokrácia jelenleg Ázsia felé veszi az irányt.

Területe. Az elmúlt évtizedekben nem változott, bár lenne rá igény.

Fővárosa. K-Demokrácia fővárosa jelenleg Budapest, de mire, legkésőbb 2030-ra, az EU öt legjobb országa közé kerül, már Felcsúton lesz az Országház, a Budai Vár, a Halászbástya és az összes Duna-híd.

Fizetőeszköz. Hivatalos fizetőeszköz a forint, de a kapcsolati tőke minden pénznél többet ér.

Beszélt nyelvek. K-Demokrácia hivatalos nyelve a magyar, de terjed a rovásírás, valamint az Orwell könyvéből megismert újbeszél. Utóbbi nagyon hasonlít a magyarhoz, csak a szavak jelentése más, mint a 2010 előtt használt magyar nyelvben. Valamit megvédeni például újbeszélül azt jelenti, hogy elvenni, ellopni, megszüntetni. Az egymillió új munkahely közmunkát, az európai színvonalú egészségügy hosszú várólistákat, külföldre vándorolt ápolókat és orvosokat jelent.

Társadalmi viszonyok. K-Demokráciában nincsenek oligarchák, a bűnözés megszűnt, a bankok uralma megtört, Brüsszel nekünk nem diktál, Soros nem nevet a végén, a migránsok nem vehetik el a munkánkat, az ENSZ nem dönt helyettünk. Nem leszünk gyarmat, és mindenki szembejön az autópályán.

Etnikai összetétel. K-Demokráciában magyarok és magyarabbak élnek. A magyarabbak magukat magyarnak mondják, ezzel különböztetik meg magukat azoktól a magyaroktól, akik szintén magyarok, de nem magyarabbak.

Gazdaság. K-Demokrácia fejlett gazdasággal rendelkezik, Európa és a világ irigyli a tündérmesének nevezett magyar csodát. Meghatározó termékek az ősmagyar agysebészet, a fogturizmus, a görögdinnye, a hungarikumként kezelt Coca-Cola, legújabban pedig a halálos betegségekre gyógyírként javallott tízparancsolat.

Pártok. K-Demokráciában többpárti egypártrendszer van.

Közjogi méltóságok. K-Demokrácia élén az államfő áll, aki szeret horgászni.

Vallás. K-Demokráciában vallásszabadság van, vagyis egyetlen vezető vallás elfogadott: a Fidesz iránt érzett feltétlen és kontroll nélküli lojalitás.

Életszínvonal. K-Demokráciában az életszínvonal folyamatosan növekszik, s bár jelenleg még nem éri el azt a szintet, amelyet hamarosan meghalad, a biztatónak mondott kilátások alig maradnak el a potenciális lehetőségektől.

Nemzetközi kapcsolatok. K-Demokrácia nemzetközi tekintélye már most is számottevő, ráadásul folyamatosan növekszik, az ismert és tekintélyes politikai vezetők egymásnak adják a kilincset az országban. Nemrégiben például Donald Trump amerikai elnök egyik volt iskolatársának közeli névrokona érkezett turistaként a Balatonra, egy Angela Merkel német kancellárra hasonlító párizsi takarítónő pedig a budapesti Halászbástyán gyönyörködött a panorámában. De volt már itt a francia elnök egykori óvónőjének nagyobbik unokája, és az angol királynő egyik hasonmása is érvényes meghívással bír.

Éghajlat. K-Demokrácia éghajlata európai, de már folyik az egyes éghajlati viszonyok átnevezése. Hamarosan megszűnik a napi középhőmérséklet, utóbbi neve a tervek szerint nemzeti, vagy más néven népi középhőmérsékletre változik.

Ellenségei. Brüsszel, migránsok, Soros, civilek. Felkészül: független sajtó.

Magyarország, 2030

Nem fogják elhinni az olvasók, pedig igaz: az alábbi cikket nem most, hanem 2011. január 9-én írtam. Már nem emlékszem az apropójára, de biztosan volt valami oka akkor is. És a címe is ez volt, szó szerint.

Húsz év múlva, 2030-ban még mindig Orbán Viktor a Magyar Köztársaság miniszterelnöke. A Fidesz kormányozza az országot, s bár a párt népszerűsége már nem a régi – 5 százalék körül mozog, a valamikori bejutási küszöb környékén – a többi párt vagy megszűnt, vagy adminisztratív okok miatt nem indulhatott a választásokon.

Schmitt Pál idős kora ellenére jól tartja magát, napjait az evangélium olvasásával, és negyven fekvőtámasszal kezdi. Késő délután, ha nehéz nap van mögötte, rendszerint zongoraszó hallatszik a Sándor Palotából.

A Videoton egymásután huszadszor szerzi meg a bajnoki címet. (A második helyezett Debrecentől a labdarúgó szövetség fegyelmi bizottságának pontegalizáló szekciója 20 büntetőpontot levont).

Orbán Viktor megígéri Kósa Lajos debreceni polgármesternek, hogy a cívis város új, minden igényt kielégítő stadiont kap. A tervek elkészültek, pénz lesz. Gera Zoltán, a nemzeti tizenegy szövetségi kapitánya szerint a válogatott nehéz csoportba került, de reméli, hogy kijutunk a világbajnokságra.

Csányi Sándor, az MLSZ hatodszor újraválasztott elnöke biztató jeleket lát.

Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár bejelenti, hogy az iskolákban sikerült felszámolni a múlt örökségét, és már egyetlen diák sem tanul angolul. A Magyarországi Szülők Országos Szövetsége üdvözli azt a rendeletet, mely szerint a kínai és a koreai (annak észak-koreai változata) nyelv ismerete duplán számít a felvételin, az egyetemeken az orosz-rovásírás szakra a legnehezebb bejutni.

Orbán Ráchel, a nemzeti együttműködés kormányának idegenforgalomért felelős államtitkára bejelenti, hogy az elmúlt évben kétszázhetvenmillióval több kínai turista érkezett Magyarországra, mint az azt megelőző években. Közülük sokan a Balatonnál találkoztak a szabadságukat nálunk töltő, Kubában rekedt rokonaikkal.

A Magyar Királyság az említett két országon kívül minden más országgal megszakította diplomáciai kapcsolatait, ily módon mintegy 300 nagykövetség, illetve konzulátus vált fölöslegessé. A felszabadult pénzt a 130 évnél idősebb, hatnál több kiskorú gyermeket nevelő nyugdíjasok között osztják szét.

Az Orbán Viktor által még 2010-ben bejelentett egymillió új munkahely rekordidő alatt megvalósult, sőt, a Nagy Áprilisi Fülke Forradalom (NÁFF) útmutatásainak köszönhetően, túl is teljesült: a Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint 2030-ban mintegy 3 millió munkahely várja a munkavállalókat. Sajnos, a kormány minden erőfeszítése ellenére, az új álláshelyeket a magyar lakosság a növekvő munkanélküliség ellenére sem tudja betölteni: az új munkahelyek mintegy kétharmada ugyanis mélytengeri gyöngyhalászattal kapcsolatos ismereteket és gyakorlatot, vagy/és hatezer méternél magasabb hegyek megmászására alkalmas oxigénpalack-gyártó sor készítésében való jártasságot igényel.

Az országban soha nem látott magasságokat ér el a sajtó szabadsága, amit az is bizonyít, hogy az egyetlen rádió, és az egyetlen tévés csatorna tíz év óta nem kényszerült helyesbítésre. Az Amerikai Kongresszus anyagi támogatásával Münchenben megkezdi adását a Szabad Európa Rádió, a lakosság körében a Teenager party a legnépszerűbb műsor, annak ellenére, hogy a kormány az adást zavarja, és a hallgatását bünteti.

Tizedszer is elbukik a népszavazás újbóli engedélyezésért folyó népi kezdeményezés, mert az alkotmánybíróság álláspontja szerint a kormány munkáját érdemben befolyásoló ügyben nem lehet referendumot tartani. Székesfehérvár az ország fővárosa, Tarlós István főpolgármester javaslatára Budapest három nagyobb településre oszlik: Pestre, Budára és Óbudára.

A Gyurcsány A Hibás Téren (volt Kossuth tér) mintegy féltucatnyi tüntető követeli Budaházy György szabadon bocsátását.

Úgy hívták, hogy Magyarország

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ország Európa közepén. Nem túl nagy, kicsit huzatos, de a célnak megfelelt. Ez volt a mi országunk, úgy hívták, hogy Magyarország.

Aztán, mintha csak egy pszicho-filmben történne mindez, közénk keveredett egy furcsa szerzet. Még csak nem is erőszakkal törte ránk az ajtót – addig hízelgett és ígérgetett, míg be nem fogadtuk az otthonunkba.

Kezdetben nem éreztük, hogy mekkora a baj. Történtek furcsa dolgok, de ezeket nem vettük komolyan: ahol sok minden furcsa, ott már majdnem minden megszokott.

Ám egyik nap leesett egy kép a falról. Másnap élettelenül feküdt a küszöbön a macska. Egy héttel később nyitva találtunk egy kulcsra zárt ajtót. Megszűnt egy újság, lemondták egy színész fellépését, kivágták egy tér összes fáját.

Lassanként megváltozott minden. Mások lettek a zajok, a zörejek, újak a szagok, az illatok. Fakultak a színek, repedtek a falak, összementek a terek. Idővel a jövevény egyre zavartabban viselkedett. Már kérdezni is csak halkan mertük egymást: őrült ez, vagy csupán gazember?

Megváltozott a nyelv, a szavak idővel már nem azt jelentették, mint valamikor. Ha valakitől elvett valamit, azt mondta: idáig nem volt lehetőséged, hogy részt vállalj a közös terhek viseléséből, de most megteremtettem a számodra. Ha azt mondta, megvéd valamit, az azt jelentette, hogy elveszi.

Ha kérdezzük, nem válaszol. A tájékoztatás a számára azt jelenti, hogy elmondja, amit ő fontosnak tart közölni velünk.

Korábban nem voltak ellenségeink, mostanra szerzett nekünk. Arra hivatkozik, hogy mindenre felhatalmaztuk. Munkaalapú társadalomról beszél, nemzeti együttműködésről. Miközben már csak írásban érintkezik bárkivel. Nemzeti konzultációnak nevezi, hogy leveleket ír és kérdőíveket küldözget közpénzen, mindenkinek.Bármit mond, bármit tesz, a zemberekre hivatkozik. Akik, állítólag, mi magunk lennénk. Rákosi és Kádár is az emberekre hivatkozott, csak ők dolgozó népnek és uralkodó osztálynak nevezték az általuk elnyomottakat.Félelmetesnek próbál mutatkozni, közben látszik rajta, hogy ő az, aki retteg.

Ezért harcol a világgal és elsősorban a saját démonaival.

Olyan az egész, mintha egy film lenne. Vajon kitart-e a popcorn és a kóla a film végéig?

Tüntetési tanácsok szervezőknek és szónokoknak

Utoljára 16 éves koromban üvöltöttem olyan dolgokat, amiket nem én találtam ki. Akkor, 1967-ben, a Szabadság téri amerikai követség előtt tüntettünk a vietnami háború ellen. Kivittek bennünket, gimnazistákat. Szép volt az idő, a végén még jégeső sem esett, nem kellett suliba menni, és ha jól emlékszem, egy igen helyes lány állt előttem.

Azt kiabáltuk, hogy „Inkább ma legyünk aktívak, mint holnap rádióaktívak”. Meg azt, hogy „Inkább tüntessünk az atombomba ellen, minthogy ő minket eltüntessen.”

Akkor ez még elment, bár két évvel később már nagyon cikinek tartottam. Azóta csak akkor tapsolok, ha magamtól jön, és csak azt mondom, amit jónak tartok.

Ha több ezer ember előtt azt kérdezik tőlem: „Akarjuk-e, hogy Orbán Viktor eltakarodjon, nem fogom több ezer emberrel együtt azt mondani, hogy igen.”

Még akkor sem, ha azt akarom.

És nem emelem fel a kezem, ha a szónok azt kéri tőlem. Még akkor sem, ha egyébként egyetértek azzal, amiért másokkal együtt nekem is föl kellene emelnem a kezem. Tornaórán annak idején felemeltem, de az akkor testmozgás volt, nem kormányellenes tüntetés.

És nem kiabálom hangosan, hogy nem hagyjuk! Sem azt vezényszóra, hogy mocskos Fidesz.

Miközben… lásd, mint fenn.

Hívő vagyok. A magam módján. Magamban hiszek. Hiszem, hogy vannak gondolataim, és azokat a magam módján meg is tudom fogalmazni.

Szívesen hallgatok persze másokat is. Főleg olyanokat, akik nem mondják, hogy emeljem fel a kezem, vagy sokadmagammal kórusban válaszoljak egy olyan kérdésre, amelyben egyébként benne van a válasz.

Olyan is van, hogy tapsolok. Nem felállva, ütemesen, hanem úgy, ahogyan nekem tetszik.

Legközelebb, ha lesz még olyan tüntetés, amire elmegyek, tessék rám jobban odafigyelni.

Hibrid politikai háború

0

Adódik is a kérdés, hogy liberális demokrácia lehet-e az ami nálunk fele is egyre inkább utat tör magának, amit – minden kétséget kizáróan – orosz, török, magyar, stb. mintát követve próbál a román társadalomra erőltetni a kormányzó többség, és minden bizonnyal ezen az oldalon áll a Fidesz itteni, a rommagyarság keretében hegemón, pártfiókja is.

Kiváló kifejezést találtak az „alternatív tények” kifejezés amerikai kiagyalói a populista politizálás alapjainak megnevezésére, mert a kortárs populizmus filozófiai alapját, ha ugyan van neki ilyesmije, a „nemlétező” dolgok „létezőkként” való föltüntetése (arisztotelészi értelemben a tökéletes hazugság, azaz hamis állítások szövevénye) adja. És ha ez az árnyékvilág – a valóság mediatikus szimulákrummá való átrajzolása nyomán – önálló életre kel, azaz már semmiféle kapcsolatot nem tart az „elsődleges”, megtapasztalható, mérhető, racionális kategóriákkal fölfogható, közvetlen tényekkel, akkor sem belülről, sem kívülről, racionális eszközökkel, nem bírálható. Csak az előítéletes, minden oldalról csupán hittételekre épülő viszonyulások férnek hozzá ahhoz a zárványhoz, amit az alternatív valóság, a „másik világ”, az illúziókra és manipulációra épített, stb., politikai diskurzusok, ha úgy tetszik „forgalmaznak”. Másik regiszterben fogalmazva, olyan diszkurzív zárványokat, a politizálásnak olyan szigeteit írják körül a populista szólamok, melyek egymással ab ovo nem kommunikálnak. Ezzel viszont elvesztődik a demokratikus politizálás párbeszédre, kölcsönös kontrollra, és ugyanakkor elismerésre, a közokoskodás erejére, stb. épülő jellege. Adódik is a kérdés, hogy liberális demokrácia lehet-e az ami nálunk fele is egyre inkább utat tör magának, amit – minden kétséget kizáróan – orosz, török, magyar, stb. mintát követve próbál a román társadalomra erőltetni a kormányzó többség, és minden bizonnyal ezen az oldalon áll a Fidesz itteni, a rommagyarság keretében hegemón, pártfiókja is.

Az a gond a tények laza kezelésével, hogy egyenesen ne elhagyásukat mondjam, hogy megnyitják a lehetőséget az értelmezések és az alternatív valóságépítés előtt, elsekélyesítik, végtelenül leegyszerűsítik a politikai közbeszédet. Pontosabban végletesen relativizálják azt, hogy mi az „igazság”, legalábbis egy adott pillanatban és egy adott ügyben, és ugyanakkor fél- meg áligazságokat neveznek ki valós tényeken alapuló „igazságoknak”. Egyszóval nehéz, ha nem egyenesen lehetetlen, egy olyan pörben tanúskodni, melyben nincsenek jól körülhatárolt szerepek – a bírói, védőügyvédi, vádlói és vádlotti szerepek összekeverednek – és a tulajdonképpeni peren kívül állók döntő hatással bírnak az ügyekre, sőt a pör egész menetére is. Mert azt hiszem annyi azonban világos, hogy ilyesmi történik a hazai politikai palettán, abban a két ügyben, melyet egyfelől a mély, vagy párhuzamos állam légből kapott fogalmának peres úton való igazolására indított a belügyminiszter (Carmen Dan) asszony. És ugyanígy áll a dolog a kormány közvetítésével zajló Dragnea-Johannis párharccal. Ami viszont egyáltalán nem egy jól körülhatárolt térben – mondjuk úgy, nyilvánosság előtt zajló politikai bíróságon -, és meghatározott, illetve látható szereplőkkel, világosan elkülönülő tényállások felelevenítésével, stb., zajlik, hanem gerillaharc, amolyan balkáni-zombi módra lefolytatva.

Történt ugyanis, hogy a belügyminiszter följelentést tett magánlakása háborgatása ügyében, azt állítva, illetve sugallva, hogy a titkosszolgálatok valamelyike lehallgatókészüléket (leánykori nevén, poloskát) helyezett el a lakásában, amit két általa kihívott, tehát bizalmi embere (volt biztonságisok) találtak volna meg. Csakhogy a Legfelsőbb Bíróság elvetette az ügyet, miután kiderült, hogy a miniszter-asszony bizalmasai – viccből, heccből, vagy inkább utasításra – helyeztek el egy működésképtelen mikrofont a lakásban, és nem ott találták meg (tökéletesen Jereváni Rádió hír, nemde?). Az ügy hátterében pedig az áll, hogy a vezető kormánypártok – lényegében azon igyekezetükben, hogy korrupciós ügyeik alól fölmentődjenek – párhuzamos államról kezdtek beszélni, aminek fő képviselője az államelnök lenne. Ezt a Dragnea-féle kitalációt lett volna hivatott mintegy peres úton, a bíróságot és a közvéleményt megtévesztve „igazolni” a mikrofon-művelet. Most, hogy kipukkant a lufi, a miniszter-asszony nem kommentál, a közvélemény pedig, gondol, amit gondol, és aztán napirendre tér: a lehallgatás, „alternatív tény volt”, na és aztán? Nemhogy nem mond le a belügyminiszter, de megsértődött és nem válaszol újságírói kérdésekre, felhúzott orral, mintegy kikéri magának, hogy őt egyáltalán kérdezgessék.

Két forduló után van a nyílt államfő-kormányfő mérkőzés, és mindkettő izgalmas, ha ugyan nem tragikus következményekhez fog vezetni. Az első egy külpolitikai offenzíva, aminek keretében, az államelnök megkérdezése nélkül látogatott el Izraelbe a miniszterelnök-asszony, ezúttal mentorával és pártfőnökével Liviu Dragnea parlamenti elnökkel együtt és ígérte meg a román nagykövetség Jeruzsálembe költöztetését. Ez nemcsak az EU (és az ENSZ) elvárásával megy szembe, de az eddigi román-, és Johannis kifejezett álláspontjával is. (Nem csak én mondom, hogy a gesztus példa nélküli az elmúlt száz év román külpolitikáját tekintve, mely mindig egységes, és valljuk be sikeres, tudott lenni még a két világháború közötti kormányválságok idején, vagy a Ceusescu-éra nagy részében is). Ezzel a belpolitikai játszma egy már az ország érdekeit valóban sértő területre tevődött át, még ha mindenki úgy is tesz, mintha mi sem történt volna és ezzel egy sarkalatos külpolitikai kérdés vált amolyan alternatív ténnyé: a látogatás és az ígéret (no, meg a további titkos tárgyalások) meg is történtek, meg nem is, attól függ, honnan nézzük. Nyomában az államelnök lemondásra szólította föl a miniszterelnök-asszonyt (aki, egyes források szerint, hajlandó is volt lemondani, de főnöke nem engedte), aki aztán Dragnea utasítására maradt.

A második forduló, ami éppen tegnap zajlott, belpolitikai, pontosabban a költségvetési hiány, az infláció és a gazdaság általános helyzetének értékelése kapcsán került napirendre. Az államelnök ugyanis, a kormány által közzétett adatok és összehasonlító statisztikák alapján bírálta, illetve vádolta a kormányt a pénzügyi folyamatok ellenőrzésének hiánya és a gazdaságirányítási képtelensége okán. És az adatok (gazdasági-pénzügyi tények) ez esetben is rugalmasan kezelendők, hiszen a kormánypártiak homlokegyenest ellenkező dolgokat olvasnak ki belőlük, mint az elnök, aki újfent és azonnali lemondásra szólította föl a miniszterelnök-asszonyt. To be continued ….

Nem tudható kinek van „igaza” és van-e valamelyik félnek, de tudható, hogy míg Dragnea and Co. az illiberális demokrácia útjára kívánja terelni Romániát, addig Johannis (legalábis ezidáig) a politikai nyugat követője, a demokratikus jogrend védelmezőjének szerepét viszi. A rommagyar ál-képviselet az előbbi oldalán áll, ez az Orbán-hatás, és keserves tévútra fog vezetni.

Magyari Nándor László

 

Megregulázzák a sajtót

„Sajtómunkás úr, álljon egy kicsit hátrébb! Jó, még egy kicsit, még… Most egy kicsit balra… Nem, ez így túl sok! Lépjen valamennyit vissza, jobbra! Ez az, nagyon jó! Most néhány centit előre. Ez a jó! Meg ne mozduljon! Ön most épp a sajtó számára kijelölt helyen áll. Kérdezzen bátran, szabadon, kötöttségek nélkül!”

Kövér László házelnök kitiltott három újságírót a parlamentből. Renitensek voltak, nem a házszabályoknak megfelelően viselkedtek. Egy kollégát reguláztak meg a 444-től, kettőt a hvg.hu-tól – ők azok, akik nem mehetnek be az épületbe, hogy tájékoztassák olvasóikat az ott történtekről.

Azok az újságírók, akik nem lettek kitiltva, bizonyára örülnek, hogy bemehetnek. Pedig nincs okuk az örömre: ha a házelnöknek úgy tartja kedve, holnap ők következnek. Elég egy rossz mondat, egy, a kormánynak, vagy valamelyik kormánytagnak nem tetsző kérdés, vagy még csak ennyi sem kell hozzá, s nesze neked sajtószabadság.

Kérünk engedélyt meghunyászkodni!

Azok az újságírók, akik most bemehetnek a parlamentbe, valószínűleg fel sem fogják, hogy szégyellniük magukat, amiért bemennek. A nyilvánosságot hagyták cserben, amikor magasról tettek a szolidaritásra, és ezzel a most regnáló és egyre félelmetesebb arcát mutató hatalmat szolgálják.

Akkor is, ha nem szeretik.

Orbán Viktor és kormánya azért tehet meg mindent az országgal, mert az emberek nem állnak ki a másikért. Amikor belerúgtak az egyenruhásokba, a legtöbben hallgattak, és örültek, hogy megúszták.

Nem vagyok egyenruhás.

Amikor a civilek kaptak, az egyenruhások behúzták fülüket, farkukat. És csöndben maradtak a kismamák, amikor megrövidítették a nagymamákat, igaz, az idősek is lapultak, amikor a fiatalok kerültek sorra.

Nem szólt az ápoló, amikor a betegeknek lett rosszabb, és kussolt az ápolt, amikor a nővérekbe, orvosokba szálltak bele páros lábbal.

Most „csak” három újságírót tiltottak ki, ám ez az üzenet az egész szakmának szólt. Ameddig a szakma – politikai oldaltól és világnézettől függetlenül – nem áll ki minden jogtalanul bántott újságíró mellett, akiket Kövér László, vagy bárki más hatalmasság kitilt a parlamentből, addig ez bármelyikünkkel, bármikor megtörténhet.

Ne tudósíts olyan parlamentből, ahonnan nem tudósíthat mindenki.

Jubileum: egy éve találkozott Orbán Viktor a nagygéci Bözsi nénivel

2017. május 6-án nagyon irigyelték Bözsi nénit a nagygéciek, mert meglátogatta őt a miniszterelnök. Saját autókonvojával vonult be a faluba, fehér ló épp nem volt kéznél, meg aztán hülyén is nézett volna ki lóháton az a sok biztonsági ember, aki Orbán testi épségét vigyázta.

Orbán, ha már Nagygécen járt, rögvest meg is ígérte Bözsi néninek, hogy megemeli a nyugdíját. „Év végén, ha úgy vannak a számok, akkor emelek megint.”

Értsd: nem a kormány, vagy a magyar adófizetők pengetik ki Bözsi néninek a nyugdíjemelést, hanem maga Orbán Viktor. Ilyen egy jó király, aki megérdemli, annak ad, aki rossz, attól elvesz. Odahaza van egy valamennyi megtakarított pénze az Orbánnak, abból ígérte az emelést Bözsi néninek. Költhetné másra is, nőkre például, vagy stadionra, de akkor nem maradna a Bözsi néni nyugdíjára.
Szép dolog, hogy Orbán gondolt Bözsi nénire.

Aki, viszonzásul szintén gondolt a miniszterelnökre. Mondta is Bözsi néni, azt szeretné, ha minden évben lennének választások.

Talán be kellene adnia egy törvénytervezetet, hogy ne négyévenként lehessen szavazni, hanem minden évben. Vagy népszavazást kezdeményezhetne az ügyben. Nem ördöngösség az ilyen, ha Bözsi néni össze tud gyűjteni néhány nagydarab, büntetett előéletű, Kubatov-közeli kigyúrt kopaszt, akkor nyert ügye van: a Nemzeti Választási Iroda átengedi a kérdését, és már mehetünk is szavazni.

Akarjuk-e, hogy évenként megszavazzuk Orbánt miniszterelnöknek?
Akarjuk.

Bözsi néni nem azért akar évenként szavazást, mert nincs neki más dolga. Van más elfoglaltsága is, ott vannak ugye a tyúkok, meg az ólban a malacok. Akiket Orbán gazda úgy köszöntött, hogy helló röfik!

A malacok nem mondtak semmit.

Bözsi néni azt mondta, hogy ha évente szavazhatna, mindig Orbán neve mellé húzná be az ikszet, mert akkor, így mondta a nagygéci Bözsi néni, jön a nyugdíjemelés.

Bözsi néni úgy emlékszik, hogy a Gyurcsány vette el a 13. nyugdíját. Mondta is a miniszterelnöknek, hogy a Gyurcsány elvette.
– Az elvette – válaszolta erre Orbán.

Bözsi néni azt nem kérdezte meg, hogy a Fidesz miért nem adta vissza a 13. nyugdíjat. Nem jutott az eszébe.

Egyébként nem Gyurcsány, hanem a Bajnai-kormány vett el a 13. nyugdíjat. És nem azért, mert Bajnai Gordon kevésbé szerette a magyar embereket, mint Orbán, hanem azért, mert akkoriban épp gazdasági válság tombolt a világban és Magyarországon.

Bözsi néni persze nem tudja, hogy mi az a gazdasági válság, elég neki vesződés a tyúkokkal, meg a malacokkal, akiket Orbán helló röfi kiáltással köszöntött.

A tyúkoknak nem mondott semmit. Tojjanak tojást, legyen belőlük rántott csirke, az a dolguk.

Stop Kúria!

A Kúria is beavatkozott a választásokba. Ezt mondta Orbán Viktor magyar hangja, Havasi Bertalan. A miniszterelnök legtöbbször már csak szóvivőjén keresztül érintkezik alattvalóival, vele üzeni meg, hogy mi a véleménye az ország ügyeiről, a migránsokról, és minden másról, ami legalább annyira fontos, mint a Soros György és a civil társadalom elleni küzdelem.

Most a Kúria a soros, ez az a testület, amely Orbán-Havasi szerint azzal avatkozott be a választásba, hogy elvett a Fidesztől egy mandátumot.

A Kúria ármánykodásának fontosságát jelzi, hogy maga a miniszterelnök is megszólalt a Kossuth Rádióban: „Egyértelmű, hogy van 133 mandátumunk, sajnálom, hogy nem 134. Azt az egyet a Kúria egy téves döntéssel elvette tőlünk.” Orbán szerint mindez azért történhetett, mert „a Kúria nem nőtt fel a feladatához.”

Nekünk, akik nem vagyunk miniszterelnökök, csak sejtéseink lehetnek arról, hogy mi a feladata a Kúriának. (Amihez, Orbán szerint legalábbis, nem nőtt fel.) Józan ésszel úgy gondolnánk, hogy a Kúriának, más bírói testületekhez hasonlóan, az a feladata, hogy őrködjön a törvényesség fölött, és a peres ügyekben igazságos ítéleteket hozzon.

Amúgy mindenki másnak hasonló lenne a feladata, teszem azt, a Polt Péter vezette legfőbb ügyészségnek is. Hogyha valahol törvénytelenséget észlel, azt, hogy megkárosítják az államot, lopnak a közvagyonból, akkor ne mérlegeljen, hogy ki fia-borja az illető, hanem tegye a dolgát. Vagyis, nyomozzon, gyanúsítson, emeljen vádat.

Persze Orbán Viktornak ugyanúgy lehet véleménye a Kúria működéséről, mint bármelyik magyar állampolgárnak. De, ugyanúgy, mint a többi állampolgár, a véleményét ő sem mondhatja el a Kossuth rádióban. Magyarul ezt úgy mondják, hogy az állam nem avatkozhat be a tőle független testületek működésébe, döntéseiket, tevékenységüket nem minősíthetik. Otthon, a vasárnapi ebéd mellett persze mondhatja Orbán Viktor a feleségének, hogy menjen az anyjába a Kúria, mire Anikó válaszolhatja azt, hogy már megint mennyire igazad van Viktor, ezek tényleg nem nőttek fel a feladatukhoz.

De Orbán Viktor nem egy átlagos vasárnapi ebédelő, és a Kossuth Rádió sem a Seggem és Vidéke tájrádió, ahol bármi elhangozhat, mert a tulajdonos felel az ott elhangzottakért, hanem a magyar adófizetők pénzéből – több mint 80 milliárd forintunkba kerül nekünk ez a kis játék – fenntartott közmédia része.

Egy demokratikus országban a miniszterelnök nem nyilváníthat véleményt olyan dolgokról, amelyekhez miniszterelnökként semmi köze.

A geciség nem halványuló bája

A szokásos jelenetek a szerb-magyar határon, a kerítésen innen: az egyenruhával felfegyverzett fontoskodó, kioktató emberkék ott alázzák meg az utasokat, ahol érik.

Az előzmények: majálisra igyekezve Szabadkára azonnal fájó sebek tépődnek fel. Négyen állunk a kocsisorban, a rendőrkisasszony azonban alapos. Elveszi a személyiket, felolvassa róluk a neveket, szemével megkeresi azok hordozóit, kinyittatja a csomagtartót – a migráncsok nem nyugszanak, habár zavaró körülmény, hogy miért akarnának Szerbiába menekülni. De csak azokat zavarja, akik Magyarországon még olyan felesleges dologgal szeretnének foglalkozni, mint a logikai következtetés. Így a négykocsis sor is időigényessé válik. Annál is inkább, mert a személyikkel a kuckóba távozik a magyar állam képviselője. Kocsinként. Ott valószínűleg a számítógépen ellenőrzi az adatokat. Majd visszajön és szabad az út.

Jönnek a szerbek. A vámos vagy húsz méterről unottan néz rá a kocsi rendszámára és egy laza kézmozdulattal int: mehetnek. És ez így történik legalább tíz-tizenöt éve. Még nem akadt szerb vámos, aki megtisztelt volna aggódóan atyáskodó figyelmével.

Visszafelé szerbeknél ugyanaz a helyzet. Itt már a vámos a környéket is kerüli. De jönnek a magyarok. Az átkos óta csak egy dolog változott: a fináncnak vagy rendőrnek már nincs az a fedeles, nyakba akasztós ládikája.

Rendőrkisasszony jön, személyi elő, névsorolvasás, csomagtartó nyitás. Migráncsveszély nuku. Bódéba el. Következik a mosolygós, ám szigorú és főleg kíváncsi vámos. A szokásos, számomra megfejthetetlen második kérdés, a van-e valami bejelentenivalójuk után: Hol voltak? Egy nyugdíjas szabadkai vámos haverom azt mondta, hogy a vámosok magyarországi iskolájában valószínűleg elfelejtették törölni ezt a részt. Vagy csak a szokás hatalma. Vagy mélyebb, közönséges halandók számára felfoghatatlan pszichológiai értelme van. A sunnyogó tettes ilyenkor válik falfehérré és a kérdés súlya alatt hirtelen megtörve, de egyben felszabadultan is a kerékbe rejtett kokóra, a kipufogóba kapaszkodó szír terroristára vagy a zárjegy nélküli házi barackpálinkás üvegre mutat. Mindenre kész, csak ne jöjjön a következő kérdés. De jön: Milyen célból jártak Szabadkán?

Egy tapasztalt határjárót is megdöbbentett volna a szívélyes társalgás ilyen fordulata. Ilyenkor a gyanútlan utas vagy felháborodik vagy a váratlan gyomorgörcstől vezérelve, kedvességet mímelve elvicceli a dolgot. Az első megoldást már többször választottam. Legutóbb évekkel ezelőtt.

Hozzám lépett a finánc. Öntudatos komolysággal, az egyenruhájából sugárzott a hatalom szerény tudata.

’Hol jártak?’

‘Požarevacban’ – mondom én tisztelettudóan.

Pillanatnyi zavar, de még nem megütközés az egyenruha gallérja felett.

’Rokonok vannak ott?’

’Nem.’ Hatásszünetet tartok.

’Virágot vittem Slobodan Milošević sírjára.’

A zavar fokozódik, de a bosszúvágy lassan felülkerekedik. Egyenruha elveszi az útlevelet. Szó nélkül távozik. Ilyen csak a szerb-román határnál történt meg velem 1989. decemberében, amikor forgatni akartunk a „forradalomról”. A román rendőr egy órát várakoztatott, a demokratikus magyar 10 percet. Visszajött és mogorván intett, hogy mehetek.

Akkor mégis jobban éreztem magam, mint a minap a munka ünnepén. Mert most a második változatot adtam elő. A szellemeskedő, a bürokratikus hatalom előtt meghajló nagyon kis polgárt.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK