Blogles

Parlamenti felsőházat!

Konzervatív szempontból a demokrácia beletörődés egyfelől a politikai részvétellel szembeni születési, vagyoni, jövedelmi, műveltségi, nota bene nemi cenzus irrelevanciájába, másfelől az így létrejött választói tömeg többségi akaratának érvényesülésébe. Ez nem ok arra azonban, hogy ne lássuk a tömeg, különösen pedig az óhatatlanul manipulált tömeg – a közvélemény – megértésének korlátosságát már nem túl bonyolult politikai kérdésekben is.

A tömeg és a demagóg közötti szenvedélyes viszony kétezer-ötszáz éves téma a nyugati bölcseletben, tehát nem mondhatjuk, hogy ne ismernénk minden lényeges ága-bogát – de mégis visszatérően reprodukáljuk, és vele azokat a problémákat, amelyeket ez az egyes ember, a műveltség, a civilizáció, az erények, a szabadság stb. szempontjából jelent.

Nem lehet szabadságról, erényekről, civilitásról beszélni, ahol a tömeg manipulált akarata szabadon érvényesül. A nyugati civilizáció normái ledőlnek, a verbális, majd a fizikai agresszió beférkőzik a mindennapokba, a politikai pozíciókat barbárok veszik át, akik a cinikus társutasok asszisztálása mellett rafináltan mozgatják a tömeggé szervezett proletárok alantas ösztöneit. Magyarország ma.

Mindig felvetődik a kérdés persze, hogy meddig hajlítható az emberi természet és mikor fog visszacsapni, mert nem bírja már a normák általi húzást. Nem lehet ezt megmondani. A politikai vezetőknek és a társadalom elitjének éreznie kell és/vagy kellő bölcsességgel be kell látnia, mi az a pont, amelyen túl egy nemzeti kultúra és sorsközösség integritása sérülhet, mert a leszakadás tartóssá válhat a népesség túl nagy részében. Akkor ezek többé már nem fogják elfogadni az elit vezetését, szembefordulnak a – tegyük fel, mégoly őszintén képviselt, produktív – normákkal, erénnyé válik a tömeg prosztó nyelve, követendővé a szegényes értékrendje, divattá válik a normaellenesség, felmagasztaltaik a műveletlenség legnagyobb közös osztója: a bulvártól a mulatós zenén és a wellness-en át a napi korrupcióval kibélelt, revansista nemzeti mítoszokig húzódó kispolgári világ. Olyanok is lefelé fognak nivellálni az új helyzetben, akik korábban felfelé – a civilitás felé – törekedtek. A tahóság, a „csakazértis” mentalitás, a tömeg lázadása áttöri a politikai gátakat és hinti a konkolyt, amerre jár a nyilvánosságban.

A nemzet ilyen romlásában az egyik első fázis – láttuk – a jellemzően (finoman fogalmazva) sajátos pszichés konstitúcióval megvert, amorális, voluntarista politikusok rátalálása a tömeg elkészítésének fortélyára; a második pedig minden olyan féknek, ellensúlynak és gátnak a felszámolása előbb a politikai rendszerben és a politikai kultúrában, majd a társadalom egyéb intézményeiben, amelyek a civilizációt képviselik. Elsődleges politikai eszközük ehhez a manipulált demokrácia és a „népszuverenitás” képviselete, a törvényhozás. Ezért én elengedhetetlennek tartom, hogyha majd Isten és a józan ész segítségével sikerül túllépnünk a magyarság mai válságán, akkor az egyik első intézkedésnek a felsőház felállításának kell lennie, amelyet alkotmányos kérdésekben egyenrangúvá kell tenni a képviselőházzal.

A felsőház (szenátus) pártoktól független, szakmai, tudományos, gazdasági, önkormányzati, egyházi és egyéb szervezetek (bevett intézmények) delegáltjaiból, részben élethosszig tartó, a jelenben vagy a múltban betöltött funkcióból adódó vagy személyes jogosultságok alapján feltöltött (arisztokratikus, intézményi), kisebb részt a választók közül sorsolt képviselőkből álló szerv. A súlya egyenrangú az alsóházéval (képviselőház) alkotmányos, legalább jelentős költségvetési és elhanyagolható policy kérdésekben. Ha ezt a gátját nem hozzuk létre a manipulált népakaratnak, akkor jóval kisebb esélyünk lesz visszanyerni – pontosabban elnyerni – politikai közösségünk stabilitását. Az alkotmány nem gyerekjáték, de a mai hatalmi közeg azzá tette. Meg kell akadályozni, hogy ilyen a jövőben előforduljon.

Orbán széthintette a viszálykodás varázsporát

0

A választók többsége – ezt azért ne feledjük minden kétharmados porhintés ellenére! – meg csak kapkodja a fejét, hogy minden reménységével rászavazott valamelyik pártra, ami szinte már mindegy is, csak ne a Fidesz legyen, erre néhány hét múlva nagyítóval sem találja a pártját a politikai palettán.

Közvetlenül az áprilisi országgyűlési választások előtt és után úgy tűnhetett, hogy csillapodik az ellenzéki „összefogás” marakodása és legalább a megszerzett parlamenti helyekért hálásak a választóknak, élnek a lehetőséggel és végzik munkájukat a következő négy évben.

Még csak véletlenül sem ez történik. Mintha Orbán Viktor nem lenne elégedett újonnan megszerzett hatalmával: „tökéletes” Országgyűlést akar látni maga előtt, amikor az ülésterembe lép, mindenféle ellenzéki figura nélkül.

Az ellenzék meg mintha minden józan eszétől megszabadult volna, sorra nyírja ki egymást vagy saját magát. Az igazi munkával, a szakmai kérdésekkel pedig annyit sem foglalkoznak, mint a Parlament egerei az alagsorban.

Alig jutott be az új Országgyűlésbe az ellenzékinek nevezhető pártok néhány képviselője, máris kivonult onnan. Hadházy Ákos (LMP volt társelnöke) viszont már bevonulni sem volt hajlandó, parlamenti esküjét sem tette le csak később, üres ülésteremben. Értjük mi, hogy annyira fájnak a politikai sebesülései, mint migránsnak az áramos kerítés, de a szavazók pont azért küldték a „csatatérre”, hogy harcoljon. Politikus. Megszokhatta.

Hogy az LMP ellenzéki párt lenne, azt egyre nehezebb megmagyarázni. A rájuk szavazók csalódottsága érthető. Hiába lehetett tudni, hogy a képviseletükben induló Ungár Péter annak a Schmidt Máriának a fia, aki évtizedek óta hűséges a Fideszhez. Kevesen sejtették, hogy néhány hét elteltével ez lesz a legkisebb baj. Hadházy már a kampányidőszakban bevallotta, a Fidesz minden ellenzéki pártba beférkőzött és ez alól az LMP sem kivétel. Hajszál híján szétesett a párt, az elnökség teljes egésze lecserélődött, egyedül Szél Bernadett maradt, aki kőkeményen próbálja összefogni a pártot. Hogy meddig, majd kiderül.

Az Együttről szólni sem érdemes, röviden úgy foglalhatnánk össze: volt, nincs. Úgy szüntették meg magukat, hogy azt sem vettük észre, voltak valaha. Nemhogy örültek volna annak az egy képviselői helynek, amit csodák csodájára összehoztak a választásokon, inkább mélységes szomorúságba süppedtek, majd bánatukban felszámolták magukat.

Az MSZP a Párbeszéddel karöltve rajtolt. Az első akadálynál sikerült akkorát bukniuk, hogy azóta is a padlón fekszenek. Mivel az MSZP teljes elnöksége lemondott, június 17-ig kell várni, hogy valaki összeszedje őket. Ekkor választanak ugyanis új elnököt. Addig a szocialisták azt sem tudják, hogyan takargassák a botrányt, aminek lényege az, Molnár Gyula volt pártelnök titokban megállapodott Fodor Gáborral (aki a Liberálisokat vezette a statisztikai mérhetetlenségbe). Egyezségük arról szólt, hogy a szocialisták támogatják anyagilag a Liberálisokat. Állítólag erről Molnár Gyulán kívül senki nem tudott a pártban. A Liberálisok sem hagyták magukat, Bősz Anett, aki a Párbeszéd liberális irányultságú képviselője volt, hadba indult és sikeresen szétverte a Párbeszédet.

A Jobbik úgy nézett ki, összekapja magát és túljut a Vona-féle sikertelen néppártosodáson. Ehelyett szétkapta magát a párt és a szélrózsa minden irányába szaladtak szét. Május végén jelentette be közleményében a Jobbik, hogy visszahívja mandátumából Dúró Dórát, „bizalomvesztés miatt”, akinek ezzel országgyűlési képviselői helye is veszélybe került. Ilyet nem szokás csinálni, mert a képviselői hely nem „bevonható”, ha azt már valaki megszerezte. A Jobbiknak azonban erre is van önfelszámoló kiskapuja, nehogy már félmunkát végezzenek, ha megharagszanak egymásra. Az Országgyűlés megalakulásának napján az ő képviselőik külön esküt is letettek a Szent Koronára, melyben szerepel az a pont: „Amennyiben a Jobbik Elnökségének kétharmados döntése szerint alkalmatlanná válok, úgy képviselői mandátumomat azonnal visszaadom.”

Toroczkai Lászlót, a Jobbik volt alelnökét, Ásotthalom polgármesterét pillanatok alatt kicsapták a pártból, amint megneszelték, hogy platformosodára készül. A párt etikai bizottsága arra hivatkozott, Toroczkai megszegte az alapszabályukat. A migránsüldöző politikájáról (is) híres ásotthalmi polgármester nem sokáig bánkódott, összefogtak Dúró Dórával, aki ugyancsak kilépett a Jobbikból és összehívták a népet június végére Ásotthalomra, ahol „zászlóbontásra” készülnek. Dúró Dóra után többen jelezték kilépésüket a Jobbikból. Ha valaki azon izgulna, hogyan megy tönkre a volt Simicska párt, követheti a „telenovella” újabb fejezeteit a szereplők saját Facebook-oldalain.

Az érdemi parlamenti munkára ilyen zűrös viszonyok között nem sok idő marad – persze nem is lehetne valódi eredménye, hiszen a kétharmados többség soha nem engedett semmilyen kisebbségnek. Ez a Fidesz malmára hajtja a vizet, akik így azt csinálnak, amit akarnak. Hiába biztosítja a törvény, hogy például a bizottságokba minden ellenzéki párt delegálhat képviselőket, még arra sem veszik a fáradtságot az ellenzékiek, hogy legalább egyetlen személlyel képviseljék magukat, a választóikat és dolgozzanak. Sajnálatos módon így járt a mezőgazdasági bizottság, ahova csak az LMP küldött egy képviselőt, a fennmaradó üres helyeket pedig jobb híján hozzávágták a Jobbikhoz, akik legalább azt eltalálják, a Parlamenten belül merre van a bizottsági terem ajtaja.

A választók többsége – ezt azért ne feledjük minden kétharmados porhintés ellenére! – meg csak kapkodja a fejét, hogy minden reménységével rászavazott valamelyik pártra, ami szinte már mindegy is, csak ne a Fidesz legyen, erre néhány hét múlva nagyítóval sem találja a pártját a politikai palettán.

A Republikon Intézet június 19-én egész napos konferenciát szervez Budapesten, az A38 hajón „Az ellenzék lehetőségei a kétharmad után” címmel. Nem biztos, hogy nagyon csodálkoznánk, ha a résztvevők belefojtanák egymást a Dunába.

Szappanos Veronika (Szabad Magyar Szó)

Derű és lelkesedés

Nem tudom, hogy mindazok, akik felhőtlen derűvel kacarásztak és lelkesen vastapsikoltak tegnap Orbánnak, azokból az ösztönös seggnyalás ősi forrása buzogott-e elő, avagy tényleg képtelenek voltak utánagondolni annak, amit a fülükbe duruzsolt a vezér?

Én nem értek a szociálpolitikához, de a hét pont egy józan kívülálló számára is alaphangon sok súlyos kérdést vet fel. Fertelmes demagógia, amelynek ígéretcunamijával legfeljebb a felső középosztály, az eddig is támogatott gazdagok járnának csak jól, habár középtávon már ők sem, vesd össze hitelspirál; a hiteleket törleszteni kell, amihez fedezet szükséges; nem elég megvenni egy autót kedvezményes áron, utána azt fenn is kell tartani stb.; az adócsalóknak tejjel-mézzel folyó kánaáni állapotokat teremt; vajon egy újabb Ratkó-korosztály megkérdőjelezhetetlenül és egyértelműen hatalmas előny-e a nemzetnek, a hazának (most nem a szülőkről beszélek, hiszen a program állami), avagy ezzel esetleg újabb terhek keletkeznének – lásd Ratkó-korosztállyal kapcsolatos valamennyi vizsgálódást; ha az elkövetkezendőkben hirtelen sok gyerek születne, ám az oktatási és az egészségügyi helyzet, az oktatásba, tudományba, művészetbe, az élet szinte valamennyi területébe történő diktatórikus beletenyerelés nem okozhatja-e majd azt, hogy az államnak igen „drága” gyerekek az első adandó alkalommal éppen úgy kezdenek majd elszivárogni és menekülni az országból, ahogy teszik ezt most is a legjobbak, s a „gyermekbefektetés” eredménye csőd lesz; vizsgálta-e bárki is a családvédelmi programnak a nyugdíjrendszerre való kihatását stb., stb.

Szóval, ha Botka egykor a „fizessenek a gazdagok” programjával állt elő, most Orbán a „fizessünk a gazdagoknak” programjával.

Aztán milyen duma volt az, hogy a pénzeket pótlandó, amit a multik innen kivisznek, a magyar nagyvállalkozók fektessenek be külföldön, és ők meg hozzák haza a kikerült tőkét? Egyrészt a multik rohadt nagy összegekért beruháztak itt, teremtettek munkahelyeket, a legkorszerűbb technológiákkal ismertették meg a magyar munkavállalókat, aztán leadózták azt, amit az Orbán-kormány rájuk szabott, majd az osztalékot kivitték. Mi ebben a csúnyaság, miért kell most őket ezért ellenszenvessé tenni? És az, hogy a magyar nagyvállalkozók külföldön befektetnek, hogy „visszahozzák” azt a korpát, amit a multik kivittek, egyrészt hazugság, mert a két összeg köszönőviszonyban sincs egymással, másrészt az a gyanúm, hogy azzal, hogy a magyar tőkét „nemzetköziesítik”,

valójában saját összelopott pénzüket próbálják imígyen megvédeni és hozzáférhetetlenné tenni egy esetleges hatalomváltást követően.

Nem beszélek most OV jövőképéről, ahol továbbra is meghatározó szerepe van az olajos kezű munkásnak, nem beszélek az oktatásról elhangzott ostobaságokról, mindössze azt jegyezném meg, hogy a cigányozással, spekulánsozással, háttérhatalommal és a tiszta, vagyis nem kevert nép fogalmának emlegetésével Orbán a Jobbik pozíciójába helyezte magát, s ugyanazt a retorikát alkalmazza. Vicces ez annak tükrében, hogy közben a vezér a kommunisták és a nácik együttműködésével riogatja a magyar választót, a vörös- és barnainges összefonódással, miközben maga büszkén feszít a barna ingében.
Orbán refrénszerű mondása, de nevezhetjük ráolvasásnak is, így hangzott: „Győzni fogunk, újra és újra győzni fogunk!”
A Szovjetunió Kommunista Pártjának 1934-ben összehívott XVII. kongresszusát a „győztesek kongresszusának” nevezték el. Utána következett a sztálini diktatúra igazi terrorja és leszámolása.
Hát csak mondom.

Gábor György

Mi lesz a következő állomás Trianon és Auschwitz után?

A radikális antimigrációs politika (narratíva) logikája erősen emlékeztet a Trianon és Auschwitz közös gyökerét jelentő kismagyar xenofób politikáéra. Nem egyszerűen arról van szó tehát, hogy xenofób a mai magyar politika, hanem ezen túl a xenofóbia – a politika túlsúlyos vezérmotívuma lévén – olyan logikát is ad neki, amely miatt (a termékeny ellensúlyokat nélkülöző politika) nem tud megállapodni egyetlen ponton sem és folyamatosan radikalizálódik.

Trianon és Auschwitz egyetlen trendvonalba illeszkedik, amelyeknek ugyan nem egyedüli oka a xenofób etnicizmus, de ez terelte kényszerpályájára a kismagyar külpolitikát. Már ma is látszik ugyanennek a logikának az ismétlődése szlovák, szlovén, román, ukrán, osztrák irányban, a néppárti fiaskóban, illetve a Gulágot újranyitni és oda magyarokat deportálni akaró (!) Mi Hazánk nevű náci mozgalom szárnybontogatásában is. Orbán végül Horthy hasonmása lehet az eredményeiben, a kérdés csak az, hogy miként fog kinézni az új Trianon-Auschwitz.

Továbbá, ceterum censeo, az ellenzék a kollaboráns tagjait is leszámítva azért nem lesz sikeres, mert a magyar politikai kultúrában nincs hova visszanyúlnia. Mivel az egyetlen potens politikai hagyományunk a nemzeti szocializmus, semmilyen más narratívát nem lehet megértetni és természetes könnyedséggel megélni ebben az országban. Az ellenzék alapvetően nem érti a helyzetet és minden lényegi ponton tévesen politizál. Ha netán növelni is tudná a részhatalmát 2019-ben – nem fogja -, az sem változtat ezen semmit.

Trianon és Auschwitz után a következő állomásra várunk, amelyet a magyar politikai logika diktál. Ez a keretrendszer az, amelyben a magyar történelem utóbbi másfélszáz éve – a korábbi genetikus trend alapján – értelmezendő.

Je suis menekült

0

Menekült vagyok. Nemrég még (huszon-akárhány évig) Magyarországon, újabban ismét itt, a dróton túl. Te is az vagy. Ráadásul az unokáid meg fogják egyszer kérdezni, mit csináltál akkor, amikor kerítést húztak a nevedben Európa közepére. Adtál-e vajas-mézes tejecskét korunk kisjézusának?

Nem is számolom már, hányadik nemzeti konzultáció volt ez a legutóbbi Magyarországon, viszont mellbevágott a KDNP-s Aradszki András, egyébként energiaügyért felelős államtitkár, parlamenti, napirend előtti felszólalása. Idézem: „Ma már tudjuk, hogy a fatimai harmadik titok szerint (…) a sátán legnagyobb és legvégső támadása az egyház ellen a családok elleni támadás lesz”

Aki kíváncsi rá, rákereshet, a fatimai titkok nem is szólnak a családokról, de ez legyen a legkisebb baj. Meg hogy Aradszki szövegírói összekeverik a szezont a fazonnal. Sokkal nagyobb gond, hogy súlyos szereptévesztést érzek már egy ideje a magyar közéletben. Hogy jön ahhoz a 21. században egy magyar parlamenti képviselő, hogy a katolikus egyház egyik, nevezzük így, dogmájára hivatkozva szólaljon föl a magyar parlamentben? Vagy, ha más szemszögből nézem: hogyan van képe keresztény értékekre hivatkozni, amikor az ország általa kiszolgált kormánya éppen humanitárius katasztrófát generál?

2012-től két évig magyart tanítottam idegen nyelvként a Bicskei Menekülttáborban. Akkoriban még a magyar államnak volt egy integrációs programja a menekültek számára, ennek egyik eleme volt a napi három nyelvóra. Korábban soha nem jártam Bicskén, amikor az akkor kiskamasz lányomnak mondtam, hova fogok járni dolgozni, eszébe jutott egy karácsonyi dal:

Idvezlégy kis Jézuska,

idvezlégy ó kisbaba!

Mért fekszel a jászolba’,

a hideg istállóba’?

 

Hol a fényes palota,

hol a kényes nyoszolya,

hol a lépes mézecske,

vajjal mázolt köcsöge?

 

Ó ha Magyarországban,

Bicske mezővárosban,

jöttél volna világra,

akadnál jobb országra.

 

Mert adnánk jó mézecskét,

vajas édes tejecskét,

szükségedet megszánnánk,

párnácskánkba takarnánk.

 

Bicskén viszont egészen más várt, mint amit a dalocska sejtetett. A városka szélén, a helyi Tescón túl, biztonsági őrök által védve élt 600-3000 ember, a hivatal kénye-kedve szerint működő fluktuációtól függően. Amíg ott dolgoztam, többnyire afgán családok voltak a táborban, és fiatal afrikai férfiak, Maliból, Eritreából, Elefántcsontpartról.

A Belügyminisztérium alkalmazottai, a bevándorlási hivatal ügyintézői, a szociális munkások, a biztonsági őrök, az időnként erőfitogtató céllal odavezényelt fiatalka rendőrök, a napi ügyeletet tartó egészségügyi nővér, de még a konyhai alkalmazottak is mind egyként bántak ezzel a sok emberrel: megvetéssel. Ahol csak lehetett, keresztbe tettek nekik, hátráltatták a menekültügyi eljárás menetét, megalázó sorbanállásra-kilincselésre kényszerítették őket a legapróbb ügyben is. Orvosi ellátás gyakorlatilag nem volt, heti két alkalommal jött orvos, egyébként egy nővér ügyelt, aki többnyire aszpirint osztott, és ha indokoltnak tartotta, mentőt hívott.

Egyszer egy aggódó afgán apa megütötte a nővért, mert az a beteg gyerekhez nem volt hajlandó mentőt hívni. Erre rögtön kijött a rendőrség is és a mentő is. A férfit bilincsben vitték el, a kislányt kísérő nélkül valahova, és napokig nem kapott a család információt arról, hova vitték a kiskorút, egyáltalán él-e.

Ha már gyerekekről esett szó – akik, ugye, ennek az egész menekültválságnak a legsérülékenyebb résztvevői – a helyi iskola csak 3-4 gyereket fogadott, a többi iskolás korút (voltak vagy ötvenen, 6-tól 18 évesig) egyetlen tanítónő tanította a tábor területén, a valami kideríthetetlen szempontból erre alkalmasnak ítélt középiskolások pedig Budapestre jártak be, a Than Károly iskolába (az igazsághoz hozzátartozik, hogy valamivel később, egy szerencsés igazgatóváltás után, bebocsátást nyertek a gyerekek a bicskei iskolába – ebből is látszik, mennyire az egyéni hozzáálláson múlik-múlt minden).

Millió sztorim van abból a két évből, annak idején, naponta magammal cipelve a diákjaim problémáit, mindenkinek erről meséltem. És minden nap, újra meg újra fölháborított az ott dolgozók hozzáállása, a menekülteknek pedig próbáltam az órán átadottakon kívül is segíteni: minden ismerős nekem gyűjtötte a színes ceruzákat, a cipőket-ruhákat, a menekülteket is alkalmazó cégek és a befogadó szomszédság címét (az integrációs program részeként ugyanis egy bizonyos idő után a diákjaimnak munkát-lakást kellett találniuk maguknak). A táborban rajtunk, tanárokon kívül csak a Cordelia Alapítvány állt igazán a menekültek rendelkezésére, ők is erejükön és lehetőségeiken fölül segítették a betegeiket. (Ez az alapítvány még 1996-ban jött létre azzal a céllal, hogy segítséget nyújtson a Magyarországra érkező, kínzást vagy más súlyos traumát átélt menedékkérőknek, menekülteknek és családtagjaiknak pszichiátriai, pszichoterápiás, pszichológiai kezeléssel, pszicho-szociális tanácsadással.)

Aztán a Belügyminisztérium megszüntette a menekülteket integráló programot, és szép lassan elkezdődött az a gyűlöletkampány, amely most éppen a sororozásban csúcsosodik. És én azóta azon töprengek, honnan az emberekben ez a gyűlölet, ez a kirekesztés, és miért nem képesek meglátni a menekültek sorsában a sajátjukat.

Meggyőződésem, hogy Európa a menekültválság kezdete óta nagy változások előtt áll, hosszú távon nem fognak megmaradni az egynyelvű, egyvallású, homogén közösségek. Hogy képes lesz-e Európa közösen találni valamit, ami összetartja, egymással szolidáris közösséggé formálja ezt a sokszínű-soknyelvű földrészt, azt nem tudom. De remélem, hogy nem a xenofóbia lesz az összetartó erő.

Érvem egyetlen van: mindannyian menekültek vagyunk itt. Vagy akárhol. És a legelemibb emberi kötelességünk befogadni azokat, akik segítségért kopogtatnak az ajtónkon.

Johannes Reischl kovácsmester, a szépapám, Elzász-Lotharingiából érkezett Vajdaságba, és 1762-ben, Óbecsén kötött házasságot Tokodi Barbarával. Tudomásom szerint most élnek rokonaim Argentínában, Ausztráliában, Magyarországon, Portugáliában, Svájcban, Szerbiában, Szlovéniában.

A történelem szempontjából mi az a párszáz év, amit egy-egy nemzet eltölt adott határok között? Egy-egy családról nem is beszélve.

Menekült vagyok. Nemrég még (huszon-akárhány évig) Magyarországon, újabban ismét itt, a dróton túl. Te is az vagy. Ráadásul az unokáid meg fogják egyszer kérdezni, mit csináltál akkor, amikor kerítést húztak a nevedben Európa közepére. Adtál-e vajas-mézes tejecskét korunk kisjézusának?

Rajsli Emese

Fekete pólóban

A tegnapiak után még két megjegyzés a magyar – angol meccshez:

1. Néhány nappal a mérkőzés előtt Marco Rossi valami olyasfélét kért a drukkerektől, hogy ne tessenek b*zizni, cigányozni, huhogni, majmozni. Eddig rendben is van!

Csakhogy ezután a saját maga által összeállított csapat nem a sportszerűen szurkoló közönséghez ment a meccs végén, megköszönni a bíztatást, hanem egyenest ahhoz a szektorhoz, ahonnan leginkább áradtak a moslék szitkozódások és a behajított poharak.

Vagyis a játékosoknak leginkább a keménymag „szurkolása” volt a fontos, a stadiont megtöltő sportszerű tízezrek kevésbé számítottak. Meggyőződésem, hogy ha a magyar focistáknak ez eszükbe sem jutott, Rossinak kellett volna a látottak és hallottak alapján megtiltania, hogy odamenjenek azokhoz, akik pont azt tették, amiről ő korábban megpróbálta lebeszélni a szurkolókat, s akik miatt most újabb büntetés várhat a magyar labdarúgásra. Mégsem tette ezt meg Rossi, vagy mert ő is be volt rezelve, vagy mert nem is gondolta igazán komolyan az intelmeit.
2. A világon még sosem láttam olyat, hogy egy csapatot, amely jelentős zakót kap, önfeledt ünneplésben részesíti a közönség. Idősek mesélik, hogy pár nappal a 6:3-ra végződött emlékezetes angol – magyar meccset megelőzően a magyar válogatott a svédekkel játszott Budapesten és 2:2-es döntetlent ért el. A szurkolók ezért a döntetlenért kifütyülték azt a csapatot, amely egy héttel később lemosta az angol válogatottat. De emlékezzünk csak: a berni világbajnokság döntőjében vereséget szenvedő Aranycsapatot Tatán titokban le kellet szállítani a vonatról, mert a Keletiben őrjöngő sokaság várta a veszteseket. Azokat a veszteseket, akik – nem mellesleg – világbajnoki ezüsttel tértek haza. Egy szurkoló ítélkezik, s ez a sport részét képezi: ha botrányos meccsen kap ki a csapata, akkor kifütyüli kedvenceit, ha megbocsátható a vereség, akkor csendben hazamegy, de akár így, akár úgy, a legközelebbi meccsen megint ott ül, s reménykedik.

Vagyis csak azt akarom mondani, hogy az ünneplési jelenet már messze nem a sportról szólt, semmi köze nem volt ahhoz, hanem valami egészen másról.

A hatalom mindenesetre feltűnően szeretgeti, óvja, védi, cirógatja a keménymagot, b*zizzák csak végig fél Európát, lendítsék csak a jól ismert koreográfia szerint a karjukat a magasba, huhogjanak, majmozzanak, dobálják meg mindenfélével a fekete ellenfelet.
Elvégre nagy szükség lehet még rájuk. Néhány hónap múlva az utcákon.
Gábor György

A hit és a törvényalkotás

Sokaknak nem tetszik, s érthetetlennek tartják, hogy Ferenc pápa a minap (nem először) elutasította az abortusz gyakorlatát, a magzatelhajtást „bérgyilkosságnak” nevezve. Hogyan lehetséges az, hogy ez a „liberális pápa”, aki együtt érez a szegényekkel, s aki nem rekeszti ki az üdvözülés rendjéből a melegeket, most ilyen csúnyán és ellentmondást nem tűrő módon támadja az abortuszt?

A helyzet az, hogy Ferenc pápa – s az itt most természetesen más kérdés, hogy ez kinek tetszik, s kinek nem – abszolút következetes saját hitéhez, amikor a szegények, a kiszolgáltatottak, a nélkülözők és a nincstelenek mellett áll ki, abszolút következetes, amikor a melegektől nem tagadja meg az üdvözülés lehetőségét, s abszolút következetes, amikor elutasítja az abortuszt. A Didakhé, a legrégebbi ránk maradt egyházi rendtartás, az ókeresztény irodalom kiemelkedően fontos szövege (i.sz. I. század vége – II. század eleje) az alábbiakat mondja: „…ne hajtsd el a magzatot…”. Igaz, azt is megemlíti a textus, hogy „gyermeket meg ne ronts” (II,2.), s csak jelzem, hogy ez utóbbi tilalom is változatlanul érvényben van, még akkor is, ha igen sokan erről megfeledkeznek. Vagy a III. század 20-as éveiben meghalt Tertullianus keresztény apologéta egyik legfontosabb írásában ezt mondja: „az anyaméhben fogamzott magzatot sem pusztíthatjuk el…” (Apol. IX,8.) De lássunk friss szöveget is, mondjuk II. János Pál Evangelium vitae kezdetű enciklikáját, ahol – egyebek mellett – az abortuszt (a II. Vatikáni zsinat nyomán) „utálatos bűncselekménynek” nevezi (Ev 58.) Mindez tökéletesen egybecseng a katolikus hagyománynak az életről és a fogantatásról szóló antropológiai szemléletével.

Szóval nem Ferenc pápával van baj, sem itt, amikor elutasítja az abortuszt, sem ott, ahol kiáll a szegények, a megalázottak és a megnyomorítottak mellett, vagy akkor, amikor nem átkozza ki a melegeket, hanem őket is Isten teremtményeinek tekinti, annak minden következményével.

Jó lenne végre ezeket tisztázni ebben az országban, kiváltképp akkor, amikor ócska és tudatlan pártpropagandisták hada, avagy akár a hazai püspöki kar pártpolitikai alapon kiglancolt püspöke harsog a hazai hatalomnak tetsző, s a pápát elítélő baromságokat, midőn Ferenc pápát liberalizmussal illetik. Nem liberális Ferenc pápa, s most, amikor az abortusz ellen szólt, nem antiliberális, hanem saját hitét és a keresztény tanítást konzekvensen követő egyházfő.

Következetességével ő valóban védi a kereszténységet (függetlenül attól, hogy ez kinek tetszik, s kinek nem tetszik), szemben azokkal a hangos és otromba „keresztényvédőkkel”, akik egész életmódjukkal és megannyi cselekedetükkel a kereszténységet tapossák páros lábbal, saját politikai érdekeikhez igyekezvén igazítani a kereszténységet, fennhangon „keresztényvédőknek” becézgetvén magukat, ám közben szakadatlanul megsértvén a keresztény tanítás legalapvetőbb értékeit és előírásait, miközben a nemzet ügyét saját maguk, családjuk és haveri körük gyanúsan megteremtett jólétével és meggazdagodásával azonosítják.

És csak megjegyzem, mielőtt kitörne itt a vita: én nem a kereszténységnek az abortuszról szóló tanítását értékeltem – magam például erről igen eltérő módon gondolkodom -, pusztán arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy érdemes megismerni a keresztény hagyományt, mielőtt Ferenc pápáról bármit is állítunk.

Máskülönben, tudatlanságunk okán, akár még komolyan is vehetjük a nagyszerű „keresztényvédőinknek”, az egy Fideszre eső feltűnően sok keresztény apologétának a manipulatív és hazug zagyvalékait.

És még valami: a keresztény embereknek jogukban áll a hagyományuknak megfelelően gondolkodni az abortuszról, jogukban áll ennek megfelelően dönteni, s élni az életüket. Másnak meg jogában áll elutasítani az abortuszról szóló keresztény tanítást, jogában áll ennek megfelelően dönteni, s élni az életét.

A törvényalkotásnak viszont nincs joga, sem ebben a kérdésben, sem másban ahhoz, hogy hitelvekre (bármely egyház vagy felekezet hitelveire) alapozva alkosson törvényeket, s tegye azokat általános normatívává.
Gábor György

Titkosszolgálati provokáció volt 2015-ben Röszkén?

Egy magát leszerelt rendőrnek nevező blogíró a TEK előre eltervezett provokációjának írja le a röszkei határon 2015. szeptemberében lezajlott eseménysort és az ezt megelőző történteket a Keleti pályaudvartól a határig. Minden kommentár nélkül.

Röszkei ostrom és titkosszolgálati manipuláció címmel írta meg – állítása szerint – saját helyszíni élményeit egy – mint írja – volt rendőr a röszkei határon történ áttörésről. A magyar oldalra átdobott kisgyerekről és a többiről, ami annak idején eluralta a nyilvánosságot.

A szerző nem kevesebbet állít, mint hogy a TEK előre eltervezte az akciót, tagjai provokátorként bujtogatták a menekülteket. (A Budapest Beacon már akkor firtatta a TEK felelősségét, a Mérce – akkor még Kettős mérce – pedig két év elteltével vette sorra az események visszásságait, a magyarázat nélküli epizódokat.) A blogger sorra veszi a Keleti pályaudvari eseményeket és néhány akkoriban ismert eseményt – más megvilágításba helyezve. Mi nem foglalunk állást az alább következőkről.

Néhány apróság, amit elsőre biztosan nem hiszel el és a legtöbben talán tizedik olvasatra sem…

Bevezetőben csak annyit, hogy kiugrott egyenruhás vagyok, már évek óta külföldön élek boldogan, a családommal, teljesen más munkát végezve. Gyerekkori álmomat dobtam félre, amikor szembesültem azzal, hogy közeli kollégáim, akikre felnéztem és akikkel együtt vezényeltek a határra hogyan kivetkőztek magukból és hogyan kegyetlenkedtek a menekültekkel. De ez a történet nem erről szól. Most, hogy a választások előtt megint megindultak a migránsok Magyarország felé a propagandasajtóban, így szeretnék elmondani néhány dolgot.

A 2015. szeptember 16-i esemény Röszkei Ostrom néven bevonult a magyar történelembe, a TV-nézők a mai napig úgy tudják, hogy brutális menekültek megostromolták a magyar határt és erről képeket is láttak.

De hogy mi történt valójában, azt soha nem fogják megtudni.

Viszont ehhez nyújtok egy kis muníciót azoknak, akik szeretnék használni az agyukat és megpróbálnak elgondolkodni a történteken. Igyekszem csak a lényegre szorítkozni.

Az ostrom napja fontos, még egyszer: 2015. szeptember 16. Előző napon lépett életbe az a törvény, ami alapján a műszaki határzár átlépése, vagy megrongálása bűncselekménynek minősült. Ekkor csupán néhány száz migráns tartózkodott szerb területen, de este felgyorsult az áramlásuk Röszke felé, sokan csapot-papot elhagyva igyekeztek Röszke felé, ugyanis azt a hírt kapták, hogy szeptember 16-án délben a magyarok kinyitják a kaput és bejöhetnek az országba.

Szeptember 15-én a kora esti órákban egy karaván érkezett a szegedi Novotel hotelhez, a város egyik legelegánsabb négycsillagos szállodájához. A TEK cspatai érkeztek, akik komótosan, cigarettázva, viccelődve pakolták ki a málhájukat. Több emeletet is elfoglaltak a szállodában, egymás melletti szobákat kaptak, a szállást ugyanis jóval korábban lefoglalták a részükre.

De vajon ki lehetett olyan előrelátó, hogy hetekkel korábban lefoglalta a szállást pont a zavargás ideje előtt és előre látta azt is, meddig kell maradniuk a TEK-eseknek?

Aki nem vágta rá azonnal, hogy a titkosszolgálat, az véssen be egy fekete pontot magának. De hogyan lehettek ilyen jól értesültek? Nos, nekik nem azt kellett kitalálniuk, hogy mikor rohamoznak a migránsok, hanem azt kellett megtervezniük, hogy mikor rohamozzanak. Mármint a migránsok. És ezt meg is tették.

2015. szeptember 16-án a TEK emberei 8.30-körül kezdtek szállingózni a NOVO étterembe, svédasztalos reggelire, ami valahogy nem adatott meg a határon szolgáló rendőröknek, tiszteknek. Kötetlen beszélgetés, nyugodt tempójú eszegetés zajlott, semmi zavargás előtti hangulat. 9:45-kor öt titkosszolga hagyta el a szállodát laza felszerelésben, farmerben, pólóban, hastáskával és elsétáltak az egyik sugárút felé. Az egyik kopasz, dús, fekete szakállal, simán elmehetett volna migránsnak. Az ötöket nem sokkal később felvette egy szerb rendszámú kisbusz.

Az ő feladatuk volt előkészíteni a terepet a TEK dél előtti érkezésére, hogy ne tűnjön úgy, hogy feleslegesen vonul fel a Fekete Sereg.

A szerb rendőrök erre már eltűntek, mutatóba hagytak hátra egy-két inges, fegyvertelen rendőrt. De Szerbiának nem is volt érdeke visszatartani a migránsokat.

Az időközben összepiszkolódott ruhájú és arcú „Ötök” közben szerb területen több száz méterre bementek a migránsok sátrai közé, majd arabul és oroszul izgatottan elmondták a „testvéreknek”, hogy a magyarok megnyitják a kerítést, akik ott lesznek, azokat beengedik. Az elgyötört menekülteknek ez hatalmas erőt adott, köszönték a fontos információt, amit azonnal adtak is tovább telefonon a társaiknak. A hír villámgyorsan terjedt és a migránsok sátraikat hátrahagyva igyekeztek a megjelölt helyhez, hogy biztosan átjussanak. És ez a hely véletlenül pont az a hely, ahol időközben felsorakozott a TEK…

Az „Ötök” egyikének egy feladata volt, figyelni, hogy ne legyen kamera a közelben, a dezinformációt négyen terjesztették. Ők azonban nem szerepelhettek egyetlen fotón, videón sem. A biztonság kedvéért végig ügyeltek arra, hogy az átkelőnek háttal álljanak, hiába voltak messze, így teleobjektívvel fotózva is egyek voltak a migránsok közül. A figyelő fején kendő, szemén napszemüveg volt, őt nem lehetett volna felismerni, közeli fotóról sem.

Az „Ötök” még az ostrom előtt eltűntek, visszatértek Magyarországra, egy furgonban átöltöztek és beálltak a kerítésnél gyülekező nézők mellé, viszonylag közel a sajtóhoz, a kamerák ugyanis nem a közvetlen közeli embereket mutatják, hanem a távolabbi eseményeket.

Az ostrom a terv szerint alakult, valójában megvezetett emberek indultak meg a kapu felé, egyáltalán nem ártó szándékkal,

majd a nyomás egyre fokozódott hátulról, mielőtt a TEK vízágyút vetett be.

A Röszkei Ostrom egyáltalán nem volt olyan brutális, mint amilyennek beállították, de ha a néző a fotelből fél tucat kődobáló embert lát közelről, akiknek az arcát kendő takarja, közben elhangzik az Allahu Akbar!, akkor képes az agya még több ezer embert odaképzelni a hátuk mögé. A TEK-nek nem volt nehezebb dolga, mint ha focihuligánokat kellett volna megállítaniuk. Sőt.

Az „Ötök” közben a nézelődők között kommentálták az eseményeket. „Odanézz! Látod??? Átdobta a gyerekét a kerítésen! A marha! Ezt nem hiszem el!” – ebből ugyan semmi nem volt igaz, de a mellettük állók már adták is tovább, hogy a migránsok áthajigálják a gyerekeiket a kerítésen. A valóságban valóban voltak olyanok, akik a gyerekeiket tartották, de nem azért, hogy pajzsként tartsák őket előre és főleg nem dobálták, hanem azzal a céllal mutatták meg, hogy bizonyítsák, ők gyerekkel vannak, engedjék át őket.

Az „ostrom” néhány óráig tartott, a végére a szerb rendőrök is előbújtak rejtekükből, a TEK pedig már a szegedi Novotel éttermében költhette el a vacsoráját és a következő napon távoztak is.

De vajon nem tartottak attól, hogy újabb, a korábbinál hevesebb ostrom következik? Nos, ha te szervezed a támadást, akkor nyugodt lehetsz az időpontok tekintetében, nem kell ott várakoznod tétlenül a kapunál, hátha lesz újabb támadás, pontosan tudták, hogy nem lesz.

A magyarok emlékezetébe azonban sikerült bevésni a Röszkei Ostromot, az első pipa megvolt.

A propaganda csúcsra járatódott, a magyarokba ültetett félelemaknák aktiválódtak. Migráns = TERRORISTA! Ezt nagyon sokan elhitték.

Érdekes módon azonban az emberek még mindig nem gondoltak bele abba, hogy ha a fenti egyenlet igaz, akkor a magyar kormány és a rendőrség miért kényszerített több ezer „terroristát” arra, hogy letáborozzon a Keleti Pályaudvaron egy hónappal korábban és miért tartották ott őket, Budapest belvárosában? Erre vajon tud valaki értelmes választ adni? A kormánynak számos helyszínen lett volna lehetősége, lakott területeken kívül elhelyezni a menekülteket, de ők ragaszkodtak a belvároshoz. Ez sem volt véletlen és már itt szerepe lett volna az „Ötöknek”, de olyasmivel találkoztak, amire a magyar titkosszolgálat nem volt felkészülve.

Amikor már kellő számú menekült táborozott a Keleti Pályaudvar aluljárójában és már több napja tartották őket bizonytalanságban, akkor kezdődött az akció. Az Ötök

gyerekes anyákba kötöttek bele, mondvacsinált indokkal, lökdösték, leköpték őket és közelről belefényképeztek az arcukba, tudván, hogy a férfiak nem hagyják megtorlatlanul az ilyen eseteket.

De mielőtt a helyzet elfajulhatott volna magyar önkéntesek léptek közbe és felelősségre vonták a kötekedőket, illetve fényképeket készítettek róluk. Ez a titkosszolgáknak olyan, mint a vámpírnak a fokhagymával ékesített kereszt, így inkább visszavonulót fújtak.

Néhány kezdetleges próbálkozás volt még televízióstáboktól is, akik provokálták a menekülteket, de nem igazán jártak sikerrel. Így olyasmiket adtak el brutális támadásként, ahol a családfő mérgesen kikéri magának arabul, hogy a feleségét videózták közelről. A háttérhangnak meg olyan izgatott morajlást vágtak be, amiben jól hallható volt az Allahu Akbar. Az nem számított, hogy a háttérhangot nem ott vették fel.

A rendőrök rendszeresen ellenőrizték a menekülteknek segítő önkénteseket, ezek az adatok pedig valahogyan a propagandasajtónál kötöttek ki, néhány kiegészítő információval arról, ki volt már büntetve és miért, aztán ezek alapján, vagy hozzáköltött sztorikkal jó kis lejárató cikkek születtek az önkéntesekről.

A cél az volt, hogy minél kevesebben vállalják a segítéssel járó tortúrát. A leghatásosabbnak azok a cikkek bizonyultak, ahol a segítőkről azt állították, hogy maguknak harácsolják a pénzt.

Ezt nem volt nehéz megírniuk a propagandistáknak, hiszen csak saját élettapasztalatukat kellett betűkbe önteni, de azoknak, akik tényleg segítettek ezzel rengeteget ártottak.

Remek tervnek ígérkezett a román szurkolók bevonatoztatása a Keletibe, akik majd összecsapnak a fogadásukra érkező ultrákkal, a migránsok meg majd két tűz közé szorulva belekeverednek a konfliktusba (természetesen az „Ötökhöz” hasonló provokátorok hathatós segítségével), de ezt is le kellett fújni, mert a sajtó előre cikkezett a lehetőségről, a rendőrség pedig tökön lőtte volna magát, ha úgy tűnik, hogy nekik ez nem jutott eszükbe. Így a titkosszolgálatnak le kellett nyelni, hogy a rendőri vezetők érvei nyertek.

Az aljas húzásokból azonban továbbra sem volt hiány, de ezt megtehették, mert a közvélemény-kutatások szerint a magyarok többsége minden módszert megengedhetőnek talált a migránsokkal szemben. És a minden módszert szó szerint kell érteni. Sokan, ha tehették volna gondolkodás nélkül fejbelövik a gyerekeket és öreg menekülteket is, hiszen terroristák és egy céljuk van, megerőszakolni a magyar nőket és elvenni a munkájukat. (Pedig magyarul figyelmeztették őket, hogy nem tehetik, ugye emlékszünk még a sok milliárd forintos plakátkampányra, ami kizárólag a magyarok megvezetését és félelmének táplálását szolgálta?)

A magyar kormány kéjjel fosztotta meg a migránsokat pénzük nagy részétől, amikor elterjesztették köztük, hogy mikor indulnak a vonatok Németországba.

A pénztárakban közölték, hogy már csak első osztályra vannak jegyek és ezeket úgy adták ki a pénztárosok, hogy ők már tudták, a rendőrök nem fogják felengedni a menekülteket a vonatokra. A pénzt pedig soha nem fizették vissza, az a MÁV júdáspénze lett.

Talán sokan emlékeznek még azokra a képsorokra is, amiben megmutatta a magyar propagandasajtó, micsoda állatok ezek a migránsok, mert „összeszarták”, mocskolták a segítségükre küldött buszokat. Nos, csak egy kis kiegészítés. A buszokra gyakran annyi embert zsúfoltak, hogy állóhely sem maradt, majd rendőri kísérettel vitték el őket a menekülttáborokig, vagy vasútállomásig. Egy 60 kilométeres út akár 8-10 (!) órát is tartott a melegben, a migránsokat pedig a félreállt buszokból nem engedték leszállni. A végeredmény viszont jól mutatott a tévében, el lehetett mondani fintorogva, mennyire civilizálatlan barmok „ezek”. Tessék megcsinálni ugyanezt mondjuk 80 fradistával egy 60 személyes buszon és hasonlítsuk össze a végeredményt. Vajon ők kulturáltabbak lennének?

A migránsokról egyébként elképesztő történetek születtek.

Volt, hogy állítólag tízen letaroltak több hektár salátát, a gazda sírva mesélte, hogy az élete munkája ment tönkre, miközben mutattak a földön szétszórt salátaleveleket, amivel csak az volt a baj, hogy ha órákkal, vagy egy nappal korábban történt a dúlás, akkor azoknak a leszaggatott leveleknek nem szabadott volna üdezöldnek lenniük, de egy fővárosi riportertől nem várható el ilyen mértékű mezőgazdasági ismeret. Valamiért a letarolt földet sem mutatták meg.

Vagy ott volt a szentgotthárdi ablaktörés, ahol a migránsok nézés útján próbálták megerőszakolni a tornacsarnokban edző lányokat, akik a nézéstől nagyon megijedtek és lelki sérülést szenvedtek. Egyikőjüknek még a bokája is kificamodott menekülés közben! A valóságban a rendőrségi udvarra terelt menekültek unalmukban az ablakon keresztül nézték az edzést, ahogyan azt magyarok is megteszik és azt senki nem nevezi nemi erőszakolásnak. De itt kitört egy ablak is, ami kb. 30 centi magasságban volt a talajtól, na ez a kettő már elég bizonyíték volt, hogy ezek az emberek erőszakolni akartak.

Még tüntetést is szerveztek oda politikai erők, amiről természetesen beszámolt a sajtó, a helyiek viszont nem igazán nyilatkoztak felháborítót a tévéknek, mert maximum annyi bajuk volt a menekültekkel, hogy a bicikliúton is sétáltak. Viszont a kisvárosban soha nem látott biztonság köszöntött be. A cirkáló rendőrök és katonák miatt egyetlen helyi rosszfiú sem mert betörni, vagy garázdálkodni.

A saját körülményeimről most nem számolok be, de mi nem TEK-es szintű ellátást kaptunk a határon. Az ellenzéki sajtóban megjelent képek a tákolmányokról, sátrakról szélfogókról, eleinte moslékszerű ételekről valósak voltak, azokat bajtársaim készítették és osztották meg családtagjaikkal, haverokkal. Az áldatlan állapotokért cserébe elnézőbbek voltak a tisztek az alkoholfogyasztással, cigarettával kapcsolatban, de

ahogy múltak a hetek, sokakból előtört az állat és az évek alatt felgyűlt frusztrációt a menekülteken vezették le.

Én ettől sokalltam be és otthagytam az állományt, ami életem második legjobb döntése volt.

Nem érdekel, ha a nagyon nagy többség azt mondja, hogy ez csak mese és kitaláció. Legyen nekik igazuk. Viszont vannak, akik pontosabban tudják, hogy mi az igazság és ők már csak hivatalból is cáfolni fognak, különböző neveken, amik nem valós személyeket takarnak. De a popszakma már csak ilyen.

Az sem érdekel senkit Magyarországon, hogyan szereztek vagyonokat, miből építettek családi házakat azok, akik a határtól fuvarozták Ausztriáig a menekülteket. Ők „véletlenül” elkerülték az ellenőrzést és nem állíthatom, hogy ezért tettek is anyagi áldozatot. Néhány embercsempész bíróság elé állt, nagyon komoly büntetést kaptak, jellemzően 200 ezer forintot kellett befizetniük az államnak, meg egy kis ejnye-bejnye papíron. Eközben egyetlen migráns elcipelése az osztrák zöldhatárig akár 1000 euro, akkori árfolyamon közel 280 ezer forint hasznot hozott a csempészeknek, egy kisbuszban pedig akár 8-9, vagy több menekült is ült. Ezért mentek megállás nélkül ezek a járművek.

Jó lenne, ha ez az egész csak egy lázálom lenne, de sajnos nem az.

Csak ne felejtsétek, bárki kerülhet olyan helyzetbe, mint a menekültek, ha a hatalomnak megtetszik az egzisztenciájuk. Onnan lentről viszont már hiába kiabálnak, a kutyát nem érdekli majd, mert mindenki félti a saját kis életét, egzisztenciáját, amíg rá nem kerül a sor. De a gerinceteket ne adjátok, nem kell lemenni kutyába, mindig van más megoldás!

Ennek a bejegyzésnek nem lesz folytatása. Nem ígérek neveket, beosztásokat, nem közlök kompromittáló képeket. Csak azt szeretném, ha belegondolnátok, hogy amit láttok, amit elétek tesznek, az nem feltétlenül a teljes igazság. És készüljetek, a kurdok török bombázása újabb menekülthullámot indíthat el. Csak ne dőljetek be a propagandának, ők nem divat-menekültek és nem terroristák, hanem emberek, akiknek veszélyben az élete a hazájukban. A kurdok küzdöttek a legkeményebben az ISIS terroristái ellen. Rengeteg férfi és nő adta az életét értünk is. Cserébe a magyar kormány blokkolta a törökök figyelmeztetését, akik aztán meg is támadták a kurdokat. Így keveredik bele hazánk szándékosan a nemzetközi konfliktusba, természetesen a farok rossz oldalán. De szerencsére kiderült, hogy Szijjártó Péter külügyminisztert fél évre fél milliárd (500 millió) forintért védi a TEK… Talán nem tiszta a lelkiismerete?

Tisztelt Európai Unió!

Ha valamihez, hát a zavarosban halászáshoz nekünk  magyaroknak különös tehetségünk volt és van. Így volt ez a korábbi rendszerben és így maradt ez azóta is. Ha nekünk ehhez különös tehetségünk van, minden  büszkeség nélkül kijelenthetjük, Miniszterelnökünk ebben a műfajban egyenesen zseninek számít!

Velem megesett történetet mesélnék el Önöknek, hogy legyen viszonyítási alapjuk, félkegyelműségem egy lapon sem említhető a Nagyvezír zsenilitásával!

Magyarországon is jelen lévő multinacionális cégnél dolgoztam. Beosztásomból eredően sokszor kellett utaznom Svájcba. Gazdag sosem voltam, de a svájciakhoz képest még inkább szegénynek éreztem magam. Mint kreatív magyar hamar rájött, hogy a svájci egyfrankos pénzérme méretre és súlyra megegyezik az akkori magyar ötforintossal. A két pénzérme vásárlóértéke közötti különbség nagyon jelentős. Mai árfolyamon egy forint 0.002 CHF-nek felel meg, azaz egy svájci frank 415 magyar forintot ér. Svájcban egy frankkal lehetett telefonálni, egy frankot kellett bedobni a parkolóautomatába és négy-öt frank volt egy doboz cigaretta.

Munka végeztével svájci kollégámmal jöttünk ki az irodából, aki meghívott egy italra valamelyik hangulatos kávéházba. Egy autóval mentünk. Svájciak mentalitását követve megspóroltuk a második autó benzinköltségét. A kávéházhoz érve kollégám leparkolt autójával és éppen a parkolóórába igyekezett érmét bedobni, amikor kreativitásom fitogtatva felajánlottam, hogy majd én bedobok pénzt, hagyja csak. Be is dobtam egy ötforintost és büszkén néztem a kollégára, aki kérdőn nézett vissza rám. Dagadó kebellel elmondtam neki, hogy egyfrankos helyett a magyar ötforintost dobtam be, ami sokkal kevesebbet ér, így jelentősnek nevezhető összeget megspóroltunk. A kolléga pestiesen mondva: lefagyott.

Tudod – mondta komoly arccal -, egy svájcinak ilyen eszébe sem jutna, persze ettől tartotok ti ott, ahol tartotok, s mi itt, ahol tartunk.

Eszedbe sem jut, hogy az értékkülönbözetet minden svájci zsebéből csalod el?

Arcomra fagyott a mosoly.

Tisztelt Európai Unió! Ennek tudatában kérem ne engedjék meg, hogy Orbán Viktor ötforintossal parkoljon, s ne hagyják, hogy minden magyar arcára ráfagyjon a mosoly.

Baráti üdvözlettel, Kenderessy Milán

Németország választott – Kaltenbach Jenő értékelése a németországi választásról

0

A német választásra igaz az ismert mondás arról, hogy a pohár félig üres, vagy félig tele.

Egyrészt, sajnálatos módon megtörtént, amitől sokan tartottak, hogy a Fidesz illetve a Jobbik szellemi rokonai beköltöztek a német demokrácia házába, méghozzá harmadik legerősebb frakcióként, miközben mind a Merkel vezette CDU/CSU, mind Schulz SPD-je történelmének egyik leggyengébb választási eredményét érte el. Merkel ugyan viszonylag főlényesen győzött, de nehéz kormányalakítási tárgyalások elé néz, miután koalíciós partnere az SPD ellenzékbe vonul, azaz a nagykoalíció nem ismétlődik. Az egyetlen alternatíva az un. Jamaika koalíció, a szabad-demokratákkal és a zöldekkel, akik mindketten egyik legjobb eredményüket érték el.

Más oldalról a német választók közel 90%-a a demokráciára szavazott, amelyről nálunk még álmodni sem igazán lehet. Mindez a 2015-ös menekültsokk után, amit nem utolsó sorban éppen Orbánnak köszönhetnek. A szélsőjobboldali AfD ugyan saját magához képest álomeredményt ért el, de velünk ellentétben nem sikerült általános hisztériát kiváltani.

Bebizonyosodott, hogy csak félelemkeltéssel, hazug, populista propagandával egy normális demokráciában nem lehet átütő eredményt elérni.

Ezt csak ott lehet ahol a demokratikus értékek tiszteletének nincs többsége. Ráadásul az is kiderült a már publikált vizsgálatokból, hogy az AfD-nek a tényleges tábora, az ezúttal rájuk szavazóknak kevesebb mint a fele, miután 60% válaszolt igennel arra a kérdésre hogy szavazatát a más pártokban való csalódás és nem az AfD-ben való hit motiválta.

A jövő legalább Németországban be fogja bizonyítani, hogy a félelemkeltéssel, rasszista gyűlölet szításával egyetlen lényeges társadalmi, gazdasági probléma sem oldható meg, A hangos populisták ideig óráig felszínen maradhatnak, de az emberek előbb utóbb maguk is rádöbbennek, hogy az életüket meghatározó körülmények javítása nem tőlük várható.
Ezzel lezajlott az ez évi utolsó választás az EU-ban, és egyértelművé vált, hogy a „nagy stratéga” Orbán lázadás jóslata enyhén szólva nem vált valóra.. Éppen ellenkezőleg, normális demokráciákban üres uszítással semmit sem lehet elérni.

A demokrácia képes megvédeni az értékeit, az emberek bizalmát, jövőbe vetett hitét.

Mindezek fényében különösen szomorú, hogy itt nálunk az AfD-hez sokban hasonló Fidesz és Jobbik mindeddig homokot voltak képesek szórni az emberek jelentős részének a szemébe.

Az ébredés fájdalmas lesz, minél később történik annál jobban.

Forrás: Kaltenbach Jenő, Facebook

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK