Fekete pólóban

0
828
Facebook

A tegnapiak után még két megjegyzés a magyar – angol meccshez:

1. Néhány nappal a mérkőzés előtt Marco Rossi valami olyasfélét kért a drukkerektől, hogy ne tessenek b*zizni, cigányozni, huhogni, majmozni. Eddig rendben is van!

Csakhogy ezután a saját maga által összeállított csapat nem a sportszerűen szurkoló közönséghez ment a meccs végén, megköszönni a bíztatást, hanem egyenest ahhoz a szektorhoz, ahonnan leginkább áradtak a moslék szitkozódások és a behajított poharak.

Vagyis a játékosoknak leginkább a keménymag „szurkolása” volt a fontos, a stadiont megtöltő sportszerű tízezrek kevésbé számítottak. Meggyőződésem, hogy ha a magyar focistáknak ez eszükbe sem jutott, Rossinak kellett volna a látottak és hallottak alapján megtiltania, hogy odamenjenek azokhoz, akik pont azt tették, amiről ő korábban megpróbálta lebeszélni a szurkolókat, s akik miatt most újabb büntetés várhat a magyar labdarúgásra. Mégsem tette ezt meg Rossi, vagy mert ő is be volt rezelve, vagy mert nem is gondolta igazán komolyan az intelmeit.
2. A világon még sosem láttam olyat, hogy egy csapatot, amely jelentős zakót kap, önfeledt ünneplésben részesíti a közönség. Idősek mesélik, hogy pár nappal a 6:3-ra végződött emlékezetes angol – magyar meccset megelőzően a magyar válogatott a svédekkel játszott Budapesten és 2:2-es döntetlent ért el. A szurkolók ezért a döntetlenért kifütyülték azt a csapatot, amely egy héttel később lemosta az angol válogatottat. De emlékezzünk csak: a berni világbajnokság döntőjében vereséget szenvedő Aranycsapatot Tatán titokban le kellet szállítani a vonatról, mert a Keletiben őrjöngő sokaság várta a veszteseket. Azokat a veszteseket, akik – nem mellesleg – világbajnoki ezüsttel tértek haza. Egy szurkoló ítélkezik, s ez a sport részét képezi: ha botrányos meccsen kap ki a csapata, akkor kifütyüli kedvenceit, ha megbocsátható a vereség, akkor csendben hazamegy, de akár így, akár úgy, a legközelebbi meccsen megint ott ül, s reménykedik.

Vagyis csak azt akarom mondani, hogy az ünneplési jelenet már messze nem a sportról szólt, semmi köze nem volt ahhoz, hanem valami egészen másról.

A hatalom mindenesetre feltűnően szeretgeti, óvja, védi, cirógatja a keménymagot, b*zizzák csak végig fél Európát, lendítsék csak a jól ismert koreográfia szerint a karjukat a magasba, huhogjanak, majmozzanak, dobálják meg mindenfélével a fekete ellenfelet.
Elvégre nagy szükség lehet még rájuk. Néhány hónap múlva az utcákon.
Gábor György

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .