2013-ban kezdődött az a folyamat, amelyet köznyelv a Jobbikkal kapcsolatban cukiságkampányként ismer. Vona Gábor a Jobbik elnöke tavaly novemberben a Spinoza színházban azt mondta erről, hogy nem szereti ezt az elnevezést, mert ez egy taktikázásra utal, miközben ez nem taktika, mert valódi változások zajlanak a párt ideológiájában és megnyilvánulásaiban.
A cukiságkampány röviden és leegyszerűsítve azt jelenti, hogy a Jobbik, amely szélsőséges és radikális mozgalomként indult, egyre inkább igyekszik középre tolódni – ahogyan ők fogalmazzák, néppártosodni. Ennek a cukiságnak a képi formája az, hogy Vona Gábor párt elnök kiskutyákat simogat, ideológia megjelenítése pedig sok más gesztus mellett abban áll, hogy a pártelnök hanuka alkalmából üdvözlő sorokat írt a zsidó szervezeteknek.
Ha a cukiságkampányról beszélünk, felvetődik a kérdés, hogy mennyire vehető komolyan a Jobbik „megjavulása”, s valóban valódi a változás, a múltjukkal való leszámolás.
Ha a politikai racionalitás oldaláról közelítünk, akkor azt mondhatjuk, hogy a cukiságkampánynak, vagyis a Jobbik „megszelídülésének” van alapja. A Jobbik, a Fidesz köpönyegéből bújt elő, Vona Gábor pártelnök ugyanabban a polgári körben kezdte politikai pályafutását, amelynek a jelenlegi miniszterelnök is tagja volt. Orbán Viktor akkor még tehetséges fiatalembereknek nevezte a pályakezdő jobbikos politikusokat, és sok sikert kívánt nekik.
Idővel azonban a helyzet megváltozott, a Fidesznek kellemetlenné vált a vetélytárssá növekedett Jobbik, és Vona is rájött arra, amire Orbán – egy más szituációban – évtizedekkel korábban: hogy ott, ahol vannak, számukra nincs már hely.
Ahogyan a Fidesz ateista liberálisból keresztény és konzervatív lett, úgy változott/változik a Jobbik radikálisból néppártivá.
Utóbbira azért is volt szükség, mert az elmúlt években a Fidesz a Jobbik szinte valamennyi témáját lenyúlta, és azt lehet mondani, hogy jobbról előzte a Jobbikot.
Ha máshonnan nézzük, akkor a Jobbik irányváltása, a „helycserés támadás” valójában taktika, ahogyan elemzők ma mondják: egy politikai termék. S bár a keményvonalasként ismert Novák Elődöt Vona eltávolította a Jobbik vezetéséből, a 2006-os tévéostromban kétes hírnevet szerzett Toroczkai László – ma Ásotthalom polgármestere – most is alelnöke a Jobbiknak.
És ott van a pártban az a Sneider Tamás, aki skinhead-vezérként kezdte a közéleti pályafutását, és aki egy 2014. szeptemberi kiszivárgott felvételen elmagyarázza, „hogy miért muszáj visszavenni a durvább hangból… A lavírozás lényege, hogy a keményebb tónust újabban a Jobbikot segítő Betyársereg használja majd… Azért jó, hogy van egy Betyársereg, azért jó, hogy van a Hatvannégy Vármegye, mert ők megtehetik azt, amit én nem tehetek meg bent a Parlamentben, mert nekem arra kell figyelnem, hogy az egyszerű helyi polgár is, akiben mondjuk semmi nemzeti érzés nincsen, mégis azt mondja, hogy szimpatikus ez a Jobbik, rá fogok szavazni… Ennyi, de ettől függetlenül nem változott semmi különösebben az elképzelésünkben, sőt, egyáltalán nem változik. Csak hát a kommunikáció, arra kell figyelni, hogy hogyan.”
Máshol Sneider Tamás arról beszél, hogy a munkatársa inkább legyen muszlim, mint zsidó. És akkor még arról nem is szóltunk, hogy továbbra is tagja a párt belső köreinek a zsidó kötődésű kormánytagok listázását emlegető Gyöngyösi Márton, vagy a Duna-parti cipőknél a nyilasok áldozatait kigúnyoló Kulcsár Gergely.
Még Vona pártelnöknek is voltak olyan „elszólásai”, amelyek arra utalnak, hogy a Jobbik valójában nem gondolja komolyan a „megjavulást”.
Vona Gábor még 2015-ben is arról beszélt, hogy „a hazai zsidóságnak fel kell hagynia azzal, hogy magára folyton csak áldozatként tekint, és 70 évvel a második világháború után még mindig bűnösnek bélyegez egy egész nemzetet.”
A Jobbik megszelídülése tehát valójában politikai termék, bár, amennyiben ez a mostani ideológia még egy ideig fennmarad, akkor a párt – akár alapítói akarata ellenére is – valóban megváltozhat. A cukiságkampány azonban még az elején jár, ráadásul nagy és – lásd a fenti elszólásokat – a párt vezetői számára időnként kínos kacskaringókkal teli.
Ebben a helyzetben vetődik fel a kérdés a baloldali ellenzék számára, amiről sorozatunk következő, befejező részében írunk: hogy lehet/szabad-e együttműködni a Jobbikkal Orbán kormányának leváltása érdekében.
Következik: Velük, vagy nélkülük.
A sorozat előző része, Vona Gábor találkozása Simicska Lajossal, itt olvasható.
