Ignatieff: Orbán oda sem bagózik

0
1395

Ami a magyar politikai kilátásokat illeti, Ignatieff úgy véli, hogy a rendszer hosszú életű, nagy a támogatottsága. Van egy egész új osztály, amely nagyot kaszált a Fidesz uralma folytán. És nem valószínű, hogy a következő gazdasági vihar elsöpri a rezsimet, vagy akár a soros szigorú brüsszeli intelem.

 

A CEU rektora megerősítette, hogy folynak az előkészületek az intézmény Bécsbe költöztetésére, ezzel együtt botrányosnak tartja, hogy a magyar kormány Európa közepén kiszorítja őket. Az interjúban Ignatieff hozzátette, végképp elegük van abból, hogy a hatalom a tengerentúlon létesített campus kapcsán csalással vádolja őket. Úgy gondolja, hogy a másik fél nem akar semmiféle kompromisszumot.

Pedig támogatta őket az amerikai Külügyminisztérium és törvényhozás, valamint a német elnök és a kancellár, továbbá az európai konzervatívok bizottsági elnökjelöltje, Weber is. De ez sem volt elegendő, és ez gond az EU számára, hiszen itt egy olyan miniszterelnökről van szó, aki egyszerűen oda sem bagózik a kollégáira.

Az igazgató elmondta, hogy személy szerint nem érzi magát fenyegetve Budapesten, de kellemetlen egy olyan országban dolgozni, ahol az ember ki van téve egy egypártrendszer propaganda zárótüzének. Jelezte ugyanakkor, hogy Bécsben is fel kívánnak lépni, ha azt látják, hogy kampány folyik Soros ellen, ami persze mindenütt a zsidóellenes érzelmekre játszik rá. Egyébként Bécsben is arra összpontosítanak az oktatásban, hogy a diákoknak megtanítsák, miként lehet megkülönböztetni az igazat a hamistól és marad a közép-európai súlypont is. De fenntartják a budapesti részleget, így Orbánnak nem lesz olyan könnyű megszabadulni tőlük, mint ahogyan azt szeretné.

Ami a magyar politikai kilátásokat illeti, Ignatieff úgy véli, hogy a rendszer hosszú életű, nagy a támogatottsága. Van egy egész új osztály, amely nagyot kaszált a Fidesz uralma folytán. És nem valószínű, hogy a következő gazdasági vihar elsöpri a rezsimet, vagy akár a soros szigorú brüsszeli intelem. De akkor is érdemes emlékezetbe idézni, hogy kormányok jönnek, kormányok mennek, az egyetemek azonban maradnak, tette hozzá.

Tagesspiegel/Szelestey

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .