Hogyan jutottunk el a tahóság uralmáig?

0
2068
facebook

Nem akarom sorolni azokat a születésüknél, neveltetésüknél vagy – ezeknél bonyolultabban – az érdekeiknél fogva bunkó közszereplőket, akik az utóbbi tíz évben rapid módon lepték el az életünket. Annál is kevésbé, mert az egyes bunkók, házastársaik, haverjaik és spanjaik eseti felemelkedése a politikai színpadra nem példa nélküli a történelemben, aminek nyilvánvaló köze van a politikai karrierek Machiavelli óta tudott részleges amoralitásához.

Az egyes emberek bunkóságának hosszú évszázadai alatt azonban alapvetően érintetlenek maradtak azok a mércék, amelyeknek a civilizációnkat köszönhetjük. Ezeket a mércéket filozófusok, teológusok, irodalmárok, nota bene politikusok és államférfiak, általában a szellem és az alkotó gyakorlat emberei fektették le és ügyeltek a folyamatos gondozásukra, átörökítésükre, kultiválásukra. Ezek a mércék tették a Nyugatot naggyá. Ezekre volt – joggal- büszke még akkor is, ha ezek mellett számos bűnt követett el saját kebelén belül vagy egzotikus (exotikos, a.m. külső, nem hozzánk és a normáinkra tartozó, idegen) népekkel szemben.

Az ellenben, amit Magyarországon tapasztalunk és a demokrácia elfajzásának eredménye, ma békeidőben üti fel a fejét olyan magától értetődéssel, mint utoljára a múlt század totális rendszereiben tette.

A szellemellenesség, a hivalkodó erkölcstelenség, a prosztóság és a kegyetlenség eddig is léteztek, de csak totális rendszerekben voltak hivalkodóak, csak ezekben pályáztak normatív erőre. Ma nyilvánvalóan olyan civilizációellenes fordulatot jeleznek a közérzületben, amelynek hatásai beláthatatlanok.

Az egyes bunkóknál tehát sokkal vészterhesebb a bunkóság áradása, helyfoglalása a közélet csúcsain, majd normaként való alászállása a mélyrétegekbe. Eddig a bunkóság bizonytalan volt magában, félt a civilizáció normáitól, ma viszont békeidőben intéz kihívást ellenük. Az egész eredete – amivel persze a tahóság hazai vircsaftjának kritikusai nem akarnak szembenézni – a demokrácia, a plebejus öntudat megerősödése, a normativitásellenes konszenzus (miután az elit nagy része is lenullázta magát), de ami még fontosabb, az elit mércéi – a civilizáció – elleni lázadás.

Pedig ez is olyas jelenség, amit már a „régi görögök” is pontosan ismertek.

A prosztóság kiválasztja a maga képviseletét, amely viszont szenvedést zúdít rá.

A demokrácia (kvázi liberalizmus, civilizáció és hagyományok nélkül) éhezésbe, háborúba és pusztulásba hajtja a prosztóságot – az elit megmaradt kiábrándult részének béna semmittevése és bizonyos fokú kárörvendése mellett, amit aztán válsághimnuszok alkotásával tesz emlékezetessé (elsősorban önmaga számára).

A rogánok, orbánok, habonyok, szanyik, trumpok, salvinik és velük a másod- és harmadvonalaik felemelkedése közös munkánk eredménye, amelyben része van a demokrácia logikájának, a kulturális medián folyamatos süllyedésének, a libertinizmusnak és az erkölcsi relativizmusnak, a vágyközpontú gondolkodásnak, a prosztóságot eddig elterelő konzumerizmus 2008-2009-es megrendülésének és a politikai számításnak.

Ez olyan trend, amellyel szemben már csak a mesterséges (közvetett) intelligenciában lehet bízni, az emberiség maga az általános közvetlenségében már elesett; a gátak áttörtek, már nem lehet visszaépíteni őket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .