Kezdőlap Címkék Civilizáció

Címke: civilizáció

Járvány-kommunikáció – Harci retorika

Kvázi-általános és nagyon elgondolkodtató jelenség, hogy a pandémia okozta rendkívüli állapot (annak különféle válfajai) szinte mindenhol a harci retorika, a háborús diskurzus előtérbe kerülését hozta.

Úgy tűnik a politikum B-változata a dolgok kezelésére a háborús keret- és viszonyok bevezetése, mind elvben, mind a szabályozások és az intézkedések terén. A rendkívüli- vagy szükségállapot kihírdetésétől kezdődően minden kormány és hatalmi-politikai szerveződés, szinte automatikusan, harci retorikára váltott, vezérkarokat hozott létre – bár gyakran civilekből, járványszakértőkből, de ugyanolyan harcias fellépéssel mint katonai megfelelőik – harci jelentéseket/statisztikákat, már-már háborús fenyegetettség esetén életbe léptethető intézkedéseket jelentettek be, cenzúrával, parancsszerű, felkiáltójeles modorban, stb.

A harci retorika, a háborús diskurzus a politika képviselőinek ideológiája, a helyi hagyományok, illetve akár egyes politikai vezérek személyes ízlése szerint sokféle volt.

Viszont mindenik a maga módján háborús hasonlatokkal, a megtámadott vár, sőt veszélybe került civilizáció allegóriájával, mindenféle háborús „győzelmi jelentésekkel” és veszteségekkel operált.

A pandémia alatti politikai diskurzusok és intézkedések szintjén jól kirajzolódott a demokratikus, az illiberális, illetve az autokratikus rendszerek természete, viszont – egy kezdeti mondjuk úgy „kísérleti” szakasztól eltekintve (a „nyájimmunitás” kivárási kísérletével) – mindenik háborús retorikára váltott.

A demokratikus rendszerek több magyarázattal és árnyaltabb kommunikációval, kevesebb harciassággal jellemezhető diskurzussal éltek; az illiberálisak/populisták bombasztikusan, mellveregetően harcias és uyanakkor következetlenül megengedő intézkedésekkel, olykor konteókat hangoztatva, máskor pedig drákói szigort színlelve,

önfényező, haza és nemzetmentő diskurzusokkal (“padlóra visszük/vittük a járványt” – mondta egy ismert populista vezér,

bármit is jelentsen ez) jellemezhetők; az autokráciák esetében viszont az elhallgatás, a szinte totális cenzúra volt a jellemző, eltúlzottan szigorú korlátozó intézkedések mellett.

A harci retorikára és a háborús intézkedésekre és politikai diskurzusokra való, mintegy reflexszerű áttérés fölveti a kérdést, hogy

vajon a MINDENKORI HATALOM SZÁMÁRA nem a HÁBORÚS VISZONYOK A NORMÁLIS ÁLLAPOT és a BÉKE CSAK IDŐSZAKOS és nem fordítva?

Az ugyanis nagyon is valószerűnek tűnik, hogy ez a járvány nem volt az utolsó, emberi civilizációt ért, globális kihívás. Ha nem akarunk folyton „háborúra emlékeztető”, statáriumok alapján, harci diskurzusok közepette élni, akkor

elő kellene állni egy – legalább – C-típusú tervvel is, ami a KÖZBIZALOMra épül és nem a félelemkeltésre, az örökös riogatásra és bűntetéstől való rettegésre.

Törékeny, ha úgy tetszik kozkázati társadalomban élünk, amit ha szükség volt még rá, a világjárvány leleplezett. A legtöbben mégis a „normalitáshoz” való visszatérésben gondolkodnak, ahhoz, ami kétezerhúsz előtt volt, pedig „új normalitásban” kellene gondolkodni, sokféle globális keretben politikai, gazdasági, kulturális, stb., szinten: a VÁLTOZÁS MÁR MEGTÖRTÉNT, AZ EMBERISÉG LEMARADT.

A pandémia harci kommunikációja elévült, képtelen akárcsak megmutatni is a valóságot.

Erre jó példa, hogy mostanra már egyetlen (harci) statisztikában sem bízhatunk meg, már a halál sem biztos, vagy legalábbis olyan keretezésbe helyezték, mely nem eligazít, hanem összezavar.

Meglehet, első körben, többnyire HIBRID – félig meddig békebeli, másrészt harcias – kommunikációs sémák, illetve diskurzusok jönnek, viszont egészen biztos, hogy ÚJ GONDOLKODÁSMÓDra és MENTALITÁSra lesz szükség “a civilizáció” túléléséhez, legyünk rajta!

Hogyan jutottunk el a tahóság uralmáig?

Nem akarom sorolni azokat a születésüknél, neveltetésüknél vagy – ezeknél bonyolultabban – az érdekeiknél fogva bunkó közszereplőket, akik az utóbbi tíz évben rapid módon lepték el az életünket. Annál is kevésbé, mert az egyes bunkók, házastársaik, haverjaik és spanjaik eseti felemelkedése a politikai színpadra nem példa nélküli a történelemben, aminek nyilvánvaló köze van a politikai karrierek Machiavelli óta tudott részleges amoralitásához.

Az egyes emberek bunkóságának hosszú évszázadai alatt azonban alapvetően érintetlenek maradtak azok a mércék, amelyeknek a civilizációnkat köszönhetjük. Ezeket a mércéket filozófusok, teológusok, irodalmárok, nota bene politikusok és államférfiak, általában a szellem és az alkotó gyakorlat emberei fektették le és ügyeltek a folyamatos gondozásukra, átörökítésükre, kultiválásukra. Ezek a mércék tették a Nyugatot naggyá. Ezekre volt – joggal- büszke még akkor is, ha ezek mellett számos bűnt követett el saját kebelén belül vagy egzotikus (exotikos, a.m. külső, nem hozzánk és a normáinkra tartozó, idegen) népekkel szemben.

Az ellenben, amit Magyarországon tapasztalunk és a demokrácia elfajzásának eredménye, ma békeidőben üti fel a fejét olyan magától értetődéssel, mint utoljára a múlt század totális rendszereiben tette.

A szellemellenesség, a hivalkodó erkölcstelenség, a prosztóság és a kegyetlenség eddig is léteztek, de csak totális rendszerekben voltak hivalkodóak, csak ezekben pályáztak normatív erőre. Ma nyilvánvalóan olyan civilizációellenes fordulatot jeleznek a közérzületben, amelynek hatásai beláthatatlanok.

Az egyes bunkóknál tehát sokkal vészterhesebb a bunkóság áradása, helyfoglalása a közélet csúcsain, majd normaként való alászállása a mélyrétegekbe. Eddig a bunkóság bizonytalan volt magában, félt a civilizáció normáitól, ma viszont békeidőben intéz kihívást ellenük. Az egész eredete – amivel persze a tahóság hazai vircsaftjának kritikusai nem akarnak szembenézni – a demokrácia, a plebejus öntudat megerősödése, a normativitásellenes konszenzus (miután az elit nagy része is lenullázta magát), de ami még fontosabb, az elit mércéi – a civilizáció – elleni lázadás.

Pedig ez is olyas jelenség, amit már a “régi görögök” is pontosan ismertek.

A prosztóság kiválasztja a maga képviseletét, amely viszont szenvedést zúdít rá.

A demokrácia (kvázi liberalizmus, civilizáció és hagyományok nélkül) éhezésbe, háborúba és pusztulásba hajtja a prosztóságot – az elit megmaradt kiábrándult részének béna semmittevése és bizonyos fokú kárörvendése mellett, amit aztán válsághimnuszok alkotásával tesz emlékezetessé (elsősorban önmaga számára).

A rogánok, orbánok, habonyok, szanyik, trumpok, salvinik és velük a másod- és harmadvonalaik felemelkedése közös munkánk eredménye, amelyben része van a demokrácia logikájának, a kulturális medián folyamatos süllyedésének, a libertinizmusnak és az erkölcsi relativizmusnak, a vágyközpontú gondolkodásnak, a prosztóságot eddig elterelő konzumerizmus 2008-2009-es megrendülésének és a politikai számításnak.

Ez olyan trend, amellyel szemben már csak a mesterséges (közvetett) intelligenciában lehet bízni, az emberiség maga az általános közvetlenségében már elesett; a gátak áttörtek, már nem lehet visszaépíteni őket.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK