Két magasrangú hírszerző tiszt csatája volt az elnökválasztás Csehországban, ahol mindkét jelölt korábban a csehszlovák hírszerzés ásza volt.
A vesztes Babis, a Szovjetunióban végezte tanulmányait, és ott kötelezte el magát nemcsak a csehszlovák, de a szovjet titkosszolgálat mellett is. Hazatérve összekötő tisztként szolgált a csehszlovák és a szovjet titkosszolgálat között. Ennek köszönhette, hogy még a nyolcvanas években csehszlovák-marokkói vegyes vállalatot alapíthatott az észak-afrikai foszfát kincs kiaknázására. Ilyen lehetősége csakis a titkosszolgálat embereinek volt a kommunista diktatúra éveiben Csehszlovákiában. Az immár dollár milliárdos Babis aztán pártot alapított, és Csehország kormányfője lett. Aztán elbukott a választáson pedig együtt kampányolt vele Orbán Viktor is (vagy talán éppen azért! ). Babis éppúgy mint Orbán Putyin barát nyilatkozatokkal vétette észre magát. Ezzel szemben Petr Pavel tábornok, Csehország új államfője, mindig hitet tett NATO hűsége mellett. Pavel szolgált is a NATO-ban, ahol kivívta az amerikaiak bizalmát. Ez katonáknál háborús időkben különösen fontos. Blinken, amerikai külügyminiszter ugyanis cordon sanitaire-t szervez Oroszország megfékezésére. Finnországtól Bulgáriáig ebben sok állam benne szerepel. A nagy kivétel Magyarország, amelynek pedig van közös határa a háborúban álló Ukrajnával.
Orbán csehül áll
Minthogy mind Lengyelország mind Csehország és Szlovákia támogatja a Blinken tervet, ezért Orbán keresztet vethet a visegrádi együttműködésre.
A magyar miniszterelnök attól tart, hogy a demokrata adminisztráció Washingtonban szeretné levenni őt a sakktábláról. Valójában azonban a választások után az amerikaiak újra értékelhették a magyar helyzetet, és meggyőződtek róla: Orbán igazat mond amikor azzal zsarolja a Nyugatot, hogy vagy én vagy a káosz! Milyen következtetésre juthattak Washingtonban: Orbánt negligálják! A cordon sanitaire Magyarország nélkül is működhet. A magyar hadsereg jelentősége a NATO-ban elenyésző.
Orbán úgy jár mint Ferenc József császár a Svejkben: arcképét leszarják a legyek.
FH
A magyar miniszterelnököt le se szarja az amerikai diplomácia, mert nem oszt és nem szoroz még a regionális politikában sem. Ehhez képest Orbán Viktor középhatalmi álmokkal áltatja híveit. A cseh elnökválasztás végképp megmutatta ennek irrealitását. Magyarország polgárai pedig abban reménykedhetnek, hogy Orbán Viktor csak árulja a középhatalmi álmot, de maga sem hiszi el. Mert, ha igen, akkor még nagyobb baj van.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.