Kezdőlap Címkék Elnökválasztás

Címke: elnökválasztás

USA-Kína katonai egyeztetés

Mindenképp el kell kerülni a háborút az Egyesült Államokkal – írja vezércikkében a Global Times, mely általában a pekingi vezetés véleményét tükrözi. A cikk megállapítja, hogy igen veszélyes helyzet alakult ki a Dél-kínai tengeren és a Tajvani szorosban, de szerencsére az amerikai és a kínai katonai vezetők egyeztettek egymással, így sikerült elhárítani a katonai konfliktust.

A fő front a gazdaság

A jövő héten újrakezdődnek a kereskedelmi tárgyalások a globális gazdaság két legnagyobb állama között, melyek január óta szüneteltek. Azóta kitört a koronavírus járvány, mely Kínát érintette elsőként, de amelyet a pekingi vezetés sikerrel kontrollált. Nem úgy mint Trump: a napi 1000 vírus halott a választások elvesztését is jelentheti. A gazdasági válság mélyen érintette Kínát is, de a második félévre már optimista előrejelzések születnek nemcsak Pekingben, de külföldön is. A szakértők szerint Kína lehet az egyetlen olyan nagyhatalom, mely pozitív GDP növekedést tud felmutatni az idén.

Trump Kína ellenessége határidős ügylet?

Pekingben arra számítanak , hogy akárki nyeri a választásokat novemberben, a kapcsolatok enyhülni fognak, mert a feszültség éleződése Washingtonnak sem érdeke. Épp ezért a kínaiak nem gondolnak kemény válaszcsapásra, mert hosszú távon a kapcsolatok további elmélyítését szeretnék elérni. Közben szép csendben egyeztetnek a Kínában működő amerikai cégekkel. A kereskedelmi kamara felmérése szerint 84%-uk nem kívánja leépíteni kapcsolatait Kínával annak ellenére, hogy Trump Kína ellenes retorikája erre ösztönzi őket.

Közben Peking szép csendben erősíti diplomáciai és gazdasági kapcsolatait: Iránnal olyan hosszú távú olaj megállapodást kötött, amely lehetővé teszi az iszlamista rendszer finanszírozását. Más oldalról pedig biztosítja Kína energia ellátását.

Peking Brüsszelnek is felajánlotta az együttműködést Trumppal szemben, de ezt az EU elutasította. Németország európai ügyekkel megbízott minisztere meg is mondta, hogy miért: Kínát stratégiai vetélytársnak tekintik, amelynek behatolása Európába nemzetbiztonsági kockázatot okozhat minden egyes uniós államban! Ez finom célzás azokra az államokra mint Magyarország, amelyek a Huawei-re bízzák az 5G rendszerüket.

Ma Lengyelország választ

Ha a PiS megnyeri az elnökválasztást, az Lengyelországot és egész Európát fenyegeti – figyelmeztet Adam Michnik a “Die Zeit” hetilapban. Lengyelország feladata az Európát elárasztó liberálisellenes erők „barna hullámának” megállítása.

“Lengyelország körülbelül 220 éve megosztott. Az országnak mindig két víziója volt: az egyik nyitott, pluralista a másik zárt,  és etnocentrikus ” – mondta Adam Michnik  egy  interjúban a baloldali liberális hetilap a Die Zeit című lapnak.

“A nemzet felemelkedésével a két vízió között feszültség volt a felszín alatt. Ma ezek a repedések ismét láthatóvá váltak. Az etnocentrikus tábor összességében azonosítható az autoritárius rendszerekkel. Képviselői lépésről lépésre korlátozzák a demokráciát. Ezt Lengyelország putyinizációjának hívom. Hasonló a helyzet Magyarországon ” – folytatta érvelését Michnik. 

Barna hullám elárasztja Európát

Michnik szerint egy univerzális jelenséggel van szó, amely nem korlátozódik Lengyelországra és a posztkommunista társadalmakra. Rámutatott a francia , olasz és németországi antiliberális tendenciákra.

Ez egy “barna hullám”, amely számos másik országot  is eláraszt. „Ezért a mostani elnök választás Lengyelországban európai jelentőségű. Ezért fontos annyira a kormányzó PiS hatalomból való elmozdítása “- magyarázza a Gazeta Wyborcza főszerkesztője.

“Azt hiszem, a kommunizmus Lengyelországnak is köszönhetően összeomlott. És azt kell remélnem, hogy most is hasonló lesz ” – válaszolta Michnik Matthias Krupa, az interjúkészítő kérdésére, hogy a PiS kudarca megállítja-e a liberálisellenes erők további nyomulását. 

Szertefoszló álom

Általában beválik Oxford Economics választási előrejelzése, mely sem Trump elnök nyolc éves kormányzását, sem lánya, Ivanka Trump első női elnökké választását nem prognosztizálja  2024-re.

“Trump történelmi vereséget szenved a választásokon.” Ezt jósolja az Oxford Economics választási modellje. A munkanélküliség, az elkölthető jövedelem és az infláció – erre a három tényezőre épül fel ez a politológiai modell.

Amely szerint Trump nem egyszerűen veszít majd novemberben hanem ez a vereség földomlásszerű lesz: maga alá temeti az elnök ambícióit. Nem ellenfelére szavaznak majd az emberek az Egyesült Államokban hanem ellene.

Proteszt szavazat

Míg korábban Trump legerősebb aduja a gazdaság volt, a vírusválság óta ez a legnagyobb veszély a számára. A munkanélküliek száma meghaladja a 30 milliót, és kevesen hiszik el, hogy a válság után újra itt lesznek a régi szép idők.

“Valóságos csodának kell ahhoz bekövetkeznie, hogy Trump megnyerje az elnökválasztást novemberben”

– írja az Oxford Economics jelentése.

Ez a modell szinte mindegyik amerikai választás eredményét pontosan jelezte előre 1948 óta. Csak 1968-ban és 1976-ban tévedtek. Legutóbb Trump esetében is rosszul számoltak bár pontosan jelezték az eredményt. Trump ellenfele, Hillary Clinton több szavazatot szerzett, de hiába. Az amerikai választási rendszer elektori szavazatokon múlik vagyis nem az nyer, akire a legtöbben szavaznak hanem az, aki megszerzi a legtöbb elektort. Trumpnak jobbak voltak a tanácsadói mint Hillary Clintonnak, ezért több elektort szerzett, és bejutott a Fehér Házba.

Nagyon nehéz lesz ezt a bravúrt megismételnie, mert a gazdasági válság máris ellene fordította a közvéleményt. Novemberig az amerikai gazdaság helyzete aligha javul ugrásszerűen bár Trump és emberei ebben bíznak. Akkor pedig nem teljesül Trump álma: nyolcéves elnöki periódus után lányának, Ivanka Trumpnak szeretné átadni a stafétabotot, aki az USA első női elnöke lehetne 2024-ben.

Elnökválasztás Romániában: Johannis elnök az esélyes

Megszerzi-e a szavazatok többségét Klaus Johannis elnök az első fordulóban? A közvélemény-kutatások szerint erre kicsi az esély, de Romániában közismerten megbízhatatlanok a felmérések, mert a múlt tapasztalatai miatt kevesen vállalják fel nyíltan politikai nézeteiket. Ha Johannis megszerzi a többséget most vasárnap, akkor nem lesz második forduló két hét múlva. Az igazi harc az ezüst éremért folyik Romániában.

Ki lesz a második az első fordulóban?

Románia első német elnökének presztízse nagyobb külföldön mint odahaza, de így is mindenki biztosra veszi, hogy ő végez az első helyen az elnökválasztási küzdelem első fordulójában vasárnap. A közvélemény-kutató intézetek 45%-ra becsülik a szavazó táborát. A vetélytársak messze elmaradnak ettől, de számukra is igen fontos az elnökválasztás. Különösen a szociáldemokraták számára: Viorica Dancila asszony, az egykori Európa parlamenti képviselő, aki nemrég még hazája miniszterelnöke volt, nem is tagadja, hogy nekik élet-halál kérdés bekerülni a második fordulóba. “Ha nem jutunk be a második fordulóba, akkor a szemétkosárba kerülünk!” – nyilatkozta Románia ex kormányfője.

“Klaus Johannisra szavaztam 2014-ben, és most is rá fogok! Megakadályozta azt, hogy az ország káoszba forduljon. Amikor az utcán tüntettünk a szociáldemokraták korrupciója ellen, akkor éreztük, hogy mellettünk áll!” – mondta egy 28 mezőgazdasági mérnök, Marta Constantinescu Kolozsváron az Emerging Europe című portál tudósítójának.

A szociáldemokraták szabadesésben

A Ceausescu rendszer kormányzó pártjának utóda nem is oly rég még Románia vezető ereje volt. Ügyes diplomáciával elérték, hogy Trump elnöki beiktatásán ők legyenek az egyetlen külföldi delegáció. Azután pedig hatalmas fegyver vásárlásokkal biztosították az USA jóindulatát. Washingtonban Lengyelország mellett Romániát tekintik a régió másik stratégiai fontosságú államának, melynek belső helyzete is fontos az Egyesült Államok számára. Épp ezért Laura Codreanu-Kövesi ügyész a bukaresti amerikai követség aktív támogatásával juttatott rács mögé sok korrupt politikust. A szociáldemokraták, akiknek különösen sok emberét csukatta le az ügyésznő elhatározták, hogy kitörik a nyakát. Csakhogy nem számoltak a külföldi támogatással. Az USA és az EU kiállt Laura Codreanu-Kövesi mellett. Hiába …

A hatalmon levő szociáldemokraták rákényszerítették Klaus Johannis elnököt, hogy váltsa le az ügyésznőt. Sőt, korrupciós pert is akasztottak a nyakába. Brüsszelben viszont alkalmasnak látták őt az új európai ügyészség élére, ahova végül is megválasztották. Románia kormánya mindent megtett, hogy ezt megakadályozza. Hiába …

A szociáldemokraták erős embere börtönbe ment miközben az őt lebuktató ügyésznő európai karriert csinált. Egy román televízió élőben közvetítette amint a szociáldemokraták erős embere bemasírozik a börtönbe …

Ez az Orban nem az az Orbán

Ludovic Orban kisebbségi kormánya bizalmat kapott a parlamentben, így fordulat következett be Bukarestben Európa irányában. Míg korábban a szociáldemokraták kormányzását gyakran érte kritika az Európai Unió oldaláról a jogállamiság leépítése és a korrupció miatt, addig az új kormányzat elkötelezett az európai irányvonal mellett. “Nem is tudom, hogy hány embert kell kirúgnom!” – nyilatkozta Ludovic Orban miniszterelnök  az előző rezsim furcsa káder politikájára célozva: kizárólag a lojalitás számított, a szakmai szempontok végképp háttérbe szorultak!

Európában az új bukaresti kormány jó fogadtatásra számíthat hiszen Macron francia elnök nem véletlenül választott egy román politikust a liberális frakció élére az Európai parlamentben. A francia elnök arra számít, hogy Románia – ellentétben Magyarországgal- maximálisan együttműködik majd az Európai Unióval, és ezen belül is Macron reform terveivel.

Az elnök és a miniszterelnök szinkronban van, de mi lesz az országgal?

Az Európa párti liberális mozgalmak dilemmája Romániában is hasonló a többi poszt szocialista országéhoz: a lakosság döntő többségének alacsony életszínvonala nemigen teszi elkerülhetővé a szociális demagógia alkalmazását, melynek viszont semmiféle reális gazdasági alapja sincsen. Épp ezért mind Ludovic Orbannak mind pedig Klaus Johannisnak nagyon óvatosan kell politizálnia, mert a szociáldemokraták most ugyan elbukni látszanak a szociális demagógiával, de a hasonló politikára a választók között az igény megmarad.

Az elnökválasztás első fordulóját vasárnap tartják meg Romániában, a másodikat pedig két héttel később. Ludovic Orban miniszterelnök úgy nyilatkozott: reméli, hogy Klaus Johannis az első fordulóban úgy nyer, hogy nem is lesz szükség másodikra. Ellenfelei szerint ez vágyálom csupán…

 Elnökök lennének

A jelenlegi elnök, első mandátuma alatt nem volt sem „játékos”, a szónak abban az összekacsintós, hogy ne mondjak csintalant, értelmében, de lényegében negatív aurával és befolyással, mint Traian Băsescu volt, és nem volt „álmodozó értelmiségi” sem.

 

Emil Constantinescu, aki a ’89-es fordulatot követően, első volt a valóban rendszerváltó elnökök/politikusok között, hiszen Ion Iliescu a létezett szocialista rezsim fiaként, annak csak meghosszabbítója volt, és maradt: Ceaușescu „emberarcú változata”.

Mindent egybevetve Iliescut a román Kádárként jellemezhetjük, akinek sikerült desztalinizálni a megörökölt politikai rendszert, mondjuk úgy nyitottabbá és élhetőbbé tenni, viszont demokratikussá és hatékonnyá változtatnia, a viszonylag kedvező körülmények ellenére sem tudta.

Constantinescu, az első ellenzéki, művelt értelmiségi, nem indult második mandátumért. Egyfelől a jóérzés – annak a tudata, hogy keveset vagy szinte semmit sem tehet az elnöki pozícióból – késztette erre, de és másfelől főként az hogy, ahogy fogalmazott: „legyőzték a titkosszolgálatok”, amelyek fölött 4 éves mandátuma alatt sem sikerült megszereznie a kontrollt.

Amint mostani egyik vetélytársa ragasztotta rá és minden bizonnyal helyezte föl az elnöki jelzők táblájára Klaus Johannis első mandátumában leginkább „tűzoltó” volt, aki legtöbb energiát arra használt el – amúgy komótos, régivágású, németes úriember lévén, meglehetősen energiatakarékosan működött –, hogy megakadályozza a kormányzó többséget a demokratikus fékek és ellensúlyok magyar módira való fölszámolási kísérleteiben. Azon lehet vitatkozni, hogy mennyiben és milyen konjunktúrának köszönhetően sikerült is ez neki, de nem volt igazán „atom tűzoltó”, ahogy magát jellemezte, mert követő módon és olykor egyenesen lemaradva az eseményekről, vagy pusztán konstatálva azokat oltotta a tüzet, viszont azt soha nem maga rakta, mint elődje Băsescu tette.

Klaus Johannis

elnöksége teljes idején „ellenzékből” elnökölt. Első korszakában egy – akkor is a leginkább a posztkommunista PSD támogatásával működő – de formailag technokrata kormány mellett, azután pedig a „paloták közti” (az elnöki, azaz Cotrocen-i palota és a Victoria téri kormánypalota közötti) háború egyik szereplőjeként, nyílt ellentétben a kormányzó hatalommal és annak mára bebörtönzött vezérével Liviu Dragneaval. A dolog mostani állása szerint Johannis legyőzte ellenfelét és a hatalomhoz, az erősebbhez való csatlakozás (bandwagon effect) mindig is jellemezte a román politikai mezőnyt, ezért a belpolitikai szcénán ő a fő szereplő. És persze Johannis pozitív külföldi imidzse is teszi, hogy toronymagasan vezeti a közvélemény-kutatásokat, és hogy minden valószínűség szerint novemberben új mandátumot szerez. Ha a saját térfeléről – legalábbis elvi és a jórészt azonos szavazóréteget megszólító –

Dan Barna

nem indult volna elnökjelöltként, valószínű a jelenlegi elnök első fordulóban megszerzi a voksok többségét. Biztosan van az a spin doctor, aki érti a Dan Barna jelölését, viszont szempontomból indulása érthetetlen és értelmetlen. Az új politikai formáció jelöltje (USR-PLUS), aki minden bizonnyal bírja a (nagy)városi yuppik és mindenféle szabadúszó, de a nyugatotjárt, aktív és többnyire optimista hipsterek többségének bizalmát is „jó arc”, CV-je, eddigi megnyilvánulásai bizonyítják ezt. Csakhogy éppen mert habitusánál fogva hajlamos egyfelől az önmegtartóztatásra (mecsoda pozitív tulajdonság ez egy politikusnál a „volt” való valóságban!), arra, hogy ne kövesse ellenfeleit, amikor azok „lemennek kutyába”, amikor teljes gátlástalansággal lépnek föl a politikai színpadon, veszíteni fog. Másfelől Dan Barna nem az alternatív tények és posztigazságok embere – ebben is hasonlít Johannisra – hanem sokkal inkább a populista (és nem egyszer demagóg, azaz divatos) politikus ellentéte. Dan Barna a jövő embere, legalábbis ez körvonalazódik és tandemben Dacian Cioloș-al nagyon is elképzelhető, mint az „új pártok” képviselői fogják uralni a román politikai szcénát a jövőben, de egyelőre, ahogy mondani szokás not yet. A mostani jelöltsége élesen szembehelyezi a jelenlegi miniszterelnök-asszonnyal, aki Dragnea elnök-jelölti hangja, az illiberális populizmus képviselője (nem összetévesztendő a lassan „klasszikus román nacionál-kommunista” hullám képviselőivel, akik a futottak még kategóriában játszanak). Szóval a fölső házban a harmadik

Viorica Dăncila miniszterelnök-asszony

elnök-jelölt, ha nem is különösebb meggyőződés, de a „hátország”, a párthagyomány, a vidéki kiskirályok egy részének presztízse kötelezi erre. A PSD „üdvöskéje” a nemrég még spárgán rángatott Dragnea-baba jelölése abszurd, de van neki rendszere, azaz beágyazott, le-, illetve bejáratott pártapparátus van mögötte. Sokféle és sokrétű az a konglomerátum, amit a hölgy „megörökölt” – ugyanis a legfőbb politikai donor-párt, a poszt-szocialista Iliescu-féle párt, amelynek mintegy bomlástermékei a „hagyományos nacionalista-populista” pártkezdemények – de, még mindig a leginkább beágyazott, a legtöbb vidéki polgármestert és tanácsost adó tömegpárt. Dăncila „csak” a második fordulóba jutásért száll harcba – amint jelzi is – viszont arra valóban esélyes, a hölgy viszont egyáltalán nem a jövő, ő a múlt, a reziduális poszt-kommunista párt, kissé primitív, románul is helytelenül beszélő, tajdag és kiszolgáltatott képviselője a vidékiségnek, a kisembereknek, akik lényegében apolitikusak, de még mozgósíthatók: vénasszonyok nyara. Ugyanakkor a kis-, és apró-jelöltekkel összevetve, akár húsz százalékra és második fordulóra is esélyes, és aztán ott van a

futottak még kategória, amelyben egyik reakciós és rolleres.

A humormentes ember viccelődései – az álmoskönyv szerint – visszájára szoknak elsülni, ezért a roller már-már megelőlegezetten „szopóroller”-é válhat, ugyanis a FfP vezérének jelzett tulajdonsága, savanyúvá teszi. Persze jelképesen, az e-roller, menőnek tűnik, csakhogy vélhetően ennyit tud és gondol a környezetvédelemről, oszt jónapot. A roller lehet a hibás azért is, hogy Kelemen második fordulóban, sőt államelnöknek látja/láttatja magát, elnöki stand up-osnak, meg Johannisnál magasabbnak (ellenőrizetlen az a „hír”, hogy a valóságban is az) és ez nem vicc, hanem populista kampánypropaganda!

De ne időzzünk sokat a politainment (a vicces politika, a paródia) témájánál, mert lényegesebb dolog is fölmerül a jelölttel és vállalkozásával kapcsolatban. Ugyanis itt volt/van a jó alkalom, hogy a rommagyar jelölt a progresszió mellé álljon, mert nem hiszem, hogy ezúttal föltétlen Fidesz elvárás szerint kellett volna pozicionálnia. Hogy Dan Barna-t jelölte ki a FfP fő ellenfélnek, vagyis az új, alulról szerveződő párt jelöltjét, aki igyekszik a rommagyarokat is megszólítani, immár saját ízlést, a rommagyar politikai mainstream saját jogon való végleges elköteleződését jelzi, a populista (eredetileg illiberális, manapság keresztény szabadságos, de lesz ez még egyéb is) kurzus, az orbánizmus mellett. Kelemen Hunornak jelöltetnie kellett magát, mint mondja is megőrizendő a hagyományt, csakhogy.

A választott út, vidáman e-rollerezve, egyenesen a zsákutca falának vezet: a nihilbe.

Trump megszerette az elnökséget, újrázna

Újabb négy évig a Fehér Házban maradnak Donald Trump. Ezt jelentette be hívei előtt az elnök. Annak ellenére, hogy „folyamatos ostrom alatt” állva vezette az országot.

Ahhoz képest, hogy egy belső információkból összeállított könyv szerint valójában nem is igazán készült az elnökségre, és erősen meglepődve vette tudomásul győzelmét három éve, mostanra belejött. Amerikai idő szerint este Trump a floriai Orlandóban bejelentette: a 2020-as elnökválasztáson újra indul az elnökségért.

Mindenki Amerikát irigyli

Több tízezres nagygyűlésen meg is kezdte újraválasztási kampányát. Trump felidézte: éppen négy évvel ezelőtt közölte nyilvánosan a New York-i Trump-torony lépcsőjén, hogy indul az elnökségért. Történelmi pillanatnak nevezte azt a bejelentést, és megállapította, hogy akkor egy

„nagyszerű politikai mozgalom”

indult útjára.

Az elnök teljesen komolyan arról beszélt, hogy

korrupt és romos állapotban lévő politikai rendszert örökölt,

de ő helyreállította azt a lincolni elvet, hogy a kormány a népből vétetett, a nép választotta és a népért dolgozik. Leszögezte, hogy a gazdaság jelenleg remek állapotban van, sőt, mindenki Amerikát irigyli.

„Amerika visszatért”

Trump előtt a gyermekei, majd a first lady, Melania Trump mondott pár szót, az egész nagygyűlést pedig Mike Pence alelnök nyitotta meg. Pence hangsúlyozta: Trump annak idején azt ígérte, hogy Amerikát ismét naggyá teszi, és pontosan ezt is tette. „Amerika visszatért”, és

Amerikának további négy évnyi Trump-elnökségre van szüksége

– mondta Mike Pence. Kijelentette: „egyetlen okból vagyunk most itt, mégpedig azért, mert Amerikának szüksége van arra, hogy Donald Trump további négy évig elnök legyen”. Az egyébként is szinte minden mondat után tapsoló tömeg kórusban énekelte: „Még négy évet!”.

Mindenki ellene van

Mintegy 70-75 perces beszédében az elnök hosszasan foglalkozott korábbi vetélytársával, Hillary Clintonnal, a demokraták volt elnökjelöltjével, ostorozta a sajtót és általában a demokratákat. Mint mondta, az elmúlt három évben

ő és kormányzata folyamatosan ostrom alatt állt.

Úgy vélte: miután a korábbi kampánycsapatának munkatársai és az oroszok közötti esetleges összejátszást vizsgáló, Robert Mueller vezette bizottság kimondta, hogy nem volt összejátszás, a demokraták most szerinte „újra akarják játszani az egész ügyet”. Utalt arra is, hogy elődje, Barack Obama elnök „semmit sem tett”, amikor tájékoztatták arról, hogy az oroszok megpróbáltak beavatkozni a 2016-os választások folyamatába.

„Radikális demokrata párti ellenfeleinket gyűlölködő előítéletesség és düh vezérli. Tönkre akarnak tenni titeket, és tönkre akarják tenni az országot” – mondta.

Miután bejelentette, hogy újból indul az elnökségért, Trump úgy fogalmazott: minden szívdobbanásával és minden csepp verejtékével azon lesz, hogy Amerikát továbbra is naggyá tegyék és megőrizzék nagyszerűnek. „Ígérhetem nektek, hogy soha, soha, de soha nem hagylak cserben benneteket” – mondta hívei tömege előtt.

A szocialistákat ma sokan lenézik – interjú Mesterházy Attilával, az MSZP egyik elnökjelöltjével

  • Négy évig tudatosan háttérbe vonult

  • Van igény baloldali politikára

  • Nincsenek árulók a pártban

  • Még nincs receptje a Fidesz legyőzésének

  • A következő választásra váltópárt lehet az MSZP

 

Mitől lett hirtelen olyan kapós az MSZP elnöki pozíciója?

Mi demokratikusan működünk, nálunk természetes hogy verseny van a különböző vezető posztokért. Az öt elnökjelölt azt mutatja, többeknek van elképzelése arról, mit kellene tenni azért hogy az MSZP-t kimozdítsuk a gödörből.

Nem tudom volt e olyan a párt történetében, sőt tudom, hogy nem, hogy egy korábbi elnök, miután lemondott, néhány évvel később újra induljon?

Négy évig semmilyen pozíciót nem vállaltam, a háttérbe vonultam és egyszerű párttagként tettem a dolgom. Aktív szakpolitikai munkát végeztem, a külügyi bizottság tagjaként és a költségvetési bizottság elnökeként. A legaktívabb képviselő voltam a Parlamentben, a legtöbb kérdést én tettem fel a rendszerváltozás óta. A NATO-ban első magyar rapportőrként dolgozom ma is. Most azonban

úgy érzem a korábban megszerzett tapasztalatom segíthet az MSZP-nek újra talpra állni.

Ugyanúgy, ahogy 2010 után a szakadék széléről sikerült egészen 33%-ig feltornászni a párt támogatását, most is látok erre esélyt. Ráadásul most már pontosan látom azt is hol es miben tévedtem korábban. Tanultam ezekből a hibákból és ez jól jöhet a jövőnk újratervezéséhez.

Ez a mostani rosszabb helyzet, mint a korábbi, a külső megítélés sokat romlott, miben bízik?

Igaz, az MSZP támogatottsága a mostani felmérések alapján a választások óta tovább csökkent és beesett a 10% alá a biztos párt választok körében, a teljes lakosságnál pedig 6-7%ra csökkent – ami 1990 óta a legrosszabb adatunk. Látva azonban az MSZP tagjainak és támogatóinak az elszántságát és küzdeni akarását, nem kétséges, hogy képesek vagyunk a megerősödésre. Ráadásul a felmérések azt mutatják, hogy a magyar társadalom jelentős részében van igény a baloldali értékekre és politikára.

A több induló utalhat egy nemes versenyre, de a megosztottságra is. Ha az utóbbi, es bizonyos előjelekből erre is következtethetünk, akkor hogyan lehet végre békét teremteni?

Összezárás és együttműködés nélkül kudarcra vagyunk ítélve. Ez ilyen egyszerű. Ezt a felelősséget minden jelölt pontosan érti. Maga a másfél hónapos korteskedés is korrekten és jó hangulatban telt a jelölttársaimmal. Büszke vagyok erre, mert valóban nemes demokratikus verseny volt ez, ami tartalmi kérdésekről szólt és izgalmas vitákra, eszmecserékre adott lehetőséget a tagság több ezres körével. Más párt is példát vehetne erről…

Az MSZP hogyan tud baloldali párttá válni, és levetni magáról a sok-sok pletykát, előítéletet?

Az MSZP európai elkötelezettségű, patrióta baloldali párt. De természetesen van azért min változtatni.

Ha a névre és a logóra utal, akkor annak megváltoztatásával én meg várnék, először a tartalomnak, a stílusnak  kell változnia és csak utána érdemes a “csomagolás” lecserélésen gondolkodni.

Ezt amúgy is szerintem a tagsággal közösen kell eldönteni. Az MSZP-t ma sokan megint leírták, sőt néha lenézik, vagy lekezelik, ez igazságtalan, de létező hozzáállás, ezen csak világos konzekvens politikával határozottsággal és tökösebb kommunikációval tudunk változtatni. Azaz

a cselekedeteinknek kell magukért beszélniük.

Az előítéletek közé tartozik, Botka óta különösen, hogy a pártban vannak árulók, mit lehet ezzel kezdeni?

Nincsenek. Ez a negatív kampány, a politikai lejártatás egyik eszköze lett, amivel ki ki azt akarja bizonyítani, bezzeg ő mennyivel inkább harcos ellenzéki, mint a többi párt. Amúgy pedig, ha valaki tényleg megsérti a párt etikai normáit arra vannak világos eljárási szabályok az MSZP-ben.

Van-e csapata és van-e olyan akikkel nem akar együtt dolgozni?

Számomra a csapat az egész MSZP, hiszen a pártot szeretnem csapatkapitányként irányítani. Nem hirdetek külön csapatot két okból: az első praktikus ok – túl sok törésvonal keletkezne, ha mindenki külön, saját csapatban gondolkodna. A másik elvi természetű – ma nem az a fontos, hogy egy ember bizalmát elnyerd, hanem hogy a tagság bizalmát bírjad –  ez sokkal nehezebb! -, mert az előttünk tornyosuló problémáink megoldásához magunk mögött kell tudjuk az egész pártot különben elbukunk. A tisztújítást ma külön alkukkal, füstös szobákban való egyezkedéssel nem szabad letudni. A tagjaink annál többet érdemelnek,  minthogy helyettük, a fejük fölött egy szűk kör előre eldöntse, kiből mi lehet. Többször elmondtam, hogy én bízom a tagjaink, a kongresszus értékítéletében, ha úgy tetszik bölcsességében és ezért a magam részéről mindenkivel szívesen dolgozom együtt az MSZP újratervezésében.

Mi a receptje a Fidesz legyőzésének, vagy ne tegyük ilyen magasra a lécet?

Bárcsak egyből tudnék erre önnek világos választ adni… úgy fogalmaznék:

van elképzelésem arról hogyan lehet váltópártot csinálni az MSZP-ből,

de nem egy-két év alatt. Ehhez új politikai tartalom, teljesen más kommunikációs stílus és megerősített szervezettség kell, elsősorban vidéken. Én leginkább arra koncentrálnék, hogy először az emberek szívét érjük el a politikánkkal, hogy érzelmi közösséget is formáljunk a támogatóinkból, hogy aztán az erős közösség társadalmi mozgalmat is tudjon szervezni a Fidesz elsöpréséhez.

Ez a Mesterházy már egy másik Mesterházy a korábbi elnökhöz képest? Ha igen miben?

Egészen biztosan, például türelmesebben és higgadtabban viszonyulok a konfliktusokhoz a véleménykülönbségekhez. Viszont az elszántságom, a munkabírásom és munkatempóm a régi. Tanultam a hibáimból sokat elemeztem a múltat, a döntéseimet – volt rá időm – és meg kell mondjam számos korábbi mondatomat, döntésemet mai fejjel már nem,  vagy nem úgy mondanám el, hoznám meg. Persze

utólag könnyű okosnak lenni, de legálabb utólag okosnak kell lenni.

Sok okból úgy gondolom, hogy egy politikus a kudarcból többet tud tanulni, mint a sikerből, bár kétségtelen jobban örülnék, ha sikert kellett volna “elviselnem”… És tudja,  ég bennem a vágy hogy bebizonyítsam: az MSZP-t nem csak hogy talpra lehet állítani, hanem 2022-re olyan sikerre esélyes váltópárttá tudjuk tenni, amely vissza tudja adni az embereknek a szabad modern európai Magyar Köztársaságot!

Családban marad – Elnökválasztás Azerbajdzsánban

0

Nagyobb bonyodalom és meglepetés nélkül zajlott le az azeri elnökválasztás, amelyet a magyarországi parlamenti választások után három nappal tartottak. Az évtizedek óta meghatározó szerepet játszó Alijev-klán hatalmát immáron semmi sem fenyegeti az országon belül, ugyanakkor külpolitikai téren már nem ennyire egyértelmű a helyzet. 

Az 1961-ben született Ilham Alijev már tizenöt éve vezeti Azerbajdzsánt. Addig az édesapja, Hejdar Alijev állt az ország élén, de súlyos betegség miatt át kellett adnia a  kormányzást fiának. Ilhamot 2003-ban gyorsan kinevezték miniszterelnöknek, majd egy “választást” követően a megörökölte az elnöki széket. A szerencsejáték-függősége és a kezdetben az államügyek iránti passzivitása (inkább kaszinókba járt) következtében nem sok jövőt jósoltak Alijevnek.

Idővel viszont felismerte a majdnem egy magyarországnyi területű, kaukázusi ex-szovjet tagállam legnagyobb erősségét:

az energiahordozókban való gazdagságát. 

A világ egyik legjelentősebb kőolaj-lelőhelye található az ország és a Kaszpi-tenger alatt. Azerbajdzsán jelentőségét csak növelte, amikor működésbe hozták az országon keresztülhúzódó Baku-Tbiliszi-Ceyhan olajvezetéket, amely a 2006-os beiktatása óta naponta egymillió hordónyi kőolajat szállít. Mintegy 15 különböző országgal van közvetlen megállapodása a kitermelésről, amelyek általában 60-80 milliárd dollárnyi befektetést jelentenek az országnak. Ebből a pénzből jutott ugyan a fejlesztésekre és az életszínvonal növelésére (a szegénység 50 százalékról 6-ra csökkent) is, de leginkább az Alijev-család bankszámláit gazdagította, akik mára felvásárolták szinte a teljes hazai energetikai szektort.

A Baku-Tbiliszi-Ceyhan kőolajvezeték. A kép forrása: Wikimedia Commons.

A meggazdagodás közben Alijev nem feledkezett meg a hatalmának bebiztosításáról sem. Többször hajtott végre alkotmánymódosítást, így nem volt korlátja annak sem, hogy hányszor indulhat valaki az elnökválasztásokon. A legutóbbi, 2016-os módosítást követően pedig már öt év helyett hét évig tart egy elnöki ciklus. Ez kemény bírálatokat váltott ki a nemzetközi szervezetekből és az Európai Unióból, de Alijev erre válaszul

feleségét, Mehribant nevezte ki alelnöknek.

Független média napjainkra szinte alig működik az országban: már 2008-ban betiltották a BBC-t és más nyugati hírszolgáltató rádióadásait, illetve tavaly pedig a legnagyobb hazai ellenzéki médiumok weboldalát blokkolták.

A “boldog elnöki pár”: Ilham Alijev és Mehriban Alijev. A kép forrása: Link

Lezsírozott meccs

Mindezekből kifolyólag az április 11-én tartott elnökválasztás inkább csak puszta formalitás volt, hiszen igazából senki sem veszélyeztette az Alijev-család hatalmát. Ennek ellenére az államfő semmit nem bízott a véletlenre: ismeretlen okból fél évvel előbbre hozta a választások időpontját, pedig az alkotmány előírása szerint azokat október harmadik szerdáján kellett volna megtartani. Ugyanúgy az év elején az azeri szakszervezetek V. Kongresszusán “szinte könyörögtek”, hogy az Új Azerbajdzsán Párt színeiben jelöltesse magát az államfői posztra.

Találtak mellé hét jelöltet is, de egyik sem számított komoly kihívónak. Ugyanis vagy semmiféle ismeretséggel és befolyással nem rendelkeztek Azerbajdzsánban, vagy ők maguk is aktív támogatói voltak a jelenlegi rendszernek, és lényegében Alijevnek kampányoltak. Ezért az „igazi” ellenzéki pártok, mint a Demokratikus Erők Nemzeti Tanácsa (NCDF) vagy a Remény Pártja bojkottálta az elnökválasztást, és az urnáktól való távolmaradásra szólította fel a lakosságot.

A szavazás napján. Az egyik azeri választási helyiségben egy “ördögűzést” is végrehajtottak, hogy a gonosz lehetőleg ne rontsa meg a szavazókat. A kép forrása: Link

A választási részvétel a „szokásos” hetven százalék felett alakult, és Alijev gyűjtötte be a voksok 86,03 százalékát. A külföldi megfigyelők  a választás során sok volt a csalásra utaló jelet találtak, de a hazai választási bizottság semmiféle hibát nem észlelt. Az azeri elnökválasztás egyik magyar vonatkozású érdekessége, hogy két fideszes képviselő, L. Simon László és Bartos Mónika megfigyelőként voltak jelen. Természetesen ők szintén nem találtak kifogásolni valót, szerintük minden megfelelt a demokratikus kereteknek, ahogyan arról a közösségi oldalukon beszámoltak.

Egyensúlyozás Nyugat és Kelet között

Az egyik legnagyobb kérdés, hogy a választások után Baku milyen külpolitikát fog folytatni a térségben. Eddig ugyanis Alijev óvatos és gyakorlatias stratégiát követett, igyekezett kihasználni a Nyugat és Oroszország közötti ellentéteket és szankciókat. Kétségtelen, hogy az elnök külpolitikai egyensúlyozása

Azerbajdzsánt a régió legstabilabb országává tette. 

2016 óta a szovjet utódállamokat tömörítő Független Államok Közössége (FÁK), valamint Grúzia direkt beruházásainak vezető nettó befizetője lett. Az utóbbi években javult a viszonya – Örményország bosszúságára – Oroszországgal: már nem kizárólag gazdasági, hanem katonai téren is értek el szép eredményeket. Ezzel párhuzamosan pedig szintén sikerült enyhíteni az Iránnal fenntartott évtizedes feszültségen és Hasszán Róhani az elsők között gratulált Alijevnek.

Azerbajdzsán legjelentősebb üzleti partnerei továbbra is Bakutól nyugatra helyezkednek el. Törökországgal máig “megbonthatatlan barátságot” ápol, miközben az európai államok és a nyugati országok a legnagyobb azeri energiahordozó-vásárlók.

Alijev különösen szívélyes viszonyt ápol Orbán Viktorral.

A magyar miniszterelnök még februárban azt mondta, hogy mindkét ország “sikeres lesz” majd az április választást követően, hiszen ez csak tovább erősíti a két ország kapcsolatait. Hamarosan pedig sor kerülhet egy újabb Alijev-Orbán találkozóra, mivel a magyar kormányfőt már hetekkel korábban meghívták a kaukázusi országba.

Alijev és Orbán Viktor. A kép forrása: MTI

Magyarországgal ellentétben viszont a többi uniós tagállamnak már nem annyira problémamentes a viszonya Azerbajdzsánnal. Évek óta kritizálják Alijevet az azeri emberjogi helyzet, a kiterjedt korrupció és nepotizmus, illetve a szabad média elnyomása miatt. Többek közt szankciós eljárást is indítottak az ország ellen, mivel Irgal Mammadov ellenzéki politikus 2014 óta börtönben ül.  Azonban még ezeken túlmenően van egy dolog, ami súlyosan terheli a Baku és Brüsszel közötti kapcsolatokat:

a tavaly kirobbant azeri pénzbotrány

Ez volt az, amikor kiderült, hogy az Alijev-család 2,5 milliárd eurót (mintegy 775 milliárd forintot) költött 2012 és 2014 között külföldi tisztségviselők és szervezetek, sőt, az Európa Tanács támogatására és befolyásolására. Üzletembereket, újságírókat és uniós képviselőket vesztegettek meg, hogy pozitív színben tüntessék fel az azeri rendszert vagy megakadályozzák a kaukázusi országot elítélő nyilatkozatok, határozatok elfogadását. Azóta nem állt helyre a bizalom a felek között, és manapság egyre gyakrabban hangoztatják az uniós döntéshozók, hogy a kaukázusi térségben sokkal inkább Grúziát kelleni preferálni, mintsem Azerbajdzsánt.

Jószomszédi iszony

Az egyik legfontosabb kérdés viszont, hogy Alijev korántsem meglepő győzelme után miképp fog alakulni Azerbajdzsán viszonya a szomszédos Örményországgal. A két ország közötti konfliktus fő forrását az azeri területen fekvő, többségében örmények által lakott Hegyi-Karabah hovatartozása képezi. A terület 1991-ben kikiáltotta önállóságát, ám sem Baku, sem Jereván nem ismerte azt el. Először örmény csapatok jelentek meg, majd 1994-ben azeri fennhatóság alá került. Azóta a helyzet egyáltalán nem rendeződött, számos fegyveres incidens kiindulópontja volt.

Jereván mind a mai napig igényt tart „az utolsó örmény hercegségre“, vagyis a Hegyi-Karabahra.

Ez pedig mai napig mérgezi a két ország kapcsolatait. Legutóbb 2016 áprilisában tört ki egy fegyveres konfliktus a felek között. A “négynapos háború” több száz halálos áldozatot követelt, és bár mindkét fél önmagát nevezte győztesnek, tagadhatatlan, hogy Azerbajdzsán mintegy 15-20 négyzetkilométerrel bővítette a területét. A konfliktus elharapódzódásának gyorsan véget vetett Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki ekkor a nyugati országok és a nemzetközi szervezetek segítségével tűzszünetet hozott tető alá.

Egy összefoglaló a “négynapos háborúról”:

A feszültség azóta egy kicsit enyhült. Idén januárban a lengyelországi Krakkóban találkozott egymással a két ország külügyminisztere. Az örmény kormány pozitívan tekint Alijev újbóli megválasztása elé és reménykedik, hogy folytatódnak a korábban megkezdett fegyverszüneti tárgyalások. Csakhogy most a legnagyobb kihívást a megbékélésre az örményországi események jelentik:

napok óta tüntetések zajlanak az országban.

A forradalmi hangulatot az idézte elő, hogy Szerzs Szargszján volt örmény elnököt a parlament kormányfővé választotta, miután a hatalom megtartása érdekében egy 2015-ben végrehajtott alkotmánymódosítással parlamenti rendszerré változtatta át az országát. Mivel az ellenzék szerint így akarta átmenteni a hatalmát, ezért a fővárosban több tízezres tüntetések törtek ki, a legfőbb állami épületeket (adóhivatalt, külügyminisztériumot) lezárták, és eddig mintegy 80-an ellenzéki aktivistát és politikust tartóztattak le.

Öröklés jogán 

Az elnökválasztást követően folytatódik az Alijev-klán összefonódása az azeri gazdasággal és állammal. Külpolitikai téren ugyan még lehetnek bizonyos kérdőjelek, de az országon belül semmi sem veszélyezteti az “uralkodói elit” hatalmát. Ilham számára a következő hét év legfontosabb teendőjét – a gazdasági stabilitás fenntartása mellett – az “örökösödés” jelenti: ugyanis egy ideje azon munkálkodik, hogy a hatalom zökkenőmentesen szálljon 19 éves fiára, Hejdarra.

Milo Đukanović, Crna Gora ura

A most éppen köztársasági elnöki választásokat nyert montenegrói politikus fordított pályafutást futott be mint Orbán Viktor. Milošević szerb diktátor csicskájaként kezdte a nyolcvanas évek végén és a Nyugat egyik kegyeltjévé vált manapság. Olyannyira, hogy a 620 ezres adriai miniállamot felvették a NATO-ba. Nem kell lebecsülni Montenegró stratégiai fontosságát, hiszen a két évvel ezelőtti parlamenti választások előtt az orosz titkosszolgálat (sikertelen) merényletet szervezett ellene.

A család

Crna Goráról tudni kell, hogy a 20. században immár az egykori törzsekből kinőtt családi klánok birtokolják a földi javak nagy részét. Đukanović apai nagyapjának a fivére, Milo tábornok volt a két világháború között (őutána nevezték el jelen írásunk hősét is). Amikor az elmúlt majd három évtizedben szóba került (sokszor) Milo vagyona és főleg a Bar kikötőjében zajló cigarettacsempészet, akkor mindig elmesélte, hogy igen tehetős családból származik, iskolás korában is csak szorgalomból és tettvágyból dolgozott zsebpénzért, szüksége igazából nem volt rá.

Tipikus kádergyerek: apja kommunista tisztségviselő volt, aki a köztársasági legfelsőbb bíróság és az Alkotmánybíróság elnöki tisztjét is betöltötte. Sőt az a megtiszteltetés érhette, hogy ez utóbbi tisztségre a saját fia előtt tehette le a hivatali esküt, hisz Milo akkor éppen államfő volt. A jogászcsalád három gyermeke közül csak az örökös miniszterelnök/államfő közgazdász. Nővére, Ana Kolarević a köztársaság legmenőbb ügyvédje, öccse, Aleksandar (becenevén ismertebb: Aco) pedig a többi között banktulajdonos. Milo Đukanović szerint családja a tehetségének köszönheti a meggazdagodását, míg néhány nemzetközi tényfeltáró újságíró szervezet (például ICIJ, International Consortium of Investigative Journalists) úgy látja, a nepotizmus oly elterjedt Montenegróban, hogy az állam akár Đukanovićék családi vállalkozásának is tekinthető. Mindenesetre Milo az elmúlt több mint negyedszázad alatt csupán egyetlen évet hagyott ki (akkor csak pártelnök volt), és felváltva vagy kormányfő vagy államfő volt. És tisztségétől függetlenül: Montenegró egyszemélyes főnöke.

A Forbes szerint a világ 20 leggazdagabb politikusa közé tartozik, vagyona már évekkel ezelőtt több tízmillió dollár volt.

A legnagyobb szégyen

Visszaugrunk a kezdetekhez: Đukanović Montenegró Miloševićhez hű miniszterelnökeként szajkózza az akkori háborús propagandát és gyűlöletbeszédet, amely Belgrádból és sajnos Újvidékről (még magyarul is) árad. Kitör a délszláv háborúk sorozata, a néhány napos szlovén után a horvátországi. A martalóc montenegrói tartalékosokkal kiegészített jugoszláv hadsereg 1991 őszén hónapokig lövi Dubrovnik óvárosát: a stratégiailag nulla jelentőségű, UNESCO által védelmezett város bombázása nemcsak értelmetlen volt, de óriási baklövés is, ami nagyban hozzájárul Horvátország nemzetközi elismeréséhez 1992 elején.

Milo a Dubrovnik elleni esztelen agresszió indoklásaként ekkoriban a „védekezést“ nevezte meg. S hogy mitől kellett védeni Crna Gorát? Hát az usztasáktól, a horvát fasizmustól, amely úgymond meg akarta támadni a kis tengerparti szomszédot. Holott a horvátoknak akkoriban, az államalapítás és a domovinski rat, a honvédő háború kezdeti szakaszában csupán néhány hevenyészett félkatonai egységre tellett Dubrovnik térségében, a „védtelen” Montenegróban pedig Európa egyik legnagyobb hadseregének egységei állomásoztak.

Đukanovic kilenc évvel később bocsánatot kért az akkori horvát elnöktől, Stipe Mesićtől – de idáig hosszú kacskaringókon vezetett a pályafutása.

Milo, az örök

A Nyugat és Milo közti csodálatos barátság kezdetei az 1996-os tüntetésekig nyúlnak vissza, s e pillanatban úgy fest, teljes az ország nyugat felé fordulása. Đukanović ennek érdekében hatalmas kockázatokat vállalt. Crna Gora lakossága legalább 100 éve megosztott: léteznek „igazi” montenegróiak, akik annak is vallják magukat és montenegrói lakosok, akik szerbnek tekintik magukat. Az I. világháború után a zelenaši, a zöldek (zöld cédulákkal kampányoltak 1918-ban) a független Montenegró és az önálló montenegrói nemzet hívei kisebbségben maradtak. Győztek a fehérek (bjelaši), akik Belgrádot tartották és tartják nemzeti-kulturális központjuknak. Tovább bonyolítja az ügyet, hogy a szerb fővárosban is több tízezer montenegrói él. Manapság az „igazi” montenegróiak vannak nem túl nagy többségben: a választások rendre polgárháborús hangulatban, s kis többséggel dőlnek el. De Đukanović bázisa szilárd: a függetlenségiek még akkor is rá szavaznak, ha nincsenek illúzióik a rendszer korruptságával és a vezér autokratikus ösztöneivel kapcsolatosan. Milo még mindig jobb, mint bárki más.

A másik buktató a történelmi orosz-montenegrói barátság. A régi crnogorác mondás szerint „mi és az oroszok 200 millióan vagyunk”. Ezen is mert változtatni Đukanović – és a tavalyelőtti parlamenti illetve a mostnai elnökválasztás tanúsága szerint a többség el is hiszi neki, hogy a Nyugat jobb választás. Ebbe viszont Moszkva nem törődik bele; a Kreml pénzzel és propagandával támogatta a nyíltan oroszpárti ellenzéket, a Demokratikus Frontot. És bár a DF két évvel ezelőtt több mint tíz százalékkal lemaradt Milóék mögött, kormányt alakítani csak úgy tudott a Milo-párt, ha az amúgy garantált mandátummal bíró kisebbségi képviselőket (egy albán, két bosnyák, egy horvát) is bevették a kormánykoalícióba. Ez eddig sem okozott gondot.

Ami pedig a szerb-montenegrói kapcsolatokat illeti: kívülről mosoly, belülről teljes bizalmatlanság. Hisz Belgrádban Milošević egykori fegyvertársai uralkodnak, s Milo ismét közellenség. Még ha ezt hangosan nem is mondják ki. Bar kikötőjében pedig az olasz halászhajók lehet, hogy még most is lesik a túlpartról érkező teherhajókat – hátha néhány cigarettabála is leesik róluk.

 

Szemben önmagammal – Elnökválasztás Egyiptomban

0

Elsőre puszta formalitásnak, semmint komoly téttel bíró választásnak tűnhet a jövő hét elején tartott egyiptomi elnökválasztás, ugyanis Fattáh al-Szíszí elnök mostanra megszabadult minden olyan jelölttől, aki bármiféle kihívást jelentett volna az újraválasztására nézve. Azonban az elmúlt hetek eseményei rámutattak arra is, hogy Szíszí számára a neheze csak a választások után következik.  

Szombaton az utolsó szakaszába lépett a hónapok óta tartó elnökválasztási kampány Egyiptomban. A március 26. és 28. között tartott választások “tisztaságát” 30 000 rendőr, 17 000 bíró, 1558 helyi újságíró és 680 külföldi megfigyelő fogja felügyelni. Nagy meglepetésekre azonban nem kell számítani: a 2013-as államcsínyt végrehajtó, és Mohamed Murszi – a Muszlim Testvérsiég vezetőjét – megbuktató Abdel Fattáh al-Szíszí egykori védelmi miniszter számít a biztos befutónak.

Már csak azért is ő az esélyes az újbóli győzelemre, mert ellenfelét szinte senki nem ismeri Egyiptomban. Músza Musztafa Músza, az al-Gad (Holnap) nevű párt vezetője csupán néhány órával az elnökjelöltség bejegyeztetésének határideje előtt közölte, hogy szembeszáll Szíszível. Egy alig ismert politikusról van szó, akinek arcképével szinte egyáltalán nem lehetett találkozni a kampány alatt. Múszával kapcsolatban az egyik legnagyobb érdekesség, hogy az indulása előtt a saját Facebook-oldalán hirdette Szíszí iránti elkötelezettségét, sőt, tavaly ő indította el azt a csoportot, amely a jelenlegi elnök újraválasztásáért kampányolt.

Músza Musztafa Múszára. A kampány során azt mondta egy interjúban: “Én nem azért vagyok itt, hogy kihívjam a jelenlegi elnököt”. A kép forrása: Link.

Az egyetlen bizonytalansági tényezőt a részvételi arány jelentheti: dacára annak, hogy a médiában csak Szíszível foglalkoztak és az egyiptomi városok utcáin elképesztő mennyiségben lehet találkozni az arcképével, nem tudni, hogy a közel 55 millió regisztrált egyiptomi szavazó közül hányan fognak az urnák elé járulni. A betiltott és terrorista szervezetté nyilvánított Muszlim Testvériség tagjai, valamint a liberális pártok egy része bojkottra szólított fel, és egyelőre még kérdéses, hogy vajon mennyien tesznek eleget a felhívásnak.

Az egyiptomi internetezőket is megihlette Szíszí intenzív kampánya.

أحلى واحد في ميدان التايمز الآن <3 ..

Közzétette: Osama Al Nagar – 2018. március 12.

 

Reménytelenségre ítélve 

Pedig a jelenlegi egyiptomi rendszer számára különösen fontos lenne, hogy minél többen adják le a szavazatukat, ezzel legitimálva a választásokat. Ugyanis az elmúlt hét évben drasztikus mértékben csökkent az egyiptomiak közélet iránti érdeklődése. Például a legutóbbi, 2014-ben tartott elnökválasztáson Fattáh el-Szíszínek sikerült megszereznie a szavazatok 96,8 százalékát, de két nappal tovább tartottak nyitva a szavazóhelyiségek.  A hivatalos magyarázat szerint a hőség miatt, de valójában azért, mert alacsony volt a részvételi arány, nem érte el az ötven százalékot sem. Ez a fajta érdektelenség pedig csak tovább nőtt: a 2015-ben tartott parlamenti választásokon a szavazóképes lakosság mindössze

10 százaléka (!) ment el voksolni

Ennek a passzivitásnak hátterében az áll, hogy az elmúlt évek eseményei miatt megerősödött a politikai változásokkal – köztük a demokráciával – szembeni bizalmatlanság és társadalmon belüli generációs ellentét. A fiatalok úgy érzik, hogy az idősebbek (kétszer is) „átverték őket, és ellopták a forradalmukat”, miközben ők az ifjabb generáció „szürreális igényeit és folyamatos lázadásait” okolják az ország mai helyzetéért. Egyiptom sokáig a világ legboldogtalanabb országai közé tartozott. Ma a társadalmi tiltakozások hajtóerejét a gazdasági és a szociális problémák jelentik, nem pedig a politikai jogok követelése vagy az elnyomással szembeni elégedetlenség.

A 2016. november 11-én tartott “éhesek forradalmán” kongtak a kairói utcák az ürességtől. Bár egyes lapok a nagy rendőri mozgósítással és jelenléttel magyarázták az alacsony részvételt, a szervezők is elismerték, hogy “túl fáradtak és megosztottak vagyunk mi már egy forradalomhoz.”A kép forrása: Twitter.

Kairó az elmúlt években szigorú pénzügyi és gazdasági reformokat vezetett be, illetve nagyra törő fejlesztési programokat hirdetett meg, mint az “új főváros” építése, de ezek csak részben tudták megoldani az ország problémáit. Hiába ért véget a két évvel ezelőtti cukor- és más alapanyagok hiányából fakadó élelmiszerválság, csökkent a munkanélküliség, állt helyre a turizmus, továbbra is vannak olyan területek, ahol sokat romlott a helyzet. Ilyen például a tavaly mért 34,2 százalékos infláció, a lakosság 30 százaléka él már a szegénységi küszöb alatt, miközben közel száz millióan laknak az arab országban. A gazdasági-szociális problémákon kívül pedig nem enyhült az elnyomás sem, egyes vélekedések szerint a mostani állapotok jelentősen felülmúlják a Mubárak-időszakban tapasztalt atrocitásokat és emberjogi sértéseket is.

Szíszí nem akarta, hogy a mostani kampány alatt szembesítsék őt ezekkel a problémákkal, ezáltal csökkentve az újraválasztásának esélyeit. Az elmúlt hetekben még inkább szigorodott az állami cenzúra a médiumok felett, ami eddig sem volt enyhe: a Riporterek Határok Nélkül (RHB) nevű civil szervezet által tavaly kiadott, 180 ország sajtószabadságát vizsgáló listán

Egyiptom a 161. helyen végzet

Az arab országban 2017 eleje óta mintegy 500 weboldalt tiltottak le, lapot függesztettek fel, vagy rádió/televízióadást szüntettek meg. Még a legnagyobb külföldi médiumok sem úszhatták meg a retorziót. A katari székhelyű al-Dzsazírán kívül a Huffington Post arab nyelvű verzióját is letiltották, de pár hete a BBC is megkapta a magáét egy olyan riport miatt, amely a nyomatlanul eltűnt és a titkosszolgálatok által megkínzott egyiptomiakról szólt. (Később viszont a videóban szereplő Zubeida lánya egy esti talkshowban sértetlenül bukkant fel és tagadta az elrablásával kapcsolatos híreket)

Homokszemek a gépezetben  

Mindezek ellenére Szíszínek mégsem volt könnyű dolga, mivel sokan jelentették be indulásukat az egyiptomi választásokon. A jelöltek között volt emberjogi aktivista, ügyvéd, de ringbe szállt Anvár Szadat egykori egyiptomi elnök Mohamed nevű unokaöccse vagy Egyiptom legsikeresebb futballcsapatának (Zamálek) vezetője is. Csakhogy egyikük jelöltsége sem tartott sokáig, mivel pár nappal később “önként” távoztak a közéletből. Különösen két személy indulása töltötte el nyugtalansággal Szíszít.

Ahmed Safik. Wikimedia Commons

Az egyikük Ahmed Safik egykori kormányfő, aki már 2012-ben indult az elnöki székért és majdnem megnyerte a választásokat.  Akkor ő képviselte a “szekuláris és liberális egyiptomiakat”, de a 2011-ben megbuktatott Mubárak támogatói is rá szavaztak. Miután Safik alig három százalékkal maradt alul Murszival szemben, tartva az esetleges megtorlástól az Egyesült Arab Emirátusokba menekült. 2013-ban üdvözölte az iszlamista elnök és Muszlim Testvériség bukását, mégsem volt hajlandó visszatérni Egyiptomba.

Ám 2017 decemberében hirtelen meggondolta magát, és hazatérése után azonnal bejelentette indulását a márciusi elnökválasztáson. Ezzel szokatlanul intenzív sajtóhadjárat vette kezdetét ellene, majd Safikot egy kairói hotelben tartották fogva és közvetlenül a családjára gyakoroltak nyomást, hogy lépjen vissza. Pár nappal később a közösségi oldalon számolt be az “önkritikájáról”:

“A több mint ötéves távollétem nem tudtam megfelelően követni, hogy mi zajlik az országunkban, és nem voltam tisztában a nehéz körülmények dacára elért fejlesztésekkel és eredményekkel”

Nem járt jobban a másik jelölt, Számi Háfez Anan sem. Az egykori vezérkari főnök 2014-ben alapított saját pártot, majd 2018. január 19-án közölte, hogy “meg akarja menteni Egyiptomot a rossz politizálástól”. A katonai kapcsolatai és múltja miatt indulása sokkal jobban aggasztotta Szíszít, mint Safik indulása. Emiatt január 23-án azzal a váddal tartóztatták le Anant, hogy az ország legfontosabb katonai irányító szervének, a Legfelső Katonai Tanácsának (SACF) engedélye nélkül indult a választásokon.

Számi Háfez Anan. Wikimedia Commons.

Anan személye azért töltötte el nyugtalansággal a jelenlegi elnököt, mert a modern Egyiptom történelmében mindig is a hadsereg számított a legfontosabb politikai tényezőnek. 1952-től egészen 2012-ig  csak katonatisztek vezették az arab országot. 2013-ban Szíszí a hadsereg beleegyezésével buktathatta meg Egyiptom első demokratikus megválasztott elnökét, mivel Murszi tisztogatási kísérletei már a katonaság korábbi befolyásának megszűnésével fenyegettek. Habár azóta Szíszí igyekszik eleget tenni a fegyveres erők igényeinek, mint a két Misztrál-hordozó megvásárlása, ennek ellenére egyre többször került konfliktusba a SCAF-fal.

A védelmi miniszternek és néhány felső katonai vezetőnek már az nem tetszett, hogy az egyiptomi elnök 2016-ban “visszaadta” a vitatott Tinar és Szanafir-szigeteket Szaúd-Arábiának. Ugyanúgy kritizálták Szíszít a terrorizmus elleni harc állása miatt is. Egyiptomban a szigorú ellenőrzés és kontroll dacára a merényletek száma korántsem csökkent, sőt, a Bir el-Abdan mecsetnél tavaly novemberben végrehajtott, több mint 300 áldozattal járó mészárlás a közel-keleti térség legvéresebb terrortámadásának számít.

Ezért sem véletlen, hogy Szíszí a választások előtt több mint egy hónappal indította el a  “2018-as Sínai átfogó hadművelet”, amelynek a célja, hogy felszámolják az összes  szélsőséges csoportot az országban. A legutóbbi információk szerint 36 terroristával végeztek, 345-öt letartóztattak, 386 célpontot semmisítettek meg, ám egyelőre még kérdéses, hogy meddig fog tartani és milyen eredménnyel fog végződni a hadművelet.

Ha tovább folytatódnak a hadsereg felől érkező bírálatok, akkor azzal csökken az esélye annak, hogy a választások után Szíszí végre tudja hajtani a régóta tervezett alkotmánymódosítást, mivel ehhez kell a hadsereg áldása is. Az elnök támogatói az elmúlt időszakban gyakran pedzegették, hogy  – akárcsak Kínában – eltörölnék az egyiptomi alkotmánynak azt a részét, amely megszabná egy államfő hivatali idejét. Ezzel párhuzamosan pedig növelnék az elnök befolyását a SCAF felett, többek közt Szíszí dönthetne a védelmi miniszter személyéről.

Újabb csatára készülve 

Habár egyelőre úgy tűnik, hogy egy második, áprilisi fordulóra kevés az esély, Szíszí az esetleges nagyarányú győzelme esetén sem dőlhet hátra nyugodtan az elnöki székében. Ugyanis az alkotmánymódosítási ambíciókon kívül rendkívül fontos, hogy minél előbb megoldást találjon az ország gazdasági problémáira, és végleg felszámolja a Sínai-félszigeten tevékenykedő szélsőséges iszlamista csoportokat. Azért is sietnie kell, mert az egyiptomi lakosság és hadsereg türelme véges, mint ahogyan az már 2011-ben és 2013-ban látható volt.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK