Hogyan lett Weiss Gyuri a boszniai szerb vezér tanácsadója?

0
1020
Facebook

Auchswitz felszabadulásának évfordulója minden évben megemlékezést jelent a holokausztra. A Telex ebből az alkalomból közli annak a 99 éves korában meghalt zsidó férfinek a sorsát, akinek az összes rokona meghalt a haláltáborokban. Ő együtt raboskodott Borban Radnóti Miklóssal. A nagy költő egy halálmenetben végezte életét, Weiss György beállt partizánnak Tito katonái közé.

Amikor Tito marsall szakított Sztálinnal, akkor Weiss Gyuri a szovjet diktátort támogatta, és emiatt hét évet húzott le a rémes jugoszláv lágerekben és börtönökben. Végül kiadták Izraelnek, és ott új életet kezdett. Filmes és diplomata lett, majd pedig a Zsidó Világszövetség munkatársa. Jugoszlávia hozzá tartozott, így gyakran utazott Belgrádba, ahol Borisz Tadics volt az elnök 2004 és 2012 között. Őt még gyerekkorából ismerte hiszen édesapjával együtt küzdött a kommunista partizánok között. A Boszniában élők szerbek vezetésére kerestek olyan politikust, aki nyugati irányba vezeti ezt a furcsa államalakulatot. Milorad Dodikot – aki mára nagy szerb nacionalista és Orbán Viktor valamint Putyin nagy barátja lett -, ők indították el a politikai pályán: Tadics szerb elnök és Weiss György nyugdíjas zsidó aktivista.

Zsinagóga Banja Lukaban

A Boszniai szerb köztársaság központjában avattak új zsinagógát Weiss György Auchswitzban meggyilkolt édesanyjának emlékére. Ez az egyetlen új zsinagóga a Balkánon 1945 óta. A zsidókat a nácik jelentős részben meggyilkolták, a túlélők jórésze pedig kivándorolt Izraelbe vagy az Egyesült Államokba illetve Nyugat Európába.

Avigdor Lieberman, aki a Szovjetunióból kivándorolt zsidók politikai vezetője volt Izraelben, rendszeresen a Boszniai Szerb Köztársaságban nyaralt. Valamiféle közös vállalkozásuk volt Weiss Györggyel, aki ekkor már szinte kizárólag az Arie Livne nevet használta.

Magyarországon mindenesetre megmaradt Weiss Gyurinak, aki Moldova Györggyel állt jó baráti kapcsolatban.

Banja Lukaban Weiss György mindvégig az elnök megbecsült tanácsadója maradt. 99 éves korában halt meg két évvel ezelőtt. Emlékét ma is őrzik Banja Lukaban, ahol a bevásárló utcát Zsidó utcának nevezik. A Zsidó Központban pedig ott áll a Weiss Ilona zsinagóga, az Auchswitzban meggyilkolt édesanya emlékére.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .