Kezdőlap Címkék Havas Henrik

Címke: Havas Henrik

Bréking nyúz, január 5. – Tudósítás a másik valóságból

0

Kálmán Olga és Havas Henrik, a „veszélyes” Ferenc pápa és Buli Dorina – a kormánymédia alternatív valóságából szemezgettünk.

Az Origo sajátosan értelmezi Kálmán Olga interjúját a zaklatási botránya miatt az ATV-ből kirúgott Havas Henrikkel

„Felmerül a kérdés persze, miért veszett össze Simicska Lajos tévéstúdiójában Simicska Lajos két propagandaembere. Az idézett beszélgetésrészlet után ugyanis nem lett kedvesebb a hangnem. Havas, a balliberális kedvenc és Jobbik-reklámember láthatóan nincs jó állapotban, ezen nem csodálkozunk, hiszen nyilván arra számított, ezt is megússza, mint annyi minden mást az életében. Hogy Kálmán Olga ennyire támadta Havast, arra egyetlen magyarázatot tudunk mondani: félti a helyét.

A műsorának drámaian rossz a nézettsége, a rivális, másik ellenzéki beszélgetőműsort ugyanabban az időben az ATV-n több mint kétszer annyian nézik rendszeresen. Nyilván attól retteg Kálmán Olga, hogy odahozzák Havast, először a csatornához, aztán esetleg a helyére. És azt meg végképp tudja Kálmán Olga, hogy minden hónapot meg kell becsülni. A várható, áprilisi Jobbik-kudarc után Simicska nem fogja megtartani médiabirodalmát, mi is írtunk arról, hogy menekülését készíti elő, médiumait pedig árulni próbálja. Vagyis, addig kell Simicskától pénzt kiszedni.”

A Pesti Srácok szerint Ferenc pápa veszélyt jelent

„Ferenc pápát konzervatív oldalról leginkább a migrációval kapcsolatos megnyilvánulásai miatt szokták bírálni, pedig ennél durvábbakat is mond és cselekszik. Ezek azonban nincsenek annyira szem előtt, hiszen a hírfogyasztók többsége nem különösebben foglalkozik a vallással és az Egyház évezredes építményét működtető dogmatikával. Jelenleg azonban már a vallásos élet alapjait képező hét szentség közül kettő körül folyik a vita, és megy a taktikázás. Ferenc pápa rövid uralkodása alatt az Egyház hasonló, vagy talán még aggasztóbb, szakadás közeli állapotba sodródott, mint amilyet XVI. Benedek egyszer már bölcsen meg tudott akadályozni. Egyre élesebb a helyzet, és a viták ívét látva, közeledik az idő, amikor mindenkinek választania kell a hagyományos, kipróbált értékek és a Ferenc pápa által elindított „új reformáció” között.”

A 888 az ellenzékről

„A balliberális értelmiség csak segíteni akart, amikor megbuktatta az MSZP miniszterelnök-jelöltjét, Botka Lászlót. Ebben az akcióban olyan derék „civilek” jeleskedtek, mint Tarjányi Péter és Lattmann Tamás. Ez persze nem szemrehányás akar lenni, mi tényleg remekül mulattunk ezen az egészen.

Majd bejelentkezett képviselőnek Mellár Tamás bácsi és Magyar Gyuri bácsi, akik előbb elküldték a pics888ba a baloldali ellenzék pártjait, majd megmondták nekik, hogy hülyék és utána arra kérték ezeket a formációkat, hogy támogassák őket. Ja igen, és fogjanak össze a Jobbikkal is…és ezekben a pártokban annyi büszkeség, józanság és tartás sem volt, hogy megmondják Tamás bácsinak és Gyuri bácsinak, hogy milyen éghajlatra utazzanak inkább. Ezzel persze ismét remek szórakozást nyújtva a publikumnak.”

A Magyar Idők úgy érezte, meg kell védenie a kormányt egy Jobbik-közleménytől

„Amióta huszonöt százalékkal csökkentette a kormány a gáz, az áram és a távhő árát, a magyar családok évente átlagosan 170 ezer forintot takarítottak meg a rezsicsökkentéseknek köszönhetően, összesen pedig mintegy 1100 milliárd forint maradt a családoknál 2013 elejétől.

A lassan mondott vicces közleményekkel szemben, a fenti adatok lassan és gyorsan mondva is a tények kategóriába sorolhatók.”

A Ripost is felfedezte az új YouTube-sztárt, Dorinát

„A ka­lo­csai lány nem ta­gadja, néha már nem tud mit kez­deni a ra­jon­gók kö­ze­le­dé­sé­vel! (…)

A hirtelen jött siker ellenére Dorina ugyanaz a visszahúzódó és csendes lány maradt, aki egykor volt, és bizony 13 éves fejjel nagyon nehezen tudja feldolgozni, hogy rengetegen szerelmesek belé.”

Magyarország, 2017 (1.) – A lázadás éve – Soros ellen

A lázadás éveként írta le 2017-es jóslatában az idei évet Orbán Viktor, amivel persze jó ideig tematizálta a közbeszédet; vajon mit ért a miniszterelnök a lázadás évén? Vajon mi fog történni, és hol? Itthon, vagy külföldön? Hogy a Trump-győzelmet jövendöli-e Franciaországra, Németországra, Hollandiára – egyáltalán a szélsőjobb előretörését véli ebbe a kategóriába sorolhatónak, vagy valami másra gondol? Orbán eme teóriáját azóta sem fejtette ki, legfeljebb alattvalói szajkózták egyszer-kétszer, kvázi önálló gondolatként előadva, de valójában a főnökük zsenialitását erősítendő. Mindegy is, hiszen tudjuk: nem történt lázadás Európában, de Magyarországon sem. Legfeljebb maga a magyar miniszterelnök akarta volna aláásni az Európai Unió fundamentumát, mégpedig a V4-eken keresztül, de nem járt sikerrel. Azt persze ismételten be tudta bizonyítani, hogy ez a szövetség nem elég erős az olyan tagokkal szemben, amelyek nemzeti köntösbe bújva próbálják ellehetetleníteni a közösséget.

De maradjunk egyelőre itthon, lássuk mi is jellemezte 2017 Magyarországát? Először és mindenek előtt a Fidesz, vagy inkább Orbán Viktor dominanciája. Két úgynevezett nemzeti konzultációt is keresztülvert a lakosságon, mindkettő célja és fő témája a menekült-ügy és Soros György volt. A kormányfő és kommunikációs csapata úgy számolt, hogy van még bőven tartalék a migráns témában; súlyosan tévednek azok – többek között e sorok írója is –, akik azt hitték, hogy ebben már nincs tartalék. Nincs, mert hazánkban nincsenek migránsok, számukra nem úti cél Magyarország, ezért aztán rajtuk keresztül nem lehet tovább gerjeszteni a félelmet, és nincs azért sem tartalék, mert elfogytak az ötletek is, ugyanazokat ismételgetik szóban, írásban, plakát- és újsághirdetésben egyaránt. Kár volt alábecsülni az Orbán-féle méregkonyhát; sikerült olyan keveréket kotyvasztani, amely minden eddiginél erősebben fejtette ki hatását. A számításukat híven tükrözik a statisztikai adatok; a lakosság fele már fél a bevándorlóktól, többen közülük agresszívvá lesznek velük szemben – gumiszurkálás –, vagy éppen rendőrt hívnak rájuk, még akkor is, ha nem azok.

A gyűlöletkampány középpontjába Soros Györgyöt állították, úgy is mint a világ megrontóját, úgy is mint számos ország tönkretevőjét, és úgy is, mint spekulánst, aki nem pusztán a pénzünkre hajt, de a nemzeti létünket is fel akarja számolni. Sorossal kapcsolatban is akadtak kétkedők, az ellene indított támadást könnyű visszaverni, hiszen a fideszesek egy részét is pénzzel, ösztöndíjjal, lehetőséggel támogatta, segítette, így magát Orbán Viktort is, ám megint csak tévedtek, akik ez hitték. Orbánékról simán lepergett minden ilyen megjegyzés, állítás, csak haladtak tovább azon az úton, amelyet a gyűlölet-mester kijelölt számukra.

És ezen az úton fontos állomásnak bizonyult a két nemzeti konzultáció. (Mindig nehezemre esik leírni ezt a kifejezést, mert – muszáj vagyok megismételni korábbi önmagamat -, nem tartom sem nemzetinek, sem konzultációnak.) A manipulatív kérdések, amelyek eleve tartalmazták a kormány által elvárt válaszokat, kiválóan alkalmasak arra, hogy becsapják, kábítsák az embereket; olyan eredményekre, számokra hivatkoznak, amelyeket lényegében senki nem ellenőriz, de voltaképpen nincs is mit ellenőrizni rajtuk. Miután az kutatásokkal is hitelesített, hogy sikerült a magyarral megutáltatni az idegent, szinte érdektelenné vált, hogy mik is szerepelnek a visszaküldött íveken, illetve az a több mint kétmilliónak, illetve az első esetében közel kétmilliónak beállított válasz ténylegesen annyi-e, vagy ez is csak csalás, manipuláció. Nincs jelentősége, mert a számok és az egész procedúra is csak kommunikációs célokat szolgál, illetve még egyet: elterelje a figyelmet a kormányzásról.

Az ellenzék a „nemzeti konzultáció” kérdésben is lényegében kapitulált, egyszerűen nem tudott vele mit kezdeni. De ne legyünk igazságtalanok: milyen eséllyel léphetett volna fel a közel húszmilliárdos invázióval szemben? A kormány az egész országot beborító kampányát egyszerűen nem lehetett felülírni, kiváltképp akkor nem, ha nem volt, és nincs is megfelelő ötlet az ellensúlyozásra. Soros György, megelégelve a folyamatos támadásokat, az év vége felé megpróbálkozott a nemzeti konzultáció hazug mivoltát leleplezni, de addigra már olyan méregmennyiség kerül a társadalom szervezetébe, hogy az ellenanyag nem bizonyulhatott hatásosnak. Amiből az is következik, hogy maga Soros György is későn ébredt, vagy másként fogalmazva: alábecsülte a kampány roncsoló hatását. A kormányzat a bizonyító erejű ellentényeket is képes volt megfordítani, és úgy interpretálni, mintha Soros minden egyes szava őket igazolná. Ma ott tartunk, hogy a kormányzat ismét szintet lép: megindította a civilek mellett a sajtó és a sajtó munkatársai elleni hadjáratát. (Hogy ebben a műfajban mire képes, azt jól példázza Havas Henrik esete; ha nem ír Vona Gáborról, a Jobbik elnökét pozitív színben feltüntető könyvet, Baukó Éva nagymamája még most is csendben lenne…)

Elmondhatjuk tehát: 2017 nem a lázadás éve volt Magyarországon sem, hanem a Fidesz diadalmenetét hozta. Nyugodtan folytathatta háborúját az Európai Unió ellen, nyugodtan beszélhetett ellenzék-leváltó hangulatról, és nyugodtan szövögethette tovább a baráti szálakat Oroszország, Törökország, vagy éppen Kína vezetőivel.

Folyatjuk. A következő részben a Fidesz belső világáról, valamit a KDNP-ről olvashatnak

Havas Henrik: Az idők változnak, én viszont nem!

Nem hosszabbítja meg Havas Henrik idén lejáró szerződését az ATV. A döntés azután született, hogy a műsorvezető könyvet írt Vona Gáborról, a Jobbik elnökéről, ugyanakkor ezzel egy időben szexuális zaklatással vádolta Havast a Való Világ két szereplője, Baukó Éva és Molnár Anikó. Előbbi állítólag némi pénzért vállalta a feladatot, hogy megvádolja Havas Henriket. Az ATV vezetői a vádak tisztázásra vizsgálóbizottságot hoztak létre, majd közleményben tudatták, hogy a jövőben nem számítanak Havas Henrik munkájára.

Meglepődtél, hogy az ATV belső vizsgálata arra az eredményre jutott, hogy a továbbiakban nem akar alkalmazni, azaz mondhatjuk úgy, hogy kirúgtak?

Kirúgásról szó sincs, ez rossz kifejezés, mert az év végén egyébként is lejár a szerződésem, azt pedig már sejtettem, hogy azt nem akarják meghosszabbítani.

A belső vizsgálat elindulása előtt sem akarták?

De, tudomásom szerint akkor még akarták.

Tehát a belső vizsgálatnak ez lett a következménye, bizonyítottnak látták, hogy nőket zaklattál?

Nem tudom, erről semmit nem közöltek.

Nem is olvastad a vizsgálati jelentést?

Nem tudom, hogy volt-e vizsgálat, feltételezem, hogy volt, mert azt mondták. Semmilyen jegyzőkönyvet nem mutattak, és engem sem hallgattak meg.

Ezek szerint nem is szembesítettek azokkal, akik bár névtelenül, de újabb vádakkal álltak elő?

Nem volt semmi ilyen.

Ezek után a belső vizsgálat eredményét elfogadod?

Tekintettel a körülményekre, elfogadtam. Szeretném egyébként jelezni, hogy az ATV-vel nem akarok foglalkozni, december végéig még élő szerződés köt oda, amit nem bontottak fel. Kölcsönösen megállapodtunk abban, hogy nem nyilatkozunk.

Arról lehet beszélni, hogy a korábbi műsoraidat, melyeket már bemutattak, ismétlik-e vagy sem?

Fogalmam sincs, de abszolút nem is érdekel. Akit érdekelnek a műsoraim, megtalálják az interneten.

Lesz ebből az ügyből per?

Nem látok a jövőbe.

A két tévés celebnek tartott hölgy, Baukó Éva és Molnár Anikó vádjai – bár az előbbi állítólag némi pénzért – meglehetősen furcsa időpontban születtek. Ezekre az első reakciód az volt, hogy bepereled őket. Megtetted?

Elfogadom majd ügyvédeim tanácsát, egyikük kifejezetten kihívásnak tekinti, hogy tisztázzuk az ügyet, alaposan utánajár a dolgoknak. A másik jogász pedig a téma alapos szakértője.

A rágalmazás vagy a becsületsértés elég drága dolog…

Most ünnepek jönnek, nem foglalkozom az üggyel.

Mi ketten húsz évig dolgoztunk együtt a Magyar Rádióban, de soha nem hallottam tőled még csak kétértelmű megjegyzést sem lányokkal kapcsolatosan. Ezért aztán sok egykori kollégát lepett meg a kialakult helyzet.

Ha valaki visszanézi, akkor minden interjúm elején megtalálhatja, hogy nőkről nem vagyok hajlandó beszélni, tekintettel az anyámra, a feleségemre, s a lányomra, tehát most sem szeretnék a nőkről beszélni. De engem nem lepnek meg a történtek, egy ilyen molesztálási ügy időszerűnek tűnt, tekintettel a Marton László és Kerényi Miklós Gábor körül kialakult helyzetre.

Szerinted a te ügyed elsősorban a nőügyekről, zaklatásról szól?

Nem, ez arról szól, hogy írtam egy könyvet Vona Gáborról. Semmi másról nem szól, csak erről.

Szerinted egyértelműen a Vona-könyv politikai következményével van dolgunk?

Gondolkodtam, hogy írtam-e más könyvet az utóbbi időben, nem jut eszembe semmi. Ennek a borítóján viszont jól láthatóan ott a nevem.

Szerinted a hatalom számára kellemetlen a Jobbik pártelnökéről írott könyv?

Úgy tűnik, hogy igen. Ha jobban végiggondolom, hogy mi történt, akkor úgy gondolom, hogy igen. Tudnod kell, hogy 1999-ben a Fidesztől a rendszerváltás időszakában szerzett érdemeimért megkaptam az újságíróknak adható legmagasabb kormánykitüntetést. Most nem akarnak már kitüntetni, most más kaptam. Az idők változnak, én nem.

Korábban arról szóltak a hírek, hogy a kellemetlen újságírókat levadászhatják. Ezt magadra veszed?

Az egy óriási közhely, hogy megosztom az embereket. Van aki imád, de olyan is, aki gyűlöl, mindenesetre tud rólam. A terjesztett hírekkel viszont ennek vége, megpróbálják a nemzetet ellenem egységbe forrasztani. De nem kell megijedni, kapok biztató szavakat, az interneten is és az utcán is.

Gondolom, anyagi gondjaid nem lesznek. Tudod már, hogy mit fogsz csinálni?

Azt hiszem, megjavíttatom a két írógépemet – korábban inkább diktáltam a könyveimet, mint egykor a híreket – aztán megtanulok géppel írni. Lesz elég szabadidőm, írni fogok.

Igen, emlékszem, ígérted, hogy megírod a Vona-könyv fogadtatását, s benne ezt a furcsa zaklatási ügyet.

Letettem arról, hogy a saját sztorimat megírjam, volt arra más jelentkező, nekem semmi türelmem saját dolgaimmal foglalkozni. Valószínű forgatókönyvet írok vagy színdarabot, van egy félkész drámám is – akkor írtam, amikor öt évvel ezelőtt megműtöttek – most lehet, hogy befejezem. De először mégis inkább egy monodrámát írok majd, erről annyit elárulhatok előre, hogy egy diktatúrában játszódik. Majd meglátják!

Az elmúlt öt évben a következő műsorkészítők tűntek el az ATV képernyőjéről: Avar János, Bánó András, Bányai Viktor, Bolgár György, Dési János, Friderikusz Sándor, Havas Henrik, Kálmán Olga, Kuncze Gábor, Köves Pál, Mészáros Antónia, Mészáros Tamás, Németh Péter, Péterffy Judit, V Nagy Gyöngyi. 

Bréking nyúz, december 14. – Tudósítás a másik valóságból

0

Végre teljesítményalapon nyerő Fidesz, brüsszeli kvótaőrület, álkiskorú migránsok és individualista szeszély a mai brékingben.

Origo: Több ezer nő szerelmes Havas Henrikbe Havas Henrik szerint

„A Megyeihír nevű internetes újságnak adott úgymond exkluzív interjút a lebukott szexuális zaklató, Havas Henrik. Az interjú olyan, mint egy paródia. Csak azért kell komolyan venni, mert maga az ügy természetesen súlyos. A balliberális világ sztárja, aki egyúttal a Jobbik propagandistája, négy nőt zaklatott. Volt, akit fenyegetett, volt, akit fogdosott, volt, akit trágárságaival zaklatott, volt, akit csak azért nem erőszakolt meg, mert Havas olyan részeg volt. …

A beszélgetésben visszatérő elem, hogy ismeretlen emberek mennyire mellette állnak. … Ha mindez igaz is lenne (nyilván nem az), akkor is, mit bizonyítana? Persze, hogy semmit.”

888.hu: Az amerikai sajtó is felfigyelt a nemzeti konzultáció sikerére

„A sokak által „szélsőjobboldalinak” bélyegzett, ám az amerikai közéletre tagadhatatlan hatást gyakorló Breitbart News portált is elérte a nemzeti konzultáció sikerének visszhangja. Mint ahogy arról a hírportál beszámol, több mint 2,1 millió ember  küldte vissza postán a Soros-tervről szóló nemzeti konzultációt, amely egyértelmű jelzés arra, hogy a magyar emberek nem kérnek a brüsszeli kvótaőrületből.

A portál Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkárt is idézte: „Az eddigi eredmények alapján az összes kitöltő nemet mondott arra, hogy milliónyi migránst osszanak szét Európában Soros terve alapján, mint ahogy arra is, hogy Magyarország lebontsa kerítését a déli határon.”

Ripost: Pánik a német városokban: túl sok a kiskorú migráns bűnöző

„A német városok szövetségének elnöke azt nyilatkozta egy német lapnak, hogy komoly gond több nagyvárosban is a kíséret nélkül érkezett kiskorú migránsok helyzete. Sokan közülük ugyanis hamar bűnelkövetők lesznek, a bűnismétlés veszélye pedig szinte minden esetben fennáll. …

A hatóságok másik nagy problémája, hogy sok esetben a migráns nem is annyi idős, mint amennyinek vallja magát. Sokan azért mondják kiskorúnak magukat, hogy kedvezőbb elbírásban részesüljenek.”

Lázár János a PS-nek: Igazi meglepetés, hogy jövőre teljesítményalapon is nyerhetünk

„Portálunk nekiszegezte a kérdést Lázárnak, így az év végéhez közeledve a lázadás évének tartja-e 2017-et. Emlékezetes, Orbán Viktor az év elején úgy jellemezte 2017-et, hogy az a lázadás éve lesz. Lázár János kérdésünkre úgy válaszolt, nem összegezte még az évet, amely ugyanakkor kemény volt. A tárcavezető arra a kérdésünkre sem tudott válaszolni, hogy Lázár szerint mi volt az év sikere, az év bukása és az év botránya. “Nem tudok erre válaszolni, de egy biztos, nehéz évet zárunk. Sok munkát végeztünk, a kormányzati teljesítményre büszkék lehetünk, így a jövő évi választásokon teljesítményalapon is tudunk nyerni. Talán ez az igazi meglepetés” – vélekedett Lázár János.”

Magyar Idők: Politikailag korrekt illemhelyek

„Az amerikaiak ugyanis az emberi testtel és annak működésével más viszonyban vannak, mint az európaiak: mi diszkrétebbek vagyunk, ők exhibicionisták. A New York-i egyetemeken – hol máshol? – a férfi- és női jelek helyett érthetetlen hieroglifákkal szembesülünk, amely LMBTQ-igényeket elégít ki. Jaj, a be nem avatott európai vendégtanárnak, különösen, ha a prosztata kínozza. Diákjai meg oda mennek, ahová individualista szeszélyük hajtja. De most már jöhetnek Karlsruhébe repülőgéppel a harmadik részlegbe! …

S mivel egy bolond amerikai száz európait csinál, ideje minden európai kormánynak tekintélyes összegeket elkülöníteni a harmadik nem illemhelyeinek a kialakítására, és szivárványszínű hieroglifát gyártani. …

Régebben hősöket ünnepeltünk, ma mindenki az áldozat szerepében tetszeleg. Mert ez ma az új módi. Aztán előbb-utóbb megnézhetik magukat a haladárok, amikor tényleg áldozattá válnak. Amikor a másság, a kisebbség lesz a többség.”

Bréking nyúz, 2017. december 13. – Tudósítás a másik valóságból

0

Cikkdömping Havas Henrikről, nem voltak eleget az utcán az LMP politikusai és mai Gerébek – a kormánymédia alternatív valóságából szemezgettünk.

Nagyon aktív Havas Henrik ügyében az Origo

„Ismert, többségében balliberális embereket hívtunk fel, olyanokat, akik keményen elítélték Marton Lászlót a zaklatási ügyével kapcsolatban. Mint ismert, a színházrendező és főleg ellenzéki aktivista, Schilling Árpád felesége, Sárosdi Lilla színésznő vádolta először a Vígszínház akkori főrendezőjét. A balliberális kultúrkör Sárosdi Lilla mellé állt. Most, hogy Havas Henrik esetében a balliberális világ jelképes figurája, a Kádár-Horn-Gyurcsány-időszak vezető újságírója (emellett a Jobbik propagandistája és Vona Gábor udvari szerzője) a szexuális zaklató, a balliberális világ fülét-farkát behúzva hallgatott. Most mindannyiuktól azt kérdeztük: miért nem szólaltak meg a Havas-ügyben, miért nem ítélték el Havas Henriket is, ahogy korábban Marton Lászlót, és így, hogy most kérdezzük, mit gondolnak Havas Henrikről.”

A Ripost szerint Kisorosziban felháborodott leveleket írnak Havasról

„A helyi lakosok vizsgálatot követelnek Havas Henrik zaklatási botránya miatt, aki a kisoroszi képviselő testület tagja. (…)

A református közösség és a nyugdíjas klub tagjainak nevében is megfogalmaztak hasonló gondolatokat, felróva azt is, hogy Havas eleve nem vesz részt a község életében, a képviselő testületi üléseket sem látogatja.

Ugyanakkor reménykednek abban, hogy Havas Henrik, már csak azért is mert önkormányzati képviselő, elmegy az ülésre, ahol kérdéseket lehet feltenni neki a botránnyal kapcsolatosan.”

A 888 Havas könyvéről ír

„Havas Henrik baloldali okoskodó és főállású molesztőr pár napja még amiatt bánkódott a Jobbik egyik házi YouTube-csatornáján, hogy az Ő könyveiről sosem készül recenzió. Ezért mi fogtuk magunkat, és alaposan kielemeztük legújabb irományát. Legfontosabb állításunk a kötettel (vagyis köteggel) kapcsolatban, hogy a helyén kell kezelni a dolgokat. Jöjjön hát átfogó könyvkritikánk Havas Henrik: Vona Gábor – Újratervezés című művéről. (…)

Havas Henrik Vona-könyve valóban elengedhetetlen toalettkiegészítő. Mondhatni a fürdőszoba része, alapkellék. Kényelemmel teli nyugvópont a mindennapok rohanásában. Csak ajánlani tudjuk. Természetesen gyermekektől elzárva, csak célzott (azaz WC-ben történő) felhasználásra.”

A Pesti Srácok az LMP-ről

„Miközben az Országgyűlés a Soros-terv végrehajtásával kapcsolatban benyújtott fideszes határozatot tárgyalta, addig az LMP Szél Bernadett vezetésével az utcára vonult, hogy amíg a tárgyalások tartanak, addig inkább az emberek sokkal fontosabb problémáival foglalkozhassanak. Ami nem világos, hogy ezt miért nem lehet az év minden napján megtenni, esetleg talán a tárgyalások után. Az LMP álláspontjával még egy baj van: egy rövid összeborulás kivételével a párt egyáltalán nem tartózkodott a Kossuth téren, hogy az emberekkel beszélgessen. Amikor a kötelező lepacsizás véget ért, a tisztelt ellenzéki politikusok melegebb helyre vonultak, hogy ott vészeljék át a hosszadalmas munkanapot.”

A Magyar Idők a Pál utcai fiúkról

„A rút einstand – ha más szavakkal is – ma éppúgy eleven gyakorlat, mint a gittegylettörténet, legföljebb nem a „múziumkertben”, meg Rácz tanár úr szobájában. Ahogyan mai Gerébjeink is vannak, csak ők már nem a Füvészkertbe járnak grundot elárulni, hanem Brüsszelbe hazát…”

Lapszem – 2017. december 12.

0

December 12-e, kedd van, Gabriella napja, nézzük, miről írnak a mai újságok.

Havas Henrik politikai játszmáról beszél

A zaklatási botrány miatt felfüggesztett Havas Henrik a Magyar Nemzetnek azt mondta: politikai támadásnak értékeli a vádakat. Azt nem tudja, hogy az ATV belső vizsgálata még idén lezárul-e. Pert akar indítani az „összes olyan sajtótermék ellen, amelyik tényként kezeli a zaklatást”,

arról viszont még nem döntött, hogy az őt zaklatással vádoló két volt valóságshow-szereplőt is beperli-e.

Azt is mondta: egy lelkes, fiatal ügyvédet választ majd.

Sokan fűtenek környezetszennyező módon

A Népszava arról ír, hogy a települések több mint felén közepes vagy súlyos a lakossági fűtésből származó légszennyezés, az energiaszegénység a települési önkormányzatok csaknem 80 százalékát érinti. A lap a WWF Magyarország kutatása alapján azt írja:

a középületek hőszigetelésének, nyílászáróinak és fűtési rendszereinek állapota lehangoló,

harmaduknak semmilyen szigetelése nincs, az ablakok és az ajtók fele közepes vagy rosszabb állapotban van, a kazánok helyzete pedig csak kicsivel jobb.

Ötvenezer CT-vizsgálat daganatgyanú miatt

A Magyar Idők szerint ötvenezer olyan betegnél végeztek 14 napon belüli CT-vizsgálatot, akinél daganat gyanúja merült fel. A vizsgálatoknál

a várakozási idő csökkentését leginkább a szakemberhiány hátráltatja.

Az átlagos várakozási idő egy CT-vizsgálatra 2-4 hónap.

Egyre nagyobb bevételt hoz a boreladás

A Világgazdaság azt írja, hogy az évi 8-10 millió palack bort értékesítő áruházláncok 5-7 százalékos bevételnövekedéssel számolnak az idén.

Van, ahol a forgalom harmadát az ünnepi időszak adja.

Egy palack bor ára átlagosan ezer forint körül van, a legtöbben vörösbort vesznek (48 százalék), ezután jön a fehér (35 százalék) és a rozé (17 százalék).

Bréking nyúz, december 11. – Tudósítás a másik valóságból

0

Hosszú „portré” Havas Henrikről, múltba révedő liberalizmus, vágyvezérelt újságírós és elemzők és Moldova György lejárt jegye – a kormánysajtó alternatív valóságából szemezgettünk.

Az Origo a zaklatási ügye miatt felfüggesztett Havas Henrikről

„Marton László nevét Havassal kapcsolatban leírni szégyelljük, hiszen Marton azért valaki volt. Havas inkább a vállfával verekedő, a beosztottai péniszét fogdosó, a kiszolgáltatott emberekkel nagyhangú, a nagy művészektől viszont rettegő Kerényi Miklós Gáborhoz hasonlítható. Vagy a csellista fiút elcsábítani akaró, világhírt hazudó ál-komolyzenészhez, Varnus Xavérhoz. A Kádár-Horn-Medgyessy-Gyurcsány világ kedvenceihez. Ahogy ennek a világnak a kedvence persze Havas Henrik is. (…)

Havas Henrik – ó, még egy hasonlóság „Keró”-val – imádja magát „tanár úr”-nak hívni. (…)

Volt neki a Magyar Rádióban egy másik neve. Gúnynév. Őrmesternek hívták. (…)

Az Őrmester név másnak szólt. Hogyha nem is a rendőri, katonai szerveknek, hanem egy másik, de ezeknél izgalmasabb, titkosabb szervezetnek lehetett a megbecsült tagja. Ezért gúnyolták Őrmesternek. Az autószerelőből, villamosvezetőből, taxisofőrből lett bumfordi fiatalember már elmúlt 30 éves, amikor a hetvenes évek végétől rakétaként kezdett szárnyalni a karrierje. Meglepően fontos politikai műsorokat bíztak rá a Kádár-rendszerben, egyre-másra. Havas trükkje egyszerű volt: ott piszkálni a rendszert, ahol szabad, ahol nem fáj senkinek. Jól értett ahhoz, hogy úgy nyaljon, úgy törleszkedjen, hogy kívülről szemtelenkedésnek tűnjön. (…)

Az állandó dicsekvések, nagyzolások, nagyképűségek valóban komikusak. Nehéz megfejteni, hogy ál-kötözködő stílusa mögött mi van: a borzalmas történelmi múltja, talán félműveltsége vagy esetleg egy még zavarba ejtőbb titok.”

A Pesti Srácok Schmidt Mária esszékötetéről

„A jelen valóságában élő konzervativizmus és a múltba révedés élményéért bármilyen esztelenségre hajlandó, megcsontosodott liberalizmus, az emberekkel konzultáló „populisták” és a multikulturális vállalatokkal konzultáló technokraták küzdenek egymással. A 20. századi reflexek a 21. századi lehetőségekkel. Erre az erősnek ható gondolatra épül a Nyelv és szabadság, de ha végigolvassuk az összefüggéseket, azok bizony alátámasztják a fő gondolatot.”

A 888 a solymári választásról

„A vágyvezérelt újságírók (lényegében annak lehet tekinteni a HVG, Index és a 444 teljes szerkesztőségét) és a vágyvezérelt politikai elemzők száz százalékig meg voltak arról győződve, hogy az „Összefogás” jelöltje fog győzni Solymáron. Mint oly sokszor ezidáig, tegnap ismét arcul csapta a valóság a romkocsmák népét.”

A Magyar Idők Moldova Györgyről

„Én viszont úgy látom, épp (a szintén nyugdíjas) Moldova Gyuri bácsi az, aki nem veszi észre, hogy lejárt a jegye. Legalábbis mint írónak, rangsorszerkesztőnek.”

Bréking nyúz, december 8. – Tudósítás a másik valóságból

0

Vona Gábor sírásója, a Ripost bojkottja, Soros publija és az őt mosdató ballibek a mai brékingben.

Origo: Havas Henrik a szexuális zaklatási botrányával Vona Gábor sírásója lett

„Vona Gábor legszűkebb környezete is kezdi belátni, ha a botránypártelnökkel mennek neki a tavaszi választásoknak, nagyjából a negyedik helyért kell majd küzdenie a Jobbiknak. Eddig a rengeteg ügyetlenség, bénáság, szerencsétlenkedés dühítette a párt (drámaian fogyó) szimpatizánsait és persze a vezetők többségét. Egyszerre kutyuska-képek, hízelgés a baloldali szavazóknak, kedves mondatok a melegeknek, Hanuka-üdvözlés, közben zsidózás, cigányozás, a nyugdíjasok szidalmazása. Vagyis még a baloldali fordulatot is kétbalkezesen vezényelte Vona. Sokak szerint úgy, ahogy főnöke, Simicska Lajos diktálta. A baloldali hízelkedésbe valamelyest még beleillett, hogy Havas Henrikkel írat magáról kampánykönyvet Vona Gábor. De így, hogy Havasról kiderült, hogy nemcsak politikailag elfogadhatatlan egy átlagos Jobbik-szimpatizánsnak, hanem ráadásul egy közönséges szexuális ragadozó is, a bénultság vett erőn a párton. …

De a lényeg: megvoltak a Jobbiknak a saját botrányai, bőven. Az egyre népszerűtlenebb pártnak nyilván nem hiányzott, hogy egy néhány hónapja hozzájuk csapódott újságíró gyalázatos múltja is rájuk vetüljön. De hát csak magukat okolhatják. Ők gondolták úgy, hogy Havas Henriknél nincs alkalmatosabb ember, mint aki megénekelheti Vona Gábor hőstetteit.”

888.hu: A Soros-mosdató ballibeknek nincsenek érveik gazdájuk terve mellett

„Gyakorlatilag nagyrészt unalomba fulladt a Horn Gábor-féle, Republikon Intézet által „Soros György és Magyarország kapcsolata” címmel megrendezett konferencia. A magyar Soros-hálózat kedvezményezettjei közül csak alig néhányan jelentek meg, hogy enerváltan méltassák főszponzoruk magyarországi tevékenységét. Az esemény egyetlen izgalmas része az a vita volt, amelyben lapunk főszerkesztője, G. Fodor Gábor olyan sikeresen szembesítette a Soros-terv tényeivel az egybegyűlteket, hogy ellenérvek híján ez többükből heves érzelmi reakciókat váltott ki. …

Fodor Gábor erre pedig már csak annyit válaszolt: Ha a liberálisoknak annyira igazuk van, mint ahogy gondolják, akkor hogy lehet, hogy mégis kisebbségben vannak?”

Ripost: Bojkottálja a Ripostot a leleplezett áruházlánc

„Visszarakták a lapunkat, na de hogyan? Miután kirobbantotta a botrányt, miszerint a Penny Market ingyen dolgoztatja munkatársait, a német cég országszerte visszatartotta a napilapot. Szerkesztőségünkben több olvasó is jelezte, hogy a megszokottól eltérően, reggel nem tudta megvenni a Ripostot, ráadásul egyre több telefont kapunk az áruházlánc jelenlegi és korábbi dolgozóitól. …

Körbejártunk, vajon még mindig tiltólistán van-e az újságunk a Penny Marketnél. Azzal szembesültünk, hogy a megszokottól eltérően összehajtva, a róluk szóló részt lefordítva tették ki.”

Pesti Srácok: Soros már a HVG-ből üzen nekünk: Magyarország „mérgezi”, „fojtogatja” az európai légkört

„Az RTL Klub-os nyilatkozattal nem ért véget Soros György médiahaknija. A spekuláns a jelek szerint komoly önfényező kampányba kezdett. Most már nem amerikai vagy nyugat-európai portálokon keresztül üzenget hazánknak, hanem a mi kis magyar hvg.hu-nkra írt péntek reggel egy véleménycikket – ugyanúgy, mint időnként Tamás Gáspár Miklós. (Bár TGM írásai jóval szórakoztatóbbak Sorosénál.) Publijából kiderül, hogy a magyar meg a lengyel kormány mérgezi, fojtogatja az európai légkört, ő viszont ezzel szemben nyilván a friss levegőt jelenti kontinensünknek és persze a világnak, hátralévő éveit pedig annak szentei, hogy csodálatos dolgokra költse a pénzét. Sorosnak van képe előjönni az antiszemitakártyával is – miközben az általa (is) szervezett-forszírozott iszlám migráció miatt európai zsidók tíz- és százezrei menekültek már el Európából.”

Magyar Idők: A legalja

„Szánalmas. Ez a szó jutott elsőként eszembe, amikor elolvastam az Euró­pai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságában (LIBE) történtekről szóló tudósításokat. De nem azért, mert Niedermüller Péter DK-s képviselő is ezt a kifejezést használta a magyar kormányra utalva.

A globalista posztkommunistáktól megszoktam már, hogy mindig azzal vádaskodnak, ami épp rájuk a legjellemzőbb. Tehát a gyurcsányista pártkatona megnyilvánulásával szöges ellentétben állítom, hogy az volt szánalmas, ahogyan ő és ellenzéki társai az úgynevezett európai alapértékekre és a jogállamiságra hivatkozva ismételten nemzetközi plénum elé vitték belpolitikai kínlódásuk minden szennyét. Mondjuk az uniós szervezetek megbecsülését sem növeli, hogy helyet adtak ennek az óvodás színvonalú mocskolódásnak. Nem először és nyilvánvalóan nem is utoljára. …

Az MSZP-s Ujhelyi István helyett pedig, aki abbéli véleményét, hogy a kormány bűnei miatt megint Magyarország került a szégyenpadra, még hazugságoktól hemzsegő röplapokon is terjesztette a bizottságban, én kérek elnézést. Ilyet más ország képviselői nem tennének. Úgy tűnik, nekünk a feljelentőkből is a legalja jutott.”

Bréking nyúz, december 7. – Tudósítás a másik valóságból

0

Sorosozás az EP-meghallgatás kapcsán, Konrád György gyalázása, marihuána-legalizálás és Havas Henrik zaklatási ügye – a kormánysajtó alternatív valóságából szemléztünk.

Az Origo sajátos nézőpontból „tudósított” az Európai Parlamentben tartott meghallgatásról

„Ma tartják az újabb meghallgatást hazánkról, amit az Európai Parlament állampolgári jogok, igazságügyi és belügyi bizottsága (LIBE) szervez. Magyarországot Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter fogja képviselni, a másik oldalon ezúttal is a Soros által pénzelt Magyar Helsinki Bizottság fog állni, Pardavi Márta képviseletében. (…)

Soros emberei ma bizonyíthatnak a milliárdosnak (…)

Pardavi felmondja a Soros leckét (…)

Polyák Gábor nagyon retteg (…)

Alkotmányozó felhatalmazást kapott a Fidesz (…)

A zöldek is felmondták a Soros-leckét (…)

Konrád Györgyöt gyalázza a 888

„Konrád Gyuri bácsi korábban leilyenországozta Magyarországot, a milliókat megkárosító Soros Gyuri bácsit pedig szereti Széchenyi Istvánnal összehasonlítani.

Az idős agitátor most a Jobbik és a baloldal technikai koalíciójáról, és ezzel egyidejűleg Magyarország belpolitikai stabilitásának a feladásáról beszélt.

A szenilis vénember az ATV Egyenes beszéd című műsorában elmondta, hogy azonos  véleményen van Heller Ágnessel, nem ellenezné, hogy legyen valamilyen „technikai koalíció” a Jobbik és a baloldal  között.”

A Pesti Srácok bloggere a Liberálisokról

„’Szabad élet – szabad szívás!’ Aligha lehet más jelszava majd az ex-madaras Liberálisok tegnap meghirdetett marihuána-legalizáló kampányának. Fodor Gábornak a héten nem ez az első „nagy dobása”, kiállt Soros Nobel-békedíja mellett is. Kár, hogy a spekuláns pénzéért legalább olyan nagy a tülekedés a ballib oldalon, mint a romkocsmai spangli-voksokért.

Brendon, a lánglelkű ifjú liberális belépett kedvenc belvárosi romkocsmájába, és meghökkent. Szinte az összes asztaltól felé integettek. Hívogatóan, csábosan. Ugyan mindig is tudta, hogy hercig fiatalember, aki legalább napi két és félórát fordít megjelenésére, de az ekkora népszerűséghez nem volt hozzászokva. Ráadásul Pride-idő sem volt.”

A Magyar Idők az újabb zaklatási ügyről

„Most, hogy már napok óta a csapból is a Baukó Évát zaklató Havas Henrik által írt Vona Gábor-könyv folyik, az ember nem tudja eldön­teni, vajon hármójuk közül melyiket sajnálja jobban. Merthogy állítólag mindhárman áldozatok. Sőt, zaklatottak.

Baukó Éva televíziós szexbajnoknőt azért kell sajnálnunk, mert Havas tanár úr évekkel ezelőtt piszkos ajánlatokat tett neki (el lehet képzelni, miket), amitől annyira kiborult szegény, hogy szépen induló pánerotikus pályája nyomban kisiklott, ő maga pedig italozó életmódba menekült.

Áldozat Havas Henrik is, hiszen a delnő támadása mellett még a nemzeti sajtó is zaklatta. Sze­mére vetették, hogy kizárólag negatív szereplőkről ír könyveket: kurvákról, gyilkosokról, drogosokról, most meg a Jobbik elnökéről… És persze Vona Gábor sem boldog.”

Bréking nyúz, december 6. – Tudósítás a másik valóságból

0

Soros vérpadja, Orbánék ablaka és Havas gyávasága a Mikulás napi brékingben…

Origo: Magyarország Soros vérpadján: holnap meghallgatás Brüsszelben

„Holnap tartják az újabb meghallgatást hazánkról, amit az Európai Parlament állampolgári jogok, igazságügyi és belügyi bizottsága (LIBE) szervez. Magyarországot Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter fogja képviselni,…

Nézzük, kik azok a szervezetek, személyek, akik hazánk ellen lépnek fel, Soros György érdekeit képviselve. …

A meghallgatás az EP LIBE bizottságában fog történni, amely magát a Magyarországról szóló jelentést is elfogadja majd. Ez a bizottság a politikai nyomásgyakorlás főfóruma és Soros György meghosszabbított keze Brüsszelben. A Magyarországról készülő jelentés „végeredménye” előre borítékolható, hiszen az EP Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságának (LIBE) vezetősége jelentéstevőnek azt a Judith Sargentinit jelölte ki, aki masszív migránspárti liberális politikus, és ő is rajta van a Soros-szövetségesei listáján.”

Ripost: Orbán Viktorék ezt aztán tényleg kitehették az ablakba

„Ha jól értjük, a legkisebb ez esetben Orbán Viktor legkisebb lányát, Flórát jelenti.

Flóra 13 évesen, ha már nem is hisz feltétlenül a Mikulásban, a biztonság kedvéért azért még kirakta a csizmáját az ablakba…

Amúgy mit mondjunk az egyetlenegy darab csokimikulás láttán? A Télapó ezúttal nem szórta két kézzel az ajándékokat…”

Pesti Srácok: Botrányos könyvbemutató – Havas meg sem jelent, a netes élő közvetítésen Vonának estek a követők

„Botrányba torkollt Havas Henrik Vona Gáborról írt Újratervezés című könyvének dedikálással egybekötött bemutatója. A 9:30-kor kezdődött eseményen, amit ráadásul a pártelnök Facebook-oldalán élőben közvetítettek, a szerző meg sem jelent. Vona burkoltan gyávának nevezte a távol maradó Havast, és kijelentette, hogy az országban politikai terrorizmus zajlik. Eközben a közösségi portálon rázúdult a Jobbik elnökére a csalódott korábbi szimpatizánsok haragja. Sokaknál Havas Henrik személye volt az utolsó csepp a pohárban.”

Magyar Idők: A béke apostola

„Nobel-békedíjra javasolja Soros Györgyöt a Wesley János Lelkészképző Főiskola öt professzora: Iványi Gábor, Lukács Péter, Majsai Tamás, Nagy Péter Tibor és Szilágyi Gál Mihály.

Felsorolt urak közül én mindössze Iványi Gábort ismerem, őt is csak hallomásból, de az is éppen elég…

Iványiék szerint a Sorost kritizáló „antidemokratikus kormányok” (például Magyarország) csak megerősítik a kivételes ember „szimbolikus súlyát”. A méltatás nem tér ki a jóságos ember világátrendező pénzügyi attrakcióira, ahogyan brüsszeli „eligazításaira” sem, vagy arra, hogy múltja miatt Gyuri bácsi számos országban nemkívánatos személyiség. Gyermekkori „holokausztcsibészségeiről” sem esik szó…”

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!