Halottgyalázó élmunkások

0
1070
eltávolították Nagy Imre szobrát
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Illenék valami emelkedett témával foglalkozni az év vége alkalmából, a világegyetem tágulásától a kategorikus imperatívuszig, különös tekintettel mindkettőnek a török tévésorozatokra gyakorolt hatásával, csak hát ez mégis hírlap, hírrel foglalkozik, vagy a hír visszhangjával, légyen bár az év utolsó napja, akkor is. A hír pedig most is az, ami tegnapelőtt: eltávolították Nagy Imre szobrát a Vértanúk teréről.

Nyilván nem tőlem tetszenek megtudni, de lássuk, mi következik ebből a tényből? Nézetem szerint elsősorban szimbolikus jelentősége van, a Fidesz mindig imádta a szimbolikus politizálást, most azt üzeni ezzel Orbán Viktor, aki szó szerint fél lábával Nagy Imre koporsójára hágva emelkedett a magyar politikába, hogy most már semmi szüksége sem indokokra, sem elődökre, kidobja az ősök viaszképmását, mint egy hitehagyott római patrícius, mától indoklás nélkül tesz, amit akar.

Mondjuk ez sok jót nem jelent, de lényeges változást sem a dolgok menetében.

Undorítóbb azonban, hogy a kormánysajtó keselyűi már köröznek Nagy Imre emléke fölött: két nap alatt három írásban gyalázták a mártír-miniszterelnököt. Mondjuk három hónappal korábban még magasztalták volna (sőt, tették is), de a következetesség luxusát ők nem engedik meg maguknak, ők nem vitorláznak a sajtó vizein, hanem viszi őket a szél, és bárhová is érkeznek, utólag mindig tudják, hogy épp oda indultak. Csak ennek jó vége nem szokott lenni, mármint az efféle elvtelen tányérnyalásnak, de hát lássunk példákat!

Az első keselyűmadár Nagy Imre sírján Bálint Botond volt, a Pesti Srácoktól, aki szerint „Óriási hibát követünk el, ha megbocsátunk Nagy Imrének!” Már a cím erős: tessék elképzelni ennek az embernek az akaraterejét, önfegyelmét, mellyel ezt a bizonnyal szívéből fakadó véleményét harminc éven át titkolta! De most, most végre kiírhatja magából, enyhül a sajgó, eleven seb, mely mindvégig lelkében égett (ja, akkor is, amikor október 23-i vezércikket írt).

Azt mondja: „Ha jól tudom, vagy jól sikerült a nyomok eltüntetése, vagy Nagy Imre saját kezűleg nem ölt.” Jól tudja, uram, nem ölt, ellenben képzeljük el ugyanezt a mondatot Kalkuttai Teréz anyával: rá is pont annyira és ugyanolyan sértően érvényes, mint Nagy Imrére. De folytatja:

„Nagy Imre bűneit semmiféle gesztus, semmiféle hőstett nem teheti jóvá, nem teheti meg nem történtté. Óriási hibát követtünk el, amikor megbocsájtottunk neki. Ezzel a megbocsájtással azt mondtuk, hogy voltak rendes kommunisták is. Hogy a kommunisták meg tudnak változni, hogy van megbocsájtás a kommunistáknak.”

Érdekes világképe lehet az úrnak. Ugyanis abban az időben, őszintén vagy sem, majd’ minden felnőtt magyar állampolgár így vagy úgy kommunistának mondta magát, de legalábbis szimpatizánsnak, illetve ha mégsem, akkor kellemetlen helyen tartózkodott, meglehetősen sokáig. Ezen épp Nagy Imre enyhített volt. Nagyon nehéz volna azt mondani, mondjuk Kövér László vöröskatona nagyapjáról, miszerint bölcs előrelátással helyezkedett így 1919-ben, hogy majd később belülről bomlaszthassa a rendszert. Hogy Nagy Imre kommunista volt? Igen, a maga módján. Hogy ezért lehetett miniszterelnök? Nos, azt maga sem gondolja komolyan, hogy ha Nagy Imre nincs, Hruscsov Mindszenty bíboros miniszterelnökségét támogatta volna…

Igen, Nagy Imrével a legnagyobb bajuk a mai keselyűknek a világnézete. Tegnap még nem volt baj, ma az: rövidesen meggyalázzák majd Angyal István és a többi, 1956-ban bevallottan baloldali forradalmár emlékét. Már várom, mikor veszik elő az igen rosszemlékű Fehér Könyvet annak bizonyítására, hogy 1956-ot voltaképpen a volt tőkések, földesurak és az egyház (melyik egyház? Valamelyik, mindegyik, bármelyik) követte el, senki más – ugyanis érdekes módon a mai magyar rezsimnek most épp úgy érdeke ezt állítani, mint annak idején Kádárnak.

De menjünk tovább. Hosszú, unalmas, ámde legalább méltatlan írás a Mandineren, „Rövid kurzus Nagy Imréről” címmel. Azért hosszú, mert a cím jelzi, hogy rövid. Bezony ebben is Nagy Imre a két lábra állt patás Ördög, több ok miatt azért is, mert – amnesztiát adott a politikai elítélteknek. Hát, amint látom, szerzőnknek semmi sem elég, az amnesztiát is sokallja. Akkor azonban nem tudom, kettőjük közül ki is a sztálinista: ő vagy Nagy Imre? Idézzük:

„Az 1953-as amnesztia nem vonatkozott a legtöbb politikai elítéltre. A szabadon engedettek nem kapták vissza ingóságaikat, nem térhettek vissza lakóhelyükre. (…)1954 őszétől kezdték szabadon engedni a koncepciós perekben elítélt kommunistákat és szociáldemokratákat.”

És csak őket? Szerzőnek ajánlanám figyelmébe bizonyos Faludy György „Pokolbéli víg napjaim” című kötetét, ugyanis Faludy is akkor szabadult, onnét (Recskről) szabadult, de valahogy a leglazább kategorizálás mellett is képtelenség őt akár kommunistának, akár szociáldemokratának nevezni. Költő, író, műfordító, az volt, de pártember soha. Ezzel a magvas gondolattal azt a Faludyt kommunistázta le a Mandiner, aki annyi csodás átkot szórt a sztálini terrorra. És ha lenne a Mandinernek orosz verziója, abban Szolzsenyicint kommunistáznák.

De jöjjön még egy nagy durranás jobbról, megint a Pesti Srácoktól, egyenesen az öregágyúból, ugyanis megszólaltatták a harci tarackok legrozsdásabbikát, Stefka Istvánt is. Ő már világosan bemutatja a baloldaliaktól mentesített 1956 hivatalos ikonosztázát:

„Pongrátz Gergely, Tóth Ilona, Hegedűs László, a mentős, Wittner Mária, Regéczy-Nagy László, Obersovszky Gyula újságíró, Tollasi Ilona,  Végvári Vazul, a szerzetes, Pákh Tibor, Mansfeld Péter…”

Mondtam, hogy Angyal István ki fog esni a kegyekből. A jellemes voltáról és elveihez minden áron való ragaszkodásáról roppant kevéssé ismert Stefka most is brillírozott: ha halottgyalázás esetén egyáltalán használható ez a kifejezés. Kommunistázás, a mártír emlékének sárba tiprása… nincs is már gyomrom elemezni.

Az ember elmereng a honi politika játékain. És ha holnap valamiért nem Nagy Imrére kell haragudni, hanem másra? Mondjuk Hunyadi Mátyásra? Róla mit írnak majd? Hogy gyanús származású, vaskezű feudális önkényúr volt, aki kíméletlenül adóztatta népét? És ha netán Kossuth kerül majd a célkeresztbe? Előszedik a Zemplén megyei árvaszék homályos pénzügyeit?

Elő bizony. Pocsék emberek aljas írásai, amiket csak részben pénzért, nagyobb részt inkább külön jutalom, karrier, hatalom reményében követnek el.

De a dolgok logikája mégsem csorbul.

Az Orbán-rendszer szembefordult Nagy Imre és 1956 emlékével.

Kik álltak melléje?

(Igaz, a legtöbben már korábban melléje álltak).

A Kádár-huszárok.

Mondom én, lesz itt még új kiadása a Fehér Könyvnek is.

Ha csak csoda nem történik az új esztendőben.

Csodát kívánok 2019-re, mindannyiunknak.

Más úgysem segít rajtunk.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .