Hadházy: Aki fél, ne álljon politikusnak

0
1467

A korrupció bolygatása mellett a lehető legszélesebb ellenzéki együttműködés pártolása miatt indult ellene koncentrált támadás a kormánysajtóban – állítja Hadházy Ákos. Az LMP társelnöke azt üzeni ellenzéki társainak: aki fél, ne álljon politikusnak.

Átfogó, teljes fronton zajló lejárató hadjárat zajlik a kormánysajtóban Hadházy Ákossal szemben. Ismét felmelegítették édesapja állítólagos „földmutyiját”, aztán jött „luxushobbija”, a repülés, legutóbb pedig szomszédja halálát varrta a nyakába a TV2 híradója (a 444.hu csokorba szedte a nagyját). A Demokrata emellett szekszárdi riportban mutatta be Hadházy „másik életét”. Ebben nemcsak gyerekkori visszahúzódó személyiségét elemzik és írják azt, hogy „nyugtatókon él”, hanem romlott jelleműként, közössége elárulójaként festik le a politikust, aki ráadásul lusta, utál dolgozni, a pénzt viszont nagyon szereti.

A riportról Hadházy annyit mondott a Független Hírügynökségnek, hogy a legfájóbb számára az, hogy – névtelenül – olyanok állítanak róla ilyeneket, akikkel gyerekkora óta egy közösség tagjai voltak. A klasszikus lejáratási módszer szerinte ez:

nettó hazugságokat kevernek féligazságokkal.

Nem tagadja, hogy valóban introvertált volt gyerekkorában, ez mostanra átment extrovertáltságba, de van ilyen – mondta.

Hadházy szerint abban is van igazság, hogy önkormányzati munkája nem olyan lett, amilyennek szerette volna. De ennek nem az az oka, hogy nem érdekelték a helyi ügyek, hanem az, hogy az akkori fideszes polgármester (az először a trafikhistóriában országosan ismertté vált Horváth István) berakta őt a közbeszerzések bizottságába, a fontos ügyekből pedig kizárták. „A kezdeti lelkesedés valóban hamar elszállt” – értékelte Hadházy. Lustának viszont nem nevezné magát, hiszen nyolc éven át éjjel-nappali ügyeletben volt az állatklinikán.

Az állítólagosan tízmilliót felemésztő repülési hobbiról egykori oktatója mondta el (betelefonáló hallgatóként) a Klubrádióban, hogy a repülőklub tagjai kemény napi munka fejében jelentős kedvezményt kapnak a szolgáltatásokból, a repülésre pedig baráti alapon ingyen tanította Hadházyt. A többi, ellene felhozott állítás is ilyen kiforgatott féligazság Hadházy szerint.

Az LMP-s politikus mindenesetre

Soros György és az ENSZ után a hármas számú közellenség lett.

Ennek szerinte két oka van. Az első az, hogy az általa is boncolgatott korrupció jól láthatóan „átmegy a rivaldán”, eljut a lakosság nagy részéhez. Emellett pedig Hadházy kifejezetten azt támogatja, hogy ahol van lehetőség széles körű ellenzéki együttműködésre, ott ennek jegyében legyenek visszalépések a választáson.

Sok ellenzéki politikus szerinte amiatt hezitál, mert

attól tart, hogy úgy jár, mint Hadházy,

és személyes támadás indul ellenük is. Nekik azt üzenem, hogy ne féljenek, már nincs idő a választások előtt, és kevés a kapacitás arra, hogy másokkal szemben is hadjárat kezdődjön – mondta. Hozzátette, hogy aki fél, ne álljon politikusnak.

Hadházy szerint egyébként komolyan kell venni az ellene folyó lejáratást, mert Orbán Viktor is komolyan gondolja, hogy túl sok az ellenzéki sajtótermék, ahol még el lehet mondani a korrupciós ügyeket.

„Elképesztő, amit a Fidesz propagandagépezete csinál Hadházy Ákossal, az LMP társelnökével.

Teljes szolidaritásomról biztosítom, és sok erőt kívánok neki!”

– írta pénteki közleményében Szigetvári Viktor, az Együtt miniszterelnök-jelöltje a Hadházyról született cikkek kapcsán. Szerinte fontos, hogy méltatlan támadások idején kiálljanak egymás mellett az ellenzéki politikusok.

„Mert összeköt bennünket, hogy sokszor emberi és anyagi ellehetetlenülést is kockáztatva küzdünk a korrupt és szabadságkorlátozó Fidesz ellen. Sok erőt, és kitartást, Ákos! Hamarosan úgyis vége lesz a Fidesznek, mint a botnak” – írta.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .