Ha a gazdaság köhögni kezd… I. rész.

0
760
Facebook

A járvány terjedésének napi gondjai és feladatai mellett egyre több elemzés foglalkozik a járvány gazdasági, társadalmi, politikai következményeivel, lefutásának lehetséges forgatókönyveivel, kezelésének eszközeivel, a járvány utáni időszak feladataival, esélyeivel, buktatóival.

Valamennyi aspektus figyelmet érdemel, gondos, elmélyült elemzést kíván.

A következő napokban megkísérelem összegezni saját véleményemet, dilemmáimat – egy közgazdász és egykori gyakorló gazdaságpolitikus szemével.

1./ A koronavírus járvány hatása a világgazdaság működésére, a napi gazdasági folyamatokra.
A járvány rohamos, világméretű terjedése három egymással szorosan összefüggő, egymásra épülő hatást fejt ki a világgazdaságra és a napi gazdasági folyamatokra:

– a szerteágazó és bonyolult, többnyire globális termelési, szolgáltatási és értékesítési láncok felbomlásával, megszakadásával erős kínálati sokk éri a gazdaságot;
– a fogyasztás, termelés, beruházások csökkenésével, halasztásával gyorsan terjedő és növekvő kereslet hiány lép fel a gazdaságban;
– a járvány egészségügyi, társadalmi, veszélyei és romboló hatása humanitárius katasztrófával fenyeget a világ számos országában.

A kínálati sokk a termelés, szolgáltatás és beruházások gyors, helyenként drámai csökkenésével jár. A hatékony, tartalékokat is felhasználó és mozgósító globális lánc nehezen állítható helyre. A kieső alkatrészek, részegységek, anyagok pótlása időigényes, többnyire drága, kezdetben megbízhatósága és minősége is kérdéses. Azzal, hogy Kína a világ második legnagyobb gazdaságaként úgyszólván valamennyi korszerű termék és szolgáltatás közvetlen, vagy közvetett beszállítója és felhasználója, az onnan származó eszközök hiánya rövid távon pótolhatatlan.

(Ha a kínai gazdaság köhögni kezd, az megfertőzi az egész világgazdaságot.)

De hasonló a helyzet a mélyen integrált gazdaságok esetében is, mint amilyen pl. az EU.
Ez a kínálati sokk ma még kiszámíthatatlan mértékű visszaesést okoz a világgazdaságban és az egyes országok gazdaságában. A recesszió elkerülhetetlen, csak mértéke és tartóssága kérdéses.

A csökkenő kibocsátás egyfelől valószínűleg drasztikus munkanélküliséget, életszínvonal csökkenést, fokozódó szociális és társadalmi feszültségeket okoz, másfelől vállalatok, vállalkozások tömeges csődjével, megszűnésével, de legalább is kezelhetetlen eladósodásával jár együtt.

A kínálati sokk következményei tovagyűrűznek és csökkentik az aggregált keresletet. A munkanélküliség, ill. a csökkenő bérek mérséklik a vásárlóerőt, az emberek többsége elhalasztja nélkülözhető kiadásait, takarékoskodik, a halasztható beruházások leállnak, a fejlesztések lelassulnak – néhány, járvánnyal kapcsolatos kutatás kivételével – , az időszerű pótlás, karbantartás sok helyen elmarad, de legalább is késik.

Mindez keresleti sokkot idéz elő a gazdaságban és mélyíti a recessziót.

A bizonytalan jövő és a fenyegető jelen hatására terjed a pánik a tőkepiacokon, gyors és brutális vagyonvesztés megy végbe.

A pusztító járvány a legfontosabbat, az emberi életet fenyegeti, rettegést szül, pánikot kelt, kétségbeesést okoz. Tömegek érzik reménytelennek helyzetüket, kilátástalannak jövőjüket. Ez a tömegpszichózis bénítja a racionális cselekvést, dühödt haragot vált ki, erőszakos megmozdulások forrása lehet , veszélyezteti a krízis hatékony kezelését és a kibontakozást, talpra állást.

A reménytelen helyzetbe kerülő tömegek – betegek, szegények, munkanélküliek – mozgása és az azokra adott erőszakos válaszok – akár hatósági intézkedések is! – humanitárius katasztrófával fenyegetnek.

A három, egymásra épülő sokk miatt a jelenlegi gazdasági helyzet nem hasonlítható – főleg nem azonosítható – egyik nagy világgazdasági válsággal sem. A világháborúk az emberéletek mellett termelőkapacitások és infrastruktúra fizikai megsemmisülését is okozták, így azok pótlása a háborúk befejezése után viszonylag gyors kilábalást tett lehetővé.

A 29-33-as válság a kereslet gigantikus növelésével (Keynes!) kezelhető volt. A 2008-as hitelválság következményeit enyhítették a monetáris intézkedés csomagok és az állami beavatkozások.

Momentán ezek egyike sem elég a gazdasági krízis kezelésére. Ez nem azt jelenti, hogy a már egyszer kipróbált és hatékony eszközöket ne lehetne ismét alkalmazni – ellenkezőleg: azokat is fel kell használni a válság enyhítésére. Csupán arról van szó, hogy mindez jelenleg kevés, többre és másra van szükség!
Békesi László

(Folyt.köv.)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .