Guardian: Orbán egyre becsvágyóbb lesz

0
1191

A tét magas, mégsincs sok jele annak, hogy a földrész vezetői készek volnának szembeszállni a miniszterelnökkel.

Nagy és alapvető kihívást jelent az unió számára Orbán Viktor győzelme. Brüsszel egy olyan állammal került szembe a földrész kellős közepén, amely búcsút int a liberális értékeknek, viszont továbbra is felveszi a csekkeket – írja a Guardian.

A brit lap a magyar választási eredményeket úgy véli: biztosra lehet venni, hogy az EU-ban kevesen ünneplik a politikus átütő sikerét. merthogy a magyar kormány fokozatosan lebontotta a fékeket és ellensúlyokat, korlátozta a bírói függetlenséget és lecsapott a független sajtóra. A demokrácia visszaszorítását idegengyűlölő retorika kísérte, a menekültek, az Európai Unió és Soros ellen. A Bizottság azonban nem lát rendszerszintű bajokat. Sokan úgy vélik, hogy Juncker nem akar összetűzni Orbánnal. Mindketten az Európai Néppárt tagjai és az védi a magyar vezetőt a bírálatoktól. Az EPP egyes tagjai abban bíznak, hogy a miniszterelnök lehiggad a választások után. Akik azonban jobban ismerik, erről egyáltalán nincsenek meggyőződve. Egy angol egyetemi tanár azt jósolja, hogy egyre becsvágyóbb lesz, érzi, hogy a körülmények neki kedveznek.

A magyar migrációs politikát jóváhagyták a bajor és osztrák szövetségesek. Az uniós pénzek elsikkasztásáról szóló hírek visszafogott reakciót váltottak ki a nettó befizetők részéről.

És bár az OLAF vizsgálódik, a források jönnek továbbra is.

A már említett brit elemző felhívja ugyanakkor a figyelmet, hogy a CEU ügyében nem érvényesült a pávatánc, Orbán nem lépett vissza, továbbra is fenyeget az egyetem bezárása. Nem hátrált meg a civilek elleni jogszabály kapcsán sem. A Bizottság mindkét ügyben az Európai Bíróság elé idézi Magyarországot, ám EP-képviselők szerint ez nem jó módszer a mind inkább autokrata vezetővel szemben. Egy pár tagállam amellett van, hogy az uniós támogatásokat kössék a demokratikus normák betartásához, ám ez a lépés leghamarabb csupán 2024-ben fájna a magyar kormánynak. Andor László szerint addig Orbánt még egyszer újraválasztanák és ugyanarra használná az EU-forrásokat, mint eddig. Szerinte inkább arra kellene odafigyelni, hogy Orbán és az övéi kiszolgálják magukat a közös kasszából, ám az Európa-barát civileket és sajtót nem engedik oda. A tét magas, mégsincs sok jele annak, hogy a földrész vezetői készek volnának szembeszállni a miniszterelnökkel.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .