A Fidesz nem konzultál

0
1849

Nem lesz a választásokig újabb nemzeti konzultáció, értesült a Független Hírügynökség Gulyás Gergelytől, a Fidesz frakcióvezetőjétől.

Tavaly év végén, már túl az előző „levélváltáson”, az a hír terjedt el, és ezt akkoriban a kormánypártok sem cáfolták, hogy szükség lesz egy újabb konzultációra, tovább építve a menekültekkel kapcsolatos Fidesz-kommunikációt. Az információ hitelt érdemlőnek tűnt, hiszen akkor már nyilvánvalóvá vált, hogy Orbán Viktor erre a tematikára akarja építeni a kampányát. Más kérdés, hogy – pláne azok után, hogy Áder János csütörtökön bejelentette a választások időpontját, konkrétan április 8-át – beszállhatna-e újra a kormány egy ilyen akcióba. Feltehetően a szakértői vélemények alapján állhatott el a miniszterelnök a tervtől, ha létezett valóban ilyen terv, vagyis azért, mert ebben a periódusban már durva beavatkozás lenne, és valószínűleg nem is törvényes, ha a végrehajtó hatalom aktív szerepe vállalna a kampányban, ha pedig a Fidesz venné a nevére a konzultációt, az túl nagy költséget jelentene számára.

Az előző konzultációt a kormány a Fidesz kérésére indította el, legalább is névlegesen, kommunikációs szinten így hangzott el.

A parlament őszi ülésszaka előtt tartott kihelyezett frakcióülésen hangzott el az igény, többek szerint előre lejátszott forgatókönyv szerint. A beérkezett válaszlevelek tartalmáról a kormányzat most számolt be, állítása szerint minden pontjában kétmilliónál többen igazolták vissza a Fidesz migrációs politikáját. Hadházy Ákos, az LMP társelnöke ezt a bejelentést is opponálta, szerinte az egész ügylet hamis, manipulált.

Gulyás Gergely portálunknak nem részletezte az okokat, egyszerűen jelezte, hogy a kampánytervükben nem szerepel az ismételt konzultáció, noha a fő téma, azaz a bevándorlás ügy változatlanul központi eleme lesz az áprilisig tartó időszaknak.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .