Ferenc pápa: az álhíripar a gonosz műve

0
838

Az igazság szabaddá tesz – ezzel a címmel tette közzé a pápa a nézeteit a médiáról. A hivatalos állásfoglalás májusban várható a kommunikáció világnapján, de Ferenc pápa ezt megelőzően fontosnak tartotta, hogy elmondja a véleményét a médiáról és benne elsősorban az álhírek felhasználásáról.

„A fake news, melyet elsősorban a közösségi oldalakon terjesztenek, olyan gyorsan terjed, hogy hiába cáfolják később, mégiscsak nagy hatást gyakorol. Ez a gonosz műve” – írta. Ferenc pápa a sátán kígyójához hasonlította az álhírek terjesztőit. Ahhoz a kígyóhoz, amely bűnbe vitte Évát a Biblia szerint.

„Az újságírás hivatás és nemcsak egy állás”

– hangsúlyozza a pápa, aki nagy szerepet tulajdonít a kommunikációnak. Útja az Egyesült Államokban igazi kommunikációs mestermunka volt, és háttérbe szorított például olyan jelentős eseményeket mint Hszi Csin-ping kínai elnök látogatása.

A fake news nagyarányú felhasználása tavaly előtt a választási kampány idején terjedt el az Egyesült Államokban, aztán egyre több országban, például Magyarországon is.

Ferenc pápa egyértelműen arra hívja fel a figyelmet, hogy

„az álhírek tudatos felhasználása konkrét politikai és gazdasági érdekeknek kedvez.”

Ferenc pápa állásfoglalása egyértelmű ebben a vitában: a sajtó szabadsága mellett és az álhírek ellen érvel. Korábban a római katolikus egyház távolról sem volt ilyen elszánt híve a sajtó szabadságának. Ferenc pápa viszont a nyitottság és a transzparencia híve.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .