Ez történt a héten – Csendes alkuk, azaz hét perc és kuss

0
505

Orbán a jövő héten kedden hét perc alatt megvédi Magyarországot a brüsszeli bürokraták támadásától, Köves Slomónak háza született. Heti összefoglaló.

 

Ha kedd, akkor Orbán Belgiumban megvédi Magyarországot

Jövő héten kedden tárgyalja az Európai Parlament a Sargentini-jelentést, és most a Fidesz minden magyarországi kommunikátora hadba állt, hogy elhitesse a magyar emberekkel, hogy ez a jelentés a migrációról szól, más szóval a bevándorlásról. Vagyis, hogy azért bántják már megint a magyarokat, mert nem engedjük, hogy hazánk bevándorlóország legyen

Valójában persze Judith Sargentini biztos jelentése csak igen elenyésző részben szól a migrációról. A pontokba szedett szöveg döntő többsége a jogállamiságról, illetve annak magyarországi hiányáról értekezik. Vagyis, arról, hogy Orbán Magyarországában miként sérül a sajtó, az ítélkezés, a vallás szabadsága. És a korrupcióról is szó esik a jelentésben, mely nem csupán morálisan rombolja egy társadalom állapotát, de a gazdaság helyzetét is alapvetően rontja. Orbán, ahogyan a kormány médiája tálalja, személyesen védi meg Magyarországot kedden. Nem lesz könnyű dolga, a hírek szerint hét percet kap, hogy kifejtse az álláspontját – ennyi idő alatt, még ha volna is mivel, akkor sem lehetne érvelni. Hét perc legföljebb anyázásra elég.

Orbán ezért már előre azt látszatot kelti Magyarországon, hogy az EP el fogja fogadni Sargentini jelentését, amihez egyébként kétharmados többség szükséges. A legtöbb elemző szerint nem lesz meg az elfogadáshoz szükséges kétharmad, de az egyszerű többség valószínűsíthető. Ez már elég ahhoz, hogy Orbán médiája azt sulykolja a magyar emberekbe, hogy a Vezér már megint megvédte Magyarországot. Egyszerű, vagy másképpen fogalmazva, nomád játékok ezek, amelyek persze nem vezetnek sehova.

Slomó Háza

Köves Slomónak és az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközösségnek (EMIH) nagyon bejött az élet. Már mindenük van, főleg pénzük, és kormányzati kapcsolataik, talán egyedül futballstadionjuk nincs, bár lehet, lesz az is, ha bejelentik illetékes helyen, hogy erre is vágynak. Egy kormánydöntéssel ingyen került a tulajdonukba a Munkáspárt egykori, több mint ezer négyzetméteres Baross utcai székháza. Emellett kaptak 460 milliót a mádi rabbiház felújítására, 98 milliót szociális szolgáltatásra Debrecenben és Miskolcon, 18 milliót az erdőbényei rituális fürdő felújítására; és 17 milliót az olaszliszkai emlékhelyre.

Mindez persze csak a jéghegy csúcsa, ráadásul az anyagiakban és tárgyi javakban nem szűkölködő zsidó szervezet most újabb trófeával gazdagodott: Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken jelentette be, hogy a három évvel ezelőtt elkészült, ám azóta üresen álló Sorsok Háza a Köves vezette EMIH tulajdonába került. Ők fogják működtetni az ehhez szükséges pénzt a magyar állam fedezi.

MTI Fotó: Mohai Balázs

A Sorsok Háza története ismert, a Föggetlen Hírügynökség is többször írt róla, például itt. A lényeg, hogy a Józsefvárosi pályaudvar melletti területen – ez az a dalban is megénekelt Százéves pályaudvar, ahol a megsemmisítésre szánt „jogkorlátozott” zsidókat marhavagonokba pakolták és elvitték – épült fel a Sorsok Háza, Schmitt Mária szakmai közreműködésével. Megnyitni azonban nem tudták az intézményt, mert a tervezett kiállítás tartalmával sem a magyarországi zsidószervezetek, sem az izraeli Jad Vasem nem értett egyet.  A Miniszterelnökséget korábban vezető miniszter Lázár János ebben következetes volt, és tisztességes álláspontot képviselt: azt mondta, hogy a zsidó szervezetek megkerülésével, szakmai egyetértésük nélkül egy ilyen intézményt nem lehet megnyitni.

Miután Lázár János távozott a kancellária éléről, utódjának, Gulyás Gergelynek már nem voltak ilyen erkölcsi skrupulusai. Sikerült egy olyan zsidó szervezetet előhúznia a kalapból – ez a Köves vezette EMIH – amely felvállalta a Schmitt  Máriáék által képviselt koncepciót, melynek – némileg leegyszerűsített – lényege hogy a magyar zsidóság tragédiájáért a magyar állam csak nagyon jelentéktelen felelős, mert minden gazemberségnek és gyalázatnak a németek az okozói.

Ezt a koncepciót nem volt hajlandó felvállalni a legnagyobb és legtekintélyesebb magyarországi zsidó szervezet, a Mazsihisz, de Köves Slomónak ez nem jelentett problémát. Ha minden igaz, vagy ha nem, akkor is, jövőre megnyílik a Sorsok Háza.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .