Ez a vasárnapi választás tétje az ellenzéki jelölt szerint

0
1094
Németh Angéla MTI Fotó: Soós Lajos

A XV. kerületben tartanak polgármester-választást, Németh Angéla ellenzéki jelölt szerint a békés építkezés, nyugodt üzemeltetés, korrupciómentes fejlesztés a tét.

Németh Angéla a Rászorulókat Támogatók Egyesület és a Magyar Szolidaritás Mozgalom színeiben indul, de támogatja az MSZP, a DK, a Párbeszéd és a Liberálisok is, valamint az ő támogatására buzdít Szél Bernadett is. Sajtótájékoztatóján azt mondta: a választáson kiállhatnak a kerületért és példát mutathatnak ország-világnak, hogy

„nem lehet minket megfélemlíteni és nem kérünk helytartót a fejünk felé”.

A Fidesz jelöltjéről, László Tamásról azt mondta, hogy a kerület lakói az elmúlt négy évben már „kétszer megbuktatták a szavazataikkal”, mert sem polgármesterként, sem országgyűlési képviselőként nem kértek belőle. Ellenfele azt szokta mondani, hogy barátságos viszonyban van a kormánnyal. Egy kerületi önkormányzat és a kormány együttműködésének azonban szerinte nem a barátságon, hanem a kötelességen és a felelősségen kell alapulnia.

Németh Angéla úgy összegzett: politikusként a megértő összefogásban, az őszinteségben, a szolidaritásban, az egymást tisztelő és becsülő kerületi lakosok együttműködésében hisz.

A jelölt mellett felszólalt Kunhalmi Ágnes, az MSZP választmányának elnöke, aki azt hangsúlyozta, hogy a nők is tudnak politizálni és vezetni, képesek összetartani egy kerületet. Szerinte

a XV. kerületet nem lehet átengedni a Fidesznek.

Nem azért, mert az „holmi baloldali bástya”, hanem mert továbbra is emberséges politikára van szükség – mondta.

Kunhalmi Ágnes úgy fogalmazott, Németh Angéla elszántan küzd azért, hogy a kerület megmaradjon olyannak, amilyennek az elődje felépítette. A baloldaliaknak, a zöldeknek, a liberálisoknak, a józanul gondolkodó, normális embereknek szerinte félre kell tenniük a nézeteltéréseiket és össze kell fogniuk. Szerinte a fél ország a XV. kerületre figyel, ugyanis

a vasárnapi választáson meg lehet törni a Fidesz „sikerszériáját”.

Bősz Anett, a Liberálisok ügyvivője arról beszélt: olyan ember veheti át a stafétát, aki méltó arra, hogy folytassa a korábbi polgármester, a DK-s Hajdu László által megkezdett munkát. Szavai szerint Németh Angéla „egy igazán belevaló nő”, aki hosszú évek óta szolgálja a kerületet, és képes legyőzni a Fideszt.

Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció alelnöke szerint Németh Angéla nem azért alkalmas a polgármesterségre, mert nő, hanem mert érti a helyben élők problémáját, együtt él a helyiekkel, sokukat névről is ismeri. Ez teszi a jó polgármestert, és a jelölt ebben is hasonlít az elődjére, Hajdu Lászlór.

A Rákospalotából, Pestújhelyből és Újpalotából álló kerületben

vasárnap tartják az időközi polgármester-választást,

amelyet azért kellett kiírni, mert Hajdu Lászlót áprilisban országgyűlési képviselővé választották. Hajdu László utódjául Németh Angélát ajánlotta. A Fidesz-KDNP jelöltje, László Tamás 2010 és 2014 között vezette a kerületet. A választáson a Magyar Munkáspárt Kerezsi Lászlót indítja. A függetlenként induló Csékei Sándor pénteken visszalépett.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .