Extrém helyzetben bekövetkezett extrém katasztrófa

0
1001
FOTÓ: hirado.hu

A négy halálos áldozatot követelő tragikus balesetért Dombóvár nem felelős, a fa állami tulajdonban lévő, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőhöz tartozó területről dőlt a város egyik közútjára. Az önkormányzat ennek ellenére szeretne segíteni az áldozatok családjának, s a jövő héten dönt egy egymilliós segély kiutalásáról. A baleset a polgármester szerint vis maior volt.

A négy halálos áldozatot követelő hétvégi dombóvári tragédia tipikus vis maior volt, ugyanis a kidőlt fa a műszaki vizsgálatok tanulsága szerint teljesen ép volt, az extrém szél tépte ki gyökerestől állami területről az önkormányzat útjára, a város ezért nem felelős” – mondta a FüHü megkeresésére Szabó Lóránd, Dombóvár polgármestere. A fa tulajdonosa a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő – tette hozzá, amelynek az önkormányzata ma – a tragédia óta az első munkanapon – írnak levelet.

Bár nem felelősek, igyekeznek segíteni a családon, amelynek négy tagja veszítette életét, amikor autójukra kidőlt egy ősfa. Mint a polgármestertől ugyanis megtudtuk: a jövő heti önkormányzati testületi ülésre készül egy előterjesztés, amely

egymillió forintos felajánlást tartalmaz a tragédiában érintett család életben maradt tagjainak, ennek elfogadását valószínűnek tartja.

 

Habár sajtóbeszámolók szerint a balesetet szenvedett gépkocsi egyetlen túlélője úgy nyilatkozott, hogy tudomása szerint többször is szóltak az önkormányzatnak a fa veszélyes voltáról, Szabó Lóránd hangsúlyozta: az első szemrevételezéskor is látszott, hogy teljesen ép volt a fa kérge és törzse.

Nem megelőlegezve a vizsgálatot – tette hozzá – ez egy extrém helyzetben bekövetkezett tragédia volt.

A balesetben négy tagját elvesztett család meglehetősen szerény körülmények között él, úgy tűnik, hogy a temetés költségét is nehezen tudnák előteremteni. Szabó Lóránd azt monda, hogy egyeztetett a család lakhelye szerinti Kisvaszar polgármester-asszonyával, aki kifejezte készségét, hogy ha a család köztemetést kér, akkor azt kifizetik. Az összeget Dombóvár akár meg is előlegezi (a jogszabály szerint annak az önkormányzatnak kell a köztemetést intéznie ilyen esetekben, ahol a tragédia bekövetkezett, majd a lakhely szerinti önkormányzat megtéríti a költségeket.)

A teol.hu szólaltatta meg az asszonyt, aki 43 éves férjét, 17 éves lányát, 19 éves menyét és öt hónapos unokáját vesztette el a péntek éjjeli Dombóváron történt balesetben. Úgy nyilatkozott, hogy addig megy, amíg nem találja meg azokat, akiknek a gondatlansága miatt ez megtörténhetett, és nem vonják őket felelősségre, nem nézhet a szemükbe. Ha kell, perel.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .