Észak Korea kemény valutát akar szerezni mindenáron

0
1771
DW

17 dolláros havi előfizetési díjat számít fel ezentúl az a Japánban megjelenő koreai újság, mely élteti Kim Dzsong un rendszerét. A japán kémelhárítás szerint ez nem más mint pénzgyűjtés a nemzeti kommunista rendszernek, amely olykor háborúval fenyegeti meg Japánt.

150 ezren olvassák a Choson Sinbo nevű lapot Japánban, ahol többmilliós koreai kisebbség él, de csak elenyésző kisebbségük szimpatizál Észak Koreával. Amely mindent feláldoz azért, hogy atomhatalom legyen. Még a rendszert vaskézzel irányító diktátor is elismerte, hogy ezért a lakosságnak óriási áldozatokat kell hoznia. Kim Dzsong un ezért sírva bocsánatot is kért. Ez nagy feltűnést is keltett, mert sem nagyapja, a rendszer alapítója sem pedig apja nemigen gyakorolt nyilvános önkritikát. Dehát, a helyzet valóban rémes, mert az amúgy is gyengén teljesítő észak-koreai gazdaságot sújtják az amerikai szankciók, a Covid-19 járvány és az, hogy a szövetséges Kínának most kisebb gondja is nagyobb annál minthogy segélyezze a megszorult nemzeti kommunista rendszert.

2 milliárd dollár hacker akciókból

Észak Korea villámgyorsan kifejlesztett egy jól képzett hacker csapatot, amelyik igyekszik megcsapolni a bank rendszereket és különös előszeretettel a bitcoin piacot. A legutolsó összesítés tavaly készült ebben az ügyben: az ENSZ szerint meghaladta a 2 milliárd dollárt Észak Korea bevétele a hacker akciókból!

Az észak-koreai titkosszolgálat irányításával működő hacker csapat tagjait Kínában képezték ki, és egyre sikeresebben törik fel a nem megfelelően védett pénzügyi rendszereket. Az amerikai kémelhárítás szerint nem szabad lebecsülni az észak-koreai hackerek szakértelmét. Ráadásul nem is nagyon igyekeznek eltüntetni a nyomokat.

Mind az amerikai mind pedig a japán kémelhárítás megvan győződve arról, hogy az ily módon megszerzett pénz elsősorban a fegyverkezés céljait szolgálja Észak Koreában.

Több százezer észak-koreai „vendégmunkás” Kínában és Oroszországban

Az állam kapja a munkájukért a pénzt, a dolgozóknak meg kell elégedniük az ellátással. Amely viszont jobb mint amihez otthon hozzájuthatnak.

A pénzek átutalását is szankciók akadályozzák, de Kína és Oroszország nem veszi figyelembe ezeket.

Ha tovább romlik az életszínvonal, akkor a rezsim léte is kockán foroghat

Erről nyilatkozott egy japán professzor, aki a tokiói Waseda egyetemen tanít Korea jelenkori viszonyairól. Sigemura professzor a közszolgálati Deutsche Wellenek elmondta, hogy oly mértékben csökken a lakosság életszínvonala, hogy az már kikezdheti a rendszer alapjait is. Különösen miután az elit is elégedetlenkedni kezdett Észak Koreában a japán professzor szerint.

„Kim Dzsong un ezért minden eszközt megragad rendszerének megmentésére!”

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .