Esély az ellenzék választási győzelmére

0
2087
youtube

A legújabb információk szerint mégis lehet együttműködés az LMP és a Jobbik között. Erre azért is nagy szükség lenne, mert ha a továbbiakban sem lépteti vissza jelöltjeit az ellenzék, akkor a Fidesz akár kétharmados választási győzelmet is szerezhet a választásokon. A Független Hírügynökségnek nyilatkozó Gulyás Márton is hiányolja a pártok megegyezését, s ezért a választásokig hátralévő időben arra koncentrál a Közös Ország Mozgalom, hogy a szavazók figyelmét felhívja a legesélyesebb jelöltekre. Gulyás Márton fontosnak tartja, hogy Márki Zay Péter és a V 18 mozgalom egyeztetett, mielőtt az 53 legesélyesebb ellenzéki képviselő-jelölt névsorát a hódmezővásárhelyi polgármester nyilvánosságra hozta.

 

Országjárásba kezd a Közös Ország Mozgalom, Gulyás Márton a következő napokban politikai nagygyűléseket tart. Megpróbálja meggyőzni a szavazókat, hogy a legesélyesebb jelöltekre szavazzanak?

Ez inkább a pártok feladata lenne, mi elsősorban arról győzködjük a választókat, hogy noha úgy tűnik, az ellenzéki pártok nem tesznek meg mindent a győzelemért, legalább a kormányt megbuktatni igyekvő szavazók menjenek el minél nagyobb számban.

Jól érzem, hogy ez kissé keserűen mondja?

Valóban, hiszen ha erről nem sikerül a választókat meggyőzni, akkor annak nagyon súlyos következményei lehetnek, ugyanis csak a nagyarányú részvétel biztosíthatja a Fidesz leváltását. A következő napokban az ország keleti felében tartunk nagygyűléseket, elsősorban Salgótarjánban, Nyíregyházán és Miskolcon számítunk nagyobb közönségre, ezen túl több kisvárost is felkeresünk majd.

Az eddigi tapasztalatok alapján lehet-e még mozgósítani?

Én egyre nagyobbnak érzem a választási hajlandóságot.

Úgy tűnik, hogy mindenki tisztában van vele, hogy ez ellenzék most képes a Fidesz túlhatalmat megakadályozni.

Azok a kutatások, amelyek a választási hajlandóságot, a rész- vételt mérik, azok időarányosan magasabb százalékot mutatnak, mint 2014-ben. Vagyis több választó mondja azt, hogy elmegy választani, ami mindenképpen biztató. De ez egyelőre még kevés, ugyanis azoknak, akik szavazni fognak, meg kell tanítani a taktikai szavazás lényegét. Külön felhívjuk a figyelmet arra, hogy szavazni csak az esélyes jelöltre szabad, hogy minél több mandátumot vegyünk el a Fidesztől.

Ez eddig könnyen ment?

Nem, mert ez nagyon fontos és nagyon komoly munka. Ezt nem lehet a véletlenre bízni, mi lassan már fél éve szisztematikusan csináljuk. Videofilmeket gyártottunk, online kampányt folytattunk, személyesen megkeressük a választókat, s azokban a közösségekben, ahol megjelenünk, ott folyamatosan felhívjuk erre a figyelmet. 

Azt a korábbi kutatásuk már bebizonyította, hogy Miskolcon nagyon kiegyenlített küzdelem folyik Debreczeni József, a DK-, és Jakab Péter a Jobbik jelöltje között. Van-e már megállapodás?

Tudomásom szerint eddig nincs, pedig azt a kutatásunk egyértelműen bizonyítja, hogy ha a két pártnak nem sikerül a visszalépésről megegyezni, akkor a Fidesz jelöltje nyeri meg a mandátumot. Ez pedig nehezíti a kormányváltást.

Önök erre külön is felhívják a figyelmet?

Külön nyomásgyakorlást nem tervezünk, hisz a közvélemény kutatás a napnál világosabban mutatja a visszaléptetés kényszerét.

Nem lenne mégis célszerű valamiféle nyomást gyakorolni a pártokra? 

Mi csak az információt hozzuk nyilvánosságra, a döntés a pártok kezében van. Mi a továbbiakban azt tekintjük feladatunknak, hogy a szavazókat felrázzuk, világossá tegyük számukra, hogy a rendszerváltás érdekében kötelességük a legesélyesebb ellenzéki pártra szavazni.

Ha jól számoltam, összesen 18 választási körzetben készült kutatás, ki lehet mondani, hogy mindenütt megtalálták az esélyes jelöltet?

Egyelőre nem, mert hiányzik a pártok aktivitása, de annak érdekében, hogy a várhatóan legeredményesebb képviselő-jelöltet megtaláljuk, újabb 7 választási körzetben készítünk felméréseket.

Hol lesznek ilyen felmérések, s miért van erre szükség?

A következő napokban készül felmérés Budapesten, Óbudán, illetve Mátyásföldön, valamint Békés megyében, Csongrádon, Hódmezővásárhelyen, Sopronban, Pest megyében és Siófokon. Azért van ere szükség, mert ezeken a területeken még mindig nem látunk tisztán, semmilyen együttműködés nem kezdődött el a pártok között, pedig mindenütt szükség lenne a kölcsönös visszaléptetésekre. Ezért mi a magunk módszereivel próbáljuk ezt a folyamatot elősegíteni. Pontosan szeretnénk tájékoztatni elsősorban a választókat, hogy kire érdemes szavazni.

A csepeli kutatás már elkészült, ezek szerint Bangóné az esélyesebb, de a jelenlegi képviselő Szabó Szabolcs az integratívabb. Mi lesz, ha nem lesz együttműködés?

Akkor az ellenzéki pártok odaadták a mandátumot a Fidesz jelöltjének, Német Szilárdnak. Nagyon remélem, hogy nem lesznek ilyen ostobák, ugyanis ha valaki visszalép, akkor bármelyik ellenzéki nyerhet.

Baranya megyében más a helyzet, ott ugyanis a szavazók 51 százaléka kormányváltás szeretne, kölcsönösen vissza is léptek Mellár Tamás javára, de ha jól érzékelem, mégsem biztos a győzelme. Mi kellene hozzá?

Független jelöltnek mindig nehezebb a verseny, nincs mögötte olyan pártszervezet, amely tolná a szekerét, de ha megfelelő számú szavazó megy el, akkor remélem, Mellár Tamásnak lesz esélye a baranyai körzetet elhozni, mert ott ő a legesélyesebb jelölt.

Egyértelmű-e, hogy akár Mellár Tamásnak, akár az ellenzéknek milyen részvételi arány esetén van esélye?

Úgy gondolom, hogy legalább 65 százalékos részvétel esetén van komoly esélye az ellenzéknek, de ha a szavazók 70 százaléka elmegy, akkor megsemmisítő vereséget lehet mérni a Fideszre.

A választók hogyan fogadják azt, hogy egyszer a Jobbik, máskor az MSZP, vagy a DK jelöltjét ajánlják?

Kezdetben néha kritizáltak bennünket ezért, de aztán a mozgalmunk következetes munkájával kivívta a választók és a pártok elismerését, sőt, a bizalmát is.  Ma már a mi felméréseinkre hivatkoznak, s elmondják, hogy a fellépésünk olyan balanszírozó erő, amely kizárólag a kormánybuktatást segíti, nem favorizálunk egyetlen jelöltet sem.

Közös sajtótájékoztatót tartottak Márki- Zay Péterrel, ahol nyilvánosan megneveztek 53 ellenzéki jelöltet, akik saját körzetükben a legesélyesebbek. Egyeztettek a hódmezővásárhelyi polgármester és a V 18 mozgalom vezetőivel, vagy számítani lehet némi anarchiára? 

Természetesen egyeztetünk, mi is ott voltunk, amikor Márki- Zay nyilvánosságra hozta az 53 nevet tartalmazó listát. Mi ugyan nem támogatunk konkrét jelölteket, de azt igen, hogy a hódmezővásárhelyi polgármester listájából tájékozódjanak az emberek. ( Lásd: https://rendszervaltas2018.hu/)

Nem beszélve arról, hogy Márki- Zay Péter a sajtótájékoztatón elmondta: a Közös ország Mozgalom méréseit kiemelten figyelembe vette. Azt megismételném – amiről már beszéltünk – hogy a meglévőkön kívül további hét helyen készül hasonló felmérés, amely alapján időben tájékozódhatnak majd a választók, illetve az ellenzéki pártok. Az információt megtalálhatják a

Márki- Zay Péter 23 Jobbikos, 16 MSZP-s, 7 DK-s, 5 LMP-s és két független jelöltet nevezett meg. Nagyjából ilyen a politikai összetétel? 

Igen, ezt a javaslat! A neveket megtalálják az interneten, a Közös Ország Mozgalom honlapján, a felmérésekkel és az elemzéseinkkel együtt. De az egykori miniszterek által alapított V 18 is népszerűsíti, s természetesen Márki- Zay Péter is feladatának tekinti a teljes névsor nyilvánosságra hozatalát.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .