Erős Európa-párti beszéddel debütált von der Leyen

0
939
Forrás: Európai Parlament

Multiadó, európai minimálbér, munkanélküli biztosítás még több zöld vállalás, menekültügyben a terhek elosztása. Csupa olyan tervvel állt elő Ursula von der Leyen az EP-ben, amely nem a magyar kormánynak nem tetszik. Egyelőre a szocialistákon múlhat a többség.

Egyelőre teljesen bizonytalan, hogy megkapja-e a többséget az Európai Parlamentben az Európai Bizottság élére Ursula von der Leyen. Az EP-beli bemutatkozó beszéde azt tükrözte, hogy mindhárom oldalnak (Európai Néppárt, szocialisták és liberálisok) szeretné megadni, amit azok hallani akarnak, hogy elnyerje támogatásukat.

A német politikus

a zöld vállalásokat tette első helyre beszédében.

Az eddigieknél is többet szeretne annak érdekében, hogy Európa klímasemleges legyen 2050-re. Ezért 2030-ig 40 helyett 50-55 százalékoa kibocsátáscsökkentést javasol. Ezért európai Green Dealt fog beterjeszteni. (A magyar kormány elutasította a 2050-re vonatkozó tervet.)

Beszédének egyik legerősebb része a balközépnek szóló tervek részletezése volt

az európai szociális piacgazdaság jegyében.

Fair adózást akar, amelyben mindenki megfizeti a közterheket. Azok a nagy digitális cégek is, amelyek jelenleg kibújnak ez alól, ezért meg akarja adóztatni őket.

A teljes munkaidőben dolgozók számára minimálbért javasol, a munkanélküliek erre az időre juttatást a nemzeti szintű rendszerek mellé. A munkanélküli fiatalok számára ifjúsági garanciaalapot, a gyermekek egészségügyi és oktatási szolgáltatások hozzáféréséhez pedig gyermekgaranciát.

Az Európai Bizottságban a nemek közti teljes egyenlőséget akar. Ezért új neveket fog kérni a kormányoktól, ha nem lát kiegyensúlyozottságot.

Új uniós jogállamisági mechanizmust szeretne. Ez mindenkit megvéd, akit megtámadtak – mondta von der Leyen. Semmit nem beszélt viszont arról, hogy ennek keretében

milyen tervei vannak a jogállami követelményeket megsértő tagországokkal szemben.

Részletesebben beszélt viszont a menekültpolitikáról. Mint fogalmazott, több, mint 17 ezer ember halt meg a Földközi-tenger térségében. „Kötelességünk életeket menteni” – mondta. Ezért új migrációs és menekültügyi mechanizmust hirdetne meg, újranyitná a dublini egyezményt.

Közös európai menedékjogi rendszerre van szükség, segíteni a nyomás alatt lévő országokat.

A terheket meg kell osztani a menekültek ügyében

– szögezte le.

Beszélt arról az akkor 19 éves szír menekültről, akit négy éve befogadott. Ő ma kiválóan beszél németül és angolul, főiskolán tanul és egy közösséget vezet.

Megismételte, hogy hajlandó támogatni a Brexit október végi határidejének kitolását annak érdekében, hogy megfelelő megállapodás jöjjön létre a britek kilépésére.

Az Európai Egyesült Államok irányába mutató javaslata az, hogy

foglalkozni kell a transznacionális választási listák kidolgozásával.

Egyébként kiállt a csúcsjelölti rendszer mellett – aminek felrúgása után ő lett a jelölt a bizottság élére.

A frakciók közül egyedül az EPP biztosította támogatásáról von der Leyent – derült ki Manfred Weber frakcióvezető szavaiból. A szocialisták délután döntenek. A liberálisok – úgy néz ki – kiáll mellette, de ezt nem mondta ki egyértelműen Dacian Ciolos. A Zöldek álláspontja nem vált egyértelművé. A szélsőjobb ID elutasítja von der Leyent, ahogyan az euroszkeptikus ECR, miként a bal szélen lévő Egyesült Európai Baloldal is.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .