Elszabadult cégvezetői fizetések: bepillantás a Trump-kamuflázs mögé

0
18
Forrás: luxury.tv

Az amerikai topcégek vezetőinek fizetése 30 év alatt csaknem ezerszeresére (!) nőtt, az alkalmazottaké alig 12 (!) százalékkal. Tavaly ez az arány 278 az 1-hez volt. A lecsúszó középosztály ennek elszenvedése láttán fordult a hamis próféta Donald Trump felé.

Tavaly az Egyesült Államok 350 legnagyobb vállalatát vezető vezérigazgatók mindegyike átlagosan 17,2 millió dollárt keresett. Ez 278-szorosa az átlagos munkavállaló fizetésének – olvasható a statista.com összefoglalójában, ami az Economic Policy Institute (EPI) jelentését veszi alapul.

Ezer vs. tizenkét százalék

A vállalatvezetői és munkavállalói jövedelem közti szorzó az 1960-as évek második felében húszszoros, 1980-ban 31-szeres, 1990-ben már 58-szoros volt. Azután elszabadult a pokol.

Forrás: EPI

Az ábra azt szemlélteti, hogy először Ronald Reagan időszakában (reaganomics) lódult meg az alsó és a felső jövedelmek közti különbség. A 90-es években pedig – dacára annak, hogy ennek nagy részében Bill Clinton vezetésével demokrata kormánya volt az USA-nak – valósággal kilőttek felsővezetői bérek. A differenciát a gazdasági válság csökkentette jelentősen, időlegesen.

Az EPI elemzése szerint a vezérigazgatói bérek 1978 óta az Egyesült Államokban közel ezer százalékkal növekedtek, míg a magánszektorban dolgozók átlagos javadalmazása alig 12 százalékkal. (Az adatok az inflációval korrigáltak.)

Forrás: statista.com

Az EPI jelentése megállapítja, hogy a túlzott vezérigazgatói fizetések növekvő egyenlőtlenségeket táplálnak, dagasztva a különbséget a nagyon magasan keresők 1 százaléka és az alsó 90 százalék között. Arra is rávilágít, hogy a legtöbb vezérigazgató bére és a cég teljesítményének növekedése között nincs összefüggés, a többletpénzt egyszerűen zsebre teszik. Vagyis

ha a vezérigazgatói díjazást csökkentenék vagy súlyosabban adóztatnák, ennek nem lenne gazdasági hatása.

Ezt a képet támasztja alá Thomas Piketty világhírű közgazdász átfogó, hiánypótló könyve, a Tőke a 21. században. Ebben erről azt írja, hogy az 1950-80-as évtizedek az Egyesült Államok legegyenlőbb időszaka volt: a jövedelmi felső tizedhez került a nemzeti jövedelem 30-35 százaléka. Ez már önmagában is óriási különbség, de ezután – a fentiekkel összhangban – ez az olló egyre szélesebbre nyílt.

Minden jövedelem felfelé áramlott

Ebben az időszakban az amerikai gazdaság növekedésének gyümölcseit szinte teljesen a felső tized, ezen belül is a csúcs egy százalék aratta le.

A gazdasági növekmény csaknem 75 százaléka jutott a fölső tizedhez, ezen belül 60 százalék egy tizedhez került. Az alsó (?) 90 százalék jövedelme 1977-2010 között évente kevesebb, mint fél százalékkal növekedett.

A következő ábra a felső egy százalék jövedelmének alakulását mutatja. Azt, hogy ennek a vékonyka rétegnek hogyan változott a részesedése az ország összjövedelmén belül (bal tengely). A felső görbe a jövedelmi részesedést mutatja, a középső ezt az árfolyamnyereség levonása után, az alsó az összbéreken belüli arányt.

Forrás: Thomas Piketty

Ez az ábra is rámutat arra, hogy a legfelső osztály a – cikk elején leírt – bérkülönbség felett óriási anyagi előnyben van az alsóbb osztályokkal szemben. Céges vezetői részvényjuttatás, saját befektetések mind javukra tágítják az összjövedelmi szakadékot.

A leszakadtak lázadása és átverése

Ezekben az évtizedekben korántsem volt kimagasló az amerikai gazdaság gyarapodása, sőt, elsősorban az alsó középosztály jövedelme stagnált. Ezt az érintettek – látva a felső elit gazdagodását – egyenesen lesüllyedésként élték meg.

Más dimenzióban: a jövedelmek közti átcsoportosítás (felfelé áramoltatás) az amerikai nemzeti jövedelem 15 százalékára rúgott. Négyszer akkorára, mint az ország által a 2000-es években felhalmozott külkereskedelmi deficit, ami a gazdaság teljesítményének csak 4 százaléka volt.

Vagyis a belső egyensúlytalanság négyszer akkora volt, mint a külső.

Ezek a döbbenetes adatok mutatnak rá arra, milyen drámai változások zajlottak le a világ vezető politikai-gazdasági hatalmában. És segítenek megérteni, mi történt, mielőtt a csalódott, kiábrándult, frusztrált középosztály ráharapott a korábbi elitet támadó populista Trump csodát ígérő zagyvaságára. Aki – miközben folytatta a tőről metszett (figyelem!) neoliberális gazdaságpolitikát – némileg enyhített az alsóbb osztályok jövedelemadóján (amivel persze növelte az állam adósságát) eddig sikeresen lovagolta meg a vesztesek dühét. Elleplezve azt, hogy ő maga tipikus figurája ezeknek az évtizedeknek, aki viszont a régi nemzeti nagyság visszaállításával házal évek óta.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..