Elégedetlen parancsnokával végzett egy orosz dandár

0
1395

Azt állítják nyugati hírszerző szervezetek, hogy saját parancsnokával végzett egy orosz dandár mert egyre nő az elégedetlenség az Ukrajnában harcoló orosz csapatok körében.

Mind kevésbé világos ugyanis, hogy miért is harcolnak több mint egy hónapja? A moszkvai vezérkar most azt mondja, hogy az első szakasz lezárult, és a következő szakaszban arra koncentrálnak, hogy elfoglalják a két szakadár „népköztársaság” területét. Putyin napokkal az invázió előtt ismerte el Donyeck és Luhanszk „népköztársaság” függetlenségét. E két orosz többségű kormányzóságban sem fogadták virággal a tankkal érkező orosz hadsereget.

Az ezredes halála

Egy páncélozott szállító jármű ment át a dandárparancsnok két lábán Ukrajnában. A 37-ik gépesített lövész dandár parancsnoka belehalt a sebesülésébe – írja a brüsszeli Politico hírszerzői forrásokra hivatkozva. A páncélozott szállító jármű állítólag tudatosan célozta meg a dandárparancsnokot, akit felelősnek tartanak a nagy emberveszteségért Ukrajnában. Roman Cimbaljuk ukrán haditudósító szerint ez az alakulat csaknem 50%-os emberveszteséget szenvedett el a Kijev körüli súlyos harcokban. Ekkora veszteség talán túlzásnak tűnhet, de a műholdak  felvételei szerint az ukrán fegyveres erőknek sikerült visszaszorítaniuk az oroszokat Kijev közelében. Az orosz deszant elit alakulatok már az invázió első napján elfoglaltak itt egy repülőteret, mert innen akartak offenzívát indítani az ukrán főváros ellen. Csak a jelre vártak: a szpecnaz kommandónak végeznie kellett volna Zelenszkij elnökkel. Ily módon Putyin villám háborúja sikeres lehetett volna. Zelenszkij nemcsak, hogy túlélte a gyilkos akciókat, de az ellenállás élére állt. Az elmúlt napokban az ukrán erők a Kijev körüli ostrom gyűrű gyengítésére koncentráltak. A kemény harcokban igen sok volt az áldozat mindkét oldalon.

Herszon városát az ukrán csapatok megpróbálják visszafoglalni. Ez az egyetlen nagyváros Ukrajnában, melyet az oroszok teljes mértékben elfoglaltak. Az ellentámadás komoly orosz veszteséggel járt: meghalt Jakov Rjazancev altábornagy, a helyi orosz erők parancsnoka. Ukrán források szerint ő már a hetedik orosz tábornok, aki életét veszítette Ukrajnában.

Az oroszok 120-150 megerősített zászlóaljat vetettek be Ukrajnában, ezek közül 20 teljesen harcképtelenné vált, és ezért kivonták őket az országból.

Nincs stratégiai fordulat

Az ukrán hadsereg ellentámadásait szívesen minősítik stratégiai fordulatnak Kijevben, de egyelőre erről szó sincs – hangsúlyozzák a katonai szakértők a Politicoban.

Az oroszok továbbra is fölényben vannak, de nem érték el stratégiai céljaikat. Épp ezért váltottak: már nem Kijev elfoglalása, hanem a két szakadár „népköztársaság” lerohanása a cél. Ennek megvan a realitása még akkor is, ha a megmaradt ukrán légelhárítás igen eredményes – hangsúlyozzák a nyugati hírszerzői jelentések. Putyin állítólag a győzelem napjáig (május 9) véget akar vetni a hadjáratnak Ukrajnában. Ehhez mindenképp valamiféle sikert kell felmutatnia. Ez lehetne az, hogy Zelenszkij elnök elismeri azt, hogy Oroszország bekebelezi a Krím félszigetet és a két „népköztársaságot”. Jelen pillanatban Zelenszkij elnök ezt elutasítja. A hősiesen védekező ukrán elnök még ha maga el is fogadná Putyin javaslatát, akkor sem tudná azt elfogadtatni Ukrajnában, ahol a bátor ellenállást stratégiai fordulatként élik meg a harcoló alakulatok, sőt a közvélemény jelentős része is.

Erdogan Putyinnak: vonulj ki Ukrajnából!

A török elnök, aki sokáig szoros szövetségese volt Putyinnak, kezdettől fogva ellenezte a hadjáratot Ukrajna ellen. Törökország harci drónokat  szállított Ukrajnának. Ezek a drónok igazolták a hatékonyságukat az orosz tankokkal szemben az azeri-örmény háborúban Hegyi Karabahban.

Az orosz és az ukrán külügyminiszter találkozóját Törökországban rendezték meg – eredménytelenül.

Most Erdogan török elnök arra figyelmeztette Putyint: most még „tisztességgel” kivonulhatsz! Bár Biden elnök is háborús bűnösnek nevezte az orosz államfőt, de az oroszok egyelőre tartózkodnak a milliós nagyvárosok (Kijev, Harkov és Odessza) ostromától.

Putyin arcának elvesztésétől tart, ezért hadügyminiszterét, Sojgut okolja a kudarcért. Sojgu, aki nem katona, de régi KGB-s kollégája Putyinnak, a hírek szerint szívrohamot kapott. Eredetileg ő irányította a villámháborút Ukrajnában, ezért csinálhatott belőle bűnbakot Putyin.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .