Egy multivezér, akinek szíve is van

0
2024
Pinterest

A kutatók és egy nyitott csekkfüzet elegendő e napjaink legnagyobb kihívásának megoldására. Közel sem kommersz válasszal kísérletezik egy multinacionális gyógyszergyártó, és annak állatorvos végzettségű vezére. 

Március közepén, a Pfizer vezérigazgatója, Albert Bourla videohívást kezdeményezett az amerikai gyógyszeripari óriás vakcina kutató és gyártó csoportjainak vezetőivel. A két csapat késő esti órákban kidolgozta a Pfizer kísérleti Covid-19 oltóanyagának fejlesztési tervét, és elmondta Bourla-nak, hogy villámgyorsan elérhetővé teszik. 2021-ben valamikor kész lehet.

– Nem elég jó – mondta Bourla. Mondta annak ellenére, hogy tudatában volt a kutatók herkulesi erőfeszítésének, amit mindenképp megköszönt nekik. Megkérdezte a konferenciahívásban részt vevő emberek gondolják-e, hogy a vírus visszatér ősszel, és várhatóan mi fog akkor megtörténni, ha oltás nem áll rendelkezésre, amikor egyidejűleg új influenza-szezon kezdődne meg.

– Gondolkodjatok másképpen – mondta nekik Bourla. „Gondoljatok egy nyitott csekkfüzetre, így nem kell aggódni pénzügyi dolgok miatt. Gondoljatok arra, hogy párhuzamosan és nem sorrendben fogunk dolgozni. Gondolkodjatok vakcina gyártására, még azelőtt mielőtt megtudjuk, beválik e. Ha nem, akkor hadd aggódjak miatta én, mi leírjuk és kidobjuk.”

Mikael Dolsten, a Pfizer tudományos főigazgatója szerint: „Felszólította a csapatot, hogy törekedjen egy mars utazáshoz hasonló célon – azaz, év vége előtt több millió adag oltásra van szükség a veszélyeztetett népesség körében.”

Az eredetileg görög állatorvos, aki 25 éven át a Pfizer vállalat hagyományos ranglétráján haladt felfelé, mielőtt 2019-ben vezérigazgatóvá vált. Bourla szerint karrierje során semmi sem tudta volna őt felkészíteni erre a pillanatra. De hisz abban, hogy ez vezet az óriásvállalat (2019-es értékesítés: 51,8 milliárd dollár) további előrelépéséhez, olyan  szabadalmaztatott gyógyszerekhez melynek kifejlesztése magas kockázatú, és benne van a kudarc lehetősége is. Mindez távol áll a generikus gyógyszerektől és fogyasztási cikkektől, mint például az Advil és Chapstick – melyek szintén Pfizer készítmények.

Az 58 éves Bourla számára az elmúlt négy hónap hullámvasút volt, véget nem érő visszaesések és győzelmek sorozata. A Pfizer nem egyedül indult Covid-19 versenyen. A világ legnagyobb gyógyszeripari vállalatainak többsége, köztük a Johnson & Johnson, a Sanofi, az AstraZeneca és a Roche, mindent bedob a Covid-19 vakcináért.

Egyes szakértők szerint Bourla ütemterve – néhány hónap alatt életképes oltás – egyszerűen irreális. Bourla kutatók százait bízta meg a Pfizer kísérleti és meglévő gyógyszereinek felhasználásával, hogy keressék a lehetséges terápiákat. Kezdetben nyíltan felhatalmazást adott arra, hogy megbeszéléseket folytassanak és védett információkat osszanak meg egymással és a konkurens cégekkel. Bourla

a Pfizer gyártási képességeit elérhetővé tette a kis biotechnológiai vállalkozások számára.

A Pfizer erőfeszítései a németországi Mainzban, a BioNTech-nél végzett munkájára összpontosulnak. Az innovatív, 120 millió dolláros (2019-es értékesítésű) céggel együttműködnek, amely leginkább rákos gyógyszerek kutatásáról ismert.

Uğur Şahin, a BioNTech alapítója és vezető immunológusa, elolvasott egy cikket a Covid-19-ről. Rájött, hogy cége a BioNTech olyan rákellenes kutatással kísérletezik amely működhet a koronavírus ellen is. Kutatási csapatának nagy részét a Covid-19 oltás előállítására állította át.

Februárban Şahin felhívta Kathrin Jansent, aki a Pfizer vakcinázási kutatásának és fejlesztésének vezetője. Megkérdezte Jansent, hogy a BioNTech  Covid-19 oltóanyagjelöltjei érdeklik-e őket és a Pfizer hajlandó e velük együtt dolgozni. – Természetesen érdekel bennünket – hangzott a válasz.

Két évvel ezelőtt a két vállalat 425 millió dolláros megállapodást kötött mRNS influenza oltás kifejlesztésére. A Pfizer-et érdekelte az mRNS-megközelítés lehetősége arra, hogy rövidre zárja az új influenza törzsre vonatkozó oltásainak kidolgozásának folyamatát. Ugyanez a rugalmasság és sebesség vonzza Bourlt a partnerhez, amikor a Covid-19 esetleges oltása mellé állt.

Bourla március 16-án összehívta a Pfizer vezetőit és tájékoztatta őket, hogy a befektetés megtérülése nem játszik szerepet a társaság Covid-19 munkájában. „Ez nem a szokásos ügy” – mondta nekik Bourla. „A pénzügyi megtérülés nem vezérelheti döntésünket.”

„Egy milliárd dollár nem fog megtörni minket. Bár nem tervezem elveszíteni. Azt tervezem, hogy ezt a terméket igenis gyártani fogjuk.”

Úgy döntött nyilvánosságra hozza a Pfizer azon tervét, hogy Covid-19 kutatásából származó adatokat megosztja a rivális gyógyszergyártókkal.

Az elmúlt néhány évben a tudósok érdeklődését vonta maga után a hírvivő RNS, a genetikai molekula, amely a sejtek számára protein-előállítási utasításokat ad, és így kifejleszti a rák, a szívbetegség és még a fertőző vírusok gyógyszereit is azáltal, hogy az emberi sejteket gyógyszergyárakká alakítja. Mivel a SARS-CoV-2, a koronavírus formálisan ismert RNS-vírus, a kutatók arra koncentráltak, hogy az mRNS a sejten belüli gépezetnek utasítást adjon olyan fehérjék előállítására, amelyek vírusvédő antitesteket hoznak létre.

Az mRNS oltásnak hatalmas előnyei vannak a hagyományos oltóanyagokkal szemben. Mivel közvetlenül a vírus genetikai kódjából elkészíthető, ezért gyorsan elkészíthető és a klinikai vizsgálatokra hetek alatt sor kerülhet, nem pedig hónapok vagy rosszabb esetben években múltán.

Egyetlen hátránya van: még soha senki nem hozott ilyet létre…

A Pfizer másnap aláírt szándéknyilatkozatot írt a BioNTech-rel. Az áprilisban megkötött szerződés nem említi a kereskedelmet. A Pfizer hatalmas gyártási, szabályozási és kutatási képességeit hozza az erőfeszítések közé. A BioNTech beleadja az alaptudományt.

A Pfizer megközelítését egyedivé teszi az, hogy négy különböző oltást tesztel egyidejűleg. Különféle mRNS platformokat, amelyek állítólag biztonságos immunválaszt indukálnak. A komplex vizsgálat azzal kezdődik, hogy a négy oltás különböző adagolási szintjeit tesztelik 360 amerikai önkéntes és 200 németországi önkéntes részvételével, végül mintegy 8000 résztvevővel.

Az amerikai vizsgálatot úgy fejlesztették ki, hogy a vállalat gyorsan leállíthassa az egyik oltás vizsgálatát, ha az immunogenitási adatok azt mutatják, hogy nem termel elég ellenanyagot a vírusvédelem biztosításához. A vállalatok menet közben is végeznek kiigazításokat. A BioNTech például a közelmúltban rájött, hogy az egyik oltás jelöltet alacsonyabb adagban kell adagolni, hogy biztonságos legyen.

A tőlük kapott kísérleti Covid-19 oltóanyag hírvivő RNS-sel működik. A Pfizer azt reméli, hogy októberig megkapja az Egyesült Államok kormányának sürgősségi felhasználási engedélyét a vakcinára. Egyedülálló stratégiája az, hogy négy különböző mRNS-oltás jelöltet fejleszt és közülük választja ki a nyertest, nyerteseket.

Az előkészítés során a vállalat négy gyártóüzem kapacitását állítja rá vakcina gyártására, hogy az év végére 20 millió oltási adagot készítsen, és 2021-ben több százmillió oltást készíthessen. Bourla szerint a Pfizer hajlandó 2020-ban egymilliárd dollárt költeni az oltás fejlesztésére és előállítására.

„A gyorsaság kiemelkedően fontos.”

A vakcina szent grálján túl a cég terápiás megoldásokkal is próbálkozik. Molekuláris adatbázisát átfésülve számos antivirális vegyület felkeltette a kutatók érdeklődését, amelyek megtámadhatják a vírust, esetleg megállítják a szaporodást. Az egyik proteázgátlóját, amelyet eredetileg a SARS leküzdésére fejlesztettek ki, és amely antivirális aktivitást mutatott a SARS-CoV-2 ellen. A Pfizer célja, hogy nyár végéig humán kísérletet indítson az antivirális gyógyszerről, amelyet intravénásan adnak be.

Egy másik Pfizer-gyógyszer, amelyre figyelmet fordítanak, a Xeljanz, egy rheumatoid arthritis tabletta, úgy gondolják a Covid-19-re adott hatalmas immunválasza legyengíti azt a szekvenciát, amely egyes fertőzött betegeket túlterheli. A Pfizer támogatja a Xeljanz-vizsgálatot az olasz Covid-19 betegeken, valamint egy másik amerikai vizsgálatot, amely egy másik, kísérleti artritisz  gyógyszert tesztel, amely az Irak-4 fehérjét célozza meg a vírus ellen.

„Nagyon nehéz olyan gyógyszeripari társaság vezérigazgatójának lenni, amely új változó szemlélettel kísérletezik egy ilyen válságban”

– mondja Bourla.

Albert Bourla 2019. januárban kezdte meg tevékenységét a Pfizer tetején, eltávolította a terjedelmes barna asztalt a vezérigazgató konferenciaterméből, és nem cserélte le, körbe rendezte a székeket, és betegek fényképeit tette a falra. A változtatás azt a célt szolgálta, hogy elősegítse a nyílt beszélgetést, és emlékeztesse az embereket egy gyógyszeripari vállalat valódi céljára. 

Az állatok és a tudomány szeretete Bourlát állatorvossá tette. 1993-ban csatlakozott a Pfizer görögországi irodájához, az állategészségügyi divízióban dolgozott.

2014-ig Bourla magas szintű ügyvezetõ volt a Pfizer Manhattan központjában, a 42. utcában, ahol többek között a Pfizer oltási és rákos osztályait vezette. Csoportos találkozói elevenek voltak, visszhangzottak az egyébként nagyrészt csendes folyosón.

Arra kényszerítette a vállalati egységeket, hogy kimutatásaikban ne csak dollár és cent szerepeljen hanem az is, hogy hány beteg emberen segítettek.

A szakértők között szkepticizmus érzékelhető, amiért a kitűzött cél az, hogy már ősszel több millió adag oltóanyagot biztosíthassanak a legrászorultabbak számára. Drew Weissmann, akinek a pennsylvaniai egyetemi laboratóriuma a BioNTech-rel dolgozott a fertőző betegségek mRNS-oltásának előállításán, a közelmúltban elmondta a Forbes-nak, hogy egyszerűen nem ismert, hogy egy mRNS-oltással megelőzhető-e a fertőző betegség.

Jansen, a Pfizer oltóanyag-kutatási vezetője arra számít, hogy a Pfizer és a BioNTech július elején tudni fogja, hogy a négy oltóanyag-jelölt közül melyik a legígéretesebb, és hogy hipergyorsított időkeretük megvalósítható-e. A vállalat valószínűleg csak egy vagy két  oltást helyez át a tesztelések utolsó fázisába.

Bourltól megkérdezték, mi történne, ha másik, nem Pfizer oltóanyag-készítő sikeres lenne.

Ez lenne a lehető legjobb eredmény – válaszolta -, mivel hatalmas mennyiségű oltást lehet gyorsan előállítani.

Készült a Forbes cikkei nyomán

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .