Dzsudzsák: ilyen jubileumról álmodtam

0
2
Dzsudzsák
A válogatottban 100. alkalommal szereplő Dzsudzsák Balázs (b) elismerést vesz át Davor Sukertől, a horvát labdarúgó-szövetség elnökétől (j) és Csányi Sándortól, a magyar labdarúgó-szövetség elnökétől – MTI Fotó: Czagány Balázs

Az immár százszoros válogatott Dzsudzsák Balázs, a magyar labdarúgócsapat kapitánya a világbajnoki ezüstérmes horvát együttes felett aratott 2-1-es győzelem után azt mondta: éppen ilyen jubileumi mérkőzésről álmodott.

A 32 éves futballista az Európa-bajnoki selejtezősorozat második találkozóján ünnepelte 100. válogatottságát, és gólpasszal vette ki a részét a sikerből, ráadásul a győztes magyar találat is az ő szöglete után született.

“Lehetőséget kaptam a meccs előtt, hogy beszéljek a csapattal, és azt próbáltam hangsúlyozni: most ne azzal foglalkozzunk, hogy a világ majdnem legjobb középpályás sora ellen játszunk, hanem azzal, hogy hazai közönség, sőt, teltház előtt futballozhatunk” – nyilatkozta Dzsudzsák, aki kiemelte: a nézők nem a horvátokra, és nem is az aranylabdás Luka Modricra voltak kíváncsiak, hanem a magyar sikerre éhesen töltötték meg a lelátót.

“Az első perctől kezdve tökéletesen működött minden, és ha azt mondom, hogy megint a szív diadalmaskodott, akkor nem túlzok. A ma esti hangulat még annál is jobb volt, mint amikor a norvégok elleni Eb-pótselejtezőn játszottunk itthon” – tette hozzá a válogatott csapatkapitánya.

“Nagyon büszke vagyok arra, hogy ilyen közönség előtt, ebben a csapatban ünnepelhettem a 100. válogatottságomat, és ki kell emelnem, hogy Gulácsi Péternek nem kellett védenie a meccsen, ami jól mutatja, mennyire működött a védekezésünk” – jelentette ki Dzsudzsák.

Pátkai Máté: jó volt a védekezésünk

A magyar válogatott győztes gólját szerző Pátkai Máté szerint a horvátok irányították a mérkőzést, többet volt náluk a labda, de ez helyzetekben nem mutatkozott meg, a bekapott gólt is egy “szerencsétlen” szituáció előzte meg.

“Jó volt a védekezésünk, de a támadásokra sokszor nem maradt erőnk, viszont erre vannak a pontrúgások, ezekkel a mai futballban mérkőzéseket lehet nyerni nemzetközi szinten” – mondta a MOL Vidi FC középpályása. Hozzátette, győzni mindig jó, különösen egy vb-ezüstérmes csapat ellen, ennek ellenére továbbra sem a magyar válogatott a csoport esélyese, de a játékosoknak és a szakmai stábnak is az a célja, hogy felborítsa a papírformát.

“A gólom örökké emlékezetes marad, főleg, hogy azzal győztünk, ez a siker pedig önbizalmat kell, hogy adjon mindannyiunknak, mert el kell hinnünk, hogy bárki ellen esélyesek lehetünk jól megszervezett játékkal” – nyilatkozta Pátkai.

Szoboszlai Dominik: jól működött a csapategység

A nemzeti csapatban először kezdőként pályára lépő, 18 éves Szoboszlai Dominik azt mondta: nagyon jól működött a csapategység, mindannyian egy célért küzdöttek, és minden játékosban megvolt a kellő akarat.

Willi Orbán: fantasztikus mérkőzés volt

Willi Orbán, a válogatott védője szerint a magyar együttes “nagyon jól reagált” a szlovákoktól csütörtök este elszenvedett 2-0-s vereségre, és “fantasztikus” mérkőzést játszott a horvátok ellen.

“Bátran és jól felépített rendszerben futballoztunk ma, kialakítottunk gólhelyzeteket, és sikerült a szurkolókat is kiszolgálnunk” – mondta a német Bundesligában harmadik RB Leipzig csapatkapitánya.

Gulácsi Péter: bátrabban futballoztunk, mint a szlovákok ellen

Klubtársa, a kapus Gulácsi Péter azt emelte ki, hogy kulcsfontosságú volt a labda elleni mozgásban agresszívan teljesíteni, ezért már a saját térfelükön letámadták a horvátokat, akik így nem tudtak szabadon építkezni.

“Amikor a szélekre passzoltak, ott is igyekeztünk azonnal nyomást helyezni rájuk, illetve amikor nálunk volt a labda, akkor sokkal bátrabban futballoztunk, mint csütörtökön a szlovákok ellen” – foglalta össze az előzetesen megbeszélt taktika lényegét a Lipcse hálóőre.

A magyar válogatott június 8-án, Azerbajdzsánban játssza következő Eb-selejtezőjét, három nappal később pedig a walesi csapat lép pályára a Groupama Arénában.

Marco Rossi: Ez a meccs karrierem legnagyobb győzelme

Marco Rossit taps fogadta a sajtótájékoztatón. A kapitány kissé rekedten úgy fogalmazott, még mielőtt értékelné taktikai szempontból a mérkőzést, szeretné megköszönni a srácoknak azt a hozzáállást, amit nyújtottak.

“Ugyan Horvátország nem a legjobb formáját mutatta, de úriemberekként viselkedtek. Nem értek egyet azzal, hogy csodálatos pálfordulás történt. Ha ma este 3-2-re kikapunk, más lenne mindenkinek a szája íze. Mindenki csak a végeredményt nézi. A szlovákok ellen nem volt szerencsénk, a statisztika is azt mutatja, fe-fej mellett játszottunk velük. Ma este Fortuna mellénk állt – de meg is dolgoztunk érte.”

“Ezt a meccset nevezném karrierem legnagyobb győzelmének. Hogy én lehetek a magyar kapitány, azt többször elmondtam, életem, karrierem csúcsa. Ezek a győzelem pillanatai, amit együtt kell megélni a szurkolókkal.” (MTI)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..