Drábik és Trianon – Déli kávé Szele Tamással

0
763
Drábik János - Forrás: Wikipédia

Így, kávézás közben nem árt mindenféle apróságokkal mulattatnunk magunkat. A középkori arab szultánok ilyenkor behívták az udvari bolondot, nekünk az nincs, úgyhogy kénytelenek leszünk beérni a mi jó öreg dr. Drábik Jánosunkkal, jobb ő, mint Mátyás legendás bolondja, Mujkó – bár mondjuk Mujkóról tudjuk, hogy kicsit sem volt bolond.

Ezt Drábik doktorról nem merném eskü alatt állítani.

Tulajdonképpen arról jutott eszembe, hogy még karácsony előtt megjelent neki egy kötete, „Százéves Trianon” címmel – én bizony, mint célszerű szegény ember, sajnáltam rá a 3500 forintot, beleolvastam a világhálón keringő részleteibe, nyugtáztam, hogy nem jött meg a szerző esze tragikus hirtelenséggel, és megfeledkeztem az egészről. Hanem tegnap remekbe sikerült recenziót olvastam a kötetről a Válasz Online-on, Ablonczy Balázs tollából, akit azért nagyon nehezen lehetne vádolni mindenféle szélsőbaloldali elhajlással. Meg kell mondanom, jókat mosolyogtam rajta. Igaza van, nagyon igaza, ezerszer is igaza Ablonczy mesternek, ez a Drábik doktor lett légyen bár a Szabad Európa Rádió műsorszerkesztője valamikor, de mégis egy hályogkovács, egy sarlatán, ha bármi olyanról van szó, amihez érteni kellene. Különben univerzális ember: mindenhez egyformán nem ért.

Mégis történésznek, újságírónak nevezi magát, műsort vezet az Echo TV-n, de hát mit tehetünk: abban a világban, ahol Földi Lászlók, Nógrádi Györgyök és Georg Spöttlék lehetnek biztonságpolitikai szakértők, mindenki az lehet, ami lenni akar. Legfeljebb a végeredmény kicsit fura, azt értem, hogy Spöttlét visszahozták a földönkívüliek, nekik sem kellett, de azért érdekelne a bravúrműtét, amivel egy normális embert kormánypárti biztonságpolitikai szakemberré operálnak – biztos nagyon fájhat.

Szegények.

De térjünk vissza Drábik doktorra és Ablonczy mesterre

Lássunk pár mondatot a recenzióból!

„Drábik János specialitása, hogy bármilyen beszélgetés tizenhetedik másodpercétől indulatosan kiabál, és senki nem tudja nála hitelesebben, robbanásra kész aortával kiejteni azt a hangsort, hogy „a csirkefogó, szabadkőműves Edvard Beneš vezette, aljas, (szünet) rabló,(szünet) szlovák, (szünet) testvéreink”.

Igazából félő, hogy egyszer lájvozás közben történik vele valami visszavonhatatlan.”

Bizony, én is féltem, ha véletlenül odakapcsolok – de igyekszem még véletlenül sem rátalálni.

„Jelenleg az Országos Trianon Társaság elnöke, a Magyarok Világszövetségének vezetőségi tagja, és gyakran tart előadásokat szerte az országban. Drábik központi tézise viszonylag egyszerű: a világot egy szabadkőműves–zsidó–bilderbergiánus háttérhatalom irányítja, és működésére nagyjából minden visszavezethető az elmúlt kétszáz évben, a magyarságot ért tragédiák meg különösen.”

Tiszta sor. Az árvizeket kicsit nehéz elintézni, meg a vörösiszapot sem volt könnyű, de épp Drábik magyarázta el annak idején Szaniszló Ferenc Világ-Panorámájában, hogy azt is titkos fegyverekkel csinálták a tuggyukkik. Éles látású ember ez a Drábik, ha elmegy a kisboltba párizsit venni, és két dekával kevesebbet kap, már meg is írja, hogy becsapták a bilderbergiánus szabadkőművesek. De az is lehet, hogy a zsidók.

Viszont – milyen az új könyve?

Szóban nehéz azt elmondani, ugyanis voltaképpen a videó-előadásait íratta le és adta ki szöveges példaként. És a lényege?

„A bármiféle kronológiai rendet, illetve logikát csak nagyon lazán követő műben így találunk pénzkérő levelet Thomas Peterffy amerikai–magyar milliárdoshoz, harmincoldalas betétet Izrael atomprogramjáról, valamint lángoló szózatot a Kárpát Konföderáció létrehozásáról. Továbbá szó esik a Putyin–Trump viszonyról, az amerikai elnökválasztás újraszámlálási esélyeiről (két év késéssel), a szkíta–dák–magyar kontinuitásról és még egy csomó mindenről. A mondanivaló nem tér el Drábik korábbi megnyilvánulásainak fővonalától: a Magyar Királyságot a, khm, pénzhatalmi világelit (a továbbiakban: PHVE) tette tönkre, mert

  1. szabadkőműves államot akart csinálni Magyarországból,
  2. végül nem akart szabadkőműves államot csinálni Magyarországból,
  3. mert csak.”

Ablonczy úr tudós ember, és nem állhatja meg – bár tudja, hogy hiába teszi – mégis bekezdéseken keresztül cáfolja Drábik tárgyi tévedéseit a Trianon-kérdésben, nekem a kedvencem a drábiki Déva–Székelyudvarhely–Fogaras–Nagyszeben vonal, ami a térképen nem vonal, ugyanis Drábik mester megfeledkezett néhány földrajzi tényről, és a „vonal” egy ponton visszatér magába, akár egy lasszó. Ezek szerint 1919. július másodikán a román királyi hadsereg részben körülzárta a semmit és saját magát, ami azért még ettől a fegyveres erőtől is nehezen volna elképzelhető. Nem is az: Drábikot nem érdekelte a térkép. Az is szabadkőműves huncutság. Állandóan körzővel, vonalzóval matatnak rajta, mi egyéb volna?

A recenziót Ablonczy Balázs csodás képpel zárja:

„Drábik a Tudás japánkerti tavacskájának iszapjába a saját rögeszméinek cölöpjeit verte le, azon kéne átügyeskedni magunkat a túlsó partra. Mindenféle segítség nélkül, négy-hat méteres ugrásokkal. Miközben a PHVE egy nagy uszodai tisztítóhálóval lökdös bennünket a partról.”

Én már csak pár apró ecsetvonást helyeznék el ezen a tökéletes képen.

Sajnos ebből a kötetből kimaradt, hiszen beletuszkolhatatlan volt, időrendi okokból (bár, ha ő mondaná, a hívek azt is elhinnék, hogy Trianon idején is élt) Drábik Petőfi-legendája. Ez valóságos iskolapéldája az összeesküvés-elméletes pszichózisnak.

Sőt, a Petőfi-mítosz sok szempontból tekinthető a logikus gondolkodás próbakövének is, hiszen két változat között választhatunk.

Vagy elhisszük, hogy egy szegény, ám mérhetetlenül tehetséges költő szó szerint elfogadtatja magát a korabeli társadalommal, pusztán tehetsége és hihetetlenül szorgos munkája révén, megteremti a magyar romantikus lírát, kulcsszerepet játszik az 1848-as forradalom kitörésében, folyamatosan végigverseli a magyar történelem legragyogóbb korszakát, majd a végén, egy vesztes csata forgatagában megölik és eltűnik a holtteste is, de ránk marad a munkássága – ez az általánosan elismert verzió.

Vagy azt hisszük el Drábiknak, hogy Petőfi nem viszonylag szegény emberek, hanem Széchenyi természetes fia lett volna, felemelkedésének nincs köze a tehetséghez, munkához, hanem apja támogatta titokban és a szabadkőműves páholyok egyengették az útját, Segesváron nem halt meg, hanem Burjátföldre hurcolták hadifogolynak, Barguzinban még gyermeke is született szállásadónőjétől, majd meghalt és egy dekabrista sírjába temették.

Ez a Drábik János-féle verzió

Az első igazi, magyaros, keserédes történet, van benne kudarc, siker, sok szegénység de végső soron elismerés és tragikus vég, a második egy zavaros összeesküvés-elmélet, aminek az a tanulsága, hogy az irodalomban általában, de a magyar irodalomban főleg semmi szükség tehetségre vagy szorgalomra, elsősorban születni kell tudni, aztán számít az is, hogy mibe lépünk be, végül pedig lehet sírunk a kies Szibériában, ha minden jól megy.

Ez bizony inkább antimese, antihőssel. „Ne tanulj, ne dolgozz, fiam, aki nem jó helyre született, abból úgysem lesz semmi” – mondja a híveinek. Azoknak a sikertelen és sértett embereknek, akiknek többsége meg van róla győződve, hogy mindenki alkalmas minden feladat elvégzésére, ők is írhatnának úgy, mint Karinthy, zongorázhatnának úgy, mint Kocsis Zoltán, lehetnének egymaguk egész vonósnégyes is – ha lenne nekik protekciójuk. A tehetséget nem létezőnek tekintik, éljen a középszer.

Hát ez Drábik és a drábikok esszenciája, ez az, amit ők hirdetnek, ez műti őket politológussá, újságíróvá, műsorvezetővé, biztonsági szakértővé vagy bármivé a világon. Hittel hiszik, hogy minden siker kapcsolatok kérdése, semmi köze munkához, tanuláshoz, szorgalomhoz, tehetséghez, tehát minden energiájukkal tanulás és munka helyett kapcsolatokat építenek, helyezkednek.

Jó ez a módszer?

Látszólag jó, hiszen ott ülnek minden húsosfazék mellett.

Csak nem örökkön-örökké jó.

Ugyanis akárhogy kineveznek valakit mondjuk nemzetbiztonsági főtanácsadónak vagy hőstenornak a kapcsolatai révén, csak addig élvezheti a pozícióval járó előnyöket, míg egy napon tényleg meg nem kell védenie a nemzet biztonságát vagy énekelnie nem kell. És akkor baj van: ugyanis ezek az emberek magabiztosan belevágnak a számukra teljesíthetetlen feladatba is. Azt hiszik, ha ők nem értenek hozzá, más sem ért, és senki sem fogja észrevenni, ha hógolyóval támadnak tankokra vagy – enyhébb esetben – olyan hamisan énekelnek, hogy a termet utána födémrepedés miatt fel kell újítani.

Ha egy valószínűtlen égi csoda folytán a világban minden ember a megfelelő helyre kerülne, azt a feladatot kapná, amihez a legjobban ért és a leghasznosabban képes végezni, a drábikok, spöttlék, nógrádiak és társaik, alaposan zavarba hoznák az Úristent.

Mert elképzelni is nehéz olyan feladatot, amire alkalmasak volnának.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .