Persze nem az általában első világháborúként emlegetett, 1914-1918 közötti harcokról van szó, hanem az 1618 és 1648 között zajló harmincéves háborúról. Ez pont 400 évvel ezelőtt, eredetileg a protestánsok és a katolikusok közötti vallásháborúként indult, francia-Habsburg hatalmi viszályként folytatódott, és végül Európa szinte összes állama bekapcsolódott, a spanyoloktól a svédeken át a magyarokig, több kontinensen is folyt a harc. A háborúnak becslések szerint több mint 10 millió áldozata volt, az azt lezáró békerendszer évszázadokra meghatározta Európa képét.

Az egész Európát lángba borító eseménysorozat egy bizarr jelenettel kezdődött. A protestáns cseh rendeknek egyre több sérelmük volt a katolikus Habsburgok uralma alatt (ne felejtsük, Magyarország egy része ekkor szintén Habsburg-uralom alatt állt), és ez csak fokozódott, amikor II. Mátyás, akinek nem született gyereke, unokaöccsét, a bigott II. Ferdinándot nevezte meg örökösének. Őt 1617-ben koronázták cseh királlyá, hogy aztán ügyet se vessen a csehek panaszaira.

Mire aztán épp 400 évvel ezelőtt, 1618. május 23-án,

a dühös csehek kidobták a prágai vár ablakán a császári tisztségviselőket.

Ők több emeletnyit zuhantak, de nagy szerencséjük volt: ugyanis egy trágyadombra (más források szerint szemétkupacra) estek, így mindannyian túlélték a támadást.

Ezzel kezdődött a háború, amelyről Niederhauser Emil történész így írt A Habsburgok című könyvben:

„valamiképpen más, mint az eddigiek, bonyolultabb, érthetetlenebb, iszonyatosabb”.

II. Ferdinánd
Forrás: Wikimedia Commons

A háborúnak persze voltak egyéb előzményei is: a protestáns német fejedelemségeknek nem tetszett a Habsburgok abszolutizmusa, és már 1608-ban megalakították ellenük a Protestáns Uniót, mire válaszul a következő évben a Katolikus Liga is megalakult, a spanyolok és a pápa támogatásával. Élesen voltak az ellentétek a Habsburgok és a franciák között is – utóbbiak egyre nyíltabban akarták megtörni az Európa feletti Habsburg dominanciát.

Miután II. Mátyás 1619-ben meghalt, a csehek V. Frigyes pfalzi választófejedelmet hívták meg a trónra, aki egyébként I. Jakab angol király veje volt. (A választófejedelem kifejezés arra utal, hogy volt szavazata a német-római császárválasztáson.) Sőt,

Bethlen Gábor erdélyi fejedelemmel is szövetséget kötöttek.

Bethlen Gábor
Forrás: Wikimedia Commons

Ez utóbbihoz persze kellett a törökök engedélye is. Bethlen Magyarországon szép sikereket ért el, több északi, tehát addig Habsburg-uralom alatt álló várost elfoglalt Kassától Pozsonyig, sőt, a cseh-morva sereggel Bécset is körbezárták. Bethlent a magyar rendek 1620 augusztusában királlyá is választották, ő azonban kellően óvatos volt, és nem koronáztatta meg magát.

Ennek előnye később derült ki: miután sem az angolok, sem a Protestáns Liga nem volt hajlandó komoly támogatást nyújtani, 1620 novemberében Fehérhegynél a csehek döntő vereséget szenvedtek. Ezzel

300 évre megszűnt Csehország önállósága.

Bethlen viszont egy évvel később olyan békeszerződést tudott aláírni Nikolsburgban, amelyet Romsics Ignác történész a Magyarország története című, tavaly megjelent könyvében kifejezetten előnyösnek nevez. Bethlen megtarthatta hódításai egy részét, birodalmi hercegi címet kapott és a vele harcolók is amnesztiában részesültek.

A közben német-római császárnak is megválasztott Ferdinánd viszont folytatta a háborút: a német protestánsok ellen fordult. Ezt nem nézhette tétlenül a szintén protestáns IV. Keresztély (Krisztián) dán király, szerződést kötött a hollandokkal és az angolokkal, és támadást indított. Bethlen is még kétszer hadba szállt a Habsburgok ellen, előnyösebb békefeltételeket azonban nem tudott kiharcolni.

Wallenstein Ernest Crofts festményén
Forrás: Wikimedia Commons

A Habsburgok ugyanis komoly sikereket értek el, elsősorban a nagyszerű hadvezérnek, Albrecht von Wallensteinnek köszönhetően. A győzelmek miatt II. Ferdinánd 1629-ben kiadott egy rendeletet, amely szerint visszavette azokat a korábbi katolikus egyházi birtokokat, amelyeket az 1555-ös augsburgi vallásbéke protestáns kézre adott. Emiatt persze kiújultak a harcok – és

egy újabb zseniális hadvezér is a színre lépett:

II. Gusztáv Adolf svéd király.

Ő 1630-ban indította el németországi hadjáratát, névleg azért, hogy megvédje a protestánsokat, valójában viszont egy balti birodalmat akart kiépíteni. Sorra aratta a győzelmeket, két évvel később a lützeni csatában Wallensteint is megverte – csakhogy harc közben ő is elesett. Nem sokkal később egyébként Wallenstein is meghalt: őt viszont a császár ölette meg, miután titkos tárgyalásokba kezdett, és állítólag még azt is fontolgatta, hogy cseh királlyá választatja magát.

II. Gusztáv Adolf halála Carl Wahlbom festményén
Forrás: Wikimedia Commons

Ferdinánd közben visszavonta rendeletét, így aztán a protestáns német rendek kiegyeztek vele. Ez viszont az eddig háttérben maradó, bár a svédekkel szerződést kötő Franciaországnak, elsősorban az országot irányító Richelieu bíborosnak nem tetszett. Így aztán

hiába volt Franciaország is katolikus, hadba szállt a Habsburgok ellen,

vagyis a háború vallási jellegét felváltotta a nyílt hatalmi küzdelem, amely Ferdinánd 1637-es halála után is folytatódott.

A harc ráadásul egyre kiterjedtebbé vált. A franciák a hollandokkal kötöttek szövetséget, az osztrák Habsburgok pedig a rokonaikkal, a spanyol Habsburgokkal fogtak össze. Vagyis ekkorra már

minden európai nagyhatalom belekeveredett a háborúba.

És bár továbbra is komoly harcok folytak a német területeken, a háború súlypontja a francia-spanyol frontra helyeződött. Spanyolország komoly gondokkal küzdött: hosszú ideje folyt a háború Németalföldön, amely még spanyol uralom alatt állt, legalábbis névleg, és hamarosan felkelés tört ki a hasonlóan spanyol uralom alatt álló Portugáliában és Katalóniában is. Utóbbit le tudták verni, előbbit nem: 1640-ben Portugália újra önálló állam lett. A franciák ráadásul 1643-ban Rocroi-nál tönkreverték a spanyol csapatokat.

A háború ekkorra már más kontinensekre is kiterjedt:

harcok folytak Brazíliában, főleg a gazdag cukortermeléséről ismert Pernambuco környékén, valamint az afrikai és ázsiai gyarmatokon is.

A rocroi-i csata Augusto Ferrer-Dalmau festményén
Forrás: Wikimedia Commons

Közben Erdély is újra beavatkozott: Rákóczi György fejedelem szövetséget kötött a franciákkal és a svédekkel, majd támadást indított – annyit végül elért, hogy a Habsburgok megerősítették a korábbi békeszerződéseket, és elismerték a magyar protestánsok szabad vallásgyakorlását.

Ekkorra már az összes fél belefáradt az évtizedek óta tartó háborúba. Münsterben és Osnabrückben összesen 194 uralkodó vett részt a béketárgyalásokon, végül hároméves tárgyalássorozat után 1648-ban

megkötötték a vesztfáliai békét, amely hosszú időre meghatározta Európa jövőjét.

A béke garantálta a protestánsok vallásszabadságát, valamint Hollandia és Svájc függetlenségét. A Német-Római Birodalom viszont hivatalosan is egymástól független, kisebb államok laza szövetségére bomlott, a császári hatalom névlegessé vált, Poroszország viszont megerősödött. Spanyolország elvesztette nagyhatalmi státuszát, Franciaország viszont a kontinens vezető hatalma lett. Észak-Európában Svédország erősödött meg, és a Habsburg-monarchia is túlélte a háborút.

A 30 év alatt a fő hadszíntéren, a német területeken a lakosság legalább 20 százaléka, bizonyos területeken a fele meghalt, a harcok, az éhezés és a járványok következtében. Hatalmas volt a pusztítás Csehországban is. A háború egyben

az utolsó vallásháború és az első modern háború

is volt. Innentől kezdve a nemzetközi szövetségek megkötését egyre kevésbé befolyásolták a vallási kérdések, a harcokban pedig egyre kisebb szerepük volt a zsoldosseregeknek.

Borítókép: Josef Heydendahl: Jelenet a harmincéves háborúból (Forrás: Wikimedia Commons)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .