A kezdetektől a világhírig – A Zsolnay gyár története 1.

Most induló cikksorozatunkban az idén már 166 éves a világhírű Zsolnay gyár történetét dolgozzuk fel, amely egy tönkrement kőedénykészítő üzem felvásárlásával és újjáalapításával kezdődött. Az alapító fia, Zsolnay Vilmos néhány évtized alatt világhírűvé tette a Zsolnay kerámiákat, de közben persze mást is gyártottak.

Zsolnay Vilmos 1828. április 19-én született Pécsen, egy ismert kereskedő és egy gimnáziumigazgató lányának gyerekeként. Összesen hat testvére volt, öten közülük Vilmosnál fiatalabbak voltak. Szülei azt akarták, hogy ő is kereskedő legyen, bár őt inkább a festészet vonzotta. A szülői akarat győzött: Bécsben tanult és dolgozott egy ideig, majd bejárt több európai nagyvárost, végül apja mellé szegődött.

Az 1848/49-es forradalomban és szabadságharcban nemzetőrként vett részt, majd nem sokkal később megismerkedett feleségével, Bell Terézzel. Három gyerekük született: Teréz (1854), Júlia (1856) és Miklós (1857).

Közben, 1852-ben édesapja megvette a tönkrement lukafai kőedénygyárat, amelyet Pécsre telepített, átnevezett Zsolnay Keménycserép Manufaktúrának, majd átadta legidősebb fiának, Ignácnak. Így tulajdonképp a Zsolnay-gyár alapítójának Zsolnay Miklóst kell tekintenünk, azonban Zsolnay Vilmos volt az, aki felfuttatta, majd világhírűvé tette azt.

Ignácnak ugyanis nem volt elég tehetsége ahhoz, hogy egy gyárat irányítson, hiába volt a cég kicsi, 8-10 alkalmazottal, akik csupán a helyi piacra gyártottak kőedényeket, épületkerámiákat és vízvezetékcsöveket. Ezért Vilmos előbb kölcsönnel segítette, majd 1865-ben át is vette tőle, miközben tovább üzemeltette időközben megnyitott üzletét is –

a Zsolnay gyárat pedig néhány évtized alatt világhírűvé tette.

Ahhoz, hogy fejleszteni tudja a gyárat, Vilmos kutatni kezdett, hogy megfelelő alapanyagokat találjon, és még vegyészeti tanulmányokat is folytatott, emellett pedig külföldről, főleg német nyelvterületről hívott szakembereket. 1868-ban aztán bejegyeztette új vállalatát Pécsi Cement, Chamott és Tűzálló Anyagáruk néven. A cementgyártás ugyan nem jött be, de a többi termék iránt nagy volt a kereslet. Folyamatosan kísérletezett különböző agyagokkal és mázakkal, közben pedig a gyárban elkezdtek művészi kerámiákat gyártani.

A 70-es évek elején már egy festőt is tudott szerződtetni, az 1873-as bécsi világkiállításon pedig bronzéremmel és oklevéllel jutalmazták, sőt, a királytól a Ferenc József-rendet is megkapta. 1878-ban, a párizsi világkiállításon már aranyérmet kapott, sőt megkapta a Francia Becsületrendet is.

Az évtized végén kezdtek el épületkerámiákat is gyártani. Közben családtagjait is egyre jobban bevonta a munkába. A fejlesztések is folyamatosak voltak: ekkor fejlesztették ki a magas tűzű zománctechnikát, amely aztán a gyár termékeit jellemezte.

A különböző nemzetközi díjak miatt

egyre nőtt a kereslet a Zsolnay-termékek iránt az egész világon.

Rengeteg nemzetközi kiállításon vettek részt, miközben az alkalmazottak létszáma is folyamatosan növekedett: 1882-ben már 460-an dolgoztak a gyárban – köztük sok családtag, akik a lakóházaikat is a gyár területén építették fel. Zsolnay Vilmos gyerekei közül Teréz és Júlia tervezőművészek lettek, Miklós pedig már 16 éves korától részt vett a gyár kereskedelmi részének irányításában.

Közben Pesten is nyitottak egy új gyártelepet, ahol kályhacsempék is készültek – hamarosan ez lett az egyik legsikeresebb termékük, de tovább gyártottak fazekasárukat, díszkerámiákat, majolikaképeket is.

Az 1880-as évek közepén újabb jelentős lépést tettek: Petrik Lajos és Wartha Vince vegyészek ekkor találták fel az eozint, de ehhez Zsolnay Vilmos hathatós közreműködése is kellett. Ő ugyanis továbbra is folyton kísérletezett, ez volt az ő valódi életcélja, ahogy egy bátyjának írt leveléből is kiderül: „Nem ösztökélt soha nyerészkedés vagy becsvágy.

Jól tudod, hogy nem vágyom sem pénzre, sem egyébre.

Belső kényszer sarkall munkára és alkotásra, mindig ez jelentette számomra az életet.”

Kísérletezőkedvét az is bizonyítja, hogy szép eredményeket ért el a kertészetben is, főleg a dinnyetermesztés terén, de rózsái is ismertek voltak. A gyár területén egy ideig kereskedelmi kertészet is működött, és még melegházat is létrehozott.

Visszatérve a kerámiákhoz: a Zsolnay gyár volt a világon az első, amely az eozinnal, a különleges zöldes-kékes anyaggal dolgozott, amelynek különlegessége, hogy a színét a megtörő fény adja. (A nevét Éószról, a hajnal görög istennőjéről kapta.) Az eozinmáz a gyár újabb jellegzetes terméke lett, ennek köszönhetően sokkal színesebb mázat, illetve fémszerű termékeket tudtak előállítani.

Közben a gyár sorra vonzotta a neves tudósokat, művészeket is. A munkában, hosszabb-rövidebb ideig olyan alkotók is részt vettek, mint Lechner Ödön, Rippl-Rónai József vagy Victor Vasarely.

Az évszázad vége felé

egyre több jelentős magyarországi építkezéshez gyártottak pirogránit kerámiákat,

a legnevesebb építészekkel együttműködve. Ilyen volt többek között a budai Mátyás-templom, a Parlament, az Iparművészeti Múzeum, a Műcsarnok vagy épp a Nagyvásárcsarnok. Nyugodtan ki lehet jelenteni: a 19. század végi szecessziós építészetben a Zsolnay-gyár meghatározó szerepet játszott. A gyár kerámiáit használta többek között Steindl Imre, Lechner Ödön vagy Schulek Frigyes is.

Folytatódott a terjeszkedés is: megvették a budapesti Fischer Porcelán- és Majolikagyár részvényeinek többségét. 1899-ben már összesen 663-an dolgoztak a Zsolnay-gyárakban.

Az alapító azonban ekkor már súlyos beteg volt, és 1900. március 23-án meghalt. Később mauzóleumot emeltek neki a gyár mögötti dombon, ahonnan korábban ő maga is szívesen szemlélte a gyártelepet. (Életéről egyébként 2010-ben Pozsgai Zsolt filmet is készített A föld szeretője címmel, Őze Áron főszereplésével.)

Cikksorozatunk második részében a privatizációig folytatjuk majd a gyár történetét.

Források:

A Zsolnay gyár története 
Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.
A Zsolnay gyár és a család
Zsolnay Vilmos születése
Zsolnay család