Szvetlana Alekszijevics Belarusz Nobel díjas írónője, az ellenzéki tanács tagja, egész régiónk problémájának tartja, hogy mindenki csak álmodozik a demokráciáról, de a valóságban a KGB uralkodik.
„Ha Európa keleti részéről beszélünk, ahol élek, akkor elmondhatjuk, hogy csapdába estünk. Azt hisszük, hogy rögtön új demokratikus hatalom lesz, ha megbuktatjuk a diktátort: Lukasenkát vagy Putyint. A Szovjetunió bukása után kipróbáltuk ezt. Olyanok voltunk mint a rabok, akiket kiengedtek a lágerből. Az ilyen ember csak azt tudja: hogy lehet erőszakkal igazságot tenni. Megint visszakerültünk a régi rendszerbe: a hatalom csúcsára egy KGB-s, Putyin jutott fel.
Amikor megválasztották Putyint, akkor Irkutszban voltam, ahol az egész kormányzóságot a Gulag rabjainak a csontjai borították annak idején. Kérdezgettem az ott élőket: mire emlékeznek? Rémisztő történeteket meséltek el arról, hogy a vonatról a hóba parancsoltak egész családokat, akiknek ott dolgozniuk kellett a szibériai hidegben. Száz emberre egyetlenegy lapát jutott!
Mégis kire szavaztak most? „Hát természetesen Putyinra!”
Egy japán rendezővel jártunk ott, mert filmet készítettünk Szibériáról, a Gulagról a könyvem alapján. Mind a ketten megdöbbenve kérdeztük: miért szavaztak a KGB-s Putyinra? A válasz: „nálunk csak a KGB tudja fenntartani a rendet!”
Szvetlana Alekszijevics írónő jelenleg Belaruszban Lukasenka elnök titkosszolgálatának ellenőrzése alatt áll, melyet a legutóbbi időkig úgy hívtak, hogy KGB!
A varsói csata századik évfordulójára időzítették a védelmi egyezményt, melyben az USA vállalja nemcsak Lengyelország határainak megvédését, de azt is, hogy e célból csapatokat állomásoztat az ország területén.
Miután Trump kivonja az amerikai katonák egy részét Németországból, a US Army egységei részben Lengyelországba részben pedig Romániába települnek át. Varsóban évszázadok óta tartanak Oroszországtól, amely már többször uralma alá hajtotta a lengyeleket. Emiatt Lengyelország mindenkori demokratikus kormánya maximálisan együttműködik az Egyesült Államokkal. Trump elnök európai körútja során Varsóban találkozott a kis kelet és közép-európai államok vezetőivel.
20 ezer amerikai katona Lengyelországban?
Blaszczak hadügyminiszter a PAP hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy Lengyelország képes akár 20 ezer amerikai katona befogadására is. Korábban a hadgyakorlatok során kiderült, hogy Lengyelország út és vasúthálózata nem megfelelő az amerikai tankok mozgatásához. Ezért Lengyelországban infrastruktúra fejlesztésekbe kezdtek, de a megoldás még távol van. Épp emiatt Varsó maximálisan támogatja Ukrajna közeledését a NATO-hoz, melyet Putyin határozottan ellenez. A magyar kormány akadályozza Ukrajna NATO közeledését arra a nyelv törvényre hivatkozva, mely korlátozza a magyar nyelv használatát Kárpátalján.
A fehérorosz válságban a magyar kormány kivár
Lengyelország – a balti államokhoz hasonlóan – maximálisan támogatja azokat az ellenzéki tüntetőket, akik csalással vádolják Lukasenka elnököt Minszkben.
Eközben Magyarország fenn kívánja tartani a kapcsolatokat az Európai Unió és Belorusz között arra hivatkozva, hogy ellenkező esetben Lukasenka végképp elkötelezi magát Putyin mellett. Lukasenka fel is hívta Putyint, hogy segítséget kérjen. A Nobel díjas írónő, Szvetlana Alekszijevics azzal vádolja az orosz elnököt, hogy az Omon-hoz tartozó rohamrendőrséget küldött Minszkbe, ahol ezek az orosz belügyi alakulatok brutálisan lépnek fel a tüntetőkkel szemben.
Mondjon le Lukasenko elnök! – követeli sok ezer tüntető Fehéroroszországban, ahol a karhatalom brutálisan számol le velük. Szvetlana Alekszijevics írónő, aki megkapta a Nobel díjat ugyancsak lemondásra szólította fel Lukasenko elnököt, akit nemrég nagy „többséggel” újra államfővé választottak Fehéroroszországban.
„Ne taszítsd a polgárháború szakadékába népedet!” – kérte a 72 éves írónő Minszkben.
Szvetlana Alekszijevics szerint mindenki meg van győződve arról Fehéroroszországban, hogy Lukasenko csalással győzött. Meg Putyin támogatásával. Az írónő szerint Putyin különleges rohamrendőrei verik szét oly brutálisan a tüntetőket. Ők ugyanis a bevetés után távozhatnak, míg Lukasenko rendőreinek együtt kell élniük a saját népük megvetésével.
A 72 éves írónő 2015-ben nyerte el az irodalmi Nobel díjat elsősorban azért, mert dokumentum regényben dolgozta fel, hogy a szovjet hatóságok mennyire rosszul és embertelenül kezelték a csernobili nukleáris válságot, melynek sok áldozata volt Fehéroroszországban is.
A magyar külügyminiszter nem siet Lukasenko elítélésével
Pénteken az EU külügyminiszterei üléseznek, és megvitatják a többi között azt a helyzetet is, mely Fehéroroszországban kialakult. Az uniós tagállamok többsége szankciókat sürget Lukasenko brutális diktatúrájával szemben. Orbán Viktor magyar miniszterelnök nem is oly rég, június elején járt Minszkben, és egyáltalán nem ítélte el azt a sajátos rendszert, mely szinte lehetetlenné teszi az ellenzék szervezkedését és minden eszközzel korlátozni próbálja a független sajtót. Ennek megfelelően Szijjártó Péter külügyminiszter most azt hangsúlyozta, hogy olyan EU határozatot vár, amely továbbra is fenntartja a kapcsolatot Lukasenko rendszerével. A magyar diplomácia ebben a tekintetben is Putyin vonalát követi: az orosz elnök elsőként gratulált Lukasenko „választási győzelméhez”. Tapasztalt KGB tisztként nyilván eszébe jutott Sztálin híres mondása: nem az a fontos, hogy a választók kire szavaztak hanem az, hogy ki számlálja a szavazatokat?!
Ócska ruhák tömkelege, valóságos hegyként borítja be a színpadot. Ezeket dobálják föl-le a színészek, őrült tempóban, zaklatott állapotban, üvöltő zenére. Káosszal teli, tébolyult a hatás, tán hasonlít arra, mint amikor felrobbant a csernobili atomerőmű, vagy amikor meglepő gyorsasággal szanaszét szakadt, ha úgy tetszik, szétrobbant, a Szovjetunió.
Sokkoló montázst mutattak be, Secondhand címen, az Örkény Színházban, Szvetlana Alekszijevics Nobel-díjas fehérorosz író műveiből. Nekieredt a roppant országnak, temérdek emberrel készített interjút, és azt vizsgálta mohó érdeklődéssel, milyen utóélete van a csernobili katasztrófának, az afganisztáni háborúnak, illetve milyen hatása a nagy birodalom darabokra esésének. Személyes sorsokon keresztül teszi érzékletessé lelkek, testek megnyomorodását, tévképzetek valóságként való felfogását, az eredményes módszeres néphülyítést, azt, hogyan mentik az irhájukat katasztrófa esetén a hatalmasok, és közben hogy hallgatják el a tényeket, ami tömegek számára halálos ítéletet jelent.
Fotó: Horváth Judit
Közérzeti jelentés ez a produkció arról, hogy szinte senki nem érzi jól magát a bőrében. Kísért a múlt, és kísért a jelen is, ami nem feltétlenül jobb annál, sőt… Bizonyos beidegződések úgy tűnik, hogy hetedíziglen hatnak. Az elnyomás a szülőkön, nagyszülőkön keresztül rátelepszik azokra, akik éppen nincsenek is elnyomva. De ennek érzete ott van az idegekben, zsigerekben, befészkelődött a tudatba, a nevelésbe, a személyiség torzulásaiba. Ott van a mindennapi nyomott hangulatban, a kilátástalanságban. És ott van hozzá az új, de a régihez meglepő módon hasonlító, mondhatni a történelem szemétdombjának hitt dolgokból táplálkozó, elnyomás is.
Az előadást különös módon, nyolcan rendezték, Bagossy László, Kovács D. Dániel, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves rendező szakos hallgatói, Antal Bálint, Benkő Claudia, Dyssou Bona, Sándor Dániel Máté, Vilmos Noémi, Walters Lili. Van is benne valami diákos hevület, megszállottság, nyughatatlan közlésvágy, hogy muszáj elmondani ezeket a förmedvényes történeteket. Olykor mozgalmas a színpad, olyan, mint a felbolydult méhkas, tele van a 21 színésszel. Olyan embereket játszanak, akik rossz helyre születtek, rendszeresen keresztül gyalogol rajtuk a történelem, agyon nyomja őket, vagy akár a halálukat okozza, alig-alig lehet részük földi javakban, ahogy boldogságban is legfeljebb csak pillanatokra.
Fotó: Horváth Judit
A mozgalmasság ellentéteként viszont gyakran monológokat, belülről felfakadó vallomásokat adnak elő a színészek. Látunk például egy rideg tábornokot, aki undok lelki nyugalommal sokakat halálba hajszol Afganisztánban. És ugyanaz a színész, Znamenák István, aki őt alakítja, egy fejkendő felvételével, ruhacserével, átalakul a nyílt színen az egyik a háborúban rútul elpusztult fiatalember édesanyjává, aki nem és nem, semmi áron nem akarja elhinni, hogy nincs többé fia. Beszél és beszél, mondja a reménység fájdalmas, húsba vájó, tépelődő monológját, mert magával is mindenképpen el akarja hitetni, amiben minden erejével bízni próbál. Amikor Csuja Imre csernobili apaként jön be, ütött-kopott ajtót cipel magával. Mutatja az ajtón a rovátkákat, amin ott vannak már az apja, meg az ő, és kislánya növekedését jelző rovátkák is. Aztán elregéli, hogy itt az a szokás, hogy a család halottja az ajtóra kifektetve, megdermedt testtel, várja a koporsó érkezését. Így volt ez már az ő apjával is, és így a sugárfertőzésben meghalt hat éves kislányával szintén.
Fotó: Horváth Judit
Aztán a vállára veszi az ajtót, mint Krisztus a keresztjét, és roppant terhével kifelé vánszorog a színről. Epres Attila kiszolgált vadászpilóta, a fiaival légi csatát játszik, de nem tartja őket eléggé rettenthetetlenül bátornak, ezért már inkább azt játssza, hogy kivégzés elé vezényli őket. Pogány Judit kitüntetésekkel irgalmatlanul teleaggatott háborús veterán, Berlinbe eljutva szénnel felírta a nevét a Brandenburgi Kapura, hamar megsemmisülő mementóként. Váltig hisz a kommunizmusban, és ezért el kell tűrnie, hogy kegyetlenül kiröhögik. Csákányi Eszter az egyik szerepében – hiszen sokan, sok mindenkit játszanak -, már a modern kor embere. Divatos kosztümös üzletasszony, akiről ugyan kiderül, hogy magányos, de a boldogságról tart magabiztos, közhelyekkel teli, viccelődni próbáló előadásokat. Úgy, hogy közben magát hú, de menőnek, korszerűnek, jó fejnek igyekszik mutatni, akit meg sem érintettek a történelem viharai, aki rendíthetetlenül áll a lábán. Ő már nem secondhand cuccokat hord, amikkel Ignjatovic Kristina telis-tele pakolta a színpadot. Bagossy Levente díszlettervezőként pedig jobbára üres térben játszatja a produkciót, öt kimustrált vécékagyló jelképez több mindent. A színészek, az említetteken kívül, Bíró Kriszta, Dóra Béla, Ficza István, Jéger Zsombor, Kókai Tünde, Koller Krisztián e.h., Kovács Máté e.h., Máthé Zsolt, Murányi Márta mv., Novkov Máté, Patkós Márton, Polgár Csaba, Szathmáry Judit mv., Takács Nóra Diána, Vajda Milán, Zsigmond Emőke, mindent bedobva, abszolút állnak a vártán. Bár Gábor Sára dramaturg nyilván rengeteget dolgozott, a sok valóságelemből nem kerekedik ki egységes darab, a szövegek pedig gyakran a rengeteg bennük lévő iszonyat miatt hatnak, nem pedig amiatt, hogy igazi drámai szituációkká állnak össze. Ez azt is jelenti, hogy a szörnyűségek, meg a kesernyés humor dacára, nem mindig elég feszült az előadás. Ugyanakkor elképesztően súlyos dolgokról beszél, akár zavarba ejtő őszinteséggel. Megfogalmaz egy olyan közérzetet, ami sajnos egyáltalán nincs olyan nagyon messze a miénktől.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
