Kezdőlap Címkék Sziget

Címke: Sziget

Már megvan a jövő évi Sziget szenzációja

0

A popvilág talán legaktuálisabb sztárja, Ed Sheeran elfogadta a szervezők meghívását, s ő lesz a 2019-es Sziget fesztivál első napjának sztárfellépője

 

Ed Sheeran alig 10 éve lépett a zenei pályára, azóta bezsebelt több mint 100 zenei díjat, köztük 4 Grammyt, számait több milliárd alkalommal nézték meg a legnagyobb videomegosztón, nem beszélve arról, hogy tavaly ő volt a világon a legtöbb eladást produkáló zenész. A Grammy-díjak mellett ott van a vitrinben 4 Ivor Novello-díj, 5 BRIT Awards, 6 Billboard Awards és tavaly a Brit Birodalom Rendjének is tagja lett, ez utóbbi elismerést a zenei tevékenységéért és a jótékonyság terén végzett szolgálataiért érdemelte ki.

„Több mint egy éve tárgyalunk Sheeran ügynökségével és nagy öröm, hogy ilyen hamar bejelenthetjük őt. Az pedig megtisztelő, hogy Sheeran első magyarországi koncertjét a Szigeten adja, és rajtunk kívül is csak egy fesztiválon lép fel a stadion-koncertek mellett” – mondta Kádár Tamás, a Sziget főszervezője.

„A Sziget történetében ilyen korán még nem hoztunk nyilvánosságra headlinert. Generációjának legjobb zeneszerzője nem csupán az egyik legaktuálisabb sztár a popvilágban, de a Sziget „Love Revolution” koncepciójában is egy emblematikus szereplő.

Jelentős szerepet játszik a drop4drop által indított jótékonysági kampányban, ami azt tűzte ki céljául, hogy a világban minél többen juthassanak tiszta vízhez” – tette hozzá Kádár, aki emlékeztetett, hogy a Love Revolution egyik alappillére a környezettudatosság, azon belül is az élő víz védelme.

Bezárt a Sziget, de már szervezik a 19-eset

0

Három telt házas nap, 565 ezer látogató – ez a hétnapos Sziget 2018 két számban elmesélve. A terepen már takarítanak, de a szervezők sem pihennek: már a jövő évet tervezik. Az első nagy név már körülbelül egy hónap múlva ismert lehet – közölte Kádár Tamás, a Sziget főszervezője.

Az idei fesztiválon a hároméves növekedési stratégia első lépéseként a Nagyszínpad sztárfellépőire közel 1 milliárd forinttal többet költöttek, mint a korábbi évben, jövőre pedig ezt még egy fél milliárddal megfejelik. Máris olyan nevek kerültek szóba, akik biztosan sok látogatót szippantanak a Szigetre, közülük az elsőre hamarosan fény is derül.

Az idei krónikához tartozik, hogy megérkezett a Sziget kezdete óta számolt 9 milliomodik látogató is.

Egy svájci diáklány, aki először jött a fesztiválra, amiről elmondása szerint nagyon sok jót hallott már, az utolsó napon érkezett, az Arctic Monkeys koncertjére.

Jól vizsgázott a Love Revolution „Green Planet”, azaz a környezettudatos akciója is: megduplázták az újrahasznosítható hulladék mennyiségét. Nagyjából 500.000 darabbal kevesebb szívószál fogyott, ami nagyjából a fele a korábbinál; a re-pohár bevezetése pedig azt eredményezte, hogy gyakorlatilag nem volt pohárhulladék a Szigeten, és valóban másfél millió eldobható pohártól tudtuk mentesíteni a környezetet. Így környezetvédelmi szempontból ez minden idők legsikeresebb Sziget fesztiválja volt – állítják a szervezők.

Teltházas volt a szombat a Szigeten

0

 A Mumford and sons és megannyi más program teltházat hozott össze a Sziget szombati napján, 90 ezren voltak a fesztiválon, köztük Sacha Baron Cohen, azaz Borat: Kazah nép nagy fehér gyermeke jönni szórakozni Sziget.

„Szombat este 10-kor le kellett állítanunk az aznapi jegyeladást, gondoltunk azonban azokra, akik már elindultak és nem értesültek a jegystopról, számukra félretettünk néhány tucatot” – mesélte Kádár Tamás főszervező, aki elmondta, 90 ezer főben maximalizálták a napi látogatószámot. Mint arról már korábban beszámoltak a szervezők, a Sziget hétfői napjára, azaz 13-ára már elővételben elfogytak a jegyek, és Kádár szerint érdemes a keddi jegyeket mielőbb beszerezni, mert esélyes az is a teltházra. De addig nézzük, mit kínál kedvenc fesztiválunk vasárnapra!

„Hello lányok” nyitja vasárnap este a Dan Panaitescu Nagyszínpad programját a Halott Pénz zenekar, majd a Kaleo után Liam Gallagher lép színpadra. Az Oasis balhés testvérpárjának másik fele két éve már fellépett a Szigeten, most Liamen a sor, aki tavaly As You Were címmel adott ki szólólemezt. Lana Del Rey és Lykke Li után Dua Lipával folytatódik a popdívák uralma, akinek szakítós slágereitől hangosak a rádiók.

Wolf Alice noies-os, kissé grunge ízű zúzásához a Mastercard Színpad by A38 sátrát vegyük célba, de ugyanitt pogózhatunk a Slaves punk duó energikus koncertjére és az őrületes fordulatszámon pörgő King Gizzard & The Lizard Wizard buliját sem érdemes kihagyni: a formáció csak a tavalyi évben öt lemeznyi dalt adott ki, a pszichedelia, a folk, a punk és a szörfös garázszene hullámain száguldva.

A Világzene Színpadon ma este egy izgalmas kollaborációt csíphetünk el: az Amsterdam Klezmer Band a hazai Söndörgővel paktált le, ennek az eredményeként született meg a Szikra c. közös lemez. Az ötlet a holland zenekartól érkezett és a lemezanyagot is ott rögzítették. A kész anyaggal tavasszal közös európai turnéra indultak, ennek állomásaként pedig most a Szigeten is bemutatják 12 dalnyi szerelemgyereküket.

A Bacardí Arénában ma este az indiai felmenőkkel büszkélkedő KSHMR pörgeti electro house lemezeit, akit szólóprojektje debütálásakor nem más, mint Tiësto konferált fel az Ultra Music Festiválon, őt követően pedig Tujamo német electro house producer slágereire rázhatjuk, aki már Steve Aokival és Chris Lake-el is jegyez közös sikerszámot.

Te mit szeretnél még mindenképp megtenni az életed során? A „Before I Die” fal ezt a kérdéskört boncolgatja, ahová a szigetlakók vágyaikat, reményeiket véshetik fel, így létrehozva egy végtelen bakancslistát. Az ötlet Candy Chang nemzetközi hírű amerikai designer-művészhez kötődik, aki munkáival arra törekszik, hogy közösségi erővé változtassa az egyéni gondolatokat. Leghíresebb műve a „Before I Die” fal az évek alatt körbeutazta a világot és az egyének gondolatai, itt megosztott vágyai által válik különleges műalkotássá. A Szigeten hatodik éve oszthatják meg itt gondolataikat a látogatók, idén minden nap 12 és 22 óra között. Ebben az évben a feliratokat egy érdekes videó projekt egészíti ki: itt a szitizenek 10 másodperces videóüzenetekben vallhatnak álmaikról, terveikről, melyek kivetítőn keresztül lesznek láthatóak zárás után.

Bréking nyúz, augusztus 5. – Tudósítás a másik valóságból

0

Augusztusi uborkaszezon ide, augusztusi uborkaszezon oda, az alternatív valóság médiája semmit nem bíz a véletlenre: a szokásos gumicsontokon rágódnak. Gyurcsány, Soros, Jobbik a terítéken.

Pesti Srácok: Gyurcsány, a jegydíler

Sziget fesztiválos napijegyeit „kínálgatja” Gyurcsány Ferenc. A DK elnöke természetesen nem az „aprópénzre” hajt, ő politikai díler: pártja nagyszerűségéről kell leveleznie vele az ingyen szórakozásra vágyóknak. A kérdésekre a megfelelő feleletet adók közül meg majd ő választ, jóféle demokrata cukrosbácsihoz méltóan.

Persze snassz lett volna ezt egyszerű vetélkedőként feltüntetni, ezért a DK-vezér egy szép, szemekbe könnyeket csaló sztorival vezette fel a dolgot: az egyik Gyurcsány-csemete 5 napos bérletét nem használja, s Gyurcsány az 5 napos bérletet 5 darab napijegyre cserélte el – ezeekt kínálta fel. És valljuk meg, Gyurcsány láthatóan nem véletlenül lett milliárdos.

Mert közgazdasági zseni – avagy kiemelkedő szélhámosi tehetség – nélkül másképp igen nehezen tudom elképzelni, hogy miként lehet elcserélni egy 82 500 forintos bérletet öt darab 23 900 forintos jegyre…

A szabály lényege: „Ha jól válaszolsz a kérdéseimre, akkor bekerülsz azok közé, akik közül kiválasztom azt, aki megszerzi a napijegyemet”. A jó választ a „játékban” csak egy ember tudja, bizonyos Gyurcsány Ferenc. Így sportszerű és tisztességes, ugye? Különösen a Sziget-brand lenyúlásával fűszerezve.

Ilyen a gyurcsányi esélyegyenlőséget növelő politika…

888.hu: Sorosisták, feminácik és a parazita állam

Ha mi mondjuk, hogy sorosista vagy femináci az alt-right. Ha ők mondják, hogy parazitaállam, az tudományos leíró fogalom – kezdi szösszenetét Horváth Zsófia. Aki így folytatja: aki libsi ideológiát terjeszt MTA kutatóként, az tudós, aki szerint a férfi különbözik a nőtől, mint Mars a Vénusztól, az áltudós.

Ha Simicska veszi át a HírTv-t és rúg ki mindenkit, az szólásszabadság, ha visszaveszik tőle, az diktatúra. Ha az Index politizál vagy a WMN tüntetésre buzdít, az tiszta sajtó, ha ezt a 888 megírja, az fake news.

Ha én írok magunkról, az „Mi és Ők”-özés, ha ők teszik, az jogos megkülönböztetés.

Ha én írom ezt a cikket, az propaganda, ha ők, akkor újságcikk.

ECHO TV: Fidesz: Egy Soros-szervezet próbál beleszólni a magyar médiaügyekbe

Megint egy „Soros-szervezet” próbál beleszólni a magyar médiaügyekbe, közölte a Fidesz-frakció, a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nevű szervezet nyilatkozatára reagálva.  Az RSF pénteken a honlapján közzétett nyilatkozat szerint elítélte, hogy a Hír TV-t „Orbán Viktor kormányfő egyik barátja” vásárolta meg. A történteket a szervezet a legújabb lépésnek értékeli a miniszterelnök és a Fidesz részéről az ország médiájának elfoglalásában. A hatóságok egyre jobban korlátozzák a sajtó szabadságát, és azt a képességét, hogy a demokrácia őre legyen, vélekedtek.

A Fidesz frakciója közleményben erre úgy reagált, hogy

„a Riporterek Határok Nélkül egy Soros-szervezet. Bevallottan Soros pénzéből működik, a bevándorláspárti Soros-hálózat része. Tehát megint egy újabb bevándorláspárti Soros-szervezet próbál beleszólni a magyar médiaügyekbe és a magyar politikába”.

M1/Figyelő: Folytatódhat a Jobbik szétesése

Folytatódhat a Jobbik szétesése, szavazóik elvándorlása és egyre inkább úgy tűnik, hogy a párt vezetőit a háttérből továbbra is Vona Gábor irányítja – mondta Deák Dániel politológus, a Figyelő főmunkatársa az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában. A szakértő hangsúlyozta, hogy a párt könnyen elvesztheti szavazói jelentős részét, adósságai pedig a tiltott pártfinanszírozás mellett a hűtlen kezelés gyanúját is felvetik.

Deák Dániel szerint most már biztosra vehető, hogy az elnöki tisztségről korábban lemondott Vona Gábor vissza akar térni a párt élére és az egész ellenzék feletti vezető szeretne lenni.

A Jobbik a nemzeti érzelmű szavazókról már korábban lemondott, a Fidesz miatt továbbra is csak a baloldalon lát lehetőséget.

Ők lépnek fel a Sziget Nagyszínpadán

0

Az utóbbi évek legerősebb Sziget-lineupja jön a Szigetre. A szervezők szerint rohamosan fogynak a jegyek, két nap már biztos, hogy teltházas lesz.

„Úgy tűnik, hogy a hétfői nap már biztosan teltházas lesz az idei Szigeten, ugyanis hamarosan le kell állítanunk a napijegyek árusítását, de a vasárnap is nagyon közel áll ehhez” – mondta Kádár Tamás, a Sziget főszervezője, aki szerint az erős program más napokon is hozhat látogatói csúcsot.

A múltkor bemutattuk, kik lépnek majd fel a világzenei színpadon, most nézzük a Nagyszínpadot.

Már első nap, szerdán itt lesz a kortárs svéd zene egyik legismertebb előadója, Lykke Li, aki az elmúlt tíz évben gyakorlatilag mindent kipróbált már, amit egy énekes-dalszerző megtehet dream poptól soundtrackig, díjesőtől fesztivál-headlinerségig. Nemrég jelent meg negyedik stúdióalbuma So Sad So Sexy címmel, melyről a deep end című számhoz készült klip mindössze egy iPhone-nal készült.

Ugyanaznap a tízes évek legfontosabb és legnagyobb hatású hiphopelőadója, Kendrick Lamar lép fel a headliner idősávban. Ő egy igazi amerikai szupersztár, Obama kedvenc rappere, akit gyerekkori példaképe, Dr. Dre fedezett fel, aki az utóbbi hat évben sorra hozta ki a hiphop legjobb hagyományain alapuló, mégis jellegzetes rímeit. DAMN című legutóbbi albuma szintén telitalálat, a HUMBLE. csak a YouTube-on 522 milliós megtekintésnél tart.

Pár hónapja olyan katartikus előadással érkezett a Budapest Parkba a brit multiinstrumentalista producer-zenész-dj, Bonobo, hogy a közönség jelentős része nem igazán akart távozni koncert után és konkrétan Sziget after party-hangulatot teremtett az italpult előtt. És most Bonobo tényleg fellép a Szigeten zenekarával egyetemben, méghozzá csütörtökön.

Utána pedig jön a világ legismertebb virtuális zenekara, a Gorillaz, amely mostanában annyira nem is az, mint ahogy megtapaszthattuk már Magyarországon is, nemrégiben új lemezzel jelentkezett, The Now Now címmel.

Pénteken jön egy pár tízezer fővel kibővített Beat on the Brat indie-party a nézőtéren, míg Luke Pritchardék nagy slágereik mellett valószínűleg már új dalokat is bemutatnak augusztus végén megjelenő legfrissebb lemezükről. Fura is lenne, ha a David Bowie-dalról elnevezett brightoni zenekar, a The Kooks ne vezetné elő ezt a nemrég bemutatott klipdalt.

Pénteken lép színpadra a Magyarországon (is) nagyon népszerű Parov Stelar, utána pedig jön egy újabb világsztár, Lana Del Rey. Az amerikai énekesnő túl van ötödik nagylemezén, továbbra is a bájos és melankolikus pop koronázatlan királynője.

Időről időre mindig felbukkannak olyan jolly joker előadók, akiket egyszerűen nem lehet megunni, akik valami olyasmit tudnak, amit kevesen: mindig felpörgetik a közönséget. Nos, a Bastille pontosan ezt tudja, ők szombaton lépnek fel.

Európában csak a Szigeten lép fel fesztiválon idén a Mumford and Sons, így egy különleges buli várható szombat este főműsoridőben, egy nagy ívű utazás bendzsótól az indie-rockig.

Liam Gallegher, az Oasis tesók egyik fele, tavaly As You Were címmel szólólemezt adott ki, amely kifejezetten jó kritikákat kapott, készül vele/róla egy dokumentumfilm As It Was címmel, koncertezik – ő is fellép a Szigeten, méghozzá vasárnap.

Egy legenda után fellépni nem egyszerű, de a szakítós sláger után újabb szakítós slágerrel megasikert arató koszovói albán-brit lány egész biztosan uralni fogja a színpadot: Dua Lipa egyrészt zseniális hanggal rendelkezik, amellyel azonnal kitűnik a rádióslágeres előadók közül, másrészt kiváló show-woman, harmadrészt emlékezetesen jó popdalokat énekel.

Hétfőn jön a kanadai szupersztár, aki idén már vezette a Billboard listát is: az amúgy épphogy húszas éveiben járó Shawn Mendes zseniális előadó, kiváló dalokkal: nem véletlen, hogy idei új, harmadik nagylemeze a mainstream pop egyik legjobb munkája.

Utána jön a norvég Kygo, aki egy Ed Sheeran-remixszel robbant be a legismertebb producerek közé, és mindent tud a house-ról, dolgozott az Imagine Dragonstól kezdve Selena Gomezig.

Kedden lép színpadra az egyik legjobb koncertzenekar, az indie szcénában, már amennyire indie-nek nevezhető a War On Drugs, hiszen annyira kihallhatók az amerikai rockhagyományok, Bob Dylantől Tom Pettyig.

Alex Turner pont akkor járt zenekarával a VOLT-on 2014-ben, mielőtt visszavonult volna egy időre az Arctic Monkeys, viszont a Szigeten már egyszer fellépett Last Shadow Puppets nevű csapatával. Most viszont ismét a Sziget kívánságlista-vezető anyazenekaré a főszerep, amely idén megjelentett már egy nagylemezt is.

A Nagyszínpad teljes programja itt található.

Egymilliárddal többet költ idén a Sziget sztárfellépőkre

0

Idén a korábbinál több nemzetközi sztár ad koncertet a Sziget fesztiválon, miután a befektetőkkel közösen 12 százalékkal 8,6 milliárd forintra tudták növelni a költségvetést – ezt mondta Kádár Tamás főszervező. Kardos József programigazgató beszélt arról is, hogy nem örülnek annak, hogy az idegengyűlölet a hétköznapokon is felüti a fejét, de ők nem politizálnak, csak kulturális értékeket közvetítenek. Nem lesznek eldobható poharak és fesztiválkártya sem: a karszalaggal lehet majd fizetni.

Az ötnapos bérletek már idén is elfogytak.
MTI Fotó: Mohai Balázs

Az idei húzónevek között van az első magyarországi koncertjére készülő amerikai Lana Del Rey, a szintén amerikai rapper, Kendrick Lamar, de fellép többek között a Gorillaz, a Mumford and Sons, Dua Lipa, Kygo, az Arctic Monkeys, Liam Gallagher és Shawn Mendes is.

„Kidolgoztunk egy hároméves növekedési tervet, amelyre azért is szükség volt, mert a külföldi headlinerek egyre drágábbak és

a fellépti díjak kifizetéséhez a korábbinál is komolyabb financiális háttér kellett”

– mondta a Sziget sajtótájékoztatóján Kádár Tamás, aki tavaly vette át a főszervezői Gerendai Károlytól.

Az idén 25 éves Szigetre, amely augusztus 8-tól 15-ig tart, életre hívták a Love Revolution kampányt, amely a programkínálatra is hatással van. A kezdeményezés főbb céljai közé tartozik

az erőszak- és félelemnélküliség, az élhető Föld, az alapvető emberi jogok érvényesülése, illetve az előítéletek, a kirekesztés megszüntetése.

Kádár Tamás azt mondta: „a Sziget negyedszázada kiáll ezen értékek mellett, a mostani kampánnyal szeretnénk ezt megmutatni, összefoglalni. A Love Revolution egyik hangsúlyos pontja a környezetvédelem, a fenntartható fejlődés ügye, idén bevezetjük a Re:pohár rendszert, amellyel az eldobható poharak kivesznek a fesztiválról, 1.5 millió pohárszeméttel lesz kevesebb.”

Kardos József szerint változtatni szeretnének azon, hogy az idegengyűlölet, a rasszizmus egyre inkább felüti a fejét a hétköznapokon. Azt mondta:

„Mi úgy politizálunk, hogy kulturális értékeket közvetítünk”.

Az idei fesztivál Nelson Mandela születésének századik évfordulójához is kapcsolódik, így jön a rendezvényre több dél-afrikai fellépő is.

A Sziget együttműködési megállapodást írt alá az idén 70 éves Izrael Állammal,

amelynek keretében a fesztiválon számos izraeli művész lép fel. Yossi Amrani, Izrael budapesti nagykövete a sajtótájékoztatón elmondta: a fesztivál sokszínű kínálatában egyetemleges nyelvként van jelen a zene és a művészet, és ezt évről-évre több százezer fiatal élvezi. Az izraeli művészek közül a Szigeten fellép többek között a Borgore és Asaf Avidan, a Jewish Monkeys, Omer Netzer, a Paz Band, Sol Monk és Jenny Penkin.

MTI Fotó: Mohai Balázs

A zenei kínálatban az A38 színpadon lesz hallható például a WhoMadeWho, az Unknown Mortal Orchestra, a Cigarettes After Sex, Seasick Steve, Alle Farben és az Everything Everything. A Világzenei színpadon a Les Négresses Vertes, a Transglobal Underground, Natacha Atlas, a Värttinä, a Plaza Francia Orchestra is ott lesz, valamint több hazai fellépő, köztük az idén 25 éves Anima Sound System. A Petőfi Rádió-Telekom VOLT Fesztivál Színpadon a hazai könnyűzenei élvonal zenél, mások mellett az Ivan & the Parazol, a Fran Palermo, a Margaret Island, a 30Y és a Szabó Balázs Bandája.

A nem zenei programok közül idén is az egyik legfőbb attrakciónak ígérkezik a Cirque du Sziget helyszín, ahol közös projektet mutatnak be a Fővárosi Nagycirkusszal és a Baross Imre Artistaképzővel, mégpedig a világhírű artistaművész, Samuel Tétreault rendezésében. „A produkcióban az artistaképző húsz végzős és frissen végzett hallgatója hat héten át dolgozik együtt Samuellel, és a Szigeten többször is bemutatják műsorukat” – mondta Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója. A Cirque du Szigeten lesz kambodzsai cirkusz, marokkói társulat és guineaiak előadása is.

Új helyszín a Karaván Sátor, amely az egykori Roma sátort eleveníti fel multikulturális programjában

számos kisebbségi művész, köztük a Dil Mastana rádzsasztáni cigány együttes fellépésével. A Magyar Zene Háza Klasszikus, Opera és Jazz Színpadon ott lesz a Magyar Állami Operaház csapata, a Snétberger Központ fiatal tehetségei, éjszakánként pedig két-két dzsesszkoncertet tartanak. A Színház- és Táncsátorban brazil, kubai, koreai, spanyol, ausztrál, francia és magyar produkciók is lesznek.

Sok sztár jön idén is.
MTI Fotó: Mohai Balázs

A Nagy Utcaszínházat a brit Wired Aerial Theatre adja, és ismét lesz Vándor Vurstli, valamint sétáló utcaszínházak baszk, spanyol, indiai közreműködőkkel. Első alkalommal rendezik meg az Élőszobor Bajnokságot, újra lesz Civil Sziget, Sátor Határok Nélkül, Múzeumi Negyed, Labirintus, illetve mozihelyszín angol feliratos magyar filmekkel, a Magyar Nemzeti Filmalappal együttműködésben. A Magic Mirror Sátor idei sztárja Liz Aggiss, a Big Freedia, Ivo Dimchev, Jack Woodhead és Tim Kriegler lesz, az ArtZone a Medence Csoport szervezésében, az acb Galéria közreműködésével progresszív képzőművészeti performanszokat kínál.

A szervezők szerint a Sziget biztonsági rendszere kiválóan működik,

tavaly jól vizsgázott a megszigorított check-in rendszer.

Kádár Tamás beszélt arról is, hogy az ötnapos bérletek már elfogytak, de idén háromnapos belépést biztosító, tetszőleges napokra kiválasztható bérlet is lesz, elsősorban a magyar közönség igényeihez igazodva. A technológiai újítások közé tartozik, hogy eltűnik a fesztiválkártya, helyette

a belépő karszalagokat szerelik fel fizetőchippel.

A karszalagot a fesztivál applikációján keresztül is fel lehet majd tölteni.

Tíz éve történt – Aláírásokat gyűjtenek a Sziget Fesztivál érdekében

0

2007. november 12-én a Független Hírügynökség beszámolt arról, hogy aláírásgyűjtést kezdett hétfőn az SZDSZ Új Generációja, a szervezet honlapjára azok iratkozhatnak fel, akik szeretnék, ha a jövőben is megrendeznék Budapesten a Sziget Fesztivált.

Léderer András, a szervezet elnöke hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy az összegyűjtött névsort elküldik Derce Tamásnak, a IV. kerület és Tóth József XIII. kerületi polgármesternek. Mindkét polgármester kifogásolja a fesztivállal járó zajhatást és olyan feltételekhez kötnék a rendezvény további engedélyezését, ami a szervezők szerint ellehetetlenítené azt.

Az SZDSZ minden évben kemény harcot vívott azért, hogy létrejöhessen az egyik legfontosabb hazai közéleti tér – mondta Léderer András. A liberális politikus hozzátette, hogy most sem fogják hagyni, hogy a két polgármester zajhatásokra hivatkozva bezárassa a fesztivált és így tönkretegye többszázezer magyar és külföldi fiatal szórakozását. A liberális politikus hozzátette, hogy

közvélemény kutatások is bizonyítják, hogy a lakosság nagyobbik részét az éjszakai zajok sem zavarják – vagyis nem indokolt a fesztivál bezárása.

Az SZDSZ Új Generációja aláírásgyűjtést kezdett honlapján, amelyhez bárki csatlakozhat, aki szeretné, ha a jövőben is megrendeznék a fesztivált. Néhány hónap múlva az összegyűjtött listát az adatkezelési feltételeknek megfelelően eljuttatják a két érintett polgármesternek.

Derce Tamás, Újpest polgármestere már többször indított pert a Sziget fesztivál miatt, azt kérve, hogy a kerület zajterhelése miatt, a bíróság állapítsa meg a birtokháborítás tényét. Idén október 2-án az eredeti keresetet egészítették ki azzal, hogy a bíróság rendelje el azt is, hogy a Szigeten este tíz órától reggel hatig ne lehessen zenés műsorokat rendezni.

Tóth József, 13. kerületi polgármester szeptember első napjaiban levélben kérte Demszky Gábort, hogy a főváros biztosítsa az emberek nyugalmát és csak olyan feltételekkel engedje megrendezni, ha kiküszöbölik a zajhatásokat, amelyek szerinte még a 13. kerületben is érezhetőek.

Sziget: kevesebb volt a bűncselekmény, 208 ember került kórházba

0

16 százalékkal kevesebb volt a bűncselekmény az idei, 25. Sziget fesztiválon, mint tavaly. A Honvédkórházban idén 208 fesztiválozót láttak el.

Fotó: KTG

A BRFK a honlapján azt írja, a fesztivál külső rendőri biztosításának fő feladata idén az volt, hogy kiszűrjék az előre nem várt eseményeket.

Külföldi rendőrök is voltak a Szigeten,

a német, francia és brit rendőrök részt vettek a rendezvény biztosításában, valamint a külföldi látogatók problémáinak kezelésében.

Azt írják, a legjellemzőbb bűncselekmény a lopás és a kifosztás volt, főleg sátrakból vitték el a szórakozók értéktárgyait. Előfordult olyan eset is, amikor éjjel, a sátor oldalát kivágva loptak.

A nyolc nap alatt 45 embert fogtak el a rendőrök. A fesztiválnak mintegy 450 ezer látogatója volt.

MTI Fotó: Mónus Márton

A Honvédkórház az MTI-vel azt közölte, 2015-ben 192, tavaly 230, idén 208 embert láttak el. Több mint 90 százalékukat az ellátás és néhány órás megfigyelés után elengedték.

Idén a legsúlyosabb eset egy epilepsziás rohamot kapott férfi volt.

A legtöbb sérülés zúzódás vagy végtagtörés volt, de előfordultak allergiás, tüdőgyulladásos betegek,

illetve többeknek amiatt volt szükségük orvosi segítségre, mert otthon felejtették rendszeresen szedett gyógyszereiket. A legfiatalabb ellátott fesztiválozó 17, a legidősebb 63 éves volt.

A kórházba vittek ötöde volt magyar, chilei és új-zélandi is volt köztük.

Ráférne egy ráncfelvarrás a 25 éves Szigetre

0

Véget ért a jubileumi Sziget, ami nem hozott nagy katarzist. A fellépőkből és más programokból nem nagyon tűnt fel, hogy ünnepel a fesztivál, és egyébként sem sikerült semmi izgalmas újítást összehozniuk a szervezőknek. Ennek megfelelően el is maradtak a tavalyi látogatórekordtól, és csak két nap telt meg a fesztivál. A Sziget egyébként ugyanúgy nézett ki és ugyanolyan hangulatú volt, mint az elmúlt években, azzal a különbséggel, hogy kifejezetten gyengére sikerült az idei lineup.

A megújulás szükségességét a szervezők is érzik: a fesztivált lezáró sajtóközleményben a Sziget új cégvezetője, Kádár Tamás már azt ígéri, hogy jövőre komoly jelei lesznek a változásnak. „Lezárult egy korszak, amelyben felépítettünk egy egyedi, trendi, multikulturális fesztivált, ami speciális feelingjével, kulturális sokszínűségével, egyedi programjaival, a szolgáltatásainak minőségével és nem utolsó sorban látványos megjelenésével tűnt ki a nemzetközi paletta többi fesztiváljai körül. Mára a Sziget olyan példaértékű fesztivál lett, aminek a receptjét sokan átvették, emiatt nekünk is változnunk kell, hogy ne egyek legyünk a sok hasonló közt” – idézik Kádár Tamást, aki a leköszönő Gerendai Károlytól vette át a Sziget irányítását.

A fesztivál indulása előtt tartott nagy sajtótájékoztatóján – amelyen mindenki valami nagy bejelentésre várt, de végül nem történt ilyen -, Gerendai viszont még arról beszélt, hogy azért nem készültek semmi extrával a 25 éves Szigetre, mert a fesztivál van olyan jó, hogy önmagában is bevonzza a látogatókat. Már akkor is úgy tűnt, hogy ez inkább csak az utólagos megideologizálása annak, hogy miért nem lesz idén semmi különlegesség. Úgy tűnt, hogy a szervezők igenis akartak valami nagyot dobni, csak nem jött össze. Persze az is lehet, hogy tényleg úgy érezték, hogy elég egy 25-ös számot odaírni a logó elé, és kész a jubileumi fesztivál.

Ugyanis ennél több jel nem nagyon mutatott arra, hogy negyedszázados fennállást ünnepli a Sziget. Az igaz, hogy ez a fesztivál és a közönsége már nagyon más, mint a ’90-es évek első bulijai, ezért a múltidézés tényleg furcsán vette ki volna magát. De sokan számítottak legalább nagy nevekre, akiknek a koncertjét sokáig lehet majd emlegetni. Ehhez képest a tavalyi Sziget lineupja jóval erősebbre sikerült, mint a jubileumi évé. Az idei legfontosabb fellépők már vagy játszottak a Szigeten, esetleg más hazai fesztiválon (Pink, Kasabian, Wiz Khalifa, Macklemore & Ryan Lewis, Bad Religion, Major Lazer) vagy egy éve számítanak sztároknak (Chainsmokers). Pink koncertje egyébként kifejezetten különlegesre és látványosra sikerült, de ez a fesztivál mínusz 1. napján volt, és utána sem sikerült hasonlót hoznia senkinek.

Hiába ígérték a szervezők azt is, hogy, ha nem is lesz nagy újítás, idén még szebb lesz a fesztivál. Egy-két plusz street artos projekttől eltekintve ugyanis teljesen ugyanúgy nézett ki a Sziget, mint az elmúlt években bármikor. Igaz, hiányzott például az óráskerék, a Sziget Eye, ezt viszont elég nehéz előrelépésként értékelni.

Tavaly majdnem 500 ezer embert vonzott a Sziget, ami rekordot jelentett, idén pedig 452 ezer látogató volt kinn a fesztiválon. A tömegérzés tehát így is megvolt, de mintha kevésbé lettek volna lelkesek idén a szigetlakók. A nagyszínpad előtt tartott, a koncertek közé ékelődő special partyk például hagyományosan mindig rengeteg embert vonzanak, de idén minden nappal egyre csökkent az érdeklődés irántuk. Egyébként ezek is szinte ugyanazok voltak, mint tavaly, kivéve a vasárnapi szülinapi bulit, ami viszont cserébe elég nagy csalódás volt. Eleve már azt is szomorú volt látni, hogy milyen kevesen gyűltek rá össze. Végül azoknak lett igazuk, akik nem törték magukat, mert csak particsákókat és nyalókát osztogattak a szervezők.

Kicsit még abban reménykedtünk, hogy talán a nagyszínpados programot lezáró keddi záróshow különleges lesz az ünnepre való tekintettel, de ebben is csak a megszokottat hozta a Sziget. A Dimitri Vegas&Like Mike dj páros odatette magát, de ugyanarra a koreográfiára működött az idei end show, mint a tavalyi vagy az azt megelőző.

Összességében tehát nem maradtak ki semmiből azok, akik kihagyták a jubileumi Szigetet, ha egyébként az elmúlt néhány évben valamikor betették a lábukat a fesztiválra. És, habár abban igaza van Gerendai Károlynak, hogy a Sziget így is nagyszerű rendezvény, ami rengeteg embert vonz szerte a világból, mi azért sajnáljuk, hogy nem lett maradandóbb élmény a 25. fesztivál.

Ennél nagyobb bulit érdemelt volna a 25 éves Sziget

0

Túl vagyunk a jubileumi Sziget fesztivál hétvégi napjain, és bár tömeg és buli is volt, azért maradt hiányérzetünk. De legalább a többször is beharangozott vihar megkímélte a fesztivált.

A pénteki nap nagy dobása a most először Magyarországon játszó PJ Harvey és a Kasabian koncertje volt. Utóbbiak hiába nyomtak jó bulit, már visszatérő szereplőnek számítanak, így nem erősítették annyira a lineupot. PJ Harvey koncertje viszont igazi kuriózum volt, csak rosszkor volt rossz helyen.

A brit zenész-énekeső-dalszerző pénteken fél 8-tól játszott,

amikor általában már jó nagy tömeg van a nagyszínpad előtt. Most viszont gond nélkül be lehetett sétálni az első sorokig, annyira szellősen álltak az emberek. Annak ugyanis, aki nem rajongója a zenéjének, PJ Harvey koncertje nem volt túl vonzó.

A nagyszínpadon szemkápráztató látványhoz és nagy hangerőhöz szoktak az emberek, PJ Harvey pedig egy minimalista díszletben énekelte az egyébként is elvont art rockos számait, alig teremtve bármiféle kapcsolatot a közönséggel. Jó, hogy Magyarországra jött, jó volt élőben látni és hallgatni, de ennél csak jobb helyszínt találhattak volna neki, mert kölcsönösen nem illettek egymáshoz a Sziget nagyszínpadéval.

A szombat azért sikerült felemásra, mert a nagyszínpad programjából a fesztivál kezdete előtt nem sokkal két fellépő is lemondta a koncertjét. Ilyenkor tényleg nehéz bárkit is találni, aki rendesen tudná pótolni az eredetileg bookolt előadókat, és most is csak félig sikerült.

Rita Ora helyére a rapper Iggy Azalea ugrott be, de csak egy órát „zenélt”, és abból is csak annyit, amennyit muszáj volt. Iggy Azalea egyébként nem számít feltétlenül kisebb névnek az énekesnő Rita Oránál, így rengetegen összegyűltek a koncertjére. Igen,

jóval többen voltak kíváncsiak a szétplasztikázott szőke rapperre és a twerkelő táncoslányaira,

mint előző nap a több hangszeren játszó, két évtizede zenélő művészre, PH Harvey-ra. Pedig Iggy Azalea kevésbé kiemelt idősávban, 6 órakor lépett színpadra.

De nem a Sziget közönségének ízlésén akarunk elmélkedni most, csak megjegyeznénk, hogy Iggy Azalea nem volt éppen tökéletes helyettes. Persze mindig kérdéses egy rapkoncerten, hogy mit jelent az „élő” fogalma, mivel általában a zenei alapra szövegelnek rá az előadók, de azért ezt is lehet jól csinálni. Iggy Azalea hozta a kötelezőt, de láthatóan nem akart túl nagy erőfeszítést tenni beugróként.

De sebaj, mert úgy volt, hogy szombaton lesz a color party, ami a hagyományos nagyszínpados ökörködések közül mindig a legszórakoztatóbb. Ez az, amikor az emberek színes porokkal hajigálják egymást, és utána egész este hülyén néznek ki. Csakhogy ez a program az „erős szél” miatt elmaradt, illetve átették keddre, ami hatalmas csalódást okozott a szigetes népeknek. Egyébként mi sem értettük, hogy miért baj a szél egy olyan bulin, ahol színes port szórnak az emberek a levegőbe, legalább jobban elfújja. Lehet attól féltek, hogy a nagyszínpad mellett felállított, védett oázisnak számító VIP részlegre is befújja a szél a port, és a fehér ingben és fehér cipőben bulizó sikeres emberek is bemocskolják magukat. Azért meg tényleg kár lett volna, belátjuk.

Az elmaradt color party után következett a nap másik beugrója,

a Clean Bandit helyett érkező Galantis, akik sokkal jobb választásnak bizonyultak Iggy Azaleánál.

A svéd elektronikus zenészek fellépésén egyáltalán nem érződött, hogy ők csak pótlásnak vannak itt, ráadásul nem csak egy keverőpult mögött álló dj duóról volt szó. Remek ütősszekcióval érkeztek, és hatalmas partit varázsoltak a nagyszínpad elé.

A nap fő fellépője Macklemore & Ryan Lewis, a rapperpáros volt, akik közül igazából Macklemore a lényeg, és most is ő vitte hátán a show-t. Macklemore-ékat azok közé a párslágeres előadók közé lehet sorolni, akik sajnos az utóbbi időben nagyon is megszaporodtak a nagyszínpad lineup-jában a Szigeten (és más nagyobb magyar fesztiválokon is). Azaz van 1-2-3 számuk (nekik inkább három), amit lehet ismerni innen-onnan, de aki nem kifejezetten rajongó, annak igazából csak ezek lesznek érdekesek a koncerten. Pedig Macklemore vicces ember és nagy show-t csinált, viszont ez megint nem teljesen írható le a zenélés és a koncert fogalmával. De azok a bizonyos slágerek tényleg ütöttek, és Macklemore-nak még az is belefért, hogy országa elnökének üzenjen egy Fuck Donald Trump refrénű rövid szösszenetben, amelyhez a közönség nagy része tudott és akart is kapcsolódni.

Vasárnapra jutott a fesztivál egyik legnagyobb húzóneve, a Chainsmokers, akik tavaly robbantak be a köztudatba Closer című számukkal, amely már 1,7 milliárdos letöltés felett jár a YouTube-on. A dj párosnak ezen kívül is lett azóta még néhány slágere, de természetesen a szettjükben a legkülönbözőbb előadóktól játszottak zenét. Ez viszont tényleg a két srác áll a keverőpult mögött a hatalmas színpadon klasszikus esete volt, és csak az színesítette a produkciót, hogy egyikük még énekelni is tud. Ezért kapott egy mikrofont a kezébe, és néha ráénekelt az alapra, amit imádott is a publikum. Nagy katarzist viszont nem hozott a Chainsmokers, és nyilván azt is csak jelentős túlzással mondhatjuk el, hogy élőben hallottuk 2016 meglepetésslágerét – fogalmazzunk inkább úgy, hogy élőben láttuk a dal szerzőit, ahogy tekergetik a potmétereket és énekeltetik a közönséget.

Maga a fesztivál is vasárnap ünnepelte magát: még a nagyszínpad fő fellépőinek megérkezése előtt születésnapi bulit tartott magának a Sziget. Hogy ez miből áll majd, az titok volt, de elég lehangolóan kevés embert vonzott a buli ígérete 7 órakor a színpad elé. Akik pedig odajöttek, azok közül is sokan csalódottan távoztak, ugyanis annyi történt, hogy partikellékeket – csákókat, sípokat, szerpentint – osztottak a közönségnek, majd elmondták, hogy szépen várjunk a nagy meglepetésre. Ezek az összenépi bulik a nagyszínpad előtt általában jól szoktak működni, de most érzékelhetően nyűgös és türelmetlen volt a közönség, és alig volt hajlandó vezényszóra kiabálni és Happy Birthday-t énekelni. Minden szem a színpadra szegeződött, hogy hátha tényleg lesz valami nagy durranás.

Végül, a visszaszámlálás után konfettiesőben megjelent Gerendai Károly egy tortának kinéző valamivel, amin nyalókák voltak. „Ez volt a nagy meglepetés? Húzzunk a gecibe” – fogalmazta meg egy magyar fesztiválozó a csalódottságát, és nekünk is valami hasonló járt a fejünkben. Azért még megvártuk, hogy tényleg ennyi lesz-e az egész, és tényleg ennyi volt. A nyalókákat osztó szervezők amúgy viccesek voltak, és persze egymást taposták az emberek, hogy szerezzenek maguknak a leírás szerint eper és szivárványízű édességből, de ennél maradandóbb élményre számítottunk a Sziget szülinapján.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!