Kezdőlap Címkék Stop Soros

Címke: Stop Soros

Orbán: nem folytatás, új kormány

0

Nem az eddigit folytatják, hanem új ciklus, új kormány, részben új emberekkel – mondta Orbán sajtótájékoztatón. Az általa említett elégtétel nem bosszú, de politikai felhatalmazást kaptak, ahogyan a Stop, Soros!-ra is – mondta.

Az emberek a magyar szuverenitás mellett törtek lándzsát a vasárnapi parlamenti választáson – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden az Országházban tartott nemzetközi sajtótájékoztatón. A választást értékelve azt mondta: a magyarok kijelölték a legfontosabb témákat, így a bevándorlás és a nemzeti szuverenitást, és úgy határoztak, csak ők dönthetik el, kikkel kívánnak együtt élni Magyarországon, és „ez a döntés kötelez bennünket”.

Magyarország olyan európai nemzet, amely erős tagállamokból álló erős Európát akar – jelentette ki Orbán. Szerinte a kormánynak a nemzetek Európája mellett kell kiállnia, és nem az „európai egyesült államok” mellett.

A miniszterelnök azt mondta, hogy nem folytatni fogják a kormányzást, hanem új kormány jön létre, nem az előző ciklust szándékoznak meghosszabbítani, hanem új ciklust fognak kezdeni. Minden miniszter, államtitkár munkája véget ért – tette hozzá.

Jelentős változások, módosítások várhatók,

nagy részben új emberekkel, részben új struktúrákkal készül kormányt alakítani. A KDNP-vel fog tárgyalni, más koalíciós párt bevonása nem indokolt – közölte. Hozzátette: a kormányalakítási tárgyalások 3-4 hétig tarthatnak. Arra nem válaszolt konkrétummal, hogy meg tud-e nevezni olyan minisztert, aki a mostani kormánynak tagja, és az újnak is az lesz.
Szintén kérdésre elmondta, a következő kormányzás szándékai szerint demográfiai súlypontú lesz, de bővebben nem fejtette ki ezt.

A kampányt erőteljesnek, intenzívnek minősítette Orbán, szerinte

minden üzenetet sikerült eljuttatni a választókhoz.

A vasárnapra szervezett ellenzéki tüntetésről Orbán Viktor kérdésre azt mondta: „az emberek döntöttek, és ennyi”.

Matolcsy György jegybankelnök esetleges újbóli kormányzati szerepéről azt közölte: vele még csak annyit tudott beszélni, hogy megérdeklődte a pénzpiacok reagálását a választási eredményre, és megnyugtató válaszokat kapott tőle. 

A „Stop Soros” törvénycsomagról szólva jelezte: a javaslatot még a választás előtt nyújtották be a parlamentnek, éppen azért, hogy az emberek ennek tudatában dönthessenek, és úgy látja, meg is erősítették az előterjesztőket.

„Felhatalmazva érezzük magunkat az elfogadására”

– hangsúlyozta.

A március 15-i beszédében emlegetett elégtételről Orbán azt mondta: a bosszú szót egyáltalán nem használná, de a jogi kereteket mindenkinek tiszteletben kell tartania. Politikai szempontból szavaztak az emberek, és köszönjük szépen – jegyezte meg.

A Magyar Nemzet és a Lánchíd Rádió megszűnését nem kívánta kommentálni, mert „nem foglalkozik üzleti ügyekkel”, a tulajdonosok döntenek. Az ellenzék budapesti választási sikeréről Orbán Viktor azt mondta, hogy „többet kell dolgoznunk Budapesten”, amely „közel áll a szívünkhöz”, a nemzet fővárosa.

A választási rendszer méltányosságát firtató kérdésre megjegyezte, hogy a brit modellben a mostani magyar eredmény földcsuszamlásszerű lenne. Egyúttal közölte, hogy igyekszik a „háromharmados többséget” szolgálni.

MTI/FüHü

Az ENSZ a Stop Soros visszavonását szeretné

0

Az ENSZ menekültügyi szervezete (UNHCR) aggódik az újabb szigorítások miatt, amelyek tovább csökkentették a menedékkérők bejutási esélyeit Magyarországra. Arra is felszólították a kormányt, hogy vonják vissza a Stop Soros néven emlegetett törvényjavaslat-csomagot.

A szervezet pénteken kiadott sajtóközleményében arról ír, hogy megdöbbentek a határszigorításokon és a menekültekért dolgozó civil szervezeteket célba vevő törvénytervezeten. „Az elmúlt hetekben az UNHCR azt tapasztalta, hogy a magyar hatóságok naponta átlagosan mindössze két menedékkérőt engednek belépni az országba a szerb-magyar határ mentén található két úgynevezett tranzit zónán keresztül” – írják.

Azokat pedig, akik a kerítésen át próbálnak meg bejutni, automatikusan visszaviszik a hatóságok a határ túloldalára. Szerintük Magyarország ezzel gyakorlatilag bezárkózott azok elől, akik nemzetközi oltalmat keresnek, amivel

„egyértelműen megszegi a nemzetközi és az európai uniós jogból fakadó kötelezettségeit”.

Az ENSZ menekültügyi szervezete aggodalmát fejezte ki a Stop Soros törvényjavaslat-csomag kapcsán is, amelyet a kormány február 13-án nyújtott be az Országgyűlésnek.  Hangsúlyozzák, hogy ahogyan a menedékkérőknek nyújtott állami támogatás az elmúlt időszakban egyre kevesebb, a civil szervezetek szerepe felértékelődött. „A civil szervezetek kiegészítik a kormányok munkáját. Kulcsfontosságú munkájukat éppen hogy elősegíteni kellene, nem pedig akadályozni” – nyilatkozta Montserrat Feixas Vihé, az UNHCR Közép-európai Regionális Képviseletének vezetője.

Az UNHCR ezért azt szeretné, ha a kormány visszavonná a törvényjavaslatot, illetve felszólították az Országgyűlést, hogy ne fogadják el a Stop Sorost. Emellett azt kérik a kormánytól, hogy biztosítsa a nemzetközi oltalmat kereső emberek számára a belépést az ország területére.

„Alapvető fontosságú, hogy Magyarország továbbra is elkötelezett maradjon a menekültek és menedékkérők oltalmazása iránt, beleértve a civil szervezetek nélkülözhetetlen szerepének és erőfeszítéseinek az elősegítését is” – írják.

A törvénycsomagról Rupert Coleville, az ENSZ emberi jogi főbiztosának szóvivője is nyilatkozott Genfben. Ő azt mondta, a csomag

indokolatlanul korlátozza az egyesülési szabadságot, és aggasztó folytatása a magyar kormány támadásának az emberi jogok és a civil szféra ellen.

Coleville felszólította a magyar kormányt, hogy garantálja az egyesülési szabadság érvényesülését.

Konkrét kérdésre konkrét válaszok (1. rész): Stop Soros

Egy boldogabb világban a tudatos állampolgár az alapján húzza be az ikszét, hogy melyik jelölt/párt elvei, nézetei, a konkrét ügyekben elfoglalt álláspontja és – félve mondjuk ki, mert mára ez már pejoratív – vállalása/ígérete a legszimpatikusabb, áll az övéhez  a legközelebb. Úgy gondoltuk, a konkrét ügyekben megpróbálunk tiszta képet kapni és adni: megkérdeztük hát a nagyobb ellenzéki pártokat, mit tennének egy-egy ügyben. Figyelem! Utóbb számon kérhető válaszok következnek! És egy megjegyzés: a kormányzó pártoktól nem kérdeztünk, ők a kormányzásukkal nap mint nap egyértelmű állást foglalnak ezekben a kérdésekben.  

 

Mit tennének a Stop Soros csomaggal (ha elfogadják azt valóban)? 

– kérdeztük meg hét párttól: (ábécé sorrendben) a Demokratikus Koalíciótól (DK), az Együtt-től, a Jobbiktól, a Lehet Más a Politikától (LMP), a Magyar Szocialista Párttól (MSZP), a Momentumtól  és a Párbeszédtől. Ritka nagy egyetértés alakult ki köztük: ugyan az egyes pártok válaszai között árnyalatbeli különbségek fellelhetők – akár az alapján is, hogy milyen hosszú választ adtak erre a kérdésre, ám lényegében ugyanazt mondják: a csomag egy nagy nonszensz.

Íme tehát a szó betű szerint idézett (terjedelmi okokból egyes esetekben meghúzott) válaszok a pártoktól:

 „A Stop Soros csomag elfogadása esetén olyan mértékben sértené még az Orbán-féle alaptörvényt is, nem is beszélve az uniós közösségi jogról, hogy még a Fideszes Alkotmánybíróság sem tehetne mást, mint hogy megsemmisíti. Az egyetlen, amit a Fidesz érdekében megtehet, hogy a döntést elhúzza a választásig. A választás után hivatalba lépő kormány tehát akkor jár el helyesen, ha minden további nélkül hatályon kívül helyezi.”

 

„Azonnal hatályon kívül helyeznénk a Stop Soros csomagot, mivel a civil szervezetek értelmetlen megbélyegzéséről szóló, betarthatatlan, végiggondolatlan és főleg káros törvény. A civil szervezetek fontos és hasznos szerepét el kellene ismerni, és munkájukat segíteni kellene, nem pedig képzelt ellenségként harcolni ellenük.”

 

„A Stop Soros csomag egyelőre még a jogászok számára sem nagyon értelmezhető, hiszen Pintér Sándor belügyminiszter már jelezte, hogy jelenleg Soros Györgyre nem is vonatkozik. Emellett épp a kormány volt az, amely az elmúlt években több százmillióval támogatta a Soros-féle szervezeteket. A Stop Soros egyelőre nem tűnik másnak, mint Orbán Viktor menekülésének, miután lebukott a 2300 migráns beengedésével.”

 

„A ’Stop Soros’ csomag egy jogilag rendkívül zavaros jogszabály, ami arra szolgál, hogy a jelenlegi kormány folytassa a propaganda valóságban felépített fantomharcait. Az LMP ezzel szemben a valós problémákkal foglalkozik, és kormányon ezekre fogunk kínálni hiteles és megalapozott megoldásokat.”

 

„A ’Stop Soros csomag’ egyelőre nem létezik, az Országgyűlés elé be sincs nyújtva. A Kormány honlapján közzétett tervezet – tartalmát tekintve – egy tákolmány, kodifikációs szempontból hibáktól hemzseg, alanya – ezáltal a teljes szabályozás értelme – bizonytalan.

A tervezet mögött kivehető kormányzati cél a civil társadalom elleni újabb támadásról szól, ez ellen pedig az MSZP minden eszközzel fel kíván lépni. A Stop Soros különadót akar a civilekre, mi különadót akarunk a közpénzmilliárdosokra, mi különadót akarunk az uniós pénz-milliárdosokra, akik megállítanák Brüsszelt, közben ellopják a támogatásainkat.

Az MSZP szerint haladéktalanul át kell tekinteni a Fidesz és a Kormány betelepítési politikáját, mert kifejezetten veszélyes, hogy Orbán egyszer arról beszél, hogy a gazdasági növekedés fenntartásához több millió bevándorlóra van szüksége az országnak, máskor nem akar gazdasági bevándorlót látni az országban; gyűlöletet keltő, uszító propagandával azt sulykolja, hogy a menekültek bűnözők, miközben lehetővé tette, hogy orosz, ukrán és más bűnözők ezrei kaphassanak magyar állampolgárságot; azt sulykolja, hogy a menekültek veszélyesek, miközben menekültek ezreinek adott oltalmazotti státuszt. 1294 ember menedék-kérelmének elbírálása miatt hergelik az embereket, miközben kb. 20.000 gazdasági bevándorlót engedtek be az országba a Rogán-Habony féle letelepedési kötvény-biznisszel”.

 

 

„A Stop Soros csomag egy közjogi nonszensz. Ezért hatályon kívül helyeznénk a csomagot.”

 

 

 

„A ’Stop Soros’ törvénycsomagot hatályon kívül helyeznénk.”

 

Lapszem – 2018. február 5.

0

Ma az Ágoták és az Ingridek ünneplik a névnapjukat. Ami pedig az időjárást illeti: télies idő lesz, némi napsütéssel, helyenként kevés csapadékkal. A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +6, késő este -5, +1 fok lesz. Erről írnak a lapok.

 

Népszava:  Kitálal az iparkamara volt oktatási igazgatója

Szilágyi János tizennégy év után 2016-ban mondott fel, miután elege lett az áldatlan állapotokból. Szilágyi János szerint 2014 után egyre kevésbé volt szükség gondolkodó, kreatív, kritikus szakemberekre, mindenben a kormányzati akarat érvényesül, az elnök felett pedig nincs belső kontroll – tálalt ki a testület korábbi oktatási igazgatója a Népszavának. Mint mondta: Parragh Lászlóról azt mondta:

„a nyilatkozataiból is látszik, nem ért a szakképzéshez, és nincs olyan szellemi, intellektuális szakmai háttér, amely demokratikus kontrollt gyakorolna felette”.

Az MKIK vezetését, különösen a kormányfő hű támogatóját, Parragh László elnököt már sok bírálat érte, amiért a testületet a kabinet végrehajtó testületévé züllesztette. Szilágyi János vitairatot állított össze, amely alátámasztja, hogy a kritikák korántsem voltak alaptalanok. – Mihamarabb rendszerváltásra van szükség a szakképzésben, meg kell szabadulni a politikai ideológiával átitatott modellektől. A szervezeten belül számos előremutató kezdeményezés született, ám ezeket rendszerint keresztülhúzták a politikai érdekek – többek között ez olvasható a civil oktatási szervezeteknek megküldött, s a laphoz is eljutott tanulmányban.

A pártokhoz nem akart fordulni, a kamaránál és kormányzati szinten pedig nincs fogadókészség kritikus véleményekre. „Az anyag kicsit önvallomás is, nem akartam, hogy több évtizednyi tapasztalat a semmibe vesszen és nem szeretném, ha újabb 30 évet elvesztegetnénk.

Annak örülnék, ha kialakulna egy pártok feletti konszenzus és nemzeti minimum a szakképzés ügyében, mert csak ez vezethet ki a szakképzés válságából”

– szögezte le a szakember.

Magyar Nemzet: Újra bírálja a taorendszert a Decathlon vezetője

Pósfai Gáborral, a sportszerekre szakosodott multi áruházlánc magyarországi vezetőjével készített interjút a lap, abból az alkalomból, hogy – ritka jelenégként – az anyacég személyében egy magyar vezetőt nevez ki ausztriai vállalatának élére. Pósfai neve onnan is ismerősen csenghet Magyarországon, hogy nem egészen egy éve egy Facebook bejegyzésében határozott véleményt fogalmazott meg a hazai állapotokról, válaszként Orbán Viktor miniszterelnök húsvéti nyilatkozatára, miszerint a tüntetésektől még a békés és derék keresztény embereknek is viszket a tenyerük. Pósfai akkor a másik fél tiszteletéről, a politika megosztó erejéről és a gyűlölködés befejezéséről írt. Most állítja, azóta egyáltalán nem javult a helyzet,

továbbra sem megy az, hogy tiszteljék egymást a másként gondolkodók, leüljenek egymással normális keretek között megbeszélni a dolgokat.

Ha valaki, akkor az utánpótlássport legnagyobb hazai támogatója, a Decathlon Magyarország első embere pontosan meg tudja ítélni, vajon a sokak által magasztalt, illetve szidott taorendszer segített vagy inkább ártott a magyar sportnak. – Mi a kezdetektől fogva az utánpótlássport mellett tettük le a voksunkat, annak ellenére, hogy például egy közismert olimpiai bajnok rövid távon nyilván jobb reklámhordozó, mint a széles nyilvánosság előtt még teljesen ismeretlen fiatal tehetség. A társaságiadó-kedvezmény rendszere egyébként nagyon jó kezdeményezés, főleg akkor, ha arra használnák itthon a támogatást, amire kellene.

Ám Magyarországon a taón keresztül befolyt pénzek nagy része elvész, és a legtöbb támogatás, nem véletlenül, mindig egy irányba halad, így nem csoda, hogy több sportág teljesítménye visszaesett – jelentette ki az üzletember.

Magyar Idők: Mindjárt itt a Stop Soros

Még az Országgyűlés február 19-én kezdődő tavaszi ülésszakának megnyitása előtt benyújtják a Stop Soros törvénycsomagot – értesült a Magyar Idők. A javaslat előkészítése gőzerővel folyik. A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár a hét végén elmondta: a társadalmi egyeztetés során több mint négyszáz javaslat érkezett be, többségük támogató, vannak közöttük, amelyek szigorításokat szorgalmaznak – összegzi a lap az elmúlt pár nap történéseit, emlékeztetve arra is, hogy több száz plakátot helyez ki a Fidesz, és szórólapokon is tájékoztatják a lakosságot.

Mint leszögezi:

„A Soros-terv végrehajtása, a spekuláns és hálózatának tevékenysége, valamint az illegális bevándorlás ellen a kormány elkészítette a nemzeti konzultáció eredményét figyelembe vevő törvénytervezetét.”  

Beszámolva  hétvégi fejleményekről emlékeztet arra, hogy a Tuzson Bence beszélt a lakosságtól kapott javaslatokról is, elmondva egyebek között, hogy az állampolgári észrevételek között volt olyan, mely szerint a törvényjavaslatban szereplő 25 százalékosnál magasabb – akár annak többszörösét kitevő – illetéket kelljen fizetniük a migrációt segítő szervezeteknek, s felmerült a büntető törvénykönyv szigorítása is, akárcsak az, hogy az ilyen csoportok csak magyar pénzintézetnél vezethessenek számlát, illetve – amerikai mintára – idegen ügynökségként tartsák nyilván őket.

Magyar Hírlap: Gulyás Márton aggódhat

Visszaesőnek még nem, de büntetett előéletűnek már nevezhető a rongálásban jeleskedő Gulyás Márton. Ugyanakkor már ez is súlyosító körülmény egy újabb bűncselekmény esetén  – írja a lap annak kapcsán, hogy az aktivita az ÁSZ-os festékes akciója miatt harmadszor állhat bíróság elé.

A lap egy gyakorló büntetőbírót idéz (nevét azonban nem említve), aki emlékeztetett: A korábbi akciói miatt az aktivistát garázdaságért egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, illetve első fokon bűnösnek mondták ki társtettesként elkövetett garázdaság és rongálás bűntettében, és korábbi ítéletét beleszámítva halmazati büntetésül háromszáz óra fizikai közérdekű munkára ítélték.

„Ha a fent említett kritériumok fennállnak, s a vádlott korábban és most is ugyanolyan bűncselekményt követett el, akkor már különös visszaesőnek számít, amely súlyosabb büntetőjogi következményekkel járhat.

Ha azonban nem kapott korábban végrehajtandó szabadságvesztést, csupán egyéb büntetést, így pénzbüntetést, közérdekű munkát vagy akár felfüggesztett szabadságvesztést, akkor csak büntetett előéletűnek, bűnismétlőnek tekinthető. A büntetett előélet ugyanakkor szintén súlyosító körülménynek számít, amelyet a bírónak az ítéletkiszabáskor figyelembe kell vennie ugyanúgy, ahogy az enyhítő körülményeket is.

Ez volt ma – 2018. január 24.

0

A Rákosi-korszakhoz hasonlította a kormánymédia működését az LMP társelnöke, Haraszti Miklós szerint pedig az ellenzék reális célja az lehet, hogy megakadályozza a Fidesz újabb kétharmadát. Közben kiderült: a fideszes képviselők az Európai Parlamentben megszavazták, hogy együtt kell működni a civilekkel a menedékkérők megsegítéséért. Babos Tímea párosban döntős Melbourne-ben. Összefoglaljuk a nap legfontosabb híreit.

Hadházy: Ilyen mélyre csak a Rákosi-rendszerben süllyedt a kormányzati média

MTI Fotó: Kovács Attila

A kormánypárti sajtó szerint már Hadházy Ákos is Simicska Lajos zsebébe került, az LMP társelnöke Simicska Ádámtól kapja az utasításokat, és persze ő pénzeli a pártot is. Mindezt a napilap által szervezett Magyar Nemzet Szalon legújabb estélye után kezdték terjeszteni a kormány által eltartott lapok. Csakhogy Simicska nem is volt ott a rendezvényen. Hadházy Ákos, az LMP társelnöke azt mondta a Független Hírügynökségnek:

„A kormánysajtó zagyvaságaiból nyilvánvalóan kiderül, hogy a hatalom retteg a választásoktól.”

Szerinte a lejáratása azután kezdődött, hogy Tiborcz Istvánnak, Orbán vejének ügyeiről beszélt. Azt is mondta: Kósa Lajos esetében nem a 82 éves édesanyja sertéstelepének támogatása a legsúlyosabb ügy.

Brüsszelben megszavazták, ami ellen Budapesten kampányolnak

Miközben itthon dübörög a kormányzati kampány, és Stop Soros néven törvénycsomag készül a menedékkérőket segítő, vagy velük bármilyen kapcsolatban álló civilek ellen,

a Fidesz brüsszeli képviselői megszavazták, hogy a civil szervezetekkel együtt kell működni a menekültek érdekében.

A párt tíz európai parlamenti képviselője is igennel szavazott az állásfoglalásra.

„Orbánnak csak az lesz a gondja, melyik palotába költözzön”

FH

„Csicskaügyészség nincs tovább, az alkotmánybíráskodásnak is el kell majd indulnia a kollektív bölcsesség irányába, nincs többé ÁSZ-uralom, és nincs többé cinkelt Nemzeti Választási Bizottság” – többek között ezt mondta Haraszti Miklós, egykori parlamenti képviselő, az ENSZ választási raportőrje, az új választási törvényért küzdő politikus a Független Hírügynökségnek adott interjújában. És ezt akkor is mondja, ha

az a törvény, amely mindezt lehetővé teszi egyelőre csak papíron létezik.

Szerinte most egy reális cél állhat a pártok előtt: megakadályozni a Fidesz újabb kétharmadát. Ellenkező esetben Orbán további lépéseket tehet a közjogi rendszer átalakítására, az illiberális rendszer teljes kiépítéséhez, ahol ő lényegében teljhatalmú lesz, és csak azt kell eldöntenie, hogy a Sándor Palotát, vagy a Karmelita Kolostort válassza.

Heisler Lezsáknak: Ez minden magyar áldozat emlékének megtiprása

Heisler András a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnöke levélben fordult Lezsák Sándorhoz, a Magyar Országgyűlés alelnökéhez, amiatt, hogy a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének tagjai január 27-én mise keretében emlékeznek Horthy Miklósra. Azt írja: „Tudjuk, mindenki megérdemli, hogy lelke üdvösségéért imádkozzanak. Minden egyházi közösségnek joga, hogy így tegyen, ebbe senkinek beleszólása nincs.

A Holokauszt Emléknapján azonban ezt megtenni csak a történelem meghamisításával lehet.”

Félelem és röhögés Magyarországon – Így kommentálták a “Stop Sorost”

A magyar közbeszédet múlt hét óta a kormány legújabb, Soros György és szervezetei ellen irányuló újabb intézkedéssorozat uralja. A három törvényből álló “Stop Soros” nevű “csomagot”, legalábbis amennyi elérhető belőle az interneten, már elemezték itthon és külföldön is. Vajon a visegrádi négyek országai, ahol az amerikai milliárdos szintén gyakran van a kormányok és egyes médiumok kereszttüzében, miképp vélekednek Budapest újabb “Soros-ellenes offenzívájáról”? Itt olvashat erről.

Jövőre jön a biometrikus bankkártya

A Mastercard 2019 áprilisától a világ több országában, közöttük Magyarországon is elérhetővé teszi a biometrikus, például arcfelismeréses vagy ujjlenyomatos hitelesítést a bankkártyás vásárlásokhoz. Ezzel azonban a bankoknak és kereskedőknek is lesz dolguk.

Ferenc pápa: A Sátán Kígyójához hasonlóak az álhírek terjesztői

“A fake news, melyet elsősorban a közösségi oldalakon terjesztenek, olyan gyorsan terjed, hogy hiába cáfolják később, mégiscsak nagy hatást gyakorol. Ez a gonosz műve” – írta Ferenc pápa. Szerinte

„az újságírás hivatás és nemcsak egy állás.”

Azt is írta: az álhírek tudatos felhasználása konkrét politikai és gazdasági érdekeknek kedvez.

Menedékjogot kért a Pussy Riot két tagja Svédországban

Luszine Dzsanjan és Alekszej Knedljakovszkij – utóbbi a csoport kevés férfi tagjának egyike – tíz hónapja van Svédországban. 2014-ben részt vettek egy tiltakozáson Szocsiban, a téli olimpia idején. Utána elfogták, később pedig zaklatták, fenyegették és meg is verték őket.

Babos Tímea döntős párosban az Australian Openen

Fotó: MTI/EPA/AAP/Dean Lewins

Babos Tímea oldalán Kristina Mladenoviccsal bejutott a döntőbe az ausztrál nyílt teniszbajnokság női páros versenyében. Az ötödik helyen kiemelt magyar-francia duó

két szettben győzte le

a nyolcadikként rangsorolt Hszieh Szu-vej, Peng Suaj tajvani-kínai kettőst.

Babos később az indiai Rohan Bopanna oldalán bejutott a vegyes páros elődöntőjébe is.

120 perc – 2018. január 24. 16:00

0

Trumpot is kihallgatná a vizsgálóbizottság

A Robert Mueller vezette bizottság, amely azt vizsgálja, hogy az oroszok mennyire avatkoztak bele az amerikai elnökválasztásba, ki akarja hallgatni Donald Trump elnököt is. Arra kíváncsiak, hogy visszaélt-e hatalmával és akadályozta-e a vizsgálatot. (Washington Post)

MSZP: A Stop Soros egy újabb, többmilliárdos hazugság

A párt szerint a Fidesz nem csak az 1300 menekült befogadásáról hazudott, hanem a Stop Soros törvénycsomagról is, hiszen a fideszes EP-képviselők is megszavaztak egy javaslatot, ami felszólítja a kormányokat, hogy működjenek együtt a menekülteket támogató civil szervezetekkel. (FüHü)

Jobbik: Fel kell függeszteni a Paks II beruházást

A párt közleményben szólítja fel a kormányt, hogy „ne kezdjen kampány ízű látszat munkálatokba” a Paks II beruházás kapcsán, az atomerőmű ugyanis biztonsági kockázatot jelent. (FüHü)

Megkezdődött az influenzajárvány

A megbetegedések száma átlépte a járványküszöböt, a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján az országban egy hét alatt 32,7 százalékkal többen, 16 850-en mentek influenzaszerű tünetekkel orvoshoz. A Fejér megyei kórházakban már látogatási tilalom van. (MTI)

120 perc – 2018. január 23. 20:00

0

Karácsony Gergely: Új magyar középosztály kell

Az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje Nyíregyházán beszélt arról, hogy mindenkinek esélyt kell adni ahhoz, hogy biztonságban éljen, programjukban igazságos adó- és nyugdíjrendszer megalkotása, hozzáférhető, magas színvonalú egészségügyi ellátás biztosítása és a minőségi oktatás megteremtése szerepel kiemelt helyen. (MTI)

Reagált a Nyílt Társadalom Alapítvány a Stop Soros csomagra

Az alapítvány közleménye szerint a törvénytervezet nem Soros Györgyről és a Nyílt Társadalom Alapítványról szól. Azt írják: „a törvény alkotóinak szándéka az, hogy kriminalizálják a civil társadalmat” és megbélyegezzék a még független vélemények képviselőit. A támadások az alapítvány szerint a magyarországi demokrácia létét ássák alá. (FüHü)

Iskolai lövöldözés Amerikában

Egy ember meghalt, többen megsérültek Kentucky államban, egy középiskolában, miután egy diák lövöldözni kezdett. A támadót elfogták, egyelőre úgy tűnik, nem voltak társai. (Reuters)

Stop Soros: értelmezhetetlen a távoltartás

Legalább 29 schengeni határátkelőnél kellene nyolc kilométeres sávot megállapítani, amelyektől a nemkívánatos személyeket távol tarthatnák a Stop Soros-csomag egyik törvénytervezete alapján. Ez egyszerűen értelmezhetetlen, mondják szakértők, mert ezek közt repülőterek és kikötők is vannak. Magyar állampolgárokkal szemben egyébként is alkotmánysértő.

A Stop Soros-csomag bevezetné az idegenrendészeti távoltartás intézményét, amely – idézzük – „állampolgárságtól függetlenül megteremti az ország egyes területeiről való távoltartás szabályait olyan személyek esetében, akik Magyarország nemzetbiztonsági érdekeit sértik”.

Mindez azokat érinti, akik „az illegális migránsok Magyarországra történő belépését és tartózkodását segítik, vagy akik ezen szervezeteket finanszírozzák”.

A belügyminiszteré lenne a jog arra, hogy ezeket a személyeket

az uniós külső határ szerinti határvonaltól számított 8 kilométeres sávtól kitiltsa.

Ez vonatkozik mindegyik schengeni belépési pont, illetve schengeni külső határ 8 kilométeres körzetére.

Alapértelmezés szerint tehát azok a határátlépők jönnek szóba, amelyeknél Magyarország szélén van az uniós, úgynevezett schengeni határ. Vagyis a horvátokkal, szerbekkel és ukránokkal közös területek.

Az Útinform adatai alapján a közúti átkelők száma 18. Emellett van még nyolc vasúti és vízi átkelési-belépési pont ezeken a határszakaszokon. Ezeken túl

Budapesten található a Dunán a Budapesti Nemzetközi Hajókikötő, továbbá két repülőtér, a ferihegyi és a debreceni,

amelyek nemzetközi személyforgalmat bonyolítanak. Részletes áttekintés itt.

Megkérdeztünk szakértőket, hogyan lehet ezek mindegyikénél létrehozni a nyolc kilométeres – a régi fogalommal élve – határsávot.

„egyszerűen Nem értelmezhető”

– ez volt a kapott válasz. Egy nemzetközi jogász szerint valószínű, hogy a korábbi „migrációs” rendelkezésekben a déli (szerbiai) határnál, a kerítésnél létrehozott nyolc kilométeres sávra gondolhattak a szöveg megalkotói, és nem jutott eszükbe, hogy ha általánossá teszik a szabályt, az a gyakorlatban kezelhetetlen helyzetet teremt.

Majtényi Lászlónak, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet (Ekint) elnökének már az alaptétellel is baja van. Osztja azt az álláspontot, hogy magyar állampolgárok – akár van útlevelük, akár nincs – nem utasíthatók ki az országból, mert az alaptörvény alapján minden magyar állampolgárnak joga van Magyarországon tartózkodni. Aki pedig valaha magyar állampolgár volt, amitől nem fosztották meg és nem is mondott le róla,

az most is magyar állampolgár.

Tehát Gulyás Gergely zöldséget beszélt néhány napja, amikor azt mondta, hogy ha valaki semmilyen személyi okmánnyal se tudja magát igazolni, arra érvényes a távoltartás-kitiltás – mondta a Független Hírügynökségnek Majtényi.

Az idegenrendészeti távoltartás azonban nemcsak alkotmánysértő, hanem, például mert felidézi a rossz emlékű határsávot, jogi abszurd is – válaszolta a schengeni határátkelők sokaságára utalva.

Majtényi szerint a Stop Soros megszövegezői úgy gondolják, hogy csak egyszerűen kijelölik a határ 8 kilométeres sávját, ahonnan aztán távol tartják mindazokat, akiknek itt tartózkodása nemzetbiztonsági kockázat. A tervezet azonban már önmagának is ellentmond, mert a miniszter döntése szerint az ország egész területén nemzetbiztonsági kockázat az érintett jelenléte, aki lehet magyar állampolgár is.

Jogilag szinte értelmezhetetlen az egész törvénycsomag – mondta Majtényi -, és valószínűleg annyiban tényleg kampányfogás, hogy el kell terelni a figyelmet Tiborcz István 12 milliárdos lámpaüzletéről és arról, hogy Orbán Viktor már nem tudja, mit beszél „migránsügyben”. De ettől még valósággá válhat – jelzi az Ekint-elnök -, hogy

egyre inkább totális vonásokat

vesz magára a magyar állam, és az egész Stop Soros minden abszurditásában is dermesztően fenyegető.

A civil szervezetekre vonatkozó szabályoknak (újabb nyilvántartásba vétel, 25 százalékos „illeték” a külföldi támogatásokra és az ügyészi-bírósági eljárások kilátásba helyezése, végső esetben a törlés) pedig nyilvánvalóan céljuk a közéletileg aktív szervezetek eltakarítása – mondta Majtényi. Hasonlóan ahhoz, ahogy a Népszabadságot is először csak megzabolázni akarták, aztán hirtelen bezárták – vont párhuzamot az alkotmányjogász.

Majtényi úgy véli, hogy az egész világ által bírált előző civiltörvény ehhez képest nagyon szelíd szöveg. De Rogán Antal azon üzenete, hogy a „társadalmi vita” után csak szigorúbb lehet a szöveg, a bolsevik időkre emlékezteti, amikor a dolgozó nép követelésére „a nép ellenségeit” kellett még jobban megbüntetni, azaz a társadalmi vita a „munkáslevelezők” akkor volt őrjöngését idézheti fel.

Lapszem 2018. január 20.

0

Ma a Fábiánok és a Sebestyének ünneplik a névnapjukat. Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint ma délután már ki- kisüthet a nap, majd ismét beborul. Csapadék kevés lesz, bár kora délelőttig néhol ónos eső nem kizárt. Nappal 1 és 7, éjjel -3  és +2 fok alakul a hőmérséklet. Lássuk, miről írnak a mai lapok!

 

Népszava – Baki a Stop, Soros!-ban

A Stop Soros – a magyar helyesírás szabályai szerint Stop, Soros! – névre hallgató törvénytervezet a Dublini-rendelet 35. cikkelyére hivatkozik, amikor meghatározza, hogy kikre vonatkozna a jogszabály. Ez a cikkely azonban még nem lépett hatályba, az is lehet, hogy soha nem is fog, erről ugyanis még csak tárgyalnak – állította a Népszavának Nagy Boldizsár nemzetközi jogász, aki szerint ennek megfelelően ez a törvény biztosan nem lesz majd alkalmazható.

A tervezetben értelmezhetetlen és ellentmondásos jogi kategóriák szerepelnek, s nem is szabad jogszabály-tervezetként értelmezni azt, mert ami benne szerepel, az összeegyeztethetetlen a jogállamisággal.

Arra is emlékeztet, hogy EU kötelezettségszegési eljárást folytat a civiltörvény miatt Magyarország ellen, amiben a jogalkotó különbséget tett külföldi és hazai pénz között. Ugyanez a gondolat jelenik meg a Stop Sorosban is, pedig ezt szigorúan tiltják az uniós szabályok.

„Az mindenesetre biztos, hogy számtalan jogtechnikai megoldás létezik arra, hogy a szervezetek megkerüljék a törvényt. Elegendő például átalakulni gazdasági társasággá, így ugyanis már biztosan nem vonatkozna rájuk a Stop Soros – mondta Nagy Boldizsár, aki azt is hangsúlyozta, hogy nem tekinthető illegális migrációnak, ha valaki menedéket kér

Magyar Nemzet – Gyöngyösi Márton interjú

A mindenkori magyar diplomácia súlyos problémája, hogy a külpolitika mindig a belpolitikáról szól elsősorban – állítja Gyöngyösi Márton. A külügyi bizottság alelnöke, a Jobbik külpolitikai szakpolitikusa szerint ráadásul az Orbán-kormány az elmúlt hét évben teljesen lejáratta Magyarországot a nyugati világban, és ezzel az egyensúlyt is elvesztette. A politikus szerint az egyik legfontosabb feladat Magyarország renoméjának a helyreállítása lenne a nemzetközi színtéren. Magyarország már jó ügyek érdekében sem tud maga mellé állítani nyugati szövetségeseket. Jó példa erre az ukrán oktatási törvény esete, vagy az autonómiatörekvések.

A magyar diplomácia keleti nyitásának politikáját a koncepciótlanság és teljes átláthatatlanság jellemzi, a magyar–kínai és a magyar-orosz kapcsolatokat kizárólag a másik fél elképzelései hajtják.

Ami az amerikai viszonyt illeti: a magyar diplomácia nem képes felfogni, hogy amerikai kormányok jönnek-mennek, de vannak bizonyos értékek, amelyeket még az olyan „atipikus” elnökök is tiszteletben tartanak, mint Donald Trump.

Ma már egyébként – mondta – a nemzetközi közvéleményben a Jobbikra egy középen álló néppártként tekintenek, amely a józan észt képviseli a szélsőjobboldalra kitolódott a Fidesszel szemben. Óriási az érdeklődés a Jobbik iránt. Sikerült magunkat teljesen átpozicionálni a nemzetközi térben, a Fidesz és Jobbik között megtörtént a helycsere.

Magyar Idők – Simicskáék cége volt az Elios tulajdonosa

Simicska Lajos zászlóshajója, a Közgép Zrt. egy vállalkozáson keresztül többségi tulajdonnal rendelkezett az Elios Innovatív Zrt.-ben abban az időszakban, amelyet az Európai Csalás Elleni Hivatal, az OLAF vizsgált – derül ki a cégbírósági iratokból. Az ügy érdekessége, hogy az ellenzéki sajtó, beleértve az oligarcha teljes médiaportfólióját, elhallgatja a tényeket, és kizárólag Tiborcz Istvánt, Orbán Viktor vejét emlegeti, aki éveken keresztül – 2015-ig – érdekelt volt a társaságban.

De 2012 elejétől 2013 nyaráig lényegében a Simicska Lajos tulajdonában álló Közgép akarata érvényesült a társaságban.

A cégbírósági adatokat szétszálazva azt láthatjuk, hogy 2012. február 3-án az Elios Zrt.-ben tulajdonosként bukkant fel az E-OS Zrt., amely egészen 2013. június 3-ig birtokolta a részvények többségét. Az E-OS tulajdo­nosa pedig 2010-től egészen napjainkig nem más, mint a Közgép, vagyis Simicska zászlóshajója.

Említésre méltó körülmény az is, hogy az E-OS Áfra Barnabás János személyében egy speciális jogosítvánnyal rendelkező tagot delegált az Elios igazgatóságába. Áfra Barnabás Jánosnak beszámolási kötelezettsége volt a Közgép, vagyis Simicska felé. Az oligarcha tehát – bizalmasain keresztül – gyakorlatilag kézi vezérléssel tudta irányítani az Elios ügyeit – állítja a lap.

Magyar Hírlap – Interjú Szijjártó Péterrel

A menekültek Genfi Egyezmény alapján való befogadása, valamint a tömeges illegális bevándorlás közötti különbséget hangsúlyozta a lapnak Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki ezzel szintén beszállt az elmúlt napok egyik legélesebb belpolitikai vitájába. „ Azok, akik oltalmazotti státuszt kaptak, a törvényeket betartva beadták a kérelmüket, amit a magyar hatóságok a nemzetközi jogszabályoknak megfelelően elbírálták, és aki valóban rászorult, oltalmazotti státuszt kapott. Ez azt jelenti, hogy addig itt maradhat, amíg a hazájában fenyegetettségnek van kitéve, de a veszély elmúlta után haza kell térnie. Mindennek azonban semmi köze sincs a tömeges illegális bevándorláshoz, a kettő összekeverése rendkívül hazug, tisztességtelen magatartás. A Genfi Egyezmény ugyanis nem vonatkozik a tömeges illegális bevándorlásra.” – szögezte le. „ A mi álláspontunk világos:

mi egyetlenegy migránst sem engedtünk be, és egyetlenegyet sem fogunk beengedni, mert Magyarországra illegális migráns nem jöhet be. Pont.

Ezért építettünk kerítést, ezért költöttünk egymilliárd eurót határvédelemre, és ezért ellenezzük a kvótát.”

 

 

Új év, régi-új Soros-reklám

0

Már látható az arra vevő televíziócsatornákon Magyarország kormányának új reklámszpotja Soros György főszereplésével.

Az új reklám nem sokban tér el a tavalyitól, Soros György és a veszély hangsúlyozása is maradt, viszont a Stop Soros elnevezésű, csütürtökön előterjesztett törvénycsomagnak megfelelően már nem Soros nevetését kell megakadályozni, hanem a tőzsdespekulánst magát.

A reklámszpotról készített felvételt a Vastagbőr blog tette közzé YouTube-csatornájukon:

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!