Kezdőlap Címkék Steve Bannon

Címke: Steve Bannon

Konzervatív kardinálisok bírálják a pápát a vatikáni tanácskozás előtt

0

Több mint 130 állam katolikus vezetői kezdenek tanácskozást a Vatikánban csütörtökön. A fő téma a szexuális zaklatás problémájának megoldása. Ferenc pápa szerint az egyház hibát követett el amikor sokáig titkolta a pedofil papok ügyét. A pápa nemrég egy kardinálist is megfosztott papi címétől, mert bebizonyosodott, hogy évtizedekkel ezelőtt szexuálisan zaklatta a gondjaira bízott gyerekeket.

Két konzervatív kardinális a pápát bírálja

Burke és Brandmüller bíboros a katolikus egyház konzervatív irányzatának a zászlóvivői. Ellenzik Ferenc pápa tervezett reformjait. Főként azt, hogy a katolikus egyház feje változtatni akar azon, hogy az elvált hívők nem lehetnek teljes jogú tagjai a katolikus közösségnek. A két konzervatív kardinális ragaszkodik a tilalomhoz, és azzal vádolja Ferenc pápát: a szexuális zaklatási ügyeket kihasználva gyengíti az egyházi hierarchiát. Chile egész püspöki kara lemondott miután egyértelműen kiderült: évtizedeken át takargatták a pedofil papok bűneit.

Rómában összecsapás várható a pápa hívei és ellenfelei között

A vatikáni tanácskozásnak politikai jelentősége is van. Ferenc pápa meglehetősen nyíltan támogatja Macron francia elnököt, aki felvállalta az Európa barát liberális erők vezetését a májusi európai választásokon. Trump amerikai elnök és az európai szélsőjobboldal viszont a konzervatív kardinálisokat támogatja. A migráció ügyében éppúgy mint a reformok elvetésében. Steve Bannon, aki Trump választási győzelmének fő szervezője volt, jó kapcsolatban áll Burke bíborossal. Steve Bannon, aki már nem Trump tanácsadója, Budapesten Orbán Viktor miniszterelnök vendége volt. A BBC értesülései szerint Steve Bannon is ott lesz Rómában, ahol egy fontos tanácskozáson várhatóan összecsapnak Ferenc pápa hívei és ellenfelei.

Pompeo kudarca

„A magyar miniszterelnök abban a hitben él, hogy nyugodtan folytathatja az eddigi politikát, hisz sok kockázat abban nincsen. Elvégre minden amerikai nyomásgyakorlási kísérlet mindaddig kudarcra van ítélve, amíg nem tesznek Washingtonban különbséget saját belpolitikai taktikai és külpolitikai stratégiai céljaik között, s amíg ez utóbbi továbbra is alárendelődik az előbbinek.” – írja Ara-Kovács Attila Diplomáciai jegyzetében.

Az amerikai külügyminiszter, Mike Pompeo budapesti útja eredményeiben – egészen pontosan eredménytelenségében – pont azt hozta, ami várható volt tőle. Amerikai szempontból az egész totális kudarc volt, s még inkább az lesz, ha hónapok múlva összevetjük a washingtoni elvárásokat mindazzal, amit az Orbán-kormány addig művelni fog.

A dolgok állására rálátó diplomata mondta bizalmasan: Orbán Viktor soha nem fog olyan amerikai kérést teljesíteni, ami a legcsekélyebb mértékben is korlátozza a mozgásterét, s ami ellentmondana a Moszkvával és Pekinggel kialakított bizalmi viszonynak. Az ok végtelenül egyszerű – tette hozzá a diplomata –, ha mondjuk engednénk abban, hogy Magyarországon szolgáló amerikai katonákra ne vonatkozzanak a magyar törvények, márpedig a Védelmi Együttműködési Megállapodás (DCA) megújításából ez is következne, akkor egész biztosan az amerikaiak újabb követelésekkel állnának elő. Esetleg azzal, hogy legyen itt is a kormánytól független különleges korrupcióellenes ügyészség, mint amilyen Romániában okozott roppant felfordulást, elindítva ellenőrizhetetlen folyamatokat.

A neve mellőzését kérő diplomata mellesleg még hozzátette: ha pedig Washington emiatt nem küldené ide katonáit, az csak tiszta haszon. A miniszterelnök megspórolhatja, hogy Putyinnak magyarázkodjon.

Hogy a fent említett mondatok indiszkréció folytán kerültek-e napvilágra vagy direkt kiszivárogtatták őket, azt nem tudni, de aki ismeri a magyar külpolitika 2010 óta zajló formálódását, annak ez a mentalitás túl nagy meglepetést nem okozhat. Ez alatt a nyolc év alatt halmozódott fel a legtöbb probléma, ami miatt Pompeo most Budapestre kényszerült jönni.

Foglaljuk tehát össze, melyek is ezek:

  • Túl baráti kapcsolatok Moszkvával és Pekinggel, annak minden politikai, gazdasági és titkosszolgálati vonatkozásával együtt.
  • A Védelmi Együttműködési Megállapodás aláírásának megtagadása.
  • Feltűnő tartózkodás attól, hogy a magyar honvédség amerikai fegyvereket szerezzen be.
  • NATO-ban történt bizalomvesztés.
  • Diverzifikáció a földgáz-vásárlásban, az Oroszországtól való függés csökkentése.
  • Az Orbán-kormányt jellemző példátlan korrupció.
  • A demokratikus intézményrendszer lebontása.
  • A civil szervezetek autonómiájának felszámolása orosz módra.

Egy ideig a lista élén szerepelt a CEU ellehetetlenítése is, de ez láthatóan mára lekerült a washingtoni napirendről. A Trump-kormány első nagy kudarca épp a CEU volt, de csak idő kérdése, hogy a lista többi eleme is a kudarcok gyűjteményét gazdagítsa. Melyek e fejlemény valódi okai?

Klikkelj a 2 számra, hogy a teljes cikk olvashatóvá váljon.

A bukott Bannon

Steve Bannon most kezdi nem érteni, mi történik vele és körülötte. Eddig állócsillagnak érezhette magát az alt-right egén, valamiféle jobboldali forradalom-exportőrnek, Mick Jaggernek a neokonzervativizmus színpadán, és valóban, sok helyen megfordult, sok sikert elért ő – most viszont halványodik a fénye, nagyon úgy néz ki, Európában találkozott a kudarccal.

Pedig ahhoz van szokva Trump elnök volt tanácsadója, hogy neki minden sikerül. Na jó: majdnem minden. Amikor 2007-ben megalapította a Breitbartot, viszonylag hamar rájött, hogy az informatika korának csodafegyverét tartja a kezében: a manipulált és hamis híreket. Hatalmas politikai és üzleti diadalmenet kezdődött a lapnál (ne feledjük: ebben az időszakban, illetve valamivel korábban jelent meg Magyarországon is a kurucinfó, aminek a története mutat némi hasonlóságot a Breitbart News-szal). Olyan figurákat támogatott, mint a majdnem nyíltan fasiszta, „identitárius” Richard B. Spencer vagy Milo Yiannopoulos – Spencer a fehér felsőbbrendűség hirdetője, és egy időben épp úgy a Fehér Ház tanácsadói közé emelkedett, mint Bannon vagy Milo mester, akit nem kell bemutatnunk.

Habár mikor Spencer Budapestre érkezett 2014-ben egy olyan „identitárius” konferencia vendégeként, amelyen elvileg Dugin, minden eurázsiai gondolat és orosz nacionalizmus atyja elnökölt volna, még letartóztatták a magyar hatóságok (Dugin el sem jött), de azóta sokat változott a világ Budapesten is. Tavaly Bannon húszezer dolláros honoráriumért lépett fel nálunk, tartott előadást – a Schmidt Mária-féle Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány hívta meg az amerikai szélsőjobboldali politikust, hogy tartson előadást az Európa jövője című konferencián. Ugyanakkor, ugyanazon az eseményen Yiannopoulos ugyanennyit kapott – lám, mit tesz az a négy év. Most már szívesen látott vendégek ők nálunk.

De a Fehér Házban nem

2017 augusztusában Trump elnök menesztette, társaival együtt, és úgy tűnik, az alt-right csillaga Amerikában végképp leáldozott, olyan múló politikai divatnak bizonyult, mint egyik-másik társastánc: akik a Földet akarták a sarkából kifordítani, most Európában keresnek ha nem is menedéket, de megélhetést, munkát.

Bannon köszönhette ugyan bukását annak, hogy kiesett Trump kegyeiből, de maga a mozgalom már korábban romlásnak indult: a valaha legendásan sikeres Breitbart News már 2017 áprilisa és júniusa között elvesztette hirdetőinek kilencven százalékát és olvasottsága is a korábbinak 53%-ára csökkent. Aztán jöttek a tavalyi választások, és a Képviselőházban behozhatatlan, 220-198-as demokrata többség alakult ki. Ezzel szemben a 100 tagú Szenátusban a republikánusok őrzik többségüket. Ezzel véget ért Trump elnök és a Republikánus Párt abszolút hatalma. Nem, nem buktak meg, erről szó sincs: ám most már nem tehetnek azt, amit akarnak. A republikánus túlhatalom ellen amúgy sem lett volna megoldás egy demokrata túlhatalom – Amerika ne legyen pártérdekek játékszere, ne dobálják egymásnak a pártok ezt a világhatalmat, mint óvodások a labdát. Az Egyesült Államoknak, éppúgy, mint az egész világnak, az az érdeke, hogy józan és mértékletes, bölcs és belátó, kiegyensúlyozott vezetése legyen, ami felöleli a politikai paletta mindkét oldalát.

Igaz, a választások tavaly ősszel voltak, de Bannon már érezhette, hogy a lehetőségek beszűkültek körülötte Amerikában, elfogyott a levegő, és még tavaly nyáron bejelentette, hogy mint egy szélsőjobbos Che Guevara, exportálja az alt-rightot Európába. „The Movement” néven alapítványt hoz létre Brüsszelben, ami az európai populista pártoknak segít abban, hogy a helyek egyharmadát megszerezzék a májusi európai parlamenti választásokon.

Kudarcosnak látszik az európai vállalkozás

Nos, ez a vállalkozás ugyan talált néhány fanatikus hívet, de alapvetően kudarcosnak látszik. Róma közelében megvették a Trisulti kolostor ódon épületét, ahol Bannon és brit rajongója, Benjamin Harnwell, a Dignitas Humanae Institute vezetője „gladiátorképzést” akarnak folytatni „kultúrharcosoknak”, csak éppen nem tolonganak a jelentkezők. Bannon és védencei nem élvezik a két olasz populista pártvezér, Matteo Salvini (Lega) és Luigi DiMaio (Movimento 5 Stelle) feltétlen támogatását. A jelenlegi állás szerint az intézetnek nincs még sem akkreditációja, sem tanárai. Az ígéretek szerint 2020-ban kezdődhet meg az oktatás, addig egy ideiglenes, római helyszínen tartanák az ideológiai gyorstalpalókat.

Bannon pedig nem érti a támogatás hiányát

Pedig igen egyszerű. Sem Salvini, sem DiMaio nem olyan bolond, hogy maga fizesse a helyébe lépni kívánó, jövendő konkurenciája képzését, ráadásul joggal tarthatnak attól, hogy a teljesen lehetetlen és alkalmatlan Trumpot elnöki székbe segíteni tudó Bannon egy-két tehetséges legényből vagy leányból valóban ütőképes ellenfelet nevelne. Az akadémia egyébként – ha közvetve is – kapott némi anyagi támogatást, de a gyanús azerbajdzsáni milliókat elfogadó Luca Volantétól, azonban az is csak tizenkétezer euró volt.

De miért pont Olaszországban próbálkozik Brüsszel mellett? Azért mert az Uniónak csak négy tagállamában – Olaszországban, Dániában, Svédországban és Hollandiában – nem tilos az, hogy politikai pártok külföldi szervezetektől anyagi támogatást fogadjanak el. Nem a civil szervezetekről beszélek, ők más kérdéskörhöz tartoznak, hanem a rendes, bejegyzett politikai pártokról. Márpedig a The Movement éppenséggel egyfajta „nacionalista Internacionálé” akarna lenni, amely támogatja a populista és szélsőjobbos mozgalmakat ott, ahol azok gyengék – ha kell, anyagilag is. Az persze a jövő zenéje, hogy miből támogatná, mert egyelőre nincs saját vagyonuk, de ha sikeresek lennének, valószínűleg megjönne a pénz az általuk hatalomba segített populista politikusoktól, kormányoktól is. És akkor tényleg elképzelhető lenne, hogy mondjuk az orosz nacionalista támogassa teszem azt, a lengyel nacionalistát anyagilag és viszont, annak dacára, hogy életük fő célja és értelme elveik szerint egymás agyoncsapása.

Bannonnak egy híve akadt az európai politikai életben, a belga Mischaël Modrikamen, a szélsőjobboldali Néppárt alapítója, de ő is azt nyilatkozta mostanság, miszerint „nem akarok az időmből 24 órát arra áldozni, hogy valami horvát pártnak segítsek.” A német AfD „már tavaly nyáron jelezte, hogy nem kérnek Bannonból, a társelnök Alexander Gauland akkor azt mondta, a hozzájuk hasonló „ európai elitellenes pártok érdekeit nagyon nehéz, szinte lehetetlen összeegyeztetni”. 2018 októberében a korábban látványosan dörgölőző, szintén szélsőjobboldali Marine Le Pen is egyértelműen elhatárolódott Bannontól.” (444)

Orbán még a barátja

A Lega is kiadta az útját, Modrikamenen kívül hű barátja egy maradt: de nem a köd, hanem – Orbán Viktor.

Róla azt mondta, hogy az idei EP-választási kampány alatt közvélemény-kutatásokkal segítik majd a magyar miniszterelnök stábját, és így legalább „megismeri a helyi embereket”.

Talál még menedéket Bannon is, Yiannopoulos is Budapesten, a populista káderpihentetőben, akárki meglássa…

Európa populistái egyesüljetek!

Egyesülés. Ezt a célt tűzte ki az Alternative für Deutschland társelnöke, aki a szélsőjobboldali párt vezére lesz az európai választási kampányban. Jörg Meuthen exkluzív interjút adott a német közszolgálati Deutsche Welle portálnak.

 

Mit akarnak elérni az európai választásokon, melyeket jövő májusban rendeznek meg?

Az Alternative für Deutschland több szavazatot szeretne kapni, mint a legutóbbi országos választáson. A szélsőjobboldali párt népszerűsége azóta megnövekedett, jelenleg Németország második legnépszerűbb politikai alakulatának számít.

Mik a céljai?

Először is a kaotikus migráns helyzet rendezését akarjuk elérni. Ezt egyre többen követelik Németországban és egész Európában. Jelenleg tárgyalunk más populista pártokkal, hogy majd egységes frakciót tudjunk alakítani az Európai Parlamentben.

Milyen szerepe lehet Steve Bannon-nak, Trump egykori tanácsadójának, aki most Európában nyomul?

Nem hiszem, hogy fontos szerep jutna Steve Bannon-nak az európai populista szervezetek egyesítésében. Ha létrehoz egy kutató központot, amely feldolgozza a számunkra fontos politikai témákat, akkor azt megköszönjük, de a populisták egységét mi európaiak fogjuk megcsinálni – Steve Bannon nélkül.

Mi a véleményük az Európai Unióról?

Nem minden rossz, ami ott történik. Az Európai Unión belüli kereskedelem az mindenkinek jó, ezt tehát helyeseljük. Meg akarjuk erősíteni a külső határok védelmét. Az Európai Unió központját közelebb akarjuk hozni az emberekhez. Svájci megoldást akarunk vagyis sok népszavazást!

Újabb gazdasági krízistől tart, melyben politikai lehetőséget lát? Ön szerint fél éven vagy legkésőbb egy éven belül itt a recesszió Európában?

Erre fel kell készülni és valamiféle hatékony akció tervet kell kidolgozni. Azért akarunk mi, az Alternative für Deutschland erős és egységes populista frakciót az Európai Parlamentben, hogy aktívan befolyásolhassák Európa jövőjét.

Európa elrablása

Steve Bannon tárgyalásokat folytatott Nigel Farage-zsal és Marine le Pennel nyugaton, valamint Orbán Viktorral és a lengyel vezetéssel keleten. Olyan jobboldali „szupercsapatot” képzel el az Európai Parlamenten belül, amely akár a törvényhozók harmadát is magához vonzhatja az európai választások után.

Steve Bannon, az amerikai altright egyik vezető személyisége, Donald Trump elnök volt főtanácsadója „A mozgalom” elnevezéssel alapítványt hoz létre, amely reményei szerint jobboldali populista forradalmat robbant ki Európában már a jövő tavaszi európai választásokon.

Erről maga Bannon beszélt a The Daily Beast című független amerikai portálnak. A nonprofit szervezet célja, hogy a közvélemény-kutatások, továbbá a politikai üzenetek és az adatfelhasználás területén a tanácsadás központi forrása, és emellett agytröszt legyen a szélsőjobb számára, amely felemelkedőben van Európa-szerte, és amely gyakran nem rendelkezik megfelelő politikai struktúrákkal és/vagy pénzzel. Bannon arra törekszik, hogy szervezete végül versenyre keljen Soros György Nyílt Társadalom Alapítványának hatásával, amely eddig – vagyis 1984-es alapítása óta – több mint 32 milliárd dollárt költött többnyire liberális célokra.

Bannon tavaly tárgyalásokat folytatott Nigel Farage-zsal és Marine le Pennel nyugaton, valamint Orbán Viktorral és a lengyel vezetéssel keleten. Olyan jobboldali „szupercsapatot” képzel el az Európai Parlamenten belül, amely akár a törvényhozók harmadát is magához vonzhatja az európai választások után. Egy ekkora populista tömb komolyan obstruálni tudná a parlamenti folyamatokat, és potenciálisan nagyon nagy hatalmat biztosítana Bannonnak a populista mozgalmon belül.

Bannon úgy látja, hogy

a Fehér Házból történt eltávolítása után most itt az alkalom, hogy megteremtse európai birodalmát.

A főhadiszállás a tervek szerint Brüsszelben lesz, és már a tavaszi európai választások előtt létrejön egy szűkebb stáb, tíznél kevesebb főfoglalkozású munkatárssal, köztük közvélemény-kutatási szakemberrel, irodavezetővel és kutatóval. A választások után a létszámot a tervek szerint megnövelik mintegy 25 főre, és Bannon ideje mintegy felét Európában szándékozik tölteni, de főleg „a terepen” és nem a brüsszeli irodában.

Bannon szerint az európai választás rendkívül fontos momentum, az első nagy európai erőmérés a populizmus és „a davosi párt” között. A mostanában Európában felemelkedőben lévő populista csoportosulások gyakran hasonló problémáktól szenvednek: nincs elegendő szakértelem és pénz. Bannon esélyt lát arra, hogy előre vigye a nagyon is eltérő nacionalista pártokat azzal, hogy létrehoz egy jól finanszírozott központot, amely az adott pártok és szervezetek helyi munkáját segítik.

A mozgalom egyebek között kutatást végez majd, és részletes politikai javaslatokat ír, amelyeket az azonos gondolkodású pártok használhatnak majd, és megosztja a választási központok metodológiáját, mint amilyen az üzenetek terén szükséges fegyelem, a szavazók adatok alapján való megcélzása (big data), és terepmunka. Az egyes országok törvényi kereteinek figyelembe vételével az alapítvány esetleg közvetlenül is részt vehet egynémely kampányban, másutt közvetve támogathatja a populista csoportokat.

Bannon szerint a jobboldali fordulat kanócát tíz éve gyújtották meg, amikor Obama elnök a gazdasági válságban megmentette a bankokat.

Bannon úgy látja, hogy Angela Merkel és Emmanuel Macron az európai establishment sebezhető vezetői, az egyesült kontinensről szóló álmuk jövőre megmérettetik. Szerinte a következő években megtörik az európai integráció folyamata. „Jön a jobboldali populista nacionalizmus, és az fog kormányozni. Egyedi nemzetállamok lesznek saját identitással és saját határokkal. Az alulról jövő mozgalmak már a helyükön vannak, és arra várnak, hogy valaki maximálja a potenciáljukat. Ez egy pillanat alatt történik majd meg, mint amikor felkapcsoljuk a világítást” – mondta.

Beismerte, hogy jobboldali koalícióját korlátozhatja, hogy a potenciális partnerek közül némelyik szélsőséges álláspontokat vall. „Lesz, aki távol maradhat, mert úgy gondolhatja, hogy egyesek túlságosan is a bevándorlásra koncentrálnak. Ezért nem kívánunk befogadni etnonacionalista pártokat, noha némelyik tökéletesen megfelelne” – mondta.

Kijelentette:

„Soros briliáns. Gonosz, de briliáns”.

Bannon Soros szerepét akarja betölteni a jobboldalon, és nem szégyelli kimondani céljait: „A győzelemről beszélek, a hatalomról. Győzni akarok, és meg akarom valósítani a változást”. Egy közeli munkatársa kijelentette:

„Felejtsétek el a Merkeljeiteket.

A következő években Soros és Bannon lesz a két legnagyobb játékos az európai politikában”. Bannon terveiről a The Daily Beast nyomán számos más sajtóorgánum is beszámolt, így például az Independent és az EuroNews.

Német miniszter: érvekkel kell harcolni Steve Bannon hazugságai ellen

0

Az európai ügyek minisztere arra reagált, hogy Bannon szélsőjobboldali alapítványt hoz létre Európában.

Donald Trump egykori főtanácsadója európai központot akar létrehozni The Movement (a Mozgalom) néven Európában. Steve Bannon nacionalista, populista és antiglobalista programját az Egyesült Államokban alakította ki. Trump America First programja nagyrészt Bannon tanácsai alapján született meg. Bannon támogatta a brexitet, és méltatta a visegrádi államok szembenállását az Európai Unióval.

Amerikában azonban megbukott,

távoznia kellett a Fehér Házból, majd a szélsőjobboldali Breitbart vezetői székéből is. Ezután európai turnéra indult. Budapesten is járt, ahol Orbán Viktort „Trump előtti Trumpnak nevezte”.

Most valószínűleg Brüsszelben hozza létre a The Movement központját, hogy frontálisan támadhassák az Európai Uniót, a jövő évi európai parlamenti választások előtt.

Ezzel kapcsolatban Michael Roth, a német kormány európai ügyekért felelős minisztere a Die Weltnek azt mondta: semmiképp nem szabad félvállról venni Bannon kezdeményezését. Szerinte érvekkel kell harcolni vele és követőivel szemben, akik

gyakran hazugságokat és álhíreket is felhasználnak a politikai harc során.

Trump megnyilvánulásai azt mutatják: az Egyesült Államokban sokan vetélytársnak, sőt ellenfélnek tekintik az Európai Uniót, amelyet szeretnének meggyengíteni. Ezt célozza a brexit és a nacionalista-populista kampányok.

Németországban egyébként minden párt elutasítja Bannon kezdeményezését – kivéve a szélsőjobboldali, populista Alternative für Deutschland, amelynek vezetői rendszeresen konzultálnak Bannonnal.

A felmérések szerint a jobboldali populista pártok megerősödhetnek jövőre az európai parlamenti választások során. Ez pedig komolyan befolyásolhatja egész Európa jövőjét.

Bréking nyúz, július 23. – Tudósítás a másik valóságból

0

Döbbenetes „leleplezés” a Magyar Időkben: szerintük az ENSZ-t is Soros György irányítja, aki amúgy is sokat szerepel ma az alternatív valóságban: megtudhatjuk, hogy ő áll nem csak Judith Sargentini EP-képviselő, hanem a vele interjút készítő hírportál mögött is, hamarosan életbe lép a Soros-adó, Donald Trump megbukott tanácsadója pedig Soros-ellenes alapítványt hoz létre. De megismerhetjük a „francia Watergate-ügyet” is.

MTI Fotó: Kovács Tamás

A Magyar Idők szerint az ENSZ mögött is Soros György áll

„Soros György tudatos háttérmunkája miatt nem csupán az Európai Unióban, az ENSZ-ben, a Világbankban vagy éppen az amerikai törvényhozó testületekben szerzett befolyást, hanem bizonyos üzleti és politikai elit klubokban, társaságokban is. Ilyen például a Concordia, amely minden évben az ENSZ-közgyűléssel egy időben tartja éves csúcstalálkozóját, az általuk megfogalmazott cselekvési tervet tükrözi az a mérföldkőnek tartott nyilatkozat, amit a világszervezet 2016-ban fogadott el a menekültválsággal kapcsolatban. (…)

Az ENSZ-ben meghatározó döntéshozatali pozícióit betöltő vezetők közül többen egy másik „független” csoportban is feltűnnek, csakúgy mint az UNESCO vezetője, Irina Bokova, aki 2015-ig az ENSZ magas szintű bizottságaiban tevékenykedett, a Forbes pedig a világ legbefolyásosabb asszonyai közé sorolta. Ilyen a 2011-ben alapított Concordia nevű társaság – önmagát nonprofit, nem független szervezetként aposztrofálja –, amelynek 2016-os csúcstalálkozóját éppen az ENSZ közgyűlésének idején, szintén New Yorkban tartották, a világ vezető elitjét tömörítő társaság tagjai magas szintű megbeszéléseket folytattak Európa jövőjéről, illetve a menekültügyi válságról.

A Concordia vezetői között a Bilderberg-csoport több tagja is felbukkan, a titokzatos szervezet céljai között az ENSZ megerősítése is szerepel. A csúcstalálkozón az ENSZ Nemzetközi Migrációs Szervezete a Nyílt Társadalom Alapítvánnyal karöltve a magánszektor szerepéről és felelősségéről, valamint a globális migrációs kihívások kezeléséről egyeztetett. Figyelemre méltó adalék, hogy az általuk megfogalmazottak az ENSZ migrációs nyilatkozatával megegyező megállapításokat tartalmaztak.”

A Lokál szerint hamarosan jön a „Soros-adó”

Már a nyár végén hatályba léphetnek a bevándorlási különadót, az úgynevezett “Soros-adót” tartalmazó rendelkezések – nyilatkozta Kocsis Máté, a Fidesz országgyűlési frakcióvezetője hétfőn az MTI-nek. (…)

Mint kifejtette: az állam adót vet ki azokra a szervezetekre, amelyek a bevándorlást segítik, vagy erre a célra támogatást fogadnak el. A frakcióvezető a bevándorlást segítő tevékenységek közé sorolta a migrációt ösztönző médiakampányokat és hálózatépítést. Megjegyezte: a “Soros-szervezetek” köztudottan ilyen tevékenységet folytatnak és nem is szándékoznak felhagyni ezzel.”

A Figyelő nagyon dühös, mert egy EP-képviselő végzi a munkáját

„Tényeken alapul a jelentése és a demokrácia alapvető értékeit próbálja megvédeni – így fogalmazott Soros megbízható embere, Judith Sargentini, egy Soros által támogatott blognak. Nem kell bedőlni az agg milliárdosnak, amikor arról beszél, vesztésre áll az utópiája, a kiképzett emberei ugyanis teszik a dolgukat, a „demokráciáért.” Egy szűk, egyre marginálisabb liberális kisebbség által definiált berendezkedésért, amit ilyen értelemben demokráciának nevezni teljes tévedés. Pontosabban hazugság.

A holland EP képviselő kitartóan végzi feladatát, Magyarország és a harmadszor is kétharmados többséggel bíró Orbán-kormány lejáratását. Ehhez minden segítséget megkap itthonról a Soros-hálózat komisszárjaitól. Értesüléseit a tárgyilagosság jegyében kizárólag tőlük szerzi, a jelentésében ellenzéki aktivisták és kutatók munkáit használta forrásul. Ennyire érdekli a valóság.

A Mércének adott interjújában már egy kissé eltolódtak a hangsúlyok, most nem a migráció ránk erőszakolása Sargentini küldetésének legfőbb célja, hiszen ezzel már nevetségessé válna a brüsszeli elit előtt is. Sargentini értünk, magyarokért aggódik, azt mondja az interjúban, a fő problémája az, ahogyan a magyar kormány a saját állampolgáraival bánik. Úgy fogalmaz:  „Hiba lenne azt hinni, hogy ez a vita a menekültügyről és a migrációról szól. Ez a magyarokról szól.” Ez mekkora!!! Ki hitte volna, hogy ekkora poéngyáros a holland képviselő, nagyon jót nevettem. De lenne egy kérdésem.

Kértük mi ezt, Judith? Mi magyarok, sokan?”

Az Origo ujjong, mert az Amerikában megbukott Steve Bannon Európában indít szélsőjobboldali-populista alapítványt

„Bannon bejelentette, hogy „The Movement” (A Mozgalom) név alatt egy alapítványt hoz létre, amely különböző mód segítené a 2019-es európai parlamenti választásokon induló, jobboldali, hazafias és bevándorlásellenes pártokat. Az amerikai republikánusok ikonja célként nevezte meg a Soros György által alapított Nyílt Társadalom Alapítvánnyal való szembeszállást. (…)

Az egyesült államokbeli jobboldal fenegyereke az elmúlt hónapokban arra áldozta idejét, hogy szorosabb kapcsolatokat alakítson ki a hazafias és bevándorlásellenes pártok, valamint civil szervezetek között. (…)

Bannon Nigel Farage-al, az euroszektikus brit Függetlenségi Párt (UKIP) vezetőjével is jó viszonyt ápol.”

(A mondatban szereplő mindkét hiba az eredeti szövegből való – a szerk.)

A propagandalap főszerkesztője közben a 888-on a francia elnököt támadja

„Alexandre Benalla. Lelkes baloldali fiatalember, sofőr, testőr, Macron elnök bizalmasa. Néhány napja pedig egy letartóztatott bűnöző. Alexandre Benalla története hihetetlen. Hihetetlen, de megmutatja, hogy milyen elképzelhetetlen erkölcsi állapot van Franciaországban, és hogy milyen ember a francia elnök.

Alexandre Benalla azóta állt Emmanuel Macron szolgálatában, hogy Macron bejelentette: elnökjelölt lesz. Azaz már két éve. A személyes védelmét biztosító csoport vezetője volt – mondhatni, a testőrparancsnoka. Az első kérdés: hogy vehetett fel egy pszichopatát? Nem véletlenül használom ezt a kifejezést. Benalla az, mármint pszichopata, és ezt Macronnak pontosan tudnia kellett. Valamiért mégsem zavarta. (…)

Benalla most börtönben van. Ő már nem érdekes. Nyilván még rengeteg más aljassága is ki fog derülni, és még jó néhány rendőr és elnöki hivatali dolgozó gyalázatossága. De akármennyire demagóg is a kérdés: hogy került egy ilyen ember Macron mellé? Hogy bízott meg benne? Nem vette észre, hogy a közvetlen munkatársa agresszív pszichopata? Ilyen emberismerő? Vagy nem érdekelte? Esetleg imponált neki ez a határozottság, keménység? És amikor kiderült, hogy mit csinált május elsején, miért nem rúgatta ki? Miért védte az utolsó utáni pillanatig? Valami titoknak lennie kell. Mert racionális magyarázatot nem tudunk találni, hogy miért véd Macron egy lebukott bűnözőt. (…)

Nem gondolom pedig túlzásnak: ez egy francia Watergate-ügy.”

A Fidesz rejtélyes emberéről, Habony Árpádról ír a BuzzFeed

A miniszterelnök mögött álló, a háttérből a szálakat mozgató „rejtélyes emberről”, Habony Árpádról és az eltorzult magyar médiapiacról jelentetett meg hosszú cikket a BuzzFeed. A világ egyik leglátogatottabb portálja, amely elsősorban kattintásvadász sztorijairól és összeállításáról ismert, az utóbbi időben komoly hírszerkesztőséget is kialakított, és a vasárnapi választás kapcsán írt a magyarországi helyzetről.

A BuzzFeed cikke először összefoglalja a kormány által folytatott migrációellenes kampány legfontosabb elemeit, illetve hangsúlyozza, hogy Orbán üzeneteit az állami média, de még elvileg kereskedelmi alapon működő tévétársaságok és online újságok is egy az egyben adják tovább. Kitérnek a kampány vége felé a közösségi médiát elárasztó, veszélyes migránsokat mutató, de sokszor több éves vagy manipulált videókra, amelyekkel az embereket riogatják kamu Facebook-profilokról vagy éppenséggel online hírportálok fizetett hirdetéseiben.

A cikk szerint ezek alapján úgy tűnik, hogy Magyarország az első áldozata azoknak a kihívásoknak, amelyekkel a demokratikus országok világszerte kénytelenek szembesülni: az álhírek terjesztésével, a közösségi média manipulációjával és azzal, hogy ezek hatásos eszközök a xenofóbiát és rasszizmust saját céljaira használó pártok kezei között.

A BuzzFeed ezután az amerikai viszonyokkal veti össze a magyar populizmus működését: az állami média úgy működik, mint a Donald Trumpot támogató Fox News, amely mellé a gazdag Fidesz-szövetségesek összevásárolták a saját médiabirodalmaikat.

Orbánnak még egy saját Steve Bannon-féle figurája is van: Habony Árpád.

(Bannon a altright egyik bástyájának számító Breitbart News vezetője volt, majd Trump stratégiai tanácsadójaként is szolgált a Fehér Házban.)

Forrás: Wikimedia Commons

Orbán Steve Bannonja a BuzzFeed szerint meghatározza a tematikát a Fidesz-párti sajtó számára, de amerikai kollégájához képest nagy különbség, hogy ő maga a háttérben marad, és alig lehet tudni róla valamit. A BuzzFeed leírja, hogy Habony a 2002-es lesújtó választási vereség után lett Orbán kulcsembere, majd az azt követő 15 évben kiépítette a Fidesz saját médiahátországát, illetve eltanulta a negatív kampányolás minden csínját-bínját. Azt sem felejtik el kiemelni, hogy ebben a folyamatban Habony szépen meg is gazdagodott, miközben elvileg semmilyen hivatalos pozíciója nincs se tanácsadóként, se pedig médiatulajdonosként vagy vezetőként.

A BuzzFeed magát a kormányt is megpróbálta megkérdezni Habony szerepéről, de Kovács Zoltán kormányszóvivő elhárította a megkeresést. Annyit megerősített, hogy

Habonynak szerepe van a Fidesszel szimpatizáló média vezetésében több más emberrel együtt,

de hozzátette, hogy ezzel csak korrigálni akarják „a balliberális média kormányellenes elfogultságát”. Kovács szerint Magyarországon nem kevésbé független a média, mint bárhol máshol a világon, hiszen a média mindig érdekek mentén szerveződik.

A BuzzFeed arra is kitér, hogy Habony fényűző életmódja lehet az egyik válasz arra, hogy miért kell a háttérben rejtegetni. Felidézik, hogy egy fideszes politikus, Kósa Lajos is beszélt ilyesmiről egy, a 444 által korábban közzétett hangfelvételen. Maga a BuzzFeed  hiába kereste Habonyt, nem tudták megszólaltatni a cikkben.

Nyilatkozott viszont az MSZP és az LMP korábbi kampánytanácsadója, Ron Werber, aki hangsúlyozta, hogy Orbán már az előtt is előszeretettel élt a fake news eszközével, hogy ez Nyugaton témává vált volna a 2016-os amerikai elnökválasztási kampány következtében.

Werber szerint Orbán Magyarországa az egyik legjobb példája a hírhamisítás működésének,

és a miniszterelnök már két évtizede használja az álhíreket fegyverként.

Habony és Rogán Antal
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A cikkben megszólaltatják Szél Bernadettet, az LMP miniszterelnök-jelöltjét is, aki arról beszélt, hogy az április 8-ai nem lesz demokratikus választás. Szél szerint majdnem lehetetlen megmutatniuk az igazi értékeiket az ellenzéki pártoknak egy ilyen médiakörnyezetben.

Írnak Arthur Finkelsteinről is, akinek fontos szerepe volt abban, hogy a Fidesz és Orbán kilábaljon a 2002-es csalódásból. Ez olyan sikeres volt, hogy 2010-ben kétharmados többséggel nyertek egy olyan kampány után, amelyben Orbán elkezdte saját kultuszát is kiépíteni. A 2010-est Magyarország első Facebook-választásának nevezik hangsúlyozva, hogy

a Fidesz sokkal hamarabb felmérte a közösségi médiában rejlő erőt, mint ellenfelei.

Fontos volt a videók készítése, és az ezekben közreműködő, később a Fidesz ellen forduló Tomanovics Gergely a BuzzFeednek elmondta, hogy Habony másik projektje már akkor a fizetett kommentelők, a trollok bevetése volt.

A Jobbik feltűnése, illetve Simicska Lajos és sajtóbirodalmának elvesztése arra indította Orbánt és Habonyt, hogy a közösségi médián kívülre terjeszkedve a „hagyományos” csatornákon is befolyást szerezzenek – írja a BuzzFeed. Ez pont a menekültválság csúcsra járásával egy időben történt, ez pedig tökéletes témaként szolgált a frissen kiépülő Fidesz-médiának.

A cikk ezután Gulyás Mártonról ír, aki kormányellenes szerepvállalása miatt szintén Habonyék célkeresztjébe került, és még magánéletével is támadták: a Ripost írta meg, hogy egy „különleges” randioldalra jelentkezett be, miután kiengedték a festékezés miatti előzetes letartóztatásból. A sztorit villámgyorsan átvette az addigra teljes üzemmódra kapcsoló Fidesz-média, amelybe a teljesen átalakított Origo és a frissen elindított 888 is beletartozik. Azt is leírják, hogy állami pénzekből hogyan lehet finanszírozni ezt a Habony-által kialakított és működtetett médiabirodalmat. Miközben Kovács Zoltán a BuzzFeednek azt nyilatkozta, hogy

a magyar média még soha sem volt ennyire „egészséges”.

Steve Bannont is meghallgatták, Trump egy fontos embere vádalkut köthet

0

Bannon, Donald Trump volt stratégiai főtanácsadója nem adott érdemi válaszokat a kérdésekre kongresszusi meghallgatásán. Több lap szerint Bannont a Robert Mueller vezette bizottság is meghallgatta a héten. Trump volt helyettes kampányfőnöke, Rick Gates állítólag vádalkut készül kötni.

Steve Bannon (MTI/EPA/Shawnn Thew)

Bannont csütörtökön a Kongresszus hírszerzési bizottságában hallgatták meg, teljesen eredménytelenül. Ugyan előre megállapodtak abban, melyik kérdéseket teszik fel neki, érdemi válaszokat viszont nem adott. A bizottság a 2016-os választásba való orosz beavatkozást vizsgálja.

Több képviselő, demokrata és republikánus egyaránt, arról beszélt, hogy

Bannon ezzel akadályozza a bizottság munkáját,

van, aki eljárást is indítana ellene. De még republikánus politikusok is arról beszéltek, hogy az egész bizottság elégedetlen volt, közülük is van, aki eljárást szeretne ellene. A bizottság republikánus vezetője, Mike Conaway szerint mindenki csalódott volt a meghallgatás után.

A CNN úgy tudja, hogy Bannon a meghallgatás előtt Trumppal egyeztetett, aki azt mondta neki: hivatkozzon arra, az alkotmány által biztosított jogára, hogy nem is köteles mindenre válaszolni. Bannon el is mondta ezt a bizottság előtt, és valóban erre hivatkozva nem válaszolt a kérdésekre.

A héten ugyanakkor

kétszer is találkozott Robert Muellerrel,

az oroszok beavatkozását, valamint a Trump-csapat és Oroszország összejátszását vizsgáló különleges ügyésszel.

A New York Times szerint a meghallgatás összesen 20 órán keresztül tartott, és Bannon itt válaszolt is a kérdésekre. Mueller többek között arról kérdezte, hogy Trump miért rúgta ki James Comey FBI-igazgatót, és hogy miről tárgyalt az orosz nagykövettel Trump veje, Jared Kushner és volt nemzetbiztonsági főtanácsadója, Michael Flynn.

Mueller vizsgálatával kapcsolatban a CNN úgy tudja, hogy Trump volt kampánytanácsadója, Rick Gates hamarosan vádalkut köthet.

Ő lehet a harmadik, aki együttműködik a bizottsággal.

Gates szerepe ráadásul nagyon fontos volt: ő volt Paul Manafort, a már szintén vád alá helyezett volt kampányfőnök helyettese, de az ő leváltása után is a stáb tagja maradt.

Arról, hogy Mueller vizsgálata hova vezethet és eljuthat-e Donald Trumphoz, itt olvashat bővebben.

120 perc – 2018. január 16. 16:00

0

Tóth Zoltánt indítja a DK Szél Bernadett ellen

Forrás: Facebook

Az MSZP-vel való megegyezés alapján Budakeszin a DK indíthat jelöltet. A hvg.hu információi szerint ez Tóth Zoltán választási szakértő lesz. Ebben a körzetben indul Szél Bernadett, az LMP társelnöke is. Mindkét fél szerint lehetséges azonban visszalépés. (hvg.hu)

Jobbik: szemléletváltás kell az oktatáspolitikában

Dúró Dóra sajtótájékoztatóján egy nem nyilvános kormányzati jelentésre hivatkozva azt mondta: a 15 évesek 25 százaléka funkcionális analfabéta, a felsőoktatásban hallgatók száma pedig 20 éves mélyponton van. Szerinte megbukott a jelenlegi oktatáspolitika. (MTI)

Az Együtt szerint Orbán elnyomásba taszítja Magyarországot

Szigetvári Viktor a Freedom House értékelése kapcsán közleményében azt írja: felszólítják a Fideszt, hogy fejezzék be a Nyugat ellen folytatott szabadságharcot, mert abból csak szegénység és keleti elnyomás lesz. (FüHü)

Szexuális zaklatások miatt kért bocsánatot Ferenc pápa

Ferenc pápa Chilében (MTI/EPA/Mauricio Duenas Castaneda)

Bocsánatot kért a chilei papság részéről kiskorúakkal szemben elkövetett szexuális visszaélésekért Ferenc pápa. Az elnöki palotában arra is kért mindenkit, hogy „hallják meg a munkanélküliek, a bennszülött népek, a bevándorlók, a fiatalok, az idősek és a gyerekek hangját”. (MTI)

Steve Bannont is meghallgatja a vizsgálóbizottság

Donald Trump volt főstratégáját zárt ajtók mögött hallgatja meg az a kongresszusi bizottság, amely azt vizsgálja, hogy mennyire avatkoztak be az oroszok a 2016-os amerikai elnökválasztásba. (Reuters)

Kevesebb menedékkérelmet adtak be Németországban

186 644 menedekkérő adott be kérelmet tavaly, ez több mint százezerrel kevesebb, mint az előző évben. A belügyminisztérium szerint ez azt mutatja, hogy a menekültválság enyhül. (Deutsche Welle)

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK