Kezdőlap Címkék Soros

Címke: Soros

A hülyítés három stációja

0

Az energiáért felelős államtitkár rózsafűzérrel jön, míg mások másképp sulykolják a Soros-tervet a magyarokba. Azt a Soros-tervet, amelyről minden gondolkodó ember tudja, hogy nem létezik.

Vannak ugyan elképzelései a magyar származású milliárdosnak arról, hogy miként kellene megoldani a migráció kérdését, ám ezek köszönőviszonyban sincsenek azzal, amit a kormánypárt politikusai nap, mint nap, egymásra licitálva mondanak.

Esterházy Péter írta: kutya nehéz úgy hazudni, ha az ember nem ösmeri az igazságot.

Tegyük hozzá: úgy sem mindig könnyű, ha az ember ösmeri az igazságot.

Valahogy úgy kell elképzelni, hogy a politikus elhatározza, mond valami egetverőt a nem létező Soros tervről. Olyat, amit még nem mondott senki, és amire mindenki felkapja a fejét.

Először tükör előtt gyakorolja, nehogy eltévessze. Nézegeti a saját földi mását, a legapróbb részletre is ügyel. Zsenánt lenne, ha egy árulkodó mozdulat, egy rosszul sikerült mondat elárulná a beszélőt.

Attól is tart persze, hogy beszéd közben elröhögi magát. Merthogy, ő is tudja, hogy hülyeséget beszél.

Ez az első stáció.

Szorgalmasan gyakorol tovább, mert tudja, hogy csak a jól elvégzett munka hozza meg a gyümölcsét. A második stációban már flottul megy minden. Tudja magáról, hogy hazudik, de már nem röhögi el magát és pirulás nélkül ontja a hülyeségeit. Már úgy mondja, mintha maga is hinne benne.

Innen már csak egyetlen apró lépés az örökkévalóság. Ez a harmadik stáció, amikor a beszélő el is hiszi, amit mond. Eljött az öröm ideje, a felhőtlen, földön túli boldogságé.

Az államtitkár, aki rózsafüzérrel ment Sorosra

Nem lehet könnyű Németh Szilárd, vagy teszem azt, Kósa Lajos árnyékában élni. Hosszú és sötét árnyékuk van a fenti uraknak, korán kell kelnie annak, aki náluk nagyobb ostobaságot akar mondani.

Márpedig, vannak, akik éppen erre gyúrnak. Közelednek a választások, s mint tudjuk, Orbán hadúr felcsúti dácsájában egyenként beszélget el mindenkivel. Életről, halálról dönt ott a Kedves Vezető. Aki megfelel, a jövőben is képviselheti a Fidesz-KDNP-t, aki könnyűnek találtatik, mehet a levesbe.

Ez motoszkálhatott Aradszki András agyában is, aki, valljuk be férfiasan, idáig nem tűnt ki semmivel.

Ezzel persze nincs egyedül, vannak rajta kívül mások is, akik még az általános szürkeségben is képesek voltak észrevétlenek maradni. De Aradszki András most változtatni akart ezen az állapoton! Kilépni a jelentéktelenségből, megmutatni magát a világnak és bebizonyítani, hogy igen, vele is kell számolni.

Nem olyan szürke jellegtelen figura ő, mint amilyennek látszik.

Törte hát a fejét Aradszki András energiaügyekért felelős államtitkár, mit is mondjon, amivel beírja a nevét a történelem aranykönyvébe, de sokáig nem jutott semmi az eszébe. Dicső elődei már majdnem minden baromságot elmondtak előle, nehéz lett volna őket überelni.

S miközben erőltette az agyát, nem is sejtette, hogy milyen közel van a megoldás. Karnyújtásnyira, úgyszólván. De Aradszki Andrást nem olyan fából faragták, aki csak úgy, meghátrál a nehézségek láttán. Nem véletlenül energiaügyekért felelős államtitkár, ha szembejön a kihívás, nem lép el előle.

Ekkor ugrott be neki Soros György neve. Olyan volt számára ez a pillanat, mint a megvilágosodás

Igaz, Sorosról már sok minden hülyeséget összehordtak, de talán még lehet rátenni egy lapáttal. Ezzel biztatta magát Aradszki András energiaügyekért felelős államtitkár, és nem is hiába: hirtelen megjelent előtte a Nagy Gondolat.

„A rózsafüzér a legerősebb fegyver a Gonosz ellen, és képes a történelem megváltoztatására. Ezt Soros György is meg fogja tapasztalni! Köszönöm megtisztelő figyelmüket!”

Ezt mondta Aradszki András energiaügyekért felelős államtitkár hétfőn a parlamentben, és ahogy kimondta, mennyei öröm járta át teste minden szegletét. Ezt csinálja utánam a Németh Szilárd, gondolta magában. Kósa Lajos meg elmehet a francba, még a kanyarban sincs hozzám képest a huszutühapcijával.

Még hallotta, hogy nevetnek a parlament padsoraiban, és azt is tudta, hogy a fél ország rajta röhög majd, de nem érdekelte.

Megcselekedte, amit megkövetelt a hazától.

Facebook-kampány az osztrák külügyminiszter ellen

0

“Soros György támogatja Sebastian Kurzot, hogy még több migránst engedjen be Ausztriába!”

Ezzel a címmel indult Facebook-kampány a népszerű osztrák külügyminiszter ellen, aki várhatóan Ausztria kancellárja lesz a választások után. Ez abszolút választási fake news-álhír vagy nevezhetjük egész egyszerűen tudatos hazugságnak is. Sebastian Kurz épp azzal szerzett népszerűséget, hogy határozottan kiállt a migráns invázió ellen! Honnan ez a furcsa vádaskodás? Együttműködés Soros Györggyel, akit a szélsőjobb vörös posztónak tekint?

Mindenki azt hitte Ausztriában, hogy a szélső jobboldali Szabadságpárt áll a Facebook kampány mögött. De kiderült, hogy nem.

A szocialisták kampány ötletéről van szó, melyet ráadásul egy izraeli választási guru, Tal Silberstein talált ki.

A szocialisták rögtön közölték:már megszakították a kapcsolatot a kétes hírű választási tanácsadóval, akit időközben ráadásul átmenetileg le is csuktak Izraelben – pénzmosás miatt. Csakhogy az általa kitalált Facebook kampány vígan ment tovább!

A hétvégén a szocialisták ellentámadásba lendültek: közölték, hogy Kurz szóvivője meg akarta vásárolni Silberstein utódját a szocik kampány stábjából. A Néppárt természetesen cáfolt, de a szocialisták közzétették a dokumentumot, melyben 100 ezer eurót ígértek az árulásért. Mit szólt mindehhez maga Sebastian Kurz, Ausztria leendő kancellárja? Nem szeretem, ha külföldiek beavatkoznak az osztrák választási kampányba!- mondta a rádióban.

Mindez aligha változtat az esélyeken vagyis

a 31 éves Sebastian Kurz jelenlegi külügyminiszter hamarosan kancellár lesz.

Bécsben biztosra veszik, hogy a Szabadságpárttal alakít majd kormányt. Korábban Ausztriát komoly bírálatok érték az EU központjában és néhány tagállamban amikor a szélsőjobb Szabadságpárt bekerült a kormányba Hitler hazájában, de ma aligha kell ettől tartania Sebastian Kurznak. A német választások megmutatták, hogy a szélsőjobb komolyan megerősödött jelentős részben a migráns invázió miatt.

Az Alternative für Deutschland bekerülése a parlamentbe és a kormánypártok viszonylag gyenge választási szereplése figyelmeztetés volt Angela Merkel számára is. Egyúttal pedig zöld utat adott Sebastian Kurz néppárti vezérnek, hogy a szélsőjobboldali Szabadságpárttal alakítson kormányt Ausztriában.

Sorosék cáfolják a Magyarország elleni összeesküvést

0

Hazugságokon alapul a magyar kormány menekültellenes kampánya – ezt Soros György szóvivője nyilatkozta a Financial Timesnak. Azt is cáfolta, hogy Soros György globális összeesküvést szervezne Magyarország ellen.

A szóvivő a brit napilapnak úgy fogalmazott: sajnálatos, hogy a magyar kormány több mint 800 millió forint közpénzt költ arra, hogy a félelem és a gyűlölet ösztöneire alapozva manipulálja a magyar szavazókat, fél évvel a parlamenti választások előtt.

A Financial Times az Orbán-kormány új, menekültellenes nemzeti konzultációjával kapcsolatosan rámutat: bár a magyar vezetés azt állítja, Soros áll a kötelező menekültkvóták mögött, a milliárdos többször is világosan jelezte: ellenzi a felülről irányított betelepítés rendszerét.

Egy őszinte pillanat: Navracsics Brüsszelről és Sorosról

0

Kampányfogásnak tartja Navracsics Tibor uniós biztos, hogy a kormány a Soros-terv beteljesítőjeként állítja be az Európai Bizottságot. A HÍR TV-nek nyilatkozva az egykori Orbán-kormány-beli külügyminiszter szerint nem téma az unióban Soros György.

„Én ezt a választási kampány retorikájának tartom, az Európai Bizottságban nincsen ilyen

, nem beszélünk ilyenről, és a bizottság munkatervében nem szerepel ilyen feladat” – mondta Navracsics Tibor uniós biztos.

Nemzeti konzultáció: hazudni bolondulásig

Jól van, na! Hazudtunk a Soros-tervről. Nem azt mondta a Gyuri bácsi, amit a konzultációs levélben írtunk,

Most ez baj? De tényleg!

Te még sosem hazudtál?

Nem mondtad azt a hetven deka sertéscombra, hogy 75?

Nem tettél be még sohasem rohadt almát az egészségesek közé?

Még sohasem bütykölted meg a taxiórát?

Nem vágtál át külföldit, vagy magyart az éttermedben?

Még soha semmit sem csináltál számla nélkül, okosba?

Na ugye!

Tessék? Hogy mi egy kormány vagyunk, és példát kellene mutatnunk?

Olvasd el kiscsibém az alaptörvényt. Benne van, hogy a kormány nem hazudhat?

Nincs benne! Hiába mereszted a szemed, akkor sem találod. Nem írtuk bele, mert ez alapvetés.

Azt mondod, hogy egy kormány nem hazudhat a népének. Mondtuk mi magunkról, hogy kormány vagyunk? Mi nem igazgatjuk, hanem izgatjuk az országot.

Érted már, hogy mi van? Velünk kellene ujjat húznod kispajtás. Ha nem tetszik, gyere ki a ház mögé. Lejátsszuk.

Mi a hézag? Eltapsolunk megint néhány milliárdot, hogy még jobban gyűlöld a Sorost. Aki jót tett a magyarokkal. Nemcsak pénzt adott nekünk, hanem reményt. Hogy meg lehet változtatni azt, amiről azt hittük, hogy a végtelenségig marad.

Hogy akkor most miért gyűlöljük? Hát kit gyűlöljünk? A saját anyánkat? Még mindig nem érted? Azért gyűlöljük, mert jó volt hozzánk. Az ilyet mi nem tudjuk megbocsátani. Ez főbenjáró bűn, nyomasztó emlék.

Engem ugye gyerekkoromban agyba-főbe vert az apám. Beszéltem erről neked soszor. Most meg milyen jól megvagyunk az öreggel. Próbált volna csak jó lenni hozzám, ráküldenék egy nemzeti konzultációt.

Ilyen egyszerű ez. Nem is értem, hogy mit lehet ezen nem érteni.

Egyébként, elárulok neked valamit. Kedves hülyém, mi nem gyűlöljük a Sorost. Sőt, kifejezetten kedveljük. Kapóra jött nekünk, hogy meggyűlöltethetjük veled. Ameddig te a Sorost gyűlölöd, addig sem bennünket utálsz.

Bréking nyúz – Tudósítás a másik valóságból

0

Egy milliárdos spekuláns elképzelései. Jézus krisztus korbáccsal ment használt a kufárokra. A felforgatás, mint a választási küzdelem eszköze.

A kíváncsi kormány megkérdezi a választókat (888.hu)

„A kormány a milliárdos spekuláns elképzeléseiről szeretné megkérdezni a választók véleményét, amelyet maga Soros is tervnek nevezett. Elképzeléseit újságcikkekben jelentette meg 2015 és 2016 folyamán. A nemzeti konzultációban a kormány arra kíváncsi, hogy a magyar választópolgárok támogatják-e Soros György elképzeléseit.”

Lezsák Sándor Petőfi Sándor komáromi szobra előtt tűnődik (Magyar Hírlap)

„Ma, amikor a keresztény hit iránt ellenséges mohamedán bevándorlók millióit akarják betelepíteni Európába befolyásos politikusok, arra hivatkoznak, hogy egy hithű kereszténynek élelemmel, szállással és öleléssel kell fogadnia az őhozzá ellenségesen viszonyuló migránsokat, kiknek egyébként hetven százaléka húsz-harminc év közötti, katonaviselt fiatal.

Önfeladást, behódolást követelnek meg Európa keresztényeitől, holott ez egyáltalán nem következik abból, hogy a keresztény világnézet békés és toleráns. De ha meg kell védeni magunkat – akkor a magyar alapítású pálos rend tagjai is fegyvert fogtak a török hódítók ellen, és ha meg kell védeni templomaink tisztaságát, akkor Jézus Krisztus is korbácsot használt az Isten Házát üzleti és haszonszerző célokra süllyesztő kufárok ellen.”

Forradalmárképző (Magyar Idők)

„Várható tehát, hogy 2017 őszén a befolyásolás, felforgatás, mint a választási küzdelem eszközei nem újdonságként, csak újabb formákban jelennek majd meg… Szrgya Popovics, aki a Milosevics-rendszer elleni mozgalom – az Otpor (Ellenállás) – egyik fő szervezője volt. Útmutató a forradalomhoz című könyvének hazai bemutatása kapcsán maga mondta el, hogy az általa 2003-ban alapított CANVAS nevű szervezet több mint ötven országban képez ki forradalmárokat.”

Menekültek, tessék csak elindulni! (Ripost)

„A Soros-terv, migránsok millióinak betelepítése Európába, valójában már régóta működik. Honlapok, telefonos applikációk adják a tanácsot a bevándorlóknak, hol és hogyan juthatnak a legkönnyebben menekültstátuszhoz.  Szó szerint biztatják őket, tessék csak elindulni!”

MSZP: Soros nem létező terve helyett létező Macron tervéről kellene konzultálni

0

Ahelyett, hogy az Orbán-kormány újabb közpénz-milliárdokat szór el egy hazugságra és átverésre épülő álkonzultációra, inkább a „Macron-tervről” kellene érdemi vitát folytatni.

Az Európai Unió ugyanis radikális változások előtt áll és Magyarország helye ebben a folyamatban – Orbán Viktor és tébolyult politikája miatt – komoly veszélyben van.

Emmanuel Macron francia elnök tegnap ismertette elképzeléseit az európai közösség megreformálásáról, amely bizonyos tekintetben

egy többsebességes modell kialakításáról szól.

Nem kérdés, hogy az általa vázolt reformtervek jelentős része támogatást fog kapni az új német kormánytól és a többi, érintett európai tagállamtól. Nem kérdés, hogy az Unió haladó tagországai az euró-zóna mentén egy új, szorosabb együttműködést fognak kialakítani, amelyből a Fidesz deklaráltan ki akarja vonni Magyarországot.

Hazánk egyik sorskérdése jelen pillanatban nem a plakátokra festett kormányzati hazugság, hanem annak eldöntése, hogy Magyarország részese marad-e a haladó Európának, vagy Orbánék miatt végleg kiszakadunk az európai közösségből.

Forrás: Ujhelyi István európai parlamenti képviselő, az MSZP alelnöke

A Fidesz-frakció sürgeti a kormányt

0

A Fidesz-frakció arra kéri a kormányt, hogy a lehető leggyorsabban indítsa el a betelepítési kvótával és a „Soros-tervvel” összefüggő nemzeti konzultációt – mondta Kósa Lajos kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.

Eddig a hír, amely mellett nem lehet elmenni szó nélkül.

Nem tűr halasztást az ügy, ezt mindig is sejtettük. Soros mocskos mancsa már mindenhová betette a lábát, nincs időnk teszetoszázni. Ez az ember minden kilométernél ott van. Sőt, elképzelhető, hogy a spájzokban is várható a felbukkanása.

Nem várhat tovább a kormány, ezt vette észre jó érzékkel a Fidesz frakció.

Ha nem így lenne, akkor nem arra kérnék a kormányt, hogy minél hamarabb indítsa el a nemzeti konzultációt!

Ha nem érzékelnék a valós veszélyt, akkor azt kérnék a kormánytól, hogy

hozza rendbe az egészségügyet.

Csökkentse a kórházi fertőzések számát, és tegyen meg mindent, hogy a betegek jobb ellátást kapjanak a kórházakban.

Esetleg azt is kérhetné a Fidesz frakció a kormánytól, hogy

tegyen valamit az oktatás korszerűsítéséért.

Hogy versenyképes legyen a képzés, és a gyerek szívesen járjanak iskolába. És a szüleik is szívesen engedjék el őket oda, mert tudják, hogy ott jó dolgokat tanulnak. Csupa olyat, aminek az életben is hasznát veszik.

Sok minden eszébe juthatott volna a Fidesz-frakciónak, de ők a nemzeti konzultáció megsürgetését tartják a legfontosabbnak. Ami azt illeti, van igazságuk. Soros György már 87 éves, mi lesz, ha ne adj isten, történik vele valami? Mi értelme lesz akkor a nemzeti konzultációnak?

P.s. Soros Györgynek és persze minden más 87 évesnek, jó egészséget és eredményekben gazdag, hosszú életet kívánunk.

Egymillió menekült befogadásáról beszélt Dömötör

0

Várhatóan hét kérdést tesz fel a kormány a bevándorlásról és a kötelező kvótáról az október elején induló nemzeti konzultáció során. A bevándorlók betelepítése, a határzár és a menekülteknek juttatandó állami támogatás is a témák között szerepel.

Erről Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára beszélt a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában. A kérdőíveket postai úton is el lehet küldeni, de az interneten is ki lehet majd tölteni – hangzott el.

Az MTI foglalkozott az interjúval, amelyből kiemelte, hogy Dömötör egymillió bevándorlóról beszélt, ezt azzal indokolva, hogy

„Soros György üzletember 2015 szeptemberében tette közzé a tervét, amelyben javaslatot tett évi egymillió menekült befogadására,

és 2016-ra már elkészült egy uniós javaslat, amely a menekültek felső határ nélküli elosztásról szól, illetve arról, hogy milyen szankciókkal sújtják azokat az országokat, amelyek nem hajlandóak ebben részt venni”.

Soros azért mást mondott

Forrás: Flickr / Heinrich Böll Stiftung

Mint azonban a FüHü korábban megírta az egyik legelismertebb külpolitikai magazinban, a Foreign Policyban tavaly július 19-én megjelent cikkében (Ez Európa utolsó esélye, hogy rendbehozza menekültpolitikáját), Soros arról írt, hogy az átfogó megoldásnak része kellene, hogy legyen 300 ezer menekült letelepítése a háború sújtotta Közel-Keletről. Ez a szám szerinte elegendő lenne, hogy meggyőzze a menedékkérőket, nem érdemes életük kockáztatásával átkelni a Földközi-tengeren, hogy illegálisan jussanak be Európába. Főleg akkor, ha kimondanák: aki illegálisan érkezik, az nem kaphat menedékjogot.

Soros hétpontos tervet is ismertetett, amiben szintén nem volt szó egymillió menekült befogadásáról, miként kényszerítésről sem, sőt, mint írta:

az EU senkit nem kényszeríthet arra, hogy részt vegyen ebben a programban – se a menekülteket, de a tagországokat sem.

Arról írt még Soros, hogy az EU-nak vissza kell nyernie az ellenőrzést a határain, közös európai határvédelmi mechanizmusokat klóellene létrehozni.

 

 

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!