Bréking nyúz, 2018. 09. 10. – Tudósítás a másik valóságból

0
3376

Minden előfordul a kormánypárti médiában, aminek illik is felbukkannia az alternatív valóság oldalain. Van csúnyán elhallgatott (választási) hír, van valósnak tűnő köntösbe ágyazott nettó hazugság, s van Sorosozás, „Sargentinizés” és „Vekerdyzés” is.

MTI – A hír, amely nem érte le a nemzeti hírügynökség ingerküszöbét

Nem, egyáltalán nem szerkesztői hiba miatt áll most itt ez a hiányjel. Itt valóban hiányzik valami, egy hír, amelyről a Magyar Távirati Iroda elfelejtett beszámolni. Két időközi választást tartottak vasárnap Magyarországon, az egyiket a Fidesz-KDNP jelöltje nyert meg, a másikat az MSZP által indított politikus. Ugye felesleges megkérdezni, hogy melyikről maradt le a hírügynökség, annak ellenére is, hogy a Nemzeti Választási Iroda annak rendje és módja szerint  tényszerűen beszámolt róla.

Origo – Tibi atya kebabozójában erőszakolta meg a fiatal nőt az afgán migráns

Ilyen címmel jelentetett meg ma 09:52 perckor írást az Origo, a Ripost reggeli kiadására hivatkozva, a cikk azonban egész nap elérhető volt, annak ellenére, hogy az 1,3 milliós követői táborral rendelkező Tibi atya már délelőtt cáfolta, hogy övé lenne a kebabozó, s bejelentette, hogy jogi lépéseket tesz. Ám erre csak ennyit reagált az Origo: „A Tibi atya nevű internetes oldal készítője a Facebookon azt írta: nincs és soha nem volt étterme, a cikkben említett helyhez pedig utoljára akkor volt köze, mikor 3 éve beperelte őket védjegybitorlásért.

Legalábbis ezt állítja a közösségi oldalán.”

A Ripost és annak nyomán az Origo a többi között azt írta, hogy a fiatal magyar lányt megerőszakoló afgán migráns „Tibi atya kebabozójában dolgozott. Ott is történt az erőszak. A szexuális erőszak után pedig egész egyszerűen benyúlt a kasszába, kivett belőle pénzt, és azt mondta, elmegy Bécsbe…Tibi atya kebabozója, ahol a migráns megerőszakolta a fiatal lányt, két részből áll, egy – mondjuk így – borozóból és egy gyorsétteremből. A kettő között van átjárás. A Ripost információi szerint Tibi atya kebabozójában jellemzően migránsok dolgoznak. A Döner Kebab Express ügyvezetője, a Nemzeti Cégtár információja szerint amúgy Melhemné Dawas Wisam, az ott dolgozók többsége ellenőrizhetően nem magyar.

Ripost – Soros emberei csalni akarnak az Európai Parlamentben

Még a működési szabályok megszegésétől sem riadnak vissza, hogy végre megbüntethessék Magyarországot. A brüsszeli Liberálisok a várható nagyszámú tartózkodás miatt arra készülnek, hogy az EU eljárási szabályai ellenére e vegyék figyelembe a tartózkodó szavazatokat.

Ezzel a nyilvánvaló csalással nagyobb esélye lenne a Sargenti-féle hamis vádirat elfogadásának.

Ebben az esetben ugyanis a tartózkodásokkal csökkentett szavazatszámot kell figyelembe venni, így kevesebb támogató szavazat is elég lehetne a kétharmados többséghez, vagyis hogy meginduljon Magyarországgal szemben a jogállamisági mechanizmus, tehát az ország tervezett megszégyenítése.

A Sargentini-jelentés lényege, hogy  a bevándorláspárti brüsszeli politikusok meg akarják bélyegezni Magyarországot, mert nem akar teret engedni az illegális bevándorlásnak, és megvédi a magyar határt.

Magyar Idők – Roham

Az elhülyüléssel jegyben járó időskori radikalizálódást az orvostudomány is ismeri. Lényege: a páciens saját korábbi ökörségeit immár harsányan, ellentmondást nem tűrőn hangoztatja, mi több, kérkedik vele. A súlyos kór szegény Vekerdy Tamást sem kerülte el. A hajdan szebb napokat látott, 83 éves pszichológus legutóbbi rohamát – bulvárlapokat megszégyenítve – az Élet és Irodalom hozta le a minap.

(Már korábbi írásai is jelezték a lappangó veszélyt: „Nemzetpusztító a magyar oktatás”, „A honvédelmi alapismeretek tantárgy merő ostobaság” stb.)

Betegünk ezúttal nyílt levelet intézett Orbán Viktorhoz. A bibliai idézetekkel tűzdelt üzenet végén a szerző kérdéseket intéz Magyarország miniszterelnökéhez.

Vekerdy beteg szenvedélyesen elbeszélget önmagával. Frappáns kérdéseire frappáns „válaszokat” ad. A bűntudatkeltő megmondóembert alakítja, és roppant elégedett a dialógussal. Nagycsoportos óvodásoknál találkozunk hasonló jelenséggel – csak ott nem futhat ki ökörszintig a kettős szerepjáték, merthogy megálljt int a moderátor óvónéni.

Szerencsétlen Vekerdy mellett viszont nincs ápoló. Egyelőre – írja Pilhál György.

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .