Kezdőlap Címkék Robbanás

Címke: robbanás

Feladták a reményt a tenger mélyén rekedt 44 tengerész hozzátartozói

0

Az argentin haditengerészet most már biztosra veszi, hogy robbanás történt egy hete abban térségben, ahol három órával utolsó bejelentkezését követően eltűnt a San Juan argentin tengeralattjáró.

Enrique Balbi szóvivő csütörtök este ugyanakkor úgy fogalmazott, hogy „semmit sem lehet kizárni”, mivel nem tudni pontosan, hol van a tengeralattjáró. Hozzátette: tovább folyik az intenzív keresés több ország közreműködésével.

Az EFE spanyol hírügynökség ugyanakkor azt közölte, a tenger mélyén rekedt 44 tengerész hozzátartozói elvesztették a reményt.

A San Juan nevű, német gyártmányú tengeralattjáró – amelyet 1985-ben állítottak hadrendbe Argentínában, s amelyet néhány évvel ezelőtt újítottak fel – november 13-án indult el az ország egyik legdélibb pontjáról, Ushuaiából saját támaszpontja, a fővárostól 400 kilométerre délre fekvő Mar del Plata felé. Utoljára két nappal később a San Jorge öböl térségéből, az argentin partoktól 432 kilométerre jelentkezett be, onnantól kezdve azonban semmit nem lehet tudni róla.

Csütörtökön került nyilvánosságra, hogy szokatlan zajt, „hidroakusztikus anomáliát” rögzítettek három órával a tengeralattjáró utolsó bejelentkezését követően abból a térségből, ahol eltűnt. Később arról számolt be a haditengerészet, hogy olyan információkat kapott, amelyek szerint a rögzített anomália robbanás hangja lehetett. A szonárral rögzített feltűnő jelenséget egy egyesült államokbeli intézet rögzítette, de erről csak most értesítette az argentin hatóságokat.

A szóvivő korábban azt mondta: valószínűtlen, hogy a tengeralattjáró felrobbant volna, mert egy akkora detonáció nem maradhatott volna észrevétlen. Egy későbbi sajtótájékoztatóján azonban már arról számolt be, hogy több forrástól, mások mellett a bécsi székhelyű Átfogó Atomcsend Egyezmény Szervezetétől (CTBTO) is olyan információkat kapott a haditengerészet, miszerint az említett anomália valóban robbanás volt. Úgy fogalmazott, hogy

egy szokatlan, egyszeri, erőteljes, nem nukleáris robbanásnak megfelelő hangot rögzítettek

november 15-én, néhány órával azután, hogy nyoma veszett a tengeralattjárónak.

A mentés kritikus szakaszba ért a bajba került 44 tengerész számára, mert ha a San Juan hét nappal ezelőtt elmerült, akkor mostanra fogyhat el a fedélzetén lévő oxigénkészlet. Az argentin hatóságok ezért fokozták a kutatási műveleteket. A keresésben négyezer ember vesz részt az északról déli irányban mintegy ezer kilométer hosszú, nyugat felé pedig mintegy 500 kilométer széles, franciaországnyi területen. Tizennégy hajót és négy repülőgépet vezényeltek oda, a kutatásban Brazília, Chile, az Egyesült Államok, Franciaország és Nagy-Britannia is besegít. London csütörtökön egy repülőgépet irányított Argentínába, fedélzetén különleges, koncentrált oxigént, légtisztító eszközöket, vizet és élelmiszert tartalmazó konténerekkel, amelyeket le lehet juttatni a tengeralattjáró legénységének.

Phenjan tagad: nem történt katasztrófa az atomkísérleti telepen

0

Tagadta pénteken Phenjan az Aszahi japán televízió jelentését, amely szerint valószínűleg több mint kétszáz ember meghalt Észak-Koreában, amikor egy szeptemberi nukleáris robbantás után beomlott egy építés alatt álló alagút.

A japán televíziós csatorna erről kedden számolt be meg nem nevezett forrásokra hivatkozva.

Phenjan a KCNA észak-koreai állami hírügynökség által kiadott közleményében hamis jelentésnek nevezte az Aszahi televízió beszámolóját, és bírálta a japán vezetést, amiért engedte, hogy az említett híradásban bemutassák a nukleáris robbantás lehetséges halálos áldozatairól szóló anyagot.

Az alagút az észak-koreai Punggje-Ri atomkísérleti telepen épült. A katasztrófa első szakaszában mintegy száz munkás rekedt a föld alatt szeptember 10-e körül. A mentés során bekövetkezett egy második omlás is, és ezzel nőhetett 200 fölé a halálos áldozatok száma – közölte az Aszahi televízió az esetet ismerő észak-koreai forrásokra hivatkozva.

Szakértők azt valószínűsítik, hogy a hatodik és egyben a legerősebb észak-koreai földalatti atomrobbantás szeptember 3-án destabilizálta a térség geológiai felépítését, és a kísérleti telep emiatt feltehetőleg használhatatlanná vált. A robbantás 6,3-as fokozatú földrengést és földcsuszamlásokat okozott a következő napon készült műholdas felvételek szerint.

Észak-Korea nem szokta elismerni, ha súlyos baleset történik az országban. Egy dél-koreai kormányszóvivő is csak annyit mondott, hogy ismerik a televízió által közölt információt, de nem tudnak többet az ügyről.

MTI/FüHü

 

Robbanások egy ukrajnai katonai raktárban

0

Robbanássorozat történt kedden késő este Ukrajnában egy katonai raktárban, ami miatt az egész környéket evakuálták.  

Az ukrán belügyminisztérium közlése nem említ áldozatokat. A szóban forgó fegyver- és lőszerraktár az ország középső részén, Kalinovka városának közelében van, Kijevtől 250 kilométerre délnyugatra.

A raktárban 188 ezer tonna lőszer volt.

A hatóságok biztonsági megfontolásból az egész várost és még a környező falvakat is kiürítették.

Az idén ez már a harmadik ilyen eset Ukrajnában: márciusban és szeptemberben is robbanások voltak lőszerraktárakban.

Robbanás volt a londoni metróban – Frissítve

0

22 ember sebesült meg pénteken délelőtt Londonban, amikor egy magára hagyott csomag  felrobbant a Parsons Green metrómegállónál. A Scotland Yard terrortámadásnak minősítette az esetet. Az idén ez volt az ötödik terrorcselekmény Nagy-Britanniában. Magyar sérültről nem tudni.

A BBC szerint a rendőrök egyelőre vizsgálják, hogy mi történhetett. A Twitteren megjelent fotók szerint egy bevásárlótáskában robbant fel egy fehér vödör. A Reuters jelentése szerint egy házilag barkácsolt bomba robbant fel.

A Guardian több sérültről ír, a Reuters szerint 22 ember került kórházba. A Metró szerint néhány ember arca megégett. A metrókocsi füsttel telt meg, több ember pánikba esett.

A COBRA is tanácskozott

Nem változik a nagy-britanniai terrorkészültség szintje – mondta  a brit miniszterelnök. Theresa May előzőleg a brit kormány válsághelyzeti tanácskozótestülete, a COBRA ülésén elnökölt. Az ülés után elmondta: a Nagy-Britanniában érvényes riasztási készültség a második legmagasabb szinten marad, amely súlyos terrorfenyegetettséget jelent, és azt tükrözi, hogy a brit biztonsági szolgálatok megítélése szerint változatlanul jelentős valószínűséggel lehet számítani terrortámadási kísérletre – tudósított Londonból az MTI.
Az ötfokozatú brit készültségi rendszerben ennél már csak egy magasabb riasztási fokozat van, a kritikus, amelyet akkor rendelnek el, ha a brit kormány küszöbönálló merénylet terveiről kap konkrét értesüléseket.

Robbanások egy texasi vegyiüzemben

0

A cég tegnapi figyelmeztetése után két robbanás történt a Harvey trópusi vihar által sújtott Texas államban található Arkema vegyi üzemben – közölte csütörtökön a vállalat. A felmelegedett szerves peroxidok miatt újabb robbanásokra számítanak.

Az Egyesült Államok Texas államában, Crosby városban működő Arkema üzeme felett hatalmas fekete füstfelhő jelent meg a robbanások után helyi idő szerint a hajnali két óra körül – olvasható a társaság honlapján lévő közleményben.

Még további detonációkra is számítanak, mert a termékeket több különböző helyszínen tárolják

a víz alá került üzemben.

Az Arkema vállalat arra kérte a környékről evakuált lakókat, hogy ne térjenek vissza otthonukba, amíg a katasztrófavédelmi hatóságok nem engedélyezik azt.

A dolgozókat és a környéken élőket három kilométeres körzetben kimenekítették. A Harris megyei seriff közlése szerint tíz ember kórházba került, miután belélegezte a robbanás nyomán keletkezett füstöt.

A párizsi székhelyű vállalat korábban jelezte: azzal számolnak, hogy a Houston közelében fekvő üzemben rövid időn belül tűzvész vagy robbanás várható, s ezt nem is tudják megakadályozni. A szerves peroxidokat gyártó üzemet ugyanis a Harvey hurrikán pusztítása során teljesen elöntötte az esővíz. A gyár területén

csaknem kétméteres a víz, és nincs áram, emiatt nem tudják a megfelelő hőmérsékletre lehűteni a vegyi anyagokat.

Az Arkema közleményében kiemelte: a szerves peroxidok különösen gyúlékony anyagok. A hatóságokkal egyetértésben arra jutottak, hogy tűzvész esetén a legokosabb dolog megvárni, amíg a lángok maguktól kialszanak. A vállalat arra is figyelmeztetett, hogy a szerves peroxidok égése során sűrű fekete füst keletkezik, amelyet kellemetlen belélegezni, illetve szem- és bőrirritációt is okozhat.

MTI/FüHü

Öngyilkos merénylet Kabulban az amerikai követség közelében

0

A robbantásban legalább öten életüket vesztették és kilencen megsebesültek. A célpont egy magánbank fiókja volt.

Basír Mudzsáhid kabuli rendőrségi szóvivő szerint a támadó célpontja a magánkézben lévő Kabul Bank egyik fiókja volt, amelytől mintegy 500 méterre található az amerikai nagykövetség.

Az afgán Tolo tévé szerint a merénylő a Maszúd téren robbantotta fel magát, Kabul központjának északi részén.

A bankok előtt mostanság hosszú sorok kígyóznak, mert a muszlimok készülnek a hétvégi áldozati ünnepre, az íd al-adhára.

A területet biztonsági elővigyázatosságból lezárták, a helyszínre több rendőr- és mentőautó érkezett.

Egyelőre senki sem jelentkezett a támadás elkövetőjeként, de korábban a tálibok hajtottak végre merényleteket pénzintézetek ellen.

Pénteken az Iszlám Állam dzsihadista szervezet terrortámadást követett el egy kabuli mecsetben, amelyben több mint 40 ember vesztette életét és legalább 100-an megsebesültek.

Balatonfűzfői robbanás – cukor indította a detonációt

A telepvezető a vegyipari végzettsége ellenére nem volt tisztában a nátrium-klorát tulajdonságaival. Például azzal sem, hogy éghető anyaggal együtt tilos tárolni, mert a legkisebb súrlódás hatására is robban.

A cég balatonfűzfői telephelyén nagyobb mennyiségben állítanak elő vegyi anyagokat, így többi közt a szennyvíztisztításhoz használatos vas-kloridot, amelynek gyártásához nátrium-klorát és – egyes típusához – cukor szükséges.

A telepvezető a vegyipari technikusi végzettsége és a rá irányadó foglalkozási szabályok ellenére

nem volt tisztában a nátrium-klorát tulajdonságaival,

így azzal, hogy éghető anyaggal együtt tárolni tilos, mert ezek keveredése esetén, kisebb súrlódás következtében is robbanás jöhet létre. A vádlott ezért nem tiltotta meg beosztottjainak, hogy a nátrium-klorátot a cukorral együtt tárolják, így 2016. december 22-én a raktárépületben a kristálycukor egy részét közvetlenül a nátrium-klorát mellé helyezték el.

Közzétette: Bernadett Viasz – 2016. december 30.

2016. december 30-án az egyik zsákból kiömlött körülbelül kétlapátnyi kristálycukor a nátrium-kloráttal összekeveredett, és 15 óra 47 perckor meggyulladt. Fél percen belül a helyiségben tárolt több mint 5 tonna nátrium-klorát és kristálycukor néhány másodpercnyi különbséggel

két hatalmas detonáció

közepette egyesült.

A robbanások és a tűz teljesen megsemmisítette a raktárt, a robbanás olyan erejű volt, hogy még a 60 méterre álló irodaépületben is több ajtót benyomott, és leszakította a mennyezeti lámpát.

A robbanás közelében hárman dolgoztak, de komolyabb sérülések nélkül megúszták. Egyiküknek a jobb térde zúzódott meg, és a füle dugult be.

A Veszprémi Járási és Nyomozó Ügyészség most foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt emelt vádat a telep 33 éves vezetőjével szemben.

Robbanás Kijevben, a függetlenség napi ünnepségen

0

Hárman sérültek meg, amikor bomba robbant az ukrán fővárosban.

A Deutsche Welle szerint több kelet-európai vezető mellett az amerikai hadügyminiszter, James Mattis is ott van Kijevben. A Függetlenség Napján Ukrajna Szovjetunióból való kilépésének évfordulóját ünneplik.

A rendőrség közleménye szerint a robbanás körülményeit még vizsgálják a rendőrség szakemberei, köztük tűzszerészek is, akik igyekeznek megállapítani, milyen robbanószerkezet lépett működésbe. Olena Hitljanszka, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) szóvivője azt mondta, hogy

az esetet egyelőre nem minősítették terrortámadásnak, hanem csak garázdaságnak.

Az SZBU előző nap nyilvánosságra hozta: vannak olyan értesülései, amelyek szerint terrortámadás várható az ünnepségeken. Vaszil Hricak SZBU-főnök közölte, hogy emiatt a hatóságok jelentős erővel lesznek jelen a tömegrendezvényeken.

Csütörtökön délelőtt Kijev belvárosában katonai parádét tartottak. Az MTI szerint Ukrajna 4500 katonája mellett nyolc NATO-tagállam, valamint Grúzia és Moldova is felvonultatott katonákat a díszszemlén.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK