RMDSz Archives » Oldal 6 a 6-ből » Független Hírügynökség

Kezdőlap Címkék RMDSz

Az (i)gazság sötét műhelyei

2017-12-12

Ami a Fidesz itteni fő fiókpártját illeti, lemaradt a korrupció-ellenességgel (mégoly formális) való kampányolás és tematizáció vonatjáról, bele ragadt a korruptként percipiált pártok mocsarába, és nehéz/lehetetlen lesz onnan kimásznia. Nem ez történt a magyarországi kormánypártokkal, akik a kétharmados többség birtokában, törvénykezéssel és utólagos lepapírozással stb., továbbra is képesek elrejteni korrupt ténykedésüket, a maffiaszerű működést.

Az (i)gazságszolgáltatás működésének újra szabályozásáról szóló áldatlan és elnyúló, sőt minden más aktuális politikai témát maga alá rendelő vita – hogyan is lehetne másképp? – túlmutat egyszerű jogtechnikai, vagy az intézményi reform keretein. Az egész politikai mezőnyt tematizálja, és mozgósítja nemcsak a civil társadalom jórészét, hanem a Romániára figyelő külföld az EB és az USA figyelmét is fölkelti, állásfoglalásra készteti. Ami tizenegy hónapja e téren folyik messze túlmutat a jogszolgáltatás harmonizációján (valóban van AB határozat a törvények módosításáról), a zavaros törvénycikkelyek pontosításán, az intézmények modernizációján, a nemkívánatos személyek és intézmények eltávolítási kísérletein és az ügyészségek-bíróságok – különösképpen a DNA – alárendelési, átpolitizálási kísérletein is. A keret és a politikai kultúra, mely a vitát jellemzi, minden tisztességes és jogi érvelést eltérít és a populista-demagóg politikai diskurzusok fele visz, nincs fekete és nincs fehér, holott minden megszólaló ennek létét bizonygatja, sőt egyre erőszakosabban akarja, a másik félre erőltetni. Az érvek és ellenérvek tipikusan a félig telt, illetve félig üres pohár harci zászlóként való lobogtatásával igyekeznek egymásnak feszülni: a kormánypártok (és a Fidesz itteni fiókpártjai az ők oldalán) úgy tesznek, mintha parlamenti többségük és egész kormányzatuk kerülne veszélybe, ha elbukják félig-meddig jogos és félig-meddig ásatag, saját korruptjaikat mentő álláspontjukat, ha nem lesznek képesek erőből átvinni szándékaikat. (Első körben a vox populi akadályozta meg a kormányt abban, hogy még január végén, egy a mai vitákban szereplőnél radikálisabb, a jogállamiságot valóban fenyegető törvénymódosítási javaslatot – 13. Kormányrendelet – „az éj leple alatt átvigyék”, és ez a formula, ez a billog rajtuk maradt és még fog is maradni, a közbeszédben: „Éjjel, mint a tolvajok”! Azóta minden egyes jogszolgáltatásra vonatkozó javaslatukat ebben a regiszterben, a korruptak fölmentési kísérletének keretében interpretálják, mindegy, hogy ez igazolható, vagy sem, így azonosítják be, oda skatulyázzák a „civilek”, és az őket mindeddig sikeresen mozgató, lendületüket kihasználó, államelnök. De az ellenállás momentumát és közvetített képeit, jelszavait és dinamikáját tekinti mérvadónak a politikai nyugat is). Az ellenzék, és az államelnök, no meg a civil társadalom aktív és mobilizálható része – többé kevésbé jogosan – a liberális demokrácia, a hatalmi ágak szétválasztásának elvét, és ennyiben a jogállamot félti a kormánypárti módosításoktól. (Jellemző módon pedig, ők sem jogi érvekkel, hanem a vezető párt elnökének rovott múltjával, a korrupciós-harc eddigi eredményeinek veszélyeztetésével, meg az eredendően elszúrt Iordache-féle kormányhatározat kísérletre való sűrű utalással érvelnek. És az ők hangja hitelesebb a politikai nyugaton, az elnök álláspontja erősebb a nemzetközi megítélésben, ezért az onnan érkező támogatást maga mögött tudók „tartani tudják a frontot”, kisebbségből is képesek voltak mindezidáig megakadályozni a kormánypárti módosítások törvénybe foglalását). Nem vagyok jogász és nem is szólnék a dolog tisztán jogi szabályozásának ügyéről, laikusként sok megfontolandót látok a most napirenden levő módosítók közül, még akkor is, ha politikai szimatom azt sugallja, az egész cirkusz kimenetele, amennyiben így folytatódik, semmi jót nem hozhat az országnak. (A bírák és ügyészek státusának szétválasztási kísérlete, többek között, nagyon is aktuális és a titkosszolgálatokkal való rejtett összefonódások fölszámolására tett kísérlet is helyénvaló, bár valószínű tisztán jogszabályi téren nem megvalósítható, másképpen kellene azt szabályozni stb.).

Miért? A rossz leütés miatt, hogy a nyilvános, sőt parlamenti vitát megkerülve akarnak elfogadtatni sarkalatos jogi szabályozásokat, mégpedig nagyon sürgősen a kormánypártiak. A sürgősség és a rendkívüli eljárások (lásd. a Iordache-féle szuper parlamenti bizottság) tovább növelik a gyanút, hogy rejtegetni valójuk van, hogy egyfelől elterelő hadműveletet folytatnak, másfelől meg kiskapukat igyekeznek elhelyezni, melyen korrupt politikusaik kicsusszanhatnak az ügyészség-bíróság vádjai alól. A dolog pedig végletesen megosztja a társadalmat, olyan indulatokat kelt, melyek bármikor atrocitásokba csaphatnak át, de minden esetre fölösleges és kontrollálhatatlan feszültséget kelt (az ex-király halála elhalasztotta a kormánypárti utcai megmozdulásokat és esetleges atrocitásokat, de a dolog továbbra is napirenden van és forró pillanatokat okozhat). Rontja az ország megítélését és fölzárkózási esélyeit, sőt a már szégyenpadon ülő Magyarország és Lengyelország sorsára, marginalizálódásra ítéli Romániát (és nem kétséges az EU – eddigi töketlenségeinek ellensúlyozására is – egyre erőteljesebben fog föllépni a liberális demokráciát vélhetően veszélyeztető nemzeti kísérletek ellen), ez pedig pénzügyi szankciókat és gazdasági problémákat fog okozni.

Kilátástalan politikai helyzetet eredményezhet az áldatlan és parttalan vita, mert mindkét fél sarkalatos politikai kérdéseket és egész harci arzenálját sűríti bele a vitába, és korántsem csupán jogi kérdések és érvelések – egyébként az ilyenekre a közönség nem is igazán figyel –, eldöntésre váró módosításokról szól, hanem a lenni vagy nem lenni szélsőséges politikai kérdését feszegetik. (A kormánypártok megveszekedettsége, éppen az elnökök /PSD, parlament és ALDE szenátus/ korrupciós ügyei miatt, úgy értelmeződnek, mint önmaguk és korrupcióval vádolt/elítélt társaik, fölmentésére tett kétségbeesett kísérlet, függetlenül a módosítók tartalmától. Ugyanakkor figyelemre méltó az a mélyen reakciós és megtévelyedett, szűk látókörű föllépés, melynek legkirívóbb példája – amennyire sajnálatos, éppen olyan jellemző módon – egy rommagyar képviselő attitűdje, amivel a kilencvenes években zajlott bányászjárásokhoz hasonlította a most tiltakozó civilek föllépését. Úgy tűnik Márton Árpádnak egy emberöltő sem volt elég – 27 éve képviselő – hogy keveset is tanuljon a politika természetéről, és a jogi csűrés-csavarás csapdájáról, modortalanságáról már ne is szóljak, és csapdát állított magának, melybe aztán bele is sétált. De, sebaj, a rommagyar következmények nélküli politikai mezőnyben, még sokáig helye lesz, ha nem másért, hát „tapasztalata” okán, che bella voce!). Amikor a politikai harc eljut a végső kérdések fölvetéséig, akkor SZIMBOLIKUS JELLEGE dominálja a pragmatikus dimenziót. Akik jóhiszeműen jogi kérdéseket látnak az ügyészi-bírói munka újraszabályozásában (holott a törvénykezés maga a legfőbb politikai eszköz, és csak másodsorban jogi szövegezés, vagy aktus), azok ezt tévesztik szem elől, azt, hogy a jelen pillanatban minden módosítás, tartalmától függetlenül, a KORRUPCIÓ-ELLENES HARC gyengítésére tett kísérletként értelmeződik, a szimbolikus mezőnyben. Márpedig a politika jelenlegi színpadán a korrupció-ellenes harc szimbolikus jelentősége intenzívebb a pragmatikus jogi meggondolásoknál, ha úgy tetszik erősebb politikai akaratképző funkcióval bír, mint holmi jogi pontosítások, ráadásul olyanok részéről, akik többé-kevésbé joggal tekinthetők a „korruptabb” félnek. (A korrupció-ellenes harc végét látni a mostani módosításokban, erős túlzás, hiszen tudható, a harc sikere nem csak a jogi szabályozáson múlik, elsősorban erős és elkötelezett, integráns politikusok, ügyészekre, bírákra, és úgyszintén elkötelezett civil társadalmi mozgalmakra, nem utolsó sorban pedig független és hiteles médiára, van szükség a sikerhez. Viszont szimbolikus harcot lehet folytatni és azt megnyerni ennek hangoztatásával, a jogállam végével való riogatással, korrupt politikusokra való mutogatással). Ezért az elnök és civil társadalom, valamint a mégoly halovány ellenzék, külföldi támogatással megspékelve, sikeresen akadályozza a hatalmat, a többséget, politikai szándékának átvitelében.

A politikai háború jelenlegi állása szerint mindenki jobban járna, ha JEGELNÉK A MÓDOSÍTÁSOKAT, mert a kormánypártok, ha időt nyernek hitelüket építhetik vissza, jó kormányzás, ígéreteik betartása esetén. (Persze, a gazdasági folyamatok és a kapkodó közpolitikák, azt jelzik: képtelenség tartani az ígéreteket). Ha marad a háború és erőltetik a módosításokat a kormánypártok és csatolt részeik, a téma központi elnökválasztási kampánytémává lesz, és Johannis biztos befutó. Az ellenzék, elnök és civil társadalom pedig, nyugodtabban kezelhetnék a dolgot fél év múlva, és a további bel- és külföldi konzultációk, növelnék a teljes mezőny hitelét, és javítanák megítélését.

Ami a Fidesz itteni fő fiókpártját illeti, lemaradt a korrupció-ellenességgel (mégoly formális) való kampányolás és tematizáció vonatáról, beleragadt a korruptként percipiált pártok mocsarába, és nehéz/lehetetlen lesz onnan kimásznia (Nem ez történt a magyarországi kormánypártokkal, akik a kétharmados többség birtokában, törvénykezéssel és utólagos lepapírozással stb., továbbra is képesek elrejteni korrupt ténykedésüket, a maffiaszerű működést. Többek között azért is, mert a kis korrupciót, főleg, mely nem hozzájuk kapcsolható, továbbra is üldözik a grand corruption pedig sokak számára láthatatlan, a nemzeti populista-demagóg szövegek sikeresen álcázzák azt).

Magyari Nándor László

DK: A bűnsegéddé züllött RMDSZ elárulja a romániai magyarok érdekeit

FüHü

2017-11-04

DK: A bűnsegéddé züllött RMDSZ elárulja a romániai magyarok érdekeit

„A magyar polgárok nagy többsége úgy látja: a határon túliak többségének szavazata nem az ő érdekeit, európai törekvéseit segíti, hanem a magyarországi demokrácia még teljesebb szétzúzását, és azt a velejéig korrupt rendszert, melyet a Fidesz – egyebek mellett a határon túliakra is hivatkozva – legitimálni próbál” – mondta a romániai rádió Rador hírügynökségének adott interjújában Ara-Kovács Attila, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja.

Ara-Kovács arra a kérdésre válaszolt, hogy miért vonná meg a DK a külföldön élő magyar állampolgárok szavazati jogát:

„1989-et megelőzően gyakorlatilag teljes volt a támogató egység Magyarországon a határon túliak emberi és kollektív jogait illetően, beleértve a széles körű autonómiát is. Aztán ahogy

a magyar szélsőjobb kezdte a témát kisajátítani, s ahogy mintegy rátelepedett a határon túliakra,

egyre nőtt azoknak a száma, akik nagyon tartózkodóan kezdtek viselkedni, bár igyekeztek ellenérzéseiket akkor még magukba fojtani. Viszont nagy szimpátiával figyelték azokat a határon túli magyar pártokat, amelyek felismerték: nem az Európa-ellenes magyar szélsőjobb – beleértve a mai Fideszt is – a lehetőségeik forrása, hanem például azok a helyi – román, szlovák, szerb, horvát stb. – pártok, melyekkel koalíciót alkotva valódi jogokat szerezhetnek, széles körű autonómiát teremthetnek a maguk számára. Ilyen, nagyra becsülendő történelmi szerepet vitt az RMDSZ is, mely azonban ma már készséggel árulja el a romániai magyarok érdekeit, s egyfajta bűnsegédjévé züllött a Fidesznek. Mindennek pedig komoly következményei lettek, amik elől egy demokratikus, a polgárokat nem manipulálni, hanem követni kész párt, mint amilyen a Demokratikus Koalíció, nem térhet ki. Az előbb leírt folyamat eredményeként a magyar polgárok nagy többsége úgy látja: a határon túliak többségének szavazata nem az ő érdekeit, európai törekvéseit segíti, hanem a magyarországi demokrácia még teljesebb szétzúzását, és azt a velejéig korrupt rendszert, melyet a Fidesz – egyebek mellett a határon túliakra is hivatkozva – legitimálni próbál.”

Arra kérdésre, hogy miért kezdeményezte a DK ezt az aláírásgyűjtést és mit remél a kampánytól, Ara-Kovács Attila kifejtette: „A téma felvetésével megpróbáljuk áttörni a határon túli tematikához fűződő eddigi tabuk falát. Nem titkoljuk,

politikai célunk alapvetően változtatni a balkániasult mai magyar helyzeten.”

A DK elnökségi tagja pontosított: „Állampolgárságot nem akarunk elvenni senkitől, de azt nem vagyunk hajlandók tovább tolerálni, hogy olyanok döntsenek rólunk, akiknek mindennapjainkhoz semmi közük. Különösen egy olyan helyzetben, amikor a demokrácia intézményrendszere naponta súlyosan sérül Magyarországon, s a határon túliakat az Orbán-kormány saját visszaélései leplezésére, olykor igazolására használja fel.”

Ara-Kovács Attila szerint a Fidesznek nincs nemzetpolitikája, hatalmi politikája van, amiben a határon túli magyarok – a szó legszorosabb értelmében – fogyóeszközök…

A Fidesz hatalmi politikája azóta a Magyarországon élőkből politikai túszt csinált, a határon túl élőkre pedig – lakjanak azok Új-Zélandon, Venezuelában, Kárpátalján vagy épp Erdélyben – politikai prostituáltként tekint…

ráadásul korrumpálta a határon túliak politikai pártjait, s amelyek közülük nem voltak hajlandóan elfogadni Orbán Viktor visszautasíthatatlan ajánlatát, azokból ellenséget csinált. Ilyen a Híd-Most Szlovákiában. Ma, amikor Európában a határok leomlottak, lélekben távolabb van egymástól egy magyarországi polgár és egy ugyancsak állampolgársággal rendelkező határon túli magyar, mint valaha.”

Törvénytelen választási regisztráció

FüHü

2017-10-28

Törvénytelenül bonyolítja a választási regisztrációt az RMDSZ és az Eurotrans Alapítvány. Az Átlátszó Erdély szerint választási csalásra adhat lehetőséget az a gyakorlat, hogy a regisztrálni kívánó személy adatait a segítő tárolja.

„A regisztrációs kérelmet maga a választópolgár nyújthatja be, nevében más nem járhat el” – áll abban a válaszban, melyet a Nemzeti Választási Iroda (NVI) küldött az Átlátszó Erdélynek.

Az átlátszó Erdély azt kérdezte a hatóságtól, hogy mi az álláspontjuk arról a gyakorlatról, miszerint

az RMDSZ és az Eurotrans Alapítvány egy, az NVI által megadott nyomtatványtól különböző formanyomtatványon gyűjti a magyarországi országgyűlési választásokon regisztrálni kívánó személyek adatait,

majd ezeket az adatokat kézzel vezetik be az NVI rendszerébe.

„Különösen aggályos lehet, ha a választópolgár által a regisztrációhoz megadott, és az ellenőrzése alól kikerült személyes adatait a segítő (különösen, ha az politikai szervezet) tárolja, és ezzel lehetősége nyílik arra, hogy – a saját címet megadva a szavazólap-kézbesítési címként – a szavazási levélcsomagot az állampolgár helyett (annak tudta nélkül) átvegye, azonosító nyilatkozatot a választópolgár adatainak felhasználásával kitöltse, és a választópolgár helyett szavazatot adjon le” – áll az NVI levelében.

A választási hatóság hangsúlyozta, a választási eljárásról szóló törvény az alábbiak szerint rendelkezik a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok regisztrációjáról:

§ 2) A magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgár a központi névjegyzékkel kapcsolatos kérelmet
a) levélben,
b) elektronikus azonosítását követően elektronikusan,
c) elektronikusan azonosítás nélkül elektronikusan nyújthatja be a Nemzeti Választási Irodához.

A regisztrációs kérelmet tehát maga a választópolgár nyújthatja be, nevében más nem járhat el – így az NVI. Ugyanakkor a regisztrációhoz szükséges papír alapú nyomtatvány kitöltéséhez, illetve a Nemzeti Választási Iroda honlapján elérhető elektronikus űrlap kitöltéséhez a választópolgár igénybe veheti általa választott segítő közreműködését.

A segítő közreműködése természetesen csak abban az esetben tekinthető törvényesnek,

ha a választópolgár kifejezetten megbízza a a központi névjegyzékbe való felvétel iránti kérelem benyújtásában való közreműködésre a segítőjét, áll a válaszban.

A Pálffy Ilona NVI-elnök által aláírt tisztázó levél egy sor kérdést vet fel az Eurotrans Alapítvány valamint az RMDSZ regisztrációra irányuló tevékenységével kapcsolatban – ezek közül a legfontosabb, hogy mi történik azokkal az adatokkal, melyeket az RMDSZ és az Eurotrans Alapítvány már összegyűjtött, és be is vezetett az NVI rendszerébe?

Az mindenesetre az NVI állásfoglalásával is megerősítve egyértelmű, hogy a regisztráció megtörténtét követően a segítő, azaz jelen esetben az Eurotrans nem kezelhetné az adatot – holott a SafePack aláírásgyűjtés és az adatgyűjtések összekapcsolása miatt nagy valószínűséggel éppen ezt teszi. Az viszont biztosan jogsértő az NVI álláspontjának fényében, hogy anélkül történik regisztráció, hogy a magyar törvény által előírt formanyomtatványt a választópolgárok kitöltötték volna.

Forrás: Átlátszó Erdély

Pofonok és szájba verettetések

FüHü

2017-10-10

Presser Gábor régi slágeréből tudjuk, hogy „… az első pofon a legnagyobb, a többit lassan megszokod”, csakhogy itt nem az elsőről van szó, és bizonyára nem is az utolsóról, hiszen abból a rossz pozicionálásból, amelybe a rommagyar politikai pártok belementek, csak pofonokra fog telni, no meg szájba verettetésekre.

(Teljes a klienteláris meghunyászkodás, hiszen a váradi Kelemen-Tőkés kötelező összeborulás azt a benyomást keltheti – mivel Tőkés hamarabb tért meg Orbán keblére, hogy durvábban ne fogalmazzak –, hogy Kelemen a tékozló fiú, aki végre belátta, hogy csakis a Fidesz a „nyerő”, a gesztus a végleges és ráadásul megalázó behódolás gesztusaként értékelhető).

Most éppen az anyanyelven való kötelező feliratozás településen belüli arányainak lecsökkentése kapcsán verték szájba, saját bevallása szerint, a rommagyar vezért a kormánypártok (ne tévesszen meg senkit a csúsztatás, amivel az egész román politikai mezőnyt vádolja Kelemen, az ellenzéki pártok semmit nem ígértek, helyzetüknél fogva nem is támogathatnak kormánypárti kezdeményezést, stb.), amelyek megígérték a 15%-os küszöb parlamenti elfogadását, majd elbuktatták a kezdeményezést. Az eset sajnos modellértékűnek látszik, lesz még itt szájba vágás sűrűn, sőt egyre sűrűbben. Amíg a budapesti hatalom megpróbálja Bukarestet bevonszolni az illiberális, EU-ellenes zsákutcába, és ebbe az itteni kisebbség ügyeit is bevonja, addig Dragnea and Co. azt csinál velünk ami csak tetszik, hitegethet naphosszat, és somolyoghat a bajusza alatt: kiszolgáltatottságunk szinte tökéletes.

Ugyanis, amikor a legfontosabb rommagyar politikai formáció eldöntötte – és ez nem ma történt –, hogy feladja viszonylagos függetlenségét, ami a Markó-doktrína lényege volt, és „egyenlő közelségtartás” címszóval keressük a korabeli krónikákban, akkor föladta a román-magyar viszonyban kialakított közvetítő szerepét is. Naivság, sőt elfogult politikai kommunikáció, különösen egy elemzői igénnyel fogalmazott szövegben arról beszélni, hogy a Fidesz itteni fiókja pozícióból közvetíteni lehet Liviu Dragnea és Orbán Viktor, és főképpen a mai román-magyar államközi kapcsolatokban. Képviseletünk (ha ugyan még a vezérek érdekein kívül képvisel másokat is) politikai tőkéje végletesen lecsökkent, hiszen nincs (ha hinni lehet az avatott beszámolóknak, Budapest nem is engedélyezi számára a kormányba lépést) kormánypozícióban, és nem is a mérleg nyelve a parlamentben, ugyanakkor Johannistól és az ellenzéktől, a korrupciós ügyekben elfoglalt PSD-ista álláspontja okán, végletesen eltávolodott. Ezért minden szájba vágás ellenére, az illiberális fordulat reményében, mely Dragneanak nagyon bejönne, és amit Orbán legalábbis regionális áramlattá szeretne fölfejleszteni (mondjuk Románia külső támogatásával a V4-ek EU ellenes lobbijában), a fiókszervezet szövetségben áll és marad a jelenlegi román kormánnyal, annak minden hátrányával, és annak minden előnye nélkül. Szóval a Kelemen vezette szervezet nincs sem bent sem kint, kitéve a budapesti és bukaresti szájba veréseknek, de ami nagyobb gond, kiszolgáltatva az itteni és ottani politikai széljárásnak a teljes rommagyarságot magát. Ti., ismerve a szereplőket, a Fidesz fiókszervezet elnöke, Kelemen Hunor nincs abban a helyzetben, magyarán politikai tőkéje nem elég ahhoz, hogy egyik vagy másik vezérre hatással legyen, hogy harmadik félként közvetíthessen. Sem Orbánt, sem Dragneat meggyőzni nem tudhatja semmiről, még a rommagyar kisebbséget érdeklő viszonylag egyszerűbb ügyekről sem. Ráadásul európai hátszél sincsen, amennyiben az itteni politikum egészét jogosan azonosítják az orbáni (NER) illiberális, EU-ellenes politikai iránnyal (ezt a Minority SafePack sorsa fogja világosan megmutatni, ha ugyan sikerül döntésre vinni az ügyet). Nem mellesleg ezt Orbán be is jelentette, amikor itt járt, és a két ország diplomáciai kapcsolatainak utóbbi időkben tapasztalható dinamikája visszaigazolja: nem, hogy közvetítőként fogadnák el a Fidesz itteni fiókszervezetét (leánykori nevén az RMDSz-t, akinek elnöke bizonyára megadta Orbán elérhetőségét Dragneanak katolikus gimnázium-ügyben, oszt annyi), hanem Orbán és Dragnea, éppen, hogy közvetlenül, egymást kölcsönösen zsarolva, akarják kezelni még a kisebbségi ügyeket is.

Aktuális téma a vásárhelyi katolikus gimnázium ügye, ami a dolgok jelenlegi állása szerint, újabb szájba verést fog jelenteni a rommagyar közösségnek. A dolog Dragnea és Orbán telefonbeszélgetésének a függvényévé lett (Kelemen adta a telefonszámot hozzá), és amilyen a zsarolás volt (Magyarország állítólag nem támogatta volna – néhány napig – Románia OECD tagságát), olyan lett az ígéret is, hogy valahogyan, valamikor rendezni fogják a gimnázium ügyét (ezt mind a román miniszterelnök, mind az oktatási miniszter – gyakorlatilag – megtagadta, illetve hárította). Most ott tart a dolog, hogy – Kelemen „meggyőződésének ad hangot” egy sajttájon, illetve – három év után a Fidesz fiókszervezet speciális törvénytervezetet fog kidolgozni a gimnázium meg-, illetve újra alapítására. Viszont elég, ha a parlament két házának valamelyike picit késteti a törvénytervezet megvitatását, mellyel újra „megalapítani” szeretnék (egészen rendkívüli módon, hiszen az oktatási törvény világosan kimondja, hogyan kell új oktatási intézményt alapítani, hogy ezt ezután minden alkalommal törvényben szabályoznák, azt nagyon is kétlem, logikus sem lenne.) a gimnáziumot, és a dolog legalább egy évet csúszik, addig meg … ki tudja?

Így aztán mit ígér a rommagyar politizálás közeljövője? Egyfelől kampány folyik a Fidesz-KDNP mellett (mindegy milyen témával, és milyen eszközökkel), ráadásul az energiák nagyrészét éppen ennek elrejtése fogja lekötni. Bár a Fiókszervezet – állítólag és papíron létező – „más elven levő platformjai” (Szabadelvű Kör, Szociáldemokrata Platform stb.), opportunizmusból vagy meggyőződésből maguk is támogatják a dolgot, a sajtó pedig bedarálva. Azután, az egyelőre takaréklángon égő román nacionalizmus élesztgetése folyik, amikor vezéreink a jövő évvel riogatnak, megelőlegezve, sőt néha egyenesen kiprovokálva az amúgy is készülő centenáriumi cirkuszt. Erre és ennyire telik a rommagyar politikai osztálynak manapság (ja, és kitartani az emellett a nyilvánvalóan hazug álláspont mellett, hogy rommagyar politikai korrupció nincs is),ergo ez vár ránk: sanyarú kilátások.

Magyari Nándor László

A katalán gyutacs

Bódis Gábor

2017-10-02

A spanyol kormány elképesztő dilettantizmusa miatt erőszakba torkollott a katalán, egyébként alkotmányellenes népszavazás. Ezzel nagyon megnőtt Katalónia függetlenedésének esélye. Ennek hatása lehet további szeparatista törekvésekre Európában.

Anélkül, hogy belebonyolódnánk a magyar kormány Brüsszellel vívott, kizárólag belpolitikai célokra használt „függetlenedési” harcára, le kell szögezni, hogy

az Európai Unió megalakulása óta valóságos struccpolitikát folytat kisebbségügyben.

Ennek legújabb bizonyítékai azok a brüsszeli reagálások, amelyek a vasárnapi katalán népszavazás első rendőrerőszakról szóló híreire érkeztek. Mármint, hogy ez kizárólag Madrid és Barcelona belügye. Utána, a több száz sebesült hatására már változott a hangnem: az erőszak beszüntetése követelésének irányába.

De ez csak a legutolsó példa. Az unió, miközben például a belépni kívánó tagjelöltjeitől megköveteli, hogy a szomszédjaikkal jóban legyenek, jobban mondva ne legyen konfliktusuk, addig a jelöltek, de főleg a tagállamok saját kisebbségeikkel szinte azt tesznek, amit akarnak. Brüsszelnek nem fűlik a foga, hogy ilyen ügyekbe beleszóljon. Jelképesen a belga főváros a saját ügyeibe sem avatkozik be: a függetlenedni kívánó flamandok a vallonokkal egyezkednek a szövetségi államról. A katalán ügy ezt, a nem is annyira lappangó viszályt is felélesztheti.

Vannak még szeparatista törekvések Európában.

Például a spanyolországi Baszkföld, amely a spanyol tartományok között az egyik legkevésbé fejlett és amelynek pénzügyi támogatásában jócskán kiveszi részét az egyik legfejlettebb régió, Katalónia.

A katalánok elégedetlenségének egyik forrása éppen az, hogy sokat kell beadniuk a közös állami kasszába, ahonnan a fejletleneket finanszírozza Madrid.

A baszk szeparatizmus összehasonlíthatatlanul agresszívabb mint a katalán:

az ETA terrorszervezet 50 év alatt több mint 800 halálos áldozatot követelő terrorcselekményt hajtott végre. 2011-ben hagyott fel az erőszakkal. Itt is tartottak 2014-ben egy függetlenségi népszavazást, amit azonban senki nem ismert el.

Említhetnénk még Korzikát, Skóciát, Észak Olaszországot, Dél-Tirolt, sőt még Bajorországot is,

ahol az Angela Merkel vezette CDU ottani testvérpártjában, a CSU-ban is fel-felhangzanak függetlenségi felhangok.

És a magyarok?

Erdélyben évtizedek óta napirenden van a magyar autonómia (kulturális, területi) kérdése, habár komolyabb lépések ilyen irányban nem történtek, inkább tetszetősnek tűnő választási szlogenné satnyult a kérdés. Annál is inkább, mert az utóbbi időben a legnagyobb romániai magyar érdekszervezet, az RMDSZ is inkább a Fidesz jövő évi választási kampányába szállt be.

Szlovákiában viszont inkább a szlovák-magyar együttműködésre helyezi a hangsúlyt az egyetlen parlamenti tényező, a Híd-Most párt. A Fidesz ottani kliense, az MKP pedig már régóta nem meghatározó politikai tényező.

Vajdaságban néhány párt lelkesen üdvözölte a katalánok bátorságát. A bökkenő csak az, hogy nem magyar előjelű pártokról van szó, hanem újvidéki székhelyű úgynevezett autonomista szervezetekről, amelyek a tartomány autonómiáért küzdenek. Ez pedig soha nem volt egy magyar többségű terület, hanem többnemzetiségű.

Koszovóban, amellyel a legtöbben hasonlítják össze Katalóniát, pedig azt mondják: „Nálunk is így kezdődött”.

A szövetség vége

FüHü

2017-09-26

Nem a román nacionalizmus, és végképp nem az EU, hanem a MAI MAGYAR KORMÁNY POLITIKÁJA és annak kritikátlan importja VISZI CSŐDBE a kisebbségi politizálást, teszi hiteltelenné mindazt, amiben eddig hittünk, nullázza le azt a politikai vonalvezetést, amit követtek/követtünk.

Tudható volt, hogy az RMDSz – amit a magam részéről többet nem vagyok hajlandó sem demokratikusnak, sem szövetségnek nevezni, valójában a Fidesz itteni kirendelt fiókszervezete, amit érdemes akként tekinteni – titkon, a háttérben, a jelenlegi magyar kormánynak kampányol, amikor pénzért segíti a választási regisztrációt és irodákat működtet ezért, szerteszét.

A nyílt elköteleződést, a magam részéről, későbbre, a tényleges választási kampány elkezdését követően, mondjuk a jövő tavasszal vártam. De az persze mellékes, hogy én mit gondolok arról, hogy a székelyföldi kiskirályokat követően, Kelemen Hunor is kampányolni kezd a Fidesz-KDNP mellett. Viszont ez az el- és leköteleződés sérti, a még meg nem változtatott fiókszervezet, Programját és Alapszabályzatát, mellőz mindenféle pluralizmust, konzultációt, vitát és testületi döntést: az ÖNKÉNY (igen, így nevezik a politikai vezérek egyéni ízlés szerint meghozott határozatait) cinikus kifejeződése. És ez az önkényes politikai aktus, a teljes rommagyarság képviseletében kimondott el- és leköteleződés, még akkor is rendkívüli felelősséggel jár, csorbítja és torzítja az itteni magyarság pluralizmushoz, saját véleményéhez, sőt szervezeti önállóságához való jogát, ha ezt a legtöbb polgár nem veszi észre (egyelőre), ha a manipuláció és a megtévesztő nemzeti-populista propaganda ezt el is takarja. A mindannyiunk nevében beszélő elnök (ráadásul a másik 2 párt nem különb magatartásával együtt) valójában az ÖNÁLLÓ rommagyar politizálás végét és a romániai magyar társadalom – úgy, ahogy létezett, vagy alakulgató – PLURALIZMUSának, látszat-demokratikus berendezkedésének, végét is bejelentette, mondom, még ha észre sem veszi, a végletesen elfogult és kiszolgáltatott, nagyközönség. A rommagyar politikai szervezetnek alárendelése és kiszolgáltatása (egyre nyilvánvalóbban a láthatatlan támogatások, az egyesek klienteláris érdekeinek megfelelően stb.) a pillanatnyi magyar kormánypártoknak, látszat szerint egy generációval veti vissza a rommagyar politikai társadalom történetét. Valójában pedig a harmincas évekbe utaztat vissza, és minden egyes problémánk fölvetését is a magyar-román kormányok közötti szembenállás és egyezkedés problémájává teszi, fölszámolja még azt a halk szavunkat is, melyet eddig hallathattunk. Kelemen Hunor gesztusával – átérzi vagy sem, tudatában van ennek, vagy csak nem bírja a nyomást, a zsarolást, mely Budapestről fokozatosan telepedett a fiókszervezet vezetésére – a rommagyar politikai élet DECENTRÁLÁSÁT követte el. Egy tőlünk alig függő politikai mezőnybe a román-magyar csatározások színterére helyezte át, és ezzel lényegében fölszámolta, a rommagyar politizálás szcénáját, feladta mindenféle önállóságát. Nagy ár, nagyon nagy ár az utóbbi időben átláthatatlan és személyes kapcsolatokon, sokszor magánzsebekbe folydogáló pénzekért, az itteni klientúra felhízlalásáért, de még a választási kampányban kapott segítségért is, mint ahogyan arra az elnök először tett utalást.

Eddig csak a formai kifogásokról szóltam a Fidesz itteni képviselőinek viselt dolgai kapcsán, de nem kevésbé fontos, és ugyanakkor súlyos a politikai vonatkozás is. Az elnök úr azt mondja, hogy politikai affinitás okán kell a jelenlegi magyar kormánypártokat, szavazataikkal is támogassák a rommagyar polgárok, mint ahogy ő maga és a vezérkar teszi egy ideje. Csakhogy nincs a mai magyar politikának, olyan lényeges vonatkozása, a NER-nek olyan megnyilvánulása, amely kisebbségi helyzetünkben elvszerű, támogatható és hatékony politikai stratégiát, legalább felvillanthatna. Nincs olyan elemző – de a rendszer hívei is nyíltan vállalják ezt – aki ne látná (elhallgatni elhallgatják itteni kiszolgáltatott értelmiségeink, de ezt máshol fejtem ki), hogy sem az illiberális demokrácia, (a putyini-erdogáni modell), sem a korlátozott jogállam (a fékek és ellensúlyok leépítése) sem a mindenféle kisebbségekkel (és menekültekkel) szembeni intolerancia, sem az EU-ellenesség, az etno-nacionalista (homogén nemzetállamot erőltető) és populista (valójában alt-right) propaganda, a korrupció állampolitikává változtatása (hosszan sorolhatnám a NER politikai krédójának további összetevőit), stb., NEM SZOLGÁLHATJA KISEBBSÉGI ÉRDEKEINKET. A mai magyar kormányzat politikai filozófiája NEM LEFORDÍTHATÓ és NEM KÖVETHETŐ kisebbségi helyzetben, hiszen a NER minden egyes megnyilvánulása azonmód és visszakézből ELLENÜNK FORDÍTHATÓ. Aki illiberális demokráciát, EU-ellenes politikát, etno-nacionalista, homogén nemzetállamot, és nemzeti korrupciót akar, az ugyanakkor HITELTELEN, amikor az EU-hoz fordul, amikor az egyetemes emberi jogok nevében kér/követel kisebbségi jogokat és toleranciát, amikor a demokratikus jogokra, a jogállamiságra apellál. Az ilyen kettős beszédre épülő (kétkulacsos, hinta-) politika vesztésre van ítélve, nem tartható, sőt veszélyezteti azokat az eredményeket is, amelyeket az elmúlt 25 esztendőben, nagy nehezen, sikerült elérni. Különös, nagyon különös, és saját eddigi politikájuk hitelét, sőt emberi integritásukat is megkérdőjelezi azoknak, akik az eddigi politikát vitték, és akik most hallgatnak akkor, amikor látják: nem a román nacionalizmus, és végképp nem az EU, hanem a MAI MAGYAR KORMÁNY POLITIKÁJA és annak kritikátlan importja VISZI CSŐDBE a kisebbségi politizálást, teszi hiteltelenné mindazt, amiben eddig hittünk, nullázza le azt a politikai vonalvezetést, amit követtek/követtünk.

AKI A KISEBBSÉGI POLITIZÁLÁS ÖNÁLLÓSÁGÁNAK A LEHETŐSÉGÉT IS FÖLADJA, AZ A ROMMAGYAR TÁRSADALOM LÉTÉT TESZI KOCKÁRA, csak ahogy mondani szokás, NOT IN MY NAME!

Magyari Nándor László

Iskola és politikai szándék

FüHü

2017-09-16

A funkcióban levőknek meg ezután lehet trianonozni, másokra mutogatni, hogy nem demokraták és eszük ágában sincs a jogállami szabályokat betartani, játszani a tiszta és erkölcsös, jogtisztelő, sőt hatékony politikust.

Megoldódott vagy sem a vásárhelyi katolikus gimnázium ügye azzal, hogy a szabályosan meg sem alapított intézményt beolvasztották, vagyis jogilag eddig sem létező önállóságát megszüntették – egy ideje, a jelenlegi politikai konjunktúra értelmezésében már Caragiale sem segít, Ionesco abszurdjánál tartunk: el vagyunk rinocérosodva – a dolog máris tanulságos. Már hogyha nem elrejteni akarnák a lényegét, hanem tanulni abból.

De hát itt van az a rusnya „politikai szándék”, ami elfedi a valóságot, álvalóságot épít a dolgok köré, másfelől meg alibit teremt, felmenti a felelősöket, legalábbis látszólag, amolyan magán alapon. Ez a puszta „politikai szándék” olyasféle varázsszó ebben az országban, amit oda-vissza mindenféle problémamegoldás akadályának, vagy-, és alulértetten, megoldást hozó csodaszernek gondolnak és mondanak, a politikusok és holdudvaruk. A nincs rá politikai szándék kijelentéssel, (az újonnan politikussá lett Vass Levente él ezzel a kifejezéssel, a szándéka szerint lezárandó, a Bolyaiba visszaterelt katolikus osztályok ügyét) a legtöbbsz0r a felelősség elhárítását, egy-egy sikertelen akció kudarcát leplezik a közéleti szereplők, sőt ma már – az alt-right tánclépéseit követve – egyre inkább összeesküvés-elméleteket is belemagyaráznak minden kudarcba. Afféle gumifogalom, mely aztán nem segíti a tisztánlátást, annál inkább a maszatolást, a dolgok okainak összezagyválását, olyan értelmezésbeli ködfelhőt okoz, melynek leple mögött megtörténik az önfelmentés, szétterül a felelősség, és lényegében, követhetetlenné, érthetetlenné, szimulákrummá lesznek a dolgok. A politikai szándék kifejezés nem más, mint a megvezetés eszköze, a manipuláció politikai technikája, amivel szemben – használói szándéka szerint – apelláta nincs, az vagy van, vagy nincs és ez az egyetlen perdöntő vele kapcsolatban. A politikai akaratképző folyamatok, motivációk, elképzelések és intézmények stb., sőt a jogállamiság sem számít, ha valamire politikai szándék van, vagy éppen ellenkezőleg, nincs.

Hogy a misztikussá tett politikai szándék milyen szélsőséges helyzeteket hoz arra jó példák, hogy politikai szándék híján, törvényt nem alkalmaznak – mint, ahogy az a Tanügyi Törvénynek a MOGYE-re vonatkozó részével megesett – , illetve az éppen aktuális vásárhelyi iskola-ügyben, amikor is, rommagyar politikusaink szerint eléggé el nem ítélhető módon, a hatalom, (kormány, városi tanács, tanfelügyelőség) nem hajlandó szabálytalanul eljárni, és egy kisebbségi „politikai szándékot” utóbb legitimálni. Senkit sem érdekelnek holmi törvényes vagy egyéb szabályozások, többségi u.n. politikai szándék kerül közvetlenül és brutálisan szembe kisebbségivel, és ez utóbbi, természetesen, alulmarad. És értsük pontosan, sem a jelenlegi kormányt, sem a múltbélieket, de éppen úgy az RMDSz-t sem érdeklik a törvényes-szabályos eljárások, a jogállamiság (hej, pedig mennyit szajkózzák ezt mindenfele): minden fél politikai szándékot akar érvényesíteni, minden eszközzel. Köztük olyanokkal, melyeknek a játszmába való bevonása – szülők, diákok, magyar külügy – nemcsak ízléstelen, de bizalomromboló, hosszabb távon is káros, mert végül is demobilizál, manipulál és olyan ügyekben is ”farkast kiált”, melyeket saját hibából idéztek elő, és azután politikai tőkét visz el, gyengíti a közösség érdekérvényesítő képességét.

Rögzítsük viszont, hogy a katolikus gimnázium ügyét kezdettől fogva politikusok – mindenekelőtt a vásárhelyi RMDSz szervezet és tanácsi frakció, valamint az akkori államtitkár, és a tanfelügyelőség – indította el szabálytalanul. Újra ki kell mondani Peti András, Tamás Zsolt és az ígérgető és intézkedni „elfelejtő”, utóbb kínosan magyarázkodó, Király András, s nyomukban a főtanfelügyelő tévedett, illetve mulasztott és felelőtlenül viselkedett, amikor rossz (feltételes módban fogalmazó, majd a határozatot ki nem egészítő) határozatot hozott. Amikor – még a bírósági döntést követően – sem lépett jogi eszközökkel, új, jól dokumentált tanácsi határozattal az ügyben, amikor utólagos informális alku tárgyává tette az iskolaalapítás dolgát, majd végül azonmód „meglépett a helyszínről”. Ma már az érintettek közül senki nem viseli 3 év előtti funkcióját, de nem azért mert beismerte tévedését és felállt a bársonyszékből, hanem, mert a titokzatos politikai szándék ezt hozta, no meg a DNA – jogos és szabályos – érdeklődése és eljárása „ezt dobta”.

Ezután tolták át a politikusok az egyház, a civil szervezetek, a szülői és diákközösség, valamint, végül, a magyar kormány térfelére. Hagyták, hogy a civil szféra és az egyház mozgósítson és föllépjen, a maga korlátozott eszközeivel próbálja megoldani a helyzetet, és aztán a végére jelentkeztek, de nem a felelősség felvállalásával: megmentőkként. Fura és amorális egy politikai technika, viszont szemmel láthatóan hatékony, amíg a tenyérből etetett média, a politikai értelemben foglyul ejtett közösség hallgat, illetve a hivatalos álláspontot mondja föl. Azért került homok a gépezetbe, hiszen a dolog ilyetén állását megírták, csakhogy marginális és kis nyilvánosságban, szakszerűen el is mondták/kielemezték, nem rajtuk, nem a civileken, a jogászokon, a józan újságírókon, stb., áll, hogy a politikailag manipulált értelmezések a dominánsak.

Az eset tanulsága, ha máris van ilyen, legalábbis számomra, hogy a „józan ész”, esetünkben a jogállamiság, a törvényes és szabályos út, politikai értelemben nem kifizetődő. Miért járnának el szabályosan, a felelősök megnevezésével, nyíltan és őszintén elmondva, hogy mit lehet és mit nem, ha az „alternatív igazságok” (ez a hazudozás új szinonimája, nem igaz?) hangoztatása, a tisztességtelen felelősséghárítás, stb., nemcsak elfedi a felelősöket, hanem még politikai hasznot is hajt? Megvezetni a népeket, nem csak hasznot hajt a perverz politikai osztálynak, hanem még ráadásul cinikus élvezetet is. Elképzelem, hogy a felelősek jól megérdemelt nyári szabadságon (gyakorlatilag nem működő reptér igazgatásáért fölvett nagy fizuval, illetve jól kiérdemelt „speciális” nyugdíjjal), mosolygósan összekacsintanak, „hát ez bejött, mindenkit hülyére vettünk, s sikerült kimenekülni a helyzetből, még a végén szobrot kapunk hőstetteinkért”, íme a gátlástalan hazudozás jól fizet. És a funkcióban levőknek meg ezután lehet trianonozni, másokra mutogatni, hogy nem demokraták és eszük ágában sincs a jogállami szabályokat betartani, játszani a tiszta és erkölcsös, jogtisztelő, sőt hatékony politikust.

Magyari Nándor László

A Trump-majmolás természetrajza

FüHü

2017-09-05

Most meg a rommagyar politikai vezér (is) Trump-ot majmol, és deep state-zik, azaz összeesküvés-elméletekkel próbálja értelmezni, kontextualizálni azt a politikai tehetetlenséget, mely a román, és ezen belül a rommagyar politizálást gúzsba köti, mely akadálya a kibontakozásnak.

Szinte visszhangtalanul múlt el Kelemen Hunor legutóbbi előadásának (performanszának?) hozadéka, amit a zeteváraljai „edzőtáborban”, saját pályán, az utánpótlást jelentő „RMDSZ ifjúsági szekció”, az aktív MIÉRT-esek előtt mondott el (különös az új megnevezése a nyári agytágítónak: „titkos kiképző-”, illetve „edzőtábor”). Pedig figyelemre méltó, ami ott elhangzott és jól jelöli a politikai kommunikáció irányát, amit éppen az elnök jelöl ki, és ami a jövő évi centenáriumi ünnepségek előzeteseként többet és fontosabbat ígér, mint egyfajta felkészülést a várható nacionalista túlkapások ellensúlyozására. Valójában a kettős beszéd és a kiszámíthatatlan kommunikációra próbálták felkészíteni a fiatal aktívát, arra, amit a szövetség egy ideje folytat, de amit most félig titokban, bár mindenféle elméleti vagy elvi megindoklás nélkül, tártak az ífjak és a világ elé. A politikai formáció félretéve az eddigi politizálás elvi alapjául szolgáló européer irányultságát – sokatmondó, hogy az eddigi EU nyáritábort keresztelték át Edzőtáborrá – határozott, bár még az aktíva számára sem végigmondott, lépést tettek az alternatív jobboldal (alt-right-)nak nevezett „trumpista” irányzat fele. Meglátásom szerint viszont, ez a lépés és a felvállalt – Orwell által jól leírt – kettős beszéd, melyből hiányzik minden következetesség alkalmazhatatlan kisebbségi helyzetben, sehova nem vezet, csak hitelteleníti az eddigi politikai erőfeszítéseket (Ezt, mintha csak egyedül Markó Béla érzékelné, de hát jólfésült esszéken kívül, máshol és máshogyan ő sem hangoztatja).

Ott ahol ezt a stílust, illetve divatot állampolitikai (state raison) rangra emelték zavart és bizonytalanságot, kiszámíthatatlanságot hozott. Legnagyobb veszélyt az alt-right típusú diskurzust művelő amerikai elnök jelenti nem is elsősorban az amerikai társadalomra, mely ellenáll a változó és következetlen, szeszélyes mood-ból származó politikai kommunikációnak, amit az elnök produkál, hanem a külpolitikában. Szemmel látható ugyanis az a veszély, amit az egész világrend(etlenség)re, magyarán a békére, jelent az USA-Észak-Korea között kialakuló egyre áthidalhatatlanabb konfliktus, mely világferfordulással fenyeget. És nem lehetnek kétségeink, hogy a konfliktus valójában az Egyesült Államok és Kína, a háttérben pedig, Oroszország között formálódik, amit a Trump féle tartalmatlan és következetlen politikai irány képtelen kezelni.

A viszonylag új, de terjedőben levő alt-right mozgalom (nem mellesleg Orbán Viktor, aki az EU-s vezetők közül egyedül üdvözölte Trump megválasztását, akinek példaképei Putyin és Erdogan, stb., egyik előfutára az irányzatnak) lényege, hogy nemcsak a liberális, vagy a baloldali értékeket és elveket, hanem a hagyományos konzervatív tanokat is elutasítja. És éppen ezért zavart és tanácstalanságot kelt, a politikai paletta teljes szélességén. Olyan eklektikus, doktrína nélküli mozgalom, mely sokféle (lényegét tekintve szélsőséges) irányzatból merít, egyszerre soft-antiszemita, etnicista, jobboldali populista, és minden esetben támadja a politikai korrektséget, intoleráns mindenfajta kisebbséggel szemben, olyanfajta szókimondást követel, mely egyetlen ügyet sem szolgál, nem visz előbbre: a hangos csőcselék csatakiáltásait ismételgeti. Az alt-right szinte mindenestől az internetes csőcselék által megkövetelt populista és primitív, mindent relativizáló, az átlátszónak tűnő haknikat és beszólásokat, a bombasztikus kommenteket, stb., próbálja egybefogni, mégpedig összeesküvés-elméletekre hivatkozva. Az alt-rightnak, mint radikális populizmusnak fő ellenfele a szakértőiség, amivel szinte minden kijelentésével szembehelyezkedik, amikor „alternatív igazságnak” mondott hazugságokra, ellenőrizhetetlen tényekre, kiforgatott és indokolatlanul felnagyított részigazságokra, stb., stb. hivatkozik. Megtévesztő és ellentmondásos kommunikáció, viszont ne legyenek illúzióink, az általa keltett zavar annyiban tudatos, hogy rég elfelejtett és sokszorosan meghaladott szélsőjobboldali diskurzusok rehabilitására, szalonképessé tételére játszik. A felszín alatt reakciós, racionálisan igazolhatatlan tanok, mint az etnicizmus, rasszizmus, mizoginizmus, fehér felsőbbrendűség, a szegények és elesettek megvetése stb., stb., igyekeznek legitimitást szerezni, betörni, elsősorban az internet ellenőriz(het)etlen bugyraiban, pletykákon és alternatív tényeken, hazugságokon és misztikusnak tűnő utalásokon, legendákon ás konteókon, stb., keresztül. Világkép nélküli világkép, az erőszakkultusz és a hatalom bűvölete tartja össze, ezért közveszélyes és ellensége a racionális/tudományos világképnek, megtévesztő és szakpolitikai, illetve szakértői diskurzusok segítségével kikezdhetetlen (nem véletlen, hogy művelői, Putyintól Orbánig, a filozófusokat és tudósokat, az egyetemeket és szellemi műhelyeket, a civil társadalmat támadták, és a fékek és ellensúlyok rendszerének kitámadást, felfüggesztését megelőzően a professzionalizmust próbálták/ják hitelteleníteni, jelentőségét hanyagolni, stb.)

Nem állítom, hogy a rommagyar politikai mainstream mindenestől elkötelezte volna magát az alt-right, a „szemérmes szélsőjobb” politikai irányzata mellett (sok, izléstelenül sok megnyilvánulása, és főként a hasonló fogantatású Dragnea-i, vagy ortodox fundamentalista kezdemények elhallgatása, támogatása jelzi ezt), viszont reakciós és szélsőjobbos elemeket elegyít, többek között az emberjogi (a kisebbségi jogok sokaknak sajna ilyenek, és az etnicista irányzat, Kövér nemzetállami rögeszméi, ellenségei a kisebbségi jogoknak) diskurzussal.

Most meg a rommagyar politikai vezér (is) Trump-ot majmol, és deep state-zik, azaz összeesküvés-elméletekkel próbálja értelmezni, kontextualizálni azt a politikai tehetetlenséget, mely a román, és ezen belül a rommagyar politizálást gúzsba köti, mely akadálya a kibontakozásnak. Pedig ezt a jármot meg lehetne nevezni, és lehetséges dekonstruálni, következetes, racionális, a szakpolitikák és a törvénykezés részleteire lebontani, stb. Nem új és nem most lett elmondva, kielemezve, hogy a román állam alapvető problémája, amiért szinte kormányozhatatlan, illetve képtelen felzárkózni a politikai nyugathoz, az állam „eredeti” elköteleződése egyfajta tizenkilencedik századi (nemzetépítő) nacionalizmus mellett (elsősorban Katerine Verdery, Gail Kligman, Irina Livezeanu, de Lucian Boia, vagy Vintila Mihailescu, és sokan mások számos elemzésben felhívták erre a figyelmet. Az állam és a társadalmi élet különféle dimenzióinak, a működésmódokon keresztüli, összekapcsolódása a politikai antropológia legfontosabb területe, eszerint, semmiféle összeesküvés-elméletre való hivatkozás nem segíti a tisztánlátást ebben az ügyben, a részletes és elmélyült elemzés annál inkább. Az állam, a törvénykezés és az adminisztráció szintjén, nem engedhet a populista nyomásnak, meg kell őrizze szakszerűségét, mely egyben semlegességet és törvény előtti egyenlőséget is jelent, éppen a hosszú távon érvényesülő közjó érdekében. Csak egy példa, a család restriktív meghatározásának ortodox, és a református egyház által is támogatott, sőt egyes RMDSz vezetőknek is tetsző, reakciós követelménye, mely – látszólag, és a kezdeményezésben előadott kontextusban – társadalmi érdeklődésre és támogatásra tart(hat) számot. A hasonneműek, vagy a csonkacsaládok ügyét viszont, amit nem szabad az állam restriktív szabályozásának kitenni, hiszen az állampolgárok egy részének szabadságjogait csorbítja, „a mindenki egyenlő a törvénykezés szintjén”, elvét sérti. Ilyen rosszul feltett kérdés volt – hányszor emlékszünk a kimenetelére, anélkül, hogy felelevenítenénk az egész akció kezdetét, az elhibázott kezdeményezést, melyet eleinte a Fidesz sem támogatott – a 2004. decemberi kettős állampolgárságról szóló magyarországi népszavazás is, melynek semmiféle pozitív hozadéka nem volt, viszont sokakat sértett, és politikai tőkeként lehetett használni). Nem szükséges semmiféle láthatatlan, titokzatos, vagy misztikus „mély államra” utalni, csak a törvénykezést (eddig jól látták a vezetőink, hogy az alkotmány első cikkelyét kellene módosítani, most meg elfeledték? Kelemen Hunor példái a „mély állam” állítólagos működésére gyermetegek, rosszul előadott elemei az elkötelezett nemzetállami működésnek, megnevezhetők, maga is azt teszi. Fölösleges jól ismert dolgokat misztikus mázzal bekenni, dekonstruálni kell és nem misztifikálni – bár ma divatos és pénzt hoz a legendárium.), és főként az adminisztráció működésmódját kellene újragondolni, újraszabályozni, a nemzeti korrupciót fölszámolni. Nem mellékes ugyanis, hogy a strukturális korrupció elleni harc legfőbb akadálya az adminisztrációt átható nacionalizmus, ami korlátot szab a leleplezésnek, elfed, sőt legitimál korrupt cselekedeteket (hazafiasságból elkövetett tolvajlás, mennyire olajozottan működik ez Magyarországon, s ott senki sem deep-state-zik, még Kelemen Hunor sem), és persze fel kellene vállalni a kialakult helyzetért a(z arányos) felelősséget is.

Csakhogy ez a beépített, működésmódozattá tett etnonacionalizmus, ellen-etnonacionalizmussal nem kezelhető, még kevésbé máshonnan importált zavaros alternatív-jobboldali diskurzussal, mely diskurzust a PSD-s elit maga is minden erejével igyekszik követni/terjeszteni. Csak az elvszerű és következetes, az európai (és az olykor emlegetett erdélyi) tolerancia és demokratikus jogrendet követő politika lehet hatékony – igaz, nem rögtön csak közép- és hosszútávon – az alternatív diskurzusok nem működnek ebben a közegben, a Trump majmolás (és a fiatalok félrevezetése) politikai hiba.

Magyari Nándor László

Újabb medveségek

FüHü

2017-08-31

A rommagyarság politikai vezetői, az RMDSZ-el az élen, alig néhány év alatt jutottak el az egyensúlyi, kompromisszum-képes és bizalmi politizálástól, a szélsőjobbos, etnonacionalista és intoleráns, konfrontatív politikáig, és fordultak el Európától – putyinizálódtak.

A hatalommal ágyba bújt, megfélemlített, megzsarolt, illetve megvásárolt mainstream rommagyar értelmiség, és az ő médiája, ma már arra sem képes, illetve nem hajlandó, hogy a legdurvább politikai kisiklásokat jelezze, hogy felhívja a közvélemény, a rommagyar választók, figyelmét az elhajlásra, a stratégiai váltásra, mely egyfelől cserben hagyja a közösséget, olyan útra tereli, mely vesztét okozza, nem utóbb, hanem nagyon is közelről, ugyanakkor meg elidegenít, bizalmat őröl. Olyan etnonacionalista diskurzusba, konfrontatív politikai attitűdbe fullasztja a kisebbség ügyét, mely álvalóságra és örökös hazudozásra, a valóság torz képére épül, alternatív, azaz álomvilágba vezeti a közösséget. Másfelől pedig még csak nem is figyelmeztet arra, hogy elöljárói nem a választóikat képviselik, hanem magyarországi politikusokká váltak, az ottani mezőnynek, arra méretezve és annak üzenve, kommunikációjukat arra hangolva szólalnak meg. Egészen pontosan az ottani hatalmi kliséket (pedig Finkelstein halott) ismételgetik. Azt a fáradságot sem veszik, hogy hajszálnyit áthangolják a magyar kormány demagóg és hazug szövegeit, hogy valamelyest is adekválják valós viszonyainkra, csak (és valóban, miben is különböznek „Rezsiszilárd”-tól, vagy a szintén ultrademagóg Kósa Lajostól?) szajkózzák az ottani reakciós, szélsőjobbos rizsát.

Legutóbb a Hargita megyei-tanács elnöke, egyenesen az Echo-Tv-nek mond föl hosszú szöveget a székelyföldi medveügyről, bemószerolva a környezetvédő civil szervezeteket (név szerint a Norvég Alapot és a WWF-Romániát vádolva), fényezve saját „embervédő”-nek mondott (amúgy sikertelen) pótcselekvéseit. És álljunk meg itt egy szóra, akkor szavaiból úgy értsük, hogy a civil szervezetként bejegyzett szövetség (egyik székelyföldi demagógja), mely támogatása nagyrészét magyarországi forrásokból nyeri, a civil szervezeteket és az EU-t támadja? És ez nem hír, ez nem érdekes a sajtó és a hatalmi intelligencia számára, nincs itt semmi látnivaló, rendben van ez így? Nehéz lenne idézni, hiszen az őgetést, bégetést alig lehet érteni, amint az állítólag (az alternatív tényekre való állandó hivatkozás ezúttal rossz szolgálatot tesz, az elöljáró folyton elfelejti néhány nappal korábbi hazugságait, újabb és újabb ellenőrizetlen és ellenőrizhetetlen medvepopuláció számmal hozakodik elő) elszaporodott medvék ügyéről a centenáriumra, majd a fideszre való átszavazás fölöttébb szükséges voltára tér át Borboly. (Olyan „bölcsességek” hagyják el ajkát, mint: „úgymond az erősebb medve ott van a hegyekben, a gyengébb … az a silány, amely (sic!) nem biztos, hogy ő, ő ő, egy erős medve, ő ő, ő, amit, ő, ő, ő, az ott van meg a házaink között”… – ugye világos, és érthető? De érdemes megjegyezni azt is ahogyan a DNA-t támadja – tekintsünk el attól is, hogy maga is megvádolt, a stílus az ugye, maga az áembör – :”Romániáról mit kell tudni. Ha nálunk valakinek valami baja van, akkor most már nem azt mondja, hogy meghúzza a másiknak a fülét, hanem azt mondja, hogy följelenti a Korrupcióellenes Ügyészséghez, nálunk ma ezzel mindenkit, úgy nagyjából, Bukarestben, meg lehet állítani”. Szóval ilyen alapon politizál a rommagyar mainstream, ezt tudja, sőt ezt kell tudni – mondja, a román politikáról). Azt is kijelenti, hogy a székelyföldi „önkormányzatok” (máskor meg tiltakozik a megnevezés ellen, hiszen lényegében döntési joggal alig rendelkező „helyi adminisztrációk” léteznek) azzal készülnek a jövő évi centenáriumi ünnepségre, hogy („az az igazság, hogy a felkészülés első nagyobb kinyílvánulása, és úgymond, háát, a hangunknak a fölemelése…) majd jól odamondanak a gyulafehérvári Nyilatkozat és egyéb sérelmek „mentén”. Nem kételkedhetünk benne, hogy nem kis munka lesz, nagyon kreatív és főként roppant hatékony, és szövegével a szóvivő már ott is van közvetlenül a fideszre („nemzeti kormány”) való átszavazásra buzdításnál.

Nem érdemelne különösebb figyelmet egy ilyen szöveg, ha a környezet a tv-adó, és az alákérdező, sőt provokáló műsorvezető, nem lenne olyan, amilyen. Ami elképzelhetetlen lett volna, akár még néhány évvel ezelőtt is, és ha Borboly nem éppen Tamás Sándor hasonló színvonalú és tartalmú nyilatkozatait ne folytatná, „medvebőrbe bújtatva”. Amihez Kelemen Hunor – engedjük meg némiképp finomabb megfogalmazásban – adja a hátteret, trianonozva, „mély államozva” és egyéb konteók irányába ferdítve a beszédet. A politikai árulás, napnál világosabb. Az irány, melyet újabb kommunikációjukban kijelölnek/előrevetítenek a rommagyar politikusok, akik ma már csak visszhangjai a budapesti szélsőjobbos politizálásnak, minden bizonnyal, történelmi tapasztalat, szociológiai és politikai valóság, sőt a jó érzés és köznapi gondolkodás számára is zsákutca. Olyan kettős beszédet és torz világképet vázol és forgalmaz, mely az európai, sőt világpolitikai helyzet (tudatos, vagy sem) félreértésén/félremagyarázásán, tudatlanságon és elfogultságon, alternatív tényeken és hazugságokon épül.

Ezt a skizofrén helyzetet jelzi, miszerint a székelyföldi kiskirályok, és bár visszafogottabban, de maga az elnök is – nem különben a magát ellenzékinek mondó többi szerveződés – egyszerre kampányolnak a kisebbségi jogok európai elismertetése, sőt garantálása mellett, és fidesz módira, az EU, valamint a civil társadalmi szerveződések ellen (már-már folyamatosan sorosoznak). A politikai hitelvesztés garantált, hiszen a kettős beszéd, (ami bizony román értelmiségi oldalról is tisztán látszik) az egymásnak ellentmondó szavak és attitűdök, a hitelesség rombolásának biztos receptje. Az utolsó szem bizalmi tőkéjét is feléli a politikai mainstream – és hivatalosan még el sem kezdődött a jövő évi magyarországi kampány! – a visszaszerzésére pedig esély sem mutatkozik. A politikai osztály árulása, megjósolhatóan tömeges méretű, kollektív kiábránduláshoz, még nagyobb arányú elvándorláshoz, a kisebbségi sors feladásához, azaz asszimilációhoz fog vezetni, és a bizton jósolható bukáshoz. És ebben nagy, igencsak nagy a felelőssége a struccpolitikát folytató (főként a behódoltnak, de a még függetlennek mondhatónak is) értelmiségi elitnek, és a médiáknak. Több, mint meg nem bocsájtható bűn, végzetes politikai hiba, hogy az értelmiségi elit magja meg sem próbálkozik felemelni hangját, hogy kísérletet sem tesz a közönség felvilágosítására. Annak bemutatására, hogy (feladva a transzilván hagyományokat is, amire máskor oly sokat hivatkoztak) milyen új útra tért a politikai mainstream, hogy milyen – eddig, illetve mások esetében elítélt – politikai filozófiát, az etnonacionalista, reakciós és radikális ideológiai vonalat képvisel a rommagyar politika, és hogy milyen következményei lehetnek/lesznek ennek. A magam részéről inkább tartom cinikusan számolónak és pillanatnyi érdekhajhásznak, mint a helyes értelmezésre alkalmatlannak, tehetségtelennek és eszköztelennek, a hatalomtól megszédült, anyagilag érdekelt és zsarolható értelmiségi elitet. Amit tapasztalok az jellemhiba, morális vétek, saját habitus elleni bűnös cselekedet, amit a felelősségnek másokra való hárításával elkenni nem lehet. A hallgatás pedig cinkosság, mint mindig, a rendszer éltető eleme, fogaskerék- és transzmissziós szíj-élet, a gonosz legfőbb cimborái. Látni kell néhány marginalizált tollforgató erőfeszítését is, persze, akik mintha csak a lelkiismeret megnyugtatását szolgálnák, akikkel majd takarózhat a „toleráns erdélyi szellem”, lám-lám kritikusok és tisztánlátók is voltak. A mai sok hallgató, lapító/sunyító, „nekik drukkolt”, fogja mondani, csakhogy megszólalni most kell, vagy már most is késő, utóbb már felesleges, sőt gerinctelenség is.

A rommagyarság politikai vezetői, az RMDSZ-el az élen, alig néhány év alatt jutottak el az egyensúlyi, kompromisszum-képes és bizalmi politizálástól, a szélsőjobbos, etnonacionalista és intoleráns, konfrontatív politikáig, és fordultak el Európától – putyinizálódtak. De, ami nekik csak néhány évbe tellett, azt visszacsinálni évtizedes erőfeszítésbe fog beletelni, ha ugyan marad még akivel, akiknek, és amiért még csak kísérletezni is, ilyesmivel.

Magyari Nándor László

Tusványosi tömegpszichózis

FüHü

2017-08-02

Most az új jelszó: „Európai védelmet akarunk a kisebbségi jogainknak”! Csakhogy közben az RMDSz-kiskirályok Semjén és Balog mellett grasszálnak, s főként Orbán záptojás szagú illiberális, már alternatív tényekre sem alapozott haknijának csápolnak, hogy t.i. Brüsszel az „inkvizítor”. Pedig előbb-utóbb dönteni kell ügyünket aprópénzre váltó, sőt eláruló vezéreinknek is, a kettő együtt nem fog menni, egészen biztosan, nem!

Történt egy incidens, sajnálatos és az összes résztvevő szempontjából kínos, illetve szégyenletes, de érdemes azt a napirendről levenni, mert lényeget takar el, elvonja a figyelmet a tusványosi mainstream politikai diskurzusokról, amelyek pedig botrányosak és elfogadhatatlanok voltak, mint már szokás szerint. Az önbíráskodó fiatalembert, aki minden jogalap nélkül járt el a tiltakozni készülő magányos hölggyel szemben, testi sértésért kell följelenteni és megbüntetni. És újra kifejezni, hogy minden megrendezett körülmény ellenére, nem beszélve a demokratikus politizálás elvei szerint eljárva, ami a polgári engedetlenséget is eszközei közt tudja, nemhogy az egyszerű, akár füttyszóval kifejezett, véleménynyilvánítás szabad, hanem ettől radikálisabb föllépés is megengedett.

Nem Orbán and Co. lennének az elsők, akiket paradicsom és záptojás hullás fogad, nem igaz? (A gyűlölködve véleményt nyilvánítókat és a szakszerűtlenül eljáró biztonságit, csak morális felelősség terheli, de az csak akkor lehet hatásos, ha ők maguk is megértik, vagy legalább átérzik tetteik jelentését, elfogult és aránytalan föllépésük erkölcsileg elítélendő volt, viszont sejtem, hogy őszinte megbánásra nincs mód esetükben). Lassan a Tusnádon tiltakozni készülő hölgyet ért inzultus médiajelenléte és a körülötte zajló vita, fölülírja a „vezér” diskurzusát is, (ez lehet szándékolt politikai manipuláció is, hogy eltereljék a figyelmet Balog botrányos fölvetéséről, és Orbán újabb diagnózisáról és programjáról, mely még a saját híveknek is egyre inkább tehertétel: olyan alternatív valóságról szól, mely kívül került a józan értelmezhetőség, és a még követhetőség körén, különösen itt, Erdélyben. Orbán politikai kommunikációjának alapsémája a botrányos, a meghökkentő kijelentések – sok szép példájával találkozunk, ha a tusványosi dzsemborikon elhangzott botránykeltő kijelentéseit áttekintjük – olyasmit mondani, amitől másokban megáll a lélegzet, ami követhetetlen /lásd még Farage és Trump hasonlóan hatásvadász és inkonzisztens, minden esetre botrányos kijelentéseit/) – viszont a maga során az ilyenfajta diskurzus nagyon is vulnerábilis.

No, nem a józan ész, a megfontolt és megalapozott, helyesen kontextualizált racionális érvek, a tényekre való logikus utalásokból épülő diskurzusok számára, hanem a szintén botrányos, a rendkívüli, a polgárpukkasztó, a hatalom kontrollmechanizmusai által megfoghatatlan haknizás, a civil kurázsi megnyilvánulásaival szemben az. Egy viszonylag kis méretű utcai megmozdulás az internetadó ellen, kockásinges tanári tiltakozás, aláírásgyűjtés, hétvégi nyitvatartásért, vagy olimpia-rendezés ellen, stb., megingatja és meghátrálásra készteti a „rendszert”, ami pedig mégiscsak a dzsembori csúcspontja és kellően botrányos is volt, hogy több figyelmet kapjon. Viszont, és megítélésem szerint, az orbáni diskurzus és egész rendszer gyöngeségét, és bizonytalanságát kiválóan jelzi, hogy egy magányosan, és csak szándék szerint tiltakozó személy, egy csapásra megbonthatja a „rendet”, és eltérítheti a figyelmet a nagy orbáni attrakcióról, defenzívába szorítja a nagyarcú politikusokat. Ennyit arról, hogy mennyire fanatikusan szeretik a „székely” és nem székely tömegek (és kár itt etnicizálni a dolgot, mert ami történt, és ahogy történt, az az arctalan és „kívülről vezérelt, magányos tömegekkel” bárhol a világon hasonlóan történik – hogy egy klasszikus szociológiai elméletre utaljak), a vezérlő tábornokot.

Ami történt az, valóban a gonosz hétköznapi megnyilvánulása, amire figyelmeztetni kell akárhányszor, de amit nem változtatnak meg sem sopánkodások sem ördögöknek falra való föstése: politikai kultúrát kialakítani, és főként átalakítani fáradságos és gyakran hálátlan dolog, állandó feladat. És amennyire nem képesek tematizálni az elfogult, a mindenféle „királyi” (értsd kiszolgáltatott és klienteláris) médiák a történteket, ez a NER „márványszilárdságának” a fokmérője lehet. És ez, véleményem szerint, bizakodásra ad okot, mégsem lesz teljes elhajlás a demokratikus elvektől és politikai berendezkedéstől, vagy legalábbis, ahogy az elhíresült mondás szól: not yet. Hogy ezt megmutatta (szenvedés, szerencsére még elviselhető fájdalom és nyilvános megalázás kockáztatása mellett) dicséret illeti az inzultált hölgyet, tette több lett, mint magánakció (a képhez tartozik, hogy előzetesen megpróbált társakat szerezni a fb-n, de nem sikerült, ezért indult egyedül tiltakozni), a jelzett gyöngeség bizalmat adó markerévé vált: chapeau.

Egyetértve azokkal, akik az esetet szimptomatikusnak tartják, de hát mennyi más közvetlenebb jele volt/van annak, hogy merre halad az Orbán-rezsim, s vele együtt Magyarország, és akár nőgyűlölet és diszkrimináció, akár a szólásszabadság felszámolása (Orbán ezt nyíltan bevállalta, mondván, hogy lényegében sikerült az ellenzéki médiákat bedarálnia) irányába viszik értelmezéseiket, vagy éppen az áldozat hibáztatására hivatkoznak joggal, én mégis egy más irányt vetítenék föl. Azt hiszem a lényegről szólok, ha Balog, és azután Orbán diskurzusát egyfelől tágabb összefüggésben (geopolitikai és európai), másfelől pedig szűkebb a rommagyarság szempontjából igyekszem fölvetni, illetve bírálni. Két botrányos megnyilvánulásra hívnám fel a figyelmet, az egyik Balog (páter) szájából hangzott el, a „magyarul beszélő romániai cigányság”-gal kapcsolatban, hogy t.i. „A magyar közösségek és a magyar kormány sem döntötte el azt a kérdést, hogy a határon túli, magyarul beszélő cigányok tehertétel vagy erőforrás”.

És azt hiszem az illiberális demokráciát szajkózó volt lelkipásztortól az előzmények ismeretében, nem várható más viszonyulás a romákhoz, sem hazájában sem máshol, és attól is tekintsünk el, hogy miféle döntési hatásköre lehetne a magyar kormánynak a Romániában élő magyar cigány sorstársaink minősítésében, stb. De ott mellette mosolyog az erdélyi református püspök (az elsőszámú Orbán-hívő), Kató Béla, akinek szava sincs az aberrációra: önfeledten és érzéketlenül mosolyog a kamerákba, (elv)barátja vállát veregetve, és ez a fájdalmasabb. Amikor Orbán szárnysegédjének a szegregált, a roma gyerekeket külön iskolába terelő ötlete elhangzik, akkor is csak a hallgatólagos egyetértés uralja a pódiumot (egyelőre ezt Romániában törvény tiltja), senki föl nem veti, hogy egyfelől ez méltatlan, diszkriminatív és kontraproduktív, nem az integrációt, hanem a szembenállást szolgálja, másfelől meg nem a létező konfliktusok megoldásának, hanem a problémának válna ismételten, a részévé. (Úgy tűnik mostanra érett be Németh Zsolt két év előtti hímsovén, nőgyülölő beszólása, hogy t.i. „az asszony nem ember” és így azután molesztálható, mint a tiltakozásra készülő hölggyel most megtörtént. Tessék mondani jövőre majd kisebb – remélhetőleg kisebb, afféle demo változat – cigánypogrom várható, hogy Balog páter szavai megvalósuljanak?)

És akkor itt van Orbán 2 mondata, ami egy kérdésre akart válasz lenni, hogy „Az autonómiát támogatom, pont. Jobb híján, pont”! Ami többértelmű kijelentés, mert jelentheti azt is, hogy létezhet racionálisabb, hatékonyabb, célszerűbb és esetleg könnyebben megvalósítható út az autonómiánál (sic!), hogy kisebbségi problémáinkat megoldjuk. Ezt viszont, akkor ki kellett volna fejtenie, hogy t.i. mihez képest?, mi helyett?, mi az a jobb, ami helyett az autonómiát éppen (persze csak a tartalmatlan „autonómiázásra” vonatkozott maga a kérdés is) támogatja? Így a kontextusból világos, a kérdező így is értette a magasról jött választ (legalábbis nem kérdezett vissza) és nem kétlem a közönség is, hogy itt a jobb megoldás a revizionizmus, ami Orbán reakciós agyában és diskurzusában működik. Hova tegyük, hogy egy emberöltő óta igyekszünk meggyőzni – még a legvérmesebb autonómiázók is ezt tették eddig – a román többséget, hogy az esetleges etno-territoriális autonómia nem a későbbi szecessziót és revizionizmust szolgálja, csak a hatékony önkormányzás eszköze, miközben Orbán most éppen az ellenkezőjét sugallja. És a klientelizmus csendes, még csak vissza sem kérdez egyetlen politikus vagy újságíró sem, tusványos népe mindent a legnagyobb rendben talál, illetve cinkosan kussol. Hát ez lett a magyar-román párbeszéd eredeti tervéből, itt tart ma a „biztos pont” tusványos, a tükör, ami igaz valónkat mutatja?

És végül elöljáróink és a rommagyar politikai mainstreamnek el kell döntenie, hogy Orbánnal, Putyinnal és Erdogánnal, és Kacsinszkijval, az illiberális demokrácia híveivel tart, az EU szétverését támogatja, vagy éppen az EU-tól vár támogatást kisebbségi problémáink megoldásában. Most az új jelszó: „Európai védelmet akarunk a kisebbségi jogainknak”! Csakhogy közben az RMDSz-kiskirályok Semjén és Balog mellett grasszálnak, s főként Orbán záptojás szagú illiberális, már alternatív tényekre sem alapozott haknijának csápolnak, hogy t.i. Brüsszel az „inkvizítor”. Pedig előbb-utóbb dönteni kell ügyünket aprópénzre váltó, sőt eláruló vezéreinknek is, a kettő együtt nem fog menni, egészen biztosan, nem!

FüHü/Magyari Nándor László (Systemcritic), Kolozsvár

1...4 566. oldal a 6-ból

FRISS HÍREK

Továbbiak

A hír igaz!

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

Címke: RMDSz

az RMDSZ és az Eurotrans Alapítvány egy, az NVI által megadott nyomtatványtól különböző formanyomtatványon gyűjti a magyarországi országgyűlési választásokon regisztrálni kívánó személyek adatait,

A spanyol kormány elképesztő dilettantizmusa miatt erőszakba torkollott a katalán, egyébként alkotmányellenes népszavazás. Ezzel nagyon megnőtt Katalónia függetlenedésének esélye. Ennek hatása lehet további szeparatista törekvésekre Európában.

az Európai Unió megalakulása óta valóságos struccpolitikát folytat kisebbségügyben.

A baszk szeparatizmus összehasonlíthatatlanul agresszívabb mint a katalán:

Nem a román nacionalizmus, és végképp nem az EU, hanem a MAI MAGYAR KORMÁNY POLITIKÁJA és annak kritikátlan importja VISZI CSŐDBE a kisebbségi politizálást, teszi hiteltelenné mindazt, amiben eddig hittünk, nullázza le azt a politikai vonalvezetést, amit követtek/követtünk.

A funkcióban levőknek meg ezután lehet trianonozni, másokra mutogatni, hogy nem demokraták és eszük ágában sincs a jogállami szabályokat betartani, játszani a tiszta és erkölcsös, jogtisztelő, sőt hatékony politikust.

Most meg a rommagyar politikai vezér (is) Trump-ot majmol, és deep state-zik, azaz összeesküvés-elméletekkel próbálja értelmezni, kontextualizálni azt a politikai tehetetlenséget, mely a román, és ezen belül a rommagyar politizálást gúzsba köti, mely akadálya a kibontakozásnak.

A rommagyarság politikai vezetői, az RMDSZ-el az élen, alig néhány év alatt jutottak el az egyensúlyi, kompromisszum-képes és bizalmi politizálástól, a szélsőjobbos, etnonacionalista és intoleráns, konfrontatív politikáig, és fordultak el Európától – putyinizálódtak.

FRISS HÍREK

NÉPSZERŰ HÍREK

LEGOLVASOTTABB HÍREK

SZERKESZTŐ VÁLASZTÁSA