Egypártrendszerünk és a korrupció

0
926

Amíg az Orbán-éra tart ez nem is változhat, minden hatalommal rendelkező politikai szereplő kiszolgáltatott/elkötelezett, magyarán csicskás, ahonnan a zsé szivárog arrafele tekint, versengés csak az elérhető és tovább osztható pénzek mértékéért folyik, ahol is egyelőre toronymagasan a református egyház (a baráti püspök, és az ex-püspök) vezet.

Volt egy kezdeti idő, amikor még arról vitáztunk/vitázhattunk, hogy a rommagyar képviselet, jelesen az RMDSz, politikai párt vagy érdekvédelmi szervezet, mely nem annyira pártként, hanem inkább szövetségként, és kulturális, oktatási szerveződések gyűjtőszervezeteként működik, amint hivatalos bejegyzése szerint lennie kellene. Azután, ahogyan egyre nyilvánvalóbb lett, hogy a politikai elit kisajátítja, uralja és meghatározza a nevében még mindig szövetséget, történt egy kísérlet arra, hogy akkor politikai értelemben legyen egy plurális szövetségi rendszer, mely különféle politikai közösségeket, belső platformokat egyesít. A belső pluralizmus beindított folyamata elakadt – melynek betetőzése az ú.n. belső választások megszervezése lehetett volna (mondjuk olyan ‘96 magasságában volt ennek utoljára realitása) – a politikai elit farizeus magatartásán, mert nem bíztak a demokratikus folyamatban, mert kényelmesebb volt választások nélkül megtartani, sőt kiterjeszteni hatalmukat, stb. A közösség nagyrésze beletörődött(/beleszocializálódott) a pluralizmus hiányába[i], illetve akik a szövetségen kívül (Fidesz hátszéllel) próbálkoztak, elbukták a kísérletet. Úgyhogy mára maradt az egypártrendszer, melyet az “új/régi” vezetés átfazonírozott, és ma már a Fidesz itteni fiókpártjaként működtet (akárcsak a másik két pártkísérletecske). Az eredeti vita a szövetség jellegéről elhalt, van egy központi rommagyar párt, mely megszállta és kiszolgáltatta az összes többi hozzá kapcsolódó szerveződést, sajtót, civil szervezetet stb., stb. A klienteláris viszony alapja a párt redisztribúciós képessége, amivel elsősorban a Bukarestből szivárgó forrásokat újraosztja, és – igaz a klienteláris viszony ellenére csekély mértékben – a budapesti források fölött is rendelkezik, és klienteláris alapon tovább oszt.

A rövid történet fölemlítése azért fontos, mert keretet ad a jelenlegi rommagyar politikai történéseknek, nincs ma már az a naiv személy, különösen elemző, aki ne látná, hogy az egypártrendszer, mint afféle transzilvánikum kíséri közéletünket, és okoz nem egyszer problémát (mondanám kognitív disszonanciát, ha még hinni lehetne létezésében), amikor ideológiák alapján próbálnánk értelmezni/érteni a történéseket. “Az egypárt” retorikájában jobboldali/konzervatív, magatartásában pedig (PSD-s kapcsolódása okán) opportunista, és mindenekelőtt illiberális és alig-alig demokrata, és szinte mindenben reakciós/autokrata modelleket követ. (Ennek belátására érdemes figyelemmel követni a jogi különbizottágban ténykedő képviselőjének Márton Árpádnak ténykedését, politikai magatartását. Aki a reakciós és autokrata megoldások fő szószólója, olyan ásatag képviselőkkel egyetemben, akik szintén mindennemű jogi tapasztalat nélkül jönnek ásatag elképzelésekkel az igazságszolgáltatás, újabban meg a BT, putyini, illetve nacionálkommunista mintára való átszabására). Amíg az Orbán-éra tart ez nem is változhat, minden hatalommal rendelkező politikai szereplő kiszolgáltatott/elkötelezett, magyarán csicskás, ahonnan a zsé szivárog arrafele tekint, versengés csak az elérhető és tovább osztható pénzek mértékéért folyik, ahol is egyelőre toronymagasan a református egyház (a baráti püspök, és az ex-püspök) vezet.

A román belpolitika úgyszintén nagyon szűk teret enged a rommagyar pártok ténykedésének, amikor alaptémaként már évek óta a korrupció, illetve a korrupció-ellenességet jelöli meg, és ezzel együtt, a Fidesz itteni fiókpártjainak helyét a korrupció politikáját folytató PSD-ALDE mellett jelöli ki. Amíg a Fidesz politikai krédójának, értékválasztásának lényege úgy foglalható össze, hogy “Amit korrupciónak neveznek az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája” (apud. Lánczi András), addig a Fidesz itteni fiókpártjai kényszerűen vagy sem, de gyakorlatilag (de facto, a szó régebbi, szoros értelmében) a jelenlegi hatalom oldalán fognak állni. (Punktum, azaz ebben legalább következetesek, mert másként nem is tehetnek).

Viszont a korrupció-ellenes pólus, melyet román változatában az illiberális állam-ellenesség is jellemez, jó eséllyel legyőzheti a jelenlegi hatalmat. (Ezért gyakran manipulatív módon hol egyik, hol másik regisztertben próbálják rommagyar hangadók is kitámadni a korrupció-ellenes politikát, illetve legitimálni a fiókpárt védhetetlen álláspontját. A pártideológusok hol a jogállam védelmének tüntetik föl korrupció mellett elkötelezett álláspontjukat, hol azzal érvelnek, hogy illiberális államot akarnak, tehát a fékek és ellensúlyok rendszerét orosz-magyar mintára, le kell építeni. Érdekes, hogy ebben egy liberális alapelvnek, az ártatlanság vélelmének meg nem engedett kiterjesztését használják. Úgyhogy lassan már mindenki bűnös vagy legalábbis “pénál”, akit meg sem vádoltak, el sem ítéltek, de korrupció-ellenes, és az ártatlanság vélelme illet meg mindenkit, akit korrupcióval vádolnak, vagy akár már elítéltek, alap-, sőt föllebviteli fokon is[ii]). Potenciális győzelmének legkevesebb három pillére vázolható.

Egyfelől megtörtént az, amit a korrupció-kutatók máshol is tapasztaltak[iii], a korrupció-ellenesség összehozott különféle, és egymással azelőtt nem kommunikáló eliteket, és elkötelezett, valamint nyugatos, középosztálybeli csoportokat mobilizált az átláthatóság és elszámoltathatóság mellett[iv]. Az elmúlt két-három évben kialakult egy olyan hálózat (elsősorban web.2-es felületen), mely gyors mozgósítással, változatos jelszavakkal és tiltakozási formákkal képes megmozdulni, az utcára menni,  az illiberális állam és a korrupt hatalmasok ellen.

Másfelől az államelnöknek – Klaus Johannisnak – sikerült a mozgalom élére állni, annak ellenére, hogy politikailag el nem kötelezettséget ír elő számára az alkotmány, az ellenállási mozgalom civil jellegére való hivatkozással (emlékszünk még, amikor ellátogatott a tüntetőkhöz kétszer is, és fogadta a “civilek” képviselőit stb.), ő a központi alakja (az “arca”) a mozgalomnak. Ugyanakkor Johannis nemcsak a korrupció visszanyesésén (vagy egyenesen kiírtásán) dolgozik, illetve érvel mellette, hanem a korrupció-ellenesség másik pólusának a szószólója is, vagyis a “jó kormányzás”-t sürgeti. (A hatékony korrupció-ellenes föllépés egy olyan skálán képzelhető el, mely egyfelől a korrupció felszámolását célozza, mondjuk a szigorú törvénykezés és az igazságszolgáltatás útján, másikon pedig a jó kormányzás (good governance) áll. Ez utóbbinak része az inklúzió, az átláthatóság és elszámoltathatóság intézményes garanciája és gyakorlati működtetése[v]).

Harmadrészt, a magyar politikai helyzet alapja (szinte az oroszhoz hasonlóan, de részben a lengyelé is ilyen), a parlamenti “kétharmad” és a centralizált – már-már egyszemélyes hatalom – ami, legalábbis egyelőre, Romániában nincs. (Ráadásul az autokrata hajlamú PSD elnök nem vehet részt közvetlen a kormányzatban, ezért a háttérből, strómanokkal kormányoztat, akik szinte hathavi rendszerességgel buknak, képtelenek mindenben követni a vezér utasításait). Ezért az orbáni magyar politika követése, az itteni fiókpártoknak az egyre láthatóbb fal fele való masírozása. Zsákutcában, fejjel a falnak haladnak, amikor azt játszák, hogy egy itteni “kétharmad” részei. Ha illiberális álmaik teljesülnének igencsak sanyarúra válna egész közösségünk helyzete, ha elbuknak a PSD-ALDE, pontosabban Dragnea and Co., ilyen irányú törekvései, akkor Kelemen and Co velük együtt buknak. Persze ez lenne a kisebbik rossz, de ez sem vidám kilátás.

Magyari Nándor László

[i] Mondandóm szempontjából fontos, hogy a politikai pluralizmus hiánya eleve a korrupció melegágya, hiszen a demokratikus többpártrendszer, ami a kormányzást illeti, kontroll-funkcióval bír. Előbb utóbb minden autokratikus rendszerben a korrupció oly mértékben eltéríti, illetve erodálja a kormányzást, hogy az bukáshoz vezet és feltárul az ilyen rendszerek kártékony – közérdeket sértő – jellege.

[ii] Készséggel elfogadom, hogy a transindex.ro véleménycikkének írója “csak” naiv és ezért eklektikus szövege még addig a felismerésig sem jut el, hogy elemző szempontból, a korrupciót és a korrupció ellenes politikákat egyszerre tekintik. Ugyanis, a korrupció olyan folyamat, melynek alakulását igencsak lényegesen befolyásolja az ellene folyó harc jellege, eszközei és intenzitása. És megfordítva a korrupcióval kapcsolatos diagnózis, annak dinamikája stb., meghatározza az ellene föllépők hasonló jellemzőit. Viszont Csoma Botond interjúja már egyértelműen a politikai elfogultság, az igazolhatalanul rossz politikai pozíció mentegetésének példája, amikor egy büntetett és állásából kitett volt titkosszolga kétségbeesett vagdalkozását tekinti “hiteles forrásnak”, csakhogy igazolja pártjának korrupciópártiságát. Viszont teljességgel hiteltelen, ahogyan egy korrupt és elítélt ex-titkosszolgával temeti a “jogállamot”.

[iii] Az ilyen mozgalmak a hatalom legitimitásának újfajta megkérdőjelezését tűzték zászlajukra, amivel szemben a választásokon szerzett többség nem áll meg. Az átláthatóság és elszámoltathatóság, a jó és hatékony kormányzás, olyan értékeknek tűnnek föl, melyek delegitimálják a korrupt hatalmat, még ha az választások nyomán alakult is ki. (lásd. Nugent, David Corruption Now and Then:managing Threats to the State in Twenthieth-Century Peru, In Current Antropology, 2018, Supplement).

[iv] Nem mellesleg az itteni civil társadalmi szerveződések hozzákapcsolódtak a globális falu hasonló mozgalmaihoz, a globális civil szféra szerveződéseihez, és ez különösen megerősíti pozícióikat.

[v] Igaza van Alina Mungiu-Pippidinek abban, hogy csak a két út egyidejű követése vezethet sikerre, sem a szigorú törvények és integráns ügyészség/bíróság, sem a “jó kormányzás”, önmagukban nem képesek féken tartani a korrupciót. Csak a kettő valamilyen arányú elegye lehet sikeres, amikor a közügyek magánérdekek szerinti fölhasználását nemcsak leleplezik, hanem az elszámoltathatóságot és korrektséget közérdekként tartják számon, mozgósítanak ezek mellett (lásd. Alina Mungiu-Pippidi, 2017, In Cautarea bunei guvernari. Cum au scapat alte tari de coruptie?, 15-41 pp.).

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .