Az amerikai elnök újabb 200 milliárd dolláros vámcsomag elkészítésére adott utasítást, annak ellenére, hogy Washington hivatalos tárgyalásokat javasolt a kínaiaknak. A tárgyalási javaslatot Peking elfogadta, ennek ellenére Trump közölte, hogy neki nem sürgős a megállapodás.
További 267 milliárdos csomagot is készíthet a kormány, ha erre utasítást adok! – írta Twitteren az elnök. A tőzsde negatívan reagált a hírre, mert elhúzódó kereskedelmi háborútól tart a világ két legnagyobb hatalma között.
Trump frontális támadása Kína ellen tovább erősíti Peking és Moszkva stratégiai szövetségét. Ezt hangsúlyozza mind Vlagyimir Putyin, mind pedig Hszi Csinping abból az alkalomból, hogy
az oroszok évtizedek óta nem látott nagy hadgyakorlatot rendeznek a Távol-Keleten.
1981-ben a lengyelországi válság csúcspontján volt hasonlóan nagy hadgyakorlat – akkor az európai színtéren.
Putyin állítólag most is ott rendezte volna a nagy őszi hadgyakorlatot, de a kínaiak rábeszélték: inkább válassza a Távol-Keletet! Az orosz hadgyakorlaton kínai és mongol katonák is részt vesznek. Egyidejűleg Putyin békeszerződést ajánlott Abe Sinzo japán miniszterelnöknek, aki örömmel fogadta az ajánlatot. A cél világos: az amerikaiakat kiszorítani Kelet-Ázsiából, amely a globális gazdaság új központja lehet.
Iránban nem akarták fogadni, de Vlagyimir Putyin elnök ragaszkodott ahhoz, hogy Berel Lazar főrabbi is a hivatalos orosz küldöttség tagja legyen. Az orosz Duma delegációja áprilisban járt Teheránban, de az izraeli portál, az ynetnews csak most tette közzé a hírt.
Irán esküdt ellensége Izraelnek. Ezért nem is akarták fogadni a főrabbit Teheránban. Putyin elnök viszont közölte: akkor nem utazik orosz küldöttség Teheránba.
Iránban egykor igen népes zsidó közösség élt, de Izrael megalakulása után a létszámuk erőteljesen csökkent. A kivándorlás a hetvenes évek végén felgyorsult, azt követően, hogy Teheránban Khomeini ajatollah iszlamista rendszere került hatalomba. Irán nem ismeri el Izrael létét sem.
Az orosz főrabbi felkereste hitsorsostársait Teheránban. Ők beszámoltak nem épp könnyű helyzetükről.
A zsidó intézmények falán is ott kell díszelegnie Khomeini utódjának, Ali Khamenei ajatollahnak a portréja. Ő éppoly elszánt ellenfele Izraelnek, mint a rendszer alapítója volt.
Irán és Oroszország jelenleg éppen szövetségesek a Közel-Keleten, mindketten szemben állnak az Egyesült Államok által támogatott Szaúd-Arábia-Izrael koalíciójával. A helyzet persze ennél bonyolultabb: Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök kiváló kapcsolatot ápol Vlagyimir Putyinnal. Netanjahu többször megpróbálta meggyőzni Putyint, hogy beszélje rá Iránt a távozásra Szíriából. Az orosz elnök erre azt válaszolta: ha megkérné őket, akkor sem vonná vissza Irán a katonáit Szíriából, ahol Aszad elnök Irán és Oroszország támogatásával élte túl a hétéves polgárháborút.
Több mint háromszázezer katona, 36 ezer tank és több ezer repülőgép vesz részt a Vosztok (Kelet) elnevezésű hadgyakorlaton, amely 1981 óta a legnagyobb a térségen. 1981-ben a NATO támadását feltételezve rendezett óriás-hadgyakorlatot a Szovjetunió, a szovjet birodalmat megrendítő lengyelországi válság nyomán.
Most az agresszív külső környezettel indokolta a hadgyakorlatot Dmitrij Peskov, Vlagyimir Putyin elnök szóvivője. A részleteket Szergej Sojgu hadügyminiszter ismertette. Tőle tudni azt is, hogy kínaiak és mongolok is részt vesznek a távol-keleti hadgyakorlaton.
Oroszország katonai fenyegetéséről általában Lengyelország és a balti államok szoktak panaszkodni. Ők sürgetik a NATO-t és főként az Egyesült Államokat, hogy fokozza katonai erejét a térségben, az oroszok elrettentésére.
A szeptember közepére tervezett Távol-keleti hadgyakorlat Moszkva érdeklődésének új súlypontját jelzi.
A térségben jelentősen enyhült a feszültség azt követően, hogy júniusban Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsongun észak-koreai diktátor találkozott Szingapúrban. Észak-Korea vezetője megígérte a nukleáris leszerelést, cserébe az amerikaiak lemondtak a nagy hadgyakorlatokról. Aztán kiderült: Észak-Korea nem nagyon siet az atomfegyverek leszerelésével. Erre válaszul Washingtonban közölték: újrakezdődnek a hadgyakorlatok a Koreai-félszigeten.
Erre lehet válasz az orosz hadgyakorlat, amelyen kínai és mongol katonák is részt vesznek. A kínaiak létszáma 3200 fő lesz – közölte a pekingi hadügyminisztérium. Kína és az USA között kereskedelmi háború folyik, és emellett súrlódások vannak a flottaműveletek miatt is a dél-kínai tengeren. Oroszország és Kína szoros szövetséges. Míg a gazdaságban ezt Kína fölénye jellemzi, katonai téren Oroszország az erősebb. Valószínűleg mind Moszkvában, mind pedig Pekingben úgy értékelik a helyzetet, hogy Washingtonban csak az erődemonstrációból értenek.
Damaszkuszban tárgyalt Amir Hatami iráni hadügyminiszter, aki nem csak egyezményt írt alá szíriai partnerével, de akit fogadott Basar Asszad szír köztársasági elnök is. Az egyezményről semmit sem közöltek, de Izraelben biztosra veszik, hogy abban az áll: az iráni erők berendezkednek Szíriában.
Teszik ezt annak ellenére, hogy Benjamin Netanjahu miniszterelnök mindent megtett annak érekében, hogy megakadályozza a lépést. Az izraeli miniszterelnök kérésére John Bolton, az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója még a múlt héten is felszólította Iránt, hogy vonja ki a csapatait Szíriából. Netanjahu nemrég felkereste Vlagyimir Putyint Moszkvában, hogy rábeszélje az orosz elnököt: gyakoroljon nyomást Iránra és Szíriára.
Putyin őszintén megmondta: még ha erre kérné is két szövetségesét, azok akkor sem teljesítenék kérését.
Asszadnak ugyanis szüksége van Irán katonai támogatására, hiszen a rendszere ennek segítségével élte túl a hétéves polgárháborút.
A Közel-Keleten továbbra is két erő néz egymással farkasszemet. Az egyik az USA és Izrael támogatását élvező Szaúd-Arábia és szövetségesei, a másik az Oroszországot maga mögött tudó Irán és Szíria szövetsége. Törökország ingadozik a két szövetség között, de vezérkari főnöke rendszeresen egyeztet Irán és Oroszország katonai vezetőivel. Irán Izrael esküdt ellensége, nem véletlen, hogy Netanjahu mindenképp távol akarja tartani hazájától, hiszen a Szíriához tartozó Golán fennsík stratégiai előnyt jelent egy esetleges támadónak.
Putyin annyit tett Izrael érdekében, hogy rábeszélte az irániakat: katonáikat vonják vissza a Golán fennsíkról.
Netanjahu egy Irán elleni megelőző csapásra szeretné rávenni Donald Trumpot, ám ettől óvják az amerikai elnököt a tábornokai, hiszen egy ilyen katonai konfliktusnak kiszámíthatatlan következményei lehetnek az egész Közel-Kelet számára. Trump azonban annyit megtett, hogy felmondta az atomalkut Iránnal, ami azt jelenti, hogy
újra szankciókat alkalmaznak a perzsa állammal szemben, vagyis gazdaságilag akarják meggyengíteni a rendszert, amely egyre nagyobb befolyással rendlkezik a térségben.
Több, mint ötmillióan hagyták el Szíriát a hétéves polgárháború idején, mondta az orosz elnök, amikor Angela Merkel kancellárral tárgyalt Berlin közelében egy kastélyban. Hárommillió szír menekült él Törökországban, 1-1 millió Jordániában és Libanonban. Nagy részük haza kíván térni. Ehhez viszont újjá kell épiteni a polgárháborúban lerombolt Szíriát – jelentette ki Vladimir Putyin.
Arra a menekültinvázióra utalt, melynek a célpontja elsősorban Németország volt 2015-ben. Merkel úgy oldotta meg a válságot, hogy egyezményt kötött Erdogan török elnökkel arról, hogy nem küldi a menekültek százezreit nyugatra. Ezért
az Európai Unió évente 3 milliárd eurót fizet Törökországnak.
Putyin ezen felül újabb uniós pénzeket sürget Szíriának, de Merkel óvatosan csak annyit mondott: el kell kerülni a humanitárius katasztrófát Szíriában.
Merkel és Putyin megvitatták Ukrajna ügyét is. Az EU az USA-hoz hasonlóan szankciókkal sújtja Oroszországot, mert 2014-ben annektálta a nagyrészt oroszok által lakott Krím-félszigetet. Ukrajna és Oroszország viszonya azóta is pocsék. Moszkva a többi között azzal fenyegetőzik, hogy leállítja a földgázszállítást Ukrajnán keresztül, ha megépül a Nord Stream 2 vezeték a Balti tenger alatt. Trump bírálta ezt, és azt mondta: Németország Oroszország foglya.
Merkel szeretné kihúzni az amerikai bírálat méregfogát. Ezért arra kérte Putyint, hogy továbbra is szállítsanak földgázt Ukrajnán keresztül, akkor is, ha már működik a Nord Stream 2 vezeték Oroszország és Németország között.
Putyin sejtelmesen annyit mondott, hogy ez nem politikai, hanem gazdasági kérdés.
Vagyis nincs akadálya annak, hogy Oroszország folytassa a földgáz szállítását Ukrajnán keresztül. Csak épp ehhez meg kellene egyezni az ukránokkal az árakról.
Merkel és Putyin találkozója tehát nem hozott áttörést. Annál nagyobb volt annak a sajtóvisszhangja, hogy Putyin táncolt Ausztria külügyminiszterével annak esküvőjén. A Szabadságpárthoz tartozó külügyminiszter mindig is nagy barátja volt Oroszországnak, és elszántan lobbizik a szankciók ellen.
(MTI/APpool/Roland Schlager)
Ausztria nem tagja a NATO-nak, az EU-nak viszont igen. Bécsben sokan bírálják a kormány Oroszország-politikáját, melynek alapjait még Kreisky kancellár vetette meg. Kezdetben a baloldal volt az orosz kapcsolatok építésének a fő híve Ausztriában, de a huszonegyedik században a szélsőjobboldal vette át ezt a szerepet.
Biztonságpolitikai találkozót tartottak Moszkvában a két nagyhatalom magasrangú vezetői. Épp akkor, amikor Donald Trump szankciókkal sújtott orosz és kínai cégeket, mert megszegték az Észak-Korea elleni embargót.
A találkozó amúgy pontosan arról szólt, hogy a jövőben hogyan tudnák hatékonyabban kijátszani az amerikai szankciókat – nyilatkozta a China Daily című pekingi lapnak egy szakértő.
Washington folyamatosan azzal vádolja Kínát és Oroszországot, hogy megszegik a szankciókat Észak-Koreával és Iránnal szemben.
A kínaiak most ezen felül azt ajánlották az oroszoknak, hogy segítenek abban, hogy miképp játsszák ki az amerikai szankciókat.
A kínaiak delegációját a Kínai Kommunista Párt sztárdiplomatája Jang Csie-csi vezette. Ő egykor külügyminiszter volt, de azóta előlépett: államtanácsos lett és bekerült a Politikai Bizottságba. Az orosz küldöttség vezetője Nyikolaj Patrusev, a nemzetbiztonsági tanács titkára volt. Ő korábban a titkosszolgálatot irányította Moszkvában. Mind a két fél hangsúlyozta: Putyin és Hszi Csin-ping évente legalább kétszer találkoznak. Ilyenkor nemcsak a két nagyhatalom kapcsolatait vitatják meg, hanem olyan geopolitikai problémákat is, melyekben mindkét állam érintett: Közel- és Távol-Kelet, Balkán stb.
Oroszországnak Kína a legfontosabb gazdasági partnere, de Peking listáján az oroszok csak a kilencedik helyen állnak.
Az 1,4 milliárd lakosú Kína GDP-je csaknem 12 ezer milliárd dollár, az alig több mint 140 milliós Oroszország esetében a GDP csak 1900 milliárd dollár. Ráadásul az orosz GDP csökken, mert a dollárhoz képest a rubel folyamatosan leértékelődik. Idén már több mint 8 százalékot veszített a rubel az értékéből a dollárhoz képest.
Oroszország gazdasági gyengélkedésének egyik okát Moszkvában a nyugati szankciókban látják. Ezért is értékelik sokra azt az elképzelést, hogy a kínaiak a jövőben segítik Oroszországot abban, hogy hatékonyabban játssza ki a nyugati szankciókat.
„Az ellenzéki pártok számára ma a kormánypártok legyőzése távoli és valószínűtlen lehetőség”- írta a közelmúltban az Élet és Irodalomban Szűcs Zoltán Gábor. A politológus szerint mindez nemcsak az ellenzék tehetetlenségével, gyengeségével, hanem az autoriter Orbán rezsim életképességével is magyarázható. Az ma már világosan látszik, hogy a demokrácia gyengítése, a jogállam leépítése nem kizárólag magyar jelenség, ahogy a tekintélyelvű populizmus is széles körben terjed a világban. A Független Hírügynökségnek nyilatkozó Szűcs Zoltán Gábor szerint Orbán Viktor kormánya csak akkor buktatható meg, ha majd a többség az orbánizmus felszámolására szavaz.
Ma már a vak is látja, hogy az Orbán rezsim inkább autokrácia, nem pedig demokrácia. Ön pedig azt írja, hogy az ellenzék ezt a helyzetet még nem ismerte fel. Van arról fogalma, hogy miért nem?
Az Orbán-rezsim egy kompetitív autoriter rezsim. Az ilyen rezsimek lényegéhez tartozik, hogy az ellenzék azért nem tud a kormánypárttal szemben hatékonyan fellépni, mert az egyszerre mutat demokratikus és autoriter vonásokat Ez a kettősség alapvetően befolyásolja, illetve meghatározza a pártok mozgásterét. Látszólag ugyan a törvények uralma érvényesül, de közben rendszeresen születnek olyan, a törvényesség határát súroló intézkedések, amelyek megakadályozzák, hogy a kormánypártok mellett az ellenzék is eséllyel vegyen részt a politikai versenyben.
Vagyis az ellenzék képtelen eldönteni, hogy az autokrácia ellen harcol, vagy inkább demokrácia szereplőjeként?
Igen, ezt a döntést nehéz is meghozni, de hiányában az ellenzék képtelen helyzetbe kerül. Határozni arról, hogy az érvényben lévő szabályokat kihasználva részese marad a magyar politikai rendszernek, vagy kiszáll a számára nehezülő versenyből és nyíltan a fennálló rendszer ellen fordul. Ez nehéz döntés, ezért is erősek a világban azok a hibridnek nevezett autoriter rezsimek, amelyek ötvözik az autoriter és a demokratikus játékszabályokat. Ha ugyanis az ellenzék kiszáll a parlamentből és a rendszer ellen fordul, akkor elveszítheti a teljes anyagi bázisát. Még a jelenleginél is rosszabb helyzetbe kerülne. Ha viszont továbbra is szereplői maradnak a politikai versenynek, akkor pedig jó eséllyel csak a rendszert tartják életben, mert nagyon valószínűtlen, hogy a választásokon legyőzzék az uralkodó pártot. Ez az előnye a hatalmon lévők szempontjából az ilyen rezsimeknek: továbbra is fennáll a politikai sokszínűség, tehát a többpártrendszer, a valódi választások látszata, de közben sokkal kevésbé kell félniük a hatalom elvesztésétől, mint egy demokráciában.
Ha olyan fontos eldönteni, hogy az ellenzék a hátrányok ellenére marad a politikai rendszerben, vagy kilép abból és rendszerellenzékivé válik, akkor miért nem születik meg a döntés?
Azért, mert az ellenzék számára mindkettő veszteséggel jár. A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy az ilyen kompetitív autoriter rezsim – amelyben egyszerre érvényesülnek a demokratikus és diktatórikus politika elemei – belülről nehezen buktatható meg. Ugyanis – látjuk – a hatalom úgy alakítja a viszonyokat, hogy az ellenzék ne juthasson pénzhez, nyilvánossághoz, képtelen legyen bármiféle szervezettségre. Ugyanakkor a rezsim működtetői arra is gondosan ügyelnek, hogy az ellenzék el tudja látni az alapvető feladatait. Ez tartja a rendszerben az ellenzéki pártokat, ellehetetlenülésük esetén azonnal rendszerkritikussá válnának. Ezzel a taktikával az ellenzéket a rendszer legitimálására használja fel a kormány. Ez tehát a csapda.
Miközben tehát a demokráciának már csak a díszlete van, mert a kormány már rég lebontotta a jogállam kereteit. Ma a pálya a kormány érdekeinek megfelelően lejt. De ha az ellenzék csak dekoráció, ha nem győzhet, akkor minek marad benn a parlamentben?
Nem teljesen lehetetlen a kormány megbuktatása a választásokon. Ez motiválhatja is az ellenzéket, hisz a rendszer a nyílt és durva választási csalások nélkül szerzett többségi támogatásra épül. Ezért igyekszik a kormány a nagyon erőszakos, elnyomó intézkedéseket kerülni, ellenkező esetben már diktatúra lenne. Kétségtelen azonban, hogy nagyon lejt a pálya. Becslések szerint a kvótanépszavazásra több pénzt költöttek a kormánypártok, mint az egész 2014-es parlamenti választásokra – ami a rendszerváltás utáni legdrágább szavazás volt – tehát a céljai érdekében a fennálló rezsim elképesztő erőforrásokat képes mozgatni. Erre az ellenzéknek semmi esélye nincs.
Ha ez így van, akkor a kormány gyakorlatilag legyőzhetetlen, ön pedig a többi elemzővel együtt legfeljebb óvatoskodik, amikor a kormány bukásának elvi lehetőségről beszél. Viszont ez megtévesztő, nem gondolja?
Ez nem óvatoskodás. A kormány – ha nehezen is – de tényleg megbuktatható. A nemzetközi példák is ezt mutatják. Az Orbán-rezsim ugyanis egyáltalán nem egyedi. Tucatszám léteznek a világban hozzá hasonló kompetitív autoriter rezsimek, amelyekben nyílt és tömeges választási csalások nélküli választásokat rendeznek.
A választási csalás gyanúja azért itthon is felmerült, hisz a szavazatokat összesítő számítógép hosszú időre leállt…
Kétségtelen, sok szabálytalanság volt, de szisztematikus választási csalás nem történt. Ehhez képest Putyin Oroszországában gátlástalanul csalnak; szavazatokat vesznek el az ellenzéktől, s adnak a kormánypártoknak. Ilyen nálunk nem történt. Kétségtelenül létezett egy kormánypárti többség, hiába volt majdnem ugyanekkora tábora az ellenzéknek, de ravaszul kitalált választási rendszerben ennek nem volt jelentősége. A kormány olyan helyzetet teremtett, hogy a politikai palettán lévő pártok az erőiket nem tudták egyesíteni. Ráadásul a Fidesz mögött egy egész országot behálózó politikai gépezet működött, név és cím szerint tudták, hogy hol vannak a szavazóik és elvitték őket a szavazófülkékhez. Ilyen szervezettségre az ellenzék nem volt képes. Részben anyagi erőforrások közötti óriási különbség miatt, ami nevetségessé tette a választásokat.
Akkor végképp nem értem, hogy miért mondja, hogy a kormány legyőzhető, ha nem győzhető le?
Azért, mert elvileg legyőzhető, csak meg kell találni a módját. Ez más hasonló berendezkedésű országban már be is következett, ezért nem is állítható, hogy lehetetlen lenne.
Dél-Amerikától Ázsiáig nagyon különböző fejlettségű országokat tartanak hibrid rezsimnek, ezekre – Bozóki András szerint – az a jellemző, hogy épp akkora az esély a szükségállapot bevezetésére, mint az önkényuralomra, vagy ellenzéki győzelemre.
Igen, mert a világ meglepő módon sokkal jobban együtt fejlődik, mint ahogy azt egyetlen politikai kultúrába bezárkózva gondolnánk. A hibrid országok nagyon sokszor hasonló kihívásokra reagálva alakulnak ki, megfigyelések szerint a ’80-as években indult el a világban egy hibridizációs folyamat. A világban akkor kezdett csökkenni a véres erőszakon alapuló rendszerek száma, s helyette jöttek létre az álcázott demokráciák, tehát az autoriter rezsimek kialakítottak valamilyen demokratikus homlokzatot. Ez volt az a politikai trend, amely létrehozta ezt az életképesnek számító hibridet.
De ha jól emlékszem, akkor a földön akkor még nem volt menekültválság. Mi kényszerítette erre az útra az államokat?
A kétpólusú világrend meggyengülése, majd összeomlása hozta létre ezt a rezsimtípust. A folyamatot az indította be, hogy az Egyesült Államok, vagy az Európai Unió magához vonzotta a korábbi nyíltan autoriter rendszereket, s ennek révén elkezdődött egy demokratizálódás. A hibridizáció sok autoriter rezsim számára a túlélés esélyét kínálta.
Szóval a világ diktatúrái tartottak a demokrácia felé, nálunk viszont a liberális demokráciából haladunk az önkényuralom felé. Fordított folyamatról van szó?
Igen, mert közben az egypólusú világrend is meggyengült, az Egyesült Államok már nem képes olyan befolyást gyakorolni a világra, mint korábban, az EU bővítési folyamat is lelassult. A világgazdasági válság veszélyes helyzetbe sodort egy csomó országot. Emiatt terjed a populizmus, miközben két nyíltan autoriter rezsim, Kína és Oroszország politikai befolyása jelentősen megnőtt. Emlékszünk, nálunk is megjelent az orosz titkosszolgálat, amelynek erejét mutatja, hogy – a gyanú szerint – egyébként képes volt befolyásolni az amerikai választásokat is.
Közben a liberális világrend meggyengült, az uniós csatlakozásunk után az európai demokráciák minőségi indexei az újonnan csatlakozó országokban elkezdtek hanyatlani. Az uniós csatlakozás utáni normakövetés az országok részéről meggyengült. Ez tágította a gazdasági válságból éppen csak kikecmergő cseh, a szlovák, a lengyel és a magyar politikusok mozgásterét. Nem azonos mértékben, hiszen például a lengyel bíróságokat úgy tűnik, nem sikerül a politikának ellenállás maga alá gyűrni, ellentétben a védekezésre képtelen magyar bírói szervezettel.
Ez persze csak részben válasz arra, hogy az ellenzék miért képtelen a demokratikus rendszer védelmére. Ennek mi az oka?
Ne felejtse el, hogy 2006 után nálunk teljesen összeomlott a baloldal. Ez nem egy szokásos politikai összeomlás volt, hisz eltűnt a szocialisták komplett politikai infrastruktúrája. Hiába nyerte meg az országgyűlési választásokat az MSZP, az utána következő önkormányzati választáson bekövetkezett súlyos bukással a párt elvesztette teljes politikai hátországát. A helyi szervezetek leépültek, hiszen a szocialisták tömegesen kiestek az önkormányzati képviselőtestületekből, a baloldal politikai befolyása ezt követően drámai mértékben csökkent. Az összeomlást csak fokozta az SZDSZ bukása, ami újabb csapás a hagyományos baloldalra. A régi baloldal szinte teljesen eltűnt, megszűnt a hagyományos bal-jobb egyensúly. Ami nem azt jelenti, hogy az MSZP teljesen megsemmisült, de sok olyan területe akad az országnak, ahol évek óta nincs a pártnak saját jelöltje. Ezt a folyamatot csak kiegészíti, hogy 2006 után új pártok is teret foglaltak, s ezek nem a hagyományos baloldalt erősítik. Az ellenzék szükségszerűen szétaprózódik. Ezért is van nagyon súlyos politikai válságban a baloldal.
Korábban az MSZP-nek is volt kétharmada, tehát egyáltalán nem szükségszerű, hogy a rendszer elmozduljon az önkényuralom felé.
Igen, bár annak idején sokan nyomasztónak érezték a szocialista-liberális túlsúlyt. Viszont velük szemben a Fidesz politikája korábban is konfliktusos volt. Orbán Viktor mindig is arra törekedett, hogy átírja a fennálló politikai viszonyokat. Ezt történt az első kormányzása idején is, amikor „több mint kormányváltást” ígért, csak akkor nem volt hozzá kétharmados többsége a parlamentben. A Fidesz akkor is úgy politizált, hogy igyekezett a lehető legnagyobb hatalmat megragadni, de az akkori ellenzék korlátozni tudta ezeket a törekvéseket. 2010 óta erre nem volt sok lehetőség, bár azért a Fidesz is átélt néhány válságos időszakot. Elég csak a G-napra gondolni, ami után az alapoktól kellett újjáépíteni a gazdasági hátországukat De a baloldal politikai tévedései, hibái, például 2012 és 2014 között a baloldali ellenzéken belüli brutális háború vagy 2015 után a migrációs válságra adott rossz reakció miatt egyszerűen nem maradt elég energiájuk a Fidesz politikai hibáinak kihasználására. Ez egyébként valahol a rezsim logikájából is következik. Annyival erősebb az ellenzéknél az uralkodó párt, hogy az ellenzéki csoportok sokszor inkább egymás rovására próbálják a pozícióikat javítani.
Illetve néha olyan érzése van az embernek, hogy valójában az ellenzéket is a Fidesz vezényli. Ilyen körülmények között van esély hatékony ellenzéki politizálására?
Nyilvánvaló, hogy az ellenzék reakcióiban sok minden keveredett; a politikai alkalmatlanság, a kockázatkerülés, s a rossz alkuk. Azt tudjuk, hogy az LMP alapvetően nem ellenezte a kormányzat menekült-politikáját, még akkor sem, ha nem helyeselték a Fidesz nagyon durva, rasszizmusba hajló retorikáját. De a magyar állam határainak megvédését az LMP politikusai is kiemelt fontosságúnak tartották, akár a Jobbik. Így ők nem tudtak fellépni a kormánnyal szemben. A szocialistákat meg alighanem a félelem akadályozta egy karakteres álláspont kialakításában. Így a kormány valódi ellenzékeként ebben az ügyben a civilek léptek fel a maguk humanitárius álláspontjával.
Igen, mert ezt gondolták, vagy inkább ezt érezték az emberek is, nem?
Ne felejtse el, hogy a menekültválság közben a magyar állam egy időre megbénult. Ez alkalmat adott volna arra, hogy az ellenzék egy nagyon súlyos és valódi politikai problémáról beszéljen – lásd menekültek a Keleti pályaudvaron, vagy gyalog az M1-es autópályán, stb – amit azonban elmulasztott. Miközben nem működött a magyar állam! És a Fidesz ezt is megúszta, s végül úgy jöttek ki a válságból, mintha a kormány rátermett módon kezelte volna a válságot.
Ennél fontosabb, hogy az ellenzék a ma meglévő kétharmadot egy valódi összefogással meg tudta volna akadályozni. Ezt sem tette! Ez alkalmatlanság, kockázatkerülés vagy egyszerűen a Fidesz pénzelte őket?
Igen, mert a kormányzat úgy alakítja a helyzetet, hogy az ellenzéknek saját értékei ellen kellett volna cselekedni, hogy ez bekövetkezzen. Az LMP vezetői szívből gyűlölik az MSZP vagy a DK politikusait. De ennél is fontosabb, hogy az LMP szavazói is elutasítják a két pártot, s inkább nem szavaznak saját jelöltjeikre sem, nehogy ezzel a két baloldali pártot is támogassák. Az LMP csak úgy tudta volna megakadályozni a Fidesz kétharmadát, ha a fővárosban a DK politikusai javára visszalépnek. Ez lehetetlenné tette volna az LMP politikai túlélését. Az ilyen típusú konfliktusok stabilizálják az uralkodó párt helyzetét a rezsimen belül. Gondoljon csak arra, hogy a Jobbikkal szinte senki nem akart együttműködni.
Ezért nem értettem, hogy miért mondta az interjú során többször is, hogy az ellenzék győzhet a választáson, miközben nem!
Úgy kell ezt elképzelni, mint egy nagyon nehezen kirakható, de elvileg igenis kirakható puzzle-t. A kompetitív autoriter rezsim hagyja az uralkodó párt leváltásának elvi lehetőségét, de mindent megtesz, a nyílt csaláson és erőszakon kívül, hogy erre ne kerülhessen sor. Az ellenzéki sikerhez vezető utat természetesen nem ismerjük ma még és nem is egy interjúból fog kiderülni. Nagyon sok munka, hihetetlen szerencse és a rezsim meggyengülése is kell hozzá valószínűleg.
Azért nem csak erről van szó, hisz az időközi polgármester-választás során az ellenzék egységesen és minden kockázat nélkül beállhatott volna az egyetlen ellenzéki jelölt mögé. Felcsúton a Kétfarkú képviselője, Pásztón pedig Dömsödi Gábor mögé. Nem tette, el is bukták a választást.
Teljes a bénultság. Amúgy, ha már szóba került, a kétfarkúak működése is szép példája a kompetitív autoriter rezsim vonzerejének: a Kétfarkú Kutyapárt végső soron bevallottan az anyagiak miatt maradt tavasszal a választási versenyben, s így értékes szavazatokat vett el az ellenzéktől. A kétharmad nekik is köszönhető, miközben a politikusaik és a híveik meg vannak győződve róla, hogy amit tettek, az politikailag teljesen indokolt volt.
Azt írja a cikkében, hogy a Fidesz által működtetett úgynevezett versengő autoriter rezsim viszonylag stabil, életképes. Jobban, mint a liberális demokrácia?
Adott körülmények között életképes ez a rezsim, mert hatékonyan működtet egy stabil politikai gépezetet, s fenntartja a választói többséget. Ebben a pillanatban, tehát, amikor túl vagyunk egy gazdasági válságon, s a baloldal összeomlott, ez egy életképes rezsim. De nem arról van szó, hogy a magyarok nem alkalmasak a liberális demokrácia fenntartására, hiszen ha a Fidesz vezérkara váratlanul külföldre távozna, s a baloldal kicsit összeszedné magát, akkor a mai rendszer összeomlana, mert a centralizáltsága nagyon sérülékennyé teszi. Másfelől viszont a Fidesz hatalmi logikájából az következik, hogy közép-, vagy hosszú távon egy valódi autoriter rezsimet hozzon létre. Nem feltétlenül azért, mert akarják, hanem azért, mert az alkalmazott hatalomgyakorlási technikák – amiben jól érzik magukat – azt követelik, hogy ne konszolidálják a rendszert, hanem újabb és újabb területen alkalmazzák a máshol már „bevált” módszereket.
Akkor az ellenzék hibát követett el, amikor bement a parlamentbe, ehelyett az utcát kellett volna az ellenzéki harc színhelyéül választani?
Nem gondolom. A mai ellenzéktől legfeljebb arra telik, hogy akadályozza a mai rendszer átbillenését nyílt autoriter rezsimbe. S ha megmarad a mai versengő – tehát potenciálisan leváltható – autoriter rezsim, akkor viszont úgyis arra lesz szükség, hogy az emberek többsége le akarja váltani a rezsimet. Az elmúlt évek politikai vitái azért is voltak nagyrészt álcselekvések, mert az összefogás a mostani ellenzéki pártok között többé-kevésbé lehetetlen volt. E helyzet meghaladásához arra lenne szükség, hogy a politikai versengés nyíltan is arról szóljon, amiről a magyar politika valójában már évek óta szól. Arról, hogy a mai rendszer egy karizmatikus vezető körül szerveződő autoriter rezsim, amelynek támogatói egy meglehetősen heterogén összetételű politikai koalíciót alkotnak, s őket Orbánhoz való hűségük köti össze. Így, aki valódi ellenzéki, az az egész Orbán-rezsimnek, s az orbánizmusnak az ellenzéke. Már idén is sok minden ebbe az irányba mutatott, de még mindig nagyon messzinek látszik, hogy eljussunk a mai ellenzéki megosztottságtól odáig, hogy valóban megszülessen egy igazi antiorbánista alternatíva a mai rezsimmel szemben.
De ez részben meg fog történni akkor is, ha elmaradnak az ellenzéki politikai innovációk. Ahogy haladunk előre az időben, elkerülhetetlenül rájövünk, hogy a magyar politika egyetlen fontos kérdése az marad, hogy akarjuk-e Orbán Viktort vagy sem. Akarjuk-e, hogy Orbán és hívei döntsenek a gyerekeink iskolájáról, a magyar sajtóról, a kórházakról, az akadémia költségvetéséről, a bíróságokról vagy sem. Ahogy haladunk előre az időben, egyre világosabb, hogy ez a rendszer miről szól. S ha ellene szavazunk, akkor pontosan tudjuk, hogy mit akarunk. Pontosan az ellenkezőjét annak, ami ma történik az országban.
A Financial Times elemzése igyekszik megnyugtatni az aggodalmaskodókat, hogy nem kell tartaniuk az álhírek miatt, mert a mai, nyílt társadalmakban a hazug politikusok elbuknak a valóság próbáján. A politika manapság mind inkább az igazságról szól, de azért a jelenséget már Orwell 1984-e is leírta.
A közösségi média megjelenése új fegyvert jelent a küzdelemben, ám nem változtat lényegesen a felálláson. Akik oda vannak, hogy Trump, Putyin vagy Hszi Csin-ping politikája befut a végén és a hazugság győzedelmeskedik az igazság fölött,
nyugodtan reményt meríthetnek a 20. századból.
Hitler rezsimjének egyik fő gyenge pontja az volt, hogy elutasította azokat a híreket, amelyek nem illettek bele a koncepciójába. A szovjetek végzetes hibája még inkább abból eredt, hogy a rendszer tagadta az igazságot. Túl nagy volt a szakadék a hivatalos propaganda és az emberek által megélt valóság között.
Valószínűleg ilyesmi történik napjainkban is. Az álhíreket utoléri a realitás, méghozzá igencsak gyorsan. Pontosan ez a helyzet a Brexit melletti érvekkel. A hatalmas hőség azokat cáfolja, akik szerint nincs üvegházhatás. Trump sok mindenbe belebukhat, mert neki – Kínával és Oroszországgal ellentétben – meg kell küzdenie a független sajtóval és igazságszolgáltatással. De még a moszkvai és pekingi vezetés is ideges lehet az olyan fejlemények miatt, amelyek aláássák a hivatalos mantrát. Lásd a nyugdíjkorhatár emelését, vagy a gazdasági növekedés lassulását.
A Világkereskedelmi Szervezet közölte, hogy nem illetékes az orosz-ukrán tranzit vitában, mert Oroszország nemzeti érdekeinek megfelelően cselekedett.
De miért fordult Ukrajna a WTO-hoz? 2016-ban Oroszország tranzittilalmat rendelt el Ukrajna exportjával kapcsolatban. Ezért az ukrán árukat nem szállíthatták a korábbi szovjet tagköztársaságokba: Kazahsztánba, Üzbegisztánba, Azerbajdzsánba, Grúziába stb. Ez komoly anyagi veszteséget jelentett az amúgy is nehéz helyzetben levő Ukrajnának.
Amely ezért kompenzációt követelt. Oroszország ezt megtagadta. Erre Kijev a WTO-hoz fordult abban a reményben, hogy az támogatni fogja követését. Csalódnia kellett, mert Donald Trump ugyancsak nemzeti érdekekre hivatkozva folytatja a maga kereskedelmi háborúját Kína, az Európai Unió és szinte az egész világ ellen.
Vagyis Trump és Putyin egyetért abban, hogy a nemzeti érdek felülírja a nemzetközi egyezményt.
Ezek után viszont mi tartja össze a WTO-t, amely a világkereskedelmet szabályozza? Ez az egyik érdekes kérdés, amely az amerikai-orosz egységfront kapcsán felmerül.
A másik maga Ukrajna. A forradalommal megbuktatott oroszbarát elnök, Janukovics amerikai tanácsadóját, Paul Manafortot épp most állították bíróság elé az Egyesült Államokban. Manafort 60 millió dollárt kapott az ukrán elnöktől, és ezt eltitkolta az amerikai adóhivatal elől. 2016-ban azonban Manafort Trump kampányfőnöke lett. Később kénytelen volt lemondani, mert a sajtó megírta: igen szoros kapcsolatban áll az oroszokkal.
Ukrajna jövője felmerült Trump és Putyin Helsinkiben megtartott csúcstalálkozóján is. Az oroszok eddig többször is Ukrajna de facto felosztására tettek ajánlatot. 2014-ben annektálták a Krím félszigetet. Ezt sem az Egyesült Államok, sem pedig az Európai Unió nem fogadta el. Emiatt szankciók sújtják Oroszországot.
Trump viszont kijelentette: a Krímben a többség oroszul beszél, miért ne tartozna a félsziget Oroszországhoz.
Nemrég avatták fel a hidat, amely összeköti a Krím-félszigetet az orosz szárazfölddel. Az első Kamaz teherautót maga Putyin vezette.
Szülővárosában, Szentpéterváron ünnepelte a Flotta napját Oroszország elnöke, aki megszemlélte a vízi parádét a Néván. Volt mit néznie: 39 csatahajó 4000 tengerésszel parádézott az orosz elnök előtt.
Putyin a sajtónak elmondta: 26 új csatahajót állítanak rendszerbe az idén, közülük négy fel lesz szerelve Kalibr tipusú cirkáló rakétákkal. Ezek a rakéták Szíriában bizonyítottak. Olyan alacsonyan repülnek, hogy a hagyományos légvédelem nem észleli őket, ezért a támadás meglepetésként éri az ellenséget.
Putyin a nagy hadi készülődést „a nemzetközi terrorizmus elleni harccal” indokolta meg.
Valójában azonban legalább ennyire fontos Oroszország számára, hogy erőt mutasson a NATO-val szemben. Észtország alig pár kilométerre van Szentpétervártól, Oroszország második legnagyobb városától. A NATO orosz fenyegetésről beszél, Moszkva viszont nyugati nyomulástól tart. A Baltikum már a NATO tagja, Ukrajna is jelezte, hogy szeretne belépni. Grúziát meghívták az észak-atlanti szervezetbe. Közben Trump épp az orosz fenyegetésre hivatkozva követeli azt a NATO tagállamoktól, hogy emeljék a hadi költségvetésüket a GDP 4 százalékra – miközben a tagállamok többsége a jelenleg kötelező 2 százalékot sem teljesíti.
Trump és Putyin nemrég Helsinkiben találkoztak. Mindkét elnöknek érvényes meghívója van a másik országába. Mindeközben
Washingtonban folyik a vizsgálat Trump orosz kapcsolatairól.
Ezért egyelőre újabb csúcstalálkozó nem várható. Putyin tanácsadója, Usakov közölte is: legközelebb novemberben lehet amerikai-orosz csúcs, amikor a G 20 tagállamainak vezetői találkoznak egymással Argentínában.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
„Az ellenzéki pártok számára ma a kormánypártok legyőzése távoli és valószínűtlen lehetőség”- írta a közelmúltban az Élet és Irodalomban Szűcs Zoltán Gábor. A politológus szerint mindez nemcsak az ellenzék tehetetlenségével, gyengeségével, hanem az autoriter Orbán rezsim életképességével is magyarázható. Az ma már világosan látszik, hogy a demokrácia gyengítése, a jogállam leépítése nem kizárólag magyar jelenség, ahogy a tekintélyelvű populizmus is széles körben terjed a világban. A Független Hírügynökségnek nyilatkozó Szűcs Zoltán Gábor szerint Orbán Viktor kormánya csak akkor buktatható meg, ha majd a többség az orbánizmus felszámolására szavaz.
