Kezdőlap Címkék Putyin

Címke: putyin

Észtország: nemzetiségi ellentétek

Az ukrajnai háború miatt kiéleződtek a nemzetiségi ellentétek Észtországban, ahol nagy orosz kisebbség él.

“Ez az emlékezetünk, nem tisztelik ezt és engem sem tisztelnek. Undorító amit művelnek” – így kommentálta Narva városában egy 82 éves orosz nyugdíjas asszony a brüsszeli Politiconak, hogy a hatóságok elszállítják a második világháborús emlékműveket az utcákról és a terekről Észtországban.

A háború Ukrajnában régi ellentéteket hozott felszínre az észt többség és az orosz kisebbség között. A független Észtországot a Hitler-Sztálin paktum a Szovjetuniónak juttatta 1939-ben. A szovjet megszállás idején tombolt a terror Észtországban. Aztán következett a náci megszállás, és végül visszajöttek a szovjet csapatok, akik maradtak is a Szovjetunió bukásáig (1991). Sztálin parancsára tömeges orosz betelepítés következett, és ennek következtében megváltoztak a nemzetiségi arányok. Az orosz kisebbség a magáénak érezte a második világháborús emlékműveket, az észt többség kevésbé. Eddig mégiscsak megőrizték azokat, de Putyin agressziója Ukrajna ellen megszólaltatta a vészcsengőt Észtországban.

“Megosztják a társadalmat ezek az emlékművek” – indokolta a kormány döntését az észt külügyminiszter a Politiconak. “Nagyon is szükséges a második világháborús emlékművek régóta esedékes eltávolítása, mert ezek fokozzák a társadalmi feszültséget” – hangsúlyozta Urmas Reinsalu észt külügyminiszter.

Putyin birodalmi álmai aggodalmat keltenek

“Oroszország Ukrajna elleni háborúja megvilágítja a második világháborús emlékművek elfelejtett jelentését” – hangsúlyozta Észtország köztársasági elnöke szombaton amikor az észt függetlenség napját ünnepelték. Alar Karis államfő nem hallgatta el, hogy nagy a bizalmatlanság az orosz kisebbség iránt. Különösen ott mint Narva városában, az orosz határon, ahol a lakosság többsége orosz.

“Helyre kell állítani a bizalmat Narva és a kormány között” – fogalmazott az államfő, aki hangsúlyozta, hogy “Észtország mindnyájunk hazája.”

A kis balti államban a függetlenség kikiáltása óta gyanakodva szemlélték a jelentős létszámú orosz kisebbséget (30%). Szigorúan szabályozták az állampolgárságot, és észt nyelvtudáshoz kötötték azt. “Ennek az volt a célja, hogy arra ösztönözze az oroszokat: térjenek vissza Oroszországba!” – vázolja fel a helyzetet Kristjan Kaldur, a Balti Intézet vezető szakértője Tallinnban.

“Aztán a korábbi szigorú politika az orosz kisebbséggel szemben enyhültek. Az ezredforduló táján megkezdődött az integrációs politika. A kormányok komoly erőfeszítést tettek arra, hogy az orosz kisebbséget megtanítsák észtül. Erre sok pénzt fordítottak. Sok orosz így is kimaradt a rendszerből, mert nem tudta vagy akarta letenni az észt nyelvvizsgát. Így hozzájutott észt útlevélhez, de állampolgársághoz nem.”

Jelenleg 65 ezer orosz számít “szürke polgárnak” Észtországban, ahol nem állampolgárok, de útlevelük van, hogy elhagyják az országot.

Putyin Ukrajna elleni agressziója után betiltották az orosz televíziókat Észtországban. Az orosz kisebbség ezt komoly sérelemként érte meg. Ráadásul

Putyin propagandája azt terjeszti, hogy az észt kormány deportálni akarja az orosz kisebbséget.

Tallinnban a kormány siet cáfolni ezt.

“Sohasem fogunk senkit sem deportálni”

– hangsúlyozta a kormányszóvivő Tallinnban.

Amióta kitört a háború Ukrajnában egyre több orosz folyamodik észt állampolgárságért.

Fokozza a feszültséget, hogy Narva határváros: sok orosz itt érkezik meg az Európai Unió területére. Emiatt Észtország le kívánja zárni határát az orosz polgárok elől – a két másik balti államhoz hasonlóan. Ez a kérdés megosztja az Európai Uniót hiszen Csehország, Lengyelország és Finnország támogatja a balti álláspontot míg Németország, Magyarország Görögország, és Ciprus nem. Emiatt Josep Borrell, az Európai Unió külügyi főképviselője úgy nyilatkozott, hogy “az oroszok kizárása az Európai Unióból illetve a schengeni övezetből, nem jó ötlet, mert megosztja a tagállamokat”. Az Európai Unió külügyminiszterei hamarosan Prágában vitatják meg az orosz polgárok vízumát, melyet Észtországban meg akarnak szüntetni az ukrajnai háború miatt.

Sokat kockáztat Orbán a Vodafone megvásárlásával

715 milliárd forintért szerzi meg a kormányhoz közelálló cég és a magyar állam a Vodafone-t, vagyis a magyar költségvetést több mint 350 milliárd forint mínusz terheli egy olyan válságos időszakban amikor a lakosság szembesül az első felemelt rezsi számlákkal.

Az uniós euró milliárdok nem érkeztek meg vagyis a pénzügyi egyensúly igencsak bizonytalan. Miért vágott bele mégiscsak ebbe a nagy üzletbe Orbán Viktor? Amint arra Nagy Márton fejlesztési miniszter is utalt, a kormánynak régi célja, hogy ebben a kulcsfontosságú szektorban magyar érdekeltség is legyen a nagy piaci szereplők között. A szándék a korábbi idők törhetetlen optimizmusát tükrözte amikor Orbán Viktor abban bízhatott, hogy erős politikai hátországgal komoly pénzügyi kockázatot is felvállalhat. Csakhogy időközben megkezdődött a kamatlábak emelése és a magyar forint a költségvetéssel együtt ugyancsak szorongatott helyzetbe került. Erre hivatkozva csökkentette a kormány a rezsicsökkentést. A világpiaci árat ráengedte a magyar fogyasztókra – jelentős politikai kockázatot vállalva ezzel.

Az ellenzék bírálta is a Vodafone vásárlást, amelynek háttere továbbra sem tisztázott.

Miből?

Az infláció bőségesen feltölti az államkasszát hiszen a 27%-os ÁFA minden korábbinál több pénzt hoz. Jellemző, hogy míg Németországban csökkentik az energia hordozók és az alapvető élelmiszerek ÁFA-ját addig a magyar kormánynak ez eszébe sem jut pedig a magyar jövedelmekhez képest a rezsinek és az élelmiszereknek jóval nagyobb súlya van a családi költségvetésben mint Németországban. Orbán viszont úgy gondolja, hogy megengedheti magának ezt a luxust a fölényesen megnyert választások után.

Sokat segít ebben az ellenzék szellemi impotenciája, amely lényegében alternatíva nélkül hagyja a magyar közvéleményt.

Körülbelül 700 milliárd forintot hoz a konyhára az infláció miatt magasabb ÁFA. A megnövelt rezsi idén mintegy 500 milliárd pluszt jelent. A Kata szigorítás 50-300 milliárdot, a MOL különadója 80 milliárdos plusz bevételt jelent.

A nagy mínuszok között a Vodafone üzlet (350 milliárd) és az orosz plusz földgáz szerepel. Ez utóbbi persze nagy üzlet is lehet. Ha ugyanis enyhe a tél, és a magyar fogyasztók szorgosan spórolnak a földgázzal, akkor a mintegy 736 milliárd forintba kerülő plusz orosz földgázt nem kell itthon felhasználni. Ehelyett el lehet adni külföldön – jó pénzért. A Gazprom 60%-os áremelkedést jósol a fűtési szezon idejére.

Fiskális alkoholizmus

Erről ír a Portfolió portál a Vodafone ügylet kapcsán. A kormány a választások előtt is szórta a pénzt – politikai okból. Aztán jött a megszorítás: búcsú a csodafegyvertől, a rezsicsökkentéstől. Bár Orbánt mindenki óvta a fiskális alkoholizmustól mindaddig amíg meg nem jönnek az uniós eurómilliárdok, a magyar miniszterelnök ismét nem ortodox megoldást választott: ő másokat spórolásra buzdít, de saját maga költekezik. Ez a török út: Orbán nagy barátja, Erdogan halad ezen az úton. Az infláció ott hivatalosan 80, a valóságban több mint 100%. Erdogan utasítására a jegybank mégis csökkenti a kamatlábat. Magyarázat: jövőre választások lesznek Törökországban és Erdogan szénája rosszul áll. A három legnagyobb várost: Isztambult, Ankarát és Izmirt már elveszítette.

Erdogan fiskális alkoholizmusa érthető, de mi a magyarázat Orbán esetében?

A magyar miniszterelnök reménykedik az európai pénzek megérkezésében? Vagy jóbarátja Putyin esetleg a kínaiak nagyvonalú támogatásában? Csak találgatni tudunk. Orbán Gáspár viszont megfenyegette azokat, akik esetleg lázongásra gondolnak a magas rezsiszámlák miatt. A katonák és a rendőrök fizetését emelték. Vagyis Orbán fél, de igyekszik magabiztosságot mutatni és előre menekül.

Már csak azt kellene tudni, hogy a nemzeti együttműködés rendszerében merre van előre?

Az orosz titkosszolgálat tudta: a villámháború kudarcra van ítélve

0

A CIA elemzései alapján a Washington Post ismerteti az FSZB tevékenységét az ukrajnai agresszió előkészítésében. Eszerint a KGB utód szervezete hónapok óta készült az Ukrajna elleni támadásra.

Az információk szerint speciális részleget hoztak létre, melynek eredeti létszáma 30 fő volt, ezt felemelték 160-ra. Ez csak a központi állomány, nagyon sokan dolgoztak a terepen. Az ukrán titkosszolgálat is tele volt beépített emberekkel, de ezeknek többségét a kémelhárítás semlegesítette, ezért nem tölthettek be olyan szerepet mint a Krím elfoglalása idején. Akkor az ukrán csapatok parancsnoka egyszerűen átállt az oroszok oldalára, akik így szinte puskalövés nélkül foglalhatták el a stratégiai fontosságú félszigetet, ahol a fekete tengeri orosz flotta főhadiszállása van (Szevasztopol).

Az FSZB helyi emberei most jelentették Moszkvának, hogy a lakosság többsége megszállóknak tekintené az orosz katonákat, és mindössze 2% felszabadítónak. Ezért is javasoltak villámháborút Putyinnak hiszen akkor mire az emberek észbekaptak volna máris megtörténik a hatalomváltás.

Zelenszkijt likvidálni akarták abban az esetben, ha nem menekül el. Helyére két kormány is készülődött. Az egyiket, melyet Janukovics vezetett volna Belaruszban állították össze, mert onnan volt Kijev a legközelebb. A másik kormány keleten készülődött, az orosz “népköztársaságokban”, illetve Oroszország déli részén. Ennek élén Oleg Carjov a Régiók Pártjának egykori vezetője állt volna.

Az FSZB nemigen bízott a villámháború sikerében, de ezt nem merték megmondani Putyinnak.

A Washington Post szerint a diktátor, aki pedig az FSZB újjászervezője volt, saját csapdájába esett: elhallgattatta a kritikus hangokat, amelyek olyasmit mondtak volna, amit ő nem akart hallani. A téves helyzetértékelés miatt az FSZB és a szpecnaz kommandósai csapdába estek Kijevben, és megölték őket mielőtt ők végezhettek volna Zelenszkij elnökkel. A villámháborúból semmi sem lett.

Mi történt az FSZB ukrán részlegének vezetőivel?

Börtönben várják a bíróság szigorú, de igazságos ítéletét – már ahogy az az ilyen rendszerekben szokásos. Az orosz titkosszolgálatokról éppúgy mint a hadseregről kiderült: nagyobb a hírük mint a valós teljesítményük.

A király meztelen

Így értékelte az orosz titkosszolgálatok teljesítményét Ukrajnában Horváth József tábornok a Magyar Nemzetben. A magyar titkosszolgálat veteránja józan elemzésben mutatta ki, hogy ha volt olyan állam, melyet az FSZB-nek ismernie kellett, akkor az Ukrajna volt. Mégis fatális hibát követtek el az értékelésben. Horváth József tábornok nem tette fel a kérdést, hogy vajon miért szerepelt le ennyire az orosz titkosszolgálat Ukrajnában?

Tudták, hogy Putyin terve nem reális, de nem mertek szólni  Vagy megerősítették Oroszország diktátorát abban a hitében, hogy Ukrajna népe várja őt?

Ez ma már lényegtelen.

Arra azonban a Washington Post nem sok szót veszteget, hogy mi volt az amerikaiak szerepe Ukrajnában. Pedig az orosz villámháború kudarcában ők játszottak főszerepet az orosz kommandós akció meghiúsításában és Zelenszkij elnök megmentésében. Az FSZB a legnagyobb hibát az amerikaiak lenézésével követte el: az afganisztáni csúfos kudarc után úgy gondolhatták Moszkvában, hogy a Biden adminisztráció impotens e téren. Putyint, a KGB veteránját kínos csalódás érte, mert saját emberei, az FSZB tájékoztatták félre méghozzá a döntő pillanatban. Így változott Putyin birodalmi álma rémálommá, a hűséges FSZB pedig karikatúrává. Az egész orosz vezetés  panoptikummá, amelyen csak azért nem lehet nevetni, mert nukleáris világháborúval megsemmisítheti az egész földi civilizációt.

Cseh-lengyel-szlovák katonai együttműködés avagy búcsú Visegrádtól

A cseh és a lengyel légierő védelmezi majd Szlovákia légterét – jelentette be Csehország védelmi minisztere miután tárgyalt lengyel kollégájával Varsóban. Mind Jana Cernochova mind pedig Mariusz Blaszczak kiemelte közös sajtóértekezletén, hogy azért különösen fontos ez a hármas együttműködés, mert akkor következik be amikor Oroszország agresszív háborút folytat Ukrajnában.

A lengyel miniszterelnök-helyettes és védelmi miniszter egyenesen azzal vádolta meg Putyint, hogy “az orosz birodalom újjáépítésére készül.”

Augusztus 27- én találkozik egymással a három állam védelmi minisztere, hogy aláírják az egyezményt Szlovákia légterének közös védelméről. A pozsonyi kormány júniusban kérte ezt hivatalosan Csehországtól és Lengyelországtól, mert korábban saját MIG 29-es vadászrepülő flottáját átadta Ukrajnának. Szlovákia helyettük F 16-os harci repülőket rendelt az USA-ban, de ezek legkorábban csak a jövő év végén érkeznek meg. Ezért erre az időszakra kérte Szlovákia Csehországot és Lengyelországot a légtere védelmére. Magyarországot miért nem?

Visegrádi hármas

Putyin Ukrajna elleni agressziója nagy csapást mért a visegrádi együttműködésre, mert a magyar kormány külön utat választott: igen megértő Oroszország iránt miközben Orbán Viktor rendszeresen bírálja Zelenszkij ukrán elnököt. Lengyelország ex külügyminisztere, Radoslaw Sikorski egyenesen azzal vádolta meg a magyar miniszterelnököt, hogy lepaktált Putyinnal Ukrajna felosztásáról. Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő pedig úgy fogalmazott, hogy a két állam útjai elváltak egymástól az ukrajnai háború eltérő megítélése miatt. Lengyelország Zelenszkij ukrán elnök legelszántabb támogatói közé tartozik, Csehország és Szlovákia visszafogottabb, de az ő álláspontjuk is kristálytiszta: az orosz agresszióval szemben Ukrajnát támogatják. Orbán Viktor kijátszotta magát a visegrádi csapatból, amely így négyesből trióvá alakult.

A magyar miniszterelnök abban bízik, hogy Putyin kedvezményes gáz szállítással fizet majd a különutas politikáért.

Jól számol-e Orbán?

A Napunk című szlovákiai magyar lap szerint ez erősen kétséges. Deák András György energetikai szakértő szerint Moszkva sakkban tartja Orbán Viktort a gázszállítmányokkal. Szijjártó Péter külügyminiszter 700 millió köbméter plusz földgázt kért Moszkvában. Menczer Tamás külügyi államtitkár nem sokkal később büszkén jelentette: jön a plusz földgáz Oroszországból. Azzal nem dicsekedett el, hogy az oroszok csöpögtetik a szállítást.

“Az oroszok rétes tésztaként húzzák a szállítást egészen a fűtési szezon végéig. Cserébe pedig mindig kérnek valamit. Nem azokat az időket éljük amikor politikai engedmények nélkül földgázt lehet kapni az oroszoktól”

– mondja a szakértő.

Karel Hirman szlovák energetikai szakértő szerint Orbán üzletelhet a plusz orosz gázzal. Ha tudja nélkülözni Magyarországon, akkor eladja jó pénzért Szlovákiának, Németországnak.

Orbán úgy tudja megengedni magának az exportot, ha nem kompenzálja a brutális gázár emelést a magyar lakosságnak vagyis mindenkinek maximálisan spórolnia kell. A Gazprom 60%-os áremelést ígér a téli szezonra. Orbán jól meggazdagodhat míg a magyar lakosság döntő többsége a növekvő rezsi számlák áldozatává válik.

Az ugyanis hazugság, hogy Magyarország olcsóbban kapja az orosz földgázt. Ha viszont teljes piaci árat kell fizetni, akkor veszélybe kerülhet a rezsi csökkentés megmaradt rendszere is Magyarországon. Márpedig eddig ez volt Orbán Viktor politikai csodafegyvere. Ha fázni kényszerül a lakosság jelentős része, mert nem tudja kifizetni a felemelt rezsit, akkor azt még a hívei is nehezen bocsátják meg a miniszterelnöknek. Ceausescu teljes népszerűtlenségét is azok a telek alapozták meg amikor Románia városi lakossága cidrizett a kritikus hónapokban, és cserébe meghallgathatta azt, hogy a szuverén Románia milyen nagyszerű hely.

Az utolsó zsidók is elhagyják Oroszországot

Több mint 20 ezren mentek Izraelbe azt követően, hogy Putyin megindította csapatait Ukrajna ellen február 24-én. Nem minden zsidó ment Izraelbe Oroszországból hanem sokan inkább Európát vagy USA-át választották.

Magyarországon keresztül Pinchas Goldscmidt főrabbi, a zsidó közösség vallási vezetője is emigrált Izraelbe. A főrabbi így akart tiltakozni Putyin agressziója ellen.

“Magamat sodortam volna veszélybe, ha Moszkvában mondtam volna el a véleményemet”

– indokolta távozását a főrabbi.

Oroszországban könnyen börtönbe kerülhet valaki már azért is, ha háborúnak nevezi
“a korlátozott hadműveletet” Ukrajnában.

Pogromtól tartanak

Oroszországban a hatalom előszeretettel szervezett pogromot akkor, ha katonai vereség érte az országot. A cári rendszer utolsó nagy pogrom sorozata akkor következett be amikor 1904-ben csúfos vereséget szenvedtek Japántól.

Ukrajnában még nem nyilvánvaló a kudarc, de eredmények sincsenek. A kormánypárti sajtó – más nem is igen van Oroszországban – gyakran bírálja Soros Györgyöt amiatt, hogy “felvásárolta Ukrajnát”. Ez nyilvánvalóan túlzás bár Soros Györgynek vannak érdekeltségei Ukrajnában, ahol korábban a pénzügyminiszteri tisztséget is felajánlották neki. Ő azonban ezt nem fogadta el.

Az orosz sajtó ezzel kapcsolatos hazugságait a magyar kormányfő is átvette. Éppúgy mint Zelenszkij elnök bírálatát. Zelenszkij elnök zsidó, aki egy ukrajnai zsidó oligarcha támogatásával került hatalomra Kijevben. Az orosz propaganda ezt is kihasználja.

Oroszországban nyíltan nem erősödött fel az antiszemitizmus. Egyrészt, mert Putyin még nem szenvedett vereséget Ukrajnában, másrészt pedig Oroszország zsidó népessége radikálisan csökkent. Míg korábban sok milliós zsidó lakosság élt a Szovjetunióban, elsősorban Oroszországban és Ukrajnában, addig a számuk az idei év elején már mindössze 165 ezer volt.

A tömeges kivándorlás oka nemcsak az antiszemitizmus hanem az, hogy nem látnak jövőt maguk előtt Oroszországban. Ukrajnában is hasonló a helyzet annak ellenére, hogy az ország élére először választottak zsidó államfőt. Ukrajna népessége a Szovjetunió bukása után 52 millió volt, jelenleg 34 millió. Milliók menekülnek el a háború elől. Külön statisztika nincsen a zsidókról, de amikor nemrég felavatták a szépen felújított nagy zsinagógát Ukrajnában, ahol Benjamin Netanjahu ex miniszterelnök családja is imádkozott a cári időkben, akkor az izraeli lapok megírták: nemigen lesz, aki imádkozzon a nagy zsinagógában Ukrajnában.

Orbán-Putyin megállapodás Ukrajna felosztásáról

Sikorski egykori lengyel külügyminiszter, aki jelenleg Európa Parlamenti képviselő nemrég azt írta Twitteren, hogy “azt feltételezem: Orbán megállapodásra jutott Putyinnal Ukrajna felosztásáról”. Ez meglehetősen súlyos vád “lengyel barátunktól”, aki az Európai Néppárt képviselője Brüsszelben, azé a párté, melyet a Fidesz elhagyott mielőtt kirúgták volna.

Orbán Viktor természetesen cáfolta, hogy megállapodott volna Putyinnal Ukrajna felosztásáról, de Sikorski egykori lengyel külügyminiszterként tudja, hogy miről beszél: az orosz diplomácia évek óta házal olyan térképekkel, melyek Ukrajna felosztását jelentenék. Ezek szerint a térképek szerint Lengyelország azokhoz a területekhez juthatna hozzá, melyek 1939 előtt hozzá tartoztak. Hitler és Sztálin 1939-ben kötött paktumot Európa keleti felének felosztásáról. Ennek alapján vonultak be a szovjet csapatok Lengyelországba néhány nappal azután, hogy a náci Németország lerohanta szomszédját.

Varsó – épp a kínos emlékek miatt – visszautasította az oroszok ajánlatát, és ma is Ukrajna legfontosabb támogatói közé tartozik.

Trianon nem jó tanácsadó

Erre figyelmezteti Orbán Viktor kormányát a lengyel liberális politikus: ”tudjuk, hogy Magyarországot traumatizálta a trianoni békeszerződés. Hallottuk Orbán Viktor miniszterelnöktől, hogy

“Magyarország az egyetlen állam Európával, amely önmagával határos”.

Tartunk attól, hogy egy Lengyelországban tabunak számító dolgot, a határok módosítását, sok magyar üdvözölné.”

– mondta Lengyelország egykori külügyminisztere a Mandinernek.

Sikorski emlékeztetett arra, hogy a területi revízióval Magyarország már megpróbálkozott a második világháború idején.

“Orbán és Putyin megállapodása talán arra a feltevésre épült, hogy Putyin eredeti forgatókönyve  szerint nyert volna, dehát elbukott. Ha vesztes agresszort támogatnak, akkor annak következményei lesznek” – figyelmezteti a magyar kormányt  Radoslaw Sikorski. Az egykori lengyel külügyminiszter neje Anne Appelbaum amerikai történész, aki gyakran bírálja Orbán Viktor nemzeti együttműködési rendszerét.

Talán a házaspár kiváló amerikai kapcsolatai is motiválják Sikorskit abban, hogy Putyin teljes vereségére számít Ukrajnában. Biden elnök korábban egyenesen kijelentette: az USA célja Putyin megbuktatása. Később ezt az amerikai diplomácia visszavonta, de valószínű, hogy Biden elnök tudatosan bakizott ebben az esetben.

“Putyin erőinek vereséget kell szenvedniük Ukrajnában, és az orosz csapatoknak ki kell vonulniuk az országból!”

– fogalmazza meg a célt Radoslaw Sikorski.

“Ha nem segítünk Ukrajnának, akkor csak szünet lesz amíg Putyin újrarendezi a csapatait. Újra fegyverkezik és továbbmegy. Ahogy a múltban Lengyelország és Magyarország, most Ukrajna a nyugati civilizáció elővédje” – hangsúlyozta Radoslaw Sikorski egykori lengyel külügyminiszter, aki a Mandinernek nyilatkozott.

Putyin barátsága kifizetődik?

0

A Gazprom pénteken megkezdte a szerződésen felüli plusz földgáz szállítását Magyarországnak – tudatta a Facebookon Menczer Tamás külügyi államtitkár. Júliusban Szijjártó Péter külügyminiszter azért utazott Moszkvába, hogy szerezzen a szerződésen felül 700 millió köbméter plusz földgázt, hogy biztosítva legyen Magyarország téli ellátása. Akkor Lavrov orosz külügyminiszter annyit mondott, hogy “tanulmányozzuk a kérést”.

Szijjártó Péter komoly kockázatot vállalt az utazással hiszen a NATO tagállamok közül ő volt az egyetlen külügyminiszter, aki Moszkvába látogatott azóta, hogy Putyin megindította agresszív háborúját Ukrajnában. Emiatt Magyarország elszigetelődése nőtt  a NATO-ban és az Európai Unióban.

Scholz kancellár: hiba lett volna a gázembargó

Az Oroszország elleni szankciós csomagokban szerepelt a szén és az olaj. Az utóbbi esetében Magyarország vétózott. Ennek eredményeképp Magyarországra érkezik az olcsó orosz olaj, amely lehetővé teszi az ársapkát és a MOL óriási nyereségét.

Brüsszelben előkészítették a földgázembargó csomagját is, de végül lemondtak erről, mert túlságosan is nagy áldozatot követelt volna sok uniós tagállamtól – köztük Magyarországtól és Németországtól.

A földgázembargó helyett az Európai Unió gázkorlátozási tervet fogadott el a téli időszakra. Ez 15%-os spórolást irányoz elő a tagállamok számára egyelőre önkéntes alapon. Vészhelyzetben azután sorra kerülhetne a kötelező erejű gázkorlátozásra a tagállamokban, de a vészhelyzet kihirdetéséhez legkevesebb öt tagállam szavazata kell. Ennyit pedig nehéz lenne összegyűjteni hiszen minden tagállam igyekszik elsősorban a saját polgárainak az energia biztonságát garantálni.

Putyin játszik a gázcsappal

Érdemes Moszkvával jóban lenni – ezt üzeni a világnak az, hogy Magyarország megkapta azt a plusz 700 millió köbmétert, melyet kért. Közben a német szakértők kiszámították: ha Putyin elzárja a gázcsapot a fűtési szezon idején, akkor korlátozásokra kerülne sor, mert a földgáztárolókban nem tudnak elegendő nyersanyagot tárolni, ha igazán hideg lesz a tél.

Az uniós előírás szerint a földgáztárolókat 80 illetve 90%-ig kell feltölteni november illetve december elsejéig. A magyar gáztárolók feltöltése jól áll – tudatta Menczer Tamás államtitkár a Facebookon. Gáz tehát lesz, de kérdés, hogy milyen áron? Ezt a magyar lakosság is megérzi majd hiszen az első felemelt rezsiszámlák után a kormány újra megvizsgálja a helyzetet és új árakat állapíthat meg.

A hatalom hazugsága, hogy az olcsó orosz földgáz garantálja a rezsi csökkentést, látványosan megdőlt.

Az orosz gáz piaci áron érkezik, a magyar lakosság pedig hétszer annyit fizet érte mint eddig, ha a fogyasztása túllépi a nagyon alacsonyan meghúzott rezsihatárt.

Orbán Viktor kormánya  két tűz közé került: ki kell gazdálkodnia a méregdrága orosz földgázt, másrészt pedig búcsút kell mondania politikai csodafegyverének, a rezsicsökkentésnek.

Időzített bombán üldögél a német társadalom – mondta Olaf Scholz kancellár a felemelt rezsi számlákra utalva. Magyarországon méginkább ilyen a helyzet hiszen a rezsi a magyar jövedelmeknek jóval nagyobb részét teszi ki mint Németországban.

A magyar kormánynak most nagyon nagy szüksége lenne a reklámozott olcsó orosz gázra, de Putyin ebben a tekintetben nem segít. Aligha valószínű, hogy a most megszerzett 700 millió köbméter plusz orosz gáz a piaci ár alatt érkezne Magyarországra.

Putyin buktatta meg az olasz kormányt?

A puccsot Draghi miniszterelnök atlantista kormánya ellen Silvio Berlusconi villájában készítették elő. Ott tárgyalt egymással a kormánykoalícióban résztvevő két párt (mérsékelt jobboldal – szélsőjobboldal) vezetője: Berlusconi és Matteo Salvini. Telefonon bekapcsolódott Giorgia Meloni.

Mario Draghi megbuktatásában résztvevő jobboldali két pártvezér egyike sem várományosa a következő kormány vezetői posztjára arra a tőlük is jobbra álló szélsőjobboldali újfasisztának minősíthető Fratelli d Italia párt vezére pályázhat sikerrel, ő a legnépszerűbb politikus jobboldalon, méghozzá azért, mert nem vett részt a Draghi kormányban. Márpedig megállapodásuk szerint

az állít majd miniszterelnököt, aki az őszi választáson közülük a legeredményesebben szerepel.

Volt még egy érdekes telefon Berlusconi római villájában: az orosz nagykövettel tárgyalt a 85 éves szupergazdag Silvio Berlusconi, aki tegező viszonyban áll Vlagyimir Putyinnal. Matteo Salvini Putyin támogatásával vált a szélsőjobb Liga vezetőjévé, és így lehetett egy időre Olaszország belügyminisztere. Ekkor találkozott vele Orbán Viktor miniszterelnök, akivel a migráns kérdést vitatta meg Matteo Salvini akkori belügyminiszter. Salvini gyakran viselt Putyin pólót, egyszer még az Európai Parlamentben is lefényképezték így. A háború kitörése után az ukrán határon emlékeztették őt erre.

Putyin barátai kerülhetnek hatalomra Rómában?

Szeptember végén lesz a választás, és a három jobboldali-szélsőjobboldali pártnak jó esélye van a győzelemre. Csakhogy nem Berlusconi és Salvini látszik befutónak hanem Giorgia Meloni, aki Olaszország első női miniszterelnöke lehet. Ő viszont távolról sincs annyira oda Putyinért mint Berlusconi vagy Salvini. Külföldön elsősorban az amerikai republikánusokkal épített ki jó kapcsolatokat. Magát nyugatbarátnak és Tony Blair jobboldali követőjének nevezi.

“Ha én leszek a miniszterelnök, akkor folytatódni fognak az olasz fegyverszállítások Ukrajnának”

– nyilatkozta Giorgia Meloni a La Stampanak.

Draghi miniszterelnök nemrég Algériában járt, hogy onnan szerezzen földgázt Olaszországnak. Putyin földgáz zsarolásával pofára eshet, mert Olaszország Németországhoz hasonlóan maximálisan igyekszik csökkenteni függését az orosz földgáztól. Lehet, hogy ez az idei télen még nem sikerül, de azután Putyin elveszítheti legfőbb aduját.

Ki akar magának ilyen megbízhatatlan partnert?!…

Börtönből a hősi halálba

Putyin a börtönökből tölti fel hadseregét, mert nem mer általános mozgósítást elrendelni hiszen nincs is háború csak “korlátozott hadművelet” Ukrajnában.

Három elítélt hősi halált halt a fronton Ukrajnában. Olga Romanova a Börtönben ülő Oroszország alapítvány egyik vezetője számolt be erről. Nemes Gábor a Magyar Rádió egykori moszkvai tudósítója talált rá az érdekes beszámolóra a You Tube-on.

A toborzás önkéntes alapon megy, mert Putyin elég népszerű az orosz börtönökben. Számukra érthető nyelven beszél, olyan mint ők. Érdekes, hogy

a toborzó tiszteket először az olyan lágerekbe küldték ahol lecsukott belügyesek raboskodnak. Mindannyian nemet mondtak. Egyikük sem akar hősi halált halni.

A második hullámban a csecsen csapatokat töltötték fel rabokkal. Most eljött a harmadik hullám: már teljesen nyíltan toboroznak a börtönökben és lágerekben. Rjazany városában például a láger 330 elítéltje közül 300 jelentkezett. Őket rövid kiképzés után kiküldték az ukrán frontra (ahol február 24 óta folyik a háború és mindkét félnek nagy ember veszteségei vannak.)

Miért vállalják a hősi halált? Van, ahol a börtön vagy láger parancsnokság ösztönzi erre a rabokat, de az is előfordul, hogy lebeszélik őket erről. Dehát ezeken a helyeken nem öröm az élet, és a front szolgálatért kiemelt zsold jár: magyar forintban 1,4 millió egy hónapban. Ebbe persze benne van az, hogy a háború kitörése óta a rubel árfolyama emelkedett az amerikai dollárhoz képest míg a magyar forintban 400 fölé ment. (Prigozsin, a Wagner zsoldos hadsereg szponzora szervezi a toborzást. A raboknak az ő nevében azt ígérik a toborzók, hogy a háború után Prigozsin kegyelmet kér majd nekik személyesen Putyintól.”)

Prigozsint Putyin szakácsának nevezik a külföldi bulvárlapok. Nem mintha főzött volna Putyinnak. Ő kóstolta viszont meg az elnöknek szánt étkeket vagyis száz százalékig élvezi Putyin bizalmát. Az elnök rábízta a Wagner hadsereg megszervezését. Ez olyan zsoldos hadsereg, amely többnyire leszerelt katonákból áll, akik külföldön harcolnak Putyin parancsára. Sokan bírálják őket példátlan brutalitásuk miatt. Putyin hivatalosan mindig elhatárolódik tőlük mondván nem orosz reguláris alakulatok. Nagy szerep jut nekik az ukrajnai “korlátozott hadműveletben” éppúgy mint a csecseneknek, akiknek földjén Putyin hihetetlen brutalitással teremtett korábban rendet.

KIEGÉSZÍTÉS TUSVÁNYOS ÜGYÉBEN

Azt írtam tegnapelőtt, hogy a tusnádfürdői Orbán-előadás három eleme együttesen indokolja, hogy náci beszédnek tekintsük azt. Három elemet jelöltem meg: a nyugati demokráciák iránti megvetést, a „fajkeveredés” elutasítását és a fenyegetődző befejezést a rendezetlen számlákról, amelyeket Magyarország be fog „vasalni”. Hozzátennék egy negyedik elemet, amely szintén a hitleri politikára emlékeztet.

Sokan említették már, hogy az előadásban Oroszország ukrajnai háborújával kapcsolatban lényegében az orosz álláspont hangzik el. Érdemes idézni, amit a háború okáról mondott:

„Az oroszok egy nagyon világos biztonsági igényt fogalmaztak meg, a diplomáciában ritka módon ezt még le is írták, és elküldték az amerikaiaknak is, és elküldték a NATO-nak is. Ahol leírták, hogy azt követelik, hogy Ukrajna soha ne legyen tagja a NATO-nak, ezt mondja ki maga Ukrajna, és biztosítsa efelől maga a NATO is Oroszországot, és vállaljuk, hogy soha nem helyezünk el olyan fegyvereket Ukrajna területén, amelyekkel el lehet érni Oroszország területét. A nyugatiak ezt az ajánlatot elutasították, tárgyalni sem voltak róla hajlandók. Azt mondták, hogy a NATO egy „open door policy”, vagyis nyitva van az ajtaja, bárki jelentkezhet, és majd mi eldöntjük, hogy akarjuk-e őket felvenni, vagy nem. Ez a visszautasítás pedig azt a következményt váltotta ki, hogy ma az oroszok fegyverrel akarnak érvényt szerezni azoknak a biztonsági igényeiknek, amelyeket korábban tárgyalások útján akartak elérni”.

Az Egyesült Nemzetek 1945-ben azzal a céllal jött létre, hogy kizárja a háborút mind a nemzetközi konfliktusok elintézésének eszközét.

Merthogy a két világháború azért tört ki, mert az európai országok közötti konfliktusokban a központi hatalmak illetve a tengelyhatalmak feljogosítva érezték magukat, hogy „fegyverrel szerezzenek érvényt biztonsági igényeiknek”. Ezt tette a náci Németország a háborút megelőző években a Rajna-vidékre való bevonulástól az Anschlusson és Csehszlovákia feldarabolásán át magáig a második világháborúig, és bátor oroszországi értelmiségiek már a Krím megszállásakor párhuzamot vontak a hitleri és a putyini politika között. Orbán pedig megérti, hogy miután a NATO illetve az Egyesült Államok „tárgyalni sem volt hajlandó” az orosz állam tavaly decemberi ultimátumáról, az fegyverrel szerez érvényt biztonsági igényeinek.

Persze, csak megérti, de nem fogadja el.

Orbán szemlátomást alaposan végiggondolta a tusványosi szöveg minden passzusát, és ezért a fenti hosszú idézetben mondottak előtt fontosnak tartotta megjegyezni a következőket:

„… ha az ember valamit megért, onnan már csak egy lépés, hogy el is fogadja. De nagyon fontos, hogy erkölcsileg különbséget tegyünk egy dolog megértése és egy dolog elfogadása között. Konkrétan ez azt jelenti, hogy fontos, hogy megértsük, hogy mit miért tettek az oroszok, de ebből nem következik, hogy ha megértettük, akkor el is fogadjuk azt, amit tettek.”

Ezek az előrebocsátott mondatok azonban nem változtatnak azon, hogy Orbán megértően tekint a putyini orosz állam Ukrajna elleni támadására. Az előzmények leírásakor nem minősíti az orosz állam „biztonsági igényeit”, nem nevezi ultimátumnak az Egyesült Államoknak illetve a NATO-nak tett „ajánlatot”,

s nem említi, hogy az többek között éppen az általa miniszterelnökölt ország, Magyarország számára volt elfogadhatatlan. Nem, Orbán szerint az orosz „ajánlatot” szemlátomást mérlegelnie kellett volna a NATO-nak illetve az Egyesült Államoknak, és ha marad Trump és Merkel, szerinte ez történt volna. (Trumpot illetően igaza lehet, Merkelt illetően biztosan nem.) Akkor „szerencsénk” lett volna, és nem lett volna háború, akkor a nyugati vezetők Chamberlain és Daladier 1938-as példáját követték volna. Engedtek volna Putyinnak, mint 1938-ban Hitlernek. Chamberlain és Daladier méltányolta Hitler igényeit, Orbán szerint a mai nyugati vezetőknek méltányolniuk kellett volna Putyin igényeit, és ma is méltányolniuk kellene, erről szól Orbán békeretorikája. És csak azt nem fogadja el az előrebocsátott mondatok szerint, hogy a fegyveres megoldáshoz folyamodott.

Lehetetlen, hogy Orbán ne tudná, hogy Putyin évek óta készül Ukrajna megtámadására, és hogy a Nyugatnak címzett „javaslatokat” azzal a szándékkal tették, hogy azokat elutasítsák. (Ez szokott lenni az ultimátumok célja.)

Mindenesetre az, hogy Orbán fontosnak tartotta különbséget tenni megértés és elfogadás között, azt mutatja, hogy a tusványosi előadást fölöttébb körültekintően szövegezték. Bizonyára nemcsak a háború okairól szóló fejtegetést, hanem azt is, ahol a fajkeveredésről értekezett.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!